A siklóernyőzés és a sárkányrepülés aktuális problémái

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
NEMZETI KÖZLEKEDÉSI HATÓSÁG
Advertisements

Az NSR-rendszer tervezett fejlesztései Magyarországon
a Szabad Repülők Szövetsége (HFFA: Hungarian Free Flying Association)
REPÜLÉSBIZTONSÁG ÉV ÉRTÉKELÉSE Siklóernyős és ejtőernyős szakágak KBSZ SZAKMAI NAPOK - REPÜLÉS Budapest, Janovics Ferenc balesetvizsgáló.
A JOGHARMONIZÁCIÓ. Az államok konszenzusa alapján elfogadott, szerződéses és szokásjogi magatartási normák összessége, amelyek a nemzetközi jogalanyok:
A BIZTONSÁGI INTÉZKEDÉSEK Jogszabályi háttér
Kerekes László igazságügyi szakértő
A piacgazdaságra nyitott rugalmas képzési rendszer intézményi jogi megvalósulása. A szak- és felnőtt képzőkkel szemben támasztott szakmai jogi feltételek.
ENVI-ART Környezetvédelmi Tanácsadó és Szolgáltató Kft.
A repüléseink jogi szabályozásának zavarai
A környezetirányítás jogszabályi háttere
Az egyes termékek kiegészítő oltalmára vonatkozó európai közösségi szabályozás (SPC) és annak hazai végrehajtása dr. Kiss Marietta Magyar Szabadalmi Hivatal.
Cigány ügyek az Emberi Jogok Európai Bírósága előtt Siófok, szeptember 16.
„Geotermia a XXI. században” Kistelek február 26. Geotermia hasznosítás a bányatörvény módosításának tükrében Szabados Gábor elnök Magyar Bányászati.
Állam munkavédelmi feladatai
A fogyasztóvédelmi szabályozás rendszere Fogyasztóvédelmi törvény (1997. évi CLV. törvény) 10 fejezetből áll: pl.: -fogyasztók életének, egészségének,
KBSZ SZAKMAI NAPOK Siófok, október Bajkó Erika kommunikációs vezető A KBSZ JELENTÉSI ÉS TÁJÉKOZTATÁSI KÖTELEZETTSÉGEI.
A vasúti ágazatot érintő aktuális szabályozási feladatok
TÁJÉKOZTATÁS A ÉVI BEJELENTÉSEKRŐL KBSZ SZAKMAI NAPOK- REPÜLÉS Siófok, április 8. Sipos Sándor főosztályvezető.
SÁRKÁNYREPÜLÉS VITORLÁZÓREPÜLÉS ULTRAKÖNNYŰ REPÜLÉS KBSZ SZAKMAI NAPOK- REPÜLÉS Siófok, április 8. dr. Ordódy Márton balesetvizsgáló.
KBSZ SZAKMAI NAPOK - REPÜLÉS SIÓFOK, OKTÓBER 25. JANOVICS FERENC BALESETVIZSGÁLÓ EJTŐERNYŐS ÉS SIKLÓERNYŐS ESEMÉNYEK 2006 JANUÁR-SZEPTEMBER.
Közlekedésbiztonsági ellenőrzések tapasztalatai Hunyadi István Közép-magyarországi Regionális Igazgatóság Közlekedési Alágazatok Főosztály Főosztályvezető-helyettes.
TÁJÉKOZTATÁS A ÉVI BEJELENTÉSEKRŐL (I-IX. HÓ) KBSZ SZAKMAI NAPOK - REPÜLÉS Budapest, október 29. Sipos Sándor repülési főosztályvezető.
EJTŐERNYŐS és SIKLÓERNYŐS ESEMÉNYEK 2006 KBSZ SZAKMAI NAPOK – REPÜLÉS Agárd, április 12. Janovics Ferenc balesetvizsgáló.
Várható változások a légiközlekedést érintő európai uniós jogi szabályozásban október 7.
FÜGGETLEN KÖZLEKEDÉSBIZTONSÁGI
SIKLÓERNYŐ-EJTŐERNYŐ-SÁRKÁNY statisztika és összehasonlítás
MIHÁLY PÉTER Nemzeti Közlekedési Hatóság
A közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter 32/2009. (VI. 30.) KHEM rendelete a hajózó személyzet képzésérõl és szakszolgálati engedélyérõl.
1 TÁJÉKOZTATÁS A ÉVI BEJELENTÉSEKRŐL KBSZ SZAKMAI NAPOK - REPÜLÉS Budapest, március 29. Sipos Sándor főosztályvezető.
TÁJÉKOZTATÁS A ÉVI BEJELENTÉSEKRŐL KBSZ SZAKMAI NAPOK - REPÜLÉS Budapest, október 27. Sipos Sándor főosztályvezető.
EJTŐERNYŐS ÉS SIKLÓERNYŐS ESEMÉNYEK – KBSZ SZAKMAI NAPOK - REPÜLÉS Budapest, Janovics Ferenc balesetvizsgáló.
Győri Gyula Légügyi elnökhelyettes Hivatalvezető
1 VÁLTOZÁSOK A SZAKMAI ÉS AZ ÜZEMBEN TARTÓI VIZSGÁLATRA VONATKOZÓ SZABÁLYOKBAN KBSZ SZAKMAI NAPOK – REPÜLÉS BUDAPEST, november 11. dr. Horváth Diána.
Repüléseink jogi szabályozásának zavarai
Az anyakönyvi igazgatás
Az OKJ bevezetésének, a szakmai vizsgáztatásnak jogszabályi háttere.
Webes változat, animáció nélkül !!!
A rendőrségi szervezetváltozások szerepe, a nyomozás hatékonysága A rendőrségi szervezetváltozások szerepe, a nyomozás hatékonysága dr. Dinók Henriett.
Veszélyes üzemek kritikus infrastruktúra védelmi aspektusai
Jogszabályi háttér A katasztrófavédelem a polgári védelem és a tűzoltóság országos és területi szerveinek összevonásával alakult meg január 1- jével,
Fogyasztói igényérvényesítés – közérdekű keresetek
Tájékoztató az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program mezőgazdasági szaktanácsadási intézményrendszeréről és az igénybevehető szolgáltatásokról Pataki.
Aktualitások, változások, újdonságok az agrár-szakképzésben Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium VIDÉKFEJLESZTÉSI, KÉPZÉSI ÉS SZAKTANÁCSADÁSI.
Magyar Controlling Egyesület Szolnok, október 29. MCE Konferencia 2009 A controlling gyakorlata Bepillantás az államigazgatási kontrolling gyakorlatába.
Dr. Góra Zoltán tű. dandártábornok főigazgató-helyettes
2006 LAKOSZ Jáky Géza & Lanczki Miklós VOC előírások és költség hatékony technológiák a jármű javító fényezésben Május 19. Jáky Géza elnök Lakk Kereskedők.
A hulladékká vált gépjárművek kezelésének egyes kérdései A hulladékká vált gépjárművek kezelésére több magyar jogszabály is vonatkozik, amelyek az Európai.
Elektronikus Kormányzati Gerinchálózat (EKG) – a Központi Elektronikus Szolgáltató Rendszer alapinfrastruktúrája
A felnőttképzéshez kapcsolódó jogszabályok változásai
Ágazati szakképzés változásai
Szent Koronát Szolgálók Szövetsége Szent Korona alapú jogrendszer „Az államhatalom gyakorlásáról” szóló, 1. főtörvény.
Horváth J. Ferenc elnök Magyar Energia Hivatal Jubileumi Szakmai nap szeptember 16. A VEZETÉKES ENERGIAIPAR SZABÁLYOZÁSÁNAK 10 ÉVES TAPASZTALATAI,
A NEMZETI KÖZLEKEDÉSI HATÓSÁG Dr. Kerekes István.
A felszíni vizek védelmének új szabályozása Botond György vezető főtanácsos Környezetvédelmi Minisztérium Környezeti Elemek Védelmének Főosztálya.
Csurik Magda Országos Tisztifőorvosi Hivatal
Polgári Légiközlekedési Hatóság
A FELNŐTTKÉPZÉSI TEVÉKENYSÉG FOLYTATÁSÁNAK ENGEDÉLYEZÉSE 2013
Előadó: Bellovicz Gyula igazságügyi szakértő
LÉGIKÖZLEKEDEDÉSI ESEMÉNYEK kg és 5700 kg közötti légijárművek KBSZ SZAKMAI NAPOK - REPÜLÉS Budapest, Dusa János balesetvizsgáló.
MOTOROS-SÁRKÁNY BALESET
A pilóta nélküli légijármű rendszerek hatósági tanúsítása
Alapvető jogszabályok A évi LXIV. kulturális örökségvédelmi törvény (2005. évi LXXXIX. törvénnyel módosított, hatályos január 1-től) alapján.
A jogszabályi környezet változása Tájékoztató a BMK, BNE szakmai fórumán október 30. Óváry István OKM Közművelődési Főosztály szakmai főtanácsadó.
A vasúti továbbképzések lehetőségei a hazai és a nemzetközi elvárások változása kapcsán Előadó: Dr. Vincze Árpád főtanácsos Gazdasági és Közlekedési Minisztérium.
A tűz-, a polgári- és a katasztrófavédelem kérdései Hoffmann Imre tű. ddtbk. Hatósági Főigazgató-helyettes.
NÉHÁNY GONDOLAT A KISREPÜLŐTEREKRŐL …
Hulladékgazdálkodás önkormányzati feladatai december 6. Szeged Csongrád Megyei Kormányhivatal Törvényességi Felügyeleti Főosztály Dr. Balogh Zoltánné.
MAGYAR VÁMÜGYI SZÖVETSÉG Szilágyiné Holecz Mónika
KBSZ Alapító: Gazdasági és Közlekedési Miniszter Alapítva: január 01. Jogállása: országos illetékességű, központi hivatal, alkalmazottai kormánytisztviselők.
Előadás másolata:

A siklóernyőzés és a sárkányrepülés aktuális problémái Kerekes László légiközlekedési szakértő HFFA főpilóta fopilota@hffa.hu 20/777 91 39

Mi az a HFFA? Globális problémák Hazai sajátosságok www.hffa.hu

www.hffa.hu

www.ehpu.org

Globális problémák a légterek szűkössége az ICAO szabad légeterek korlátozása hozzá nem értő hatósági szabályozás természetvédelmi korlátozások az új sportágak extrémként kezelése

A szabad repülés európai felfogása Nem a légiközlekedési hatóságok szabályoznak A szakmai hatáskört hozzáértő szakmai szervezetek kapják meg (DHV, SHV, BHPA, FFVL, FIVL, SFFA, stb). A siklóernyőkön nincs azonosító jel. A határok minden bejelentés nélkül átrepülhetőek. A baleseteket a rendőrség vizsgálja Nincs orvosi vizsgálat. Átlátható szabályozás, amelynek betartása egyéni felelősség. A repülés biztonsági szolgáltatása (nagy starthelyek, leszállók, jó megközelítési utak, helikopteres készenlét).

Hazai sajátosságok Jogi zűrzavar

A HAZAI JOGSZABÁLYOK TÖRTÉNETE 1979. április 45-ös LE (jogalapja az 1964. évi 26.sz.tvr) Az 1981. évi 8. számú tvr visszavonja a fenti jogszabályt Eközben megjelenik a motoros sárkány és az MHSz kiadja a 45-ös LE MHSz Végrehajtási Utasításait (VHU-k az MHSz repülőfőnöke jóváhagyásával). Az MHSz 1990-ben megszűnik. Az MRSz beadja a LÜI-nek a teljes körű siklórepülő szabályozást, felhívva a figyelmet, hogy a 45-ös rájuk nem vonatkozik (ezért pl. 1990-től 1996-ig nem kellett reporvosira járni.) 1996-ban hatályossá válik a Törvény a légiközlekedésről (ami hatálytalanítja a 8/1981.sz tvr-t is)

A HAZAI JOGSZABÁLYI KÖRNYEZET Lt.19.§. (2) Nem kell üzemben tartási engedély a természetes személy tulajdonát képező, kizárólag magáncélra használt polgári légijármű üzemben tartásához. Lt. 29. § (1) A légijármű és egyes légiközlekedéssel kapcsolatos eszközök gyártásához, a javítási és karbantartási tevékenység folytatásához az illetékes légiközlekedési hatóság engedélye szükséges (nem pedig üzembentartási engedély) Lt. 32. § A lajstromozásra nem kötelezett légijárművek vezetőinek képzését — a légiközlekedési hatóság engedélyével — gazdálkodó szervezet vagy társadalmi szervezet (repülő vagy ejtőernyős egyesület) végzi, amely a képzés feltételeiről és követelményeiről is gondoskodik (aTv szerint ehhez sem kell üzembentartási engedély). Lt. 52.§. (3) Lajstromozásra nem kötelezett légijárművet az vezethet, aki nem szenved a külön jogszabályban felsorolt betegségek vagy testi hiányosságok egyikében sem, és aki a légiközlekedési hatóság által engedélyezett tanfolyam elvégzéséről bizonyítvánnyal rendelkezik.

A TÖRVÉNY SAJÁTOS JOGÉRTELMEZÉSEI Lt. 52.§. (6) A lajstromozásra nem kötelezett légijárművel folytatott repülések és az azokkal összefüggő tevékenységek végrehajtásának szabályait a miniszter rendeletben állapítja meg. (ez a jogszabály 2002. októberében szakmailag egyeztetett javaslatként elkészült, a mai napig nem jelent meg) A hatóság a kizárólag lajstromozásra nem kötelezett légijárművekkel (siklóernyőkkel és sárkányrepülőkkel) foglalkozó Szabad Repülők Szövetsége részére az engedélyei kiadását 2007-ben üzembentartási engedélyhez kötötte (a 20/2002. (III. 30.) KöViM rendelet (a polgári légijármű üzemben tartásának szakmai feltételeiről és engedélyezési eljárásáról) alapján 20/2002. KöViM rend. 1. § (1) E rendelet hatálya a Magyar Köztársaság Állami Légijármű Lajstromába (a továbbiakban: lajstrom) felvett polgári légijármű üzemben tartójára terjed ki. (?) A hatóság a 2 évre kiadott üzembentartási engedélyt valótlan okra hivatkozva visszavonta.

Hazai sajátosságok Jogi zűrzavar A siklóernyősök megosztása

A SIKLÓERNYŐSÖK MEGOSZTÁSA Pg.c2.hu fórum + Névtelen rágalmazások + A választott vezetők tekintélyének lejáratása + Valótlanságok terjesztése = irányíthatatlan arctalan tömeg !

A HFFA minőségirányítási és működési rendszere 1997. - 535 1998. - 1100 1999. - 650 2000. - 700 2001. - 1059 2002. - 1278 2003. - 1283 2004. - 1380 2005. - 1464 2006. - 1556 2007. - 1487 2008. – 1700 felett A HFFA minőségirányítási és működési rendszere CÉLOK 2008-ra növekedjen a legális siklórepülők létszáma siklórepülő starthelyek szabályozása légtér a siklórepülésnek EHPU kapcsolat siklórepülő starthelyek visszaszerzése részvétel a jogszabály alkotásban hatékony biztonságot javító intézkedések

Hazai sajátosságok Jogi zűrzavar A siklóernyősök megosztása A repülési lehetőségek szűkítése

TERMÉSZETVÉDELMI TILALMAK

HATÓSÁGI PÁRBESZÉD HIÁNYA

A HUNGAROCONTROLLAL VALÓ MEGEGYEZÉS HIÁNYA

A LÉGTÉR ÉS A REPÜLÉSI TERÜLETEK KORLÁTOZÁSA

A JOGSZABÁLY ELŐKÉSZÍTÉSEKKOR AZ EGYÜTTMŰKÖDÉS HIÁNYA

A REPÜLÉSBIZTONSÁG ÉRDEKÉBEN MINDENHONNAN VÁRJUK A SEGÍTSÉGET! Köszönöm a figyelmet !