TÁRSADALMI STRATÉGIÁINK A magyar társadalom helyzete Okok és lehetőségek

…Válság… …Sodródás… …Lemondott… …Nem vállalja… …Szégyenletes… …Antidemokratikus… …Legitimitás… KÁOSZ! 1. Bevezető

Ha rossz az elit, akkor rossz a társadalom. Ha azt kérdezzük, miért rossz az elit, akkor azt kell kérdeznünk, miért rossz maga a társadalom? Ha azt kérdezzük, miért rossz a társadalom, akkor azt kell kérdeznünk, miért rosszak a társadalmi stratégiák? Miért rossz?

A társadalmi stratégiák: Elemek, készségek, amelyekkel egy társadalom és annak egyes tagjai önmagukról gondolkodnak. Célok, amelyeket maguk elé állítanak. Módszerek, amelyekkel megpróbálják a célokat megvalósítani. Jellemzőik: Egy adott közösségen belül érvényesek. A társadalmakban történelmük során alakulnak ki. Kisgyermek korban, szerves tanulással, a környezet példáit követve épülnek fel. Emiatt szinte „ösztönökké” válnak. Nem tudatos döntéssel vesszük elő őket, hanem lényegében automatizmusként, feltételes reflexként működnek. Felnőtt korra már csak kismértékben módosulhatnak. Eredményük: Sikeres, vagy sikertelen társadalmak. Mik azok a társadalmi stratégiák?

Szükséges = biztos A „szükségszerű boldogság és sikeresség” mítosza: Egészen új keletű az emberiség szellemtörténetében. Csupán az elmúlt században lett általános elképzeléssé – és csak az euro-atlanti civilizációban. Ezen alapul az az elképzelés is, hogy „Mi biztosan nem lehetünk szerencsétlenek!” Ez egyfajta társadalmi és személyes „csodavárás” melegágya lehet, passzívvá téve az ebben hívőket. Attól, hogy valami szükséges lenne, még egyáltalán nem biztos, hogy („magától”, „automatikusan”) be is következik.

2. A társadalmi stratégia alapjai: a társadalmi mítoszok Közös, az adott társadalom meghatározó hányada által elfogadott elvi, történeti és mentalitásbeli alapok. Megszervezik és működtetik a közösséget. Meghatározzák a társadalom és az egyes emberek önképét. Meghatározzák a közös célokat, a kívánt jövőképet.

…Példák: Amerikai Egyesült ÁllamokFranciaország NémetországOroszország

A magyar „részmítoszok” A magyar társadalom híján van a fenti példákhoz hasonló, a társadalom meghatározó része által elfogadott társadalmi mítoszoknak. „Részmítoszok” vannak…

A „baloldali”… Alapja a XIX. sz.-i marxizmus A „létező szocializmus” idejében alakult ki Egyenlőség-párti Jelenleg nincsenek „eszmei alapjai” – hiányzik az utóbbi másfél évszázad Ha nincs közösségérzet, nem életképes Kiüresedett mítosz.

…a „nemzeti-konzervatív”… Évszázadok óta jelen van. Alapja a félelem a „számunkra kihívást jelentő jövő”-től. Frusztráltság-alapú, hosszú távú nemzeti sikertelenségek túlkompenzálásán alapuló „felsőbbrendűség- és küldetéstudat”. A „nemzeti” eszmerendszer valójában csak „felvett külsőség”; híveinek gyakran valójában „egyéni okaik” vannak arra, hogy bezárkózók, konzervatívok legyenek, pl.: képességek hiánya egyéni kudarcosság adekvát ismeretek hiánya környezeti determináltság, stb. „Pszeudoközösség”, negatívumok határozzák meg: „Ezt nem – azt nem!” Ha a valóságban nem lehetünk sikeresek, akkor szükségünk van arra, hogy fantáziáinkban pótoljuk ezt. Nem lehet hosszú távú, konstruktív társadalmi stratégiák alapja.

…és a „liberális” Eredetében nem azonos az észak-nyugat-európai szabadelvűséggel Személyes függetlenedés-igényeken alapul Képviselői „különálló individuumok”, akik valójában nem alkotnak koherens közösséget A szabadság egyéni és nem társadalmi cél; „nem tudnak mit kezdeni” az „egyszerű emberekkel” Bonyolult, individuális-humánértelmiségi okfejtések, „személyes vélemények” > kommunikáció-képtelenség Nincs tömegszervező ereje.

3. A mi mítoszaink - mi van és mi lehet? …1848? …1956? A nép jelentős részének nem „személyes mítoszai”, ezért nem tölthetik be a társadalmi mítosz szerepét ra, vagy 1956-ra visszavezetni a jelen magyar demokráciát és köztársaságot legalább olyan megalapozatlan, mint a Kádár- rendszer esetében volt az ellenforradalomra való hivatkozás mítoszát és között olyan csoportok kreálták meg, amelyeknek vagy „önigazolásképpen” („nemzeti”, ill. „demokratikus ellenzék”), vagy „saját múltjukkal való szakításuk jelképe”-ként (MSZP) szükségük volt erre.

…Példánk?

„Negatívum-mítoszok”? „ Negatívumok” (vesztes forradalom, levert szabadságharcok, stb.) nem képesek valós, működő, valódi közösségteremtő társadalmi mítoszt formálni. A „Le ezzel, vagy azzal!!!”-közösségek felbomlanak abban a pillanatban, ahogy az ad hoc-célt elérték (és általában szépen vissza is rendeződnek ezt követően a dolgok…). Az emberek mindig valami pozitív mellé sorakoznak/sorakoztathatók fel hosszabb távon; csak pozitív, konstruktivitásra ösztönző „mítosz” alkalmas egy társadalom alapjának – mivel a közösségalkotás eredete is közös célok elérése volt. Valós, pozitív „mítoszok”-ra van szükség, amelyekkel az emberek szerves kötődést alakíthatnak ki, amelyet „saját történelmük”-nek érezhetnek.

Pozitív mítoszokat! A társadalom számára az a legcélszerűbb, „legalkalmasabb” társadalmi mítosz, ha egy közösség azt érzi saját hagyományának, örökségének, hogy mindenkor modern. A magyar társadalom jelentős részének „elege van” az atomizáltságból, a lelkesítő célok és eszmék hiányából. Ezek ui. evolúciós örökségünk következtében „elengedhetetlen kellékei” az emberi életnek. …Sokan csupán „jobb híján” sorakoznak fel a „nemzeti-konzervatív” mítosz mellé, téve ezt nem minden „mentális ellenérzés” nélkül – ez számukra csupán „pótszer”.

4. A demokrácia, mint társadalmi mítosz Klasszikus mediterrán: Nem„tipikus” és nem volt gyakori, csupán Athén egy rövid történelmi periódusára és a Római Köztársaság korára volt jellemző. Az „ókori demokrácia” mítosza a humanizmus korában keletkezett és a felvilágosodás során erősödött meg. Azokban a társadalmakban lett a közgondolkodás része, amelyeknek saját demokratikus hagyományaik voltak – leginkább Észak-Nyugat-Európában. „Germán szabadság”: Gyakorlatilag az ősközösségig visszavezethető társadalomszervezési és önkép- hagyomány. Lényege, hogy az emberek és az általuk alkotott közösségek (legalább a szellemi hagyomány terén) „az egyenlők közössége”- ként álltak fel, ahol a vezető csak képességei révén emelkedik ki a közösség tagjai közül. A rend és a hierarchia magából a közösségből ered, nem pedig „kívülről”. Egy sajátos társadalomtörténeti fejlődés eredménye.

A mai demokráciák A mai, újkori eredetű euro-atlanti demokrácia-típus valóságos alapja saját közösségeik „egyenlőség- tradíciója”. A klasszikus ókori mintákat csupán „ideológiai alapok”-ként használták fel „szellemi alapító atyáik”… …, akik valójában nem is voltak tudatában, hogy saját társadalmi hagyományaikban milyen mélyen gyökerezik az egyenlőség és „az egyén társadalmi kompetenciájának” hagyománya! Reformáció Polgári forradalmak

… és a magyar demokrácia? Nem saját, belső folyamatok szerves következményeképpen jött létre, hanem külső tényezők váratlan és véletlenszerű „ajándéka”- ként. Gondolkodási sémáink és társadalmi stratégiáink nem demokratikusak és nem kooperabilitás-alapúak. Ennek „eredményeként” a demokratikus intézményrendszer felépítés, részelemei és működése is tele van olyan elemekkel, amelyek megmutatják létrehozóik és üzemeltetőik alapvetően „nem demokrata alapsoftware”-ét.

„Nemdemokratikusságunk” példái: Pl. a törvényi túlszabályozások annak következtében, hogy nem érezzük „természetesnek” a szabadságot és az ehhez kötődő belátásképességet… A „jogszabályi környezet túlburjánzása” jól mutatja ezt. Pl. a valódi közösségi beágyazottsággal rendelkező én- és jövőkép hiánya az oka, hogy után kialakult - mint afféle pótlék- rendszer: –a „fiskális szemléletű kormányzat” –a pártokhoz kötődő gazdasági-politikai érdekcsoportok által uralt és felosztott „köztér”. …Az, hogy ez utóbbi valóságos-e, vagy csupán „városi legenda”, társadalmi hatásait tekintve teljesen mindegy, mert amit hiszünk, az valós hatóerővé válik!

Demokrácia-feltételek …Megvannak? Hit abban, hogy saját személyes és közös ügyeinket intézni vagyunk képesek Közösség-érzés, „közös dolgok” feltételezése A tisztesség és a jó szándék általános feltételezése és feltételezhetősége Hosszú távon szerzett bizalom-tapasztalatok Autonóm társadalmi fejlődés

5. „Nem tartható fenn!” A magyar társadalom évtizedek óta képtelen megtermelni saját fenntartásának anyagi alapjait. Kádár-rendszer - megvásárolt lojalitás: ha anyagiak terén kielégítjük az igényeket, akkor egyéb szükségletek nem számítanak. Erre vezethető vissza a magyar közgondolkodás alapvetően gazdaságpolitikai orientációja: „Nem engedhetjük meg magunknak alapvető kérdéseket felvetését, ezért minden problémát – és azok megoldását is – „átnyomunk” a gazdaság dimenziójába. Következmény: „minden áron” szükségesnek az életszínvonal emelése. > A „társadalmi-politikai-gazdasági mátrix” nem képes ezt belső erőforrásokból finanszírozni > Elindul az állam „eladósítása”. Elsorvadt a realitásérzék. Nem csak anyagi, hanem „mentális függést” is okoz – ez egyfajta „menekülttábor-pszichózis”, amely kikapcsolja az önfenntartási és önszervezési képességeinket > Eltartotti mentalitás „Eredmény”: A magyar társadalom legalább a ’70-es évek elejétől kezdve folyamatosan külső forrásokra van utalva (hitelek és/vagy külföldi tőkebeáramlás).

6. „Új mátrixot!” Azért (is) szükséges úgy „társadalmi-politikai-gazdasági mátrix” létrehozása, mert elérkeztünk ahhoz a ponthoz, amelyen túl már csak belső erőforrások mozgósításával lesz a magyar társadalom a továbbiakban is fenntartható. Különben nem lehet tartósan leterelni az országot az eladósodás kényszerpályájáró – és ez előbb-utóbb társadalmi katasztrófához, majd robbanáshoz vezet. Ugyanakkor: A magyar társadalom nem rendelkezik az ehhez a társadalmi stratégiaváltáshoz szükséges eszközökkel. A magyar társadalom által „kitermelt” jelenlegi magyar politikai, szakmai és tanácsadói elit sem képes erre a „mátrixváltásra”.

Elitünk és szocializációnk …Elithagyományunk… Mivel évszázadokon keresztül „nem voltunk saját uraink”, ezért „aktuális gazdáink” érdeke sosem az volt, hogy a legkiválóbb képességű, önálló elgondolásokkal rendelkező személyekből állítsák ki a magyarországi tisztviselői kart, hanem a legszolgálatkészebbekből. Kik ezek? Akik saját képességeik révén nem, csak alkalmazkodóképességük révén voltak képesek „elérni valamit”. Így váltak több évszázados hatásra a közhivatalok és köztestületek kontraszelektálttá. Elitjeink ugyanazon közegben szocializálódtak, ezért stratégiáik is azonosak.

Elméletek - elméleti tanácsadók „Amiről mi itt beszélünk, az az emberek zömének semmit sem jelent!” (Gandhi) A „szellemi cizelláltság” gyakran a valós térben való cselekvésre való képesség hiányából ered; egyfajta pótcselekvés. Az ember arra teremttetett, hogy a való világban cselekedjék, nem pedig arra, hogy csupán szellemi konstrukciókat alkosson. Evolúciónk nem könyvtárakban, hanem nyílt terepeken zajlott – és ennek „nyomait” máig magunkban hordjuk; ezen alapulnak képességeink, ösztöneink. A gondolkodás magasrendű képessége életünket segítendő alakult ki, nem pedig „életünk pótlékaként”. Ha valakinek a személyisége, habitusa kevésbé alkalmas arra, hogy valós cselekedeteket hajtson végre a realitások világában, akkor ő valószínűleg nem a legalkalmasabb arra, hogy erre vonatkozó tanácsokkal szolgáljon.

7. Magyarországon társadalmi válság van Közös normák hiánya Atomizálódás, kevés lehetőség a közösséghez tartozásra...Miért nem fizetünk adót? Mert nem érezzük magunkat egy szerves közösség tagjainak. Mert nem érzik úgy az emberek, hogy olyan közösségi intézményeket tartanak el adójukkal, amely értük, az ő szolgálatukra van, amelyek szükség esetén biztonságot adhatnak nekik. Amíg az állampolgárok – akár magánemberként, akár vállalkozóként – nem érzik magukénak államukat és nem érzik úgy, hogy „közük van” a többi állampolgárhoz, addig valójában semmiféle „fiskális módszerrel”, az adórendszer semmilyen átalakításával és semmiféle „büntetőjogi retorzióval” nem tehetők jó adófizetőkké – igazából mindezen „hagyományos adómorál-javító eszközök” éppen ellentétes célt érnek el: tovább idegenítnek az államtól, ezáltal még tovább távolítanak a közösségtől.

Közösség = biztonság A biztonságérzet a közösséghez tartozáson alapul, ez adja annak „emocionális hátterét”; az „anyagi biztonság” csak a közösség adta biztonság hiánya esetén „lép elő” prioritássá – ezt mutatja az emberiség történelme.

8. A „magyar stratégia” és az agy „társadalmi működése” Az atomizálódás és az izoláltság érzése növeli a szorongást, ami frusztrálttá tesz. A frusztráció korlátozza/ki is kapcsolhatja a tudatos (agykérgi) gondolkodásra való képességet. Minél frusztráltabb egy társadalom, annál kevésbé képes „hallgatni az észérvekre”. Érzelmi-indulati alapú döntéshozatal.

„ A kooperabilitási maradék” A sikeres (kooperábilis) társadalmi stratégiájú népek ma saját hagyományaik „maradékaiból” élnek. Ezek a „maradékok” biztosítják számukra ma is a sikeresség lehetőségét. A modern, individualista világkultúra tulajdonképpen ellene működik a kooperabilitásnak, „erodálja” azt. A magyar társadalom kooperábilis hagyományai sosem alakultak ki - tehát „ma is használható maradékuk” sem lehet!

9. A „VÖRÖS DIA”! A magyar társadalom stratégiáit az elmúlt évszázad nem igazolta! Magyarországnak, a magyar társadalomnak és minden egyes tagjának társadalmi stratégiaváltásra van szüksége! „Le kell cserélnie” társadalmi eszközkészlete egy jelentős részét és újakat kell megtanulnia használni!

„Ellenálló” stratégiák… A társadalmi struktúrák - benne a stratégiák és eszközök is - rendkívül „szilárd és ellenálló képződmények”: Az emberi evolúciós örökségből adódó sajátos agyi fejlődési jellegzetesség: életünk korai szakaszában, környezetünk szokásait, viselkedését utánozva, „kritikátlanul” sajátítjuk el „alapsoftware”-ünket. Az életünk során tanult újabb elemek, szokások a régi struktúrák közé kerülnek beillesztésre, azokat alapvetően kevéssé módosítják, nem „írják felül”. Aki meg akarja változtatni egy társadalom stratégiáit, az evolúciós örökségünkkel kell, hogy „szembeszálljon”!

10. Eszközeink a harcban...Egy másik „evolúciós örökség” – amire az általában humánértelmiségi, jogi, vagy közgazdászi orientáltságú „véleményformálók és tanácsadók” vagy nemigen gondolnak, vagy megfeledkeznek erről: Az emberi társadalmak és közösségek alapja „hierarchikus csoportalkotó emberszabású főemlős örökségünk”. „H. CS. E. F.”-ek már több millió éve vagyunk, gondolkodó, társadalmakat – és társadalomtudományokat – létrehozó emberek csak néhány ezer-tízezer éve. Agyunk szerkezete és működése alapvetően evolúciós örökségünk által meghatározott, abban a tudatos gondolkodás csak egy elem.

Hogyan változhatnak a stratégiák és hogyan nem? BELÜLRŐL FELÜLRŐL KÍVÜLRŐL? NEM!

A „hierarchikus csoportállat-agy”... Az emberi döntések alapvetően emocionálisak, „egy pillanat alatt” születnek; a tudatos elemek gyakran csak egyfajta „utólagos megalapozásuk”-ként szolgálnak. Emócióink „születési helye” nem az agykéreg (nem a tudatos, analizáló gondolkodás területe), hanem sokkal ősibb, „logika előtti” és „nonverbális” agyi területek, tehát döntéseink sem racionális mérlegelés eredményei. Azok az ingerek, információk, amelyek tudatos tapasztalás révén jutnak el agyunkba (annak agykérgi területére), automatikusan „viszonyulni kezdenek” érzelemvilágunkhoz, amely ‘minősíti őket”. Ha „egyénenként” így funkcionálunk, akkor ennek alapvető és általános közösségi viselkedési, tehát társadalmi következményei is vannak. Egy társadalom viselkedése nem írható le „magából a társadalomból”.

…és következményei: Örökletes, spontán késztetés a minta- és vezérkövetésre. „Közös normák” keresése. Viselkedési koherencia-hajlam. Igény a közösséghez tartozásra – ennek hiánya viselkedési zavarokhoz vezet! A „rangsorban felettünk állók”-tól kapott minták önkéntelen, elfogadása. A szellemi és cselekvésbeli önállóság, az ezekre való képesség valójában „kivételes jelenség” az emberek körében, az emberi közösségek őstörténetében „nem lett volna célszerű”, ha a közösség valamennyi tagja „önálló célmeghatározásra képes”.

Elfogadás + követés = SIKER! Hiteles személyiség mellé automatikusan sorakozik fel a társadalom. Az egyenes, nyílt viselkedés és kommunikáció hasonló, pozitív válaszreakciókat indukál (, bármit is állítsanak ezzel szemben a kommunikációs tanácsadók…) Elfogadás Követés Nem mindent lehet és kell elmondani – azaz: verbálisan kommunikálni. „Egy szétzüllött csürhét egy dicsőséges seregtől egy dolog különböztet meg: a VEZETŐ!” (Napoleon)