Thun Éva Előadás a Tudomány napja alkalmából Pannon Egyetem, MFTK, Neveléstudományi Intézet Pápa, november 11.

"Csupa összeegyeztethetetlenség. Ideológiaellenes ideológia. Rendtagadó rendszer. Mindennek az elfogadása és egyszersmind intoleráns elutasítása. Elméletiség és puszta „hangulat”. Abszolút befejezés és nem szűnő ismétlés.„ Ágh Attila: Posztmodern karnevál. Kultúra és Közösség, sz.

„A […] posztmodern pluralitás elemei, okai a pedagógiai valóságban rejlenek. Megsokasodtak a nevelési célok, […] annyiféle nevelés kapott erőre, ahányféle közeg van a társadalomban. […] a pedagógiai koncepciók versenyeznek egymással. Harc folyik a fennmaradásért, a megtartásért és a fejlődésért. A gyakorlat pedig választásra kényszerül: befogad vagy megtagad.” Réz Ferenc: Posztmodern kavalkád. Új Pedagógiai Szemle, október

 az iskola célracionalizált működése  az iskolai idő hatékony strukturálása  az iskolai tudás jellegének erős külső kontrollálása  a közgazdaságilag leírható hasznosság kategóriájának megjelenése  a társadalmi kohézió erősítésének eszköze

 A nagy elbeszélés:  Az emberi megismerés rendszerét elválasztotta annak történetiségétől és adottként kezelte azt, hogy az ember a ráció által képes a világ megismerésére (karteziánus ismeretelmélet – Descartes)  A ráció megismerő-képességének hegemóniája /uralma – univerzalitás / egységesség  Az ember testi és közösségi létbe ágyazott voltát figyelmen kívül hagyja  A tudomány mint elbeszélés, mint szöveg  A legitimáció és autoritás kérdése (az igazság)

 Konstrukció (radikális felfogás):  A szimbolikus valóság konstrukció folyamata olyan totális, hogy az emberi megismerés semmilyen kapcsolatban sem állhat a „valósággal”;  ezért fogalmaink, viszonyaink, szabályaink teljes mértékben önkényesek.

 Dekonstrukció:  Ha ez előző állítás igaz, akkor szabadon értelmezhető minden a „valóságról”,  mindegyik jelentés egyenrangú, számtalan narratíva hozható létre,  de ehhez először „meg kell szabadulni” a nagy narratívától,  dekonstruálni kell, majd elemei újra felhasználhatóakká válnak.

 Szituációba, környezetbe ágyazottság  Szubjektivitás és interszubjektivitás  A kulturális jelentések a diskurzusokban jönnek létre (a társadalomtudományokban is)  Társas tudás  A narratívák számossága  A társadalmi reprezentáció formái és színterei - identitások  Fragmentáció, széttöredezettség  Hibridizálódás

"A szituatív cselekvés, az érzelem és a kogníció fogalma „absztrakciókat képvisel, absztrakciókat, amelyeknek megvan a magas elméleti ára. […] Bármilyen szinten nézzük is, bármilyen részletes elemzést végzünk is, e három dolog egyetlen egységes egész alkotóelemei. Elkülöníteni őket olyan, mintha egy kristály különálló csiszolatait vizsgálnánk anélkül, hogy magát a kristályt szemügyre vennénk.” Jerome Bruner: Valóságos elmék, lehetséges világok. Új Mandátum Kiadó, Budapest, old.

 Tisztázza az elmélet és empíria viszonyát  Feltáró és megismerő jellegűvé válik  Kritika alá vonja programpedagógia univerzális jellegét (és a politikai szférájában helyezi el azt)  Számot vet a szocio-kulturális különbözőségekkel (kutató, tanár, diák)  Értelmezi a kutatók és kutatottak viszonyát  Kölcsönvesz (és alkalmaz) hasznos elméleteket más társadalomtudományoktól  Artikulálja értékekhez és értékrendekhez kötött voltát

 A posztmodern nincs ellentétben a modernnel (sem a tudománnyal és sem az előző korokkal):  Míg a középkorban az isteni kinyilatkoztatás, a kanonizált szövegek jelentették a világ megismeréshez vezető utat,  a modern korban a tudomány számított a világ megismerése módszerének,  a posztmodern álláspont szerint pedig ma már az előbbiek egy-egy utat jelentenek a megismeréshez.  A posztmodern nem olyan módon új, hogy kiszorítaná az előzőeket, hanem új látásmódokat és értékeléseket ismer el.

„Egyetlen gondolat sem lehet olyan régi vagy olyan abszurd, hogy ne segíthetne tökéletesíteni tudásunkat. A szellem egész történetét be kell vonnunk a tudományok körébe, és elméleteink tökéletesítésének a szolgálatába kell állítanunk. A politikai beavatkozás sem kaphat kosarat. Szükségünk van rájuk, hogy felülkerekedhessünk a tudomány sovinizmusán, amely gyakran ellenáll a status quo alternatíváinak. Az alternatíváknak ellenben meg kell engednünk, hogy kerek és immár nem a tudományon vagy racionalizmuson nyugvó szubkultúrákká formálódjanak.” Paul Feyerabend: A módszer ellen. Atlantisz kiadó, 2002.