A magyar igekötők kategóriájának a keletkezése, gyarapodása

Az előzmények szófaji kategóriájuk nem ősi öröksége nyelvünknek, a magyar nyelv önálló életében keletkeztek, de az ugor alapnyelvben már rendelkezhettek azokkal a szerkezeti előzményekkel, amelyek lehetővé tették a magyar igekötők ősmagyar kori kialakulását legrégebbi rétegük latívuszragos határozószókból keletkezett (megé, felé stb.) a korai ómagyar kort még az igekötő nélküliség jellemzi inkább, ebben a korszakban bontakoztak ki a legrégebbi igekötőink előzményei az ősmagyar korban a mondatokban az igékkel határozós szerkezetet alkottak, a térnek hat különböző, egymással párosával szemben álló helyét jelölték: megé – elé kí – bé lé – felé az ősmagyar korban a mondatban utánuk álló igével egyre szorosabb kapcsolatba kerültek, összetett szót alkottak vele, de a határozószók igekötővé válása során alaki és funkcionális változások következtek be

Az igekötővé válás Az eredeti helyviszonyjelentés egyre inkább elhomályosult, illetőleg kialakult egy újabb funkció: a perfektiválás: Megé tér az erdőből. (A visszatérés egyúttal befejezettséget is jelent.) A korai ómagyar korban az alaki redukció még nem keletkezett be, a latívuszrag még megtalálható az igekötőkön. Az alaki redukálódás után azonban már egyértelműen igekötőknek tekinthetők.

Az ómagyar kor változásai a hová kérdésre válaszoló határozószókból új igekötők keletkeztek szófajváltással, alaki módosuláson nem mentek át, máig őrzik eredeti ragjaikat, tő és ragmorféma együtteséből állnak, irányjelentésüket megtartották a szófajváltást itt is funkcionális változás előzte meg, ez az átértékelődés hasonló módon történhetett, mint a legősibb igekötők keletkezésekor, jelentésük az idők folyamán általánosabbá vált, igekötőjellegük erősödött az ómagyar kori igekötők második rétegéhez tartoznak a következők: által, alá, elé, egybe, majd: hátra, haza, körül, ide, oda, vissza, öszve; rëá, belé, hozzá, neki

A későbbi korszakok a középmagyar kori (3.réteg) igekötőknél is a szófajváltás volt a fő keletkezési mód, a hová kérdésre felelő ragos főnevekből létrejött határozószókon keresztül váltak igekötőkké a határozószók is tovább éltek, alaki rövidülés nem történt, pl.: együvé, félre, keresztül, mellé, széjjel, szembe, szerte, szét, tele, túl, végbe, végig a ragszilárdulás, mint új igekötő keletkezési mód honosodik meg ekkor, ragos főnévből közvetlenül lett igekötő a 4., újmagyar kori réteg szófajváltással és ragszilárdulással jött létre

Az igekötők történetileg kialakult funkciói A jelentésmódosító szerep: irányjelentés (az eredeti, pl. kimegy) aspektusképzés (befejezettség: megjön, kezdés: elindul stb.) cselekvés akcióminőségének a megváltoztatása (mozzanatosság: meglát, folyamatosság: elszenved stb.) jelentésspecializáló szerep (berúg, megszól stb.); ez a szerep a középmagyar korban erősödött meg, megjelent egyfajta szóképző funkció is

Az igekötők szintaktikai szerepe A mondatban állítmányként álló igének a szintaktikai viszonyait, más mondatrészekkel való kapcsolódási lehetőségeit, vonzatait is megváltoztathatja, megváltoztathatja az ige tranzitivitását is A főbb típusok: az igekötős ige mellett másfajta határozó áll, mint a testhelyzetet, tartós, nem változó állapotot jelentő alapigék mellett (ül vhol – leül vhová) az igekötő leszűkítheti az alapige kötött bővítményeinek a körét, illetőleg új vonzattal is bővítheti az igét (italt tölt a pohárba – itallal tölti meg a poharat) a tárggyal és a határozóval is bővíthető alapige egyes igekötőkkel ellátva egyik bővítményét, más igekötőkkel másik bővítményét veszíti el, illetve tartja meg (néz – benéz – megnéz) az igekötő az intranzitív igét tranzitívvá is teheti (néz – megnéz)

Az igekötők és az igeidők az igeidők kialakulásával mutatható ki kapcsolat, összefüggésük kétirányú, kölcsönös, keletkezésüknek egyrészt oka a múlt idők változása, másrészt következménye is hiányzott nyelvünkből a cselekvés befejezettségének a jelölése, és erre szolgált a kialakuló igekötőrendszer kialakulásuknak következményeképpen a bonyolult igeidőrendszer egyszerűsödött erősödött a perfektiváló és a mozzanatosságot kifejező szerepük