AZ ÓKORI GÖRÖG FILOZÓFIA

Az ókori görög filozófia korszakai, iskolái, irányzatai

1. A preszókratika (Szókratész előtti filozófiai korszak) - Kr. e. 6 1. A preszókratika (Szókratész előtti filozófiai korszak) - Kr.e. 6. sz. – 5. sz. közepe-vége 2. A klasszikus athéni filozófia – Kr.e. 5.sz. vége – Kr.e. 322. 3. A hellenizmus korának filozófiai irányzatai - Kr.e. 322 – Kr.e. 120 (Kr.e. 31 vagy akár Kr.u. 529)

A preszókratika

1. Általános jellemzés - a források hiánya, az értelmezések nehézségei és bizonytalanságai - fragmentumok, testimóniumok Ami összeköti őket: - természetfilozófusok – fűzisz - a világmagyarázat sémája: - "Minden víz.” – „Minden egy.” - a mindenség: Kozmosz – rendezett világmindenség, szépség, harmónia - a rendezettség forrása: közös eredet, ok: arkhé - a mindenség ésszerű - nem mitizáló - magyarázata egyetlen okra visszavezetve - Ez a séma soha nem hagyja el az európai kultúrát - történeti analógiák (teremtés, ősrobbanás)

2. Csoportok, iskolák A / ión természetfilozófusok - Milétosz - Thalész, Anaximandrosz, Anaximenész - Epheszosz – Hérakleitosz B / dél-itáliaiak - Krotón - Püthagórasz (püthagoreusok) - Elea - Xenophanész, Parmenidész, Zénón (eleaták) - Akragasz – Empedoklész C / atomisták - Abdéra - Leukipposz, Démokritosz D / athéni - Anaxagorasz

A / ión természetfilozófusok

THALÉSZ (Kr. e. VI. sz.)

- a hét görög bölcs egyike, matematikai és csillagászati ismeretek, felfedezések (Egyiptom - piramisok magassága), két munka: a Napfordulóról és a Napéjegyenlőségről, egy napfogyatkozás megjövendőlése, a lélek halhatatlan, az élettelen dolgoknak is van lelkük (mágnes), mindennek a víz az alapeleme (ARKHÉ), életrajzi legendák – a filozófus személyisége, megítélése

ANAXIMANDROSZ (Kr. e. 611-549.)

csillagászati ismeretek: a Föld gömbalakú, a Hold a Naptól nyeri a fényét, a Föld a világegyetem középpontja, a Nap nagyobb a Földnél és a legtisztább tűz, napóra, térkép

"A létezők szükségképpen abban az elemben pusztulnak el, amelyből keletkeztek, mert számot adnak az idők során egymás ellen elkövetett jogtalanságaikról, és megbűnhődnek érettük.” az alapelv és az őselem a végtelen apeiron - meghatározhatatlan, határtalan

- bizonyítékok a végtelen létezésére (Arisztotelész): - az idő, a mennyiségek végtelen oszthatósága, a keletkezés és pusztulás feltétele annak a dolognak a végtelensége, melyből a keletkező származik, a gondolkodás végtelen) a látható világok sokfélesége az apeironból keletkezik, annak a része, a részek átlakulnak az egész változatlan (jelenség-lényeg)

ANAXIMENÉSZ ( Kr. e. 527.) az arkhé a levegő; - ritkulásából lesz a tűz, sűrűsödéséből a szél, a felhő, a víz, a föld a kő

B / dél-itáliaiak 

PÜTHAGÓRÁSZ (Kr. e. 580-500), (püthagoreusok) a kozmoszban uralkodó rend - harmónia, minta a zene, a zenei harmónia a hangok összecsengéséből alakul ki, a hangok szabályos sorokban rendeződnek el, amit végső soron az arányoson változtatott húr hossza szab meg, az arány két szám hányadosaként fejezhető ki, mindebből az kövekezik, hogy a mindenség végső elve a szám. - a megismerés az érzékelés útján történik - a lélek harmóniája a zene által teremthető meg - "a testet az orvoslás útján, a lelket a zene útján tisztították meg". Az emberi élet és az erkölcsök a zene útján megjavíthatók. - vallási közösség, zárt vagyonközösség, nők is tagjai - philoszophosz - nem bölcs, hanem a bölcsességet szerető ember

XENOPHANÉSZ (Kr. e. 570 körül-?) - az ember a saját képére teremti az isteneit

PARMENIDÉSZ (Kr. e. 525 körül-?)

Igazság és vélekedés megkülönböztetése és szembeállítása (episztemé és doxa), az igaz tudás a tiszta észmegismerésben (noein) érhető el; elgondolni, így megismerni és kimondani is csak azt lehet, ami létezik, vagyis csak a lét létezik, és nincs nem-lét, nincs változás, nincs mozgás, nincs keletkezés és pusztulás, ami van az mozdulatlan és örök, a gondolkodásnak ellentmondásmentesnek kell lennie, a gondolkodás és a lét ugyanaz.

ZÉNÓN (Kr. e 490 körül - ?) - a mozgás jelenségének elgondolása ellentmondáshoz vezet - azért a mozgás - így a keletkezés, a pusztulás és minden változás - csak látszat mozgás-apóriák - Akhilleusz és a teknős versenyfutása, a repülő nyílvessző, stb.

HÉRAKLEITOSZ (Kr. e. 540 k. - ?)

- az epheszoszi homályos - a töredékek csoportosítása az alábbi értelmezési szempontok szerint: - Kozmológiai töredékek - Etikai töredékek

Kozmológiai töredékek - a kozmoszról - 29. - örökkévaló, nem teremtetett, ugyanaz mindenkinek - az arkhé - 29. tűz, mely fellobban mértékre és kialszik mértékre (30., 67., 93.) - a folytonos változásról (6., 12, 50.) - a változást a harc mozgatja - nemcsak pusztít, de létre is hoz (54., 82.) - a harc ellentétek harca, melyek együtt egységet alkotnak, mert - vagy illeszkednek: (8., 10.), - vagy eredendően egyek: (60., 61., 108.) - vagy egymásba átcsapnak: (63., 91.), egyik a másik nélkül nem létezhet - a dialektika értelme

- a logoszról - jelentése: értelem, gondolkodás beszéd, nyelv, tan, igazság, a dolgok, természete, mérték, stb. - a világ értelmes rendje, világtörvény, melyet az emberi értelemmel fel lehet fogni, értelmes beszédben, tanításban el lehet mondani, a másik ember ezt az értelme által szintén felfoghatja, de nem csupán a beszéd értelmét érti meg, hanem egyúttal azt is, amire a beszéd vonatkozik, vagyis magukat a dolgokat ismeri meg a természetük szerint (1.) - a világ igaz megismerése azért lehetséges, mert a logosz és a kozmosz közös, ugyanaz mindenkinek (117.) - a bölcsesség - a mindeneket kormányzó értelem felfogása (41.) - az igaz megismerésről, a vélekedés és a látszat elkerüléséről (46., 27., 47.), - a tudatlanságról (99.)

Etikai töredékek - éthosz - az ember helye a kozmoszban - az ember a fűzisz részeként alá van vetve a mindent irányító törvénynek, mértéknek. A bölcs felismeri ezt a törvényt, a tiszta ember pedig követi. A legfőbb erény a mértékhez való alkalmazkodás, azaz a mértékletesség (71., 114., 115., 116., 120.) - az embernek magának kell megtalálnia az éthoszát (105., 123., 120.) - az önismeret - kötelesség – 120., - soha véget nem érő feladat - 45., - a jóslatok értelmezése és az "ismerd meg önmagad" parancsa - 97.

EMPEDOKLÉSZ (Kr. e. 490 körül - ?) - az arkhéról szóló tanok szintézise - mind a négy elem eredendően alkotja a kozmosz arkhéját - keletkezés és pusztulás - összekapcsolódás és szétválás - ezt kormányozza két erő: a szeretet és a viszály

C / atomisták

LEUKIPPOSZ és DÉMOKRITOSZ (Kr. e. 470-361) - arkhé: atom - oszthatatlan, parányi részecske, melyből minden létező felépül - végtelen számú atom van, csak mennyiségi jellemzőkkel bírnak (alak, tömeg, nagyság, számosság, mozgás), elpusztíthatatlanok - keletkezés - pusztulás = atomok összekapcsolódása - szétválása

- nincs semmilyen külső princípium, amely szabályozná az atomok kapcsolódását és felbomlását, az atomok mozgásának és minden más viselkedésének oka magába az atomban rejlő, a tulajdonságaiból következő szükségszerűség. - a dolgok valódi jellemzői a mennyiségi tulajdonságok, a minőségi tulajdonságok csupán az érzékelőben létrejövő érzet, ez mindenkiben más és más, de az elnevezés konvencionális volta miatt azonosnak tekintjük.

- halál nem megsemmisülés (a test test-atomokra, a lélek pedig lélek-atomokra bomlik szét, ezek pedig elpusztíthatatlanok) ezért nem kell félni tőle a halálfélelemtől megszabadulva lehetséges szenvedélymentes (ataraxia) életet élni (a szenvedélyek oka a halálfélelem)

d./ athéni

ANAXAGORÁSZ (Kr. e. 500 körül - ?) arkhé: végtelen sok, minőséggel rendelkező parányi részecske – csíra nusz - világész, külső, szellemi princípium, mely a csírák mozgását, összekapcsolódását és szétválását, azaz a keletkezést és a pusztulást kormányozza

Összegzés

1. arkhé-probléma - a mindenség keletkezésére és működésére vonatkozó magyarázat első és végső oka, elve, 2. jelenség-világ és lényeg-világ megkülönböztetése - ellentétek, melyek érték-hierarchiát jelölnek ki:

Jelenség (lefokozás) Lényeg (felértékelés) változás állandóság tapasztalat, érzékelés gondolkodás, szemlélődés doxa vélekedés episztemé igaz tudás