Készítette: Szalay Zoltán Szlávok Készítette: Szalay Zoltán

Szláv népek 1. Nyugati szlávok Szlovákok Morvák Csehek Lengyelek Kasubok Szorbok 2. Délszlávok Szerbek Bolgárok Horvátok Szlovének Macedónok 3. Keleti szlávok Oroszok Ukránok Fehéroroszok Ruszinok

Történetük

Nyugati szlávok

Szlovákok A tótok több szláv elem összeolvadásából alakultak ki a késő középkorra a Magyar Királyság területén. Kialakulásukban alapvetően három szláv népcsoport vett részt: a 12. század végétől betelepülő morvák, oroszok és kisebb részben lengyelek. A tótoknak nem volt sem közös nyelvük, sem közös nemzettudatuk, a szlovák kifejezés is csak a 18. században jelent meg először. A különböző származás miatt a szlovák tájszólások akár a meg nem érthetőség szintjéig különböznek egymástól még ma is. A nyugati szlávok közül elsőként Pribina morva fejedelemsége jött létre a mai Szlovákia területén, Nitrava (Nyitra) központtal. 828-ban Pribina egy templomot is felszentelt Nyitrán. A felszentelésen részt vett Adalramus salzburgi püspök, aki ezt az eseményt feljegyezte. A másik morva fejedelemség 833 körül elfoglalta Pribina országát, őt és fiát elűzték. Pribina fiával, Kocel herceggel menedéket keresett. A frankok vazallusaként később Zalavár környékét szerezte meg (Blatnograd).

Morvák A morvák hoztak létre tartós államot a Frank Birodalom határterületén, a Morva folyó völgyében, a 9. században, I. Mojmir vezetésével. A frank befolyás ellensúlyozására bizánci térítőket hívtak be. Cirill és Metód tevékenysége nyomán önálló szláv nyelvű egyház jött létre, külön a morvák nyelvéhez igazodó írással. Morvaország fénykorát Szvatopluk (870-894) fejedelem alatt élte, aki jó viszonyra törekedett a nyugattal, elüldöztette a keleti térítőket, és országával együtt a római katolikus egyházhoz csatlakozott. Hatalmát kiterjesztette a környező szláv területekre: a Cseh-medencére és a Kárpát-medence északnyugati részére. Szvatopluk halálát követően fiai között harc indult a hatalomért, és a magyarok és frankok együttes támadása elsöpörte államukat.

Csehek A morvák bukását követően a Cseh-medence szláv törzseit a Přemysl vezértől származó fejedelmek (például Szent Vencel) egyesítették. I. Boleszláv (935-964) fölvetette népével a nyugati kereszténységet, és támogatta az egyházat, amely hatalmának támaszává vált. Egyházi és államszervezetük azonban nem tudott függetlenedni a német egyháztól, püspökségük (Prága) csak a század második felében jött létre (973), de az is a mainzi érsekség felügyelete alá tartozott.

Lengyelek: A Visztula menti szláv törzseket Piast-nemzetségből Lengyelek: A Visztula menti szláv törzseket Piast-nemzetségből száramzó I. Mieszko (969-992) fejedelem fogta össze kíséretére támaszkodva. A csehekhez hasonlóan szembekerült a németekkel. A lengyelek váltakozó eredménnyel harcoltak ugyan, de megvédték függetlenségüket. 966-ban beengedte a német hittérítőket, és csatlakozott a római egyházhoz. Mieszko fia, I. (Vitéz) Boleszláv (992-1025) a németekkel szemben sikereket ért el, és 1000-ben Gnieznóban önálló lengyel érsekséget hozott létre. Ennek köszönhetően a lengyel egyház közvetlenül a pápa felügyelete alá került, és függetlenedett a Német-római Birodalomtól. Boleszláv 1025-ben királlyá koronáztatta magát, ami a lengyel állam növekvő erejét mutatta. A térségben Magyarország mellett Lengyelország is az önálló fejlődés útjára lépett. Kasubok: Lengyelország észak-nyugati vidékén élő népcsoport, a Lengyelországban élők száma közel 5000-re tehető. Szorbok: Németország környékén. Az alsószorbban lengyel hatás, míg a felsőszorbban cseh hatás figyelhető meg. Egyes adatok szerint a két nyelvet kb. 150 ezer ember beszéli Németországban.

Délszlávok

Szerbek: A szerbek a Dunától délre eső területeken telepedtek. le a 7 Szerbek: A szerbek a Dunától délre eső területeken telepedtek le a 7. század végén. A 9. században lettek ortodoxok Cirill és Metód tanító- és szervezőmunkája révén. A középkorban Török birodalom része lett. 1878 óta függetlenek. Horvátok: Az Adria és a Száva közötti hegyes, erdős vidéken telepedtek le a 7. században a horvátok. Először az avarok alattvalói voltak, ebből a korból származik a báni méltóságnév (Baján avar vezér nevéből). A horvátok frank hatásra a nyugati kereszténységhez csatlakoztak, és ezzel bekerültek a nyugati kultúrkör vonzásába. A 10. században a pápaságra támaszkodva hozták létre államukat. I. László magyar király 1095-ben Magyarországhoz csatolta Horvátországot. Önálló államukat 1991-ben alapították meg újra. Macedónok

Szlovének A szlovének függetlenségüket csak 1991-ben érték el. A Magyarországon és a Muravidéken élő szlovénokat vendeknek nevezik. Az egyes politikai csoportosulások megpróbálták többször elérni, hogy a vendet nyilvánítsák szlovéntől külön álló népnek, ez azonban saját céljaikat szolgálta volna. A vendek és a szlovének között inkább nyelvi és kulturális tekintetben van különbség, mert a vendek slovenci-nek vallják magukat az anyanyelvükön. Az elkülönítésnek a fenti módozata abszolút helytelen, sőt inkább önös megoldás. A vendekre új kifejezésként ma már a pannon szlovén-t használják egyesek. Van egy harmadik csoport is, amely szintén vita tárgya, a réziaiak, akik réziai nyelvet a szlovén másik elszakadt dialektusát beszélik.

Bolgárok Az első szláv államalakulat a Balkánon jött létre a 7. század végén (681). Az itt élő szláv törzseket a török eredetű nomád bolgár (bolgártörök) törzsek meghódították, és ezzel összefogták őket. A bolgártörökök létszáma azonban csekély volt a szlávokéhoz képest, ezért rövidesen teljesen beolvadtak a szláv népességbe. I. Mihály (9. század) népével felvetette a kereszténységet (865). Uralkodása alatt jött létre a ortodox kereszténységen belül a szláv nyelvű egyház, Cirill és Metód tanító- és szervezőmunkája révén. A szertartások nyelvévé a görög helyett a szlávot tették, és létrehozták a cirill ábécét. A későbbiek folyamán több rokon nép is a kereszténység e változatát vette fel. A bolgár állam fénykorát I. Simeon uralkodása alatt (893-927) élte, amikor szinte az egész Balkán-félsziget országához tartozott. Felvette a cári (császári) címet, és már Bizánc elfoglalásával kísérletezett, de nem járt sikerrel. Bizánc a Fekete-tengertől északra élő magyarokkal szövetkezett Simeon megtörésére. A bolgár cár a magyarokkal ellenséges nomádokat felhasználva vereséget mért őseinkre. Ez a kudarc szerepet játszott abban, hogy a magyarok a Kárpát-medencébe költöztek.

Keleti szlávok

A Dnyeper és a Volga forrásvidékének erdős, mocsaras táján élő szláv törzsek különböző fejlettségi szinten álltak. Északon és délen, ahol idegen népekkel érintkeztek, előrehaladt a törzsi szervezet bomlása, míg a belső, elmaradott területeken korszakunkban is az ősi, vérségi kötelékek a meghatározóak, és a halászat, vadászat biztosította a megélhetést. Fontos szerepet játszottak a Kelet-Európán át, a folyók (Dnyeper, Don, Volga) mentén húzódó kereskedelmi útvonalak, melyeken a kora középkorban a normannok (itt varégok) bonyolították le a forgalmat. A varég kereskedők, s egyben katonák és kalózok telepeket hoztak létre tevékenységük védelmére. Ezek a városok (Novgorod, Kijev) képezték a keleti szláv államok magvait. A térséget a novgorodi normann Rurik-család egyesítette. Oleg (879-912) megszerezte Kijevet, és birodalma központjává tette. Utódai fokozatosan leigázták a még független törzseket. Országuk a Kazár Birodalom és a Volga vidékét uraló bolgártörökök mellett Kelet-Európa jelentős hatalmává emelkedett. Az államhatalom megszilárdításában nagy szerepet játszott a kereszténység felvétele. Vlagyimir fejedelem (980-1015), aki bizánci hercegnőt kapott feleségül, népével együtt a keleti egyházhoz csatlakozott, így a kijevi államban (Kijevi Rusz) a szláv nyelvű liturgia terjedt el. A kisebbik vagyis keleti törzset antoknak, a nyugat felé eső nagyobbikat szlovéneknek nevezték. A két törzs között a Dnyeszter folyam volt a határ. Az antok elnevezést azonban a 6–8. századra kizárólag a történetírók használták, és ez valószínűleg egyszerűen ragadványnév volt, amellyel idegenek ruházták fel ezt a törzset, mert később teljesen kiveszett a használatból. Annál erősebben tartotta magát a szlovén név, amellyel még a 12. században is nevezték az Ilmeny-tó körül lakó szlávokat, és amelyet kezdetben a Balkán-félszigeti

Oroszok: Az oroszok a 8. században telepedtek le a mai. területen Oroszok: Az oroszok a 8. században telepedtek le a mai területen. A varégok által 892-ben alapított Kijevi Rusz nyomán létrejött az orosz Kijevi Nagyfejedelemség. Nagyhatalmi szerepük a 18. sz-ban alakult ki. Ukránok: Az oroszokkal és belaruszokkal közös őseiktől a 14– 15. században különültek el, nemzetté alakulásuk a 17–19. szűzadban ment végbe Fehéroroszok: Egy időben váltak el a közös őseiktől, mint az oroszok és az ukránok. A belarusz nyelv őse a rutén nyelv volt. A belarusz nemzetállam az I. világháború után alakult ki. Ruszinok: A ruszinok elsősorban Kárpátalján és a szomszédos területeken, Kelet-Szlovákiában, Délkelet- Lengyelországban és Észak-Romániában élnek, innen települtek szórványaik a 18. században a Délvidékre. Vajdaságban és Nyugat-Romániában egy-egy településen ma is többséget vagy jelentős kisebbséget alkotnak (bácskai, illetve szerémségi ruszinok). A 19. században tömegesen vándoroltak ki az Egyesült Államokba és Kanadába. Ukrajnában lélekszámuk 1.000.000 körül van

Csaták

A bizánci-szláv háború Bizánc nyugati részén a kisebbik bajt jelentették a Kárpát-medencéből kiinduló avar pusztítások, a fő gond a szlávok megmozdulása volt. A Duna középső folyásánál az avarok és a nekik alávetett szlávok 582-ben megszerezték Sirmiumot, 584-ben pedig Singidunumot, Viminaciumot és Augustát foglalták el. Ezzel gyakorlatilag a helyi bizánci határvédelem összeomlott. A térség legfontosabb városa, Thesszaloniké ellen 584-ben szláv, 586-ban pedig közös avar-szláv támadás indult. A szabad szlávok hatalmas népcsoportja eddig is portyázott a balkáni területeken, ám mindig visszahúzódott az al-Duna mögé. Ekkor azonban tömegeik indultak meg, hogy betelepüljenek a birodalom ellenőrzése alatt álló területekre. Ez vitathatatlanul a korszak legfontosabb külpolitikai eseménye, hiszen a szlávok mindvégig újonnan megszerzett területeiken maradtak, és végigkísérték a Bizánci Birodalom történetét.

Mauricius a keleti háborúskodás lezárásával érezte elég erősnek a hadsereget ahhoz, hogy visszavágjon. 592-ben háborút kezdett a szlávok ellen, amely egészen uralkodásának végéig eltartott. A képzett bizánci haderő számos győzelmet aratott, többször átkelt a Dunán, azonban az óriási néptömeggel szemben mindez nem sokat ért. Az avarokat közben igyekeztek sarccal távol tartani, ennek ellenére 600-ban Bizánc falai alá érkeztek – igaz, Priscus tábornok visszaverte őket. A háború elhúzódott, a hadsereg a hosszadalmas harcokban kimerült, az akadozó zsoldfizetés miatt pedig elégedetlenkedni kezdett. Ez vezetett az uralkodó bukásához.

Kalka-menti csata előzményei A mongolok a mai Perzsia, Azerbajdzsán és Grúzia területén áthaladva, Derbenten keresztül törtek be a kelet-európai sztyeppre. A segédcsapatokkal együtt mintegy 25 ezres sereget Dzsingisz kán zseniális hadvezérei, Szübőtej Batur és Dzsebe vezették. Nem hódítani érkeztek, hanem a tervezett későbbi hódítások előtt felderíteni a terepet. Útjuk során szétvertek minden ellenük támadó sereget, bevették az ellenálló városokat, felperzselték a településeket és nagy pusztítást okoztak az őslakosok között. Először a kipcsak nomád kunokra vetették rá magukat, akik hatalmas területeket ellenőriztek a sztyeppén és a mongolok érkezte előtt sokszor törtek rá a szomszédos orosz fejedelemségekre. A kun vezér Kötöny kán lánya férje, a halicsi fejedelem Merész Msztyiszlav udvarában kért segítséget a támadók ellen. A Novgorodi Krónika szerint a kán elhalmozta ajándékaival a fejedelmet, majd ezt mondta neki: „Ma a tatárok elvették a földünket, de holnap eljönnek és elveszik a tiédet is.” Msztyiszlav és más szláv uralkodók, köztük III. Msztyiszláv kijevi, és Szvjatoszláv csernyigovi fejedelem, úgy döntött, hogy az ismeretlen hódítók ellen segítséget nyújtanak a már kiismert kunoknak. Együtt jelentős erőt képviseltek, az egymással évszázadok óta vetélkedő fejedelmek közt azonban ezúttal sem volt egység. A mongolok több küldöttséget küldtek a fejedelmekhez, megígérték, hogy nem támadnak a fejedelemségekre és csak azt kérik, hogy ellenségeiket, a kunokat szolgáltassák ki nekik. Msztyiszlav azonban bízott a győzelemben, és nem engedett, sőt egyes források szerint a szlávok megölték az egyik mongol küldöttség tagjait. A fejedelmek valószínűleg nem tudtak Dzsingisz kán seregeinek hatalmas ázsiai hódításairól. Az egyesült szláv sereg kilenc napig üldözött egy visszavonuló mongol előőrsöt, amíg el nem értek a Kalka folyóig, ahol a fősereg várakozott.

Kalka-menti csata A szláv-kun sereg mintegy nyolcvanezer főt számlálhatott. A had nagysága és a mongolok hátrálása elbizakodottá tette a fejedelmeket, ugyanakkor a szláv sereg különböző részei az üldözés közben nem tudtak egyforma sebességgel haladni. A színlelt menekülés mongol taktikája ezúttal is bevált. Msztyiszláv, be sem várva az elmaradókat, támadást vezényelt. A támadók sorait azonban megbontották a mongol könnyűlovasság íjászai. A csatarendet a krónika szerint a kunok rendezetlen visszavonulása is összezavarta. Egyes kutatók más véleményen vannak. Szerintük a kunok rendezetten és hősiesen harcoltak, míg a gyakorlatlan, parasztokból összeverbuvált orosz csapatok soraiban nagy mészárlást hajtottak végre a tatárok. Az oroszok, lovasságuk kivételével gyengén voltak felfegyverezve. A mongolok ráadásul pusztító nyílzáport tudtak zúdítani ellenségeikre. Méltó ellenfélnek a mongoloknak inkább a kunok bizonyultak, ők rendelkeztek nyilakkal, s lovaikkal jobban manővereztek. A könnyűlovasok után a bevált rendben a lándzsás, csatabárdos, pányvás mongol nehézlovasság támadása következett. A könnyelműen előretört seregrészt hamar körbekerítették és lemészárolták. Msztyiszláv fogságba esett, de nem élte túl sokkal a csatát. Dzsebe és Szübőtej parancsára Msztyiszláv és más elfogott hercegek testére pallókat fektettek és a mongolok azokon tartották meg a győzelmi ünnepséget, miközben a fejedelmek megfulladtak. A maradék (főleg kunokból álló) sereg még három napon keresztül védekezett táborában. A kijevi Msztyiszlávot állítólag egy a mongolok oldalára állt orosz, Ploszkin győzte meg arról, hogy adja meg magát és váltságdíj ellenében a mongolok szabadon engedik. Ez azonban nem volt igaz, és a kijevi fejedelem is a mulató mongolok csizmái alatt végezte. A szláv-kun sereg mintegy fele maradt a csatamezőn.

Kalka-menti csata következményei A csata után, a győzelmi ünnep közben érkezett meg a mongol vezérekhez Dzsingisz kán üzenete, melyben azonnal haza rendeli a két vezért, és seregeiket. Ezért a mongolok már másnap elindultak a dél-orosz sztyeppéről. Ezt az elvonulást az orosz fejedelmek úgy értelmezték, hogy a győzelmük ellenére a mongolok nem mernek velük harcolni tovább, és soha többé nem jönnek vissza. Súlyosan tévedtek. 1226-ban meghalt Dzsocsi, Dzsingisz kán legidősebb fia, és az észak-nyugati ulusz (ország) kánja. Helyére a fia, a szinte még gyermek Batu került, felügyelőjéül, és tanárának pedig a nagy hadvezért, Szübödejt rendelték. Mivel korábban Dzsingisz Dzsocsinak adta a világ ezen részét, "egészen, míg csak a mongol lovak patái felverik a port", Batu úgy döntött, ő majd véghez viszi a hódítást. Hatalmas sereggel tért vissza a dél-orosz területekre és sorra bevette és felégette az egyébként a kalkai csata óta egymással marakodó orosz hercegek központjait. Ezután olyan függésbe kényszerítette őket, amelyet csak 1380-ban, a Kulikovói csata tudott megingatni.

Hadvezérek

Pribina: szlovák uralkodó Kocel: szlovák herceh, Pribina fia Szvatopluk: morva fejedelem Přemysl: cseh vezér I. Boleszláv: cseh uralkodó I. Mieszko: lengyel fejedelem I. Simeon: bolgár cár Oleg: keleti szláv uralkodó Vlagyimir: keleti szláv uralkodó