Országos Mentőszolgálat Betegszállítás TETRA rádió rendszere

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
„A NÖVEKEDÉS ÉS A TÁPLÁLTSÁGI ÁLLAPOT ÉRTÉKELÉSE C. PROGRAM BEMUTATÁSA
Advertisements

So Others May Live! …rádiótávközlés az életmentés érdekében….
JOGSZABÁLYI VÁLTOZÁSOK A TOVÁBBKÉPZÉS TERÜLETÉN
GPRS/EDGE General Packet Radio Service/ Enhanced Data rate for GSM Evolution.
Dr. Golopencza Pál szolgálatvezető főorvos
Az EDR szerepe a Rendőrség műveletirányításában
Készítette: Bátori Béla 12.k
TÁMOGATÓ SZOLGÁLATOK VII. ORSZÁGOS SZAKMAI KONFERENCIÁJA
2013. Szeptember 3. Szekeres Balázs Informatikai biztonsági igazgató
Szakemberek – Szakértők melyikből – mennyit ? XII. FOE Szakmai Napok Balatonalmádi 2012.
A piacgazdaságra nyitott rugalmas képzési rendszer intézményi jogi megvalósulása. A szak- és felnőtt képzőkkel szemben támasztott szakmai jogi feltételek.
ESR 112 új alapokon Tóth Csaba ESR projektigazgató NISZ Zrt.
A kritikus infrastruktúra védelem nemzetközi háttere és a magyar nemzeti program kialakítása, az ebből fakadó szakmai feladatok Balatonföldvár, március.
Analógiák Egészségügyi vezetői konferencia Előadó: Bari András cégvezető.
EISZ nemzeti program 2012 dr. Téglási Ágnes főigazgató-helyettes.
Új szabályok, új fogalmak az elektronikus ügyintézésben dr
Fáy András EADS, Védelmi és biztonsági divízió április
TÁMOP 4.1.3/2 Felsőoktatási szolgáltatások rendszer szintű fejlesztésének célkitűzései és intézményi együttműködésének tervei Németh Antal felsőoktatási.
HAT – Oktatáspolitikai kerekasztal március 8. Feladat- és felelősségmegosztás a közoktatásban.
A civil lakosság kapcsolódási, önkéntes szerepvállalásának lehetőségei
Egészségügy a beteg szemszögéből Jogszabályi útmutató.
Pest Megyei Orvosnapok 2006 Hogyan lássam el a beteget? Járó-, vagy fekvőbetegként? Dr. Domján Gyula.
Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Közlekedési Felügyelőség
Osztályvezető, OFK Informatikai Főosztály
OSI Modell.
Logisztika 6.előadás.
Számítógépes hálózatok világa Készítette: Orbán Judit ORJPAAI.ELTE.
Kompetenciák a sürgősségi betegellátásban
FÜGGETLEN KÖZLEKEDÉSBIZTONSÁGI
Semmelweis Egyetem, Transzplantációs és Sebészeti Klinika, Budapest
Államtitkári Kabinetfőnök Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium
A Médiatanács klasszifikációs ajánlásának alkalmazásával kapcsolatos eredmények és tapasztalatok dr. Futó Gábor Médiafelügyeleti munkatárs NMHH Médiafelügyeleti.
Tűzoltás vezetés GPS-el?. Sajátosságok Nagy terület - nehezen átlátható Terjedési sebessége, iránya gyorsan változik. Jelentős erő- és eszközigény Gyakori.
Lakosságriasztás a médiaszolgáltatók közreműködésével
Veszélyes üzemek kritikus infrastruktúra védelmi aspektusai
A területi szervek fő feladatai a nukleárisbaleset - elhárítás területén Jogszabályi háttér § §248/1997. (XII. 20.) Korm. rendelet az Országos Nukleárisbaleset-elhárítási.
A területi szervek fő feladatai a nukleárisbaleset - elhárítás területén Jogszabályi háttér § §248/1997. (XII. 20.) Korm. rendelet az Országos Nukleárisbaleset-elhárítási.
Aktualitások, változások, újdonságok az agrár-szakképzésben Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium VIDÉKFEJLESZTÉSI, KÉPZÉSI ÉS SZAKTANÁCSADÁSI.
A szakképzési jogcím rendelet (139/2008. (X. 22.) FVM r.) módosítása (2010. okt. 1.) Készítette: Wayda Imre vez. főtanácsos vez. főtanácsos Földművelésügyi.
TSzK munkaértekezlet Budapest, Fontosabb adatok  Szerződések száma: 9563 db  Végpontok száma: 1004 db  Tanácsadók száma: 1878 fő, melyből.
Távmunka a területfejlesztésben
A Magyar Köztársaság kormánya. Egyes egészségügyi tárgyú kormányrendeletek módosításról.
Az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról.
Egészségügyért Felelős Államtitkárság Az alapellátás megerősítésének helyzetértékelése Dr. Beneda Attila január 17.
Elektronikus Kormányzati Gerinchálózat (EKG) – a Központi Elektronikus Szolgáltató Rendszer alapinfrastruktúrája
A jogszabályi változások irányai dr. Andráczi-Tóth Veronika Nemzeti Erőforrás Minisztérium Családi és Szociális Szolgáltatások Főosztálya.
Szent Koronát Szolgálók Szövetsége Szent Korona alapú jogrendszer „Az államhatalom gyakorlásáról” szóló, 1. főtörvény.
A kiváltás stratégia Emberi Erőforrások Minisztériuma
Magyar Dohánytermelők Országos Szövetségének Küldöttgyűlése 2006.November 20.
Hevesi Kistérség Integrált Szolgáltató és Innovációs Központ 2010.
A pedagógiai-szakmai szolgáltatások rendszere
A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium EKOP projektjeinek jelene és jövője dr. Rupp Zoltán főosztályvezető E-közigazgatásért felelős helyettes államtitkárság.
Szélessávú tervek és akciók
Mezőgazdasági vízszolgáltatási díj elszámolási lehetőségek a gyakorlatban Vízkárelhárítási Országos Konferencia május Miskolctapolca Orbán.
Országos Mentőszolgálat A TETRA rádió szerepe az OMSZ új mentés irányító rendszerében 7. Professzionális Mobiltávközlési Nap „Fókuszban a növekedés” 2014.
Draskóczi József r. alezredes
A NAKVI szaktanácsadási feladatai október 1-től Dr. Mezőszentgyörgyi Dávid főigazgató ”A szaktanácsadás szervezeti átalakulása” Budapest, október.
LOGISZTIKA Előadó: Dr. Fazekas Lajos Debreceni Egyetem Műszaki Kar.
„P EDAGÓGUSKÉPZÉS TÁMOGATÁSA ” TÁMOP-3.1.5/ Az OFI szerepe pedagógiai szakmai szolgáltatások megújításában Hancock Márta Budapest február.
TÁMOP /A Országos Munkaerő-piaci Szolgáltató és Szakmai Támogató Hálózat.
Infokommunikáció az energetikában
Egynapos sebészet a finanszírozás tükrében
Automatikus EKÁER bejelentő program. EKÁER  AZ ELEKTRONIKUS KÖZÚTI ÁRUFORGALMI ELLENŐRZŐ RENDSZER MŰKÖDÉSÉRŐL (EKÁER) szóló, a Nemzetgazdasági Miniszter.
A választási feladatok ellátásával összefüggő aktuális információk Jegyzői Értekezlet december 3.
Az elektronikus ügyintézés és a bizalmi szolgáltatások általános szabályairól szóló törvény tervezete
Hálózatok Számítógépek és egyéb hardvereszközök összekapcsolva valamilyen kommunikációs csatornán. Felkínált lehetőségek: –Kommunikáció –Hardver megosztás.
Hálózatok Számítógépek és egyéb hardvereszközök összekapcsolva valamilyen kommunikációs csatornán. Felkínált lehetőségek: Kommunikáció Hardver megosztás.
Posta Kisérleti Intézet
A személyszállítási közszolgáltatások hatékonyabb ellátását célzó integrált utas-tájékoztatási, jegyértékesítési és forgalomirányítási rendszer (HKIR.
Országos Mentőszolgálat
Előadás másolata:

Országos Mentőszolgálat Betegszállítás TETRA rádió rendszere TETRA és Veszélyhelyzeti Távközlés Magyarországon 2013. 04. 18

TETRA és Veszélyhelyzeti Távközlés Magyarországon 2013. 04. 18 Jogi háttér a Magyar Közlöny 2011. évi 44. számában 2011. április 27-én kihirdetésre került a betegszállításról szóló 19/1998. (VI.3.) NM rendelet  módosításáról  rendelkező 15/2011. (IV.27) NEFMI rendeletre Magyarországon a betegszállítás irányítása állami feladat, melyet az Országos Mentőszolgálat lát el. 1.§ E rendelet hatálya kiterjed minden, Magyarország területén végzett betegszállításra és az e tevékenységet végző szervezetekre és személyekre. 1.sz. melléklet 1. Ülőbeteg-szállító kocsi: gépkocsivezetővel és szükség esetén betegkísérővel kivonuló, finanszírozási szerződéssel rendelkező betegszállító szolgáltatók esetén EDR rádióval, ……… 2. Fekvőbeteg-szállító kocsi: gépkocsivezetővel és betegkísérővel kivonuló, hordágytartóval, hordággyal és finanszírozási szerződéssel rendelkező betegszállító szolgáltatók esetén EDR rádióval, ……… TETRA és Veszélyhelyzeti Távközlés Magyarországon 2013. 04. 18 ORSZÁGOS MENTŐSZOLGÁLAT

TETRA és Veszélyhelyzeti Távközlés Magyarországon 2013. 04. 18 Megvalósítandó cél: …..egy Betegszállítás Irányítási Rendszer megnevezésű informatikai rendszer létrehozása, mely országos kiterjedésű logisztikai támogatást nyújt a betegszállítás számára, és a finanszírozó által ellenőrizhetőbbé teszi a betegszállítás költségelszámolásait. Továbbá cél egy olyan országos szintű rendszer kialakítása, amely lehetővé teszi az erőforrások optimális használatát, valamint biztosítja a Mentőszolgálat hatékony közreműködését. TETRA és Veszélyhelyzeti Távközlés Magyarországon 2013. 04. 18 ORSZÁGOS MENTŐSZOLGÁLAT

TETRA és Veszélyhelyzeti Távközlés Magyarországon 2013. 04. 18 Az országosan igényelt betegszállítások mennyisége 2,5 millió feladat/év TETRA és Veszélyhelyzeti Távközlés Magyarországon 2013. 04. 18 ORSZÁGOS MENTŐSZOLGÁLAT

TETRA és Veszélyhelyzeti Távközlés Magyarországon 2013. 04. 18 A betegszállítás rendszer elemei Betegszállítást végző szervezetek : 77 db A szállítást végző gépjárművek: 603 db Egyidejű igénylők száma: 750 (6700 több praktizáló háziorvos) Betegszállítói kliens gépek több mint100 db Irányító munkahelyek száma országosan: 63 TETRA és Veszélyhelyzeti Távközlés Magyarországon 2013. 04. 18 ORSZÁGOS MENTŐSZOLGÁLAT

TETRA és Veszélyhelyzeti Távközlés Magyarországon 2013. 04. 18 Irányító munkahelyek száma országosan TETRA és Veszélyhelyzeti Távközlés Magyarországon 2013. 04. 18 ORSZÁGOS MENTŐSZOLGÁLAT

TETRA és Veszélyhelyzeti Távközlés Magyarországon 2013. 04. 18 A RENDSZER FŐ ÖSSZETEVŐI BIR alkalmazás Szerverfarm Operátori kliensgépek Betegszállítást igénylő kliensgépek Betegszállítói kliensgépek Betegszállítás finanszírozói kliensgépek Kapcsolódás a Pro-M DAR rendszeréhez Betegszállító járművekbe építendő TETRA rádiók és jeladók (Egységes Digitális Rádiórendszer részeként) Operátori TETRA rádiók WEB-es AVL elérés OMSZ LAN-WAN adathálózata Telefonrendszer (1820) TETRA és Veszélyhelyzeti Távközlés Magyarországon 2013. 04. 18 ORSZÁGOS MENTŐSZOLGÁLAT

TETRA és Veszélyhelyzeti Távközlés Magyarországon 2013. 04. 18 A tárolt helymeghatározó adatok alapján a bejárt útvonal TETRA és Veszélyhelyzeti Távközlés Magyarországon 2013. 04. 18 ORSZÁGOS MENTŐSZOLGÁLAT

TETRA és Veszélyhelyzeti Távközlés Magyarországon 2013. 04. 18 Szükséges licencek EDR rendszerben való működéshez Országos Mentőszolgálat „K” kulcsolt hálózathoz rendelt db szám: 3119 Betegszállítás: 625 db TETRA és Veszélyhelyzeti Távközlés Magyarországon 2013. 04. 18 ORSZÁGOS MENTŐSZOLGÁLAT

TETRA és Veszélyhelyzeti Távközlés Magyarországon 2013. 04. 18 A betegszállítók TETRA hívónév kiosztása igazodva az OMSZ kialakított hívónév rendszeréhez TETRA és Veszélyhelyzeti Távközlés Magyarországon 2013. 04. 18 ORSZÁGOS MENTŐSZOLGÁLAT

TETRA és Veszélyhelyzeti Távközlés Magyarországon 2013. 04. 18 A kialakítás Tetra rádió és tartozékainak mennyisége TETRA és Veszélyhelyzeti Távközlés Magyarországon 2013. 04. 18 ORSZÁGOS MENTŐSZOLGÁLAT

TETRA és Veszélyhelyzeti Távközlés Magyarországon 2013. 04. 18 A kialakítás távközlési, hálózati, jármű követési rendszer mennyiségei TETRA és Veszélyhelyzeti Távközlés Magyarországon 2013. 04. 18 ORSZÁGOS MENTŐSZOLGÁLAT

TETRA és Veszélyhelyzeti Távközlés Magyarországon 2013. 04. 18 Kialakítás számítástechnikai rendszer mennyiségei TETRA és Veszélyhelyzeti Távközlés Magyarországon 2013. 04. 18 ORSZÁGOS MENTŐSZOLGÁLAT

TETRA és Veszélyhelyzeti Távközlés Magyarországon 2013. 04. 18 EKG-EDR kapcsolat logikai áttekintő ábrázolása Pro-Mobil rendszer használata Citrix felületen TETRA és Veszélyhelyzeti Távközlés Magyarországon 2013. 04. 18 ORSZÁGOS MENTŐSZOLGÁLAT

TETRA és Veszélyhelyzeti Távközlés Magyarországon 2013. 04. 18 DAR rendszer logikai felépítése és működése TETRA és Veszélyhelyzeti Távközlés Magyarországon 2013. 04. 18 ORSZÁGOS MENTŐSZOLGÁLAT

TETRA és Veszélyhelyzeti Távközlés Magyarországon 2013. 04. 18 2013 --- Mentőjármű kommunikációs logikai ábrája TETRA és Veszélyhelyzeti Távközlés Magyarországon 2013. 04. 18 ORSZÁGOS MENTŐSZOLGÁLAT

TETRA és Veszélyhelyzeti Távközlés Magyarországon 2013. 04. 18 2013 --- Az EDR rádió és intelligens fedélzeti terminál (IFT) lehetséges kapcsolódása TETRA és Veszélyhelyzeti Távközlés Magyarországon 2013. 04. 18 ORSZÁGOS MENTŐSZOLGÁLAT

Köszönöm megtisztelő figyelmüket Frank István frank.istvan@mentok.hu TETRA és Veszélyhelyzeti Távközlés Magyarországon 2013. 04. 18