Inklúzió.

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
Mit lehet tudni a célcsoportról?
Advertisements

Esélyt az esélyteleneknek
A nevelési tanácsadók szerepe a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének tartós és súlyos organikus okra vissza nem vezethető rendellenessége.
Komplex kistérségi programok a gyerekszegénység csökkentéséért Kun Zsuzsa, MTA KTI Gyerekprogram Iroda.
Ifi István ügyosztályvezető november 2 4. Esélyegyenlőség a fővárosi TISZK-ekben.
FIATALOK LENDÜLETBEN PROGRAM Fiatalok Lendületben Program •Időtartam: •Célja: –Fiatalok tapasztalati tanulása nem-formális tanulási.
Gyógytestnevelés tanítására felkészítő szakirányú továbbképzési szak
A sajátos nevelési igényű gyermekek, és a pedagógiai szakszolgálatok finanszírozása 2010-ben Előadó: Dr. Gergőné Babina Jusztina- igazgatónő Egységes Pedagógiai.
A társadalmi felzárkóztatás és az életen át tartó tanulás (LLL)
Az iskolai szociálismunka
A regisztrált diplomás munkanélküliek helyzete a fővárosban Előadó: Vass István igazgató
Memorandum, 2000 ● Memorandum az egész életen át tartó tanulásról
Peőcz Veronika Béki Andrea
„Megváltozott világ?!” TÁMOP /1-2F projekt Dr. Ádám Szilvia.
EGYMÁS-KÖZT Szakmai fórum l Nyíri Úti EGYMI - Kecskemét, Nyíri út Web:
A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány bemutatása az egyenlő esélyű hozzáférés tükrében Budapest, június 17. Szentkatolnay Miklós.
Az inkluzív ellátórendszer fejlesztési irányai Nemzetközi és hazai tapasztalatok.
A TÁMOP pályázat bemutatása. A támogatás célja -A befogadó közoktatási rendszer megteremtése -A sajátos nevelési igényű gyerekek, tanulók sikeres.
„Híd a forráshoz – forrásteremtő civil találkozó” (2009. május , Budapest) TÁMOP – TIOP A pályázati lehetőségek rendszere.
Az együttnevelés gyakorlata az óvodában (A pedagógusok együttműködésének lehetőségei az egyéni fejlesztés megvalósításában)
Tájékoztató az aktuális foglalkoztatási és képzési programokról.
Beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézség, sajátos nevelési igény
Megváltozott feladatok a középiskolai kollégiumi nevelésben Egy svédországi tanulmányút tapasztalatai fényében.
Dr. Szilágyi Klára Szent István Egyetem
1 Oktatás és iskolázottság – nemi egyenlőtlenségek konferencia Az előadás címe: A hátrányos helyzetűek oktatásban való részvétele gender szempontból (különös.
1 Óvodapedagógiai konferencia Sopron, május.
Tanítók: egy szakmacsoport az adatok tükrében Nagy Mária, Országos Közoktatási Intézet Tanítóság: szakma, mesterség, hivatás Előadóülés. MTA, június.
Fogd A Kezem Alapítvány
A sajátos nevelési igényű tanulók ellátásának új törvényi szabályozása
A küszöbön és az akadálypályán
Az SNI tanulók státuszhelyzete a jogszabályváltozások tükrében
Az esélyegyenlőséget szolgáló törekvések a törvényalkotásban, különös tekintettel az SNI témakörére.
A sajátos nevelési igényű tanulókkal kapcsolatos változások Dömötör Monika, gyógypedagógiai tanár szeptember 8.
Pályaorientációs program SNI tanulók számára Éltes Mátyás Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Pécs.
Nyíregyháza, december 2. Tájékoztatás a lakóotthoni kitagolási program szakmai és finanszírozási hátteréről Horváth Péter SZMM, az Országos Fogyatékosügyi.
Az Esélyegyenlőség és az ESZA alapelveinek érvényesítése Európai Unió Magyarország -Budapest Európai jogfejlődés Luxemburgi és Lisszaboni folyamat.
„21. századi közoktatás – fejlesztés, koordináció” TÁMOP / számú kiemelt projekt „21. századi közoktatás – fejlesztés, koordináció”
„21. századi közoktatás – fejlesztés, koordináció” TÁMOP / számú kiemelt projekt „21. századi közoktatás – fejlesztés, koordináció”
Új utak? Új eszközök? Új kihívások?. A világ valamennyi országa – oktatáspolitika, oktatásfejlesztés Minőségi oktatás minden fiatalnak: kihívások, trendek.
Biztos Kezdet and the Early Years Foundation Stage
Az Európai Foglalkoztatási Stratégia Készítette: Balogh Judit Nemzetközi Tan. III. évf
Törvények, feladatok, vizsgálatok, szakvélemények,
Beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók ellátása a jogszabályi előírások alapján Ammerné Nagymihály Emília közoktatási szakértő.
Tájékoztató a 2011/2012-es tanév legfontosabb feladatairól
A fejlesztőpedagógus szerepe a Családok Átmeneti Otthonában
Az iskola gyermekvédelmi feladata, célja, funkciója
A sajátos nevelési igényű gyermekek, és a pedagógiai szakszolgálatok finanszírozása 2008-ban Előadó: Dr. Gergőné Babina Jusztina- igazgatónő Egységes Pedagógiai.
1 Mégis, kinek az érdeke? Szakvélemények, tantárgyi felmentések a nevelési tanácsadó, a szakértői bizottság és az iskolák szemszögéből Fehérvári Katalin.
Az iskola tényleges feladata és a valós helyzet
A KEZDŐ KÉPZÉSI SZAKASZ FEJLESZTÉSI IRÁNYAI ÉS LEHETŐSÉGEI Dr. Csonka Csabáné 2007.
Első esély - esélyegyenlőség a mai iskolarendszerben
Integráló iskolák a közoktatásban
Inkluzív pedagógia Előadó: Török Mária.
HEF OP / A SAJÁTOS NEVELÉSI IGÉNYŰ TANULÓK EGYÜTTNEVELÉSE
Ágazati kapcsolatok és szociális párbeszéd az EMCEF-ben Balatongyörök, április 29.
A Varga Tamás Általános Iskola és az SZTE Neveléstudományi Intézet együttműködése a TAMOP pályázat keretében Fejes József Balázs
Az oktatási gyakorlat fejlesztése
A nevelési program, mint a fejlesztés stratégiája
Integráció és inklúzió
Erőszakmentes, egészségtudatos iskola
Példa egy ppt prezentációhoz
Inklúziós Pedagógiai Fejlesztések Központja
AZ IDŐS ÉS FOGYATÉKOS ELLÁTÁS FEJLESZTÉSI LEHETŐSÉGEI A HELYI ESÉLYEGYENLŐSÉGI PROGRAMOKBAN JÚLIUS 3.
Emberi erőforrás fejlesztési operatív program
Fény vagy Te is, ragyogj, hát” TÁMOP / Társadalmi Megújulás Operatív Program Hétszínvirág Óvoda, Bölcsőde, Gyermekjóléti és Családsegítő.
A közoktatás fejlesztési irányai és a társadalmi felzárkóztatás kapcsolata.
Sajátos nevelési igényű tanulók a szakiskolai programban Kapcsáné Németi Júlia.
Nemzeti Foglalkoztatási Akcióterv (2004) Magyarország 2006.június
Nagyné Heidenwolf Erzsébet Hallássérült gyermekek integrált oktatásának segítése.
Önértékelési kézikönyv október 5-i módosítása alapján
Előadás másolata:

Inklúzió

A sajátos nevelési igényű tanulók, valamint a megváltozott munkaképességű személyek (fiatalok és idősebbek), Minoritás - migránsok gyermekei, a roma etnikumhoz való tartozás hátrányai, lokális helyzet Hátrányos helyzetűek (H) – anyagi, kulturális, társadalmi hátrány Azok a tanulók, akik tanulási problémákkal küzdenek. HHH Lehetséges operacionalizálás Akik családjuk társadalmi helyzete miatt nem kapják (kaphatják) meg a lehetőségeket. Azoknak a családoknak a tagjai, akik eddig még nem tanultak középfokon tovább. A hátrányos helyzetű településeken, térségekben élő családok (és gyermekeik), Gyermekotthonokban, nevelőintézetekben élő fiatalok, Kikre irányul Az OFI integrációs stratégiája – 2006.

Ki foglalkozik az integráció (inklúzió) kérdésével Oktatásszociológia – társadalmi egyenlőtlenségek, mobilitás (fogyatékossági arány, szegregáció) Oktatáspolitika, irányítás – nemzetközi agenda, aktuális problémák ereje, aktuális nagypolitikai irány (méltányosság, esélyegyenlőség); eltérő szintek – elkötelezettség mértéke, aránya Oktatásfejlesztés – fejlesztői „küldetés” (meta-szint – kutatás, tárgyszint – mit, hogyan), alapelvek, megközelítések változása (adatok hiánya, pilot-ok hiánya, oktatáspolitikához kötöttség) Intézményi gyakorlat – intézményrendszer fejlettsége, tradíciók (a fejlesztésekkel szembeni ellenállás, „lecsúszás”, kapaszkodók hiánya, intézmények abszorpciós képessége)

Oktatásszociológia Fogalmak, pl. HH: relatív, változó, rugalmas Dimenziók: Szülők iskolázottsága Szülők egzisztenciális biztonsága Eltartottak száma, családnagyság Szülők devianciája Kisebbségi etnikai helyzet Számbavétel nehézségei: Megbízhatatlan adatok, információhiány, Döntéshozó; önbevallás Szabályozók, torzító indikátorok (Liskó, 1997)

Az integrált oktatás kérdésének megítélése Oktatásszociológia Az integrált oktatás kérdésének megítélése a pedagógusok körében Liskó-Fehérvári, 2008. Pedagógus kérdőív, 2006, 2007

Policy 1990: a Miniszterek Tanácsa határozatot fogadott el a közös oktatási integrációs politikáról. Az együttnevelést támogató nemzetközi szervezetek OECD European Agency for Development in Special Needs Education UNESCO

Madridi Nyilatkozat (e) Elmozdulás az emberek eltartottnak és munkaképtelennek minősítésétől a képességek hangsúlyozása és aktív támogató intézkedések meghozása felé. (f) Elmozdulás a keveseket szolgáló gazdasági és szociális folyamatok tervezésétől a sokakat befogadó rugalmas világ kialakítása felé. (g) Elmozdulás az oktatásban, a foglalkoztatásban és az élet más területein történő szükségtelen szegregációtól a fogyatékos emberek fő áramlatokba történő integrálása felé.

Európa esélyegyenlőségi stratégiája Az Európai Közösség támogatja a fogyatékos gyermekek bevonását az általános oktatásba. A stratégia támogatja a fogyatékos személyek „kihelyezését” a számukra fenntartott intézetekből. Az EU fellépéseinek középpontjában az esélyegyenlőség általános érvényesítése áll annak érdekében, hogy a társadalom egésze megismerje és felismerje a fogyatékos emberek szükségleteit, illetve azt, hogy mit nyújtanak a fogyatékosok a társadalom számára. Akcióterv két évente - prioritások

Országos Fogyatékosügyi Program Harminchárom konkrét intézkedés Területei: egészségügyi, foglalkoztatási, szociális, oktatási, közlekedési, településrendezési, településfejlesztési és egyéb állami tervezés, az azokhoz kapcsolódó döntések meghozatala. „Az oktatási és a munkaerő-piaci integráció kiteljesedésével …. törekvés arra, hogy egyre több egészséges gyermek és felnőtt pozitív élményként élje meg a fogyatékos emberekkel való napi kapcsolatait.”

Miért sni? 1. Az oktatáspolitika, az oktatás-nevelés gyakorlata számára előtérbe kerülő kérdés. 2. Kevés ismeretünk volt a téma nemzetközi hátteréről – OFI bekapcsolódása az Európai Ügynökség a Sajátos Nevelési Igényű Tanulók Oktatásának Fejlesztéséért (European Agency for Development in Special Needs Education)munkájába 3. A magyar gyakorlat jobb megismerése.   4. Aktuális kiadványok okán Új horizontok az együttnevelésben szerk.: (szerk.: Balázs Éva – Kőpatakiné Mészáros Mária) Nyitott középiskolák. Kézikönyv pedagógusoknak a sajátos nevelési igényű tanulók együttneveléséről. (szerk.: Kőpatakiné Mészáros Mária)

Az érintettek (OECD - Special Needs..., 2000) „A” kategória: a szervi rendellenességen alapuló fogyatékosságból adódó – „Sajátos nevelési igényű tanulók” „B” kategória: a nem szervi rendellenességen alapuló tanulási nehézségekből fakadó szükségletek – „Beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézségekkel küzdő tanulók” „C” kategória: olyan speciális szükségletek, melyek alapja valamilyen társadalmi, kulturális vagy nyelvi jellemző (például kisebbségek vagy bevándorlók.) – „Hátrányos helyzetű tanulók”, önálló csoportot alkotva „D” kategória: tehetséges tanulók

(OECD - Special Needs..., 2000) Az érintettek - 2008. 121. § (29) Sajátos nevelési igényű gyermek, tanuló: az a gyermek, tanuló, aki a szakértői és rehabilitációs bizottság szakvéleménye alapján a) testi, érzékszervi, értelmi, beszédfogyatékos, autista, több fogyatékosság együttes előfordulása esetén halmozottan fogyatékos, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra visszavezethető tartós és súlyos rendellenességével küzd, b) a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzd.

Special Needs Children Year Pre-school education General education Fő Rates of all Arány az összes óvodáshoz (%) Integráltan neveltek aránya (%) fő Rates of all children Arány az összes iskoláshoz (%) 1990/91 821 0,2 - 35420 3,0 1996/97 2667 0,7 55,3 38475 3,9 5,0 2000/01 3117 0,9 78,5 45596 4,8 14,7 2006/07 5324 1,6 72,1 61585 7,4 54,0 OM statisztika

Az integrált SNI gyermekek, fiatalok különböző csoportjainak megoszlására a 2003/2004-es és a 2004/2005. tanévben (Szakértői bizottság által véleményezett gyermekek, tanulók) 14

Percentage of registered SNE N: 40505 special educational needs children

Hivatkozási alap - a Fehér Könyv „Törekednünk kell a képzés és szakképzés megerősítésére, mert eredményes működésük alapvető fontosságú a foglalkoztatás és a versenyképesség terén.”

Információk 1. Az iskola mint óvó-védő környezet versus munkahely 2. Mire készít fel az iskola? 3. Változás, változtatás 4. A permanens tanulás 5. A Fehér könyv és a gyakorlat 6. A találkozás a valós világgal: vágy és félelem 7. Üzenet az iskolának: eredményes oktatás, pályára helyezés 8. A tanulók úgy gondolkodnak, mint a munkaadók. 9. Azzá válnak, amit elvárunk tőlük? Kockáztatni, vagy merni?? 10. Mitől sikerült – elképzelések, célok – bennmaradni a rendszerben 11. Nézzünk a jövőbe – kommentár nélkül

Vélemények 1. 2. Mire készít fel az iskola? „Nem látszik, hogy annyira fontos lenne az iskolának [t.i. a munkavállalásra való felkészítés]. Azt gondolom, hogy az iskola azzal foglalkozik, hogy a gyerek megkapja a bizonyítványát és kész.”(Alternatív munkaerőpiaci szereplő) 5. A Fehér könyv és a gyakorlat „Nekem az a problémám, hogy nem érdekel a számítástechnika. Nagyon szeretek rajzolni. Gondoltam arra, hogy grafológusnak is elmentem volna, mert én úgy tudom, hogy elég jó emberismerő vagyok.” „Sokkal nagyobb hangsúlyt kell fektetni az oktatás során a kompetencia fejlesztésre, mint magára a szakképzésre. Legyenek tisztában a saját értékeikkel, a saját határaikkal és azzal a közeggel, ahová ők be fognak kerülni. Saját értékeikkel legyenek tisztában, tehát ne hagyják maguk, ahogy M. is mondja, hogy kivetik magukból, az a közösség, ahová bekerülnek. Legyen egy fajta védettségük is.” (Munkáltató)

Vélemények 2. 9. Azzá válnak, amit elvárunk tőlük? Kockáztatni, vagy merni?? „A munkahelyi gyakorlatokon, amikor viszem ki a gyerekeket, azt látom, hogy a munkaadók nem mernek munkát adni a gyerekeknek, mint ahogy otthon is a szülő, nem mer kést adni a kezébe, a kenyérkenéshez. Ha én merek neki munkát adni otthon, akkor a munkahely is mer. Tessék neki lehetőséget adni, mert képes rá.” - (Alternatív munkaerő piaci szereplő) 11. Nézzünk a jövőbe – kommentár nélkül „… és sokkal nagyobb hangsúlyt kellene fektetni a helyi médiában, …. és amíg a pedagógus is pejoratív értelemben nyilatkozik a tanulókról, sőt, néha a saját munkájáról is, addig nem fog előre lépni.” (Alternatív munkaerőpiaci szereplő)

Fiatalok hangja „Jogunk van arra, hogy tiszteljenek és ne diszkrimináljanak bennünket. Nincs szükségünk szimpátiára; azt akarjuk, hogy tiszteljék bennünk a jövő felnőttjét, akinek egy többségi környezetben kell majd élnie és dolgoznia.” (részlet a Nyilatkozatból) „Nagyon fontos, hogy mindenki kapja meg a lehetőséget annak szabad megválasztására, hol szeretne tanulni.”

Az inkluzív oktatás nem arról szól, hogy néhány sajátos nevelési igényű tanulót hogyan lehet integrálni a többségi oktatásba, hanem sokkal inkább szemléletmód, és arra keresi a választ, hogy hogyan lehet átalakítani az oktatási rendszereket és más tanulási környezeteket, hogy azok meg tudjanak felelni a tanulók sokféleségének. A minőségi olyan oktatás, amely inkluzív, mivel célja minden tanuló teljes részvétele. (Guidelines for Inclusion: Ensuring Access to Education for All UNESCO, 2005).

Hogyan csinálják mások? Jó gyakorlatok „A „gyermekbetegségeken” minden olyan iskolának keresztül kell vergődnie, amelyik az integrációra vállalkozik.” „Summa summárum: olyan bensőséges, spontán és interaktív kommunikációnak kellett kialakulnia a kollégák között, ami eddig nem létezett.” Ez azt jelenti, hogy egy évfolyamon hét pedagógusnak kell olyan teamben együtt dolgoznia, amelyben nem kizárólagosan az számít, hogy Én mit teszek, hanem elsősorban az, hogy Mi együtt mit teszünk. Jól látható tehát a szükségszerűség, mely szerint az egyéneknek együttműködő csapatokká, azoknak pedig együttműködő közösséggé kell formálódniuk.