Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Szívből sajnálom, mélyen fájlalom, hogy betegségem miatt nem lehetek jelen konferenciánkon! Kérem engedjék meg, hogy szeretettel üdvözöljem Önöket mégis, feleségem tolmácsolásában, legalább levélben. Húsz éve terelték el a Dunát, és Magyarországot ezzel háborús jellegű, korábban elképzelhetetlen mértékű, a természet és az ország ellen egyszerre irányuló támadás érte, amely mindannyiunknak, akiknek már érett fővel át kellett élnünk, többé-kevésbé megváltoztatta az életét: megrendített, kétségbeejtett, némelyikünket pedig ellenállókká változtatott. Ellenállókká egy olyan világtendeciával szemben, amely sokféle módon, számtalan álruhában és egyenruhában jelenik meg, végső célja azonban, bajos volna tagadni, a földi élet teljes megsemmisítése. Természet és ország - ezek a szavak esetünkben szinonimák. Azok voltak mindig is, de talán nem tudatosítottuk magunkban eléggé.

Az első volt talán azon egyiptomi csapások sorában, amelyek félő, most már ránk fognak találni újra meg újra, másodikként az immár letagadhatatlan klímaváltozással, amint kezdeti, baljós jelek után 2012 kiürült egében, a kánikulák gyötrelmes ostromaiban, a kíméletlen aszályban megmutatkozott. A megszokott civilizatorikus világkép, amely szerint jogunk volna a természet életébe kemény kézzel belenyúlni, akárhogy nézzük is, megcáfolódott. Azt hittük, mi majd megmutatjuk: annál ijesztőbb most az ébredés. Helyesnek tetszik innen visszatekintve szemügyre venni, hol, mikor, miben tértünk le az élet útjáról. Ehhez a visszatekintéshez nagy tudósok munkájára van szükség, például a jelenlevő előadókéra, romlatlan, tiszta erkölcsre, de embersokaságok támogatására is: olyan volna már szinte a dolog, mint egy új evangélium.

Tulajdonképpen örülhetünk, hogy a Duna-mozgalom annyit is elért, amennyit elért, kivételes jelenség a modern országok történetében. Ha már az elterelést megakadályoznunk nem sikerült, legalább új erőművek, gátak nem épültek a Dunán, nem csekély fáradságunkba került ez is, még az utolsó választások után is. Már csak ezért is örömmel idézem Orbán Viktor 2012. január 18-i sajtótájékoztatóját: „A Duna Magyarországon a nemzeti identitás részét jelenti, ezért a legérzékenyebb kérdések egyike. A kommunizmus összeomlásában például a Duna fontos szerepet játszott, mert a kommunisták erőművet akartak építeni rá, a nép pedig fellázadt ez ellen. A Duna-mozgalom volt az egyik legnagyobb antikommunista mozgalom Magyarországon. Ezért bármilyen beruházást, gátat, zsilipet a nép úgy élne meg, mintha erőszakot tennének a saját folyóján.” Sok minden készen áll, hogy egy új világkép, az élet megújításának útja megszülessék. Lehetetlennek látszik, de olcsóbban nem adják, és az emberiség hosszú történelme során tett már ilyen lépéseket: ha tudunk még imádkozni, bármilyen értelemben is, imádkozzunk azért, hogy valami ilyesmi létrejöjjön. Bp. 2012. október 26. Karátson Gábor a Duna Charta elnöke