Nyírségi Református Egyházmegye Területi Presbiteri Találkozók 2012. február 26. Rakamaz március 4. Nyírmada március 18. Nyírbogát március 25. Ibrány április.

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
Kapcsolatok hiánya Kulturális környezet Kicsi a terem.
Advertisements

A menórát sokan zsidó szimbólumnak tartják, amit a választott nép használt Isten rendelésére. A Messiás (Krisztus) követői az évezredek folyamán egyre.
ÖRÖK ÉRTÉKEK Életünk döntések sorozata: Mózes példája; Zsid.11,24-26; „Hit által tiltakozott Mózes, amikor felnőtt, hogy a fáraó leánya fiának mondják.
Isten célja a gyülekezettel 2: Közösség
Milyennek akarta Jézus Krisztus a közösséget?
Megbocsátás és parancsba kapott szeretet
MBE Gyülekezetplántáló regionális találkozó április 20. Eger
A REMÉNYSÉG JELEI IMAHÉT KEDD Az emberek és a természeti erőforrások kizsákmányolása A misszió lehetőségek ideje.
Krisztus uralma alatt élni 1. András hadművelet Johan Lukasse írása nyomán Megváltóm és Királyom.
LámpásLámpás Keresztyén Ifjúsági Dicsőítő Csoport.
MUNKA1 MUNKA BÜNTETÉS - FELADAT  40 éven át, legalább napi 10 órát kb óra  Túl nehéz, unalmas, kibírhatatlan kollégák és főnök, kevés fizetésért:
Kárpát-medencei támogatások Gyermekek tanulási támogatása Kalotaszegen Sárvásári iskola és közösségi ház fejlesztése 2008 „Batiz Ágnes emlékére”
A pasaréti református templom írásos úrasztali terítője
EDK -k az EDM -ért Evangéliumi Diák Körök az Evangéliumi Diák Misszióért.
FIATALOK LENDÜLETBEN PROGRAM Fiatalok Lendületben Program számokban Időtartam: Költségvetés: € – Ft/év Magyarországon.
Tedd fel a kérdést magadnak: Miután elolvastad a levelet!!!
Várna i Péter március. „… hogy Ő szolgáljon” (Mt 20,28)
Megszentelődés Péter levelei alapján Ifi óra - Békés
„Férfinak és nőnek teremtette”
(A tudomány szemszögéből)
A REMÉNYSÉG JELEI IMAHÉT NE BÍZZATOK HAMIS ÓRÁKBAN! Péntek.
Isten akarata-e, hogy megházasodjam? A házastárs kiválasztása.
Zsolt 6,3-5 Kegyelmezz, Uram, mert elcsüggedtem, gyógyíts meg, Uram, mert reszketnek tagjaim! Lelkem is csupa reszketés, és te, Uram, meddig késel? Fordulj.
Tedd fel a kérdést magadnak: “Elfussak ?" Miután elolvastad a levelet!!!
Lelkész-presbiteri konferencia Miskolc, április 12.
A Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon KÜLDETÉSNYILATKOZATA MUNKAANYAG: az augusztus i csoportmunkák, a vezetőségi együttgondolkodás,
TEMESVÁR FEBRUÁR 17 HÁZICSOPORTOK A GYÜLEKEZETBEN.
Részesedés a társadalom fejlődésében Keszeli Sándor Bella Katalin Berta Árpád.
Életige 2007 Május.
Folyamodjatok az Úrhoz,
Az Isten országában Annyi-annyi hely van, Mind befér, kit fed a vér. Én is bent vagyok már Krisztus vére árán, Elkísér utamon a fény. Az Isten országában.
Gyülekezet Koinónia - Közösség.
Lehet-e a 21. században családi szerepekről beszélni?
A békéltetés szolgálata
Olyan furcsán alakult minden, a nagy terv nem ez volt,
(A tudomány szemszögéből)‏
A presbiteri szolgálatról dr. Győrfi Károly
A szövegszerkesztés menete
ÚJRAÉLESZTÉSI KÍSÉRLET
Készítette: Jon A. Palmer
ISTEN KIRÁLYSÁGA Készítette: Jon A. Palmer. Isten királysága  Azért vagyunk a földön, hogy megváltoztassuk a forgatókönyveket…
Kicsoda Isten? 4. prédikáció
VINCÉS TÁBOR Piliscsaba, augusztus Jézus és az Ő tanítása egész életünk alapja. Aki Jézus szavai szerint cselekszik, házát sziklára építi…
Tedd fel a kérdést magadnak: “Elfussak ?" Miután elolvastad ezeket a gondolatokat!
Mi a gyülekezet? Mi a célom? Bibliai gyülekezetplántálás
{ Miért utálnak a férfiak gyülekezetbe járni? Nehéz kérdések, Békevár, Jóföldi Endre, 2012.
Jászberényi Gyülekezet. ENGEDELMESSÉG (uralkodás, alávetettség). 2011
„Az igazságosság békét terem, az igazságnak meg biztonság lesz a gyümölcse mindörökre.” (Iz 32, 17)
A halottak feltámadása és az utolsó ítélet
1 Továbblépés - Az üzenet.
„Szüntelenül imádkozzatok!” (1 Tessz 5,17) Az idén egy népes ökumenikus csoport választotta ki az igét az Egyesült Államokban, Szent Pálnak a tesszalonikai.
Református Egyház Nyíregyháza &. Dorcas Dorcas, biblia női alak akiről az Ap. Cselekedetei 9,36 skv.-ben olvashatunk Ő Jézus Krisztus követésére kötelezte.
Isten szeretetének szabad szerető viszonzása nem lehet pusztán spekulatív vagy elméleti. Az elméleti elveknek mindenáron döntő cselekvéshez kell vezetniük:,,a.
BerekfürdőSzórványkonferencia  A Magyaratádi Református Egyházközséghez 3 gyülekezet tartozik (Igal, Kazsok és Büssü).  A Missziói Körzet.
Főpapi kenet Heidelbergi KT 31..
Református istentisztelet 2014 december 21 advent negyedik vasárnap.
– és mitől működhetnek – a Biblia házassági tanácsai?
Tedd fel a kérdést magadnak: Elfussak ? Miután elolvastad a levelet!!!
Készítette: Kiss Lili, Kálvin Boglárka, Karácsony Kitti, Papp Réka 7.a
István király és a magyar keresztyén egyház kezdetei.
Számokba zárt hitünk Hogyan fest a jövőnk a számok, a statisztika tükrében? Dr. Fábri György.
TINIK A T I N I K A GYÜLEKEZETGYÜLEKEZET A TINIK- ÉRT?! A T I N I K - É R T ? ! ÉRT?! É R T ? ! A A.
AZ IGEHIRDETŐ ÉS GYÜLEKEZETE Pápa - DRA Steinbach József - I. Teológiai alapelvek a prédikáció és a gyülekezet kapcsolatában - II. Homiletikai.
Áldozatkész szolgálat János 12,20-26
Nyugat-Európai Magyar Református Lelkigondozói Szolgálat
ENGEDELMESSÉG. (uralkodás, alávetettség). Jászberény, március 20
A) Jézus Krisztus személye
A teremtő és gondviselő Atya
VIII. A Szentlélek Isten
KERESZTÉNY FUNDAMENTUMOK
Előadás másolata:

Nyírségi Református Egyházmegye Területi Presbiteri Találkozók február 26. Rakamaz március 4. Nyírmada március 18. Nyírbogát március 25. Ibrány április 15. Napkor

1 TIMÓTEUS 5,17 1 TIMÓTEUS 5,17 A JÓL FORGOLÓDÓ PRESBITER A JÓL FORGOLÓDÓ PRESBITER

Ki a jól forgolódó presbiter?

„ A jól forgolódó presbiter, olyan példás életet élő egyháztag, akit a gyülekezet választ arra, hogy segítse és támogassa a lelkipásztort az egyház kormányzásában és szolgálatában.”

A Presbiter kapcsolata : Istennel Istennel Családjával Családjával Lelkipásztorával Lelkipásztorával Egyházkormányzatával Egyházkormányzatával Egyháza szolgálatával Egyháza szolgálatával A világgal A világgal

Ezek megértéséhez Megfogalmazunk egy-egy tételt mind a 6 említett területre Megfogalmazunk egy-egy tételt mind a 6 említett területre És annak gyakorlati kivitelezéséről beszélünk mind a 6 területre nézve És annak gyakorlati kivitelezéséről beszélünk mind a 6 területre nézve

1. A PRESBITER ÉS ISTENE TÉTEL: A jól forgolódó presbiter keresztyén A jól forgolódó presbiter keresztyén Ki a keresztyén? HK.32. Ki a keresztyén? HK.32. próféta - vallást tesz Istenről pap -élő hálaáldozatul adja magát király - harcol a bűn és a gonosz ellen GYAKORLAT: Naponkénti áhítat Naponkénti áhítat (Bibliaolvasás, ima, elmélkedés) Példás családi élet Példás családi élet ( a világ Bibliája, a maga házát jól igazgatja) Presbiterek egymás építése Presbiterek egymás építése (csendes nap, konferenciák) Bibliás presbiter Bibliás presbiter Rendszeres templomba járás (írott, hirdetett, látható ige) Rendszeres templomba járás (írott, hirdetett, látható ige)

2. A PRESBITER ÉS CSALÁDJA TÉTEL: A jól forgolódó presbiter keresztyén családot nevel A jól forgolódó presbiter keresztyén családot nevel ( 1.számú gyakorlótér) GYAKORLAT: Családi áhítatok Családi áhítatok Feleség-férj kapcsolat Krisztusban Feleség-férj kapcsolat Krisztusban Gyermeknevelés ( a család az elsődleges iskola) Gyermeknevelés ( a család az elsődleges iskola) Növekvő ifjak Növekvő ifjak Ifjú házasok Ifjú házasok Megöregedett szül ők Megöregedett szül ők

3. A PRESBITER ÉS LELKIPÁSZTORA TÉTEL: A jól forgolódó presbiter segíti és támogatja lelkipásztorát ( szembenállás, uralkodás, együttműködés, munkatársak ) GYAKORLAT: A lelkipásztort fogadd el emberként ( nincs külön papi rend!) A lelkipásztort fogadd el emberként ( nincs külön papi rend!) A lelkipásztor elhívott szolga és nem felfogadott béres A lelkipásztor elhívott szolga és nem felfogadott béres Tartsd a kezét (Áron és Húr) Tartsd a kezét (Áron és Húr) Méltó a munkás … Méltó a munkás … Szabadidő kérdése (hat napon át láthatatlan, a hetediken érthetetlen) Szabadidő kérdése (hat napon át láthatatlan, a hetediken érthetetlen) Légy keze és szeme Légy keze és szeme Jó szó a kritika előtt Jó szó a kritika előtt

4. A PRESBITER ÉS AZ EGYHÁZKORMÁNYZAT TÉTEL: A jól forgolódó presbiter ismeri egyházát és részt vesz a kormányzásban A jól forgolódó presbiter ismeri egyházát és részt vesz a kormányzásbanGYAKORLAT: A. Ismeret terén : Ismeri a hitvallásokat Ismeri a hitvallásokat Az egyházi törvényeket Az egyházi törvényeket Az egyházi kiadványokat Az egyházi kiadványokat Tisztában van a gyülekezet helyzetével (költségvetés, statisztika, szervezetek) Tisztában van a gyülekezet helyzetével (költségvetés, statisztika, szervezetek) B. Részvétel terén: Jelen van minden gyűlésen, a parlamentáris szabályok szerint Jelen van minden gyűlésen, a parlamentáris szabályok szerint Itt fejti ki a véleményét, nem utána Itt fejti ki a véleményét, nem utána Az egységen munkálkodik Az egységen munkálkodik A nyájra, mint a magáéra ügyel A nyájra, mint a magáéra ügyel (fogadalom szövege) (fogadalom szövege) Keresi a más presbiterekkel való közösséget Keresi a más presbiterekkel való közösséget

5. A PRESBITER ÉS EGYHÁZA SZOLGÁLATA TÉTEL: A jól forgolódó presbiter munkás, egyházi szolga A jól forgolódó presbiter munkás, egyházi szolgaGYAKORLAT: Különbség az egyházi munka és az egyház munkája között (nem pártfogó, hanem sáfár) Különbség az egyházi munka és az egyház munkája között (nem pártfogó, hanem sáfár) Ismeri a közegyház szolgálatát Ismeri a közegyház szolgálatát Állandó munkacsoportok tagja Állandó munkacsoportok tagja Misszióban gondolkodik Misszióban gondolkodik Az önfenntartó egyház felé tereli a gyülekezetet Az önfenntartó egyház felé tereli a gyülekezetet Nemcsak bárkaépítő, hanem bárkalakó is Nemcsak bárkaépítő, hanem bárkalakó is

6. A PRESBITER ÉS E VILÁG TÉTEL: A jól forgolódó presbiter Krisztus jó vitéze ebben a világban GYAKORLAT: Ismeri a helyi közösséget, hordozza annak terheit Ismeri a helyi közösséget, hordozza annak terheit Bárka a vízen és nem a víz a bárkában (nem e világ szerint, de e világban él) Bárka a vízen és nem a víz a bárkában (nem e világ szerint, de e világban él) Ismeri népe, országa terhét, s azt teszi amire Istene elhívta Ismeri népe, országa terhét, s azt teszi amire Istene elhívta Magyarságunk missziója a Kárpát medencében Magyarságunk missziója a Kárpát medencében A hármas létmód A hármas létmód

„ A gyávaságtól, mely elmenekül az igazság elől, a lustaságtól, mely megelégszik a féligazsággal, a felfuvalkodottságtól, mely úgy véli, hogy minden igazságot ismer: Ó igazság Istene, szabadíts meg minket!„ Ámen