A SZAKKÉPZÉSI RENDSZER ÁTALAKÍTÁSA

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
STRATKOM Kft ÖSSZEFOGLALÓ A SZAKKÉPZÉS IRÁNYAIRÓL ÉS ARÁNYAIRÓL FOLYÓ ESZMECSERÉKRŐL "A kormány szakképzés-fejlesztési koncepciója az új szakképzési törvény”
Advertisements

Pásztor Tibor főosztályvezető
Pályaválasztás 2014/2015-ös tanév KnéKE.
ÚJ TENDENCIÁK A MAGYAR SZAKKÉPZÉSBEN
AZ ISKOLAI RENDSZERŰ SZAKKÉPZÉS JÖVŐJE
„Szakmai gyakorlat a felsőfokú szakképzésben” WORKSHOP A szakmai gyakorlat megszervezése gazdálkodó szervezetnél, gyakorlóhelyek kiválasztása, minősítése.
Felnőttképzési tv. és a felsőoktatás Sum István OM
A szakképzés fejlesztés irányai évfolyam beiskolázási létszáma 2009/2010.
A piacgazdaságra nyitott rugalmas képzési rendszer intézményi jogi megvalósulása. A szak- és felnőtt képzőkkel szemben támasztott szakmai jogi feltételek.
A kamara szerepvállalása a szociális képzések területén
Szakképzési szakértők szakképzési változásokra való felkészítése A szakképzési megállapodás és a szakmaszerkezeti döntés Helyszín dátum Nemzeti Fejlesztési.
A TISZK támogató szerepe a szakképzésben április 18. Szebenyiné Csóka Beáta szakmai vezető.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Oktatási Főosztályának feladatai a 2011/2012. tanévben Némethné Fülöp Terézia oktatási főosztályvezető
„A szakképzés koordinációjának lehetőségei a Dél-Dunántúli Régióban” Egy konferencia „beharangozója”
Mátyus Mihály Osztályvezető
A szakképző iskolai intézményrendszer változásai és új képzési utak
A SZAKMAI VIZSGA A diaképek az NSZFI munkatársai által készítet tájékoztató anyagok felhasználásával készültek. Budapest, december 8.
Soós László NGM Szakképzési és Felnőttképzési Főosztály
Az új szakképzési törvény alkalmazása, a tanulók gyakorlati képzése
Az OKJ bevezetésének, a szakmai vizsgáztatásnak jogszabályi háttere.
TÁMOP / „Átfogó minőségfejlesztés a közoktatásban ” A Magyar Képesítési Keretrendszer fejlesztése 5. pillér – MKKR és a közoktatás.
A FELNŐTTKÉPZÉS AKTUÁLIS KÉRDÉSEI Soós Roland ÉRÁK május 29.
SZAKKÉPZÉS A FEJLESZTÉS ESZKÖZE
Aktualitások, változások, újdonságok az agrár-szakképzésben Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium VIDÉKFEJLESZTÉSI, KÉPZÉSI ÉS SZAKTANÁCSADÁSI.
Az egészségügyi szakképzés fejlesztésének lehetséges irányai Kiss Mária Balatonfüred, augusztus 25.
Változások a szakképzés irányítási rendszerében A szakképzés és a Térségi Integrált Szakképző Központok jelentősége Szőke István szakmai igazgató 2008.
A SZAKKÉPZÉSI RENDSZER ÁTALAKÍTÁSA
A felnőttképzéshez kapcsolódó jogszabályok változásai
Változások a közoktatásban és szakképzésben Setényi János 2011 Naszály-Galga TISZK, Vác.
Ágazati szakképzés változásai
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara szakképzési fejlesztési munkája
Nógrád TISZK sajtótájékoztató 2009 december 14. A Nógrád TISZK fejlesztése.
A szakképzés tartalmi szabályozása - Moduláris, kompetencialapú szakképzés -
Egységes, új szakmastruktúra, piacképes programok Budapest december 6.
Dr. Sediviné Balassa Ildikó: A FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZÉS ÁLTALÁNOS ÉS SPECIFIKUS JELLEMZŐI HOGYAN TANÍTSUNK EREDMÉNYESEBBEN? TANÉVNYITÓ SZOLNOK, VIII.
Szakképzési Tanévnyitó Konferencia október 3. Germánné Vastag Györgyi OIB elnöke A főváros oktatáspolitikájának időszerű kérdései.
A szakképzés fejlesztés jelenlegi állása
A szakképzés változása napjainkban Feigl Ágnes 2006 ETI.
Szakképzési dokumentumok
A szakképzés helyzete Magyarországon
Somogy Megye Önkormányzatának szakképzési koncepciója.
NAK, Szakképzési Igazgatóság
TISZK Tanácsadó Testülete. A tanácsadó testület véleményezi:A tanácsadó testület véleményezi: –az irányító szervezet működésének szabályait tartalmazó.
2011. évi CLXXXVII. törvény a szakképzésről Hatályos: január 1-től.
Új szakképzési koncepció – az OE TISZK helye a kialakuló új rendszerben.
Szakképzési változások
Középtávú szakképzési koncepció Borsod-Abaúj- Zemplén Megyében Egységes szerkezetű TISZK-ek létrehozásának lehetősége Előadó: Dr. Simon Csaba Ph. D. mb.
Az új típusú szakképzési rendszer főbb jellemzői MÁV konferenciasorozat 2. rendezvény április 29. Dr. Szivi József SZMM Felnőttképzési és Szakképzési.
Átalakul a szakképző intézmények fenntartása
SZEREPLŐK ÉS FELELŐSSÉGEK A SZAKKÉPZÉSI RENDSZERBEN MÁV KONFERENCIA
Pályaválasztás 2015/2016-os tanév KnéKE.
Horváth Zsuzsanna – Ütőné Visi Judit Az OKKR bevezetésének feltételei és szabályozási környezete a közoktatás nézőpontjából Javaslatok az Országos képesítési.
Szakképzési közfeladatok a Kamarában
Komplex vizsga Szolnok szeptember 3.. Modulrendszerű vizsgadelegálások száma 2014 Vizsgaelnöki delegálások száma kamarai szakképesítésekben: 4157.
Az Országos Képzési Jegyzék és a szakmai és vizsgakövetelmények Bruckner László.
A felsőoktatási gyakorlóhelyek nyilvántartása november 27. Laczky Gabriella.
Akkreditált Felnőttképzési Intézmény FÉMES NAPOK Fejér megye szakképzési helyzete, különös tekintettel a fémipari szakképzésre Dávid Lajos - Fejér.
Learning by working! Dualizáció Magyarországon „A holisztikus megközelítés” Dr. SZILÁGYI JÁNOS Képzési igazgató Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Magyar.
A SZAKKÉPZÉS-FEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ TARTALMI IRÁNYAI MFKB megbeszélés február 5.
SZAKKÉPZÉSI REFORM ÉS A FELNŐTTKÉPZÉS MEGÚJÍTÁSA Dr. Vartman György Szakképzési és Felnőttképzési Főosztály Szakképzési osztályvezető.
Felnőttoktatás. Jogszabályi háttér  a nemzeti köznevelésről szóló évi CXC. tv.  a Szakképzésről szóló évi CLCCCVII. tv.  az évi LXXXIV.
A Kereskedelmi és Iparkamarák szakképzési feladatai 2012.
Vörös-Gubicza Zsanett MKIK fejlesztési koordinátor szeptember 06.
1 A SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEK JOGSZABÁLYI KÖRNYZETE Laczkovich Jánosné Budapest, március 13.
A köznevelési intézményi rendszer változása, Szakképzési Centrum és Kamara együttműködése a kamarai garanciavállalás sikeres megvalósításáért Kalmár Andrea.
„Újra tanulok” A Nemzeti Munkaügyi Hivatal képzési stratégiája Bálint István Foglalkoztatási főigazgató-helyettes.
TOVÁBBTANULÁS Határidők Feladatok 28/2015. (V. 28.) EMMI rendelet A 2015/2016. tanév rendjéről 2. sz.melléklet ! A tanulók jelentkezése.
Vörös-Gubicza Zsanett oktatási és képzési igazgató Magyar Kereskedelmi és Iparkamara október 10.
IRÁNY A PÁLYA! november 14. „Az emberi nemnek az a hivatása, hogy munkáljon, alkosson, teremtsen.” Széchenyi István.
Soós László Szakképzési és Felnőttképzési Főosztály szakmai tanácsadó
Előadás másolata:

A SZAKKÉPZÉSI RENDSZER ÁTALAKÍTÁSA Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet 2011. október-november

Kihívások Alacsony iskolázottság, alulképzettség, és ebből fakadó alacsony foglalkoztatási arány; Nem kellő minőségű a pályakezdő munkaerő; A munkaerő-piac elvárásainak kevéssé felel meg az iskolarendszerű képzés kínálata, szerkezete; A munkaerő-piaci előrejelzések nem kellően megalapozottak (RFKB döntések); Az életpálya-tervezésnek ma még kevéssé tudatos része az LLL Az iskolarendszer nem követte a demográfiai változásokat (kapacitásfelesleg); Jelentős azok száma, akik szakképzettség nélkül hagyják el az iskolarendszert (lemorzsolódók, korai iskolaelhagyók); A TISZK rendszer nem növelte az elvárt mértékben a hatékonyságot és rugalmasságot.

A középfokú oktatási intézmények tanulólétszám változása 1980/1981 - 2008/2009

Kulcsfontosságú beavatkozási pontok Tanulói és iskolai szintű fejlesztés Minőségfejlesztés a teljes szakképzési folyamatban; Szakmaszerkezet korszerűsítése; A szakmai gyakorlat nagyobb aránya, döntően vállalati képzési helyszínen; A lemorzsolódás megakadályozása és kezelése a HÍD programokban; Megújított pályaorientációs rendszer, pályakövetés. Oktatási rendszer-szintű fejlesztés Az oktatási szerkezet átalakítása a szakiskolák és szakközépiskolák szintjén; Az iskolarendszer hatékonyabb, jobban átlátható, koordináltabb működtetése; A TISZK-rendszer átalakítása; A felnőttoktatás lehetőségének bevezetése és kiterjesztése minden iskolatípusban. OKJ fejlesztés, kerettantervek, tartalomfejlesztés.

A Nemzeti Köznevelésről szóló törvény koncepciója I. A szakképzés az iskolarendszerben A köznevelés, képzés az oktatási rendszer 3 szintjén folyhat: alapfokon; középfokon (beleértve az iskola rendszerű szakképzést is); valamint felsőoktatásban. Bármely szint felnőttoktatásként is folyhat (távoktatási és digitális formában is); Az első szakképzettség megszerzése államilag garantált. A szakképzés intézményei: szakiskola, speciális szakiskola, szakközépiskola. Szakiskola: 3 éves képzés, OKJ szakképesítést nyújt, beszámítással +2 év alatt érettségit adó tanulási utat biztosít; (A speciális szakiskola és készségfejlesztő speciális szakiskola SNI tanulók számára 4., ill. 6 éves képzéssel); Szakközépiskola: 4+1, (4+2) éves szakmai képzést nyújt. Szakmacsoportokra alapozott „ágazati szakközépiskolák” kialakítása. A 4 év szakmai alapképzés FEOR munkakörök betöltésére alkalmassá tesz. További +1 év (szakirányú) képzéssel OKJ végzettség szerezhető. Nem szakirányú szakközépiskola után, vagy gimnáziumi képzés után 2 év alatt szerezhető OKJ végzettség.

A Nemzeti Köznevelésről szóló törvény koncepciója II. A szakképzés az iskolarendszerben A szakképzés tartalmi szabályozása Nemzeti Alaptantervre épülő (kötelezően választandó) kerettantervek; (5 évenkénti felülvizsgálat) Helyi tanterv (10%-os „szabad sáv”); (érettségi vizsgaszabályzat) Szakmai (központi) programok Jogi szabályozás: a Szakképzésről szóló törvény, valamint az SZVK rendeletek alapján készülő kerettantervek kiadásával A kormányhivatalok feladat-ellátási, intézményhálózat-működtetési, és köznevelési fejlesztési tervük részeként megyei szakképzési tervet készítenek legalább 5 évente. Felvételi A szakiskola, szakközépiskola eü-i, pályaalkalmassági szakvéleményt kérhet, pályaalkalmassági vizsgálatot szervezhet. Szakiskola: alapkompetencia-mérés alapján. Szakközépiskola: felvételi szervezhető. A szakközépiskolai érettségi Magyar nyelv és irodalom; történelem; matematika; idegen nyelv; komplex szakmai vizsga. Az érettségi bizonyítvány felsőoktatásba való belépésre, jogszabályban meghatározottak szerinti szakképzésbe való bekapcsolódásra, munkakör betöltésére jogosít.

A Nemzeti Köznevelésről szóló törvény koncepciója III. A szakképzés az iskolarendszerben HÍD programok Híd I. : Ha nem nyert felvételt középfokú iskolába; felzárkóztató évfolyamra járhat; Híd II.: Ha nem kívánja tanulmányait folytatni; pályaorientációt nyújt, részszakképesítésre készíthet fel; A fiatal alapfokú iskolai végzettség nélkül, a HÍD III. program elvégzése után, mely bizonyítványt nyújt, a 16. betöltött életévtől beléphet a szakmatanulásba. A záróvizsga egyben felvételi vizsga is. 8-15 fő számára, elméleti és gyakorlati tanműhelyi oktatással kombinálva; Kollégiumi férőhelyet kell biztosítani; Megszervezése a kormányhivatal feladata (megyénként legalább 2 intézmény). Felnőttoktatás 16. életévtől kezdődően kezdhető, illetve 21. életévtől kizárólagosan felnőttoktatás keretében folytathatók az iskolai tanulmányok; E célra létesített iskolákban, illetve felnőttoktatási tagozaton, osztályban szervezhető; A nappali oktatás szerinti munkarendben azok számára, akik a nappali rendszerű képzésben is részt vehetnének, de esti, levelező, vagy távoktatás formájában is nyújtható; Egyéni felkészülésre is épülhet, egyéb kötöttségek nélkül.

A tanulószerződés rendszere Szakiskola 3 szakképzési évfolyam; A 9. évfolyamon a gyakorlati oktatás kizárólag iskolai tanműhelyben folyhat, szintvizsgával zárul, erre az évfolyamra nem köthető tanulószerződés; A 10-11. évfolyamon elsősorban gazdálkodó szervezetnél végzett szakmai gyakorlat lesz jellemző, ennek időtartamára, valamint az összefüggő (nyári)szakmai gyakorlatra tanulószerződés köthető. Csak nappali rendszerű képzésben résztvevőkkel köthető tanulószerződés. Nem csak a szakképzési hozzájárulásra kötelezettekkel köthető, hanem pl. költségvetési szervekkel is. Szakközépiskola 4+1 szakképzési évfolyam A 9-12. évfolyamon iskolai tanműhelyben, vagy megállapodással külső gyakorlati helyen történik a gyakorlati képzés, tanulószerződés nélkül; Az összefüggő (nyári) szakmai gyakorlat teljesítése elsősorban gazdálkodó szervezetnél történhet, ennek időtartamára tanulószerződés köthető, juttatás adható; A 13. évfolyamon kizárólag szakmai képzés folyik; a szakmai gyakorlatot elsősorban gazdálkodó szervezetnél kell teljesíteni, tanulószerződéssel.

A tanulószerződéshez kötődő foglalkoztatási kedvezmények („gyakornoki rendszer”) A Kamarák kidolgozzák a gazdaságban dolgozó gyakorlati oktatók képesítési és minősítési követelményrendszerét és bevezetésének ütemezését; Az a gazdálkodó szervezet, vagy egyéb, tanulószerződés kötésére jogosult szervezet, intézmény, akivel a tanuló tanulószerződéses jogviszonyban állt, a szakmai vizsgát követően tovább foglalkoztathatja (munkaviszonyban) a tanulót, így egy éven át foglalkoztatási támogatást kap a Munkaerőpiaci Alapból, a mindenkori minimálbér 50%-ának megfelelő mértékben havonta; Ha egy munkáltató közvetlenül a szakmai vizsga után munkaviszonyban foglalkoztat a szakképesítésének megfelelő munkakörben olyan friss szakképesítéssel rendelkező fiatalt, aki korábban tanulószerződés keretében vett részt gyakorlati képzésben – de máshol, ott azonban nem tudták a továbbfoglalkoztatását biztosítani –, szintén egy éven át kap foglalkoztatási támogatást a Munkaerőpiaci Alapból, a mindenkori minimálbér 25%-ának megfelelő mértékben havonta.

A tanulószerződések számának alakulása A tanulószerződések számának alakulása a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara nyilvántartása lapján év 1999-2000 2000-2001 2001-2002 2002-2003 2003-2004 2004-2005 2005-2006 2006-2007 2007-2008 2008-2009 2009-2010 db 8.300 10.100 12.700 14.800 16.400 22.000 32.000 38.000 44.000 46.000 48.000

A tanulószerződések adatai A tanulószerződések száma 2003-tól a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet adatai alapján   2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 Tanulószerződéssel rendelkező tanulók átlagos létszáma 14.501 16.852 22.457 27.244 29.964 34.265 37.234 38.385 Ebből hiány-szakképesítést tanulók átlaglétszáma 856 2.046 2.829 3.673

Fejlesztési alapelvek Az OKJ átalakítása Fejlesztési igények A modularitási elv összhangban van az európai szakképzés-fejlesztési törekvésekkel (kreditálás, megfeleltethetőség, átjárhatóság, mobilitás érdekében) Jelenleg több, mint 420 szakképesítés, 1300 kimenettel: nehezen átlátható a pályaválasztás előtt állók, munkaadók számára. Az átalakítás és szűkítés a szakmai szervezetek és a szakképesítésért felelős minisztériumok együttműködésével valósul meg az MKIK koordinációja mellett. Az OKJ átalakítást SZVK fejlesztés követi. Fejlesztési alapelvek Széles tudásbázisú, az LLL stratégiának is megfelelő ún. alap-szakképesítéseket tartalmazzon elsősorban (jellemzően magasabb óraszámú képzések); Tükrözze a munkaerő-piaci trendeket (foglalkoztatási arány, betölthető munkakörök figyelembe vétele); A költséghatékonyság miatt is csökkenjen a specializációk száma (pl. évek óta szüneteltetett képzések); Az 55, 61 szintű képesítések átkerülnek a felsőoktatás hatáskörébe; Figyelembe kell venni a jogszabályban előírt képzési kötelezettségeket (pl. hatósági vizsgák)

Az iskolai rendszerű szakképzés - Szakközépiskola Példák az ágazati beiskolázású szakközépiskolákra és munkakörökre Szakközépiskola lehetséges megnevezése Az ágazathoz tartozó példa FEOR szám, foglalkozás ÉLELMISZERIPARI SZAKKÖZÉPISKOLA 7111 Húsfeldolgozó 3113 Élelmiszer-ipari technikus ÉPÍTŐIPARI SZAKKÖZÉPISKOLA 3117 Építő-és építésztechnikus GÉPIPARI SZAKKÖZÉPISKOLA 3116 Gépésztechnikus 3151Energetikai (erőművi) berendezés vezérlője KERESKEDELMI SZAKKÖZÉPISKOLA 5111 Kereskedő 3622 Kereskedelmi ügyintéző 3632 Marketing-és PR-ügyintéző KÖNNYŰIPARI SZAKKÖZÉPISKOLA 3114 Fa-és könnyűipari technikus 7211 Szabásminta-készítő KÖZLEKEDÉSI SZAKKÖZÉPISKOLA 7341 Villamos gépek és készülékek műszerésze, javítója; 4132 Szállítási, szállítmányozási nyilvántartó MEZŐGAZDASÁGI SZAKKÖZÉPISKOLA 6130 Vegyes profilú gazdálkodó 3131 Mezőgazdasági technikus 6115 Dísznövény-, virág-és faiskolai kertész, csemetenevelő VEGYIPARI SZAKKÖZÉPISKOLA 3115 Vegyésztechnikus 8135 Műanyagtermék-gyártó gép kezelője

A regionális fejlesztési és képzési bizottságok (RFKB) I. Az RFKB… a szakképzés irányaira és arányaira vonatkozó döntése alapján kaphat támogatást a felnőttképzésben OKJ szerinti képzés; regionális szinten működik és teszi meg javaslatait; javaslata meghozatalának módjára és szempontjaira vonatkozó rendelkezések miniszteri rendeletben kerülnek szabályozásra (egységesség elve); javaslata az egyházi fenntartású szakképző intézményekre és TISZK-ekre vonatkozóan is kötelező érvényű; javaslatai érvényesülését az alapítványi és egyéb fenntartású iskolák esetében a szakképzésért felelős miniszterrel kötött megállapodás tartalmazza. Az RFKB… javaslata alapján lehet szakiskolai képzésbe történő szakképesítésenkénti beiskolázást meghirdetni (miniszteri rendeletben kerül kiadásra); javaslata alapján kell a szakközépiskolai beiskolázást meghirdetni (a 9. évfolyamra és ágazatra alakít ki javaslatot); részt vesz a felvételi eljárás előkészítésében; javaslatot tesz a szakmai érettségit követően, az ágazaton belüli konkrét szakképesítésre történő beiskolázásra vonatkozóan (szakképzésért felelős miniszteri rendeletben kerül kiadásra); összehangolja a rövid és a középtávú tervezés szintjén az iskolai rendszerű és a felnőttképzésben folyó szakképzést.

A szakmai vizsgák újraértelmezése, a módosítás szempontjai A modulok szerinti számonkérés helyett komplex vizsga A komplex tudás mérése reálisabb, mint modulokra aprózva az egyes részek százalékos értékelése; Az ágazati szakmai sajátosságok hangsúlyosabban megjelenhetnek a vizsgákon; A szakma gyakorlásához szükséges személyes kompetencia elemek a komplex vizsga részét képezik, azzal együtt kerülnek értékelésre. Rövidül a vizsga időtartama; Kevesebb írásbeli tételsor kidolgozása szükséges; Csökkennek a szakmai vizsgához kapcsolódó adminisztrációs feladatok; Csökkennek a szakmai vizsgához kapcsolódó költségek ; Az elvégzett modulok értékelése nem kerül a bizonyítványba, betétlapon kerülnek a bizonyítványba a beszámíthatóság igazolására; Későbbi tanulmányok során a modul tanulása alól mentesség kapható, de a komplex vizsga teljesítése alól nem.

A szakmai vizsga bizottsága A vizsgabizottságok háromtagúak A jelölhető szakembereket az NSZFI szakértői listán tartja nyilván A vizsgabizottság tagjait az NSZFI jelöli ki a listáról, a véletlenszerűség garanciájával Vizsgákon nem lesz a képző vagy vizsgaszervező intézmény részéről kérdező tanár A vizsgáztatási feladatokat és az értékelési feladatkör egészét a vizsgabizottság tagjai látják el Nincs szükség külön vizsgaközpontokra, a vizsgák helyszíne a képző vagy az intézmény által biztosított helyszín Az új feladatok indokolják a vizsgáztatói kör szakmai továbbképzését

Azonos és eltérő elemek a felnőttképzést követő szakmai vizsgákon Azonosság A szakmai vizsga mindkét esetben ugyanaz a komplex vizsga Különbözőség Nem kell szintvizsgát szervezni A vizsgára bocsátás feltétele a sikeres modulzáró vizsga A modulzáróvizsgákról igazolás kerül kiadásra A modulzáróvizsgát a szakképesítésért felelős miniszter szabályozza a gazdasági kamara javaslata alapján

A szakmai vizsgák főbb adatai 2010-ben Az Országos Képzési Jegyzék modulrendszerű szakképesítéseiből 2010-ben szervezett szakmai vizsgák főbb adatai   Szakmai vizsgák száma Szakmai vizsgára jelentkezettek száma Iskolai rendszerben 3.086 39.054 Iskolarendszeren kívül 8.847 138.299 Összesen 11.933 177.353

Koncepció a szakmai és vizsgakövetelmények kiadására 1 kormányrendelet, amely tartalmazza az összes modult, a országos modultérképet; Miniszteri rendeletek, amelyek tartalmazzák szakképesítésenként az egyéb specifikus tartalmakat, a követelménymodulok felsorolását. Előnyök: Megszűnik a közös modulok eltérő fejlesztése; Csökken a szakmai és vizsgakövetelményeket tartalmazó rendeletek terjedelme; Egyszerűsödnek a szakmai egyeztetések a közös modulok változtatásánál; Gyorsul a változások bevezetése; Változás esetén csak egy jogszabályt kell módosítani; Kormányrendeletben történő kiadással megszűnik a minisztériumok közötti jogszabály egyeztetési kötelezettség (széleskörű, időigényes). Az OKJ módosítását követően a szakmai és vizsgakövetelmények teljes körű (tartalmi) felülvizsgálatára kerül sor.

Kimenet- és modul adatok jelenleg Az OKJ szerinti szakképesítés-kimenetek száma szintenként Az OKJ szakképesítéseit felépítő szakmai követelménymodulok száma szint 21 31 33 51 52 54 55 61 összesen szám 72 398 137 219 345 80 20 1302     darab százalék Saját modul 1.721 68% Közös modul 805 32% Összesen 2.526 100%

A szakmai oktatás ellenőrzése Az iskolában folyó szakmai oktatás ellenőrzése Közismereti tartalom vonatkozásában: Oktatási Hivatal - közismereti szakértőkkel Iskolában folyó szakmai elméleti és gyakorlati oktatás: kiegészülve az NSZFI-vel együttműködő szakképzési szakértőkkel A Kamarai ellenőrzés Tanulószerződés esetén a külső gyakorlati képzőhely ellenőrzése A kamara biztosítja a szakképző iskolák képviselőinek részvételi lehetőségét Ellenőrzi és értékeli, hogy megfelel-e a gyakorlati oktatás a kerettantervnek Szankciókat alkalmazhat Nem megfelelő gyakorlati képzés esetén az érintett tanulókat más gyakorlati képzőhelyre helyezi el Az ellenőrzést kezdeményezheti A szakképzésért felelős, ill. az érintett szakképesítésért felelős miniszter Az érintett szakképző intézmény A közvetlen ellenőrzés Szakképzésért felelős miniszter joga Gyakorlati oktatással összefüggően Független szakértők felkérésével

Tervezett változtatások a Munkaerőpiaci Alap képzési alaprésze felhasználásában Normatíva bevezetése (Ft/fő/év) a szakképzési hozzájárulásra kötelezettek részére A gyakorlati oktatásnak a szakképzési hozzájárulásra kötelezettek által elszámolható költségeire vonatkozik Valamennyi iskolai rendszerben oktatható szakképesítésre differenciált Szakmacsoportonként meghatározott A normatívák meghatározása a jelenlegi államháztartási terhekkel egyező mértékű A normatíva számításakor valamennyi jelenleg elszámolható költség-tétel figyelembe vehető Az egyes gyakorlati oktatásának tényleges költségigényének érvényesítése A TISZK-nek és felsőoktatási intézménynek közvetlenül átadható fejlesztési támogatás megszűnik Növeli az MPA képzési alaprész bevétele A bevétel 1. részének felhasználása (A fejlesztési támogatásokra szóló decentralizált keretet növelése – a hozzájárulásra kötelezettek pályázati úton juthatnak hozzá) A bevétel 2. részének felhasználása (Új támogatási forma a szakképző intézmények részére – lehetővé teszi az iskolai tanműhelyben folyó gyakorlati képzés működtetési támogatását – normatív módon - négy kategóriába soroltan)

A jelenlegi TISZK rendszer legalapvetőbb problémái Túl sok a TISZK-ek létrehozását lehetővé tevő jogszabályi formák száma, ezért egynek (holland modell) a preferálása javasolt; Nagy különbségek tapasztalhatóak a forrásfelhasználás terén; Nem valósult meg egyes (főleg az együttműködési megállapodással létrehozott) TISZK modelleknél a tényleges együttműködés; Nem valósult meg a tényleges munkamegosztás, a munkaerővel és egyéb erőforrásokkal való hatékonyabb gazdálkodás a TISZK egyes intézményei között; Az indítható szakképesítésekre az RFKB által hozott döntések eltérő módon érvényesülnek az egyes TISZK-ekben és az egyes régiókban is; Nem megoldott az interregionális és országos TISZK-ek tekintetében illetékes RFKB-k döntésének érvényesítése; A TISZK irányításának erőssége és hatékonysága eltérő a különböző fenntartású modellekben; Nem valósult meg a TISZK-ek többségénél az iskolarendszeren kívüli szakképzésben való részvétel; Erősebben érvényesülnek a TISZK-et alkotó intézmények érdekei, mint a TISZK egészének érdekei, emiatt éppen a TISZK rendszer létrehozásának indokai szorulnak háttérbe; Sok TISZK esetében nem valósul meg a gazdasággal való hatékony együttműködés, a gazdaság által hosszútávon igényelt, konkrét szakképzett munkaerőigény pedig nem kerül megfogalmazásra a gazdaság részéről; A TISZK-ek az együttműködést és a szakmai feladataik összehangolását elsősorban a finanszírozási ösztönzők okán valósítják meg, nem pedig a hatékonyabb képzés szükségességének felismerése miatt; Némely TISZK a rendelkezésre álló források felhasználása során visszaélt a jogszabályi lehetőségekkel, a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet ellenőrzései alapján jogsértés is megállapításra került, amelyekkel kapcsolatban az Intézet feljelentést tett, az eljárások folyamatban vannak.

A TISZK-ek átalakításának „A” modellje Az önkormányzati és állami fenntartású szakképző intézmények (ún. holland modell szerint) összevonásra kerülnek Megyénként 2-3 ilyen formában működő TISZK jön létre, melyek teljes egészében lefedik a megyei szakképzési feladatellátást Bizonyos szakképesítések esetében területi alapú (pl. országos) intézményi struktúrára kialakítása szükséges (pl. rendészeti szakképesítések) A szakképzési feladatok ellátásának kötelezettsége a megyei önkormányzatok esetében megszűnik (nem lesznek a szakképző intézmények fenntartói) Települési, városi és megyei jogú városi önkormányzatok fenntartásába kerülnek vagy maradnak a szakiskolák és szakközépiskolák, amelyek jogszabályban lesznek kijelölve (ideértve a meghatározott kötelező integrációt is) Az „A” MODELL” jellemzői/bemutatása

A TISZK-ek átalakításának „B” modellje A „B” MODELL” jellemzői/bemutatása Az önkormányzatok által fenntartott szakképző intézmények teljes egészében állami fenntartásba kerülnek (fenntartók az állam képviseletében a kormányhivatalok), az összes fenntartói és intézményi jogosítvánnyal együtt Ebben a modellben is jogszabály jelöli ki az egyes intézményi szerveződéseket és a különböző intézmények integrációját

A két TISZK átalakítási modell közös jellemzői A vegyes típusú intézmények és a többcélú intézmények tisztán szakképzési célúvá alakulnak = új TISZK-ek A finanszírozás az új modellekben nem fejkvóta, hanem intézményfinanszírozás szerint kerül kialakításra Az új intézményi struktúrában megegyezik a nem önkormányzati és nem állami fenntartású szakképző intézmények szerepe Az egyházi fenntartású intézmények megtartják fenntartói önállóságukat, de teljes finanszírozásra csak abban az esetben tarthatnak igényt, amennyiben a központilag meghatározott szakképzési szerkezetben folytatják képzéseiket Az egyéb (pl. egyesületi, alapítványi, céges) fenntartású szakképző intézmények eltérő feladat- ellátási céljaik miatt csak bizonyos szakképzési kiegészítő támogatásra tarthatnak igényt Általánossá kell tenni az egy intézmény keretében működő, azaz a szakképző intézmények tényleges integrációja alapján létrejövő TISZK modellt A már működő önkormányzati/állami fenntartású TISZK-eknek is át kell alakulniuk Átalakítás következtében hatékonyabban, költségtakarékosabban és a munkaerő-piaci igényeket ténylegesen kielégítő módon tartható fenn a szakképzés intézményrendszere A kiválasztott új modellek bármelyike szerinti hatékony működés akkor valósulhat meg, ha az intézményrendszer átalakítása teljes körűen megtörténik

Várható ütemezés A Nemzetgazdasági Minisztérium tervezése szerint Szakképzési koncepció: 2011. május 24-én a kormány határozatban fogadta el Folyik a szakképzésről szóló új törvény tervezetének előkészítése 2011-re vonatkozó tervek: szakképzési törvény és a szakképzési hozzájárulásról szóló törvény elfogadása Ezt követően OKJ átalakítása Végrehajtási rendeletek e tanév folyamán 2012 szeptembertől elsősorban tartalmi változások Átmenet biztosítása, felmenő rendszer

Kérdéseiket feltehetik a következő email-címeken: Köszönöm a figyelmet! Kérdéseiket feltehetik a következő email-címeken: bruckner.laszlo@nive.hu esztergalyos.dora@nive.hu mihalka.nora@nive.hu