Sarusi Kiss Béla: A polgári kori jogszolgáltatási anyagok tömeges adatbázis-építése különös tekintettel a közjegyzői iratokra. Feldolgozás, digitális közzététel,

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
Dr. Dietz Ferenc polgármester Március 12.
Advertisements

Iparművészeti Múzeum A főváros egyik legszebb látnivalója a Lechner Ödön és Pártos Gyula tervezte, Zsolnay kerámiával fedett szecessziós palota. Gyűjteménye.
Készítette:Fekete Ágnes
Pompsofmso mőpof őa A cigány identitás változása az asszimiláció és a szegregáció tükrében, avagy miért nem tudnak (akarnak?) integrálódni az iváni cigányok?
BORZONTI TANULMÁNYI HÁZ. EL Ő ZMÉNYEK 2005-BEN AZ OTP FÁY ANDRÁS ALAPÍTVÁNY PÁLYÁZATOT HIRDETETT KÖZÉPISKOLÁSOK SZÁMÁRA. ENNEK CÉLJA AZ VOLT, HOGY OLYAN.
Levéltárak közös adatbázisa –Összetett adatbázisok
Szlovákiai Magyar Adatbank
Egymillió dokumentum a Magyar Levéltári Portálon A Magyar Levéltári Portáladatbázis új fejlesztéseinek bemutatása Dr. Kenyeres.
Az évi szabadságharc és annak törvényi vonatkozásai
Kármán Tódortól Theodore von Kármánig
„Közterületeink növény- és talajvédelme” konferencia
Erdélyi Múzeum-Egyesület Magyar Tudományos Akadémia Budapest, november 11. Dr. Bitay Enikő, Az EME Műszaki Tudományok Szakosztályának elnöke.
Az Elektronikus levéltár projekt kiterjesztése
NOSZTALGIA BUDAPESTIEKNEK
Névváltoztatási eljárások
A nemdohányzók védelméről szóló törvény szigorításának hatása budapesti vendéglátóhelyek beltéri levegőminőségére *Országos Környezetegészségügyi Intézet.
Animáció: Dr. Surányi István Képváltás: kézi vezérléssel
Információs szupersztráda Gyalogolj át a könyvtárba! A szolnoki Damjanich János Múzeum Szakkönyvtárának kihívásai a XXI. században Budapest, május.
Budapest a századfordulón
Magyar sajtótörténet Irodalmi, művészeti, kulturális és politikai lapok Magyarországon a kezdetektől napjainkig.
Műszaki tudományok az interneten
Középületek.
Városrendezés.
Változások, újdonságok, várható fejlesztések az MTMT adatbázisban
Budapest a világváros.
FESTŐI BUDAPEST.
Budapest turisztikai marketingje
A könyvtárak szerepe az információs társadalomban
Csáki Zoltán Országos Széchényi Könyvtár Digitális folyóiratok tartalomjegyzékeinek feldolgozása az OSZK-ban (EPAX projekt) NETWORKSHOP 2008.
SAJTÓMÚZEUM SAJTÓMÚZEUM Digitális sajtótörténeti könyvtár és forrásgyűjtemény sajtomuzeum.oszk.hu NETWORKSHOP 2008 Dunaújvárosi Főiskola Dunaújváros, 2008.
Bemutatkozik az Arcanum Digitális Tudománytár
SZAKMAI PROGRAM január – június 30. A KÖZMŰVELŐDÉS ORSZÁGOS SZAKFELÜGYELETE ÁLTAL TETT ÉSZREVÉTELEK ÉS JAVASLATOK MEGVALÓSÍTÁSÁNAK ELŐSEGÍTÉSÉRE.
A NEMZETI ADATVAGYON INTEGRÁCIÓJA DIGITALIZÁLÁSI KONFERENCIA MÁJUS 21 – 22. DEBRECEN UJVÁRI MÁRIA.
A LEVÉLTÁRI HÁLÓZAT TARTALOM- ÉS TÁJÉKOZTATÓ SZOLGÁLTATÁSA
Mediátor képzés Közvetítés a klasszikus polgári jogi területeken 2.
A Levéltári Szabványügyi Bizottság feladatai és célkitűzései Sipos András Budapest Főváros Levéltára MLE Vándorgyűlése, Balatonfüred.
Káli Csaba: Egy gróf az emigrációban. Teleki Béla naplója
Budapest nevezetességei!
Andrássy út Hősök tere Vajdahunyad vára
Helytörténeti források kutatása az interneten – a Communio-projekt Kalocsán Előadás a Szabadkai Történelmi Levéltár IV. Nemzetközi Levéltári Napján: A.
Szent Koronát Szolgálók Szövetsége Szent Korona alapú jogrendszer „Állami jelképekről és ünnepekről” szóló, 3. főtörvény.
Levéltárak kapcsolódása az elektronikus levéltárhoz A levéltári technológiai központok, a központi e-levéltári és e-irattári szolgáltatások Dr. Kenyeres.
Elektronikus fizetési meghagyás
BUDAPEST Készítette: Bugyinszki Fruzsi. A közel egy hónapig tartó vásár évente több mint fél millió látogatót vonz Magyarország és Európa minden tájáról.
A háború és következményei Magyarországon
Posztimpresszionizmus
„Olvasási és digitális kompetenciák fejlesztése könyvtári szolgáltatásokkal. A PTE Egyetemi Könyvtár a minőségi oktatás és hatékony tanulás szolgálatában”
A Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltára mintavételező anyakönyvi adatbázisának bemutatója Vegera József.
Az i. Világháború hatása Szegedre
Magyarország gazdaság- és társadalomtörténete
Meghívó. Köszönetet mondunk támogatóinknak: II. kerületi Önkormányzat Magyarországi Francia Intézet ELTE Eötvös József Collegium Magyar Írószövetség Szávai.
A Debreczeni Képes Kalendáriom Gellér Ferencné dr. Internet Fiesta 2005.
Szobrászat.
„Elbeszélő múlt” – a családtörténeti kutatás irodalma
Kövér családok.
Magyarországi művészet
Programzáró szakmai nap Szolnok, november 12. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Verseghy Ferenc Könyvtár és Művelődési Intézet.
Stipkovits István ISZ auditor SGS Hungária Kft.
Magyar zeneszerzők Bartók Béla Kodály Zoltán Liszt Ferenc.
Digitális közzététel, avagy, hogyan írjunk digitalizációs stratégiát? Bánki Zsolt István Petőfi Irodalmi Múzeum.
A közbeszerzések helyzete Magyarországon január 6. Berényi Lajos Elnök Közbeszerzések Tanácsa.
Kántor Balázs A családtörténeti kutatás lehetőségei a vállalati iratanyagokban Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára Levéltárak Éjszakája november.
A katonaállítási lajstromok digitalizálása Szerényi Ildikó MNL Országos Levéltára november 23.
Elektronikus aláírás és iratkezelés
Következtetések a fővárosi elektronikus adatvagyon felmérés alapján
. Készítette: Bőszén Adrienn NKE-ÁKK BA II
A TÉR_KÖZ pályázat számokban
Közbeszerzési Döntőbizottság
A LEVÉLTÁRI HÁLÓZAT TARTALOM- ÉS TÁJÉKOZTATÓ SZOLGÁLTATÁSA
A jogrendszer tagozódása
Előadás másolata:

Sarusi Kiss Béla: A polgári kori jogszolgáltatási anyagok tömeges adatbázis-építése különös tekintettel a közjegyzői iratokra. Feldolgozás, digitális közzététel, kutatási tapasztalatok. MLE Szakmai nap. Budapest, 2010. március 3.

Nagy Sándor: 19-20. századi társadalomtörténeti adatbázis építése Budapest Főváros Levéltárában. Korall 3. (2002) 10. 217-222. p. Nagy Ágnes-Nagy Sándor: Társadalomtörténeti Adattár a neten. Elektronikus levéltári segédlet készítése Budapest Főváros Levéltárában. In: Korall 30. (2007. december) 204-217.

Adatbázis építés számokban „Metatárak” Közjegyzői rekord Polgári per Válóper Hagyatéki ügyek Kihirdetett végrendeletek Összesen 2002 4368 6107 2239 11997 7109 31820 2007 149986 53174 73707 17997 294864 2010 342419 81415 80777 18257 522868

Feldolgozás első fázisa: Access űrlap

A „központi” kereső

Találati megjelenítés a közös portál adatbázisban Jelzet főbb adatai: Levéltár, Fondszám, fondnév, adatbázis típus Ügytípus Évszám Név A rekord megnyitása után: Levéltár: Budapest Főváros Levéltára Adatbázis: Közjegyzői okiratok Levéltári jelzet: HU BFL - VII.161. - 1907 - 0057 Levéltári irategyüttes: VII.161. Deszkáss Gusztáv közjegyző iratai Ügytípus: adásvételi szerződés Év: 1907 Ügyszám: 0057 Ügyleírás: Giegler Mártonné özv., mint kisk. Giegler István, Giegler Katalin, Giegler Mária, Giegler János, Giegler Erzsébet, Giegler Teréz természetes és törvényes gyámja. magyar

Árvaszéki adatbázis 1873-1950 közötti iratanyag 1895-nél tart Lear : 18399 rekord Közös portál: 2972 Mélyebb feldolgozás

Hagyatéki ügyek Törvényszéki Járásbírósági Közjegyzői fondok 1872-1956 között az összes jogszolgáltatási fondban található ügy rögzítésre került Hiányok: esztelen selejtezés

Közjegyzői Iratok 1875-1950 „Okirati” típusú ügyek rögzítése Jelenleg 1900-ig teljes körű 1918-ig a budai részek iratai Most folyó adatfelvitel: Budapest IV-V kerületeinek közjegyzői+ Charmant Oszkár Következő lépés: Király utca projekt (VI-VII. kerületi közjegyzők) A majd 200 ezer közjegyzői ügyirat közül 20 ezer ügyirat találat esetében a megjelenő fél/felek nem budapesti lakos/ok.

Közjegyzői iratok digitalizálása Négy közjegyző teljes anyaga: - VII.168 Görgei István IV. kerület 1875-1911 - VII.174 Gorove Antal V. kerület 1875-1881 - VII.200 Ökröss Bálint VIII. kerület 1876-1889 - VII.211 Mannheimer Ignác IX-X. és V. kerületi 1879-1896

Kihirdetett végrendelet Halál esetére szóló rendelkezést tartalmaz (házassági szerződés, polgárjogi szerződések, búcsúlevelek stb.) 1896-1952 között teljes körűen adatbázisban Digitalizálva: Budapesti kerületi bíróságok kihirdetett végrendeletei 1918-ig (VII.11.d 1906-ig)

Polgári perek 1872-1914 Bp.-i törvényszéki iratanyag Váló- és vagyoni perek (más pertípusok selejtezve) Csak ítéletpéldányok Fő cél a hiányzó irattári segédletek pótlása

Liszt Ferenc Bayreuth, 1886. július 31. † HU BFL - VII.9.c. - 1902 - Ö 176 és HU BFL - VII.12.b - 1920 - 186704 Ügyleírás: a magyarországi hagyaték ügye, amely elsősorban az örökösödés körüli vitára, a Liszt-rokonságra (anyakönyvi kivonatok, családfa!), illetve a zeneszerző némely ingóságaira szolgál információkkal

Munkácsy Mihály Endenich, Németország, 1900. május 1. Levéltári jelzet: HU BFL - VII.9.c - 1905 - Ö 220 Ügyleírás: teljes ügy! - becsatolva: házassági szerződés is Végrendelete: HU BFL - VII.9.d - 1900 - 0233 Ügyleírás: francia nyelvű végrendelet, illetve a végrendelet letételét rögzítő francia nyelvű okirat és magyar fordítása