A magyar helyesírás alapelveinek alkalmazása, magyarázata Összeállította: Dóber Valéria

A helyesírási alapelvek A magyar helyesírást négy alapelv határozza meg I. A kiejtés szerinti írásmód alapelve II. A szóelemző írásmód alapelve III. Az egyszerűsítő írásmód alapelve IV. A hagyomány szerinti írásmód alapelve

A kiejtés alapelve 1. Helyesírásunk a köznyelvi kiejtést tükrözi, lehetőleg úgy írjuk a szavakat, ahogy a kiejtésben hangzanak Néhány szabály és példa: 1. Szavaink többségében az i, ü, u rövid: igaz, fizet, ugat, ürge, füst 2. A szavak végén legtöbbször rövid i van: kocsi, kifli stb. Hosszú ú,ű van a legtöbb főnév végén: ágyú, fiú, tanú, varjú, fésű, gyepű stb. Kivételek: adu, alku, batyu, daru, eskü, menü, revü stb.

A kiejtés alapelve 2. A melléknevek végén mindig hosszú ű, ú van: domború, homorú, gyönyörű, nagyszerű stb. Vannak olyan szavaink, amelyek a köznyelvben kétféle alakváltozatban élnek Fel – föl Csepeg – csöpög Lány – leány lenn – lent; kinn – kint; fenn – fent stb.

A kiejtés alapelve 3. A hosszú í, ú, ű hangot tartalmazó szavaink két csoportba sorolhatók 1. A toldalékolás után is megmarad a szótőbeli hosszú magánhangzó: zsír, zsírt; húsz, húszas; bújik, bújjon; 2. Vannak azonban szabályos í-i; ú-u; ű-ü;váltakozást mutató főnevek; írásukat megkönnyíti a nyár – nyarat; kéz – kezet; szavakkal való összehasonlítás: víz, kéz, út, tűz

A kiejtés alapelve 4. Mindig hosszú a magánhangzója a következő szóelemeknek: ít, dít, sít, ú, ű, jú, jű melléknévképzőnek stb. A tárgy t ragját mindig röviden ejtjük, és ezért röviden is írjuk A –képp, -képpen határozóragot kettőzve írjuk

A szóelemzés alapelve 1. Ez az alapelv biztosítja, hogy a szavak alkotóelemei a toldalékolt és az összetett szavakban felismerhetők legyenek Egyrészt a szóelemek eredeti alakját (árasztja, tudja) másrészt a szóelemek módosult alakváltozatait tünteti fel (csónakkal, azzal)

A szóelemzés alapelve 2. Azok az esetek, ahol másképp ejtjük és másképp írjuk a szavakat: 1. Részleges hasonulás: lökdös (zöngésség szerinti), különbözik (képzés helye szerinti) 2. Teljes hasonulás: írásban nem jelölt esetek – község, egészség, hagyjátok, lehunyja stb. 3. Összeolvadás: a –tj, -dj,-nj, -ts, -ds, -gys, -tsz, -dsz, -gysz betűkapcsolatok esetében történik (botja, nénje, vetíts stb.) 4. Mássalhangzó-rövidülést tapasztalunk pl. a következő szavakban: otthon, mondd meg stb. 5. a mássalhangzó-kiesést sem tüntetjük fel írásban pl. mindnyájan stb.

A szóelemzés alapelve 3. Amikor a szavak módosult alakváltozatait tüntetjük fel: 1. A t végű igéknél pl. márts, fesd, bocsásd, stb. 2. A teljes hasonulást írásban is jelöljük a következő esetekben: A, Ha s, sz z, dz végű igékhez j-vel kezdődő toldalék járul pl. mossa, eddzétek játsszon B, Ha mássalhangzóra végződő szóhoz –val, -vel, -vá, -vé toldalék járul pl. tűzzel, jéggé C, Ha az, ez mutató névmáshoz mássalhangzóval kezdődő toldalék járul pl. ehhez, annál lásd: A magyar helyesírás szabályai: 49-85. szabálypontok A szóelemzés alapelve 2.

A hagyomány elve Helyesírásunk bizonyos esetekben a hagyományt követi a mai hangjelölési rendszer, a mai kiejtés illetve a szóelemzés rovására Ezek az esetek a következők: 1. Régies írású családnevek hangjelölése (Batthyány, Egressy. Kossuth, Babits, Móricz) 2. A –dz-t, -dzs-t akkor sem kettőzzük meg, ha hosszú hangot jelölnek 3. A köznyelvi hangrendszerben már nincs meg a régi -ly hang, írásunk azonban megtartotta a jelölését 4. Néhány szóban a hagyomány megőrizte írásban a ma már nem érzett eredetet: hágcsó, hagyján, kapzsi, játszik, esd, ósdi stb.

Az egyszerűsítés elve Helyesírásunk néhány esetben ésszerű egyszerűsítést alkalmaz 1. A többjegyű betű kettőzésekor csak az első jegyet kettőzzük meg: eggyel, meggy, rosszal, fütty 2. Három egyforma mássalhangzó esetében mindig egyszerűsítünk: sakkal, Mariannal, hallak Kivétel: Családnevek, összetett szavak Példák: Kiss-sel, Tarr-ról sakk-kör, balett-táncos, rossz-szívű, nagygyűlés, kulcscsomó, jegygyűrű