I S A A C N E W T O N

Newton törvényei Newton törvényeinek Isaac Newton angol matematikus és fizikus négy, tömeggel rendelkező mozgó testek viselkedését leíró törvényét nevezzük Ezek a törvények alkotják a klasszikus mechanika alapját. A négy törvényt Newton elsőként a Philosophiae Naturalis Principia Mathematica (1687) című könyvében publikálta.

A törvények jelentősége Newton törvényei a gravitáció terén elért eredményeivel párosítva elsőként tették lehetővé a fizikai jelenségek széles skálájának precíz, kvantitatív leírását. Ilyen jelenség pl.: a merev testek forgása, testek mozgása folyadékban stb. A négy törvényt több mint 200 éven keresztül megfigyelésekkel és kísérletekkel igazolták, egészen 1916-ig, amikor Albert Einstein relativitáselmélete, a mindennapokban ritkán előforduló jelenségek pontosabb jellemzésével kiváltotta

Newton első törvénye – a tehetetlenség törvénye Azt a vonatkoztatási rendszert, amelyhez viszonyítva egy test mozgására érvényes ez a törvény, inerciarendszernek nevezzük. Az inerciarendszer maga is nyugalomban van, vagy egyenes vonalú egyenletes mozgást végez, és bármely hozzá viszonyított tökéletesen magára hagyott test mozgására érvényes a tehetetlenség törvénye.

Newton második törvénye – a dinamika alaptörvénye Egy pontszerű test lendületének(impulzusának) a megváltozása egyenesen arányos és azonos irányú a testre ható, 'F' erővel. Az arányossági tényező megegyezik a test 'm' tömegével. A törvény képlettel kifejezett formája: F=dI/dt, ahol F az erő vektora I a test impulzusa (itt m a gyorsítandó tömeg, v a sebesség vektora) t az idő

Newton harmadik törvénye – a hatás-ellenhatás törvénye Két test kölcsönhatása során mindkét testre azonos nagyságú, egymással ellentétes irányú erő hat. A törvény erősebb változata azt is előírja, hogy az erőknek a két (pontszerű) testet összekötő egyenesre kell esniük. Noha gravitációs erőkre ez a változat mindig igaz, elektromágneses erők esetében nem minden esetben érvényes.

Newton negyedik törvénye – az erőhatások függetlenségének elve Ha egy testre egyenlő időközönként több erő hat, akkor ezek együttes hatása megegyezik a vektori eredőjük hatásával. A törvény azt jelenti, ha egy m tömegű testen az F1 erő egymagában a1 gyorsulást hoz létre, és az F2 erő szintén egymagában a2 gyorsulást hoz létre, akkor az F1 erő által létrehozott a1 gyorsulás ugyanaz marad, függetlenül attól, hogy az F2 erő hat-e a testre vagy sem, és fordítva.

A prezentációt készítette: Szekan Bettina, 1.A