BUDAI KÖZÉPISKOLA BUDAI KÖZÉPISKOLA.

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
A hulladékok újrahasznosítási célja
Advertisements

Egy innováció nyomában
Tudatos tevékenységek a természet és környezet védelmében
Tanulók fejlődésének nyomon követése
Köszöntő Kérem tekintsék meg iskolánkról szóló rövid bemutatónkat!
SZÜLŐI IGÉNY- ÉS ELÉGEDETTSÉG-MÉRÉS
A TÁMOP / projekt megvalósításába bevont intézmények Bolyai János Általános Iskola, Informatikai és Közgazdasági Szakközépiskola Hunyadi.
Környezetvédelmi ipar és hulladékgazdálkodás Magyarországon
Ökoiskola cím elnyerése előtt és után
Öko-tudatosság és fogyasztóvédelem ÖKOLOGIKA „Szemléletformálás és tudásközvetítés a Dél-alföldi régióban” KEOP-6.1.1/B/ A projekt célja.
A Than Károly Gimnázium, Szakközépiskola és Szakiskola, mint Ökoiskola
„SZAKMÁK VONZÁSÁBAN” – A szakképzés jelene és jövője Szakmai konferencia május 10.
„Polgár az Európai Demokráciában OTV” Készítette: Cives Prudentes csapata 2012.
BURGÅRDEN OKTATÁSI KÖZPONT Tanétterem -és pékség.
Széchenyi István Általános Iskola Készítette: Jobbágy Piroska
Zrínyi Ilona Általános Iskola
A Keszthelyi Kistérség Szakközépiskoláinak a megújuló energiával foglalkozó szakemberképzésre irányuló igényfelmérése május.
Lepenye Ambrus Mátyás Király Általános Iskola Pomáz
Árpád Fejedelem Általános Iskola
Tehetségek segítése a természettudományok területén
Széchenyi István Általános Iskola Készítette: Galacz Adri
Napocska Napköziotthon
Roots & Shoots csoport megalakítása
BOLYAI JÁNOS GIMNÁZIUM
VÁLOGATÁS ISKOLÁNK ÉLETÉBŐL KÉPEKBEN.
Belvárosi Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény.
FÖLD NAPJA 2008 április 22..
2008 április 22.. A Föld Napjának alapgondolata az Egyesült Államokban élő egyetemi hallgató, Denis Hayes ötlete volt. Az első ünnepre április 22-én.
 2 egér  Sorozat feladatok: 80 pénz érme 4 mérés  Egymásután következő számok és csak a szembelévőét látja 5-ször mondják, hogy nem tudom utána tudom.
Fülemüle informatika verseny
Ökoiskola Készítette:Horváth Eliza Anna Felkészítő tanár:Marton Anikó
A NYEK tapasztalatai a 2006/2007. tanévi iskolalátogatások tükrében.
VÁR A VAJDA – 2010/2011 ________________________________________________ Vajda Péter Ének-zenei Általános és Sportiskola 1089 Budapest, Vajda Péter utca.
Vajda Péter Ének-zenei Általános és Sportiskola
Padányi Katolikus Gyakorlóiskola
ÖKOISKOLA A HERNÁD ÉS A BÁRSONYOS ÖLELÉSÉBEN Bőcsi Általános és Szakiskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény.
KÖRNYEZETVÉDELEM ÉS INFRASTRUKTÚRA OPERATÍV PROGRAM előadó: dr. Bujáki Gábor igazgazó Pest Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány.
IN / TOLERANCIA Strédl Terézia Selye János Egyetem, Komárom
Civil Kezdeményezések Programja
Szelektív hulladékgyűjtés az iskolában „Polgár az Európai Demokráciában” OTV 2007/2008 Készítette: Mókus örs.
Iskolai Környezetvédelmi Világnap projektünk
Ökoiskolai beszámoló 2010/2011
Szelektív hulladékgyűjtést népszerűsítő program „Legyél te is válogatós!” 6. Előzd meg a hulladékképződést!
A KMMSTG ökoiskola fejlesztési munkájának bemutatása Néhány pontos ö/o/koskodás: Iskola rövid története Innovativitás és a KMMSTG Ökoságunk kezdete A kritériumrendszer.
Boronkay György Műszaki Középiskola és Gimnázium.
„XXI. SZÁZADI KÖZOKTATÁS ( FEJLESZTÉS, KOORDINÁCIÓ ) II. SZAKASZ ” TÁMOP / Néder Katalin Ökoiskolai nevelési-oktatási program fejlesztése.
Diáktalálkozó Dél-alföldi Zöld Diákparlament I. ülése 2009-ben az Algyői Fehér Ignác Általános Iskola szervezésében célunk, hogy a Zöld Diákparlament.
PROGRAM.
Nagyné Horváth Emília.
ÚT AZ ÖRÖKÖS ZÖLD ÓVODÁHOZ
Beszámoló ELFT Békés Megyei Csoport 2007–2011. Beszámoló 2007–2011 Taglétszám Jelenleg 14 tag  Létszám lassan csökken  Nőni fog a nyugdíjasok száma.
Fenntarthatóság, környezettudatosság
Hajdúszoboszló.      Tanulói létszám: 320 fő  ebből SNI-s: 29 fő.
ÖKO ISKOLA 2008 tavaszától Környezettudatos élet: Kiállítások, rendezvények Túraversenyek, kirándulások.
Ökoiskola? Károlyi a régióban. Gyermekvédelem EGYÜTT A DROG ELLEN Az egész iskolát átfogó program: - szülők - tanárok - diákok részére előadásokat szerveztünk.
Önkormányzati lehetőségek a gyermekek környezeti nevelésének segítésére Önkormányzati lehetőségek a gyermekek környezeti nevelésének segítésére Előadó:
Diákönkormányzat beszámolója 2009/2010 tanév Alakuló megbeszélés Elnök: Túrós Kata Elnök: Túrós Kata Elnökhelyettes: Raffay Norbert Elnökhelyettes:
A tudatos fogyasztói magatartás kultúrájának terjesztése, a civil kezdeményezések fontossága Boczné Lakatos Vanda Pécsi Zöld Kör Egyesület – egyesületi.
Sárszentmiklósi Általános Iskola Nagylóki Tagiskolája Nagylók Kossuth utca 3. Ökoiskola január december 31. Bakonyi Árpádné.
/Malamud/ Mi hisszük, hogy „egyetlen ember is jobbá teheti a világot”! 3.A Zöld osztály.
Érdi SzC Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskolája és Kollégiuma Érdi SzC Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskolája és Kollégiuma.
Ócsai Madárvárta. Ócsai Madárvárta Táborok 2. Miközben a természettel ismerkednek, a résztvevők azt is megtanulják, hogyan tudják ellátni magukat és.
Pályaválasztási szülői értekezlet
Észak-Balatoni Térség Regionális Települési Szilárdhulladék Kezelési Rendszer közvélemény-kutatás az általános és középiskolások körében.
„Vegyünk egy nagy levegőt”
A 20 éves MKNE és az ökoiskolák
Diákönkormányzat beszámolója
Sulinyitogató szeptember 30. Aula Avatás Disco STOHL ANDRÁS
A Kézmosás Világnapja A Kossuth Lajos Gimnázium Tiszaigari Általános Iskolájában
Iskolai szabályok – harmadik osztály
Előadás másolata:

BUDAI KÖZÉPISKOLA BUDAI KÖZÉPISKOLA

ELŐDISKOLÁINK FÉNYES TÁNCSICS SZIGETI KOSSUTH

A Budai Középiskola születése 2004 Táncsics Mihály Angol Kéttannyelvű Gimnázium Kossuth Lajos Közgazdasági Szakközépiskola Szigeti György Műszaki Szakközépiskola 2007 Fényes Elek Közgazdasági Szakközépiskola Jelenleg: Közel 1500 tanuló 52 osztály 83 tanterem 139 pedagógus 46 technikai dolgozó 12 000 m2 A Fényes Elek KSZKI 2005-ben lett Ökoiskola. A címet meg kellett volna újítani. Most már közösen tettük meg. Az összevonás révén egy igen nagy létszámú közösség jött létre. Nyilvánvaló, hogy nem lehet ugyanolyan módon végezni a munkát, mint egy kisebb 300 fős iskolában, ahol mindenki mindenkit személyesen ismert. Az első évek feladata a közös értékek kialakítása, a közös hagyományok létrehozása, amelyek jellegzetessé, egyedivé teszik a működést. Az egy iskolává válás hosszú folyamat, szellemiségének kialakításához jelentősen hozzájárul a cím elnyerése, hiszen a cím megtartását szolgáló feladatok segítik a tanári kollektíva és a diákok közösségeinek mielőbbi összekovácsolását. A munkánk annál sikeresebb, minél több diákunk és dolgozónk jut el a környezeti kérdésekkel, a fenntarthatósággal kapcsolatos ismeretekig, a környezettel való törődés szükségességének gondolatáig illetve a konkrét cselekedetekig. Először is a kollégákat kell megnyerni, csakis csapatmunka vezethet eredményhez. A tanárokra nehezedő terhelés nagy, sőt egyre növekszik. A tanár számára első lépés, hogy megérezze és megértse, miért fontosak a környezeti témák. Mivel ezekről sokat hallanak a diákok, aktuálisak,közfigyelem középpontjában állnak, felkeltik és fenn is tartják a diákok érdeklődését. Mivel aktuálisak, az életükről szólnak, meghatározzák azt – általában szívesen nyilvánítanak véleményt. A legtöbb diák, ha érzi, hogy tanára maga is fontosnak tartja az adott programot, feladatot, ő is szívesen vesz részt a közös gondolkodásban, tevékenységben. Ez erősíti az együttműködési készséget és a csapatszellemet a diákok között, sőt tanár és diák között olyan egyenrangú viszonyt hoz létre, amely a középiskolás korosztály számára fontos, segíti az elfogadás kialakulását. Mivel a környezeti kérdések összetettek, érinthetnek gazdasági, szociális, kulturális, tudományos, politikai és környezeti problémákat. Megértésükhöz többre van szükség a tények ismereténél, végig kell gondolniuk több szempont szerint, összefüggésekre jönnek rá, a megoldási lehetőségek is sokfélék, különféle igények és érdekek összehangolását igénylik. Mi tanárok segíthetünk a témák és az alternatív megoldások felfedezésében. Ma az emberek olyanokra vágynak, mint pl. TV, autó, kényelem stb. Ez a vágy olyan problémákat okozhat, mint pl. környezetszennyezés, élőhelyek pusztulása stb. A kétféle igény közötti egyensúly kialakításához szükséges készségek megszerzéséhez segíthetjük őket.

KAPCSOLATAINK Ökoiskola hálózat Környezettudatos szakképző iskolák hálózata Beagle program Globe program

Az ökoiskola cím átadása Környezetbarát iskola? Mit jelent számunkra? Szeretjük, megbecsüljük a bennünket elsődlegesen körülvevő környezetünket és óvjuk, gondozzuk azt. Nemcsak az épületre, tantermekre, étkezőre, udvarra vonatkozik ez, hanem az emberi környezetre is, diákokra, felnőttekre, a velünk kapcsolatban állókra. Tudjuk, hogy a kialakított közös értékrendszernek, szokásoknak, közös tervezéseknek és megvalósításoknak, a közös élményeknek van a legnagyobb ereje.

Iskola működtetése Iskolai környezet Hulladék – érték Egészség - érték Jeles napok Iskolai programok, versenyek Környezettudatosságunk mérése

Iskola működtetése A hulladék kibocsátás csökkentése érdekében racionalizáljuk tevékenységeinket (fénymásolás, kevesebb eldobható csomagolóanyag…) A keletkező hulladékokat környezetkímélő módon kezeljük. Szelektíven gyűjtjük az iskolában keletkező újrahasznosítható hulladékokat, nem felejtve, hogy ez nem helyettesíti a felelősségteljes döntést. A környezetvédelem a megelőzéssel kezdődik! Takarékoskodunk a vízzel és az energiával.

Iskolai környezet Iskolai környeztünk „zöldítésének” egyik formája a zöld növények számának növelése (befogadás), azok gondozása, szaporítása.

Folyosói pihenők Más: olyan kellemes érzést adó környezet kialakítása, ahol nem jut eszébe senkinek rombolni, kárt okozni és főleg: jól érzi magát. A folyosókon ahol csak lehetett leülős helyeket alakítottunk ki. Virágokkal tesszük még hangulatosabbá, ahol szívesen várakoznak diákjaink, beszélgetnek.

Ebédlő Fontosnak tartjuk a tiszta, barátságos ebédlői környezet kialakítását. Itt nem csak étkezünk, a tanulók lyukasórában, ebéd után és kollégák is szívesen beszélgetnek az asztaloknál. Rendezvényeket is tartunk itt. Pl. tanári karácsony, mikulás, Budai-est.

Budai est az impresszionizmus és a szecesszió jegyében

Nyelvi termek

Öko-folyosó A folyosókon elhelyezett faliújságokat szívesen olvasgatják a tanulók. Iskolai eseményekről, versenyekről, környezetvédelmi problémákról, szakmai hírekről tájékozódhatnak.

Minden terem ajtajára feliratok kerültek Minden terem ajtajára feliratok kerültek. Hol figyelmeztetők lásd WC-k, hol pedig arról adnak információt, hogy kik találhatók a szobában (tanárik, gondnok). Az osztálytermeken egy-egy magyar védett növény, vagy állat fotója található. Minden osztálynak feladata volt utána nézni, a faliújságon képeket és a jellemzőket elhelyezni róla.

Fenntarthatósági fák Ugyanígy minden osztálytól kértük, hogy készítse el saját fenntarthatósági fáját, amelynek gyökerei a problémákat, a koronája pedig a lehetséges megoldásokat mutatja.

Tisztasági és dekorációs verseny Teremfestések Versenyt hirdettünk. 15 osztály maga festette ki osztálytermét. Egyértelműen sokkal jobban vigyáznak rá.

Győztes osztálytermek

Szelektív hulladékgyűjtés Már szeptemberben szerződést kötöttünk az Asco Hungária Kft-vel. Tőlük kaptuk a szelektív gyűjtőket (folyosók), tanári konyhák, szertárak stb. Rendszeresen elszállítják az összegyűlt még hasznosítható hulladékot. Iskolánkban folyamatos tevékenység a szelektálás. Az irodákban, tanárikban külön papírgyűjtőket használunk, az egyoldalas lapokat szintén külön gyűjtjük, majd ismételten felhasználjuk. A diákok otthonról is behozhatják a hulladékokat. Decemberig még pénzt is kaptunk a papírhulladékért. Őszi papírgyűjtési versenyt is hirdettünk, az országos elemgyűjtési akcióval összekötve. Állandó elemgyűjtők a bejáratoknál és leadható az öko-központban is. Februárban két hétig volt látható a „Hulladékból termék” kiállítás. A szelektív gyűjtés értelme. Mind az 52 osztály látta, a totónk kérdéseire válaszolta.

Hulladékból termék kiállítás

Hulladékművészet

Egészséges táplálkozás Alma-automata Tejtermékeket és magyar almát kínálunk automatáinkból a tanulóknak. A büfé bérlőinek átadta igazgatónőnk levelünket, melyben leírtuk, hogy az egészségesebb kínálatban mit szeretnénk látni: saláták, müzli, tej, joghurt, minden szendvicsben zöldség, magvak, puffasztott gabonafélék, teljes kiőrlésű, magvas pékáruk, tojás, körözött, sajtok, 100!-os gyümölcslé, friss tea, ásványvizek, gyümölcssaláta Mit nem: cola és más szénsavas üdítők, sült krumpli, chipsek, nyalóka,gumicukor, rágó, Van papírzacskó!

Menza Egészséges és bőséges a menzai ebéd. Az ételek olyan konyhai technológiával készülnek, mint pl. kombipároló. Nagyon ritka az olajban sült hús, viszont sokszor van zöldség, savanyúság, gyümölcs. Még frissen sütött süteményt is kapunk.

Szűrés – Egészség? A magyar lakosság egészségügyi állapota rendkívül kedvezőtlen és jelentősen elmarad attól, amit társadalmi-gazdasági fejlettségünk általános szintje lehetővé tenne. A középiskolás korosztály életszakasza meghatározó. Döntően ekkor alakulnak ki azon tényezők, melyek a jövőben meghatározzák az egyén egészségi állapotát A 12.-13. évfolyam osztályai számára egészségügyi szűrést szerveztünk. Először tájékoztatást kaptak a tanulók a vizsgálat céljáról, a menetéről. Az alapszűréseken mindenki részt vett: Testsúly, testmagasság – BMI index, testzsír index, haskörfogat mérése, vérnyomás, spirométeres légzésfunkció, vércukorszint, dermatológiai vizsgálat. A tanulók önkéntesen vettek részt a programban. A kockázatnövelő tényezők felismerése kérdőíves lekekérdezéssel, azok kiértékelésével történt. A leselkedő veszélyek időbeni felismerése az egyén egészségi állapotát pozitív irányba befolyásolhatja. Az eredményekről személyesen kaptak visszajelzést, s ha indokolt volt, kiegészítő vizsgálatokon vettek részt. Életmódbeli tanácsokat kaptak.

Mozgás = Egészség Iskolai kerékpártároló

Tanár – diák kosárlabda mérkőzés (DIÁKNAP)

Korizás az iskolaudvaron

ODK

Jeles napok - Autómentes nap - Ne vásárolj semmit nap - Diabetes világnap - Biodiverzitás - Vizes élőhelyek világnapja - Víz világnapja Föld napja Nem dohányzók világnapja

Autómentes nap

Ne vásárolj semmit! Nap A fogyasztói böjt napjával nem szegénységet, nem nélkülözést prédikálunk. Arra szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy a boldogságot, a megelégedettséget nem a boltokban találjuk, nem azok közt a dolgok között, amiket a hirdetésekben kínálnak. Arra szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy a "kevesebb" gyakran több, és hogy kritikával kell kezelnünk fogyasztói igényeinket. Plakátkészítő versenyt hirdettünk.

Biodiverzitás védelmének napja Május 22-ét, az ENSZ közgyűlése 2000-ben nyilvánította a Biológiai Sokféleség Nemzetközi Napjává. Korábban december 29-éhez, a biológiai sokféleség egyezmény hatályba lépésének évfordulójához kötődött e jeles nap, azonban az év végi ünnepek miatt a világ sok országában problémát jelentett az eseményről kellő súllyal megemlékezni. amely az élővilág sokféleségére (biodiverzitás), illetve az azt fenyegető veszélyekre igyekszik ráirányítani a széles nyilvánosság figyelmét. Fotókiállítás volt megtekinthető a Márvány folyosón. Földünkön több millió faj él. Ez a sokaság és változatosság tette lehetővé, hogy az élet fennmaradjon bolygónkon. Kozmikus katasztrófák, jégkorszakok pusztításaira az élővilág óriási változatossága révén mindig volt megfelelő válasz, amely lehetővé tette hogy az élet új erőre kapjon. Ennek a sokféleségnek köszönhetjük azt is, hogy az ember környezetromboló hatásának még nincsenek súlyosabb következményei. A millió fajt összekapcsoló háló minden káros hatást tompít és lefog. Ám napjainkban a fajpusztulás üteme szédítő. A fajok kihalása 1000-szerese a természetesének. Cres sziget és természeti értékei - fotokiállítás

A víz világnapja

Tanulóink készítették 10 feladatból álló versenyt hirdettünk. Közmondások gyűjtése, verskereső, találós kérdések, vízkvíz, legek, víz körforgása-szövegkiegészítés, akrosztikon írás, plakát készítése, víz-jelmezbe öltözés

Akrosztichonok Vár ránk, mint egy szebb világ Így álmodjuk az álmokat Zene, Ízek, egy világ Egy hely, ahol nem bántunk másokat S, ha eljönnek a felhők az égen Élvezzük a záport, hisz Szép a táj, s van miért élnem. ( 9.bk)

Vizes jelmezek

Föld napja Udvartakarítás, teremtakarítás. Növényörökbefogadás.

Versenyek értékelése - Munkában a zsűri

Eredményhirdetés- szelektíves- és diáknapi öko-totó

Karácsony Ökofa – természetes anyagokból készített díszek Süteménysütés. Osztálykarácsonyok – házilag készült sütik.

Diáknap - boncolás

Gulyásfőzés

Interaktív drámapedagógiai előadás (ÖKO-Pannon Kht.) Mi van?” címet viselő interaktív drámapedagógiai előadás. A színdarab az ÖKO-Pannon Kht. partnervárosaiba jut el azzal a céllal, hogy a középiskolások körében hívja fel a figyelmet a környezetvédelemre, a szelektív hulladékgyűjtés fontosságára. A színházi játék egy, a környezeti problémákra érzékeny, tizenéves kamasz fiú szemszögéből mutatja a világot, melynek a szülők, a család vagy a szennyeződésekből összeálló „sárkány” egyaránt cselekvő tagja. A cselekmény a felnőtté válás során előkerülő mikrokörnyezeti és individuális problémákat ötvözi a globálisakkal, melyek kapcsán a felelősségvállalás kérdése kerül központba. A történet világa nyomasztó, nyugtalanító, az előadás látványelemei ezzel is segítik az erős intellektuális és érzelmi bevonódást. A foglalkozás során lehetőség nyílik a résztvevő gyerekek számára, hogy véleményüket és az előadás által vázolt nézőpontokat ütköztessék mindemellett aktívan részt vegyenek a történések alakításában. A Kacskaringók virtustársulat 2002-ben jött létre az ország legaktívabb drámapedagógusaiból.

Terepgyakorlatok

Jótékonyság - Karácsonyi ételosztás

Jótékonyság 2009. III. 14

Környezetudatosságunk mérése Kedves Tanulónk! Mint tudod, iskolánk 2008. júniusában elnyerte az Ökoiskola címet. Ennek megfelelően számtalan feladatot kell megoldanunk, ezért kérjük, hogy az alábbi kérdésekre adott válaszaiddal segítsd munkánkat! Értéknek tartod-e az iskolai szelektív hulladékgyűjtést? igen nem Használod-e rendszeresen a szelektív gyűjtőket? Rendszeresen néha soha Az iskolában szervezett környezetvédelmi programok, akciók, jeles napok újszerű gondolkodásra, magatartásra késztetnek-e? Kaptál-e valami „pluszt” és mit az ökoiskolai egy év alatt? Egészséged érdekében hajlandó vagy-e változtatni étkezési szokásaidon? Elképzelésed szerint hogyan kellene változtatni a büfék kínálatát? Mit teszel az iskolai környezeted megóvása érdekében? (Karikázd be a megfelelő válasz betűjelét!) a) Nem hagyok szemetet a padomban és mellettem a földön. b) Nem rongálom az iskola bútorzatát, eszközeit. c) Megóvom a mosdók tisztaságát. d) Takarékosan használom a vizet, és más anyagokat (pl. papír). e) A veszélyes hulladékokat soha nem dobom a szemétbe. f) Nem dohányzom. g) Dohányzom, de soha nem a mellékhelyiségben. h) Próbálom társaimat is rávenni a környezetkímélő magatartásra. Nemed: fiú lány Osztályod: ……………………….

Köszönjük a figyelmet!