Középkori és reneszánsz témák

Teremtés Ismeretlen, XII. sz. Michelangelo: Ádám teremtése (Sixtus-kápolna) Ismeretlen, XIII. sz.

Bűnbeesés Ismeretlen, XIII. sz. Michelangelo: Bűnbeesés és kiűzetés (Sixtus-kápolna) (XVI. sz. eleje) Cranach: Bűnbeesés (XVI. sz. eleje)

Madonna és a gyermek Giotto, XIII—XIV. sz. Botticelli, XV—XVI. sz. Leonardo: Sziklás Madonna, XV—XVI. sz.

A reneszánsz művészet Természethű ábrázolás Emberi test szépsége, méltósága Nyugalom, kiegyensúlyozottság Antik minták követése

Új témák: hétköznapok Pieter Brueghel: Parasztlakodalom

Új témák: antikvitás Botticelli: Vénusz születése

Térmélység (pl. rövidülés) Mantegna: Halott Krisztus

Michelangelo Buonarotti

Leonardo da Vinci

Reneszánsz építészet Visszafogott, mértéktartó, kiegyensúlyozott, áttekinthető Vízszintes tagolás Antik tagozatok: oszloprendek Félköríves boltozatok „Tökéletes formák”: kör, aranymetszés arányai

Reneszánsz zene Polifónia: több egyenrangú dallam Világi dal- és táncformák Szabadabb ritmika Szólóének + billentyűs / húros hangszer Kórusmű http://www.youtube.com/watch?v=brg061NsxyM

Francesco Petrarca XIV. sz. – családja Firenzéből Tudós humanista (latin, olasz) Utazások „Poeta laureatus” Laura – valódi, de eszményített nő Daloskönyv

Az első „turista” „Az a vágy ösztökélt csupán, hogy ezt a roppant magas hegyet, melyet nem ok nélkül hívnak »Viharos«-nak, a mai napon megmásszam, miszerint egy olyan csúcsot láthassak, amelyik magasságáról híres… Első pillanatban a roppant látványtól megrendülve álltam, és mintegy elzsibbadtam a szokatlanul könnyű levegő bűvöletében. Körülnéztem, és láttam a felhőket a lábam alatt. Mindent apróra megfigyeltem, s majd az eföldi dolgokra gondoltam, majd pedig testem példájá­ra, a lelket is a magasba emelve eszembe jutott, hogy kezembe vegyem Szent Ágoston Vallomásait, amelyet a szerző miatt nagyon szeretek.”

Ti szerencsés füvek, boldog virágok, kiken tapos mélázgató madonnám, part, mely édes szavát figyelve andán, szép lábának nyomát magadba zárod, sima fácskák, friss lombbal ékes ágok, halovány, kedves ibolyák a lankán, sötét erdők, melyek fürödve lomhán a Nap tüzében, oly sudárrá váltok, ó, nyájas táj, ó, tiszta, friss erecske, mely tükrözöd szép arcát s szép szemét is, s élő fényétől gyúlsz tündökletesre, irigylem tőletek tekintetét is! Ne lássam itt ridegnek a követ se: lángoljatok, hisz lánggal égek én is.

A nőről: A tájról: „tükrözöd”: allegorikus ábrázolás (összekapcsolt metaforák) A lírai én és a táj Mondattan: késleltetés, halmozás

A petrarkista szerelmi líra konvenciói Az imádott hölgy magasztalása túlzásokkal Az imádott hölgy magasztalása testrészei szépségének dicséretével Milyen testi-lelki hatásokat gyakorol a hölgy a szerelmesre A szerelmes mi mindent adna hölgye csókjáért, pillantásáért A szerelem mint gyönyör és fájdalom, kín A szerelem mint háború A szerelem mint rabság Lélek és szív elrablása Ellentét a hölgy jeges szíve és a szerelem tüze közt A szerelmes annyira szenved, hogy halottnak mondja magát A természet jelenségei a szerelmes érzéseit tükrözik

Tudod, a gondolat, hogy mással vagy, már megőrjít, és Tudod, a gondolat, hogy mással vagy, már megőrjít, és.. Csak szenvedek éjjel, ha nem vagy itt. Minden percben rettegek, mi lesz, ha lelépsz?! Beteg vagyok, de ez van és kész. (…) Néha gyilkos máglya lobban a szívemben, A világ összedől, de Te jössz velem. Meghalok, ha belegondolok, hogy egyszer elveszíthetlek. (Kerozin) https://www.youtube.com/watch?v=E9-yUKyv_FA „Mondd, mi ez az érzés? Oly keserű-édes íze van... Gyötör a kérdés. Én szeretem Őt! De a szerelem fáj! Mert szívemet összetörte más ezerszer már…” (Balogh Brigi) http://www.youtube.com/watch?v=Pd85vmky3Iw Szerelemharc - a drága vér, Szerelemharc - megfizetsz mindenért, Szerelemharc - akár az istenek, Én nem veszíthetek. (Pál Utcai Fiúk) http://www.youtube.com/watch?v=fcvdKw2FnHo

SZONETT Ti szerencsés füvek, boldog virágok, kiken tapos mélázgató madonnám, part, mely édes szavát figyelve andán, szép lábának nyomát magadba zárod, sima fácskák, friss lombbal ékes ágok, halovány, kedves ibolyák a lankán, sötét erdők, melyek fürödve lomhán a Nap tüzében, oly sudárrá váltok, ó, nyájas táj, ó, tiszta, friss erecske, mely tükrözöd szép arcát s szép szemét is, s élő fényétől gyúlsz tündökletesre, irigylem tőletek tekintetét is! Ne lássam itt ridegnek a követ se: lángoljatok, hisz lánggal égek én is.

SZONETT A XIV. századtól 14 soros, szigorúan kötött versforma Jellemző verslába: ? Petrarcai változata: 2 négysoros, 2 háromsoros versszak Rímképlete: abba cddc efe fef

Szonettkoszorú 15 szonett Az 1. szonett utolsó sora = a 2. szonett első sora A 2. szonett utolsó sora = a 3. szonett első sora… A 14. szonett utolsó sora = az 1. szonett első sora A 15. szonett: mesterszonett – az ismételt sorokból

SZONETTEK EGY SZONETTKOSZORÚBÓL: A stressz,a félsz, a hiszti, a nyűgök, macerák... Fázós, szép lábadon fölfeslett sarkú zoknik. Hol van a fény szemedből? És mi az ott a szád – az a kis biggyedés a szád sarkában, ott ni. Széttárja a karórám a karjait: negyed tíz. Egész nap negyed tíz van, de hozzá lehet szokni. Egy pegazus beröppen, ha ablakot nyitok. Négy lába van, de mégis a könyvespolcba botlik, amelyen sorban állnak a sorba állított, vastag prózák precízen, a Proust, a Mann, az Ottlik... De hogy került a számba e régen elfeledett íz? Lakik egy pók a szádban, beszőtt ma egy saroknyit. Dohos zugokban moccan sok prémes kis titok. Mind többször már a gond szívünkben ablakot nyit.  

Mert nem szerettem én még senkit így előtted, hogy a józan eszemmel ne tudtam volna, mért, az érvek itt, e büszke cédrusok ledőltek, a lábam ismeretlen, vad, ősi tájra ért, pedig, ha úgy veszem, kedves se vagy, se szép, de bájkörödbe léptem, s nincs többet onnan exit, és minden most, mi mélyen elásva bennem élt tenyészve és buján fényed felé törekszik – sok apró gesztusod, a szendét és a szexit, ami átjárja lényed minden rostját, izét, nem is téged szeretlek, hanem talán csak ezt itt, az archetipikus, benned lakó izét, a minekmondjam, ezt a női entitást, és nem tudok utánad szeretni senki mást.

A MESTERSZONETT De mit vesződöm én tevéled, édes, annyit? A stressz, a félsz, a hiszti, a nyűgök, macerák… Mind többször már a gond szívünkben ablakot nyit, s a szó gégénkbe hátrál, akár egy pici rák. Elég idült idill ez, még hogyha idill is. A szíved az enyémmel nem kompatibilis. Bőrünkből szikra pattan, ha megfogod kezem. Nem illünk össze, drága, mit szépítsünk ezen. De gomblukunkat mégis egymás hiánya lakja, és elválásaink megannyi kis patakja a visszaérkezés tavába fut be, lásd. Elhagylak, s lépteim megint mögéd szegődnek. Mert nem szerettem én még senkit így előtted, és nem tudok utánad szeretni senki mást. A stressz, a félsz, a hiszti, a nyűgök, macerák… Mind többször már a gond szívünkben ablakot nyit, Mert nem szerettem én még senkit így előtted, és nem tudok utánad szeretni senki mást.