A protokoll kellékei.

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
Saját magunkat mindig arról próbáljuk meggyőzni, hogy mennyivel boldogabb lesz az életünk majd, ha megházasodunk, megszületik az első gyermekünk, majd.
Advertisements

Szóviv ő Bál – nem csak szóviv ő knek! A rendezvényr ő l… A Magyarországi Szóvivők Országos Egyesületének szervezésében immár VIII. alkalommal rendezzük.
Tíz éves a Filozófiai Kert
Viselkedéskultúra Készítette: Nagy Amadea
A kultúra támogatása, a támogatás kultúrája Kultúraközvetítés
Diplomáciai protokoll és etikett 3.
Készítette: Trubin Beáta
Diplomáciai protokoll és etikett 10.
Önkéntes menedzsment Előzmények Toborzás Szűrés, kiválasztás
Etikett és protokoll 3 – Tóth Attiláné dr.
Protokolláris vendéglátás
A Budapesti Egyetemi Katolikus Gimnázium és Kollégiumban
Bármilyen hülyeségnek tűnik, de működik. Próbáljátok ki!
A KÖZSZEREPLÉS PROTOKOLLJA Európaiság – hitelesség - protokoll
Üzleti viselkedéskultúra Dr. Tóthné Igó Zsuzsanna
Bevezető Zarándokúton vagyunk, és az Egyház felidézi előttünk Krisztus Urunk életét és egész megváltói művét, amely elvezet bennünket a Vele való személyes.
Látogatás a Fehér Házban
Feltűnt nekem, milyen zavarba ejtő tud lenni ez a kérdés: „Mit jelent: szeretni?”.
Készítette: a Dalai Láma
10 RÓZSA SZÁMODRA. Ha ezt az üzenetet megkapod … az azért van, mert különleges ember vagy!
NETIKETT.
Zsikazsu Emlékkönyve.
Illemtan tréning.
Karácsonyi óhaj.
10 RÓZSA SZÁL Önnek.
Egy csokor a barátságunkra Music: Nightengale Serenade
A bőr színe…..
University of Kent arculati kézikönyv
Dobiné Bálint Katalin Protokoll ismeretek
Tibeti személyiségteszt
Verbális kommunikáció
Verbális kommunikáció
Közösségi portálok használata
Névnapodra Szeretettel!
Születésnapi Versek Jókívánságok!
A PLAKÁT Készítette: Wiedermann Katalin.
Mit tennél, ha minden egyes alkalommal, amikor szerelmes leszel valakibe... el kellene tőle búcsúznod?
RENDEZVÉNYSZERVEZÉS TÖRTÉNETE
„Korunk vívmánya a számítógép, mint kreatív eszköz az alkotó művész kezében” Művészetek Háza Veszprém április május 01. „Digitális Művészetek.
FoglalkoztaTárs - Társ a foglalkoztatásban Október 24. Észak-alföldi regionális szakmai műhelymunka A KézenFogva Alapítvány megjegyzései a kerekasztal.
AZ IGAZ SZERETETT….
Viselkedéskultúra.
Születésnapi ünneplésre!!! M E G H Í V Ó. A szívedben.... Ő ott fog találkozni veled. (Hallani fogod a kopogtatását.) Díszvendég: Jézus Krisztus Dátum.
Rózsa!.
Horoszkóp teszt!.
Törköly Rózsa: Csonkig kell égni
Ez egy üzleti reklámlevél. Konkrét ajánlatot nem tartalmaz, ezért nem minősülhet spam-nek. Dönthetsz úgy, hogy nem nyitod meg, vagy bezárhatod bármikor…
Ez a képsorozat nyilvános videók kockáit tartalmazza. Kitakartuk a képeken jól látható személyek arcát, mert nem szerettünk volna senkit megalázni,
Nagy József : a protokollról
Személyiségteszt.
Saját magunkat mindig arról próbáljuk meggyőzni, hogy mennyivel boldogabb lesz az életünk majd, ha megházasodunk, megszületik az első gyermekünk, majd.
Budapest XXI. Kerületi Herman Ottó Általános Iskola
Rendezvényszervezés II.
Névjegy és névjegykártya használat
(REFLEXIONES) Auto. show Caño Cristales – Kolumbia.
Húsvét © Németh György.
Öltözködés.
Üzleti etikett és protokoll az USA-ban
Pécs, 2015.március 12. A kapcsolatok hálójában. Magyarország – 1 millió vállalkozás országa EVA-sok, betéti társaságok, Kft-k és Rt-k vesznek körül bennünket.
A hanghívásvezérlők használata A vezérlők megjelenítéséhez mutasson a telefon/mikrofon gombra: A hívás várakoztatásához kattintson a Hívás várakoztatása.
Görögország legfontosabb protokolláris sajátosságai
A néphagyományok, jeles napok, ünnepi szokások szerepe az óvodai nevelésben
Előadó: Horváth Attila alezredes szeptember 15.
Előadó: Horváth Attila alezredes szeptember 15.
2. Tipográfia Tipográfia: kép és szöveg együttes elrendezésével foglalkozik. A tipográfiát hagyományosan a grafikai tervezéssel, főként a nyomdai termékek.
Formai és stiláris elemei
Rozmisné Árpádföldi Zsuzsanna
Haszon rendezvények médiaajánlat
Tibeti személyiségteszt
Az ügyész változó szerepe az új büntetőeljárásban
Előadás másolata:

A protokoll kellékei

Protokoll kellékek Ajándék Virág Telefon Névjegy Meghívó Borravaló

Ajándék Fogalma Története Csoportosítása: Szándék szerint: Őszinte Hazug Udvarias Kötelező Kikényszerített Szóróajándék

A jó ajándék Nem dönt anyagi és erkölcsi romlásba Olyan holmi, amiről tudjuk, hogy a másiknak szüksége van rá → örömet szerzünk vele Családon belül Hivatalos életben

A jó ajándék követelményei a hivatalos életben Könyvek Hanglemez, CD Művészeti reprodukciók Porcelán, kerámiák Népművészeti cikkek Ital Reklámtermékek

Az ajándékozás alkalmai Hivatalos életben Névnap – legáltalánosabb Húsvét, karácsony Nemzeti vagy társadalmi ünnepek Családon belül Névnap Születésnap Házassági évforduló Bizalmas alkalmak

Általános szabályok Meghívás esetén ajándék a meghívónak – ajándék mértéke összhangban a meghívás mértékével és jellegével Mh: közös ajándék kollégának és főnöknek is! Hivatalos látogatás: az érkező fél ajándékoz Magasabb szintű delegáció: protokollosok egyeztetése

Hogyan ajándékozzunk? Ismerjük meg az illető ízlését és kedvtelését Kerüljük a típusajándékokat Ne ajándékozzunk régi, használt holmit (kivétel!) Ajándékozzunk tapintatosan Házastársak egymásnak bármit Árcédulát ne hagyjuk az ajándékon (kivétel!) Szép és esztétikus csomagolás

Hogyan ajándékozzunk? Díszétkezésnél ajándékbontás pohárköszöntő alkalmával vagy vacsora végén Ajándék átadása rögtön érkezés után Az ajándékozott ne emelgesse „Ajándék lónak ne nézd a fogát!” Köszönjük meg illendően, ne hangoztassuk „ugyan, nem kellett volna” Ajándékot visszakérni nem illik Ajándékot visszautasítani nem illik (kivétel!)

Virág

Általános szabályok 10 szál alatt páratlan szál 10 szál alatt páros szál – intim kapcsolat 10 szál felett páros és páratlan szál Piros rózsa ne – szerelmi vallomás Női partner érkezése (pu., reptér) virágcsokorral fogadni Vendégségbe megyünk: virágcsokor küldése a háziasszonynak

Általános szabályok Személyes átadás: papír nélkül Évszaknak megfelelő virágokból kevert csokor → baráti érzelem Vágott virág: köszöntés Virágkosár: ünnepélyes alkalom Cserepes virág: családon belül, baráti körben Virágot azonnal vízbe tenni és feltűnő helyre tenni Virágok összeállítása - virágnyelv

Virágnyelv Piros rózsa: szerelem Sárga szín: irigység Fehér: tisztaság, szeplőtelenség Kék: hűség Babér: elismerés művész számára

Névjegy

Névjegy Emberek közötti hivatalos érintkezés gyakorlati jellegű segédeszköze Ma már nemcsak a hivatalos, hanem a hétköznapi vagy baráti, ismerősök közötti kapcsolatokban is elterjedt

A névjegykártya formája 100*50 mm-es téglalap formájú lapocska Ettől eltérő méretű névjegykártyák is léteznek Kétoldalas változatok (egyetlen pillantással nem áttekinthetők)

A névjegykártya anyaga hagyományosan jó minőségű, elegáns, fehér kartonpapír DE: vannak színes karton alapú, dombornyomásos változatok is

Névjegy kialakításának szempontjai jó ízlés szem előtt tartása kerülendő a giccs és a feltűnés fénykép előnye és hátránya extrém névjegykártya-kialakítási megoldások általában kerülendők

A névjegykártya két típusa a). Hivatalos névjegykártya családi és utónév beosztás megjelölése a munkahely címe jobb alsó sarokban telefon, fax, honlap-, email-cím embléma, logo, jelvény

Magán névjegykártya családi és utónevet tartalmaz Németh István

Magán névjegykártya családi és utónév, valamint tudományos fokozat

Magán névjegykártya családi és utónév, tudományos fokozat, cím és telefonszám

A névjegy átadása Személyes átadása általában találkozások, ismerkedések, bemutatások és különféle egyeztetések alkalmával történik Fontos és illendő az átadott névjegy elolvasása, néhány perces tanulmányozása Illik azonnal sajátunk átadásával viszonozni

A névjegy leadása Két esetben lehet különleges jelentősége társasági összejövetel alkalmával távozáskor be nem jelentett látogatás alkalmával nem jöhet létre a személyes találkozás Ha a leadott névjegyre valamit írunk, azt a bal alsó sarokba ceruzával írjuk, mert ez jelzi a személyes leadás tényét. A tinta használata a névjegy elküldésére utal.

A névjegy küldése Helyettesítheti a személyes találkozást Postán küldeni udvariatlanság A névjegyküldéskor minden esetben rá kell írni az okot, ezt a nevünkkel egy oldalon a jobb felső sarokba szokás írni

Rövidítések a.c. : avec compliment - „Üdvözlettel" főként ajándékozás alkalmával csatolt névjegyen p.r. : pour remercier - „Köszönettel" ajándékért való köszönetnyilvánítás alkalmával p.f. : pour fęte vagy pour féliciter szerencsekívánat, köszöntés valamely Ünnepi alkalom (névnap, születésnap, évforduló, stb.) kapcsán

Rövidítések p.p. : pour présenter - "bemutatás" a bemutató saját névjegyére írja ezt, s csatolja mellé a bemutatandó névjegyét, amelyre azonban nem ír semmit p.f.c. : pour faire connaisance megismerkedés, bemutatkozás céljából

Rövidítések p.f.n.a. : pour féliciter nouvelle année újévi szerencsekívánat p.p.c. : pour prendre congé elbúcsúzáskor, huzamosabb tartózkodás utáni eltávozás alkalmával (főleg diplomáciai vagy üzleti képviselők esetében) p.c. vagy p.p.p. : pour condoléances vagy pour prendre part részvétnyilvánítás alkalmával

Köszönöm a figyelmet!