Közgyűlési beszámoló 2011 március 28.

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
Felnőttképzés az új OKJ rendszerében
Advertisements

Sarkadi Zsolt, Sz-Sz-B Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Kamarai szerepvállalás a Regionális Fejlesztési és Képzési Bizottságok munkájában.
A Pécsi Kistérség Foglalkoztatási Paktuma
Kellenek-e nekünk a TISZKEK? Mártonfi György Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet A Vas Megyei Szakképzés-szervezési Társulás Országos TISZK Konferenciája.
A TISZK-ek fenntarthatósága 1 Budapest, január 14.
A STRATOSZ, ÉVI SZAKKÉPZÉSI FELADATAINAK ÁTTEKINTÉSE, SZERVEZÉSI-, ÉS FELADAT-STRUKTÚRA Dr. G. Tóth Károly STRATOSZ központi szakképzési koordinátor.
A kamara szerepvállalása a szociális képzések területén
Szakszervezet és az Üzemi Tanács
általános főig. helyettes
M ű szaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége Szabolcs – Szatmár – Bereg Megyei Szervezete.
A munkavállalók munkavédelmi érdekképviseleti lehetőségei
A TISZK támogató szerepe a szakképzésben április 18. Szebenyiné Csóka Beáta szakmai vezető.
„A szakképzés koordinációjának lehetőségei a Dél-Dunántúli Régióban” Egy konferencia „beharangozója”
A TÁRSADALMI KOHÉZIÓT ERŐSÍTŐ BŰNMEGELŐZÉSI ÉS REINTEGRÁCIÓS PROGRAMOK MÓDSZERTANI MEGALAPOZÁSA” TÁMOP / kiemelt projekt Elítéltek többszakaszos,
TÁMOP /1/B A kompetencia-alapú pedagógusképzés regionális szervezeti, tartalmi és módszertani fejlesztése Tájékoztatás az 1. pécsi konzultáció.
A SZAKMAI VIZSGA A diaképek az NSZFI munkatársai által készítet tájékoztató anyagok felhasználásával készültek. Budapest, december 8.
Keresletvezérelt szakképzés
Borbély Tibor Bors szakmai tanácsadó Budapest, március HEF OP „Képződj, hogy segíthess” Foglalkoztatás és szociális.
Az új szakképzési törvény alkalmazása, a tanulók gyakorlati képzése
Az OKJ bevezetésének, a szakmai vizsgáztatásnak jogszabályi háttere.
REFORMÉRTÉKŰ LÉPÉSEK A SZAKKÉPZÉS TERÉN MAGYAR SZAKKÉPZÉSI TÁRSASÁG május 30.
1 szociális párbeszléd magyarországon © kurtán sándor 2010 érdekérvényesítés és érdekegyeztetés az eu-ban
A FELNŐTTKÉPZÉS AKTUÁLIS KÉRDÉSEI Soós Roland ÉRÁK május 29.
Főigazgatói értekezlet A KÖZFOGLALKOZTATÁSI TERVVEL KAPCSOLATOS KIRENDELTSÉGI FELADATOK AZ ÁLLÁSKERESÉSI MEGÁLLAPODÁS LEGFONTOSABB VÁLTOZÁSAI november.
Aktualitások, változások, újdonságok az agrár-szakképzésben Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium VIDÉKFEJLESZTÉSI, KÉPZÉSI ÉS SZAKTANÁCSADÁSI.
1 Az RFKB működésének tapasztalatai Németh Zsolt Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Szakképzési vezető Miskolc, július 15.
Változások a szakképzés irányítási rendszerében A szakképzés és a Térségi Integrált Szakképző Központok jelentősége Szőke István szakmai igazgató 2008.
A Magyar Távmunka Szövetség céljai, törekvései Dr. Horváth Elek elnök III. Országos Távmunka Konferencia Budapest,
A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg Nemzetközi és határ menti együttműködések támogatása.
A munkavállalói FB tagság
Electricity network in Europe Berlin, március 21.
EURÓPAI ÜZEMI TANÁCSOK KONFERENCIÁJA 2009 Budapest, november 17. ÜZEMI TANÁCSOK TÁRSASÁGI SZINTŰ EGYÜTTMŰKÖDÉSI FÓRUMA.
Ágazati szakképzés változásai
A SZAKKÉPZÉSI MUNKA KORSZERŰSÍTÉSE A STRATOSZNÁL TÁJÉKOZTATÓ DIASOROZAT A STRATOSZ KORSZERŰSÍTETT SZAKKÉPZÉSI SZABÁLYZATÁNAK KIDOLGOZÁSÁHOZ KÉSZÜLT: AZ.
A STRATOSZ regionális SZERVEZETI struktúráját megteremtő szervezési projekt előkészítése (2. RÉSZ) ADOTTSÁGAINK FELADATAINK KÖTELEZETTSÉGEINK Készült a.
FOGLALKOZTATÁSI PAKTUM, MINT A HELYI ÖSSZEFOGÁS FÓRUMA Gödöllő, március 9.
A TÁMOP-2.2.3/07/2-2F projekt megvalósítása Nógrád megyében
Nógrád TISZK sajtótájékoztató 2009 december 14. A Nógrád TISZK fejlesztése.
Vállalati kapcsolatok fejlesztése Nógrád Megyei Szakképzés-szervezési Társulás.
Nagykanizsa és Térsége TISZK Szakképzés – szervezési Kiemelten Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság.
Kordás László december Társadalmi Párbeszéd Központ.
Soós László SZMM Felnőttképzési és Szakképzési Főosztály
A szakképzés fejlesztés jelenlegi állása
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat megújult feladatrendszere Térségi Vállalkozói Fórumok január Szolnok, Jászberény, Kisújszállás.
Szektorok közötti együttműködések
Idegenforgalmi és Kulturális Vidéki-falusi Ernyőhálózat (IKUVÉH) kialakítása (TÁMOP /07/1) Pályázat FATOSZ-Tourinform.
ÉRDEKEGYEZTETÉS ÉRDEKKÉPVISELET
. Negyedik Partner Közép-Dunántúli Foglalkoztatási Hálózat 4P KDFH Alapítva: Gere János
A szakképzés helyzete Magyarországon
NAK, Szakképzési Igazgatóság
2011. évi CLXXXVII. törvény a szakképzésről Hatályos: január 1-től.
Szakmai vizsgák az egészségügyi szakképzésekben
FoglalkoztaTárs – Társ a foglalkoztatásban
Az új típusú szakképzési rendszer főbb jellemzői MÁV konferenciasorozat 2. rendezvény április 29. Dr. Szivi József SZMM Felnőttképzési és Szakképzési.
SZEREPLŐK ÉS FELELŐSSÉGEK A SZAKKÉPZÉSI RENDSZERBEN MÁV KONFERENCIA
A STRATOSZ SZAKKÉPZÉSI SZABÁLYZATA 2008 TÁJÉKOZTATÓ DIASOROZAT A STRATOSZ KORSZERŰSÍTETT SZAKKÉPZÉSI SZABÁLYZATÁHOZ KÉSZÜLT: AZ MKIK TÁMOGATÁSÁVAL, A STRATOSZ.
2008. június 12. MÁV Baross Gábor Oktatási Központ.
A felnőttképzés, szakképzés fejlesztése és a gazdaság igényei november 21. DAT 2006 Konferencia S2 – Gazdaság vezérelt informatikai szakképzés Szociális.
A gazdaság szerepvállalása a képzési és beiskolázási szerkezet alakításában Budapest április 29. Dr. Szilágyi János.
Szakképzési közfeladatok a Kamarában
Komplex vizsga Szolnok szeptember 3.. Modulrendszerű vizsgadelegálások száma 2014 Vizsgaelnöki delegálások száma kamarai szakképesítésekben: 4157.
1 TÁMOP A-13/ A TÁMOP A-13/1 „Társadalmi partnerek kapacitásfejlesztése a Konvergencia Régióban” Pénzügyi tájékoztató
Akkreditált Felnőttképzési Intézmény FÉMES NAPOK Fejér megye szakképzési helyzete, különös tekintettel a fémipari szakképzésre Dávid Lajos - Fejér.
A Kereskedelmi és Iparkamarák szakképzési feladatai 2012.
MESZK Gyermekápolás Szakmai Tagozat Szakmai beszámoló Bognár Márta tagozatvezető Bognár Márta tagozatvezető.
MAGYAR AGRÁRKAMARA Dr. Laczkó András „A kompetencia alapú moduláris szerkezetű új agrár szakmastruktúra bevezetésének elősegítéséhez és meggyorsításához.
XII. Küldöttgyűlés Budapest május 13..
az oktatásban, képzésben és az új partnerségi projekt
Változások és eredmények a GINOP 5. 2
Az ÁFSZ minőségirányítási rendszerének kialakítása
Előadás másolata:

Közgyűlési beszámoló 2011 március 28. VOSZ Az Oktatási és Szakképzési Szekció tevékenysége 2006-2011 Közgyűlési beszámoló 2011 március 28. Sepsi Zsigmond VOSZ Oktatási és Szakképzési Szekció elnök

VOSZ Oktatási és Szakképzési Országos Szekció 2006 évi célkitűzései és tevékenysége 2006. március 28.-án újjáalakul a VOSZ Oktatási és Szakképzési Országos Szekciója. A Szekció feladatai, működése: A Szekció a VOSZ Alapszabálya szerint ágazati, szakmai érdekképviseleti feladatot lát el. A Szekció feladatai végzésére alszekciókat, szakmai bizottságokat hozhat létre. Együttműködéseket kezdeményezhet és hozhat létre a társ-érdekképviseletek országos és helyi szakmai szervezeteivel. Ilyen szervezeteket felvehet tagjai sorába, illetőleg ezekbe beléphet. A Szekció megyei, regionális vagy helyi szinten önállóan vagy, ha működik a VOSZ megyei, regionális vagy helyi szervezete, akkor azon belül is létrehozhat, szerveződést vagy kérhet fel kontaktszemélyt a Szekció feladatok ellátására. A Szekció országos szakmai, ágazati érdekképviseletet fejt ki az adott szakminisztériumoknál, országos hatáskörű állami szerveknél. A szekció a megyei, regionális és helyi szakmai hatóságoknál támogatja az oktatási, szakképzési és felnőttképzési ágazat érdekképviseletét.

5. A Szekció feladata az ügykörébe tartozó oktatási, szakképzési és 5. A Szekció feladata az ügykörébe tartozó oktatási, szakképzési és felnőttképzési vállalkozó tagjai képzésének előmozdítása, a szakmakultúra fejlesztése, az oktatási ágazattal összegfüggő nemzetközi kapcsolatok ápolása, rendezvények szervezése, elismerő díjak adományozása is. Ennek során jó kapcsolatokat épít ki a gazdasági kamarákkal és a szakma más szervezeteivel, intézményeivel. 6. A Szekció feladatát önállóan, a VOSZ Ügyvezető Elnökségével, illetőleg VOSZ más érintett szervezetével koordinálva látja el. A szekció tevékenységét beleértve az adminisztratív feladatokat is – a VOSZ Titkársága segíti. 7.Szekció működésének feltétele, hogy tagjainak száma éves átlagban meghaladja a 15-ös létszámot. A VOSZ tagjai választásuk alapján abban a Szekcióban dolgozhatnak, ahova regisztrálásukat kérték (kérés hiányában, ahova tevékenységi körük szerint a VOSZ Titkárság regisztrálta őket.) A szekcióban regisztrált VOSZ tag jogosult mindazon jogai gyakorlására – rendezvényeken történő részvétel, a VOSZ, illetve a Szekció Alapszabályában felsorolt demokratikus jogai, (választás és választhatóság, képviselet), stb. – amelyeket jelen Alapszabály nevesít. A VOSZ tagja választása szerint - tanácskozási joggal - bármely más Szekció rendezvényén is részt vehet.

A VOSZ Oktatási és Szakképzési Országos Szekció megválasztott tisztségviselői: Elnök: Sepsi Zsigmond Adu Oktatási Központ Társelnök: Dr. Asbóth Arthur KIT Kft. Elnökségi tagok: Pető Éva COMLINE Kft. Jókai István Perfekt Rt. Dr Lakos István KOTK Kft Dr. Roóz József BGF Litauszki Kálmán OKTÁV RÁCIÓ Kft. Simon Andrea Európa nyelviskola Bt. Dr. Csányi László VOLÁN HUMÁN Rt.

A VOSZ Oktatási és Szakképzési Szekció 2006 évi feladatai: A vállalkozások versenyképességét elősegítő oktatás, szakképzés törvényi szabályozásában való aktív részvétel, A megyei, regionális VOSZ szervezetek szakképzéssel kapcsolatos tevékenységének támogatása, helyi érdekeinek képviselete az országos szakmai testületekben, Az iskolarendszerű szakképzés vállalkozói, szakértői támogatása az új technológiák és munkamódszerek gyakorlat orientált megismertetésével, A felnőttképzési intézmények támogatása a vállalkozások igényeinek megfelelő rövidciklusú kompetencia képzések rugalmas és költség hatékony megvalósításában, A KKV-k részére munkaadói és munkavállalói továbbképzésének támogatása a versenyképességük növelése érdekében, Aktív részvétel az EMEROP 2007-2013 intézkedéseinek és projektjeinek vállalkozói érdekek érvényesülésével történő kidolgozásában és az azt követő sikeres és eredményes pályázati munkában, Szoros együttműködés a VOSZ országos társ szekciókkal tagjaik képzési igényeinek feltárásában és kielégítésében.

A Szekció 2006 évi tevékenysége: Tagvállalataink érdekképviselete az OÉT Szakképzési Bizottságában, az Országos Szakképzési Tanácsban és az Országos Felnőttképzési Tanácsban. A kereskedelmi és iparkamarával kötött megállapodásunk keretében országos konferencia sorozatot szerveztünk (Budapest március 28. Dunaújváros április 06. Szombathely április 27. Debrecen május 11.). A rendezvény sorozaton vállalkozó tagjainkat megismertettük a szakképzés korszerűsítésének tartalmi és törvényi feltételeivel, a képzési forrásokhoz való hozzájutás formáival. Konferenciáinkon jelentős szerepet szántunk a vállalkozók szakember szükségletének feltárásában és a munkatársaiknak továbbképzési igényeik megismerésében. Párbeszédet kezdeményeztünk tagjainkkal a régió specifikus szakképzési szükségletek és lehetőségek mind hatékonyabb támogatása érdekében. Akik érdekeltek a szakképzés fejlesztésében, a szakmunkástanulók képzésében, foglalkoztatásában,tanműhelyek,- tanüzemek,- tanüzletek, üzemeltetésében és saját dolgozóik folyamatos továbbképzésében.

Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége Oktatási és Szakképzési Szekció 2007. évi tevékenysége

A VOSZ Oktatási és Szakképzési Szekció 2007. évi főbb feladatai: A vállalkozások versenyképességét elősegítő oktatás, szakképzés törvényi szabályozásában való aktív részvétel, A megyei, regionális VOSZ szervezetek szakképzéssel kapcsolatos tevékenységének támogatása, helyi érdekeinek képviselete az országos szakmai testületekben, Az iskola rendszerű szakképzés vállalkozói, szakértői támogatása az új technológiák és munkamódszerek gyakorlat orientált megismertetésével, A felnőttképzési intézmények támogatása a rövidciklusú kompetencia képzések rugalmas és költség hatékony megvalósításában,

VOSZ képviselete az országos szakmai testületekben: Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Tanács: DR. Roóz József Dr. Lakos István Dr. Csányi László Jókai István Országos Érdekegyeztető Tanács Szakképzési Bizottság: Sepsi Zsigmond Országos Szakképzési Egyeztető Bizottság /MKIK OSZEB/:

Érdekegyeztetés a vállalkozások versenyképességét elősegítő oktatás, szakképzés törvényi szabályozásában: Észrevételek és javaslatok a VOSZ részéről az OÉT elé kerülő a szak- és felnőttképzést érintő reformprogram végrehajtásához szükséges egyes törvények módosításáról /2007. április 24./ 2. VOSZ állásfoglalás és javaslat a kis adók bevezetésével kapcsolatban /2007. 09. 19./

A megyei, regionális VOSZ szervezetek szakképzéssel kapcsolatos tevékenységének támogatása, konferenciák és szakmai konzultációk: VOSZ 2007 évi vizsgabizottsági tagok delegálási tevékenysége 2. VOSZ Konferenciasorozat 2007 3. SZAKKÉPZÉS - FELNŐTTKÉPZÉS ÉS A MUNKAERŐPIAC VISZONYA Országos Regionális Konferenciasorozat 2007

A Szociális és Munkaügyi Minisztérium és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara között 2006. december 8. napján létrejött Együttműködési Keret-megállapodás keretében: Az MKIK és VOSZ a vizsgabizottsági tagok delegálását és a feladat koordinálását - külön megállapodásban és eljárási rendben rögzítettek szerint - közösen végzi, a VOSZ a hozzá tartozó szakterületeken kialakította, szervezi és működteti a vizsgabizottsági tagok delegálási rendszerét, a VOSZ létrehozta a vizsgabizottsági tagok delegálásához a személyi és tárgyi feltételeket, kapcsolatot tart fenn a partner érdekképviseletekkel. A vizsgabizottsági tagok rögzítéséhez és delegálásához a MKIK biztosítja a hozzáférhetőséget internet alapú programján. A VOSZ 2007. április 1.-től a 33 5276 01 férfiruha-készítő, a 33 5276 05 nőiruha- készítő, a 31 5216 14 kőműves szakma vizsgabizottságaiba delegál regisztrált érdekképviseleti (kamarai/VOSZ) tagokat.

Szakmai záróvizsgák VOSZ 2007. év 2007. április 1.-től az alábbi vizsgabizottsági tag megbízásokat adtuk ki: Szakmai záróvizsgák VOSZ 2007. év

VOSZ Konferenciasorozat 2007 A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara által aláírt szakképzési feladatokról szóló Együttműködési Megállapodás keretében a VOSZ nevében folytattuk az új feladatoknak megfelelően a VOSZ tisztségviselők, szakértők és koordinátorok felkészítését a kereskedelmi és iparkamarákkal történő együttműködésre, a szakképzési feladatok ellátására. A regionálisan szervezett konferenciákat 2007. április 17.-től május 22.-ig négy városban rendeztük meg. Budapest (időpont, helyszín: 2007. április 17. 10.00-14.00 NAP HOTEL 1105 Budapest, Vaspálya u. 17-21.) Szekszárd időpont,: 2007. április 26. 10.00-14.00 Békéscsaba időpont, helyszín: 2007. május 17. 10.00-14.00 Miskolc időpont, helyszín: 2007. május 22. 10.00-14.00 A programokra meghívtuk: a VOSZ megyei elnökeit és a Területi Szakképzési Egyeztető Bizottságba delegált tagjait a 33 5276 01 férfiruha-készítő, a 33 5276 05 nőiruha-készítő, a 31 5216 14 kőműves szakma vizsgabizottságaiba regisztrált érdekképviseleti (kamarai) tagokat Nőiruha-készítő, Férfiruha-készítő, Kőműves szakképzésben érdekelt vállalkozások képviselőit az MKIK megyei szervezeteinek oktatási vezetőit és a szakmai vizsgáztatásért felelős munkatársait

SZAKKÉPZÉS - FELNŐTTKÉPZÉS ÉS A MUNKAERŐPIAC VISZONYA Országos Regionális Konferenciasorozat 2007 Helyszínek: Szombathely - 09.27  Miskolc - 10.04 Nyíregyháza - 10.11. Budapest - 10.17 Pécs - 11.08 Cegléd - 11.15 Székesfehérvár - 11.21 Békéscsaba - 11.23 Szervező: NL Marketing Társaság Közhasznú Egyesület

Témakörök: - Munkaerőpiac és munkaerő-piaci képzés - A kamarák szerepe a szakképzés irányításában - A munkaadói és munkavállalói szervezetek szerepe a szakképzés irányításában - A szak- és felnőttképzés új keretrendszere: középpontban a munkaerő-piac - Új utak a felsőfokú szakképzésben - A felhasználók igényeinek megfelelően alakítani a szakképzést

A munkaerő-piaci szereplők iskolarendszerű szakképzés koordinációjában való részvételre történő felkészüléséhez szükséges feladatok megvalósítása Az érdekképviselet kiemelt feladata, hogy a gazdálkodók részéről beérkező képzési szükségletekkel összhangban tegyen javaslatot a választható szakmák vonatkozásában a régió, a megye és a vállalt kistérség képzési és beiskolázási szerkezetének kialakítására, illetve annak megvalósíthatóságára. Az érdekképviselet mozgósítja a gazdaság szereplőit a munkaerő-piaci igények feltárására, a képzési igényeik megfogalmazására, a regionális bizottságok által hozott, a szakképzés szerkezetével összefüggő döntések gyakorlati képzési feltételeinek megteremtésében való részvételre, az iskola és gazdálkodó szervezeti együttműködések kialakítására.

A munkaerő-piaci szereplők iskolarendszerű szakképzés koordinációjában való részvételre történő felkészüléséhez szükséges feladatok megvalósítása Az érdekképviselet regionális szakmai egyeztető fórumokat szervez valamennyi régióban a szakmák vonatkozásában szakterületi koordinációs felelős szerepét betöltve. Ennek keretében feladata az összes érintett társ érdekképviselet és térségi szakmai kamarai jellegű szervezet bevonása a döntések előkészítésébe, a gazdasági szereplők célkitűzések érdekében történő mozgósításába. Az érdekképviselet feladata a szervezet képviseletének biztosítása a projekt különböző szintű testületeiben. Az érdekképviselet köteles a Regionális Konzorciumi Tanácsban illetve a program során szervezett konzultációkon, felkészítéseken, tréningeken minimum egy fővel képviseltetni magát.

A feladatok lehatárolásának és a munkamegosztás elvei: Regionális szinten a képzési és beiskolázási szerkezet meghatározása Képzési beiskolázási szerkezetet iskolafenntartók szintjéig le kell vinni Képzési beiskolázási szerkezet alulról építkezik: kistérség, megye, régió Képzési beiskolázási szerkezetet szakmák szintjére le kell vinni Kiemelt figyelem a kritikus eltérést (kereslet – kínálat) mutató szakmák meghatározására Mindenki részt vesz a megvalósításban: de munkamegosztás, felelősségi körök és témavezetői (gesztori) feladatkörök meghatározása Elvégzendő munkához kapcsolódó forrás biztosítása indikátorok alapján Szakmák gondozása (szakmacsoportos szerkezetben) Kistérségek gondozása, illetve regionális egyeztető fórumok szervezése

Titkár: Dr. Szilágyi János Konzorciumi Tanács 17 szervezet Elnök: Bihall Tamás Titkár: Dr. Szilágyi János Országos Projektmenedzsment Dr. Szilágyi János – oktatási és képzési igazgató Köpeczi Bócz Attila – programkoordinátor Baranyai Erika – pénzügyi asszisztens Takács András – program adminisztrátor Menedzser asszisztens Munkaadói érdekképviseletek 9 szervezet Munkavállalói érdekképviseletek 6 szervezet Magyar Agrárkamara Kereskedelmi és iparkamarák Regionális projektmenedzsment 7 regionális kamarai programkoordinátor Regionális Konzorciumi Tanács (7 régió) Elnök: RFKB társelnökök Titkár: regionális programkoordinátorok Országos kamarai egyeztető fórumok Regionális kamarai egyeztető fórumok

A VOSZ delegáltjai a Régiós Fejlesztési és Képzési Bizottságokban Észak-Magyarország régió (Nógrád. Heves. Borsod-Abaúj-Zemplén) Berta János Észak- Alföldi régió (Jász-Nagykun-Szolnok, Hajdú-Bihar, Szabolcs­Szatmár-Bereg) Kovács Kálmánné Dél-Alföldi régió (Bács-Kiskun. Csongrád. Békés) Szakács József Közép-Magyarországi régió (Budapest. Pest megye) Sepsi Zsigmond Közép-Dunántúli régió (Komárom-Esztergom, Veszprém, Fejér megye) Dávid Lajos Dél-Dunántúli régió (Somogy, Tolna, Baranya,megye) Horváth Gyula Nyugat-Dunántúli régió (Győr-Moson-Sopron, Zala, Vas, megye) Graffelner Kálmán

A feladat ellátáshoz javasolt eljárási rend. A csatolt mellékletek és a tervezet feladatok ellátására megbízási jogviszony keretében szakértői hálózatot tervezünk létrehozni. RFKB delegáltakként 1-1 fő plusz az Oktatási szekció elnöksége által javasolt szakemberek. Ez mintegy régiónként 2-3 fő eseti foglalkozását teszi lehetővé. A szakértői tagok közül régiónként egy fő régiós koordinációs feladatok ellátásával lesz megbízva, akik a vállalt feladatok mellett a VOSZ RFKB delegáltak munkáját is elősegítik. A régiós koordinációs munkatárs megbízatását követően támogatott a támogatási szerződés mellékletét képező adatlap kíséretében köteles megküldeni támogató részére a kapcsolódó munkaszerződést, munkaköri leírást és a munkatárs szakmai önéletrajzát. A munkavégzés helyszínéül javaslom a VOSZ a VOSZ RFKB delegáltak székhelyének kijelölését. A központi koordinációt a VOSZ központ munkatársa és a közép magyarországi VOSZ RFKB delegált látja el akik gondoskodnak a támogatási szerződésben rögzített elszámolási és jelentési feladatok ellátásáról.

Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége Oktatási és Szakképzési Szekció 2008. évi tevékenysége

A VOSZ Oktatási és Szakképzési Szekció 2008. évi főbb feladatai: A vállalkozások versenyképességét elősegítő oktatás, szakképzés törvényi szabályozásában való aktív részvétel, A megyei, regionális VOSZ szervezetek szakképzéssel kapcsolatos tevékenységének támogatása, A VOSZ helyi érdekeinek képviselete az országos szakmai testületekben, A VOSZ részvétele az OKJ vizsgabizottsági tag delegálási feladataiban, Országos szakmai vizsgaelnöki és vizsgabizottság tagi névjegyzékre pályázat lebonyolítása Az iskola rendszerű szakképzés vállalkozói, szakértői támogatása a megújított Regionális Fejlesztési és Képzési Bizottságokban /RFKB/ való aktív részvétellel, Szakértői testület létrehozása az RFKB – k munkájának munkaadói érdek érvényesítése érdekébe A felnőttképzési intézmények támogatása a rövidciklusú kompetencia képzések rugalmas és költség hatékony megvalósításában,

1. Az országos és regionális szakmai bizottságokban végzett munka VOSZ Oktatási és Szakképzési Szekció 2008. évi tevékenysége Az országos és regionális szakmai bizottságokban végzett érdekképviseleti munka VOSZ által vállalt OKJ szakmai vizsgabizottsági tag delegálási munka A VOSZ RFKB projekt munka 1. Az országos és regionális szakmai bizottságokban végzett munka A VOSZ oktatási és szakképzési érdekérvényesítés: Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Tanács (NSZFT) 2008. évben nyolc ülés volt OÉT Szakképzési Bizottság 2008. évben három ülés volt, az európai jogharmonizáció keretében a felnőttképzési és a szakképzési hozzájárulási törvényjavaslat megvitatása.

Vizsgadelegálási jog kiterjesztése 2008

a munkaerő-piaci szereplők IS! „RFKB projekt” A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) pályázata: a munkaerő-piaci szereplők IS! tevékenyen részt vegyenek az iskola rendszerű szakképzés koordinációjában

CÉL: az RFKB-k döntéseinek előkészítése FELADATOK: CÉL: az RFKB-k döntéseinek előkészítése A munkaerő-piaci igények feltárására A gazdaság, szakképző iskolák és iskolafenntartó önkormányzatok együttműködésének segítése Regionális szakmai konzultációs fórumok szervezése(régiónként 14+14) Képzési és beiskolázási szerkezet meghatározása

HATÁRIDŐK: Humánkapacitás és hálózatépítés: március 1. Gazdálkodói igények felmérése : július 01. Konzultációs fórumok szakmánként: július 01. Felmérések, interjúk összegzése: augusztus 30. Javaslatok a képzési beiskolázási szerkezetre : szeptember Konzultációs fórumok 2. kör: október 01. Tapasztalatok összegzése, fejlesztési tervek : december

A VOSZ által választott azon szakmák, amelyekben a konzultációkat folytatnak: Sorszám MKIK szám Szakma neve 1 69 Építő-és szállítógép-szerelő 2 77 Gépi forgácsoló 4 3 79 Hegesztő 4 4 89 Szerszámkészítő 5 Szabó 6 Divat, stílustervező 7 203 Logisztikai ügyintéző 8 9 204 Marketing-és reklámügyintéző 10 178 Államháztartási szakügyintéző 11 179 Munkaerő-piaci szervező, elemző 12 180 Pénzügyi-számviteli ügyintéző 13 181 Statisztikai és gazdasági ügyintéző 14 182 Üzleti szakügyintéző 15 183 Vállalkozási ügyintéző 16 184 Vám- és jövedéki ügyintéző 17 185 Hatósági és közigazgatási ügyintéző 18 186 Idegen nyelvi ügyfélkapcsolati szakügyintéző 19 187 Irodai asszisztens 20 188 Jogi asszisztens 21 189 Személyes ügyfélszolgálati asszisztens 22 190 Telefonos és elektronikus ügyfélkapcsolati asszisztens 23 191 Ügyviteli szakügyintéző 24 192 Ügyviteli titkár

A VOSZ által választott kistérségek: Régió Megye VOSZ kistérségek DÉL-ALFÖLD Bács-Kiskun megye Kiskunfélegyházai  Vörös Imre Szeged Békés megye Békéscsabai   Csongrád megye DÉL-DUNÁNTÚL Baranya megye Pécsváradi Nagy Géza  Szekszárd Somogy megye Siófoki Tolna megye ÉSZAK-ALFÖLD Hajdú-Bihar megye Püspökladányi Litauszki Kálmán Jász-Nagykun-Szolnok megye Karcagi Debrecen Szabolcs-Szatmár-Bereg megye ÉSZAK-MAGYARORSZÁG Borsod-Abaúj-Zemplén megye Révészné Bögös Zsuzsanna Heves megye Egri   Eger Nógrád megye Szécsényi KÖZÉP-DUNÁNTÚL Fejér megye  Varga István Komárom-Esztergom megye Tatabányai   Veszprém Veszprém megye Balatonalmádi KÖZÉP-MAGYARORSZÁG Széles Sándor Budapest Pest megye Gyáli NYUGAT-DUNÁNTÚL Győr-Sopron megye Téti Domonkos László Vas megye   Győr Zala megye Letenyei

Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége Oktatási és Szakképzési Szekció 2009. évi tevékenysége

1. Az országos és regionális szakmai bizottságokban végzett munka VOSZ Oktatási és Szakképzési Szekció 2009. évi tevékenysége Az országos és regionális szakmai bizottságokban végzett érdekképviseleti munka VOSZ által vállalt OKJ szakmai vizsgabizottsági tag delegálási munka A VOSZ RFKB projekt munka 1. Az országos és regionális szakmai bizottságokban végzett munka A VOSZ oktatási és szakképzési érdekérvényesítés: Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Tanács (NSZFT) 2009. évben hét ülés volt ahol ülésenként mintegy húsz előterjesztés tárgyalása és jóváhagyása történt meg.

OÉT Szakképzési Bizottság 2009. évben öt ülés volt az alábbi napirendekkel: szakképzés megkezdésének és folytatásának feltételeiről, valamint a térségi integrált szakképző központ tanácsadó testületéről szóló 8/2006. (III. 23.) OM rendelet módosításáról a saját munkavállalók részére szervezett képzés költségeinek a szakképzési hozzájárulás terhére történő elszámolásáról a felnőttképzési tevékenység megkezdésének és folytatásának részletes szabályairól a szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvény tervezett módosításáról

A szociális és munkaügyi miniszter rendelete egyes A szociális és munkaügyi miniszter rendelete egyes felnőttképzési tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról. a szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról szóló 2003. évi LXXXVI. Törvény végrehajtásáról szóló 13/2008. (VII. 22.) SZMM rendelet módosításáról A Kormány r e n d e l e t a szakiskolai tanulmányi ösztöndíjról SZMM rendelet a szakiskolák, a szakközépiskolák és a felsőfokú szakképzés tekintetében a felsőoktatási intézmények számára adományozható nívódíjról

Regionális Fejlesztési és Képzési Bizottság (RFKB) VOSZ delegált: DDR Horváth Gyula, KDR Dávid Lajos, NyDR Vaski János, KMR Sepsi Zsigmond ÉAR Berta János, ÉAR Kovács Kálmánné DAR Szakács József A régiós bizottságok 2008 májusában alakultak újjá. Az elmúlt évben öt ülést tartottak ahol a tárgyévi decentralizált fejlesztési támogatás pályázati kiírásokat és döntéseket, valamint a szakképzési beiskolázások irány/arány – ra történt határozatokat hozták meg. RFKB Országos Koordináció VOSZ delegált: Varga Júlia, Sepsi Zsigmond Az elmúlt évben öt ülést tartottak ahol az FRKB munkáját támogató országos projekt regionális koordinációjának tartalmi és módszertani feladatai kerültek meghatározásra. RFKB Regionális Koordináció DDR Nagy Géza, KDR Varga István, NyDR Domonkos László, KMR Széles Sándor ÉAR Révészné Bögös Zsuzsanna, ÉAR Litauszki Kálmán, DAR Vörös Imre A régiós koordinátorok hajtották végre a VOSZ által vállalt projekt feladatokat. Folyamatosan együttműködtek a bizottságba delegált képviselőinkkel és részt vettek a regionális koordinációs bizottságok munkájában.

2. VOSZ által vállalt OKJ szakmai vizsgabizottsági tag delegálási munka A Szociális és Munkaügyi Minisztérium és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara között létrejött Együttműködési Keret-megállapodásban foglaltak alapján a szakképesítő vizsgabizottságokba történő vizsgabizottsági tagdelegálási feladatunk: Szabó Kőműves CNC-forgácsoló Hegesztő Szerszámkészítő Országos szakmai vizsgabizottság tagi névjegyzékre pályázatot írtunk ki és évente szakmánként felkészítő konferenciákat szerveztünk. 2008. január 1.-től - a mellékletben rögzített szakmákban 2008. november 30.-ig összesen 422 vizsgára delegált vizsgabizottsági tagot. 2008. december 1.-től - a mellékletben rögzített szakmákban 2009. október 31.-ig összesen 715 vizsgára delegált vizsgabizottsági tagot.

Egy iskolarendszerű vizsgacsoport tanulók száma Átlagosan 8 fő Iskolarendszeren kívüli vizsgacsoport hallgatóinak száma átlagosan: 14 fő

VOSZ vizsgák szakmánként 2008 december- 2009 szeptember Szakképesítés megnevezése Vizsgák száma 2008.12.01.-től összesen Vizsgázók száma 2008.12.01.-től összesen Kőműves 146 1531 Beton- és vasbetonkészítő 2 26 Építési kisgépkezelő 34 Építményvakoló kőműves 8 129 Épületfalazó kőműves 19 293 Vasbeton- és műkőkészítő 1 CNC-forgácsoló 91 1582 Hegesztő 44 591 Bevont elektródás hegesztő 27 225 Egyéb eljárás szerinti hegesztő 3 17 Fogyóelektródás hegesztő 102 1399 Gázhegesztő 23 135 Volfram elektródás hegesztő 55 579 Szerszámkészítő 5 59 Szabó 64 586 Fehérnemű-készítő 28 Lakástextil-készítő 60 Munkaruha- és védőruha-készítő 24 Textiltermék-összeállító 48 Csecsemő- és gyermekruha-készítő 6 Női szabó 9 157 Varrómunkás* 124 Kötőipari konfekciósfehérnemű-készítő 7 23 szakképesítés 643 7668

Tapasztalataink: Az ISZIIR rendszerben már rögzített szakmai záróvizsga- bejelentéseket a vizsgaszervezők csak néhány alkalommal módosíttatták. (Pl.: A vizsga tervezésekor nem vették figyelembe a központi írásbeli időpontot) A szakmai záróvizsga-bejelentéseket több esetben nem küldi meg írásban a vizsgaszervező. Az elektronikus aláírás elterjedésével ezt a kötelezettséget javasoljuk megszüntetni! Az érdekképviseletek nem kapnak információt az általuk delegált szakmához „kapcsolt” vizsga időpontjairól, a vizsgázók létszámáról. A nehézségek ellenére a „kapcsolt” vizsgákra az érdekképviseletekkel és a kamarákkal rugalmasan együttműködve bíztuk meg a vizsgabizottsági tagokat. A vizsgabizottsági tag felkérést a néhány fős vizsgák esetén is elfogadják a kollégák. A beszámolási időszakban a VOSZ-hoz tartozó szakmákban már több vizsga szerveződött modul rendszerű képzés után, mint a régi OKJ szerint. (395 új OKJ/248 régi OKJ)

Bonyolult és nagyon papírigényes az adminisztráció, A vizsgabizottsági tagi jelentésekben az új OKJ vizsgákkal összefüggően megfogalmazott néhány általánosítható észrevétel: A vizsgák időtartama indokolatlanul hosszú (kőműves szakmai vizsga), mellyel nincs összhangban a vizsgabizottsági tagok díjazása. A megnövekedett vizsgaidőtartam miatt, nem lesz elegendő vizsgabizottsági tag a feladatok szak/ jogszerű és problémamentes megoldásához. Bonyolult és nagyon papírigényes az adminisztráció, Több esetben nem volt megfelelő az írásbeli feladatok egy-egy eleme, illetve javítókulcsa, Alacsony az előírt belépési szint a CNC fogácsoló szakmához, A gyakorlati vizsgára sok a biztosított normaidő (CNC fogácsoló szakma), Nem megfelelő a vizsgázók szakmai nyelvi kifejező képessége. Az új vizsgabizottsági tagi jelentés 11. pontjának (A szakmai és vizsgakövetelmény teljesítése) kitöltése sok esetben nem volt megfelelő. Szükséges a 11. pont tartalmi és formai felülvizsgálata, módosítása. A VOSZ- al együttműködő mintegy 800 kiváló vizsgabizottsági tagnak is köszönhetően, nem maradt el, illetve nem került felfüggesztésre a beszámolási időszakban szakmai vizsga.

Vizsga bizottsági tagok szakmai felkészítése 2009. November 16.-án a szabó szakmák, 17.-én a vasas szakmák 19.-én a kőműves szakmák vizsgabizottsági tagok szakmai továbbképzését szerveztük meg ahol közel 300 szakember vett részt.

A VOSZ RFKB projekt munkaprogram A gazdaság szakképzés tervezésében való részvétel, A megbízási szerződésben (FKA-KT-65/2008/VOSZ) foglaltaknak megfelelően a 2008. évi projekt keretében kialakított személyi és tárgyi feltételek 2009 évben is adottak és a régiós szakképzési koordinátori hálózatunk változatlan összetételben kezdte meg a munkát. és biztosítottak a feltételek a program további folytatásához. A VOSZ saját területein továbbra is biztosítani tudják a folyamatos kapcsolatot a gazdaság szereplőivel, így biztosítva a keresletvezérelt szakképzési rendszer tovább formálását. A beszámolási időszakban a kérdőíves felmérést 490 rögzítéssel (349 munkaadói, 133 tanulói és 8 közintézményi rögzítést) teljesítettünk határidőre a foglalások alapján a 724 rögzítés túlteljesítésével teljesítjük a vállalásunkat.

A VOSZ RFKB projekt munkaprogram A gazdaság szakképzés tervezésében való részvétel, Végleges kérdőív     Határidő: Február 4. Céglista, mintaelosztás                  Határidő: Február 4. Pilot lekérdezés                              Határidő: Február 10. Kérdezők felkészítése Határidő: Február 12. Kérdőíves felmérés kezdete (terepmunka)  Határidő: Február 12. Rögzítő felület végleges kialakítása, rögzítés kezdete         Határidő: Március 9. ISZIIR lekérdezése kialakítása        Határidő: Április 8. Kérdőíves felmérés lezárása          Határidő: Május 15. (terepmunka)  Adattisztítás                                      Határidő: Május 30. Elemzés, tanulmány elkészítése     Határidő: Június 30. Regionális fórumok   Határidő: Május 4. – július 15. RFKB workshop 2009. augusztus 26- 28.                                                                                                                                                                                                                                                                                                       

10-19 fő közötti vállalkozás 20-49 fő közötti vállalkozás Régió 10 fő alatti vállalkozás 10-19 fő közötti vállalkozás 20-49 fő közötti vállalkozás 50-99 fő közötti vállalkozás 100-249 fő közötti vállalkozás 250 fő feletti vállalkozás Közintézmény Tanuló Összesen Nem besorolt Mezőgazdaság Feldolgozóipar Építőipar Szolgáltatás Önkormányzatok Egészségügy Kulturális és szociális szféra Dél-Alföld 7 77 197 61 236 6 8 63 13 78 2 21 19 60 3 12 55 10 31 18 69 16 5 46 17 9 500 1753 Dél-Dunántúl 23 51 156 96 270 15 44 24 45 26 49 35 62 1 4 22 496 1683 Észak-Alföld 30 72 169 257 11 57 20 52 38 501 1680 Észak-Magyarország 25 54 198 84 268 36 47 40 1703 Közép-Dunántúl 74 179 76 314 14 28 68 39 416 1746 Közép-Magyarország 64 32 115 33 79 41 93 495 1533 Nyugat-Dunántúl 48 240 225 37 56 27 71 451 1657 187 372 1203 476 1827 278 109 498 116 336 103 403 80 296 241 34 447 29 166 331 167 110 101 3360 11755

Érdekképviseletek rögzítései 2009 Szervezet 10 fő alatti vállalkozás 10-19 fő közötti vállalkozás 20-49 fő közötti vállalkozás 50-99 fő közötti vállalkozás 100-249 fő közötti vállalkozás 250 fő feletti vállalkozás Közintézmény Tanuló Összesen Nem besorolt Mezőgazdaság Feldolgozóipar Építőipar Szolgáltatás Önkormányzatok Egészségügy Kulturális és szociális szféra Agrár Munkaadói Szövetség 11 77 63 23 64 6 9 20 5 28 3 36 2 26 10 24 212 702 Általános Fogyasztási Szövetkezetek és Kereskedelmi Társaságok Országos Szövetsége 1 74 18 245 50 42 38 22 7 191 709 Ipartestületek Országos Szövetsége 12 89 118 243 4 173 657 Kereskedők és Vendéglátók Országos Érdekképviseleti Szövetsége 14 57 16 307 8 184 705 Magyar Iparszövetség 140 32 92 35 193 729 Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Szövetsége 112 52 43 13 15 33 200 687 Munkaadók és Gyáriparosok Szövetsége 17 48 88 71 19 30 54 25 186 708 Stratégiai és Közszolgáltató Társaságok Országos Szövetsége 135 29 157 21 760 Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége 70 47 216 724 Autonóm Szakszervezetek Szövetsége 45 95 31 37 693 Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés 75 27 62 209 649 Független Szakszervezetek Demokratikus Ligája 65 305 755 Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége 34 60 55 266 684 Munkástanácsok Országos Szövetsége 116 80 39 153 613 Szakszervezetek Együttműködési Fórum Magyar Agrárkamara 117 44 196 666

A kérdőíves felmérés és az interjúk tapasztalatai: A projekt folytatására való felhívás az országos médiában megint elmaradt. A koordinátorok munkáját nagyban segítette volna, ha nem programmegmagyarázásával kellett volna bejelentkezni a cégvezetőknél. Pozitívum, hogy a kérdőívek rövidebbek és konkrétabbak voltak. (Ez a cégesekre vonatkozik, nem a tanulóira). Nagy előrelépés volt a tavalyi zűrzavarhoz képest, hogy a cégek szétosztását koordinálta a kamara. Egyrészt nem volt olyan sok „lukra futás” (így is volt), párhuzamos lekérdezés, másrészt a cégek kiválasztása „Mátrix”-ban való gondolkodás sokkal több tartalmi információval szolgált, a felmérés tapasztalatai hitelesebbek, jobban, konkrétabban segíthetik az RFKB-k döntés-előkészítését, illetve a különböző tanulmányokhoz jobb adalékul szolgál. A többség a 4 éven túli munkaerő létszámváltozásra nem tudott érdemben reagálni. A hiányszakmák az idén is ugyanúgy megfogalmazódtak, mint tavaly. Megerősítették, hogy a hegesztő, a gépi forgácsoló, a szerszámkészítő kiemelten támogatott képzés legyen.

A mélyinterjúk bevezetése jó ötlet volt. Sikerült olyan szakembereket A mélyinterjúk bevezetése jó ötlet volt. Sikerült olyan szakembereket megnyerni erre, akik valóban széles látókörűek a képzést illetően, így talán tartalmilag a legtöbbet tudják hozni, amire az RFKB - nak, és a tanulmányok készítőinek szükségük van. A megfogalmazások összecsengenek a tavalyi összegzésekkel, de már konkrétabbak. A tanulói kérdőívezés új volt az idén. Ez a kérdőív szinte egy szociológiai felmérésnek is tekinthető. A tanulók válaszai néhány esetben elképesztők, pld.: nem tudják hol laknak szüleik, nem tudják mi a szülők szakképzettsége, nem tudják, hogy milyen eredménnyel fejezték be az iskolájukat. Általános tapasztalat, hogy: a szülők alacsony szakképzettségét a gyerek viszi magával, a pályakezdők közül a megkérdezettek közül kb. 60 %-ának nincs jelenleg munkahelye, vagy alkalmi munkás, akik tudtak válaszolni az iskola befejezés eredményeire, azoknak van most is munkahelyük, idegen nyelvismeret katasztrofális, ez figyelmeztető a jövőre nézve, nincsenek motiválva fizetésben (minimálbérben foglalkoztatják őket), a gyakorlati tudás egyenlő a nullával.

VOSZ Regionális Szakmai Fórumok 2009 A regionálisan szervezendő fórumokat 2009. május 26.-tól június 11.-ig mind a hét statisztikai régióban megrendeztük: Szombathely Időpont, 2009. május 26. Helyszín: Gépipari és Informatikai Műszaki Középiskola Szombathely, Rohonci u. 1.) Kecskemét (időpont, 2009. május 27. Helyszín: Három Gúnár Rendezvényház Kecskemét, Batthyány u 1-7. Székesfehérvár Időpont, 2009. június 2. Helyszín: Regionális Képző Központ Székesfehérvár, Seregélyesi u. 123. Debrecen Időpont, 2009. június 03. Helyszín: Oktáv Ráció Kft. Debrecen Wesselényi u. 6. Szekszárd Időpont: 2009.június 4. Helyszín: Babits Mihály Művelődési Központ Szekszárd, Szent István tér 10. Eger Időpont, 2009. június 10. Helyszín: Pedagógiai és Közművelődési Intézmény Eger, Szarvas tér 1. Budapest Időpont: 2009. június 11. Helyszín: Csili Művelődési Központ Budapest XX, Nagy Győri István u. 4-6.

Meghívottak köre a VOSZ RFKB megbízott és megyei elnökeit valamint a területi OSZEB – be, delegált tagjai Az RFKB elnökei, társelnökei, A Regionális munkaügyi központ vezetői, a VOSZ által vállalt szakképesítések szakképzésben érdekelt vállalkozások képviselői a szakmák vizsgabizottságaiba regisztrált vizsgabizottsági tagok az MKIK megyei szervezeteinek oktatási vezetőit és a szakmai vizsgáztatásért felelős munkatársai a régióban az adott szakmákat oktató iskolák képviselői az érintett ágazati munkaadói szervezetek az érintett munkavállalói szervezetek képviselői önkormányzati oktatási felelősök

A VOSZ által választott azon szakmák, amelyekben a konzultációkat folytatunk Sorszám OKJ szám Szakma neve Ré. Rá. El. 1 31 521 03 0000 00 00 Építő-és anyagmozgatógép-kezelő  6   2  2 31 521 09 1000 00 00 Gépi forgácsoló 5 8 31 521 02 0000 00 00 CNC-forgácsoló (vizsgabizottsági tag delegálás) 4 31 521 11 0000 00 00 Hegesztő (vizsgabizottsági tag delegálás) 6 32 346 01 0000 00 00 Irodai asszisztens 33 521 08 0000 00 00 Szerszámkészítő (vizsgabizottsági tag delegálás) 7 31 582 15 1000 00 00 Kőműves (vizsgabizottsági tag delegálás) 33 542 05 0000 00 00 Szabó (vizsgabizottsági tag delegálás) 3 9 51 343 05 0000 00 00 Vám- és jövedéki ügyintéző 10 51 345 01 0000 00 00 Hatósági és közigazgatási ügyintéző 11 51 347 02 0000 00 00 Személyes ügyfélszolgálati asszisztens 12 51 347 03 0000 00 00 Telefonos és elektronikus ügyfélkapcsolati assz. 13 52 342 01 0000 00 00 Marketing-és reklámügyintéző 14 52 344 01 0000 00 00 Pénzügyi-számviteli ügyintéző 15 52 344 02 0000 00 00 Vállalkozási ügyintéző 16 52 462 01 0000 00 00 Statisztikai és gazdasági ügyintéző 17 53 345 03 0000 00 00 Munkaerő-piaci szervező, elemző 18 53 346 01 0000 00 00 Ügyviteli titkár 19 53 347 01 0000 00 00 Idegen nyelvi ügyfélkapcsolati szakügyintéző 20 54 211 07 0000 00 00 Divat, stílustervező 21 55 343 01 0000 00 00 Üzleti szakügyintéző 22 55 344 01 0000 00 00 Államháztartási szakügyintéző 23 54 345 02 0000 00 00 Logisztikai ügyintéző 24 55 346 02 0000 00 00 Ügyviteli szakügyintéző 25 55 346 01 0000 00 00 Jogi asszisztens össz. 97 szakképesítés 38 27

Javaslatok és vélemények a fórum résztvevőitől: a TISZK-ek nem érdemi, nem természetes és nem térségi szakképzési társaságok. - egyszerűen egy kényszertársaság azért, hogy a szakképzési alapból fejlesztési támogatást tudjanak befogadni a vállalatoktól. a gyermekek nem akarják ezeket a „nehéz” szakmákat tanulni hiányzik a motiváció a szülők a gyengébb képességű tanulókat is inkább gimnáziumokba küldik, ha oda felveszik őket a modulrendszerű oktatáshoz új tankönyvek kellenének textil klasztert hoztak létre a régióban a képzés támogatására szűkség lenne a könnyűipari technikusképzésre a szabó szakmai vizsga 5 napig tart (nagyon hosszú) a divat-stílustervező szakma sajnos a művészeti szakmacsoportban van

szoros kapcsolattartás kell a képzők részéről a gazdasággal a cégek, a szakképzési alapot, a TISZK - en keresztül kevésbé juttatják oda az iskoláknak a fejkvóta finanszírozás nem differenciált, feladat finanszírozás kellene a munkaerő-piaci igényekhez továbbra is nehézkes az alkalmazkodás, a gazdaság igényei korlátozottan jutnak érvényre a képzési struktúrában, tartalomban, gond az érdekeltségi és koordinációs hiány, a szakma, a szakmunkás lét presztízse alacsony, a csökkenő létszámú szakmunkás képzés feszültséget teremt a munkaerő piacon, a tanulók alulmotiváltak,

szükség volna a korai pályaorientációra, a rendszeres szükség volna a korai pályaorientációra, a rendszeres üzemlátogatásokra, a gazdaság és az iskola közösen jelenjen meg pályaválasztási börzéken,nyílt napokon. pénz és támogatás, valamint ösztöndíj kell a hiányszakmákra a vidéki tanulók köréből a toborzáshoz. külön kell finanszírozni a szakmunkásképzésben a felzárkóztató – írás, olvasás, számolás megtanulását – a funkcionális analfabetizmus csökkentése érdekében. 24 vizsgaóra alatt sem lehet teljesíteni az új modul- rendszerű; hegesztő (és más szakmák pl. kőműves 9 modul) vizsgarendszer követelményeit, ami nem áll másból, mint szakmai tartalom nélküli formalitásokból és „eszement” adminisztrációból.

A VOSZ Oktatási és Szakképzési Szekció 2010. évi főbb feladatai: A kormány váltásból fakadó változások ismeretében aktualizáljuk. A vállalkozások versenyképességét elősegítő oktatás, szakképzés törvényi szabályozásában való aktív részvétel, A megyei, regionális VOSZ szervezetek szakképzéssel kapcsolatos tevékenységének támogatása, A VOSZ helyi érdekeinek képviselete az országos szakmai testületekben, A VOSZ részvétele az OKJ vizsgabizottsági tag delegálási feladataiban, Országos szakmai vizsgaelnöki és vizsgabizottság tagi névjegyzékre pályázat lebonyolítása Az iskola rendszerű szakképzés vállalkozói, szakértői támogatása a megújított Regionális Fejlesztési és Képzési Bizottságokban /RFKB/ való aktív részvétellel, Szakértői testület létrehozása az RFKB – k munkájának munkaadói érdek érvényesítése érdekébe A felnőttképzési intézmények támogatása a rövidciklusú kompetencia képzések rugalmas és költség hatékony megvalósításában,

Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége Oktatási és Szakképzési Szekció 2010. évi tevékenysége

OÉT Szakképzési Bizottság OKJ Bizottság VOSZ Oktatási és Szakképzési Szekció 2010. évi tevékenysége Az országos és regionális szakmai bizottságokban végzett érdekképviseleti munka VOSZ által vállalt OKJ szakmai vizsgabizottsági tag delegálási munka A VOSZ RFKB projekt munka 1. Az országos és regionális szakmai bizottságokban végzett munka A VOSZ oktatási és szakképzési érdekérvényesítés: Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Tanács (NSZFT) 2010. évben négy ülés volt ahol ülésenként mintegy húsz előterjesztés tárgyalása és jóváhagyása történt meg május 11. ig. OÉT Szakképzési Bizottság 2010. évben egy ülés volt az alábbi napirenddel: A szakmai vizsgáztatási jog szabályozásának új feltétel rendszere OKJ Bizottság 2010 évben öt ülést tartott az NSZFI-ben működő testület ahol az OKJ szakmák módosításával és új szakképesítések véleményezésével foglalkoztunk.

Regionális Fejlesztési és Képzési Bizottság (RFKB) VOSZ delegált: DDR Horváth Gyula, KDR Dávid Lajos, NyDR Vaski János, KMR Sepsi Zsigmond ÉAR Berta János, ÉAR Kovács Kálmánné DAR Szakács József Az elmúlt évben tíz ülést tartottak ahol a tárgyévi decentralizált fejlesztési támogatás pályázati kiírásokat és döntéseket, valamint a szakképzési beiskolázások irány/arány – ra történt határozatokat hozták meg. RFKB Országos Koordináció VOSZ delegált: Varga Júlia, Sepsi Zsigmond Az elmúlt évben négy ülést tartottak ahol az FRKB munkáját támogató országos projekt regionális koordinációjának tartalmi és módszertani feladatai kerültek meghatározásra. RFKB Regionális Koordináció DDR Nagy Géza, KDR Varga István, NyDR Domonkos László, KMR Széles Sándor ÉAR Gazsi Ferenc, ÉAR Litauszki Kálmán, DAR Vörös Imre A régiós koordinátorok hajtották végre a VOSZ által vállalt projekt feladatokat. Folyamatosan együttműködtek a bizottságba delegált képviselőinkkel és részt vettek a regionális koordinációs bizottságok munkájában.

2. VOSZ által vállalt OKJ szakmai vizsgabizottsági tag delegálási munka A VOSZ a vizsgabizottsági tagok delegálását és a feladat koordinálását a 2009. decemberi MPA-KA-SZMM-5/STRATOSZ/09 számú Támogatási Szerződésben rögzítettek szerint végezte, A VOSZ 2009. december 1.-től 2010. november 30.-ig összesen 646 vizsgára delegált vizsgabizottsági tagot. A VOSZ-hoz tartozó szakmákban a jelzett időben 7480 fő volt a vizsgázók száma. A régi OKJ szerinti vizsgaszám 223-, míg a vizsgázók száma 1587 fő volt. Az új OKJ alapján szervezett 423 vizsgán 5893 fő vett részt. (melléklet)

Iskolarend- szeren kívüli VOSZ vizsgabizottsági tag delegálás 2010 BESZÁMOLÁSI IDŐSZAK Vizsgák száma Vizsgázók száma Iskolarend- szerű Iskolarend- szeren kívüli Összesen RÉGI 2009.12.01.-2010. 11.30. 222 1 223 1586 1587 ÚJ 2009.12.01.-2010. 11.30. 89 334 423 964 4929 5893 ÖSSZESEN 2009.12.01.-2010. 11.30. 311 335 646 2550 4930 7480

VOSZ vizsgabizottsági tag delegálás 2010 szakmánként Szakképesítés megnevezése Szakképesítés OKJ azonosítója Vizsgák száma Vizsgázók száma Iskolarend- szerű Iskolarend- szeren kívüli Összesen Kőműves 31521614 120 1 121 968 969 Vasbeton- és műkőkészítő 31522004 Hegesztő 31523306 13 31 Varrómunkás* 31527603 7 42 Férfiruha-készítő 33527601 5 33 Nőiruha-készítő 33527605 71 497 Lakástextilvarró, -javító 33527610 4 Textiljáték-készítő* 33529103 2 Gyermekruha-készítő 34527601 Szerszámkészítő 51523302   222 223 1586 1587 CNC-forgácsoló 315210200000000 89 91 45 1603 1648 315211100000000 59 8 67 728 104 832 Bevontelektródás hegesztő 315211101003101 20 186 Egyéb eljárás szerinti hegesztő 315211101003102 Fogyóelektródás hegesztő 315211101003103 81 1295 Gázhegesztő 315211101003104 12 37 Hegesztő-vágó gép kezelője 315211101003105 Volfrámelektródás hegesztő 315211101003106 3 54 57 50 738 788 315821510000000 27 28 312 315 Beton- és vasbetonkészítő 315821501002101 19 Építményvakoló kőműves 315821501002102 9 156 Épületfalazó kőműves 315821501002103 10 11 161 168 Építési kisgépkezelő 315821501003101 112 335210800000000 6 32 60 Fehérnemű-készítő 335420501002101 Lakástextil-készítő 335420501002102 Munkaruha- és védőruha-készítő 335420501002103 Textiltermék-összeállító 335420501002104 17 95 Női szabó 335420500103303 334 423 964 4929 5893

VOSZ Vizsgabizottsági tag delegálási szakmák 2011   Szakma megnevezése Rész-szakképesítés Elágazás Ráépülés Szakmacsoport Delegálás 1 CNC-forgácsoló 5 71 2 Finommechanikai gépkarbantartó, gépbeállító 3 Hegesztő 4 Bevontelektródás hegesztő 188 Egyéb eljárás szerinti hegesztő Fogyóelektródás hegesztő Gázhegesztő Hegesztő-vágó gép kezelője Volfrámelektródás hegesztő 4 Hőkezelő Hőtechnikai berendezéskezelő Ipari olaj- és gáztüzelő-berendezés kezelője Hőközpont és -hálózatkezelő 76 Kisteljesítményű kazán fűtője (max. 2 tonna) Hűtéstechnikai berendezéskezelő Kompresszorkezelő Kazángépész (12 tonna felett) Kazánkezelő (2-12 tonna között) 6 Ipari nemesfém-megmunkáló 7 Kohászati anyagelőkészítő1 Fémhulladék-előkészítő 8 Kohászati gépkezelő 1 Színesfémkohászati gépkezelő Vaskohászati gépkezelő 9 Korrózió elleni védőbevonat készítője Festőberendezés kezelője Galvanizáló Szervesbevonat-készítő Tűzihorganyzó 10 Olvasztár Folyamatos öntő 11 Öntészeti mintakészítő 12 Öntő 4 Kokilla- és nyomásos öntő Öntőforma-készítő Öntvény- és bugatisztító Precíziós öntő 13 Szerszámkészítő Szikraforgácsoló 14 Színesfém-feldolgozó   5

VOSZ Vizsgabizottsági tag delegálási szakmák 2011   Szakma megnevezése Rész-szakképesítés Elágazás Ráépülés Szakmacsoport Delegálás 15 Színesfémkohász Alumíniumkohász   5 Timföldgyártó 16 Vas- és acélfeldolgozó Gépi kovács 1 Hengerész 17 Vegyi- és kalorikusgép szerelő és karbantartó Ipari olaj- és gáztüzelő berendezés szerelője, üzembehelyezője 3 18 Gépi forgácsoló 4 Esztergályos 54 Fogazó Fűrészipari szerszámélező Köszörűs Marós 19 Melegüzemi technikus Öntőtechnikus Színesfémkohászati technikus Vaskohászati technikus 20 Gumiipari technológus Gumikeverék-készítő Abroncsgyártó Gumiipari technikus (a szakirány megnevezésével) 8 Formacikk-gyártó Ipari gumitermék előállító 21 Finomkerámiagyártó gép kezelője Kerámiaipari gépkezelő 9 22 Kemencekezelő, -égető 23 Kőműves 4 Beton- és vasbetonkészítő Műemléki helyreállító 150 Építési kisgépkezelő Építményvakoló kőműves Épületfalazó kőműves Gépi vakoló 24 Szabó4 Fehérnemű-készítő Csecsemő- és gyermekruha-készítő 10 Lakástextil-készítő Férfiszabó Munkaruha- és védőruha-készítő Női szabó Textiltermék-összeállító 25 Könnyűipari technikus 4 Bőrfeldolgozó-ipari technikus 11 Ruhaipari technikus Textilipari technikus 26 Szabász 27 Könnyűipari géprendszer üzemeltetője Könnyűipari gépkezelő Rostnövényfeldolgozó Seprű- és kefegyártó Szőr- és tollfeldolgozó 47 2 92

A VOSZ RFKB projekt munkaprogram A gazdaság szakképzés tervezésében való részvétel, A megbízási szerződésben MPA-KA-SZMM-6/2009 (2009.12.21.) foglaltaknak megfelelően a 2008. évi projekt keretében kialakított személyi és tárgyi feltételek 2010 évben is adottak és a régiós szakképzési koordinátori hálózatunk változatlan összetételben kezdte meg a munkát. és biztosítottak a feltételek a program további folytatásához. A VOSZ kiemelt feladata, hogy a gazdálkodók részéről beérkező a kutatás során feltárt adatok és a konzultációk alapján jelzett munkaerő piaci igényekkel a feltárt iskolai struktúra, szerkezet ismeretében javaslatot tegyen a választott szakmák vonatkozásában a régiók, a megyék, és a kistérségek esetében valamennyi az adott kistérségben iskolarendszerben oktatott szakma képzési és beiskolázási szerkezetének kialakítására. Veszprémben 2010. május 26. rendeztük meg a Fórumot, délelőtt plenáris ülést követően, délután 3 szekcióban (gépészet – ruhaipari – adminisztratív). Nyolc fővel aktívan részt vettünk az augusztus 30-31. között Visegrádon megrendezett RFKB workshop munkájában.

A nyilvánosság biztosítása: A munkaadói szerepvállalás a szakképzés szervezésében még ma is az újdonság erejével hat. A szakképző iskolák fenntartással a munkaadók pedig óvatossággal közelítették meg a feladatban való részvételüket. A VOSZ havonta megjelenő Hírlevelének (nyomtatott és elektronikus) havi számaiban adtunk részletes tájékoztatást tagságunknak az addig elvégzett feladatokról és a jövőbeni programokról. Az elvégzett feladatokról és elsődleges eredményeiről az elkövetkező időszakban újabb média megjelenést valósítottunk meg ahol a munkánk során keletkezett információk és adatok felhasználásával kialakított országosan egységes metodika alapján hozott RFKB beiskolázási határozatokat ismertettük meg tagságunkkal, Kistérségeinkkel és azokban működő szakképző intézményekkel valamint a lakossággal. 2010. februárban Hajdúszoboszlón „A munkakultúra és szakképzés” konferencia betétrendezvényeként a VOSZ Oktatási és Szakképzési Szekció elnöksége, a Regionális Fejlesztési és Képzési Bizottságba delegált tagjai a regionális szakképzési koordinátorok valamint az ügyvezetés részvételével értékeltük a 2009 évi munkát, valamint meghatároztuk a 2010 évi feladatokat és a munkamegosztást. 2010 Október 26-27.-én Egerszalókon az országos és regionális szakmai testületek VOSZ delegáltjai beszámoltak az elmúlt években végzett munkáról és az érdekérvényesítő tevékenységükről.

A VOSZ Oktatási és Szakképzési Szekció 2011. évi főbb feladatai: A kormány váltásból fakadó változások ismeretében aktualizáljuk. A vállalkozások versenyképességét elősegítő oktatás, szakképzés törvényi szabályozásában való aktív részvétel, A megyei, regionális VOSZ szervezetek szakképzéssel kapcsolatos tevékenységének támogatása, A VOSZ helyi érdekeinek képviselete az országos szakmai testületekben, A VOSZ részvétele az OKJ vizsgabizottsági tag delegálási feladataiban, Országos szakmai vizsgaelnöki és vizsgabizottság tagi névjegyzékre pályázat lebonyolítása Az iskola rendszerű szakképzés vállalkozói, szakértői támogatása a megújított Regionális Fejlesztési és Képzési Bizottságokban /RFKB/ való aktív részvétellel, Szakértői testület létrehozása az RFKB – k munkájának munkaadói érdek érvényesítése érdekébe A felnőttképzési intézmények támogatása a rövidciklusú kompetencia képzések rugalmas és költség hatékony megvalósításában,

Köszönöm megtisztelő figyelmüket