A k ő bányai önkormányzat küls ő és bels ő kommunikációja Készítette: German Gábor.

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
A veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezés szabályai (Seveso II.) - polgármesterek felkészítése Lakossági tájékoztatás A lakosság.
Advertisements

Klaszterportál, adatbázis DDOP számú pályázat záró rendezvénye Pécs, június 30.
Amberger Árpád Vezérigazgató. SMART TV alkalmazásÖTV média-portál.
Dr. Dietz Ferenc polgármester Március 12.
Budapest Főváros Ifjúsági Koncepciója „Kezdeményezés, Koordináció és Kooperáció” Gergely Péter április 6.
„Csellengő fiatalok” komplex bűnmegelőzési projekt
IKT = információs és kommunikációs technológia
TÁMOP Mozgáskorlátozottak interaktív honlapja.
A helyi lapok szerepe az önkormányzati kommunikációban
Egészségügy a beteg szemszögéből Jogszabályi útmutató.
A Pécsi Kistérség Foglalkoztatási Paktuma
Pápa Városi Televízió.
A Fővárosi Önkormányzat civil stratégiája
MANORKA projekt Magyar – Norvég Kapcsolatok
Önkormányzati kommunikáció és a helyi nyilvánosság
Az adományozás fogadtatása a médiában Kutatási eredmények október.
A Szociális Ágazati Portál (SZÁP)
Közigazgatási alapismeretek
Törökbálint város környezeti GIS alkalmazásainak megvalósítása
Az Európai Unió költségvetése Magyar esélyek és veszélyek Dr. Surján László október 10.
375/2007. (XII. 23.) Korm. rendelet a kisebbségi önkormányzatoknak a központi költségvetésből nyújtott feladatarányos támogatások feltételrendszeréről.
dr. Földy Ferenc Operatív Program Kft február 23.
Povorello XXI – A rend jövője PR és kommunikációs javaslatok.
Europe Direct Tájékoztató Központ Budapest ELTE Rektori Hivatal Pályázati és Innovációs Központ ELTE Innovációs nap 2013.
Lorem ipsum Széchenyi Programirodák bemutatása ELTE Innovációs Nap február 23.
A Kommunikációs és Közkapcsolati Főosztály tevékenysége ***** Tiszteletbeli konzuli konferencia 2008.
Az évi LXV. törvény a helyi önkormányzatokról
University of Kent arculati kézikönyv
AZ ÚJ MAGYARORSZÁG VIDÉKFEJLESZTÉSI PROGRAM KOMMUNIKÁCIÓJA.
Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium
Államtitkári Kabinetfőnök Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium
Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium
JEGYZŐI ÉRTEKEZLET Törvényességi Felügyeleti Főosztály Dr. Takács Zsófia október 17.
Önkormányzatok turisztikai feladatai
FoglalkoztaTárs - Társ a foglalkoztatásban Október 24. Észak-alföldi regionális szakmai műhelymunka A KézenFogva Alapítvány megjegyzései a kerekasztal.
Europe Direct Hálózat Magyarország Vedd ki a részed! március 18. Vizsnyiczai Márta Békés Megyei EIP.
A Palló információs rendszer bemutatása
1 Megváltozott szerepben a megyei önkormányzatok! Tájékoztatás a megyei önkormányzatok feladatairól és azok szociálpolitikát érintő kapcsolódási pontjairól.
és segíteni az embereket, akik hozzá akarnak férni ezekhez.
A költségvetési tervezés megbízhatóságához és megalapozottságához szükséges belső kontrollok kialakítása és működtetése Összeállította: Kiss Péter pénzügyi.
Miért érdemes az eMagyarország hálózathoz tartozni? Az eMagyarország hálózat működése kézzelfogható eredményekkel járul hozzá a társadalom és a gazdaság.
Politika, képviselő, információ Kerekes Pál jún. 6. MIBE Konferencia.
A költségvetés készítésének és elfogadásának folyamata
Belügyminisztérium Önkormányzati Feladatok Főosztálya
Bodor Tamás főosztályvezető-helyettes Gyermek és Ifjúsági Osztály
Civil szervezetek kapcsolatai Egészségügyi Szakdolgozók Együttműködési Fórum Alapítás 2001.
Dunaújváros2014. szeptember 15. Projekt eredményeinek disszeminációja – 9. fejlesztési elem ÁROP- 1.A „Szervezetfejlesztés a konvergencia régióban.
A HONLAP FEJLESZTÉS BEMUTATÁSA TÁMOP /1. Marcali Kistérségi Többcélú Társulás Együtt az alapszolgáltatások fejlesztéséért Készítette: Deák Lilla.
Biztos Kezdet Gyerekházak
Légrádi László (NHL4JL), Informatikus – könyvtáros szak, Második évfolyam A Public Relations elmélete és gyakorlata Beküldendő feladat: Egy arculatértékelési.
Iskolai számítógépes hálózat bővítése Készítette Tóth László Ferenc.
Bányászati kommunikáció Koritár Henriett Koordinációs munkatárs - NFM Országos Bányászati Konferencia Március Egerszalók.
A Dél-borsodi Akciócsoport LEADER programja Értékelési szempontok Tiszaújváros szeptember 30.
A választási feladatok ellátásával összefüggő aktuális információk Jegyzői Értekezlet december 3.
Dr. Földy Ferenc Európa-jogi szakjogász III. EURES állásbörze október 11. EUvonal EU Tájékoztató Szolgálat.
BUDAPEST FŐVÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK FŐPOLGÁRMESTERI HIVATALA FŐPOLGÁRMESTER Tarlós István FŐPOLGÁRMESTER Tarlós István Irányítás szakmai.
BUDAPEST FŐVÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK FŐPOLGÁRMESTERI HIVATALA FŐPOLGÁRMESTER Tarlós István FŐPOLGÁRMESTER Tarlós István Irányítás szakmai.
A Magyar Telekom csoport e-számla megoldásai „Elektronikus számlázás – MOST!” konferencia március 7.
Adóügyi aktualitások (Új jegyzői adatszolgáltatások, egészségügyi szolgáltatási járulék) Lukács György igazgató NAV Heves Megyei Adó- és Vámigazgatósága.
BUDAPEST FŐVÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK FŐPOLGÁRMESTERI HIVATALA FŐPOLGÁRMESTER Tarlós István FŐPOLGÁRMESTER Tarlós István Irányítás szakmai.
Médiagazdaságtan GSVMG11KNC /II. Nyomtatott sajtó.
Önkormányzat és állam.
Nemzeti Energetikusi Hálózat
a Mágocsi Közös Önkormányzati Hivatal
EU Tájékoztató Szolgálat
A Tudásrégió közösségi színterei
NYITÓ KONFERENCIA Egészségügyi alapellátáshoz kapcsolódó
Közigazgatási-civil partnerségi kapcsolatok
A helyi önkormányzatok feladatrendszere és költségvetése
Helyi támogatási kérelmek benyújtásának ügymenete
Előadás másolata:

A k ő bányai önkormányzat küls ő és bels ő kommunikációja Készítette: German Gábor

Kőbányáról ig önálló település - kőfejtőkről kapja a nevét - az ország több területére szállítanak a kiváló mészkőből ben leállítják a bányászatot - a járatok kiválóan alkalmasak a borászat, sörgyárak számára (Dreher, Varga Pincészet) - összesen 33 km hosszúságú üreg (eddig feltérképezett) - napjainkban neves cégekkel büszkélkedhet a kerület: Dreher, Richter Gedeon - Díszpolgárok (Cserháti Zsuzsa, Hofi Géza…)

Nevezetességek Csősztorony virágzó borászat szimbóluma műemlékké nyilvánították között épült eklektikus stílusa miatt különleges Szent László templom

Tevékenység A választópolgárok közösségének a Magyar Alkotmány értelmében joga van az önkormányzáshoz, vagyis a helyi közügyek demokratikus intézéséhez, illetve a közhatalom oly módon való gyakorlásához, amely a lakosság érdekeit tartja szem előtt

•Az önkormányzat nagyon jó viszonyt ápol a kerületben lévő intézményekkel (saját intézmények, civil szervezetek, közép-és nagyvállalatok) •Ezek az intézmények tevékenységükkel segítik az önkormányzat működését, ellátják azokat a feladatokat, melyekre az önkormányzat már nem tud elegendő erőforrást biztosítani, vagy nem kapcsolódik szorosan az igazgatási ügyekhez •Kölcsönösségi alapon az önkormányzat is segíti akár anyagi juttatással, akár információkkal, esetleg reklám és marketingtevékenységgel a hozzá forduló intézményeket. Magatartás

•A Képviselő-testület Kőbánya címerét - alkotói pályázatot követően december 7-én fogadta el az önkormányzat jelképeként •Az álló, hegyes talpú pajzs négyelt 1. arany mezejében, jobbra néző, lebegő fekete oroszlán felemelt mellső mancsaival bányász csákányt tart, utalva a kerület nevében is fellelhető kőbányászatra •A 4. arany mezőben szintén oroszlán tart egy gabonaszálat, mely egyszerre utal az e földrajzi területen a múltban meglévő földművelésre, ill. a jelenben is virágzó élelmiszeriparra és sörgyártásra •A 2. és a 3. mező ezüsttel és feketével hétszer vágott •A pajzs közepén lévő rubinvörös szívpajzs mezejében a- szinte önálló kőbányai jelképnek tekintett- Csősztorony látható, az egykori szőlőművelés és a máig fellelhető borászatot felelevenítéseként, megjelenítve a kerület legismertebb és legjellegzetesebb műemlék épületét •A címer alakjai együttesen a szorgalmasan dolgozó kőbányai embert idézik •Kőbánya címere a fenti szimbolikával valódi emblémaként fogja egybe a múlt és a jelen helyi jellegzetességeit, nagyszerűen mutatja be a hagyományőrzés és a múltra épülő folyamatosság, másrészről a szüntelen megújulni akarás és tudás dialektikáját •A címer Felsmann Tamás grafikusművész alkotása •A címer használatának körét és rendjét önkormányzati rendelet szabályozza Címer

Felépítés Képviselő testület Polgármester Alpolgármesterek JEGYZŐ Belső ellenőrzési iroda Aljegyző Beruházási és vagyonügyi iroda Hatósági Iroda Igazgatási és ügyfélszolgálati iroda Jegyzői iroda Polgármesteri iroda Pénzügyi iroda Településfejlesztési és városrendezési iroda GyámhivatalNépjóléti iroda Ifjúsági és sport iroda Közoktatási és közművelődési iroda Számítástechnikai iroda Beruházási és város- üzemeltetési csoport Vagyonügyi csoport Igazgatási csoport Közterület- felügyeleti csoport Szabály- sértési csoport Ügyfélszolgálati csoport Okmányirodai csoport Anyakönyvi és népesség- nyilvántartó csoport Jogi csoport Szervezési csoport Gondnoksági csoport Emberjogi, kisebbségi és vallásügyi csoport Számviteli csoport Költségvetési csoport Adócsoport Magasépítési és mélyépítési csoport Városfejlesztési és környezetvédelmi csoport Szociálpolitikai csoport Közoktatási és közművelődési csoport Iktató csoport Számítástechnikai csoport

Belső kommunikáció I. az önkormányzatban összesen 265 dolgozó (62% nő, 38% férfi) nincsen egységes arculat nincs minőségbiztosítási rendszer beléptető-rendszer – jegyző ellenőrzése alatt áll nincs számítógépes hálózat  csak ezés többnyire papír alapú, illetve telefonos kommunikáció nem működik hírlánc informális kommunikáció a meghatározóbb

Belső kommunikáció II. Kommunikáció eszközei Testületi ülések Apparátusi értekezlet Irodavezetői értekezlet -KÖSZI-ben rendezik meg - a Ház összes tagja részt vesz - jegyzőkönyv készül - évente min. hatszor - nyilvános ülések - papír, elektronikus meghívó - nem hivatalos - csak emlékeztető készül -Irodát érintő ügyek

Külső kommunikáció I. Kőbányai Média és Kulturális KHT. - feladata a lakosság tájékoztatása az önkormányzati témákban - újság kiadás, rendezvényszervezés, műsoranyag szolgáltatás - saját, jól felszerelt iroda Nyomtatott médiumok Kőbányai Hírek - sajtóreferens anyagai - ingyenes, havonta jelenik meg példányban - közvetlen terjesztés (postaládákba helyezik el) - politika és kultúra közel azonos arányban

Külső kommunikáció II. Nyomtatott médiumok Helyi Téma - a Kőbányai Hírek-hez hasonló tartalom, felépítés - hetente jelenik meg, több az aktualitás - hátránya: rosszabb kommunikáció az önkormányzattal Kőbányai Kalauz, Kisokos - ingyenes információs és reklám kiadványok - hirdetői bevételből működnek - Kalauz közvetett terjesztésű (postán, műv. házban található) jó kapcsolat az önkormányzattal  rendszeres frissítés - Kisokos közvetlen terjesztésű, hátránya: nem rendszeres a frissítés, elégtelen kommunikáció, kapcsolattartás

Külső kommunikáció III. Audiovizuális médiumok Helyi Kábel TV ben indult el - Média KHT. üzemeltette - sikertelen volt ATV kerületi híradó - 30 perces műsor vasárnaponként - 1 riporter, 1 operatőr + 1 médiatagozat - 15 perc hírek, 15 perc kultúra, színes témák - polgármesteri hivatal sajtóreferensétől érkeznek a fontos információk Jó kapcsolat az M1 és a Duna TV hírszerkesztőségével

Külső kommunikáció IV. Nyilvános fórumok Közmeghallgatás - évente 1x tartják meg a Pataky Művelődési házban - időpontról, helyszínről tájékoztat a Kőbányai Hírek, hirdetőtábla, kőbánya honlapja - jegyzőkönyv készül róla Lakossági fórum - lakosság tájékoztatása, véleményének kikérése a cél - bevonják a választópolgárokat a döntések előkészítésébe - időpontról, helyszínről tájékoztat a Kőbányai Hírek, hirdetőtábla, kőbánya honlapja Képviselői fogadóórák - személyes, diszkrét kapcsolat miatt népszerűbb az iméntieknél - Kőbányai Hírek teljes oldalt szentel a neveknek, időpontoknak

Honlap

•A X. kerületi önkormányzat hivatalos honlapja a webcímen érhető el. A linkre kattintva egy egyszerű design-al rendelkező honlap tárul elénk a fejlécben a kerület történetét meghatározó épületek, intézmények képeivel. Az oldalt tovább görgetve rendkívüli mennyiségű hír és információt találhatunk, ezeknek az aktualitása a honlap utolsó sorai felé minimálisra csökken. •Érdekesség, hogy az impresszum fülre kattintva egy információs oldalnak kéne megjelennie a honlap szerkesztőiről, ehelyett semmilyen adat nem áll rendelkezésre. Úgy gondolom, a honlapon lévő adatok frissítésére nem fordítanak kellő figyelmet. •Ennek az lehet az oka, hogy nincsen az önkormányzatnak külön embere arra, hogy a honlapot kezelje, tartalommal a Polgármesteri hivatal látja el, ám a frissítést már a számítástechnikai részleg végzi, a köztük lévő rendszeres kommunikáció hiánya, apróbb félreértések okozhatják a hibákat. Honlap

•Ha valaki belép az oldalra, rögtön szembetűnik a baloldalon néhány, a többihez képest nagyobb formátumú hír, ezek rendelkeznek a legnagyobb hírértékkel, ezt a részleget rendszeresen frissítik •A honlap regisztrációs lehetőséget is kínál, illetve rendelkezik kereső funkcióval is, így a látogató kulcsszavakkal könnyedén megtalálhatja a keresett adatokat •Jobb oldalon felül egy részletes menüsor áll rendelkezésünkre. Ezek a címszavak, mint például a kerületről, önkormányzat, hivatal több almenüpontot foglalnak magukba. A fontosabb pontok közül emelek most ki néhányat •A Kerületről menüpont alatt olvashatunk Kőbánya múltjáról, jelenéről, átfogó képet kapunk történelmi nevezetességeiről. Az Önkormányzat fülre kattintva részletes leírást kap az olvasó az intézmény felépítéséről, hierarchikus rendjéről, illetve tájékozódhat az önkormányzatot irányító legfontosabb személyekről. Hozzáférhetőek a rendeletek, a testületi ülések jegyzőkönyvei, ezen felül betekinthetünk a költségvetésbe is. Az Ügyintézés menüpontban elektronikus ügyintézésre sajnos nincsen mód, azonban hogy könnyebb legyen eligazodni, le vannak bontva az egyes irodák foglalkozási területei, átláthatóbbá válik, hogy hová kell fordulni a lakosságnak Honlap

•Ha megtaláltuk a felsorolásban az intézni kívánt ügyet, akkor arra kattintva megjelenik az ezzel foglalkozó iroda elérhetősége, nyitvatartási ideje, illetve hogy milyen dokumentumokra lesz szükség ügyintézéskor •A honlap kulturális szerepvállalása sem elhanyagolható, külön menüpontban a művelődni vágyóknak kínál rendezvényeket, kiállításokat, programokat. Rendszeresen beszámol a helyi sportéletről, a Sportalapítvány és a Diáksport program révén mozdítja ki az embereket otthonukból •A közérdekű menüpont tartalmazza a legfontosabb telefonszámokat, rendvédelmi szervezetek, egészségügyi intézmények, egyházak, alapítványok elérhetőségeit •Mind az archív, mind az éppen aktuálisan futó pályázatok feltételei, illetve a már feldolgozott pályázati anyagok megtekinthetőek, néhány közülük letölthető formátumban is elérhető •Véleményem szerint a honlap képes kielégíteni a lakosság igényeit, részletes információkat biztosít, átlátható módon van felépítve, ezáltal könnyen kezelhető. Negatív észrevétel viszont, hogy rendszertelen a frissítése, illetve nincs lehetőség interaktív használatra-nincs e-ügyintézés, fórum sem működik az oldalon. Ezt mindenféleképpen megváltozatnám, jelentős mértékben egyszerűsítené a hivatal és a lakosság kommunikációját, illetve közösségformáló szerepre is szert tehetne a portál Honlap

Kommunikációs aktivitás Streetball bajnokság - önkormányzati támogatást kap (anyagi, humán erőforrás) - fontos a sport és a gyermeknevelés az önkormányzatnak - idény nyitó ünnepség Kőbányán  polgármesteri beszéd - sztárvendégek  nagyobb érdeklődés - Nemzeti Sportban hirdetik a rendezvényt + helyi médiumok - jelentkezési díjból ajándékok, sajtóhirdetések, forgatási költségek rendezése - Sport Tv, M1, Duna Tv, Nemzeti Sport, Basketball Magazin, Képes Sport tudósít a rendezvényről - főbb támogatók: Coca Cola, T-Online, Kraft Foods(Sport szelet), ajándékokkal, ellátással járulnak hozzá a rendezvényhez -önkormányzat részéről utóértékelés nincsen, a médiafigyelés rendszertelen

Streetball képek

Összegzés - alapvetően jó kommunikációs stratégia, de sok kisebb hiányosság - jó regionális kapcsolatok - az eszközök, csatornák nem elég hatékonyak - anyagi ráfordítás szükséges a fejlesztésekhez - nem motiválják a lakosságot javaslattételre - számítógépes hálózat, modern technológiák hiánya

Készítette: German Gábor Elérhetőségek: