Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Iskolai számítógépes hálózat bővítése Készítette Tóth László Ferenc.

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "Iskolai számítógépes hálózat bővítése Készítette Tóth László Ferenc."— Előadás másolata:

1 Iskolai számítógépes hálózat bővítése Készítette Tóth László Ferenc

2 Egy iskolában felmerülhet az a probléma, hogy már nem tudja ellátni megfelelően az oda járó osztályokat, informatikai oktatás terén. A probléma oka: Túl sok az osztály, melyhez kevés az informatikai terem, ami jól felszerelt lenne és kielégítené az igényeket. Megoldás: Ilyenkor általában a hálózat bővítése mellett döntenek. Ezáltal szükséges kiépíteni egy új termet is, ahol az oktatás folyni fog.

3 A költségek Saját forrás Szakképzési hozzájárulások Pályázati lehetőségek Az informatikai szakképzési iskolák életében 3 helyről lehet pénzt szerezni, abban az esetben, ha az iskola a gyakorlati képzést nem külső céghez helyezi ki:

4 A költségek Mik azok a dolgok, amiket tisztázni kell az elején? Az új PC-k mennyisége a teremben A PC-k konfigurációja A hálózat bővítéséhez szükséges eszközök Vezetékek és egyéb eszközök

5 Az új terem előnyei A régebbi teremnél jobb felszereltség Az új teremmel együtt több helyen folyhat egyszerre oktatás Nő az iskola színvonala

6 Az iskola jelenlegi hálózata Az iskola egy normál hálózattal rendelkezik. Hálózati eszközeik: 1db TP-Link Routerből 3db 32 portos Modem

7 Az iskola jelenlegi hálózata A Számítógépek elhelyezkedése. Fellelhető hibák: Kevés PC Nincs projektor Nincs nyomtató

8 Operációs rendszer Vírusirtó / Tűzfal VGA Driver MS Office 2003  MS Office 2007 Meglévő szoftverek A szoftvereket a régebbi gépeknél sem árt frissíteni, míg az új teremben a legújabbakat telepíteni.

9 A hálózat bővítése A gépek közötti válaszfallal megoldható a csalások kiküszöbölése A tanári gép szemben van a többivel, így felügyelheti a diákokat Gépek elrendezésének előnyei:

10 A hálózat bővítése Egy gerinckábelen keresztül, csillagpontosan vannak összekötve a gépekkel ellátott termek. A gerinckábelezést csillagtopológiában 

11 gerinckábeleket végegységeket gerinc – gerinc patch kábeleket épületek közti kábeleket A hálózat bővítése A Gerinckábel A gerinckábel köti össze a gyűjtőszekrényeket, fő gyűjtőket (épületenként egy) és a belépési pontokat. A gerinckábel tartalmazhat:

12 A Windows alapú hálózatok Legelterjedtebb Jól kezeli az erőforrásokat Folyamatosan frissülő javítások és megoldások Könnyen kezelhető megosztások Egyszerűen és praktikusan megadható jogok felhasználóknak és csoportoknak

13 Fontos Windows beállítások Még mielőtt a szerver üzemkész lenne, fontos beállítani a felhasználók és a felhasználók jogait. Mik is ezek a jogok? Olvasás Írás Mappa tartalmának listázása Olvasás és végrehajtás Módosítás Teljes hozzáférés

14 VMware Workstation 4 Egyszerűen és gyorsan létrehozható virtuális emulátor Linux és 32 bites Windows operációs rendszerekre. Gyors és egyszerű telepítés 30 napos ingyenes teljes körű próba Szinte bármennyi virtuális gép A virtuális gépek hardveres megadása és módosítása

15 Összefoglalás Fontos, hogy az egész munka előtt frissítsük, bővítsük az informatikával kapcsolatos tudásunkat Mielőtt belevágnánk, szükséges a tervezés, és a kiadások felmérésére Kellő figyelmet kell fordítani, mind a hardver, mind a szoftver-es részekre Érdemes előrelátónak lenni, haladni a fejlődéssel és olyan rendszert kialakítani, amit később is fejleszthetünk, bővíthetünk

16 Köszönöm a figyelmet!


Letölteni ppt "Iskolai számítógépes hálózat bővítése Készítette Tóth László Ferenc."

Hasonló előadás


Google Hirdetések