Radnóti Katalin Főiskolai tanár ELTE TTK Fizikai Intézet

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
INTEGRÁLT TERMÉSZETTUDOMÁNYOS MINTAPROJEKTEK A klímaváltozás A légkör összetevői, hőtágulás, atomenergia Radnóti Katalin ELTE TTK Fizikai Intézet
Advertisements

Esélyteremtés lehetőségei a közoktatásban Mayer József Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet Salgótarján, május 27.
Az OH TÁMOP fejlesztései
„Fejlődés ellen nincs orvosság” (Neumann János) 1987.az alapítás éve 1989.a névadás éve 1993.az első (30 fős) kollégium 2000.NIVÁK 2002.Kollégium a Pozsonyi.
A kompetenciafejlesztés lehetőségei az iskolai tantárgyakon keresztül
VERES PÉTER GIMNÁZIUM Tanulmányi eredmények 2006.
Széchenyi István Gimnázium Nyitott nap negyedikeseknek november 27.
„Ezt egy életen át kell játszani”
A filozófia helye a középiskolai oktatásban
Nyílt napok látogatottsága
Természettudományok fizika, kémia, biológia Céljaink  Szemléletformálás (tanórán és azon kívül is)  Gyakorlatias tudás  Egyéni tehetséggondozás  Felkészítés.
VERES PÉTER GIMNÁZIUM Tanulmányi eredmények
Anyanyelvi mérések Magyarországon Oktatás és foglalkoztatás – Versenyképes gazdaság Magyarországon a XXI. században Szeged, Molnár Edit Katalin.
PROJEKTMÓDSZER „Copernicus az égitestek középpontjává
Nemzeti alaptanterv Választható kerettantervek Vizsgák és mérések követelményei Helyi tantervek Oktatási program- csomagok A tanítás gyakorlata A háromszintű.
Differenciált tanulásszervezés szemlélete és módszerei
Református közoktatás Pécsett A Polgári Leányiskola története
Természettudományok és műszaki tudományok területén végzett diplomások száma a éve korcsoportban 1000 főre számolva 2010-re az EU-ban 15 %-os növekedést.
TIMSS 2007.
Környezettudományi MSc A Szegedi Tudományegyetemen.
MTA - SZTE Képességfejlődés Kutatócsoport XIII. Országos Neveléstudományi Konferencia Eger, november 7-9. A természettudományos tudás és alkalmazásának.
Vincze Tibor életrajza
Varga Katalin Gimnázium (Varga Katalin Secondary School)
Informatika v á rosi munkak ö z ö ss é gi foglalkoz á sok hatása az iskolában folyó tehetséggondozásra.
Radnainé Gyöngyös Zsuzsanna egyetemi docens tanszékvezető
Az OKNT-adhoc bizottság kerettanterve „Természettudományt mindenkinek” 2009.
SZAKDOLGOZAT CÍME szakdolgozat
KOMPETENCIA- KOMPETENCIA- ALAPÚ OKTATÁS.
A nukleáris technikával kapcsolatos gondolkodás múltja, jelene, jövője
Első éves BSc hallgatók fizika tudása Radnóti Katalin Főiskolai tanár ELTE TTK Fizikai Intézet
A kompetenciafejlesztés lehetőségei a fizikában
A projektmódszer alkalmazási gyakorisága a közoktatásban
Országos Közoktatási Intézet Tantárgyi obszervációs vizsgálatok
Tanítók: egy szakmacsoport az adatok tükrében Nagy Mária, Országos Közoktatási Intézet Tanítóság: szakma, mesterség, hivatás Előadóülés. MTA, június.
A nevelési-oktatási program előzményei
TÁMOP szakmai támogatás Educatio Nonprofit Kft
A közoktatás „dobbantási” esélye Dobbantó Programindító Konferencia Setényi János 2008 Budapest.
Mit gondolunk arról, mi a tanulás és hogyan szervezzük meg ?
A magyar közoktatás- politika irányvonalának változásai 1998-tól 2006-ig Készítette: Kemenczky Zsuzsanna.
TANÁR-TOVÁBBKÉPZÉSI ALPROGRAM
Dr. Sediviné Balassa Ildikó: A FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZÉS ÁLTALÁNOS ÉS SPECIFIKUS JELLEMZŐI HOGYAN TANÍTSUNK EREDMÉNYESEBBEN? TANÉVNYITÓ SZOLNOK, VIII.
Érettségi jelentkezések és érettségi eredmények 2008 Tanévnyitó értekezlet Érettségi jelentkezések - érettségi eredmények augusztus 29.
ÚJ ISKOLA, ÚJ TUDÁS ÚJ MAGYARORSZÁG KORMÁNYZATI KONFERENCIA március 4.
Kémia szakmódszertani kutatások a Debreceni Egyetemen Tóth Zoltán.
A kerekasztal résztvevői
Közoktatás és természettudományi tanárképzés (II. rész) Az OKNT ad hoc bizottságának tanulmánya alapján összeállította: Szalay Luca
Nyugat-magyarországi Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Kar
VERES PÉTER GIMNÁZIUM Tanulmányi eredmények.
VERES PÉTER GIMNÁZIUM Tanulmányi eredmények 2005.
Első esély - esélyegyenlőség a mai iskolarendszerben
Fogyatékossággal élő hallgatók a Nyíregyházi Főiskolán Göncziné dr. Szabó Terézia „Egyenlő esélyek biztosítása a felsőoktatásban” november 26.
Avagy: Mit lát a pitypang magja repülés közben?
Kecskeméti Széchenyivárosi Arany János Általános Iskola Kecskemét
KUTATÓ KERESTETIK című projekt a Pro Scientia Aranyérmesek Társasága szervezésében, a Nemzeti Tehetség Program támogatásával "A tehetséggondozás területén.
Simon Gabriella A papíralapú portfólió
Az érettségi utáni továbbtanulást meghatározó tényezők
Nagyné Horváth Emília.
XXI. Századi Közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz TÁMOP / VÁLTOZTATÁSI TERVEK A MATEMATIKAÉRETTSÉGI VIZSGAKÖVETELMÉNYEKBEN.
Az ELTE Informatikai Kar és a FÖMI Távérzékelési Központ kapcsolata : Műhold-felvétel kiértékelő rendszer komponenseinek kifejlesztése (tervezés.
Szén-dioxid Nyomozók. energia-tudatosság projekt 8-14 éves diákok számára.
Útmutató a szakdolgozat elkészítéséhez
18 éves tankötelezettség A probléma és a kutatás rövid bemutatása Mártonfi György Budapest január 27.
A HEFOP PÁLYÁZAT EREDMÉNYEI A GYAKORLATI KÉPZÉSBEN.
A Magyar Tehetséggondozó Társaság tehetségfejlesztést segítő tevékenysége a gyakorlati programokban Debrecen, szept Dr. Polonkai Mária a.
Szén-dioxid nyomozók: energia-tudatosság projekt 8-14 éves diákok számára.
A társadalomismereti tartalmak tanításának lehetséges gyakorlata…
A fizika tanítása a 2012-es NAT-hoz készült A kerettanterv szerint Egri Sándor Debreceni Egyetem, Fizikai Intézet TÁMOP B.2-13/
ÉRTÉKELÉSI GYAKORLAT A SZAKISKOLÁKBAN konferencia előadás október 4. Dr. Ranschburg Ágnes
Mérés-értékelési gyakorlatok tanulmányozása az európai szakképzésben
Miért szükségszerű a változás a természettudományok oktatásában?
Előadás másolata:

A természettudományos közoktatás helyzete Magyarországon A fizika oktatásáról Radnóti Katalin Főiskolai tanár ELTE TTK Fizikai Intézet (gimnázium, általános iskola) rad8012@helka.iif.hu Honlap: http://members.iif.hu/rad8012/

Az előadásban érintett témák Az OKNT bizottság létrehozása és legfontosabb megállapításai 2008. nyári természettudományt tanító tanárok közt végzett felmérés eredményei 2008. őszén írt kritériumdolgozatok eredményei (a fizikaoktatás eredményessége) Példák projekt jellegű feldolgozásra

A bizottság összetétele Vezető Dr. Kertész János Kémia munkabizottság vezető: Dr. Szalay Luca Biológia munkabizottság vezető: Bán Sándor Fizika munkabizottság Vezető: Dr. Ádám Péter Hegyiné Farkas Éva Horányi Gábor Dr. Papp Katalin Dr. Radnóti Katalin Dr. Ujvári Sándor Dr. Vankó Péter Wagner Éva Alakuló ülés június 9.

A vizsgálat fő témakörei A természettudományos közoktatás társadalmi háttere és feladatai A természettudományos tantárgyak tananyaga és óraszámai Érettségi vizsgakövetelmények Az alkalmazott oktatási módszerek és szemléltetési módok Tehetséggondozás A természettudományos tantárgyak elfogadottsága, társadalmi értékelése Nemzetközi tudásszint-felmérő vizsgálatok eredményei Érettségi vizsgák, továbbtanulás Természettudományos végzettségű szakemberek, tanárok száma Tanári munkát befolyásoló körülmények, továbbképzés, finanszírozás Javaslatok megfogalmazása

A felmérés Célkitűzés Megállapításainkat konkrét adatokkal tudjuk alátámasztani. A kutatás módszerei Kérdőíves adatgyűjtés, többféle kitöltési lehetőség biztosítása Az adatok feldolgozása Adatbázis kezelő programmal 112 X 1050 Hipotézisek, kutatási kérdések Életkor szerinti eloszlás, kísérletezés feltételei, óraszámok, tanulói létszámok, differenciált fejlesztés lehetőségei (versenyek), kommunikációs lehetőségek, oktatási módszerek A minta Közel reprezentatív, de mindenképpen jelzés értékű.

A felmérés megszervezésében és kiértékelésében a következő kollégák vettek részt: Baranyai József és Bán Sándor, középiskolai vezetőtanárok (biológia) Hegyiné Farkas Éva, középiskolai tanár (korfák) Dr. Király Béla, mérnök, kandidátus (kiértékelő program) Dr. Radnóti Katalin, főiskolai tanár (kérdőív összeállítása, kiértékelő program tesztelése, általános rész kiértékelése, fizika) Rausch Péter, egyetemi hallgató (programozás, web-es megjelenítés) Dr. Szalay Luca, egyetemi adjunktus (kérdőív összeállítása, web-es megjelenítés megszervezése) Dr. Ujvári Sándor, középiskolai tanár (szerkesztés) Varga Márta és Baranyi Ilona, középiskolai tanárok (kémia) Moróné Tapody Éva

Köszönjük minden kollegának, aki a kérdőív kitöltésével segítette munkánkat! http://oknt.blog.hu/ Elemző értékelések Általános rész Tanári korfák Fizika Kémia Biológia A kiértékeléshez használt Excel táblázat A táblázat használata A kollégák szöveges válaszai

A kísérletezés feltételei Órakedvezmény nincs. Laboráns nincs. Anyagi források általában szűkösek.

Óraszámok és tanulói létszámok Túlórák. Magas létszámú tanulói csoportok. Óraszámok általában a kerettantervi ajánlásokhoz igazodnak.

Differenciálás lehetőségei Általában tanórán kívül, szerény anyagi megbecsülés.

Szöveges válaszok

2008-ban írt kritériumdolgozatok A dolgozat felépítése: - mértékegységes táblázat 5 pont - 5 darab tesztes kérdés 8 pont - 3 kérdés + indoklások 6 pont - 1 vizsgálati módszer 4 pont - 3 feladat (7 + 10 + 10) 27 pont -------------------------------------------------------- Összesen 50 pont 5 intézményben írták meg, 1324 fő ELTE kettős cél: kiket kell felzárkóztatni, kik részesülnek emelt szintű képzésben? Excel táblázat készült a részletes kiértékeléshez.

Eredmények BME fizika BSc 60 fő * ELTE fizika BSc 82 fő * BME VIK 785 fő Debrecen 103 fő Kecskemét 294 fő Összesített eredmény: 30%

Az elért eredmények

A dolgozat egyes részeinek megoldásai

Néhány kérdés Történik-e munkavégzés a következő esetekben? Indokolja válaszát minden esetben! 1.) Egy Föld körül keringő űrhajón végez-e munkát a gravitációs mező? (2 pont) 30,2 % -os a megoldás. Nem, az erő és az elmozdulás merőleges egymásra, ha körpályán meg az űrhajó. Ha ellipszis pályára is gondol a diák, és ezért igen a válasz, természetesen az is jó. 2.) Az elektromos erővonalakra merőlegesen mozgó töltésen? (2 pont) 31,2 %-os a megoldás. Nem végez munkát, mert az erő és az elmozdulás merőlegesek. 3.) Gázlángon vizet melegítünk. (2 pont) 25,3 %-os a megoldás. Nem, hőközlés történik. Ha másodrendű effektusokat leírt a hallgató, pl. tágulási munka, akkor természetesen jó a válasz.

Egy karácsonyfaizzó foglalatán a következő adatok találhatók: 14 V, és 3 W. Hogyan határozná meg, hogy helyes teljesítményt írtak-e fel az izzóra? A válaszhoz készítsen ábrát!

Szakirányok választása az ELTE-n

Tehetséggondozás, tanulmányi versenyek A magyar diákok viszonylag kis hányada kerül csak be a tehetséggondozási rendszerbe. Ezek között túlnyomó többségben vannak a régi, nagy hagyományokkal rendelkező „elit” iskolák diákjai (1-2% Neuwirth Gábor). A többi oktatási intézmény tanulóinak tehetséggondozása rendszerszinten nem biztosított.

PISA 2006. Természettudomány Kevés az 5. és a 6. szintű gyerek!

A magyar diákoknak sok elszigetelt ismeretelem van a fejében, melyet iskolarendszerünk jól közvetít. → Az IEA méréseken jól teljesítenek. A magyar diákok esetében a sok ismeretelem nem alkot jól szervezett, alkalmazható tudásrendszert. → A PISA méréseken nem teljesítenek túl jól. Egyik lehetséges megoldás: projekt jellegű tanulásszervezés beiktatása.

Hogyan mozog a villamos? Cél: Különböző mozgástípusok elkülönítése a gyerekek előzetes ismereteinek felhasználásával egy konkrét, a gyermekek számára ismerős mindennapi élethelyzet vizsgálata alapján. Problémafelvetés Hogyan mérnéd meg, hogy a 24-es villamos átlépi-e az iskola közvetlen környezetében a megengedett sebességet? Milyen eszközöket használnátok a mérés során? Milyen mennyiségeket mérnétek meg? Hogyan történne a mérés? A mérési adatokból hogyan következtetnétek a villamos mozgására? A feldolgozás lépései A tanulók csoportos problémamegoldása. Csoportbeszámolók. A csoportok munkájának értékelése. A modelleszköz megépítése. Mérések. Mérési eredmények kiértékelése.

Újszerű tanári szerep

Természettudományos mintaprojektek Országos Oktatásfejlesztési Intézet(OFI) Közgazdasági Politechnikum Klímaváltozás Társadalmi hatásai miatt fontos tudásterület feldolgozása. Globális és lokális szintek megjelenítése. Tudomány jellegének bemutatása, változó voltának érzékeltetése. Attitűdök fejlesztése. A különböző természettudományos tantárgyak tanulása során megszerzett tudáselemek megfelelő rendszerbe szervezése. Feldolgozható diszciplináris tantárgyak keretében, de integrált módon is.

A feldolgozás vázlata Nyitás, a probléma felvezetése Éghajlati rendszerek természeti tényezői (víz, szén-dioxid, hőtágulás…) Állapotleírás, mérési módszerek, eszközök Változások, mi történet eddig, mi várható? Kibocsátás csökkentési lehetőségek (energiatakarékosság, atomenergia…) A mi városunk, szerepjáték

Bugát Pál Természetismereti Vetélkedő 25 éve A vetélkedő eddigi témakörei 1984. A kozmikus energia áramlása, energia transzformáció a bioszférában 1985. Az anyag szerveződése 1986. Kölcsönhatások, mint rendszerszervező erők 1987. Szabályozás 1988. A Föld ma és holnap 1989. Elhagytuk a Földet 1990. Egyensúly – stabilitás – instabilitás 1991. Hogyan alkalmazzuk a természettudományokat az életünket befolyásoló jelenségek és folyamatok megértéséhez? 1992. Fűben-fában orvosság 1993. Az erdő 1994. Táplálkozás 1995. Evolúció 1996. Energiahordozók 1997. Gyógyszergyártás 1998. Életesélyek a XXI. Században 1999. A tudomány társadalmi hatása az emberiség történetében 2000. Magyarok a természettudományos kutatás élvonalában 2001. A föld vízburka 2002. A földi légkör 2003. A Föld 2004. Hétköznapok tudománya, tudomány a konyhában 2005. Tudomány – Technika – Társadalom 2006. A barlangoktól a felhőkarcolókig 2007. Utazás a Föld körül 2008. Anyagok a mindennapokban Helyünk a Világban

További feladatok… Újszerű oktatási módszerekhez való szakanyagok elkészítése, web-es megjelenítése, további videó felvételek készítése… Fizika alapvető fogalmi rendszere általános és középiskolai szinten, a félreértelmezések feltérképezése…(diagnosztikus mérések, illetve kritériumZH-k eredményeinek közzététele)

Honlap: http://members.iif.hu/rad8012/ Köszönöm a figyelmet! rad8012@helka.iif.hu Honlap: http://members.iif.hu/rad8012/