R E I S E N B Ü C H L E R S Á N D O R „A magyar filmművészet legmagányosabb alkotójának ”, „az animáció remetéjének ” pályaképe visszaemlékezések, vele készült beszélgetések és filmképei tükrében

„A legnagyobb boldogság, ha végignézem a filmjeimet, s azokban egyetlen kockányi kompromisszumot sem fedezek föl.” (Magyar Hírlap, 1988) „A hatvanas években kezdtem a pályámat, az ún. nagy generációhoz tartozom. Egykor iszonyúan radikálisak voltunk. Csak a valódi kultúrában hittünk, és abban, hogy a világ megváltoztatható.” (Bóta, 1993) Egy portré századunkból, 1965.

Minden munkáját átjárta a megélt, a megszenvedett felelősségtudat. Filmjei a szelíd, ironikus figyelmeztetéstől a kétségbeesett ginsbergi üvöltésig kipróbálnak minden formát, hogy a végromlásába rohanó emberiséget megállítsák. (Orosz, 2004) Egy portré századunkból, 1965.

„Juhász Ferenc A Nap és a Hold elrablása című könyvét egy könyvesbolt kirakatában pillantottam meg. A cím megtetszett, valami bartóki őserőt éreztem benne, megvettem. Számomra ennek a találkozásnak egy életre szóló jelentősége van. Ez a film volt és marad is az én ars poeticám. Ez az ember és természet örök kapcsolatába vetett hit és a megújhodás örök lehetősége.” (Dizseri, 1976) A Nap és a Hold elrablása, 1968.

„A 68–69-es évek progresszív diákmozgalmaihoz szerettem volna kapcsolódni a Barbárok idejével. Szolidaritási film, a haladók iránti szimpátiám szülte. (…) 68-ban egyfajta euforikus állapot volt az egész világon. Más irányba próbált főleg a fiatalság és az emberiség sorsáért aggódó értelmiség menni, s ennek megvoltak a maga eszmei, kulturális, gazdasági stb. lecsapódásai. De 68 után volt az az időszak, amikor a nagy kiábrándulás is bekövetkezett.” (Művészet, 1982) Barbárok ideje, 1970.

„A fejlett ipari társadalmakban elsősorban az egész életet behálózó, fogyasztásközpontú, eltárgyiasult mechanizmus elleni lázadásban, a harmadik világban a városi és a népfölszabadító gerillamozgalmakban, az USA-ban pedig a vietnámi háború és a faji elnyomás elleni erőteljes tiltakozásban fejeződött ez ki.” (Művészet, 1982) Barbárok ideje, 1970.

„Csajkovszkij 1812 című nyitánya (…) tulajdonképpen a sűrítménye Tolsztoj Háború és békéjének is, ha akarom, hiszen a napóleoni hadjáratról szól. (…) Kétszer elolvastam hozzá a Háború és békét. (…) Másodszorra már mint Eisenstein- tanítvány, őrült módra elkezdtem skiccelni. Ahogy Eisensteintől tanultam, hogyan lehet szinte kozmikus méretű szituációkat kifejezni arcok erejével, tájakkal, sok minden egyébbel, hát megpróbáltam mindezt egy rajzfilmben összehozni. Az 1812-es év végül több lett, mint egy tisztelgés az orosz kultúra előtt: két kultúra csap össze benne. Az oroszt az ikon-technikával oldottam meg, a másik fél, a napóleoni had- sereg ábrázolásához viszont arcokat fényképeztem ki az olasz reneszánsz, a trecento, quattrocento, cinquecento festészetéből, és azokhoz terveztem egyenruhákat.” (Csala, 1997) Az 1812-es év, 1972.

„ … hogyan halódik a régi minőség, és ebbe miként hatol be az új. Erre kitűnő alkalmat adott a tolsztoji tér-idő szemlélet, (…) a haldokló ember sajátos életösszegzése, amikor egy szemvillanás alatt végigvonulnak előtte élete képei. Megpróbáltam ilyen számadásszerű lényeglátó képsor-koncentrációkban a Háború és béke egyetemes mondanivalóját és az ezzel adekvát zenét megjeleníteni.” (Művészet, 1982) Az 1812-es év, 1972.

„ Bármilyen jól szervezett szupercivilizált gépezet abban a pillanatban vereséget szenved, ha a másik fél olyan eszközökkel és pályán, terepen veszi fel vele a csatát, amely nem az ő sajátja. Az ún. barbárok a történelem ciklusai folyamán mindig is megverték az utolsó menetben a »nagy civilizációkat«, amelyek tulajdonképp akkor érték el fénykorukat, amikor már dekadenciába süllyedtek.” (Csala, 1997) Az 1812-es év, 1972.

Békéltető expedíció a Mars bolygóra, „Katarzist kiváltónak szánom az »optimizmusomat«. Filmjeimben mindig arra törekszem, hogy befejezésként új kezdési lehetőségeket kínáljak a nézőknek. Sohasem a szabványosított hollywoodi »happy end« jegyeinek segítségével, hanem a fejlődés új tartományai felé mutatva.” (Dizseri, 1976)

„…komolyan foglalkoztat az, hogy az általam is felismerni vélt és mélyen átélt civilizációs válságnak az animációs képét megrajzoljam. Mégpedig olyan módon, hogy ne csak a környezetszennyeződésről, a környezetpusztításról beszéljek, hiszen az csak a felület, hanem, hogy összefüggéseiben, a természet részei- nek együttélésében mutassam be az egész folyamatot. Mert Földünk egyetlen nagyon szorosan össze- tartozó, élő test, mint ahogy az már a görög filozófus, Plótinosz munkáiban is áll; az emberi lélektől a legkisebb virágszál növekedésén át a kozmikus erőkig.” (Zalán, 1988) Vázlatok az Isten veled, kis sziget! című filmhez, 1987.

„Nyomaszt a tehetetlenségem. Mintha egy sci-fi rémtörténet főszereplője len- nék. Úgy érzem magam, mint egy nyúl: az éjszakai országúton megbűvölten bámulok a tovasuhanó kocsi fény-pászmájába, noha tudom, a kerekek alatt végzem. Nyakunkra szakadt a civilizáció. Az agyakat kezdi elönteni a téboly. A végzet egyre feltartóztathatatlanabbul közeledik felénk.” (Gervai, 1992) Boldog világvége, 1999.

„Bármelyik filmemet (…) többször kell megnézni ahhoz, hogy a bennük rejlő vizuális üzenet és gondolatrendszer a maga teljességében eljusson a nézőhöz. Ennek elsősorban maximalizmusom az oka. Minden képemmel erőteljesen szeretnék ösztönözni, mindegyik képrészlet – még a legapróbb is – valami célt, valami mondanivalót szolgál. Így történhet meg, hogy a viszonylag dinamikus vágás következtében a nézők zöme nem tudja minden vonatkozá- sában követni a filmjeimet. Az összatmoszférát azonban – legalábbis én azt tapasztaltam – mindig érzi.” (Antal, 1979) Boldog világvége, 1999.

„A világnézetem alapvetően közép-európai, de a gondolattársítás merészségében tudatosan amerikai szeretnék lenni. Ez alatt azt az eklektikus hajlamot értem, amely a legvadabb dolgokat is meri párosítani. Meg kell tanulnunk az eklektikát is, mert az fejezi ki (vagy leplezi le) legjobban a mai szétbomló világképet, korunk extremitásait.” (Művészet, 1982) A fény pillanata, 2002.

„Volt egy koncepciózus életművem, aminek minden darabját tudatosan megterveztem, s megcsináltam. A fény pillanata ennek a koncepció-sorozatnak a legutolsó darabja. Ez az a pont, amikor nekem vissza kell vonulnom. (…) Ez után a film után már nem akarok bármit is mondani.” (Lendvai, 2003) A fény pillanata, 2002.

Blue jeans, hosszú beatnik haj, rekedt, reszelős hang, mintha a woodstocki mező budapesti nyúlványán lépegetne. Minden lépése egy kivonulás. (…) A Filmművészeti Főiskolából érkezett a képzőművészek közé, és szerényen utasította el, hogy kollázsait kiállítási mércével mérjék. (…) Talán, ha nem a vasfüggöny mögött él, a pop art legnagyobb művészei közé sorolják: Warhol, Rauschenberg, R e i s e n b ü c h l e r. (Orosz, 2004) Magyar filmesek a bombay-i fesztiválon: Orosz István, Reisenbüchler Sándor, Cakó Ferenc, Szobolits Béla, 1992.

Hivatkozások Antal István: A személyes állásfoglalás belső kényszeréből, Filmkultúra, április Bóta Gábor: Kilencven perc az életművem, Magyar Hírlap, március 16. Csala Károly: Egy csendes anarchista, Népszabadság, július. 5. Dizseri: Hitet tenni az alkotó erők mellett, Filmkultúra, március Gervai András: Zöld (és egyéb) intelmek, Magyar Hírlap, július. 4. Lendvai Erzsi: "És jött a sehonnan fújó szél..." A negyedik dimenzió mint lehetőség az élhetőbb életre, Filmkultúra, Orosz István: Isten veled, kis sziget!, Bevezetőszöveg a Varga Filmklub retrospektív Reisenbüchler-estjéhez, Zalán Vince: A levetkőztetett planéta, Filmvilág, február (Szerző nélkül), Mesék a barbárok idejéről, Művészet, február (Szerző nélkül), Isten veled, kis sziget!, Magyar Hírlap, június 17.