SZERELEM

Egy nyugtalan érzés bántja szívem, Nem találom a világban helyem, Merre menjek, szaladjak én? Hogy boldogabban éljek én? Szomorú fűzfa, szomorú lány, Szerelemnek hajnalán, Gyere velem, gyere te kicsi lány, Érted az én szívem fáj, fáj. Csak életemben egyszer lennék boldogabb, Elfelednélek téged s a múltamat. Hajnali szürkület vidd el a szívemet, Nálad boldogabb lehet. Tőled kaptam minden reményt, Boldogságot, szenvedést. Kerestelek szerelem szigetén, De nem találtalak meg én. Ott sírok én, ahol senki se lát, Sötétben sír egy cigánylány. Hol van a múltam, hol vagyok én? Szívemnek rejtekén, rejtekén.

Szeretni akarlak, megtartani mindörökre Kezem feléd nyújtom, szívem neked adom Melyet vissza soha nem kérek Szeress egy életen át, úgy, mint én Téged Akkor is ha megöregszünk És akkor is, ha már nem élek.

Szép volt a sorstól, hogy utamba ejtett, Hogy minden édes csókot a számon felejtett. Csak akkor adna igazán szépet, Ha mindörökre nekem adna Téged!

Emlékül Neked most egy verset írok De tudd ,minden sornál tiszta szívből sírok! Hittem egy szép, boldog szerelemben Szerettem egy fiút, nagyon, önfeledten. Remegett kezem mikor szemembe nézett S lám mégis eltalált minket a keserű végzet. Sok volt a vita, sok a félreértés Valahogy hiányzott a kölcsönös megértés. Volt sok öröm és szomorú bánat Jó volt tudni, hogy van, aki haza várhat. Kihez odabújtál, testére csókot adtál Kitől reggelente egy vidám mosolyt kaptál. Szeretlek én most is, jobban, mint valaha De mégis elszakít tőlem az élet sorsa. Meggondolatlanul dobálóztunk a szavakkal S bántottuk egymást, néha akarattal. S mi lett a vége? Lám, már te is tudod! Hisz a sok vitát már te is unod…. Nem tudom én, leszek –e még boldog valaha S a te szíved lesz –e más szívének otthona. Lehet, elfelejtesz majd engem hamar, s könnyen De nekem nem lesz oly nap, hogy ne hullna könnyem! Síratom a szerelmet, melyet Tőled kaptam S felfogom lassan, hogy egyedül maradtam. Hisz másra én sose vágytam, te kellettél nekem És most mégis nélküled kell tovább mennem. Rengeteg emlék itt marad, arcod előttem Mindig érezni fogom, hogy hiányzol mellőlem. Évek múlva, ha újra találkozunk Csendben szólal meg fájó sóhajunk: Hol rontottuk el, mi volt a baj? Talán a Jóisten nekünk mást akar? Boldogabb leszel- e mással, életed teljes –e? Hogy fogom elviselni, hogy másnak vagy a kedvese! Ó, ha megállíthattam volna a tegnap boldog pillanatát Nem kellene átélnem a ma, s a holnap iszonyatát! Elengedjük hát most végleg egymás kezét Új életem nélküled kegyetlen lesz, s nehéz! Őrizz meg szívedben szép emlékként, ne haraggal gondolj Rám S ne felejtsd el, szeretni foglak .. örökké! Szemedben ne legyen gyűlölet, hisz a sors tehet róla Közös álmainkat most már más váltja valóra!

Én nem tudom mi ez, de jó nagyon, Elrévedezni némely szavadon, mint alkonyég felhőjén, mely ragyog, És rajta túl derengő csillagok. Én nem tudom mi ez, de édes ez, Egy pillantásod hogyha megkeres, mint napsugár, ha villan a tetőn, holott borongón már az este jön. Én nem tudom mi ez, de érezem, hogy megszépült megint az életem, Szavaid selyme szíven simogat, Mint márciusi szél a sírokat. Én nem tudom mi ez, de jó nagyon, Fájása édes, hadd fájjon, hagyom. Ha balgaság, ha tévedés, legyen Ha szerelem, bocsájtsd ezt meg nekem! 

Szeretni úgyis lehet, hogy nem mutatod meg, szeretni úgyis lehet, hogy lábad meg remeg. Szeretni úgyis lehet. hogy csókolni nem mered, szeretni úgyis lehet, hogy könnyed megered.

Visszagondolva az első találkozásunkra, Örömteli könnyek hullnak most az arcomra. Először csak mosolyogtunk egymásra, Aztán hirtelen meg is szólítottál. Boldog voltam vagy csak bolond, Hogy minden szavadat elfogadtam? Úgy éreztem, hogy Te vagy az élet, Aki az álmomból fölébresztett. Reszkettem, amikor először hozzám értél, De hirtelen elmúlt, mert átöleltél. Mikor puszit kaptam Tőled, A világ megállt körülöttem. Majd mikor először megcsókoltál, A szívem majd kiugrott ám. Éreztem, hogy boldog vagyok Veled, Mikor kettesben ültünk egymás mellett. De a vég minket is elért, Mikor búcsút kértem én. Remélem látlak még valaha, Ha az élet is úgy akarja.

Szívem szíveddel együtt dobban, nem szerethet nálam senki jobban Szívem szíveddel együtt dobban, nem szerethet nálam senki jobban. Olyan vagy nekem, mint egy édes virág. Többet érsz nekem, mint az egész világ!

Állok most az ablakomnál, Nézem az eső áztatta fákat, Hiányzol most nagyon nekem, Néma csend üli meg a tájat. Az esőcseppek halkan peregnek, Végig folynak lassan az ablakon, Én csak állok némán magamban, És a hiányod most fáj nagyon, Áznak kint a bokrok, áznak a fák, Én csak nézem és arra gondolok, Milyen üres nélküled ez a világ.

" Olyan furcsák vagyunk mi emberek, A szemünk sír , az ajkunk nevet " Olyan furcsák vagyunk mi emberek, A szemünk sír , az ajkunk nevet. Azt hisszük másról, hogy boldog talán S irigykedünk egy-egy szaván. Azt hisszük, ha a másik szeme ragyog, Gondolatai tiszták s szabadok, S nem vesszük, dehogy vesszük észre, Hogy könnyek égnek csillogó szemébe. Oly furcsák vagyunk mi emberek, A szemünk sír ,az ajkunk nevet. Hazugság az egész életünk, Mert akkor is sírunk, amikor nevetünk"

Amikor árnyamat felissza a nap, Keress meg engem a nagy fák alatt, A hulló levelek mesélnek neked, Amikor majd én már nem leszek. Látni fogsz és hallod a hangomat, Simogasd meg majd akkor az arcomat, Mert általad, benned élek tovább, Én sem élhetnék ha te nem volnál, De amíg te élsz én is itt leszek, Mindent itt hagyok, semmit nem viszek, Tied marad az ölelés, tied a szívem, Ezt nem veheti el tőled már senki sem, És a szemedet majd bármikor behunyod, Mint a mesében én azonnal itt vagyok, És vigyázok rád amíg van benned élet, Mert amióta nem vagyok, már benned élek.

„Oly jó lenne ha megszűnnék létezni, S akkor senki sem tudna ellenem vétkezni. Utálom az egész életet és világot. Jó lenne már csak a síromra kapni virágot. Nem akarok több szenvedést és fájdalmat A sok rohadt embertől további bántalmat. Temessetek a temető legkisebb zugába el, De engem ott sose keressetek fel. Az jöjjön ki oda meglátogatni, Ki hozzám a szavait meg tudta válogatni. Ő nem más csupán csak életem szerelme, Benne bízok, és tudom, sose felejt el. Ezért édes, ha gondolsz rám, csak nézz fel az égre, És az éltessen, hogy téged szeretni foglak mindörökre”

Szeretlek, szeretlek, szeretlek, egész nap kutatlak, kereslek, egész nap sírok a testedért, szomorú kedves a kedvesért, egész nap csókolom testedet, csókolom minden percedet. Minden percedet csókolom, nem múlik ízed az ajkamon, csókolom a földet, ahol jársz, csókolom a percet, mikor vársz, messziről kutatlak, kereslek, szeretlek, szeretlek, szeretlek.

Mikor rózsát látok, te jutsz az eszembe Mikor rózsát látok, te jutsz az eszembe. Ha a neved hallom könny szökik a szemembe, Ne, hogy azt hidd elfoglak feledni, Mert én téged örökké foglak SZERETNI.

Szeretni őt, ki észre sem vesz talán, szeretni reménnyel és igazán Szeretni őt, ki észre sem vesz talán, szeretni reménnyel és igazán! Elmegy melletted, rád se néz, s te napról-napra lesed tekintetét! Várod a mosolyát, a szeme színét látod, s ha Ő nevet, az már felvidít téged! Tudod, hogy szereted, miért kérdezed? Ha újra látod, elveszted az eszed! Ha csak hallasz is róla, megdobban a szíved, majd elfordulsz csendesen és könnyes lesz a szemed! Nehéz az élet és gonosz a szerelem, sokat fájdítja fiatal szívedet!

Az első Csók tőled, mely ajkaimhoz ért, Azon a nyári napon, mikor lelkünk összeért! A szerelem lángja fellobbant bennem, S tudom: Nálad jobban senkit nem szerettem! De vihar közeleg és a szerelemnek vége, Könnyes szemmel tekintek az égre!

Van amit nem lehet szóban elmondani, csak tiszta érzelemmel lehet kimutatni. Mikor egy ember a társát óvja, biztatja, mindig csak az ő javát akarja. Csak a szépet és jót látja meg benne, és érte bármit, feltétlenül megtenne. Mikor szomorú vagy már a jelenléte megnyugtat, még mosolyogni nem lát, addig nem nyughat. Reggel boldogan kelsz, mert végre megölelheted, és az egész napot megint vele töltheted. Látod a jövőt, mikor a szemébe nézel, akkor az biztos, hogy szerelem, mit érzel!

Elszaladtál, mint az idő, gyönyörű, szexis kicsi Nő Elszaladtál, mint az idő, gyönyörű, szexis kicsi Nő! Pedig ha vártál volna még, enyém lehettél volna rég! Szerethetnélek szabadon S mi lett volna még, nem tudom. Ha maradtál volna velem, szárnyalt volna a szerelem.

Tudtad, hogy fájni fog, mégis megbántottál Tudtad, hogy fájni fog, mégis megbántottál. Én szerettelek, de Te csak kihasznátál! Egyszer rájössz, hogy én szívből szerettelek, de akkor már késő lesz, én már elfeledtelek. A szívem másé lesz, mert Te megtagadtad, és látod, most már Én nevetek rajtad!

Nem érdemes szerelmesnek lenni, virrasztani sok-sok éjszakát Nem érdemes szerelmesnek lenni, virrasztani sok-sok éjszakát! Nem érdemes könnyet ejteni, hisz minden úgyis tovaszáll! Nem érdemes levelet írni, hiába a könny és a vallomás! Nem érdemes szerelmesnek lenni, hisz a vége úgyis csalódás!

Ha majd egyszer megkérdezed, miért szeretlek, én ezt fogom válaszolni Rólad, Neked: Mert Te vagy a legszebb égitest, a Nap, mely mindig világosságot és meleget ad. Mert ott vagy mindenhol, Te vagy nekem a fény, nélküled sötét van, s így megvakulok én. Mert Te vagy nekem erdő mélyén a tűz, amely óv a hidegtől, s minden vadat elűz. Mert Te vagy nekem sivatagban a hűsítő víz, mely a nagy hőségben a kiszáradástól őriz. Mert a kedvenc színem is Te vagy, a zöld, mi nélkül oly unalmas és sivár ez a Föld. Mert fontos vagy nekem, akár az oxigén, nélküled fuldoklom, s majd meghalok én. Hogy miért szeretlek, és mit jelentesz nekem? Egyszerű a válasz, mert Te vagy az Életem.

Szerencse, hogy Rád találtam. Akkor mikor nem is vártam Szerencse, hogy Rád találtam! Akkor mikor nem is vártam! Néztük egymást csendben, Megkérdeztem félve: Mit érzel? Mit szeretnél? Puszit adtál, és megöleltél. . . . Mosolyogva tovább mentünk, Abba hagyni nem volt kedvünk! Most pedig pár hónap után, Nem akarlak elveszíteni már, Hiszen szeretlek már nagyon, El nem mehetsz. . . nem hagyom. . . !!

Csak az első szerelmet nehéz feledni Bármilyen nehéz is ezt megérteni Ez nem törvény de már oly szigorú Mert aki csalódik az nagyon szomorú Szomorúan tölti napjait S tagadja, hogy szeretett valakit De mikor rá gondol arra kit el kell feledni Rá döbben arra, hogy még jobban szereti Gyűlölni akarja, de nincs ereje Hisz ő volt az élete Első szerelme Inkább vállalja a sírást, szenvedést. Csak meg ne sértse az Első szerelmét.

Ha majd érzed a május illatát, ha meghallod a kis madár dalát, ha lázbba ejt egy szép tavaszi est, ha a szíved félve remegni kezd, ha egy kis levelet csókolsz lázasan, ha éjjeleket töltesz álmatlan, ha sírva fakadsz majd egy bús éneken akkor tudni fogod, mi is az a szerelem.

Ne hidd, hogy eltudlak feledni, Hogy rajtad kívül mást is tudok szeretni. Hogyha a síron túl is van élet, Ott se tudnék mást szeretni, csak téged.

Ülök a sötétbe, S szívem darabokra törve Ülök a sötétbe, S szívem darabokra törve... Sírok csak sírok, Mert még mindig szeretlek... Megígértem, hogy nem ejtek miattad több könnyet, De nélküled minden olyan más lett... ,Nincs ki vigasztalan, Nincs ki megnyugtasson... Csak az tudna megvigasztalni, Aki az én szívemet összetudta törni... De tudom, hogy ő nem jön el, Neki az én szívem többé már nem kell... De annyira rossz ez így nekem, Hiányzol életem! De tudom, hogy ennek már vége, S kezdődik egy új fejezet az életembe... Nem tudom, hogy mi van a lapra írva, Nem tudom, hogy ki lesz ki megdobogtatja a szívem újra... De ha jön valaki, Majd csak az ablakon nézek ki, S ha ő az igazi, Majd akkor a szívemben ajtót nyitok neki!

Magányos az éj, mert nem vagy mellettem, Magányos az éj, mert nem fogod a két kezem. Te vagy nekem a mindenem, Ezt tudnod kell kedvesem. Nem kell más, csak utánad vágyom, Te vagy nekem az életem-halálom. Vedd észre édes, csak érted élek, De soha ne feledd: Szeretlek téged!

Tudom, hogy már nem kellek neked, Tudom, hogy már nem én vagyok az életed... Tudom, hogy már nem én vagyok az őrangyalod, Tudom, hogy már nem én vagyok az egyetlen csillagod... De kérlek inkább hazudj nekem, Azt jobban elviselem! Hazudd, hogy szeretsz még engem, S én ezt mind elhiszem! Hazudd, hogy még sokáig tart, S én megtalálom a vigaszt! Hazudd, hogy nem vagyok egyedül a világban, Hazudd, hogy csak velem vagy az éjszakában! Hazudj bármit s én elhiszem neked, Mert tudom, hogy hazudsz de így szerethetlek még Téged!

Adtál egy esély és újrakezdtük, Ugyan oda jutottunk ki ezt ne felejtsük. Azóta már mindent megbántam, Az újrakezdés jobb volt mint vártam. De jött egy nagy vihar és vissza fele fújt, Vége lett mindennek - de hosszú még az út... Szeretném ha jó irányba fújna, És egyúttal terelne a jó útra! Hiába minden mégis a múlt miatt lett vége, Szeretni foglak amíg csak élek! Sajnálom hogy így alakult, Hirtelen sötét lett minden megvakult. Elvesztettelek - rájöttem kit szeretek igazán, Nem gondoltam végig és ez csak az én hibám. De talán az élet hoz majd egy újat, És mindketten megtaláljuk a boldogságot újra!

Készítette: SZERELMES SZÍVEK AZ ELSŐ NAGY SZERELEM EMLÉKÉRE