Joint Venture Szövetség rendezvény, Budapest, 2004. február 3. Sárai József Gazdasági Versenyhivatal A magyar EU csatlakozást érintő közösségi versenyjogi.

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
MAGYAR SZABVÁNYÜGYI TESTÜLET
Advertisements

A klaszterek jogállása, jogi szabályozása Magyarországon
A Gazdasági Versenyhivatal fogyasztóvédelmi tevékenysége dr. Grimm Krisztina október 21.
Tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok a GVH eljárásaiban
Versenyjogi megfelelés
A hatályos és a január 1-jén hatályba lépő közbeszerzési szabályozás
Új közbeszerzési törvény évi CVIII.
Joint Venture Szövetség rendezvény: „EU versenyjog – tilalomfák és lehetőségek” Pécs, április 12. Sárai József Gazdasági Versenyhivatal A közösségi.
főigazgató-helyettes

Schenk B november 7. BCE Az emberi jogok regionális védelme november 7.
Az Európai Unió és a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok 2010.július 30. Eger Aranyi Péter Nemzetgazdasági Minisztérium Fogyasztóvédelmi Osztály.
NAMS szakértői kerekasztal november 28. IJC Tóth András: Versenyjog – médiaszabályozás - NAMS.
EU támogatások és a kapcsolódó közbeszerzések tapasztalatai
Verseny Versenyfelügyelet az egészségügyben és a kapcsolódó piacokon Torjákné Amberger Teréz Gazdasági Versenyhivatal – Versenypolitikai Iroda január.
EU alapismeretek E-Learning.
Az UCP irányelv rendelkezéseinek hatása a GVH gyakorlatára (Fttv) október 21. dr. Nagy Márta.
Az egyes termékek kiegészítő oltalmára vonatkozó európai közösségi szabályozás (SPC) és annak hazai végrehajtása dr. Kiss Marietta Magyar Szabadalmi Hivatal.
Versenyjog és fogyasztóvédelem
Az Európai Unió intézményrendszere Unger Anna december 1.
1 A Ki biztosítja a torzításmentes versenyt? A tagállami intézmények és az Európai Bizottság közötti feladatmegosztás Inotai G. András Európai Bizottság,
A versenytörvény alkalmazásának gyakorlata
Gazdasági kihívások az egészségiparban; Budapest, január Csatlakozás az Európai Unióhoz: iparjogvédelmi hatások az egészségiparban Ficsor Mihály.
Vince Péter MTA Közgazdaságtudományi Intézet
Fogyasztói igényérvényesítés – közérdekű keresetek
dr. Szöllősy András UCP Osztály július 29.
A fogyasztóvédelemről szóló évi CLV. törvény módosítása A békéltető testületeket érintő tervezett változások Dr. Mozolai Mónika osztályvezető 2012.
UCP Irányelvek végrehajtása Ausztriában Conference « Consumer protection - Unfair commercial practices » Budapest, 21 st /22 nd of October 2008 Ulrike.
Magyar Controlling Egyesület 1113 Budapest, Bartók Béla út 152. Telefon / fax: 06/1/ Honlap: Számviteli.
Transzparencia, információszabadság és közérdekű adatok nyilvánossága Dr. Fazekas Judit Igazságügyi Minisztérium európai uniós ügyekért felelős helyettes.
Strukturális és Kohéziós Alapok
TÁMOP Fogyasztóvédelmi ismeretek az utazások területén Dr. Eitmann Norbert Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület október 6-8.
A felszíni vizek védelmének új szabályozása Botond György vezető főtanácsos Környezetvédelmi Minisztérium Környezeti Elemek Védelmének Főosztálya.
Polgári Légiközlekedési Hatóság
Az európai és hazai vasúti szabályozás aktuális kérdései
A nemzeti eljárásrend szabályozása -uniós kitekintés
Egészségügyi panaszok az Európai Fogyasztói Központ gyakorlatában „Egészségügyi szolgáltatások – békéltető testületek szerepe és jövője a fogyasztóvédelemben”
Az EU környezetvédelmi jogának végrehajtása: az Európai Bizottság és a nemzeti bíróságok szerepe (bevezetés) Budapest, január 11. Koller Péter Európai.
A „VÉD” jegy mint a szellemi tulajdonvédelem fontos eszköze Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala Nemzeti Védjegy Osztály Szép Erika.
Gazdálkodási modul Gazdaságtudományi ismeretek III. EU ismeretek KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc.
1. / Áttekintés ›Az EU természete ›Mikor lehetséges / alkalmas eszköz az EU jog? ›Az EU jogorvoslat keretei ›Tagállammal szembeni EU jogorvoslat ›Kötelezettségszegési.
A MUNKAJOGI JOGFORRÁSOK RENDSZERE
A versenytörvény módosítása
Versenypolitika az Európai Unióban. Az összeurópai versenypolitika alapvető céljai: A szabad piaci verseny korlátozásának megakadályozása A szabad piaci.
A fogyasztó és a vállalkozás fogalma, gyakorlati kérdések az Fgytv. végrehajtása során Országos szakmai konferencia Budapest, Dr. Eitmann.
Európai Uniós ismeretek Az Európai Unió jogrendszere; Versenyjog.
Külkereskedelem és EU jog Dr. Marosi Zoltán Rein és Társai Freshfields Bruckhaus Deringer Iroda október 18.
„Belső piaci hét” konferenciasorozat, Budapest, november Sárai József Gazdasági Versenyhivatal Az összefonódásokra vonatkozó közösségi szabályozás.
Üzleti Jog I. Versenyjog I. Dr. Pázmándi Kinga Tanszékvezető e.doc. Üzleti Jog Tanszék.
A gazdasági erőfölénnyel való visszaélés Előadó: dr. Dán Judit Gazdasági Versenyhivatal.
A közbeszerzések elméleti háttere I. A szeptember 15-től hatályos Kbt. alapján.
Az Európai Unió gazdasági joga Nemzetközi magánjog Dr. Nagy Csongor István egyetemi docens.
Az Európai Unió gazdasági joga III. Dr. Nagy Csongor István egyetemi docens.
Haditechnikai és Exportellenőrzési Hatóság Exportellenőrzési Osztály Nemzetközi szankciókban elrendelt külkereskedelmi korlátozásokról November 5.
A pénzügyi szolgáltatások közvetítőit érintő jogszabályi változások
A közigazgatási eljárás II.
Az állami támogatások versenyszempontú ellenőrzése Magyarországon
A Versenyjogi szabályozás rendszere Dr. Pázmándi Kinga
Gyakorlati útmutató kis- és középvállalkozásoknak az EK versenyjogról
Készítette: Dr. Domonkos Endre (PhD)
A jogforrási rendszer II.
Dr. Nagy Dóra Adriána ügyvéd
Nagyobb biztonság vagy több adminisztráció? - Górcső alatt a GDPR
A MUNKAJOGI JOGFORRÁSOK RENDSZERE
Jogharmonizáció az Európai Unióban Dr
Közbeszerzési kartellek és a korrupció elhatárolása
Dr. Nagy Dóra Adriána ügyvéd
AZ EURÓPAI UNIÓ JOGA NKE.
Jogharmonizáció az Európai Unióban
Szerzői jogi reform az Európai Unióban
Előadás másolata:

Joint Venture Szövetség rendezvény, Budapest, február 3. Sárai József Gazdasági Versenyhivatal A magyar EU csatlakozást érintő közösségi versenyjogi szabályozás néhány lényegesebb kérdése

Joint Venture Szövetség rendezvény, Budapest, február 3. 1.Röviden a versenyjogról 2.Jogkövetés: jogközelítési kérdések – a csatlakozás előtt és után 3.Jogalkalmazás: joganyag és intézmények 4.A csatlakozás várható versenyjogi hatásai a vállalkozásokra

Joint Venture Szövetség rendezvény, Budapest, február 3. 1.Röviden a versenyjogról (1) > EK/magyar versenyjog EK/magyar versenyjog < EK versenyjog Magyar versenyjog A vállalkozásokra vonatkozó szabályok: •Versenykorlátozó megállapodások •Erőfölényes visszaélések •Fúziókontroll A tagállamokra vonatkozó szabályok •Állami támogatások •Különleges/kizárólagos jogok •Tisztességtelen piaci magatartások •Fogyasztók megtévesztése •Versenykorlátozó megállapodások •Erőfölényes visszaélések •Fúziókontroll

Joint Venture Szövetség rendezvény, Budapest, február 3. 1.Röviden a versenyjogról (2) > magyar jogforrások magyar jogforrások <  évi LVII. törvény (a tisztességtelen piaci magatartás és versenykorlátozás tilalmáról – Tpvt.)  csoportmentességi kormányrendeletek  2002:X törvény – az EM versenyjogi rendelkezéseinek végrehajtási szabályokról [Vsztv] (39/2002. Korm. rendelet)

Joint Venture Szövetség rendezvény, Budapest, február 3. 1.Röviden a versenyjogról (3) > EK jogforrások EK jogforrások < •EKSz 3/g), 81., 82. Cikk •Tanácsi és bizottsági rendeletek –1/2003/EK tanácsi rendelet •Közlemények •Esetjog: –Bizottsági határozatok –Bírósági ítéletek (ECJ, CFI)

Joint Venture Szövetség rendezvény, Budapest, február 3. 1.Röviden a versenyjogról (4) > versenykorlátozó megállapodások (1) versenykorlátozó megállapodások (1) < EKSz. 81. cikk & tanácsi és bizottsági rendeletek & esetjog  Alapelv: független vállalkozások – független piaci magatartások  Tilalom – általános és különös tilalmak [81(1)]  Jogkövetkezmény: semmisség [81(2)]  Kivételek: „kis jelentőségű” megállapodások (közl.)  Mentesülés [81(3)]:  egyedi – négy mentesülési feltétel  csoportos – tanácsi rendeletek felhatalmazása alapján bizottsági rendeletek által megfogalmazott formában

Joint Venture Szövetség rendezvény, Budapest, február 3. 1.Röviden a versenyjogról (5) > versenykorlátozó megállapodások (2) versenykorlátozó megállapodások (2) < Mentesülési feltételek [81(3)]: a megállapodás a)hozzájárul a termelés vagy forgalmazás javulásához vagy a műszaki fejlődéshez b)a fogyasztók részesednek az előnyökből c)a versenykorlátozás nem aránytalan d)a verseny valamelyest fennmarad Konjunktív és teljes körű feltételek! Reform: mentesítés helyett kivételi rendszer

Joint Venture Szövetség rendezvény, Budapest, február 3. 1.Röviden a versenyjogról (6) > erőfölénnyel visszaélés erőfölénnyel visszaélés < EKSz. 82. cikk & esetjog  „egyoldalú magatartás”  csak a visszaélés tiltott  általános és különös tilalmak  erőfölény megfogalmazása  nincs kivételi vagy mentesülési szabály

Joint Venture Szövetség rendezvény, Budapest, február 3. 1.Röviden a versenyjogról (7) > a koncentrációk előzetes ellenőrzése a koncentrációk előzetes ellenőrzése < 139/2004/EK tanácsi rendelet  piaci szerkezetet érint (nem magatartást)  ex ante kontroll  kötelező engedélykérés bizonyos forgalmi küszöbhatárok felett  az értékelés szempontja: az „erőfölény teszt”  one-stop-shop rendszer

Joint Venture Szövetség rendezvény, Budapest, február 3. 1.Röviden a versenyjogról (8) > az érintett piac szerepe az érintett piac szerepe < A magatartás/szerkezetváltozás hatásainak terepe  termékpiac  földrajzi piac  = egységes belső piac (EK méretű)  < egységes belső piac, de több tagállami méretű  = tagállam területe  < tagállam területe

Joint Venture Szövetség rendezvény, Budapest, február Jogkövetés: jogközelítési kérdések – a csatlakozás előtt és után (1) –jelenlegi helyzet: teljes jogközelítés –az Európai Megállapodás teljesítéseként –lépések: –Tpvt.: 1996., –csoportmentesítő rendeletek: 1997., 1998., 2002.

Joint Venture Szövetség rendezvény, Budapest, február Jogkövetés: jogközelítési kérdések – a csatlakozás előtt és után (2) közvetlenül a csatlakozás előtt: évi XXXI. tv. •célja: a közösségi versenyjog alkalmazhatóságához kiegészítő nemzeti illeszkedési szabályok alkotása •jellege: eljárásjogi =a csatlakozás miatt =a közösségi versenyjog eljárási reformja: az EK versenyjog kötelező tagállami alkalmazása + a jelenlegi mentességi rendszer megszüntetése [1/2003/EK tanácsi rendelet]

Joint Venture Szövetség rendezvény, Budapest, február Jogkövetés: jogközelítési kérdések – a csatlakozás előtt és után (3) Jogközelítés a csatlakozás után: –a csoportmentességi rendszer további nyomon követése –a Tpvt. módosítása (anyagi jogi szabályok – a mentességi rendszer kiiktatása) Várható időzítése: 2005 eleje

Joint Venture Szövetség rendezvény, Budapest, február Jogalkalmazás: joganyag és intézmények (1) - a csatlakozás előtt és után - > „milyen jog?” „milyen jog?” < a csatlakozás előtt a csatlakozást követően 1.A magyar versenytörvény: 1996:LVII. tv. (Tpvt.) 2.A végrehajtási szabály 2002:X. tv. (Vsztv.) és a 39/2002. Korm. rendelet 1.A magyar versenytörvény: 1996:LVII. tv. (Tpvt.) 2.A közösségi versenyjog Az 1/2003/EK tanácsi rendelet és a Tpvt. eljárási szabályaival 1.vagy 2.: érinti-e az EK és Magyarország közötti kereskedelmet? 1.vagy 2.: érinti-e a tagállamközi kereskedelmet?

Joint Venture Szövetség rendezvény, Budapest, február Jogalkalmazás: joganyag és intézmények (2) - a csatlakozás előtt és után - > intézményi háttér intézményi háttér < a csatlakozás előtt a csatlakozást követően 2.Az Európai Megállapodás alkalmazása: ─Bizottság: teljes acquis ─GVH: Vsztv. 2.A közösségi versenyjog alkalmazása: ─Bizottság ─GVH ─Bármely más tagállami versenyhatóság 1.Tpvt. alkalmazása: GVH

Joint Venture Szövetség rendezvény, Budapest, február Jogalkalmazás: joganyag és intézmények (3) - a csatlakozás után - > különbségek különbségek < A GVH jár el A Bizottság jár el Hazai jog: hazai ügyben EK/hazai jog párhuzamosan:  A közösségi jog által nem tiltott megállapodást nem tilthat meg megállapodást nem tilthat meg  A vállalkozások egyoldalú magatartására megengedett magatartására megengedett szigorúbb nemzeti szabályok szigorúbb nemzeti szabályok alkalmazása alkalmazása EK jogot alkalmaz: saját eljárási szabályok és szankciórendszer Csak közösségi jogot alkalmaz Erőfölényes ügyekben leválasztást elrendelhet (ha nincs más hatékony, magatartási jellegű korrekciós intézkedési lehetőség)

Joint Venture Szövetség rendezvény, Budapest, február Jogalkalmazás: joganyag és intézmények (4) - a csatlakozás után - > nemzeti bíróságok nemzeti bíróságok < A tagállami bíróságok jogalkalmazása  81. és 82. cikket teljes körűen  egyedi érdekek védelmében: – a szerződések érvényességének megállapítása – kártérítési kérdések Amicus curiae rendszer  jogorvoslat: GVH határozatainak megtámadása  eljárási cselekmények engedélyezése

Joint Venture Szövetség rendezvény, Budapest, február Jogalkalmazás: joganyag és intézmények (5) - a csatlakozás után - Anyagi jog (81/82 szerinti magatartások)  EKSz 81/82. cikk  EK csoportmentességi rendeletek  EK esetjog:  Bizottsági határozatok  ECJ, CFI ítéletek Alkalmazza a Bizottság vagy a GVH Alkalmazási feltétel: a tagállamközi kereskedelem érintettsége

Joint Venture Szövetség rendezvény, Budapest, február Jogalkalmazás: joganyag és intézmények (6) - a csatlakozás után - Az eljárásjogi reform 1.Az egyedi mentességi rendszer megszűnése 2.A jogalkalmazás decentralizálása (tagállami versenyhatóságok és bíróságok) 3.A 81. cikk (3) bekezdésének általános alkalmazása

Joint Venture Szövetség rendezvény, Budapest, február Jogalkalmazás: joganyag és intézmények (7) - a csatlakozás után – Eljárásjog  1/2003/EK tanácsi rendelet  bizottsági eljárási rendelet (előkészületben)  ha a Bizottság jár el az ügyben  nemzeti eljárásjogok  ha a nemzeti versenyhatóság jár el az ügyben

Joint Venture Szövetség rendezvény, Budapest, február Jogalkalmazás: joganyag és intézmények (8) - a csatlakozás után –  Közlemények (előkészületben):  tagállamközi kereskedelem érintettsége  versenyhatóságok együttműködése  81(3) cikk alkalmazása  Bizottság – tagállami bírósági együttműködés  a panaszok kezelése  Bizottsági „guidance letter”

Joint Venture Szövetség rendezvény, Budapest, február Jogalkalmazás: joganyag és intézmények (9) - a csatlakozás után - > tagállamközi érintettség tagállamközi érintettség < Külön közlemény készül róla Széles értelmezés –érintheti –a kereskedelem körülményeit –érzékelhető mértékben (de minimis szabály) –több tagállamközi árumozgás –egyetlen tagállamra vagy akár annak részére kiterjedő magatartás

Joint Venture Szövetség rendezvény, Budapest, február Jogalkalmazás: joganyag és intézmények (10) - a csatlakozás után – > versenyhatóságok közötti együttműködés versenyhatóságok közötti együttműködés < 26 versenyhatóság: European Competition Network  szoros együttműködés a Bizottság és a tagállami versenyhatóságok között  ügyindításokról tájékoztatás a hálózaton belül  ügyallokáció  információcsere (bizalmas is!)  engedékenységi politikák kérdése  EK jogalkalmazás egységességének biztosítása

Joint Venture Szövetség rendezvény, Budapest, február A csatlakozás várható versenyjogi hatásai a vállalkozásokra (1) Két eltérő aspektus:  eljárás kedvezményezettjeként  eljárás alanyaként (versenyjogi tényállás-típusonként)

Joint Venture Szövetség rendezvény, Budapest, február A csatlakozás várható versenyjogi hatásai a vállalkozásokra (2) > az eljárás kedvezményezettjeként az eljárás kedvezményezettjeként < A vállalkozásnak nem szükséges „felismernie" a jogot:  panasz bármely tagállami versenyhatósághoz/Bizottsághoz  tagállamközi kereskedelem érintettségétől függően:  hazai, vagy  közösségi jog A versenyhatóság változhat (Bizottság, vagy más tagállami versenyhatóság)

Joint Venture Szövetség rendezvény, Budapest, február A csatlakozás várható versenyjogi hatásai a vállalkozásokra (3) > az eljárás alanyaként (1) az eljárás alanyaként (1) <  A versenykorlátozó megállapodások terén: gyakori (de nem feltétlenül kibúvó!) a ‘de minimis’ méret  Az erőfölényes visszaélések terén: kevéssé valószínű (de egyáltalán nem kizárt) az erőfölényes helyzet megléte

Joint Venture Szövetség rendezvény, Budapest, február A csatlakozás várható versenyjogi hatásai a vállalkozásokra (4) > az eljárás alanyaként (2) az eljárás alanyaként (2) < A fúziókontroll tekintetében:  megszerzőként a kérelem: GVH helyett DG Comp. (ha a küszöbszámok teljesülnek) [küszöbszám számítási eljárás → lényeges!]  áttételi rendszer!!!  mint célvállalkozás (az adminisztráció terhe az irányításszerzőn van)

Joint Venture Szövetség rendezvény, Budapest, február 3. Felkészülni hátra van még: 87 (+2) nap!

Joint Venture Szövetség rendezvény, Budapest, február 3. A GVH honlapja: 1/2003/EK Tanácsi rendelet magyarul: Értékelések – Fórum, vitaanyagok – Tpvt. módosítás segédanyagai Remetei-Filep Ádám – Sárai József: Európai versenyjog és magyar csatlakozás Versenyjogi esetek – az Európai Bíróság gyakorlata (Osiris Kiadó, Budapest, 2000 szerk.: Boytha Györgyné – Hargita Árpád – Sárai József – Tóth Tihamér)

Joint Venture Szövetség rendezvény, Budapest, február 3. Köszönöm a figyelmüket!