19.Témakör: A életmód átalakulása Tétel: A fogyasztói társadalom Fogalmak: fogyasztói társadalom, jóléti állam, civilizációs és környezeti ártalmak, tömegkultúra, reklám-sztereotípiák http://www.youtube.com/watch?v=7-J6RjXb6Zg&feature=player_embedded „Kísérleti állattá" váltunk egy világméretű laboratóriumban, ahol a játékszabályokat a gazdasági, fogyasztói érdekek mozgatják és nem az ember alapvető érdekei- ez az emberiség pusztulásához vezethet (Római Klub előrejelzések)
Jellemezd a fogyasztói társadalmat! Hogyan ösztönöznek a reklámok a fogyasztásra? Melyek az emberi szükségletek? Mi a jólét és a jól-lét közti különbség? Milyen következményei vannak a mértéktelen fogyasztásnak? Mit tehetünk a természet kincseinek védelmében? Mi a fenntartható fejlődés?
Duane Hanson Supermarket Lady 1970
„Tapossa laposra!” Kedvenc szlogenünk szomorú és morbid áthallást kapott a „Ne Vásárolj Semmit!” napon. A „Fekete Péntek” kifejezés több összefüggésben ismert az amerikai köznyelvben. 1965 óta a nagy áruházláncok olyan karácsonyi leárazásokkal és akciókkal rukkolnak elõ, ami évrõl évre nagyobb káoszt okoz a városokban. Nyitáskor a vásárlók „ráfutással” szerezhetik meg a hõn áhított tárgyakat, ezért van, aki éjjel kettõtõl az áruház elõtt, a „Blitz Line”-ban fagyoskodik. Az autók már hajnalban megtöltik a parkolókat, nagy a tolongás, sõt, verekedés. 2008. november 28-án az egyik Long Island-i WalMart üzletben Jdimytai Damour 34 éves eladót halálra taposta a bezúduló tömeg. Négy másik vásárló – köztük egy pár héttel a szülés elõtt álló kismama – komoly sérüléseket szenvedett. „A hajnali ötórai nyitáskor vagy kétezren rontottak marakodva az üzletbe. Letépték az ajtókat, hiába próbáltuk élõ lánccal irányítani õket, átrohantak rajtunk. Azt hittem, én is ott maradok, szó szerint le kellett rugdosnom magamról a „kedves vásárlókat”. Egy kolléga egy automata tetejére menekült a tömeg elõl, de a kiérkezõ rendõröket is félrelökdösték a vérben forgó szemû vásárlók. – mondta Jimmy Overby, az eladó társa. Bemondtuk a hangosbemondóba, hogy valaki meghalt, ki kell üríteni az áruházat. A vásárlók meg kiabáltak, hogy „Hajnal óta várakoztam, nem megyek sehova!” - és tovább vásároltak.” Hát így állunk. Ne vásárolj semmit, inkább csinálj valamit!
Fogyasztói társadalom – a kapitalista gazdasági fejlődés terméke Fogyasztói társadalom – a kapitalista gazdasági fejlődés terméke. A korai kapitalizmus utáni időszakban, az oligopolisztikus verseny és a tömegtermelés kialakulásával párhuzamosan növekedésnek indultak a munkavállalói bérek is. A létfenntartáshoz szükséges jövedelmi szint felett megjelenő vásárlóerő (diszkrecionális jövedelem) és a tartós fogyasztási javak növekvő kínálata mind keresleti, mind kínálati oldalról lehetővé tette a piac bővülését. A fogyasztás növekedése átalakította a háztartások életstílusát, fogyasztói szokásait, elérhetővé tette korábban luxuscikkeknek minősülő javak tömeges fogyasztását. Ennek ellenére a fogyasztói társadalom kialakulását és működését több oldalról éles kritika érte. A baloldali kritika egyrészt felhívta a figyelmet arra, hogy a fogyasztói társadalomban a fogyasztás nem a szükségletek kielégítésének, hanem a társadalmi státuszkülönbségek megjelenítésének eszközévé vált. A fogyasztás hivalkodó fogyasztás lett; a létfenntartás eszközéből öncéllá változott, ezzel hozzájárul a kapitalista piacgazdaság eldologiasodott viszonyainak kritikátlan helyben hagyásához, a radikális szükségletek elfojtásához, az egydimenziós gondolkodás kialakulásához, az értéktelen tömegkultúra térnyeréséhez. A konzervatív kritika szerint a fogyasztói társadalom hedonizmust szül, és szétrombolja a társadalmi integrációt biztosító értékrendszert, a »protestáns etikát«. http://www.enc.hu/1enciklopedia/fogalmi/kozg/fogyasztoi_tarsadalom.htm
Maslow szükséglethierarchiája
"Fogyasztói társadalom egy olyan társadalom, ahol az egyre növekvő számú árucikkek és szolgáltatások birtoklása és használata az elsődleges kulturális törekvés, ez az egyéni boldogsághoz, társadalmi státuszhoz és nemzeti sikerességhez vezető legbiztosabb út." Paul Ekins Szimbolikus fogyasztás: demonstratív, ugyanakkor manipulált - Tömegkultúra: általánossá válás, nivellálódás, standard életforma - A fogyasztás forradalmasítása: Olyan fogyasztási és vásárlási - szokások és lehetőségek, mint még soha: McWORLD: McDonald's, Burger King (gyorséttermek), bevásárlóközpontok, plázák, hitelkártyák, shopping network-ök világa Cél: szórakoztató bevásárlás ~ fogyasztási spirál fenntartása TRÜKK: Egyszerre RACIONÁLIS és HANGULATI-ÉRZELMI Miért van erre szükség? "A fogyasztói társadalomban nem egyszerűen tárgyat veszünk, hanem életérzését és biztonságot„ anyagi biztonság, fontosság érzése, "pörgés", fontosság tudata, a "sorsalakítás illúziója", azaz a belső kontroll illúziója • különösen nagy veszély a manipulálható fogyasztó fiatalok tömegtermelése • a fejlődés központjában az emberi psziché erősségeinek, az önazonosságnak a támogatása kellene álljon otthon halmozódnak a felesleges használati tárgyak, a soha nem hordott ruhák, amelyeket egy gyenge pillanatunkban egy reklám sugallatára vettünk meg. A manipuláció nagyban épít olyan, a közgazdaságból ismert fogalmakra, mint a nyájhatás, a sznobhatás. Nyájhatás akkor érvényesül, ha a fogyasztó nem akar elmaradni a többiektől, az uralkodó, divatos fogyasztói tendenciáktól (erre alapoz a reklám, amikor azt mondja, hogy X.Y. híres ember is ezt hordja).
A reklám boldogtalanná teszi az embert, mert azt sugalmazza, hogy hiányzik az életünkből valami, ami annyira fontos, hogy nélküle nem lehetünk boldogok. Ezt a gondolatot Epikürosz görög filozófus fejtette ki mintegy 2.300 évvel ezelőtt, miután megtekintette az athéni agora (ma úgy mondanánk: bevásárlóközpont) termékválasztékát. Epikürosz azt is megfigyelte, hogy a megvételre kínált árucikkek nagy része annyira felesleges és haszontalan, hogy ha az illető termék nem létezne, senkinek nem tűnne fel, hogy az életéből valami hiányzik. Azóta a világ fejlődött. A haszontalan termékek választéka bővült és a reklámozásuk rámenősebb lett. Reklám nélkül viszont nem működik a fogyasztói társadalom. A fogyasztói társadalom gazdasági alapelveit angol és amerikai közgazdászok dolgozták ki az 1930-as években, főleg az 1929-31 évi gazdasági világválság hatására, a gyakorlati megvalósításra azonban csak a II. Világháború után került sor. Az elméleti alapokat John Maynard Keynes publikálta először 1936-ban megjelent „General Theory of Employment, Interest and Money” című könyvében. A fogyasztói társadalom ideológiája szerint a gazdaságnak szüntelenül növekednie kell. Ez csak úgy lehetséges, ha az emberek többet fogyasztanak. Az ember biológiai fogyasztó képessége azonban korlátozott. Ezért az embereket rá kell nevelni arra, hogy olyasmit is megvásároljanak, amire nincs szükségük. Régebben az volt a szokás, hogy ha egy háztartási eszköz elromlott, vagy egy cipő sarka levált, azt megjavították. Az új jelszó: Dobd el és vegyél újat! Akkor is, ha a régi még használható! Úgyis kimegy a divatból! Ma már mindenki modernebbet használ!
Hogy a modernebb termék használati értéke nagyobb-e, az iránt számos kétség merülhet fel. Példaként érdemes idézni egy kb. 20 évvel ezelőtti minőségi tesztet, amelyben egy iparilag fejlett országban a tíz legnépszerűbb fogkrém márkát vizsgálták. A vizsgálatban résztvevő személyeket tíz csoportba osztották és mindegyik csoport egy-egy fogkrém típust használt egy évig, ugyanolyan gyakorisággal, ugyanolyan fogkefével és ugyanolyan módszerrel. Szerveztek ezenkívül egy kontrol csoportot is, amelynek tagjai a fogmosást fogkrém nélkül, langyos vízzel végezték. A vizsgálat során pontrendszerrel értékelték a csoportok fogazatának javulását vagy romlását. A 10+1 csoport eredményei között azonban alig volt eltérés. A rendkívül szoros mezőnyben a viszonylag legjobb eredményt a langyos vizes kontrol csoport érte el. Ma már a legtöbb fogyasztási cikket nem azzal reklámozzák, hogy dicsérik annak jó minőségét és kiváló tulajdonságait. A reklám arról szól, hogy ha a vásárló megvásárolja az illető terméket, s beküldi annak kupakját, címkéjét, csomagolását, vagy egyéb azonosító jelzését, akkor nyerhet egy gépkocsit, vagy egy külföldi utazást. Minőségről szó sem esik. Érdemes megemlíteni, hogy néhány évtizeddel ezelőtt számos ipari országban az ilyen típusú reklámozást a tisztességtelen verseny kategóriájába sorolták és törvényesen szankcionálták. Azóta a nyereményreklám szalonképessé vált és egyre terjed. (…) Ma a világon kiselejteznek naponta legalább százezer gépkocsit, félmillió járműakkumulátort és egymillió gumiabroncsot. Hasonló mennyiségben selejteznek le számos egyéb un „tartós” fogyasztási cikket. Ma már a fejlett ipari országokban jelentős iparágak működnek, amelyek feladata nem a termelés, hanem a korábban megtermelt anyagi javak megsemmisítése.
Lényegében hasonló mechanizmus működik ma a fejlett ipari országokban Lényegében hasonló mechanizmus működik ma a fejlett ipari országokban. Ennek lényege az egyre gyorsuló versenyfutás, hogy hogyan tudjuk minél rövidebb idő alatt felélni a Földön rendelkezésre álló minden lehetséges erőforrást. Hogy utána mi lesz? Az már az unokáink dolga. Ahogy Pompadour asszony mondta: „Utánunk a vízözön!” A tudás társadalom felé haladunk. Aki lépést tud tartani az elektronikus információ özönnel, az előnybe kerül a munkaerőpiacon és az üzleti életben és ezzel lehetősége nyílik egyre több erőforrást megszerezni és elpazarolni. Az Internet használata esetén pl. a felhasználók többsége főleg a következő kérdésekre keresi a választ: a.) Hogyan lehet több pénzt keresni b.) Mire érdemes a megszerzett pénzt elkölteni. c.) Ha a fentiek után még marad szabadidőnk, azt hogyan lehet szórakozással úgy eltölteni, hogy az ne okozzon túl nagy szellemi erőfeszítést. Bár a fejlett országokban az anyagi mérőszámokkal kifejezhető életszínvonal ma lényegesen magasabb, mint néhány évtizeddel ezelőtt, az élet minősége mégsem kielégítő. Erre mutat, hogy a lakosság jelentős hányada álmatlansággal vagy egyéb neurotikus panaszokkal küzd és növekedni látszik a szervezett bűnözés, a terrorizmus, a kábítószer függés és az öngyilkosságok gyakorisága. Úgy tűnik, valami fontos mégiscsak hiányzik az életünkből, ami nélkül nem lehetünk boldogok. Ez a valami azonban nem kereskedelmi termék, s ezért nem is reklámozzák. Van-e megoldás? Nem tudhatjuk. A jövőkutatók is egymásnak ellentmondó prognózisokat adnak. Talán az lehetne a kiút, ha nagyobb becsülete lenne az olyan tudásnak, amelynek célja nem az anyagi gazdagodás vagy az önfeledt szórakozás. Hiszen létezik olyan tudás is, amely szebbé, kiegyensúlyozottabbá teheti az életünket anélkül, hogy ehhez jelentős anyagi erőforrásokat kellene felhasználni. Az ókori bölcsek és a középkori művészek erről alighanem többet tudtak, mint a természettudományosan gondolkodó mai modern ember. http://lelekben.wired.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=86
Az életminőség inputjai és outputjai Családi viszonyok Egészség Munka és tevékenység Érzelmi jólét Életminőség inputjai Anyagi jólét Környezet minősége Lokális közösséghez tartozás Az életminőség outputjai Várható boldog évek: Happy life-Expectancy (HLE), Happy Life Years (HLY), Happiness – Adjusted Life Years (HALY’s) Élettel való elégedetség indexe: Life Satisfaction Egyenlőtlensségel korrigált boldogság: Inequality – Adjusted Happiness - IAH
Honnan kerül ide ez a hihetetlenül sokféle, ínycsiklandó portéka Honnan kerül ide ez a hihetetlenül sokféle, ínycsiklandó portéka? Nagyon messziről. A csokoládé alapanyaga, a kakaó, vagy a narancs, a banán a zöldséges pulton és a többi sok ezer kilométert utazott, mire ideért. Kapható olyan gyümölcsjoghurt, amelyben ha összeadjuk a gyümölcs, a tej és a műanyag pohár előállítása során „elhasznált" kilométereket, a megtett út a fél világot körbeérné. A szállítás során elégetett mérhetetlen üzemanyagtömeg nagyban felelős a földi légkör tönkretételéért és a klímaváltozásért. A világon megtermelt narancs, kakaó, kávé 80-90 százaléka Európa és Észak-Amerika gazdag lakóinak asztalára kerül. Azokban a tengeren túli országokban, ahol ezeknek az előállításából élnek, milliók éheznek, mégis egyre csökkentik a saját táplálékuk megtermelésére szánt földterületet, csak hogy az ültetvények terjeszkedhessenek. Ez sem elég, kiirtják földünk tüdejét, a trópusi esőerdőket, melyekben az ismert és ismeretlen élő fajok a legnagyobb sokaságban tenyésznek. Az erdők helyén marhacsordák, „két lábon járó hamburgerek" legelnek majd, vagy mezőgazdasági monokultúrára rendezkednek be. A fáért, húsért, gyümölcsért cserébe jutnak hozzá a modern technika áldásaihoz és a vezető világcégek divatos márkajelzésével ellátott nélkülözhetetlen termékekhez; vásárolnak mezőgazdasági gépeket, növényvédő és rovarirtó vegyszereket, hogy fokozhassák a termelést. Mert ahol csak egyféle növény terem, ott hamar kimerül a talaj, felborul a biológiai egyensúly, ráadásul a nagy terméshozamú nemesített fajták rendszerint sokkal védtelenebbek a kártevőkkel szemben.
A megoldás: még több vegyszer, gép, erdőirtás A megoldás: még több vegyszer, gép, erdőirtás. Ahol az erdőtakaró eltűnik, a termőtalaj lassan a folyókba, a tengerbe vándorol, a helyén sivatag támad, ezért újabb erdőket kell kiirtani és így tovább. A világkereskedelem urai, az óriáscégek, köztük a szupermarket-hálózatok rákényszerítik a gazdákat, hogy az ízletes és a helyi környezet adottságaihoz alkalmazkodó fajtákról térjenek át a nagy terméshozamú (de kisebb tápértékű) fajtákra. (Például a magyar zöldpaprika fajlagos C-vitamin-tartalma az ilyen „fejlesztés" következtében a negyedére-nyolcadára csökkent, amióta Szent-Györgyi Albert felfedezte a C-vitamint a szegedi paprikában.) De eltűnik a piacról a zamatos őszibarack vagy alma, ízetlenebb, de látszatra gyönyörű - és a szállítást, tárolást jobban tűrő - fajták szorítják ki őket. Az ipari módszerekkel folytatott tömeges termelés leszorítja az árakat. Az egyéni gazdák, kisebb vállalkozások tönkremennek, vagy átallnak a nagyipari módszerekre: gyomirtók, serkentő hormonkészítmények, génmanipulált vetőmag, rovarirtó, antibiotikum-kezelés az életképtelen, gyárban nevelt húsállatoknak - mindez végül a mi gyomrunkba kerül. A legtöbb civilizációsnak csúfolt betegséget az egyenként is veszedelmes szerek és bomlástermékeik kiszámíthatatlan élettani hatású találkozása és felhalmozódása okozza szervezetünkben. Egy átlagos brit polgár évente négy kiló tartósító- és növényvédő szert eszik meg. (Ott legalább kiszámítják, közlik az ilyen adatokat.)
A harmadik világ mezőgazdasági országaiban a munkaerő is— az emberélet is olcsó. A magyar gazda már rákényszerül, hogy az olcsó banánnal versenyezzen, s ha alulmarad, kivágatja a termő almafát - többé „nem éri meg" a fáradságot. Pedig a modern nagyipari mezőgazdaság energiahatékonysága rosszabb, mint az új-guineai bennszülöttek „primitív" gazdálkodásáé: egységnyi kalória előállításához mi több energiát vonunk el a környezettől, mint ők. (A számításnál az öntözés, fóliázás, műtrágyázás, gépgyártás, szállítás stb. energiaszükségletét mind figyelembe vették.) Mi drágán termelünk, ők viszont nem ehetnek télen epret... Az élelmiszer-áruházak hűtőpultjain a különféle húskészítmények valóságos divatbemutatója zajlik. Jólétüket ma is sokan mérik nálunk azzal, hogy mennyi hús kerül az asztalukra. Nem sokat törődnek vele, hogy jelenlegi húsfogyasztásunk ellenkezik biológiai adottságainkkal, keringési, ízületi és egyéb betegségek okozója. Falánkságunk árát azonban nemcsak mi magunk fizetjük meg. A tej tápértéke a tehenek tejhozamának növelésére alkalmazott mesterséges beavatkozással egyenes arányban csökken. Egy kiló hús, mire elénk kerül, „elfogyaszt" mintegy fél mázsa takarmányt, sok ezer liter vizet, s a nagyüzemi állattartás során keletkező trágyáié a felelős elsősorban a talajvizek nitrát tartalmának vészes növekedéséért, a természetes ivóvízforrások elszennyeződéséért.
Földünkön naponta negyvenezer ember hal éhen, miközben világszerte csökkentik az alapvető élelmiszerek vetésterületét (búza, kukorica, bab, rizs) a takarmánynövények kedvéért. Kell a legelő a vágóállatok számára. Magyarországon a gabonafélék kétharmadát az állatállomány fogyasztja el, s a legtöbb növényvédő és hozamnövelő szer is a takarmánynövények termelése során kerül felhasználásra (s az állatokon keresztül végül a „csúcsragadozó", az ember gyomrában végzi pályafutását). Itt, a szupermarketben minden tiszta, illatos, gusztusos. Gyönyörűen becsomagolt élelmiszerek kínálják magukat egymással versengve. S minél díszesebb a csomag, annál kelendőbb. Figyeljétek meg: egyre több színes papírt, rajzocskát, műanyag bevonatot cipeltek haza, s egyre kevesebb benne, ami megehető. A csomagolás és a mértéktelen reklámozás költségei természetesen nem a kereskedőt terhelik, hanem a vevőt: az árban minden költség benne van. A termék sikere ma már szinte kizárólag az „értékesítési stratégián" múlik. A világ élelmiszer-termelését néhány tucat óriáscég tartja a kezében. Tiszta nyereségük meghaladja nem egy ország nemzeti összjövedelmét. Üzletpolitikájukba senki sem szólhat bele. Aki védeni próbálja gyilkos és egyenlőtlen versenyüktől a hazai piacot, az hamar beleütközik a szabadkereskedelmi egyezmények előírásaiba, melyek a gyengébb és kisebb versenytársakat minden esélytől megfosztják. Aki megszegi a „multik" által diktált játékszabályokat, azt szigorúan büntetik a nemzetközi pénzügyi szervezetek. Márpedig a fülig eladósodott világrészek lakóinak megélhetése a gazdagok jóindulatától, hitelétől függ.
„A fenntartható fejlődés olyan fejlődés, amely kielégíti a jelen szükségleteit, anélkül, hogy veszélyeztetné a jövő nemzedékek esélyét arra, hogy ők is kielégíthessék szükségleteiket” Egyetlen nemzedéknek sincs joga olyan döntést hozni vagy olyan magatartást tanúsítani, amellyel kényszert gyakorol az utána jövő nemzedékre, és megakadályozza utódait abban, hogy a mostaniakéhoz hasonló szabadsággal rendelkezzenek a saját életükről. Mi megszegjük ezt a törvényt. Olyan adósságot halmozunk fel a természettel szemben, melyet az utódainkon fog kíméletlenül behajtani. Úgy döntöttünk, és naponta megerősítjük ezt a döntést, hogy a jövő nemzedéket megfosztjuk azoknak a természeti erőforrásoknak a java részétől, melyekről komolyan állítjuk, hogy a mi életünk vagy életmódunk fenntartásához nélkülözhetetlenek. Úgy viselkedünk, mintha mi lennénk a gazdái a természet kincseinek, s nem csupán gondozói és haszonélvezői egy olyan örökségnek, mellyel kötelességünk volna úgy sáfárkodni, hogy a ránk bízott javak (a természeti erőforrások, a földi élővilág és a kulturális hagyomány) a következő nemzedéknek is a rendelkezésére álljanak. Hamis kettős könyvelést folytatunk: haszonról beszélünk, nyereségről, miközben tőkénket éljük fel - a természet kincsét -, valójában tehát pótolhatatlan veszteséget okozunk az emberiség „háztartásában". A föld kizsarolása, a vegetáció elpusztítása az emberi életlehetőségek beláthatatlan és elképzelhetetlen mértékű beszűkülésével és elsatnyulásával jár. Egyetlen évszázad alatt a természeti erőforrásoknak nagyobb hányadát használtuk el, mint az előttünk élt összes nemzedék együttvéve. A hulladéksivatag, amit magunk után hagyunk, maradandó emléke lesz egy elvakult, torz és fenntarthatatlan életformának, amely a következő nemzedékek életében előre felmérhetetlen tömegű kár és szenvedés okozója lehet
Mit tehetnek a társadalmi és természeti környezet védői. 1 Mit tehetnek a társadalmi és természeti környezet védői? 1. Lehetőleg nem vásárolnak olyan árut, amelynek az előállítása túl sok szállítással jár, vagy helyettesíthető hazai termékkel is. 2. Bojkottálják a felhasznált állatoknak szenvedést okozó technológiák alkalmazóit. 3. Közzéteszik azoknak a cégeknek a névsorát, melyek a harmadik világban diktatórikus rendszereket támogatnak. 4. Előnyben részesítik az újrahasznosítható vagy gyorsan lebomló anyagokból készült terméket, csomagolást. 5. A tolakodó és megtévesztő reklámdömping korlátozását követelik kormányaiktól, különösen az emberi egészségre ártalmas áruk reklámozásának tilalmát (cigaretta). Újabban egyre több reklám éppen az áru környezetbarát, egészséges, újrahasznosítható stb. jellegét dicséri - minden valóságos alap nélkül.. 6. Ismertetik a szupermarketek romboló hatását az életmódra és a városi térszerkezetre, a fogyasztói szokásokra és a közlekedésre. 7. Független szakértők segítségével bemutatják az élelmiszerek termelése és tartósítása során tömegesen alkalmazott technológiák és hatóanyagok egészségkárosító hatását.
Ökológiai lábnyom (Ecological Footprint) A fenntarthatóság mérésének eszközei Ökológiai lábnyom Ökológiai lábnyom (Ecological Footprint) Az a föld- és vízterület, amire az emberiségnek életszínvonala fenntartásához szüksége lenne. • Egy-egy ember ökológiai lábnyoma hat részből áll: – az a terület, amelyen a táplálkozáshoz szükséges gabona megtermelhetı, – annak a legelőnek a nagysága, amely az általa elfogyasztott hús előállításához nélkülözhetetlen, – a fa és papír fogyasztásának megfelelı nagyságú erdőterület, – a hal, rák, stb. fogyasztásával arányos tenger, – a lakáshoz szükséges földterület, – annak az erdıterületnek a nagysága, amely az egyéni energiafogyasztással arányos mennyiségő szén-dioxid megkötéséhez szükséges.