Savio Szent Domonkos Bosco Szent János Laura Vicuña.

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
ZENE: Love Me With All Your History Egy asszony kijött a házból, és három, hosszú, fehér szakállú öregembert látott üldögélni az udvaron. Nem ismerte.
Advertisements

A Szentcsalád nyomában
Mit kell tenned, ha meg akarsz térni Istenhez?
1994-ben telepedett le Arlóban, Magyarország északi határának közelében (Ózd mellett). Küldetésük a szemlélődésből és a testvériség megéléséből fakadó.
Feltehetek egy kérdést?
Az Élet Igéje június.
Megbocsátás és parancsba kapott szeretet
KATOLIKUS VAGYOK HITTANRA JÁROK.
Tommy's Window dia ♫ Hangszóró szükséges A gyerekek örökkévalók
Don Bosco Oratóriuma. Don Bosco egykor  nevelni másképp!  a kezdetek: börtön és utca  „az alapítás”  „laboratórium” – a kor oratóriumai  háttérbe.
2009.jún. 19 – jún. 10. Ebben az időben az egyház a papokra emlékezik. Június 19.-e Jézus Szívének ünnepe, amikor a papokért is imádkozunk világszerte:
Advent 4. vasárnapja Advent két szálon fut: várakozunk a Messiás születésének a minden évben való megünneplésére, és próbálunk felkészülni a lelkünkben.
Amikor Isten a nőt teremtette, késő estig dolgozott a hatodik napon
A Budapesti Egyetemi Katolikus Gimnázium és Kollégiumban
Tisztelet - dicsőség Jon Palmer.
Zeng, lelkem, ez új reggelt,
A keresztség A befogadás szentsége.
A szabadítás öröm-e? (az idősebb tékozló fiú) Lukács 15,25-32
Harang csendül, Ének zendül, Messze zsong a hálaének
Könnyek....
Dr. Pálhegyi Ferenc alapján
ALAPIGE: 1Kir 3,
„Szorongattatásomban az Úrhoz folyamodtam” Jónás 2, 3
Zene: Claydeman Klikkelj!
Jézus te vagy minden álmom
Ady Endre: Karácsony Webgabona Kft.
Anyák napjára. Szeretettel! Kovács Kati: Úgy szeretném meghálálni
Drága Édesanyámnak, kit a világon
Ady Endre Karácsony előadja Szabó Gyula.
Közösség Az Egyház – ecclesiola. Ő Átala, Ő Vele, Ő Benne.
Az Élet Igéje augusztus Chiara Lubich 1949-es írása.
„Törekedjél inkább igaz lelkületre, életszentségre, hitre, szeretetre, türelemre és szelídségre!” (1 Tim 6, 11).
Megkértem Istent, hogy vegye el a büszkeségemet, de Ő azt mondta: NEM!
A feledés definíciója: 1. az - idáig megvolt - emlékezetnek megszűnése 1. az - idáig megvolt - emlékezetnek megszűnése 2. az - idáig érzett - szeretetnek.
Nagyböjt első hete.
Elég.
Helyettem meghalt Ő Elvette minden bűnöm Mondd, ó, mondd ki volt Ő? Meghalt a Golgotán, Függött a keresztfán, Jézus, Jézusnak hívják.
* * * "Folyamodjatok az Úrhoz, az Ő hatalmához,
Folyamodjatok az Úrhoz,
"Folyamodjatok az ÚRhoz, keressétek orcáját szüntelen!"
ISTEN hozott köztünk!.
Atya teremtő szeretet Lelke, áradj szét
Asztal- és életközösség Jézussal
Az én szüleim és a te szüleid
Sokszor úgy érzem, Összeroskadok, Többé nem lesznek jó és szép napok,
Születésnapi ünneplésre!!! M E G H Í V Ó. A szívedben.... Ő ott fog találkozni veled. (Hallani fogod a kopogtatását.) Díszvendég: Jézus Krisztus Dátum.
Az élet igéje november „Aki szeret engem, megtartja tanításomat. Atyám is szeretni fogja őt, hozzá megyünk és benne fogunk lakni.” (Jn 14,23).
Atya teremtő szeretet lelke, áradj szét
Készítette: Jon A. Palmer
Egyszer, ha gyermekem elég nagy lesz ahhoz, hogy megértse, mi motivált engem, mint szülőt, ezt fogom mondani: Annyira szerettelek, hogy mindig megkérdeztem.
Bosco Szent János. Élete Szegény családban született 1815-ben. Kétéves volt csupán, mikor édesapja meghalt, így édesanyja, Margit, egyedül nevelte három.
A feledés definíciója: 1. az - idáig megvolt - emlékezetnek megszűnése 1. az - idáig megvolt - emlékezetnek megszűnése 2. az - idáig érzett - szeretetnek.
Az Élet Igéje április.
Az Élet Igéje augusztus.
Jn 14,26 A Vigasztaló pedig, a Szentlélek, akit az Atya küld az én nevemben, megtanít majd titeket mindenre, és eszetekbe juttat mindent, amit mondtam.
Szeretlek,és mindig foglak Szeretni.
A CSALÁDOK HITVALLÁSA.
2014. június Az Élet Igéje „Íme, én veletek vagyok mindennap, a világ végéig.” (Mt 28,20)
Kegyelem által Élet Világosságban.  Jn20,30-31 Sok más jelt is tett Jézus a tanítványai szeme láttára, amelyek nincsenek megírva ebben a könyvben. Ezek.
Mt 19,16-30.
Református istentisztelet 2014 december 21 advent negyedik vasárnap.
Karácsony Dicsőség mennyben az Istennek és
Kovács András ( ) Pap, hitoktató Készítették: Médiamanók.
Milyen a Szellemi életünk?.  Erre megkérdezték: „És te milyen jelt mutatsz, hogy miután láttuk, higgyünk neked? Mit cselekszel? Atyáink a mannát ették.
Emlékezés az Édesanyákra akik
Savio Szent Domonkos Savio Domonkos 1842-ben született az észak- olaszországi Riva nevű falucskában.
CSALÁDI ÉLETRE NEVELÉS
S ZALÉZI K VÍZ Ki tud többet a szaléziakról?. 1. KÉRDÉS Mikor született Don Bosco? A) január 31. B) augusztus 16. C) június 12.
A 5. parancsolat „Tiszteld apádat és anyádat…”
Anyák napjára. Szeretettel! Kovács Kati: Úgy szeretném meghálálni
Előadás másolata:

Savio Szent Domonkos Bosco Szent János Laura Vicuña

Szervusztok ! Az én nevem János, De mindenki Don Boscónak hív! 1815. augusztus 16-án születtem nem messze Torinótól. Szüleim, Ferenc és Margit, földművesek voltak, két bátyám neve Antal és József.

Ezek a helyek különösen fontosak számomra. Elhatároztam, hogy elmondok nektek ezt-azt magamról, hogy jobban megismerjetek. Meghívlak benneteket, nézzetek szét az otthonomban! Udvar Hálószoba Konyha Ezek a helyek különösen fontosak számomra.

Ez az én otthonom... Csak két éves voltam, amikor az édesapám meghalt. Édesanyámnak kellett gondoskodnia rólunk és emellett át kellett vennie édesapánk munkáját is a földeken. Erős asszony volt… A földműves munka nehéz és nem hagyhattuk, hogy mindent maga végezzen el. Bátyáim és én segítettünk neki...

a konyha

A konyha volt a ház szíve… Ez a hely volt az, ahol megtanultam, mit jelent a könyörületesség… a türelem… a nagylelkűség az idegenekkel szemben, akik bekopogtak az ajtón élelmet kérve... És még többet ennél... Jézus gyakorlatilag a családunk egyik tagja volt. Anyám, Margit mama, fejből tudott több részt a Bibliából… Nem járhattunk hittanórákra, így ő maga tanított bennünket.

Ez az a hely, ahol megalapozódott egyszerű, de mély kapcsolatom Istennel. Családomban tanultam meg tisztelni Istent és bízni benne... ...Mindenható, igen, valóban az, de ugyanakkor egy ‘hétköznapi’ Isten, családias, aki a mindennapi élet része.

Ahogy nőttem, megértettem, hogy tovább kell adnom azt az anyai és apai szeretetet, amit korai gyermekkoromban kaptam, azoknak, akiknek nincs sem otthonuk sem családjuk. Az iskolában töltött éveim szinte röpültek, és végre elérkezett az idő, hogy megvalósítsam az álmomat: az ÁLMOT, hogy PAP LEGYEK

Azt akartam, hogy legyen egy hely, ahol minden fiú „otthon” érezheti magát. A játékon, imán és a Szentíráson keresztül megpróbáltam átadni mindazt, amit mint gyermek anyámtól kaptam. Szeretni, dolgozni, Isten barátjának lenni, mindenki barátjának lenni, álmok…

Gyertek velem a Szentség felé vezető úton!!! Sokan elhatározták, hogy velem maradnak és ‘otthont’ kínálnak fel a fiataloknak. Ők is Jézust választották példaképül ugyanúgy, ahogy azt én tettem... Mások viszont azt választották, hogy elmennek és magukkal viszik az Istennel való kapcsolat boldogságát, a Jézussal való találkozás örömét és szépségét… Ha már megtaláltátok álmotokat, ti is segíthettek más fiataloknak, hogy ők is megtalálják álmukat éppen úgy, ahogy nektek ez sikerült. Gyertek velem a Szentség felé vezető úton!!!

Az életszentség elérhető Te is lehetsz szent. Egyáltalán nem nehéz! Az életszentség elérhető Mindenki számára!

Mindig legyél vidám!

valami nehéz vagy unalmas dolog Az életszentség nem valami nehéz vagy unalmas dolog X Nem EZ!

Don Bosco sokszor mondta a gyerekeknek, hogy könnyű szentté válni. Savio Domonkos és Laura Vicuña hallgattak rá és meg is tették!

egészen hétköznapi gyerekek és fiatalok És még sokan... egészen hétköznapi gyerekek és fiatalok Sean Devereux Salvo D’Acquisto Teresa Bracco Fernando Calò járták Don Bosco útmutatásai szerint az életszentség útját

Ninni di Leo Xavier Ribas Michele Magone Francesco Besucco Alberto Marvelli Petras Pércumas Michele Magone Francesco Besucco

Pier Giorgio Frassati Roderick Flores Giacomo Maffei Bartolomé Blanco Zeffirino Namuncurà Domenico Zamberletti

Öt lengyel oratorista: Jarogniew Wojciechowski Edward Klinik Franciszek Kesy Jarogniew Wojciechowski Czeslaw Jozwiak Edward Kazmierski

Egyedül nem lehetünk szentek! és még sokan mások... Don Bosco azt mondta, hogy még a legrakoncátlanabb gyermekben is megvan a jóság magva, a szentség lehetősége. DE Egyedül nem lehetünk szentek!

Mi tehát az életszentség receptje? Jól végezni kötelességeinket. Vidámnak lenni Jól végezni kötelességeinket. Adni másoknak.