Problémák az idegen kultuszokkal A 2. században a római és nem-római közötti határ élesebbé, fontosabbá vált Több esetben korlátozó intézkedéseket hozott a római uralkodó réteg bizonyos kultuszokkal szemben

Bacchanalia – SC alapján 1. A Bacchikus-csoportok megszüntetése a senatus által tesztelte (?) a szövetségesek hűségét: beavatkozást jelentett belső ügyeikbe, amire a senatusnak elvileg nem volt joga: a velük kötött kétoldalú szerződések a belső ügyek intézésének szabadságát meghagyták A senatus döntése nem érintette a hagyományos Bacchus-kultuszt, a másik formáját nem irtotta ki teljesen, csak leszorította minimálisra a taglétszámot; nem lehetttek papok, nem lehetett pénztára, nem lehetettt esküt, fogadalmat tenni, nem lehettek vezetők << korábban hierarchizáltak voltak a csoportok – ezt akarta a senatus leginkább lerombolni Nem annyira a szertartások voltak elfogadhatatlanok a senatusnak: részegség, erőszak (eksztázis és egyesülés az istennel a céljuk) A társ. rendre látta a senatus veszélyesnek a kultusz struktúráját

Bacchanalia – SC alapján 2. Veszélyesnek találták, hogy a csoport-vezetőknek hatalmuk volt a tagok felett (és anem a senatoroknak volt a joga a felügyelet) A család tekintélyét is romobolta: a pater familias hagyományos vallási tekintélyét is (másnak engedelmeskedtek a családtagok, nem őneki) Főleg nők esetében elfogadhatatlan ez Ugyancsak elfogadhatatlan volt, hogy férfiak csatlakoztak a nőinek tartott kultuszhoz A szabályozás a férfi papok létét tiltja, nőket engedi (186 után nem hallunk többet Bacchikus csoportokról: vagy sikeres a kiírtás v. a hatóságokat nem érdekelték már A császárkorban megszeidítve él a kultusz

Bacchanalia – Liviusnál 1. Már a hannibáli háb. alatt fellépett a praetor a kultusz ellen: de csak a nők ellen és óvatosan A senatus politikája következetes Livius beszámolója a 186-os eseményekről fontos forrás a Bacchus-kultusz Livius korabeli megítéléséről, de kevésbé megbízható a 2. századi helyzetre vonatkozóan Livius elbeszélése egy kis dráma formájában történik: egy jó család fiáról, elvetemült mostohaapjáról, felszabadított melegszívű örömlányról, a cselekmény a hellenisztikus komédiákéra emlékeztet (Livius átalakítja művészi szempontjai szerint a forrását) Aebutiust az anyja veszi rá, hogy csatlakozzék a kultuszhoz – hogy így zsarolhassa, hogy ne árulja el mostohaapja üzelmeit; de Hispala, a szolgálólány figyelmezteti Aebutiust (őt már előbb beavatták), nagynénje pedig a consulok elé viszi az ügyet (Liv. 39. 9-14)

Bacchanalia – Liviusnál 2. Livius célja, hogy egy (izgalmas) történetet meséljen el: hogyan szerzett tudomást a dologról a consul, hogyan nyomozta ki a részleteket, milyen fontos szerepet játszott Aebutius és Hispala bátorsága a veszély elhárításában A sztori néhol abszurd: mindenki halotta éjszakánként a különös zenét és kiáltásokat, látta az éjszaka fályával rohanó matronákat, de csak Hispala segítségével tudták meg, mindez mit jelent (mondja a consul a népnek) Valójában ismert volt a kultusz: Plautus komédiáiban egyértelmű utalások rá + Etruriában tláltak egy kultusz-barlangon szertartási trónnal (a 2. század elején törték össze – nyilván a 186-os SC miatt) >> Livius története a váratlan, gyors felfedezésről fikció

Bacchanalia – Liviusnál 3. Valójában a senatus nem egy új, elfogadhatatlan kultuszt fedezett fel, hanem egy régi, eddig eltűrt kultuszt tiltott be, amikor nem volt katonai veszély: az első ilyen év hosszú idő után Lehet, hogy fontosnak látta a senatus a veszélyt nagyobbnak mutatni (hogy igazolja eljárását) – talán a liviusi fikció egy része 2. századi, nem történetírói fikció A Bacchus-kultusz egész Itáliában elterjedt volt (a szövetségeseknél is) Mindenféle jogállású, származású, nemű, rangú, helyzetű ember volt a hívek között (>> biszonyítja, hogy Italia kulturálisan ekkor már elég egységes volt) Mindenféle erkölcstelenségről számol be Livius: szexuális téren (megerőszakolások, perverzió), hamisítás, csalás (tkp. Egy összeesküvésnek tűnik) <> SC

Magna Mater 1. A háb. vége felé (204) a Magna Mater kultusz bevezetése (talán a szélesebb rétegek nyomásárais) – a kultuszt ellenőrzés alá helyezték (de a város szívében lett temploma) A Magna Mater kultuszt is gyanúval fogadták a független vallási tevékenység miatt, bár először nagy lelkesedéssel hozták be Rómába A Sibylla-könyvek tanácsára hozták, Delphoit megkérdezték, fekete kő hajóval Pergamonból (204; az istennő szimbóluma), a háb. után templom (194) a Palatinuson és játékok alapítása A 2. század elején korlátozták a vallást: törvényt hoztak, hogy római polgár nem sétálhat a városban világos ruhában alamizsnát kérve v. fuvolások kiséretében, és nem tisztelheti az istennőt phrüg szertartással

Magna Mater 2. A phrüg papokat, papnőket elkülönítették, rómaiak nem kereshették fel őket. Tevékenységüket a templomra korlátozták + egy felvonulás, amin római polgár nem vehetett részt Társaságot állítottak fel előkelőkből, akik az istennő tiszteletére étkeztek Magukat kasztráló papok, vad zene, kasztrálás, Attis siratása, extázisig tartó tánc: mindez már nem fért bele a római vallásba Nem látták előre, hogy milyen kultusz A 2. század elejére vallási csoportok alakultak ki Itáliában, melyek nem voltak összeegyeztethetők a hagyományos vallással, ezekhez a csatlakozás önkéntes volt. Jelentős változást hoztak a római vallásban, saját értékrendjük volt, konfliktusban álltak a társ. és családi szerkezettel