Új társadalomtörténeti diszciplína a neveléstörténet területén: a gyermekkor története

A gyermekkortörténet története Új, multidiszciplináris szemléletmód érvényesült a történetírásban. Annales-kör. társadalom- és kultúrtörténeti orientáció. Új, interdiszciplináris kötődésű tudományágak születtek: a hétköznapi élet története, mikrohistória, mentalitástörténet, pszichohistória, családtörténet, gyermekkortörténet stb. Alapművek jelentek meg, amelyek az új paradigma kialakulását segítették.

A gyermekkortörténet „atyja”: Philippe Ariès

Egy „vasárnapi történész” korszakalkotó és hevesen vitatott könyve: Philippe Ariès: „L’Enfant et la vie familiale sous l’Ancien Régime” (1960) (A gyermek és a családi élet az Ancien régime korában. Magyarul megjelent: a Gyermek, család, halál c. kötetben. Gondolat, Bp., 1987.)

Ariès legfontosabb tézisei A középkori társadalmak embere nem rendelkezett egyértelműen körülírható gyermekkor-fogalommal. A gyermek attól kezdve, hogy megélt anyja, vagy dajkája gondoskodása nélkül, már a felnőttek társadalmának részévé vált.

II. A gyermekkor mint elkülönített életszakasz fogalma - és az ezzel kapcsolatos reflexió - a polgárosodás kezdetétől, a 17-18. századtól jelenik meg. Ettől kezdve azonban a gyermekek korábbi korlátlan szabadsága megszűnt. A család és az iskola egyre intenzívebben törekedett nevelés útján való formálásukra.

A középkori mentalitás vizsgálatából indult ki. Ariès mentalitástörténeti, művészettörténeti, divat- és játéktörténeti elemzésekkel igyekezett igazolni téziseit. A középkori mentalitás vizsgálatából indult ki. Általában a függőségben levő személyeket (mint például szolgákat, lakájokat, mesterlegényeket, katonákat) neveztek gyermeknek, fiúnak. Noha számtalan értekezés szerzője foglalkozott a különböző életkorokkal (mint például kisdedkor, gyermekkor, fiatalkor, ifjúkor és öregkor), ezeknek a kategóriáknak a használata a legkevésbé sem volt következetes.

A gyermekábrázolás fejlődése. Az igen magas gyermekhalandóság egyfajta távolságtartó közönnyel vértezte fel a szülőket. Montaigne-t idézi, aki „két vagy három gyermeket vesztett el a bölcsőből nem sajnálat, de harag nélkül” (Ariès, 1987, 170.). A középkori festészet a 12. századig nem ismerte a gyermekábrázolást. A gyermekeket kicsinyített felnőttként festették meg. A gyermekábrázolás fejlődése.

Egyre gyakrabban ábrázolnak angyalokat fiatal fiúk képében, megjelenik a gyermek Jézus a Szent Szűz gyermekeként, a tizenötödik-tizenhatodik századtól kezdve már a világi zsáner-festészetben is helyet kapnak a gyermekek (előbb családi körben, játszópajtásaik között, majd később a portréfestészetben). A gyermekmotívum megjelenése a képzőművészetben egy lassú folyamat, a gyermek „emancipálódásának” kezdetét jelzi.

Ariès-recepció 1. Követők Edward Shorter (1975) még tovább megy: A gyöngédség és a szeretetteljes kötődés a gyermekhez csak a mai s normális szülő gyermek kapcsolat jellemzője. Korábban (egészen a 20. századig) hagyományosan hétköznapi jelenség volt az anyai szeretet hiánya. A szeretteljes gondoskodás hiánya kiugróan magas gyermekhalandóságot eredményezett a középkorban.

2. Kritikusok Barbara Hanawalt (1980): A családon belüli viselkedést mindig a biológiai szükségletek határozzák meg. Linda Pollock (1983): A gyöngédség és a szeretet az anya és gyermeke között öröktől fogva létező, genetikusan meghatározott jelenség.

Shulamith Shahar (1990): A középkori anya-gyermek kapcsolat sokkal összetettebb volt, mint azt Ariès feltételezte. Emmanuel Le Roy Ladurie (1994): Egy 14. század elején létezett dél-francia falu, Montaillou hétköznapi életének aprólékos vizsgálata alapján állítja, hogy az erős emocionális kötődés anya és gyermeke között a középkorban is létezett. Mathias Beer (1990): A szülők a középkorban is érdeklődtek gyermekeik fejlődése iránt. Ezt igazolják azok az 1400 és 1500 között Nürnberg térségében írott magánlevelek, amelyek a családon belüli érzelmi kötődésről árulkodnak.

A gyerek-motívum a képzőművészetben Közjáték A gyerek-motívum a képzőművészetben

Az isteni tulajdonságokkal felruházott gyermek Altdorfer: Mária gyermekével

Duccio di Buoninsegna: Madonna (1285) Áldást osztó gyermek ábrázolása: Duccio di Buoninsegna: Madonna (1285) Veneziano: Madonna (1325)

Simone Martini: Madonna A gyermek arcán felnőttes vagy áhítatos kifejezés ábrázolása: Simone Martini: Madonna (1308-1310) Bellini: Madonna (1485)

A gyermekkor evolúciós elmélete: Lloyd deMause

A gyermekkor evolúciós elmélete: Lloyd deMause (1974) amerikai pszichológus„pszihogenetikus” modelljében szándéka szerint kritizálja Ariès elméletét. De Mause szerint Aires téved, amikor azt feltételezi, hogy a középkori gyerekek parttalan szabadságban éltek. A kitevés és a gyerekgyilkosság jellemezte e korszak gyermekellenességét. „A gyermekkor története rémálom, amelyből most kezdünk felébredni. Minél inkább visszamegyünk a történelmi korokban, annál több jelét találjuk a gyerekek elhanyagolásának, ... és annál nagyobb a valószínűsége, hogy a gyerekeket megölték, kitették, kínozták, vagy szexuálisan bántalmazták.” (de Mause, 1977, 12. ) A gyerekkor története tehát a szülők és a gyerekek fokozatos közeledésének a története.

Három alapvető viszonyulási forma létezett a történelem során a felnőttek és a gyermekek között: 1. Projektív (kivetítő) kapcsolat (projective reaction): Félelmek, szorongások kivetítése a gyerekre („az ördögi gyermek”). 2. Fordított kapcsolat (reversal reaction): A gyerek mint a szülők be nem váltott reményeinek, ki nem elégített érzelmi szükségleteinek „pótszere”. 3. Empatikus kapcsolat (emphatic reaction): A gyermekkor felfedezése. A szülők megkísérlik beleélni magukat a gyerek lelki állapotaiba.

A gyerekkor evolúciós elmélete:

1. Gyermekgyilkosság (az antikvitástól kb. Kr. u. 4. századig): A gyerekség „mitikus” felfogása. Gyermekgyilkosság A szülő gyermekét okolja minden bajáért, minden áron meg akar tőle szabadulni. Vagy: szakrális gyermekáldozat a közösség megmentéséért. (Pl. Karthágóban Kr. e. 210-ben az istenek engesztelésére 200 nemesi születésű gyereket áldoztak fel.)

2. Kitevés (4-13. század): Példa: a leányanyák sorsukra hagyják, vagy kolostor elé helyezik gyermeküket.

„Eltávolítás” mint burkolt kitevés: Kitevés (folytatás) „Eltávolítás” mint burkolt kitevés: A csecsemőket szoptatós dajkára bízzák, később gazdag családokhoz küldik őket szolgálni. Görög (5. sz.), itáliai (15. sz.) és angol (16. sz.) csecsemő szoros pólyában

3. Ambivalencia (14-17. sz.) A szülő már feladatának érzi, hogy gyermekét testileg-lelkileg formálja. Ugyanakkor a távolságtartás és a kötődés váltakozó attitűdjei jellemzik a gyermekhez fűződő kapcsolatát. Erzsébet-korabeli angol család étkezés közben (16-17. sz.) (A gyermekek kiszolgálják a felnőtteket)

4. Intrúzió (behatolás, birtokbavétel) (18. sz.): A szülők közelebb férkőznek gyermekeik lelkéhez, hogy hatalmukba kerítsék („fojtogató szeretet”). A „nevelés évszázada”: egyre hevesebb nevelői törekvések. A helyes testtartásra szoktatás egyik eszköze. (Német rajz a 19. századból.) A gyerek testi és lelki formálásának igénye!

5. Szocializáció (19-20. sz. közepe) Legfontosabb a társadalomba való beillesztés, a normáknak való megfelelés. Oskar Pletsch: Nevelőintézet (Ironikus hangvétel, felnőtt állampolgárok nevelése)

A szülők belehelyezkednek gyermekük lelki állapotába. 6. Támogatás, empátia (1950-) Gyermekközpontú nevelés. A gyermekek tudják, mire van szükségük fejlődésük egy-egy szakaszában. A szülők belehelyezkednek gyermekük lelki állapotába. Mary Cassatt: Az anyai csók (1896) (Empatikus, szeretetteljes viszony)

Újabb szakaszok: 7. Változó gyerekkor (kb. 1960-tól) Fogyasztó gyerekek: A gyerek mint a konzum-, szabadidő- és szórakoztatóipar céltáblája. 8. Elveszett gyerekkor (kb. 1980-tól) A gyerekkor krízise: A gyerekkor eltűnése, a család összeomlása, a médiák pusztító hatása. (Hansmann, 1995, 126. p.)

Ellenérvek de Mause-zal szemben Klaus Arnold (1980): Értelmetlen hit a nem létező fejlődésben. Kifejezi a megérthetetlen megragadására irányuló naiv törekvést, amely „használati utasítást” keres egy egyre inkább áttekinthetetlenné váló időszakban. Az ellenvetések érthetők, de Mause durván leegyszerűsíti a gyerekség történetének összetett folyamatát. Fejlődésmodellje mégis nagy mértékben elősegítette a gyerekkor történetére vonatkozó elméletek kialakítását.

Gyermekkortörténet A felnőtt-gyermek, szülő-gyermek kapcsolat történeti alakulását kutatja. A különböző történeti korokban milyen domináns gyermekeszmény (gyermekkép, gyermekimázs) alakította a felnőttek gyerekekkel kapcsolatos, hétköznapi életben megnyilvánuló attitűdjeit és konkrét viselkedését. Ez utóbbit nevezem gyermekfelfogásnak.

A gyermekkortörténeti alapfogalmak egy lehetséges rendszere

gyermekeszmény + gyermekfelfogás Gyermekszemlélet: gyermekeszmény + gyermekfelfogás Gyermekeszmény: elvont ideák, gondolatok a gyermekről - gyakran mitizált alakban. Például: „a gyermek mint kicsinyített felnőtt”, „az ártatlan gyermek”, „a vásott gyerek”,

„A gyermek mint kis felnőtt” Daniel Chodowiecki: Elementarwerk (1773): XII. tábla: A gyermeki hála

Az „eszményi gyermek” Romantikus gyermekábrázolás. Otto Philip Runge: A Hülsenbeck-fiúk, 1803.

Az „angyali gyermek” Én Ujságom, 1890. I. évf. 15. sz.

„Angyali gyermek” Századfordulós képeslap

„Rossz”, „büntetést érdemlő” gyerekek (Pieter Brueghel: Szamár az iskolában, 1556)

Iskolai jelenet (karikatúra), 1896 „Vásott kölykök” Iskolai jelenet (karikatúra), 1896

Nem feltétlenül harmonizál a gyermekeszménnyel. Gyermekfelfogás: befolyásolja a gyermekkel kapcsolatos bánásmódot – a hétköznapi élet körülményei között. Nem feltétlenül harmonizál a gyermekeszménnyel. Pl. A testi fenyíték alkalmazhatóságának taglalása 19. századi neveléstani kézikönyvekben.

A gyermekkortörténeti kutatások egy lehetséges hozadéka Hogyan látják a mai szülők és pedagógusok a gyermekeket? A mai gyermekeszmény(ek) és a hétköznapi gyermekfelfogás(ok) vizsgálata. * * *