Isten hozott, hogy megáldjon!

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
Közösség 4. ISTEN CSALÁDJÁBAN ÉLNI
Advertisements

Lépj tovább a szolgálatban!
ÖRÖK ÉRTÉKEK Életünk döntések sorozata: Mózes példája; Zsid.11,24-26; „Hit által tiltakozott Mózes, amikor felnőtt, hogy a fáraó leánya fiának mondják.
JÉZUS KRISZTUS A SZERETET „SZÉLSŐSÉGE”
Megbocsátás és parancsba kapott szeretet
Hahó, itt az új év ! Boldog 2014-et !.
A házasság még nem a mennyország
Folyamodjatok az Úrhoz,
2009.jún. 19 – jún. 10. Ebben az időben az egyház a papokra emlékezik. Június 19.-e Jézus Szívének ünnepe, amikor a papokért is imádkozunk világszerte:
A pasaréti református templom írásos úrasztali terítője
Jézus mondja: menjetek el tehát és tegyetek tanítvánnyá minden népet …
Ádventi gyertyagyújtás 1. műsor
Áldott,Békés Ünnepeket Kívánok!
Drága Édesanyámnak, kit a világon
Mikortól meddig; Voltam, Vagyok, Leszek?. ÉSZREVÉTLENÜL JELEN VOLTAM AZ ŐSEIMBEN MINDEN EMBERNEK VAN, VOLT, VAGY LESZ ANYJA. IGAZ EZ AZ ÁLLÍTÁS? TEGYÜK.
Ahogy engem elküldtél a világba, én is elküldtem őket a világba” (János 17:18)
A Biblia – Kisifi Isten Igéjének hasonlatai Isten Ígéjének hasonlatai.
Gitáros énekek.
(Elhívás, felkészítés, elküldés 3.). a) Mt 10:16/a – Én elküldelek titeket… Jn. 10,11: „Én vagyok a jó pásztor. A jó pásztor életét adja a juhokért. Mt.
Helyettem meghalt Ő Elvette minden bűnöm Mondd, ó, mondd ki volt Ő? Meghalt a Golgotán, Függött a keresztfán, Jézus, Jézusnak hívják.
JÓ REGGELT !.
Folyamodjatok az Úrhoz,
* * * "Folyamodjatok az Úrhoz, az Ő hatalmához,
Folyamodjatok az Úrhoz,
Folyamodjatok az Úrhoz,
"Folyamodjatok az ÚRhoz, keressétek orcáját szüntelen!"
Folyamodjatok az Úrhoz,
"Folyamodjatok az ÚRhoz, keressétek orcáját szüntelen!"
"Folyamodjatok az Úrhoz, keressétek orcáját szüntelen!"
"Folyamodjatok az Úrhoz, keressétek orcáját szüntelen!"
ISTEN hozott köztünk!.
ISTEN hozott köztünk!.
Folyamodjatok az Úrhoz,
Asztal- és életközösség Jézussal
Áldom szent neved, ha az út a pusztában vezet, A száraz, kietlen helyen, áldom nevedet!
Isten hozott köztünk!.
ISTEN hozott köztünk!.
Kész az én szívem, Istenem, vedd Uram áldó énekem
Az Úrnak hála, tisztelet, Csak néki, senki másnak!
Egyedül Isten adhatja a hitet, de a hitedről te is tanúságot tehetsz
Dicsőség mennyben az Istennek. Dicsőség mennyben az Istennek
Új hálaének áldja Istent
Szent bizonyosság: Jézus enyém. Földi utamra sugárzik e fény
Zeng, lelkem, ez új reggelt, A nap, ím, ismét fölkelt. Ó, nap, mily gyönyörű vagy, Az Úr jósága mily nagy! Az Úr hatalma intett, Újra világosság lett.
Adjunk hálát, hálát az Úrnak, Mert Ő kegyelmes, és örökké tart az Ő jósága, Végtelen jósága, végtelen jósága! Dicséretek – 3/1.
Ki dolgát mind az Úrra hagyja, És benne bízik szüntelen,
Légy áldott Isten, Fiad úgy szeretett, Hogy a fán szenvedett értem és mennybe ment! Halleluja, hála néked, Halleluja, ámen! Halleluja, hála néked, Ébreszd.
KARÁCSONYI ISTENTISZTELET 2014
Ó jöjjetek hívek ma lelki nagy örömmel, A jászolhoz Betlehembe jöjjetek el! Megszületett az angyalok Királya: Ó jöjjetek, imádjuk, Ó jöjjetek,
Jézus hű Megváltó.
TANÉVNYITÓ ISTENTISZTELET Jöjj, égi szent láng, Szentlélek Isten, Hű támasz minden ínségben, Kit trónusáról jó Atyánk És Jézus Krisztus küld.
Erika F. Puni, PhD Stewardship Ministries Director General Conference.
Isten vezetése Prédikáció szeptember 24.. Ígéretek Ézs 48,17 „Ezt mondja az ÚR, a te megváltód, Izráel Szentje: Én, az ÚR, vagyok a te Istened,
Uram, Istenem, tiéd az éjszaka és tiéd a nappal, kezed műve a hajnali harmatcsepp és a Nap. Add, hogy egész nap jókedvű és tiszta legyek: a Világosság.
Mennyből az angyal lejött hozzátok, pásztorok, pásztorok, Hogy Betlehembe sietve menvén, lássátok, lássátok.
A házasság = elköteleződés megbocsátásra, hűségre, szeretetre
55.
Évközi 2. vasárnap Január 15. – „A” év.
Mert egy gyermek születik nekünk, fiú adatik nekünk.
Urunk megkeresztelkedése
Évközi 3. vasárnap Január 22. – „A” év.
Karcag, 2013 június 02. Gyülekezetnövekedés Durkó István
FOUCAULD ATYA IMÁJA.
JÓ REGGELT! ISTEN HOZOTT!.
A mennyei világ lelki áldásai 1. rész
Jézus hű Megváltó Isten áldott Szentje Égi Főpap, Úr és Király
Kérdések az alkalom előtt
Kérdések az alkalomhoz:
A teremtő és gondviselő Atya
NEM JÓ AZ EMBERNEK EGYEDÜL? HÁZASSÁG.
Előadás másolata:

Isten hozott, hogy megáldjon! Téma: Vágyódás az Úr után

Kérdések az esti alkalomhoz 1, Mit jelent számodra Krisztus személye? 2, Mit jelent számodra a gazdagság, lelki, vagy testi vagy gazdagságot? 3, Tudtad –e, hogy A GAZDAGSÁGOT Jézus Krisztus adhatja meg?

Az ÚR gondolata a bővölködő élet! „Uram, te vagy osztályrészem és poharam. Te tartod kezedben sorsomat. Osztályrészem kies helyre esett, örökségem nagyon tetszik nekem.” Zsolt 16.5-6 „Én azért jöttem, hogy életük legyen, sőt bőségben éljenek.” Jn. 10.10

Mit ér a gazdagság, ha nincs békesség? „Jobb a puszta földjén lakni, mint zsémbes és bosszús asszonnyal.” Péld. 21.19 „Jobb egy tányér főzelék ott, ahol szeretet van, mint a hizlalt ökör, ahol gyűlölet van.” Péld. 15.17

Isten azt akarja, hogy bővölködj A szeretetben Az örömben A békességben A türelemben A szívességben A jóságban A hűségben A szelídségben Az önmegtartóztató életben

Maga a mennyország, ahol így élnek! „A farkas a báránnyal együtt legel. Az oroszlán szalmát eszik, mint a marha és a kígyónak por lesz a kenyere. Nem árt és nem pusztít szent hegyemen senki –mondja az Úr.” Ézs. 65.25 Isten az elveszített paradicsomot akarja visszaadni neked!

Hogyan kínálja nekünk? „Áldott a mi Urunk Jézus Krisztus Istene és Atyja, aki megáldott minket mennyei világának minden lelki áldásával a Krisztusban.” Ef. 1.3

Isten jó terve Jézus Krisztusban adatott nekünk! Isten jó terve velünk akkor kezdődik el, amikor Jézus Krisztust az életünkbe fogadjuk. Krisztusban kapjuk vissza az elveszített paradicsomot!

Ki nyerheti el Isten jó tervét? Az az ember, aki MINDENNÉL inkább vágyakozik utána és aki mindent kész lenne odaáldozni, csakhogy az megvalósulhasson az életébe! (l. Mt. 16.25)