Dél-Európa története a XIX Dél-Európa története a XIX. században: Olaszország, Spanyolország, Portugália Egyetemes és európai történelem II. Készítette: Dr. Domonkos Endre (PhD) 2015/2016. tavaszi félév

I. Itália a napóleoni háborúktól az 1848-1849-es forradalmakig Risorgimento korszaka: kezdetek 1748 és 1789 közötti időszakra tehetők. 1789-1815. Francia forradalom és Napóleon uralmának időszaka. Risorgimento és az egységes Olaszország kialakulása: csak a napóleoni háborúk után kezdődött. Nemzeti mozgalom kialakulásának 1815 és 1848 közötti időszaka: 1815 és 1831 és 1831 és 1848 közötti szakaszok.

II. A bécsi kongresszus az 1831. évi felkelések kudarcáig I. Itália a bécsi kongresszus után: Napóleon előtti állapot helyreállítása és Ausztria befolyásának növelése + nyolc állam létrejötte. Piemonti Királyság: Savoyai ház uralma, hadsereg szerepe (Genovai-köztársaságot is megkapta). Lombard-Velencei Királyság: kettős királyság Habsburg Birodalom része lett (kormányzó igazgatása) Pármai-Piacenzai Hercegség: Habsburg Mária Lujza volt az uralkodó, hercegség Bécsből való kormányzása (osztrák helyőrség állomásoztatása).

II. A bécsi kongresszus az 1831. évi felkelések kudarcáig II. Modenai Hercegség: 1815 után IV. Ferenc uralkodása (olasz nemzeti mozgalom üldözése, egyház és jezsuiták kiváltságos helyzete). Toszkán Nagyhercegség: Medici-ház kihalása után Habsburg uralom (1815 után III. Ferdinánd és II. Lipót): mérsékelt politika, olaszok kedvező helyzete. Luccai Hercegség: Napóleon háborúi előtt arisztokratikus köztársaság volt. Egyházi Állam: XVI. Gergely (1831-1846) pápa (besúgórendszer, politikai és kulturális konzervativizmus.

II. A bécsi kongresszus az 1831. évi felkelések kudarcáig III. Nápolyi Királyság: spanyol Bourbonok uralma. Olasz nemzeti mozgalom célkitűzései: függetlenség és alkotmányosság. Gazdasági érdekek és törekvések helyett inkább kulturális és ideológiai motívumok szerepe. Carboneria: szabadkőműves szervezkedésből való kiválás a napóleoni megszállás ideje alatt. 1820-1821. Felkelés Nápolyban és Piemontban Ausztria ellen (de osztrák reakció és megtorlás 1821 és 1831 között).

III. A nemzeti mozgalom differenciálódása (1831-1848) I. Giuseppe Mazzini által alapított Giovine Italia (Ifjú Olaszország) nevű szervezet 1831-ben. 1840-es évek: nemzeti mozgalom differenciálódása (polgárság + legalitást kereső liberálisok befolyásának erősödése és carbonarik befolyásának csökkenése). Vincenzo Gioberti: Az olaszok politikai elsőbbsége című műve (olasz egység létrejötte Róma vezetésével, olasz államok konföderációjának megteremtése). Reformok szükségessége, hogy Itália visszanyerje a középkor folyamán élvezett elsőbbségét (olasz nemzetállam csak olaszok erejéből jöhet létre).

III. A nemzeti mozgalom differenciálódása (1831-1848) II. Radikális irányzat képviselője Cesare Balbo volt. Itália reményeiről című műve: konföderatív állam létrehozatala a Szárd Királyság vezetésével (Piemont képes Ausztriát kiszorítani Itáliából. Olasz egység megteremtésének fő ellenfele: Ausztria. Balbo és Camillo Benso Cavour szerepe az Il Risorgimento című lap indításában. IX. Pius pápa (1846-1878): reformok bevezetése az Egyházi Államban.

IV. Az 1848-1849 évi forradalmak I. 1848. január 12. Felkelés Palermóban: ideiglenes kormány megalakulása II. Ferdinánd (1830-1859) vezetésével és február 10-én új alkotmány elfogadása. 1848. március 4. Károly Albert aláírta a Szárd Királyság oktrojált alkotmányát. 1848. március 22. Velence kikiáltotta függetlenségét. Piemont: olasz nemzeti mozgalom vezetője (hadiüzenet Ausztriának, majd Ausztria elleni, 1848. augusztus 8-ig tartó függetlenségi háború). 1848. július 22. Custozza: osztrák győzelem piemontiak felett.

IV. Az 1848-1849 évi forradalmak II. 1848. november 25. IX. Pius menekülése, majd 1849. február 2-án köztársaság kikiáltása. 1849. február 18. Firenzében is kikiáltották a köztársaságot. 1849. Piemont: Károly Albert szerepe az osztrákok elleni háborúban, de március 23-án Novaránál piemonti vereség. Károly Albert lemondott és II. Viktor Emánuel lett piemonti király (1849-1878): fegyverszünet az osztrákokkal. 1849. július 3. Róma, majd 1849. augusztus 30-án a Velencei Köztársaság elfoglalása a franciák által.

V. Az Olasz Királyság megteremtése felülről I. Szárd Királyság: hatályban maradt az 1848-as liberális alkotmány, polgárosodás és dinasztia érdekeinek egybeesése + üldözött nemzeti politikusok befogadása Piemont történelmi küldetése: az olasz egység nemzeti dinasztia útján való megteremtése. Camillo Cavour miniszterelnök (1852-1859): piemonti gazdasági élet és közigazgatás modernizálása. Cavour célja: egységes Itália megteremtése volt (európai nagyhatalmak támogatásának megszerzése annak érdekében, hogy Ausztriától elvehesse az észak-olasz államokat).

Camillo Benso Cavour és Giuseppe Garibaldi

V. Az Olasz Királyság megteremtése felülről II. Szárd Királyság részvétele a krími háborúban (III. Napóleon támogatásának megnyerése az olasz ügy számára). 1855. Piemonti expedíciós sereg (15000 fő) partra szállása Krímben. Párizsi békekonferencia piemonti várakozásai: krími expedícióban való részvételért kompenzációként Piemont, a pármai, modenai, a toszkánai hercegségeket akarta megszerezni + francia és osztrák csapatok Itáliából való kivonását akarta elérni. Pápai és Bourbon rossz kormányzás elítélésének elfogadtatása.

VI. Az olasz-osztrák háború VI. Az olasz-osztrák háború. Az Olasz Királyság megszületése (1859-1860) I. 1857-1858: Ausztria elleni háború előkészületei Piemont részéről. 1858. július 21. Plombiéres: Cavour találkozója III. Napóleonnal: francia katonai támogatás nyújtása Piemontnak cserébe francia befolyás alatt álló föderatív Itália megteremtése és területi kompenzáció kérése. Ausztria hadüzenetének kiprovokálása. Osztrák haderő: Gyulai Ferenc hadvezér 170000 fős hadereje szemben a 60000 fős piemonti hadsereggel.

VI. Az olasz-osztrák háború VI. Az olasz-osztrák háború. Az Olasz Királyság megszületése (1859-1860) II. Közép-itáliai államok felkelése: 1859. április 27-én II. Lipót elmenekült Firenzéből és ideiglenes kormány alakult (Toscana csatlakozása Piemonthoz). Modena és Parma Piemonthoz csatlakozása. 1859. június 4. Magenta és 1859. június 24. Solferinó: francia győzelem az osztrákok felett, majd osztrák visszavonulás. De 1859. július 8. Békekötés a franciák és az osztrákok között Villafrancában: Ausztria megtarthatta Velencét, Lombardia átadása a franciáknak + közép-olaszországi államok nem csatlakozhatnak Piemonthoz.

VI. Az olasz-osztrák háború VI. Az olasz-osztrák háború. Az Olasz Királyság megszületése (1859-1860) III. Béke: II. Viktor Emánuel elfogadta, de Cavour tiltakozásul lemondott. 1859 novembere: Modena, Parma és Romagna Emília néven való egyesülése és 1860 márciusában Piemonthoz való csatlakozása. 1860. március 25. Olasz Királyság kikiáltása. Demokraták: pápai uralom felszámolása, nép által választott alkotmányozó nemzetgyűlés összehívása. Giuseppe Garibaldi (1807-1882) szerepe a demokratikus erők vezetésében.

VIII. Garibaldi és a „Mille”, Dél Olaszország egyesítése az ország többi részével I. 1860. május 6. Garibaldi Genovából 1089 vörösinges önkéntesével elindult, hogy felszabadítsa a dél-olasz államokat. 1860. május 11. Partraszállás Marsalában, majd 1860. június 6-án Palermó elfoglalása és a Bourbon sereg feletti győzelem Milazzónál. 1860. augusztus 20. Garibaldi átkelt Szicíliából Calabriába, majd szeptember 7-én Nápolyba vonult be. Cavour: vegyes érzelmek Garibaldival szemben.

VIII. Garibaldi és a „Mille”, Dél Olaszország egyesítése az ország többi részével II. 1860. szeptember 11. Piemonti hadsereg támadása, Egyházi Államba való bevonulás (Garibaldi megelőzése és területek elvétele az Egyházi Államtól). Emilia, Romagna, Marche és Umbria elragadása a pápai államtól (kivéve: Lazio és Róma), majd pápai sereg feletti győzelem 1860. szeptember 18-án. 1860. november 7. II. Viktor Emánuel és Garibaldi bevonulása Nápolyba 1861. január 27. Olaszország első parlamentjének megválasztása, majd március 17-én az olasz parlament II. Viktor Emánuelt Olaszország királyává kiáltotta ki.

IX. A Risorgimento befejező szakasza (1866, 1870-1871) I. 1866. Porosz-osztrák összecsapás: nemzetközi helyzet kedvezőre fordult az olaszok számára. 1866. április 8. Olasz-porosz szerződés: porosz-osztrák háború kitörése esetén az Olasz Királyság hadat üzen Ausztriának. 1866. július 3. Olasz vereség az osztrákokkal szemben Custozzánál, de Königgrätznél porosz győzelem az osztrákok felett. Békeszerződés következménye: Olaszország megkapta Velencét.

IX. A Risorgimento befejező szakasza (1866, 1870-1871) II. 1867. Garibaldi második kísérlete Róma elfoglalására, de a francia és pápai erők Mentanánál legyőzték csapatait. 1870. Francia-porosz háború alatt a királyi csapatok benyomulása Rómába (szeptember 20-án). Garanciális törvények elfogadása olasz parlament részéről (1871. május 13.), de a pápa enciklikájában elutasította az olasz állam ajánlatát + hívőknek megtiltotta az olasz állam politikai életében való részvételét. 1871. június 2. A király Rómába költözött (olasz nemzetállam megszületése).

X. A Történelmi Jobboldal kormányzása I. Olasz Királyság: lakosságának számát tekintve nagyhatalom (22 millió fő), de hiányzó gazdasági, katonai és diplomáciai erő. „Történelmi Jobboldal”: 1861-1876 közötti kormányzás (szabadelvű katolikusok és földbirtokos családok szerepe). Kiemelkedő politikai képességek és szigorú erkölcsök (130 éves olasz nemzetállam legjobb vezető politikai osztálya). Választójog: piemonti cenzusos törvény maradt érvényben (25 éven felüli férfiak, írás és olvasás megkövetelése + legalább 40 líra közvetlen adófizetés).

X. A Történelmi Jobboldal kormányzása I. Anglia mint minta: közigazgatás decentralizálása és állam minél kisebb mértékű beavatkozása a társadalmi életbe. Prefektus: az állam és a kormány személyes képviselője volt a megyékben. 1861 után: banditizmus felszámolása (rendkívüli állapot kihirdetése + különleges törvények érvényben hagyása Dél-Olaszországban. 1866 és 1870 között: államcsőd elkerülése érdekében líra leértékelése, 1868-ban őrlési adó bevezetése a gabonára és kukoricára. De: 1871 után gazdasági növekedés és költségvetés helyzetének javulása.

XI. A Történelmi Baloldal kormányzása. A Depretis-korszak (1876-1887) I. 1876. Vasútépítési ügy finanszírozása miatt a Történelmi Jobboldal parlament általi leszavazása. „Történelmi Baloldal”: monarchia elfogadása, Történelmi Jobboldal ellenzéke (dél-olaszországi képviselők növekvő szerepe). Kliens-rendszer kialakulása: választó körzet legtekintélyesebb embere, vagy polgármester, illetve köztulajdonban lévő vállalkozás igazgatója körül alakult ki. Történelmi Baloldal déli képviselői: polgárok és kispolgárok (kölcsönös előnyök szerepe) voltak.

XI. A Történelmi Baloldal kormányzása XI. A Történelmi Baloldal kormányzása. A Depretis-korszak (1876-1887) II. „Történelmi Baloldal”: 1876-1896 közötti kormányzás: Agostino Depretis (1807-1887) és 1887-től Francesco Crispi (1819-1901) vezetésével. Depretis: transzformizmus gyakorlatának bevezetése (a többség biztosítása a cél, akár az ellenzéki szavazatok megvásárlásával). Baloldal kormányzása: korrupció mellett morális hanyatlás jelentkezése. Legszegényebbek és legkiszolgáltatottabbak életkörülményein való javítás.

XI. A Történelmi Baloldal kormányzása XI. A Történelmi Baloldal kormányzása. A Depretis-korszak (1876-1887) III. Három jelentős reform: őrlési adó megszüntetése, közoktatási törvény életbe léptetése (1877) és új választójogi törvény bevezetése (1882). Elemi iskolák látogatásának általánossá tétele. Új választójogi törvény: 21 éves kortól való választás (csak férfiak), írás és olvasás mellett legalább 19 líra adó megfizetése (választásra jogosultak száma 400 ezerről 2 millióra nőtt). Kapitalista gazdaság és polgári társadalmi struktúrák növekedésének és konszolidálásának időszaka: infrastrukturális és hadiipari beruházások.

XI. A Történelmi Baloldal kormányzása XI. A Történelmi Baloldal kormányzása. A Depretis-korszak (1876-1887) IV. 1880-as és 1890-es évek: válságjelenségek (építőipar fejlődésének megtorpanása, költségvetési hiány és Franciaországgal való kapcsolatok megromlása). Munkásszervezetek létrejötte: Mazzini eszméinek hatása (1880. Két kis szocialista párt megalakulása). 1892. Olasz Szocialista Párt megalakulása (Filippo Turati), majd első ágazati szakszervezetek kialakulása. 1874. Katolikusok által létrehozott egyesületek Lombardiában és Venetóban (Opera dei Congressi): klérus ellenőrzése, de szövetkezetek, népbankok, kölcsönös segítségnyújtási szervezetek sokasága.

XII. A Crispi-korszak I. 1880-as évek: olasz kivándorlás Argentínába, Brazíliába és az Egyesült Államokba (80 ezer fő). Francesco Crispi kormányzása 1887-1896 között: Depretis-kabinet tagja volt, elítélte a transzformizmust, de valójában ő is korrupt volt. Hazafias érzések és nemzeti szolidaritás külpolitikai aktivitással való összekötése. Főbb reformok: új büntető törvénykönyv bevezetése (halálbüntetés eltörlése) + hitel és bankélet újraszabályozása.

XII. A Crispi-korszak II. 1893. Carrarai márványbányászok és szicíliai kénbányászok és mezőgazdasági munkások szociális és politikai követelésmozgalma. Crispi terjeszkedő politikája Afrikában: 1890-ben Kelet-Afrikában elfoglalt területek egyesítése és Eritrea megszervezése. 1894. Szomália egy részének elfoglalása (Olasz-Szomália gyarmat megalapítása), majd 1895-ben Etiópia meghódítását célzó gyarmati vállalkozás elindítása. 1896. március 1. Olasz expedíciós sereg veresége Aduánál.

XII. A Crispi-korszak III. Általános elégedetlenség a Történelmi Baloldallal szemben (északi nagyiparosok elégedetlenkedése). 1898. Antonio Starabba de Rudini márki (Jobboldal) miniszterelnöksége: milánói munkásfelkelés erőszakos leverése. Luigi Pelloux tábornok miniszterelnöksége: bíróság kormánnyal való szembefordulása + I. Umberto király meggyilkolása (alkotmányos rend forgott kockán). III. Viktor Emánuel: demokratikus intézmények és szabadságjogok megőrzése melletti kiállás, majd Giovanni Giolitti (1842-1928) kinevezése kormányfővé.

XIII. Spanyolország története a XIX. század első felében I. Francia forradalom kitörése: felvilágosult abszolutizmus reformjainak megszakadása. Napóleon felemelkedése után: franciákkal való szövetség, de 1805-ben Trafalgar mellett vereség az angoloktól. Joachim Murat tábornok megszálló csapatainak Spanyolországba való bevonulása. 1808. május 2. Madridi felkelés a franciák ellen (helyi junták megalakulása az ország tartományaiban). Francia vereség a spanyoloktól Bailén mellett (francia megszállás, de gerillaharcok fellángolása).

XIII. Spanyolország története a XIX. század első felében II. 1812. Cádizi alkotmány kihirdetése: korszerű államszervezési és közjogi nézetek (hatalmi ágak megosztása, nemzet a szuverenitás letéteményese, törvényhozás az egykamarás cortes és a király kötelessége, széles körű szabadságjogok hirdetése, tulajdon védelmezése, Inkvizíció Legfelső Tanácsának eltörlése, szenioritás elvének megszüntetése). Napóleon bukása után: VII. Ferdinánd visszatérése (1808-1833): abszolutista restauráció. 1814. május 4-i kiáltvány: választott cortesek és helyi képviseleteinek megszüntetése, általános és egyenlő adózás eltörlése, szenioritás, kötelező céhtagság és inkvizíció + hűbéri szolgáltatások visszaállítása.

XIII. Spanyolország története a XIX. század első felében III. Abszolutista restauráció ellentmondásai: közép- és dél-amerikai spanyol birtokok függetlenedésének folyamata 1809-től + paraszti ellenállás növekedése. Gazdasági problémák: egységes piac és átfogó gazdaságpolitika hiánya (terv a hitelélet és kincstár szanálására, de arisztokrácia ellenállása miatt meghiúsult). 1820. Rafael de Riego ezredes zendülése: a király felesküdött a visszaállított cádizi alkotmányra, választott cortest hívott össze és 1812-1814 között eltörölt törvények visszaállítása. Nemzeti milícia megalakulása: kormány támasza lett.

XIII. Spanyolország története a XIX. század első felében IV. Belső vámhatárok eltörlése a félszigeten, 1818-as királyi rendelet módosítása, oktatási törvény elfogadása, de egyházpolitikájuk a püspöki kar és a vallásos tömegek ellenállását eredményezte (1821. fegyveres ellenállás Navarrában). 1822. Szent Szövetség veronai kongresszusa: francia kormány megbízása a királyi hatalom helyreállításával (francia haderő benyomulása Spanyolországba, majd az ország megszállása 1828-ig, alkotmány és reformok eltörlése + megtorlás). Gazdasági fejlődés akadálya: előnytelen frank-pezeta árfolyam rákényszerítése Madridra + intervenció költségeinek behajtása.

XIII. Spanyolország története a XIX. század első felében V. Ferdinánd uralma: liberálisok és szélsőséges abszolutizmus hívei is támadták. 1789-ben leányági örökösödést tiltó 1713-as törvény eltörlése, de Ferdinándnak nem volt fiúörököse. Izabella öröklése: Károly herceg, Ferdinánd öccse elutasította. 1833. Nápolyi Maria Cristina régensi hatalmának létrehozatala a kiskorú gyermek, Izabella nevében. Karlisták: Károly herceget V. Károly néven királlyá kiáltották ki (karlista polgárháború kezdete).

XIV. Az Izabella-korszak (1833-1868) I. Régensnő liberálisokhoz való közeledése (1832. száműzöttek hazaengedése). 1834. Királyi Statútum: csonka oktrojált alkotmány (abszolút királyság és rendiség végét jelentette). 1834-es kolera-lázadás és 1835-ös La Granja-i altiszti lázadás: cádizi alkotmány visszaállítása. 1837-es alkotmány: cenzus és választói korhatár leszállítása (25 év). 1835 szeptembere: Juan Álvarez Mendizábal kormányának megalakulása.

XIV. Az Izabella-korszak (1833-1868) II. 1836-os reformok: új választási törvény kidolgozása, egyházi földek kiárusítása, szerzetesrendek feloszlatása (kiv: gyógyító rendek), egyházi tized eltörlése, iparűzés és földbérleti szerződéskötés szabadságának biztosítása, szenioritás intézményének eltörlése + liberális sajtótörvény elfogadása). Karlista háború: régensnő szorult helyzetbe került, majd 1841-ben Baldomero Espartero tábornok vette át a régensi tisztséget, de Izabellát nagykorúvá nyilvánították 1843-ban (II. Izabella). 1845-ös alkotmány: királynő jogkörének növelése a cortes-szel szemben, földkiárusítás felfüggesztése.

XIV. Az Izabella-korszak (1833-1868) III. Elit mérsékelt szárnya: kisajátított földek anyagilag tehetős rétegek általi felvásárlása. Álvaro Flórez Estrada: állam csak használati jogokat adjon el a telekkoncentráció megakadályozása miatt. 1844 után: gyors gazdasági növekedés: asztúriai széntermelés megötszöröződése, vasérc kitermelése és kohászat szerepének növekedése. Espartero: korlátlan szabadkereskedelem híve volt. 1844 után azonban európai visszaesés, amely Spanyolországra is hatással volt.

XV. Az alkotmányozás sorsfordulói 1812 és 1876 között: nyolc, a Bayonne-ival együtt kilenc alkotmány kibocsátása. Alkotmányozási folyamat főbb állomásai: 1814, 1820, 1823, 1834, 1837, 1845, 1856, 1873, 1876 (korszerűsítő szándékú előrelépéseket az ezeket érvénytelenítő jogalkotások követték). Alkotmány körüli küzdelmek: szuverenitás letéteményesének kérdése, hatalmi ágak egymáshoz való viszonya, vallásszabadsághoz, választójoghoz, cenzúrához való viszony meghatározása. „Progresszista” és „konzervatív” alkotmányok.

XVI. Spanyolország a XIX. század második felében I. Közigazgatás rendszerének kiépítése + hadsereg állami ellenőrzés alá való helyezése (Guardia Civil létrehozása). Állam és egyház viszonyának rendezése: egyház belenyugodott a kisajátításokba, cserébe az állam garantálta a katolikus vallás kizárólagosságát az országban (1851-es konkordátum). II. Izabella uralmának legitimitását elismerte a pápa. 1853. Leopoldo O’Donnell tábornok kormánya: mérsékelt évtized vége (két „progresszív év” kezdete). Manzanaresi Kiáltvány: Antonio Cánovas de Castillo szerepe.

XVI. Spanyolország a XIX. század második felében II. Espartero tábornok két évig tartó kormányzása. Új, progresszista alkotmány kidolgozása, új választójogi törvény elfogadása + Nemzeti Milicia újjászervezése. Politikai jobboldal: karlisták, tőlük balra pedig a Liberális Szövetség (Espartero és Mendizábal) állt. Baloldal: demokraták pártja, liberális balszél, republikánusok és szocializmus felé hajló személyiségek (általános választójog, lelkiismereti szabadság, egyesülési és gyülekezési jog követelése).

XVI. Spanyolország a XIX. század második felében III. Községi és egyházi földtulajdon privatizálása: termelés fellendülése + szállítás korszerűsítése (1856-os vasúti törvény). 1855. Első spanyol munkaügyi törvény elfogadása: korlátozott egyesülési jog engedélyezése, 12-18 évesek munkaidejének 10 órára való korlátozása. 1856. alkotmányozó gyűlés és választott helyi szervek feloszlatása, majd 1845-ös alkotmány helyreállítása (1857-ben új, mérsékelt alkotmány született). Leopoldo O’Donnell kormánya (1858-1863): sajtószabadság szélesítése + közigazgatás decentralizálása.

XVII. Külügyi presztízspolitika O’ Donnell-kormánya: gyarmatbirodalom egyes töredékeinek visszaszerzése + új gyarmatok meghódítása (Dominika visszaszerzése, csapatok küldése Kokinkínába és a marokkói Tetuán meghódítása 1860-ban). Spanyolország belekeveredése Anglia és Franciaország mexikói katonai expedíciójába (Juan Prim tábornok azonban visszaparancsolta seregét). Peru és Chile elleni hadjáratok 1863-ban kifulladtak. Kuba függetlenségi törekvésének felerősödése.

XVIII. Az Izabella-korszak lezárulása I. 1860-as évek:gyors gazdasági fejlődés, de nagymértékű politikai ingatagság. 1864. Pénzügyi válság kezdete (amerikai polgárháború okozta szállítási nehézségek miatt gyapot árának emelkedése + kifizetések befagyasztása bankok által). Munkásegyesületek katalóniai engedélyezése és az első spanyol munkáskongresszus összehívása 1864-ben. De a gazdasági nehézségek és belpolitikai nyugtalanság miatt egyesületek legalitásuktól való megfosztása.

XVIII. Az Izabella-korszak lezárulása II. „Egyetemi kérdés” kiéleződése: Karl Krause német filozófus tanításainak hatásai az értelmiség körében. De a pápa indexre tette Krause művét. Királyi dekrétum: katolikus nevelés kizárólagossága csak az alsó- és középfokú oktatásban érvényesült, az egyetemek esetén oktatás szabadságára hivatkozott. Egyetem rektorának elmozdítása, majd heves diáklázadások kitörése. Prim tábornok sikertelen felkelési kísérlete Madridban.

XIX. „Hat forradalmas év” I. 1868-as forradalmak okai: balsikerű hódító hadjáratok, gazdasági megrázkódtatások, rossz termés és anyagi visszaélések. 1868. szeptember 17. Cádizi katonai zendülés. Madridi Forradalmi Kormányzótanács megalakulása. Mérsékeltek: alkotmányos, decentralizált királyság melletti kiállás, republikánusok és demokraták célja az állam föderatív átalakítása volt, az anarchisták az állam eltörlését hangsúlyozták (laza konföderatív szerkezet). 1869. januári alkotmányozó gyűlési választások: mérsékelt monarchisták 236 szavazatot, republikánusok 85, karlisták 20 mandátumot nyertek.

XIX. „Hat forradalmas év” II. 1869. júniusi alkotmány: általános választójog és széles szabadságjogok deklarálása (királyi jogkör szűkítése, minden hatalom forrása a nemzet). Királynő távozása után cortes döntése: II. Viktor Emánuel fia, Amadeo herceg trónra kerülése, de 1873 februárjában lemondott a trónról. Cortes két háza önmagát Nemzetgyűléssé nyilvánítatta és kikiáltotta a Köztársaságot (Figueras). De: karlisták fegyveres harca, kreolok fellázadása Kubában és földfoglalások a falvakban + Katalóniában a föderalisták törekvése az önálló Szövetségi Köztársaság létrehozására.

XIX. „Hat forradalmas év” III. Nézeteltérés föderalizmus hívei és az egységes államot képviselő radikálisok között, majd pártszakadás. 1873. Újabb választás: erős republikánus többség létrejötte (köztársasági alkotmány kidolgozása). 1873-as alkotmány: népszuverenitás mellett Spanyolország 17 „állam” és több tengerentúli terület Szövetségi Köztársasága, alsóház szavazókörzetek alapján való megválasztása + szenátusban minden államot négy küldött képviselhetett. 1873.„Kantonális” mozgalom kibontakozása: helyi „köztársaságok” létrehozása.

XIX. „Hat forradalmas év” IV. 1873 decembere: Manuel Pavia tábornok katonai akciója (kormány megdöntése). Köztársasági provizórium létrejötte (Serrano tábornok). Főbb intézkedések: alkotmányos biztosítékok felfüggesztése + republikánus katonai diktatúra feltételeinek kialakítása. 1874. december vége: Arsenio Martínez Campos tábornok puccsa és monarchia helyreállítása. 1874-1885. XII. Alfonz uralma.

XX. A Restauráció rendszerének kialakulása I. Cánovas de Castillo szerepe a Bourbon-monarchia helyreállításában (Liberális Szövetség, majd Konzervatív Párt élére állt 1875-től). Pártok szabályozott versengése, parlamentáris kormányzás, gazdasági erők szabadabb kibontakozása De Konzervatív Párt többsége megszűnt és 1881-ben a liberálisok hatalomra kerülése. 1876. májusi alkotmány: szuverenitás elvét király és a cortes gyakorolja, spanyolok megbékélésén alapuló együttélés és állam stabilitása mint érték. Választójogi szabályozás: cenzusos.

XX. A Restauráció rendszerének kialakulása II. 1876-os alkotmány 11.§-a: katolicizmus államvallássá nyilvánítása mellett más vallások magánjellegű gyakorlásának engedélyezése. Oktatás szabadságának garantálása (kötelező elemi iskolai oktatásról szóló cikkely elvetése a cortes által). 1875. Szabad Oktatás Intézetének létrejötte szabadgondolkodó értelmiségek részvételével (szellemi élet sokszínű műhelye). Sajtószabadság helyreállítása 1883-ban, egyesületi jog kiszélesítése 1887-ben, szélesebb körű választójog gyakorlatához való visszatérés 1890-ben.

XXI. A Restauráció válsága Társadalmi folyamatok szerepe a társadalmi-politikai kompromisszum erodálásában. Főbb problémák: 1. munkabérből élők szociális és közjogi helyzete (szocialista párt, majd 1888-ban országos szakszervezeti központ megalakítása); 2. nemzeti kisebbségek önkormányzati törekvései (autonómia-programok megfogalmazása); 3. közigazgatás válsága (helyi igazgatási, gazdasági és katonai kiskirályok választási csalásai); 1898-1902. Spanyol-amerikai háború. Spanyol vereség (részleges autonómiára irányuló javaslat elutasítása a cortes, a katonaság és a gyarmati elit részéről).

XXII. Portugália története a XIX. században I. 1779. I. Mária (1777-1816) átruházta az uralkodói feladatokat fiára, VI. Jánosra (1816-1826). Pombal márki: merkantilista gazdaságpolitika, oktatásfejlesztő intézkedések, Inkvizíció intézményének átalakítása + Latin-Amerikában kötött béke („portugál aranykor”). Mária: egyház elleni intézkedések enyhítése, Pombal által félreállított politikusok rehabilitálása. Gazdaság három fő forrása: Brazíliából szállított gyapot értékesítése, bortermelés, afrikai rabszolgakereskedelemből szerzett jövedelem.

XXII. Portugália története a XIX. században II. Francia forradalom és napóleoni háborúk időszaka: spanyol csapatok részvétele (franciákkal való szövetségben) a portugál területekért vívott harcban). De az angolok segítsége és a lakosság ellenállása miatt nem került Napóleon fennhatósága alá. Bécsi kongresszus: ország stratégiai jelentősége csökkent (gazdasági hanyatlás, brazil kereskedelem angol ellenőrzés alá került). 1820. Felkelések, majd junták megalakulása, végül 1822-ben alkotmányozó gyűlés összehívása (királyi hatalom korlátozása, egykamarás nemzetgyűlés, szuverenitás letéteményese a nemzet).

XXII. Portugália története a XIX. században III. 1821. Felkelés Brazíliában, majd János király hazatérése (Brazília kormányzója öccse, Pedro lett, aki 1822-ben angol segítséggel Brazília császárává kiáltatta ki magát). Spanyolországétól eltérő fejlődési út. 1823. Abszolutista katonai felkelés kitörése (tradicionalisták és János felesége a király második fiát, Mihályt támogatták). 1826. Új „Charta” elfogadása: szűkített jogkörű, közvetve választott kétkamarás parlament létrejötte, királyi vétójoggal.

XXII. Portugália története a XIX. században IV. Mihály (1828-1832): letartóztatások elrendelése. II. Péter (1832-1834): portugál korona visszaszerzése (Azori-szigetek birtokba vétele, partraszállás Oportóban). Testvérháború Mihály és II. Péter között. II. Pedro: kolostorok feloszlatása, egyházi földek kisajátítása. 1834. Mária (1834-1853) uralkodása: polgárosodás megindulása + külföldi tőke beáramlása, pénzforgalom szerepének növekedése, protekcionista intézkedések szűkülése (de lassú fejlődés a mezőgazdaságban: kereskedelemhez és pénztőkéhez kötődő falusi közép- és nagybirtokosréteg létrejötte.

XXII. Portugália története a XIX. században V. Gazdasági problémák: tartósan deficites költségvetés, termelőket sújtó közvetlen adók és államadósság növekedése + megfelelő piac hiánya és fejlődés egyenlőtlensége. Politikai ciklusok gyors változása: 1839-től konzervatív kormányok irányították az országot (Costa Cabral: választott parlament hatalmától akart megszabadulni). 1846-os parasztfelkelés (ok: állami földkataszter felállítását célzó felmérés), de nemzeti jelleget öltött. Portugál külpolitika: Brazília elvesztése után afrikai és ázsiai gyarmatok felé fordulás (Guinea, Angola, Mozambik, Goa, Macao és Timor).

XXII. Portugália története a XIX. században VI. Portugál befolyása csökkenése Guineában, majd az 1885-ben Kongóban való befolyás elvesztése + Angolát és Mozambikot összekötő portugál sáv létrehozatalát brit ultimátum akadályozta meg. Befektetések megindulása Goa és Angola területén (1864. Tengerentúli Nemzeti Bank létrejötte). 1851-től: Saldanha tábornok uralma (1820 óta tartó forradalmi ciklus lezárása, mérsékelt liberálisokkal való kiegyezés). Úthálózat átfogó fejlesztése, vízügyi rendezés és vasúti alagútépítés (francia tőke beáramlása).

XXII. Portugália története a XIX. században VII. 1860-as évek második felében az országot érő külső hatások: Észak győzelme az amerikai polgárháborúban, francia császárság bukása, Németország és Olaszország egyesülése. Gazdasági problémák: világpiaci túlkínálat miatt borexport nem volt kifizetődő, gazdaságtalan textil- és ruhaipar + munkáltatók és munkavállalók közötti kapcsolat kiéleződése. 1880-as évek vége: társadalmi válság kibontakozása (Braganca-ház brazíliai ága uralmának köztársasági forradalom általi megdöntése).

XXII. Portugália története a XIX. században VIII. 1876. Köztársasági Párt létrejötte: növekvő támogatottság a hadsereg, az értelmiség és a tisztviselői kar + a városi kispolgárság köreiben. 1890-es brit ultimátum: Portugália felzárkózási erőfeszítései ellenére fejletlen gazdaságú ország (világpolitikai súly elvesztése). Külső konkurencia erősödése: protekcionizmus + hazai piac csekély felvevőképessége. Mezőgazdaság hanyatlása (falukból való elvándorlás). 1891. Oportói helyőrség felkelése.

XXII. Portugália története a XIX. században IX. 1896. Elit két dinasztikus pártja békés kormányzati váltógazdálkodásának vége szakadt. Regeneracionisták és progresszisták soraiban való szakadás. Ingatag belpolitikai helyzet: növekvő számú politikai párt + működőképes parlamenti többség és kormány hiánya. I. Károly (1889-1908) 1907-ben föloszlatta a parlamentet, majd királydiktatúrát vezetett be.

XXII. Portugália története a XIX. században X. Köztársaság radikális szárnyának válasza: 1908. január 31-i merénylet a király és legidősebb fia ellen. II. Manuel (1908-1910): engedmények tétele. Értelmiség és alsó középosztály elégedetlensége a rezsimmel szemben. 1910. október 3. Republikánus felkelés kitörése (parancsnokok megtagadták az engedelmességet). Teofilo Braga elnöksége: Európa harmadik köztársaságának létrejötte.

XXIII. Felhasznált irodalom Horváth Jenő: Olaszország. In: 19. századi egyetemes történet (szerk.: Vadász Sándor). Korona Kiadó, Budapest, 1999, pp. 251-269. Harsányi Iván: Spanyolország. In: 19. századi egyetemes történet (szerk.: Vadász Sándor). Korona Kiadó, Budapest, 1999, pp. 271-285. Harsányi Iván: Portugália. In: 19. századi egyetemes történet (szerk.: Vadász Sándor). Korona Kiadó, Budapest, 1999, pp. 287-293. Térképjegyzék: Történelem Klub.In: http://www.tortenelemklub.com/terkepek/vilagterkepek

Köszönöm a figyelmet!