Mindennapok munkajoga – 4. Dr. Csőke Rita

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
Gazdasági vezetői jogállás Dr. Kőszegfalvi Edit. VEZETŐI FELADAT MUNKAVISZONYBAN 500 millió forintos bevétel, finanszírozási szerződéssel rendelkező eü.
Advertisements

Egyéb adók változásai Törvénytervezetek alapján. ART változásai 1) Munkáltatói adó-megállapítás, egyszerűsített bevallás lehetősége  Az új szabályok.
A HELYI ÉS A TELEPÜLÉSI ADÓRENDELETEK SZABÁLYOZÁSÁNAK EGYES KÉRDÉSEI.
Az új Munka Törvénykönyvének legfontosabb változásai.
MUNKAJOGI ALAPISMERETEK – 7. Dr. Csőke Rita Munkajogi alapismeretek, 2015/2016/2. BME GTK Üzleti Jog Tanszék1.
A fogyasztóvédelmi hatóság hatásköre, illetékessége és eljárása a villamosenergia-, földgáz-, víziközmű-, távhő- és hulladékgazdálkodási közszolgáltatás.
Munkajogi alapismeretek 2015/ félév 3. hét.
Közművelődési szakmai továbbképzések, helyük a felnőttképzés rendszerében; az akkreditáció folyamata A közösségi művelődés felnőttképzési feladata Nemzeti.
A kollektív munkajogi szabályozás az új munka törvénykönyvében.
Munkajogi alapismeretek 2015/ félév 2. hét.
KÖZHASZNÚSÁG MEGTARTÁSA, - MEGSZERZÉSE Molnár Elvira Bács-Kiskun Megyei Civil Információs Centrum 2014.
A BKIK Oktatási Igazgatóságának és Oktatási Nonprofit Kft-jének feladatai.
Az akkreditáció szerepe a megváltozott munkaképességű munkavállaló személyének társadalmi reintegrációjában Készítette: Dézsi Gabriella Melinda Budapest,
A TÁVMUNKA SZABÁLYOZÁSÁVAL KAPCSOLATOS MEF JAVASLATOK A MEF ELŐTERJESZTÉS HÁTTERE KEMÉNY PÉTER E.ON HUNGÁRIA ZRT.
Különadók 2011, Ágazati különadók 2010.december 4-től hatályos 2010.december 4-től hatályos Adókötelezettséggel érintett tevékenység kör: Adókötelezettséggel.
A KÖZBESZERZÉS JÖVŐJE május 26.. A KÖZBESZERZÉS JÖVŐJE Tisztességes verseny a közbeszerzésben.
AZ MT. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEI. Általános rendelkezések 1. Általános elvek 2. Jognyilatkozatok megtétele 3. Érvénytelenség 4. Ptk. szerepe.
A vállalatok marketingtevékenysége és a Magyar Marketing Szövetség megítélése Kutatási eredmények az MMSZ részére (2008. július)
Az események bejelentésének és kezelésének folyamata Nagy Zsigmond, balesetvizsgáló október 19.
Magyar tapasztalatok a versenyjog területén a csatlakozás óta Csépai Balázs Gazdasági Versenyhivatal november 23.
BEST-INVEST Független Biztosításközvetítő Kft.. Összes biztosítási díjbevétel 2004 (600 Mrd Ft)
Kereskedelmi jog V. Előadás Egyes társasági formák A korlátolt felelősségű társaság.
Gazdasági jog IV. Előadás Egyes társasági formák Közkeresleti társaság, betéti társaság.
Gazdasági jog III. Előadás Általános szabályok A Gt. általános része.
HÁZASSÁGI PEREK február 27. Jogász szak, nappali
Munkajog 5. előadás (Munkagazdaságtan és munkajog) Dr. Csőke Rita
Összevont munkaközösség vezetői és igazgatótanácsi értekezlet
A közérdekű munka büntetés végrehajtása az önkormányzatoknál
Üzleti Jog Munkajog 2. Dr. Csőke Rita
Adottságok tényszerű megfogalmazása 4.6. előadás
Részekre bontás tilalma
A jogszerű és hatékony foglalkoztatás lehetősége kollektív szerződésben Pécs, Előadó: dr. Nemeskéri-Kutlán Endre Munkajog vezető.
A jogérvényesítés módjai, lehetőségei, eszközei
Mindennapok munkajoga – 3. Dr. Szekeres Diána
Összeállította: Horváth Józsefné
Dr. Kovács László Főtitkár
A FELÜGYELŐBIZOTTSÁG BESZÁMOLÓJA A VSZT
A víziközmű-szolgáltatásról szóló évi CCIX
Jogi alapismeretek 2013.
Iratbetekintés, másolat készítés május 14-15
Az üzlet működésével kapcsolatos szabályok
Öröklési szerződés és Köteles rész
Civil szervezetek tapasztalatai a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok tükrében Dr. Nagy Márta Eger.
A munkaviszony megszüntetése 1.
SZÁMVITEL.
A kollektív szerződés Dr. Fodor T. Gábor Ügyvéd
Kommunikáció a könyvvizsgálatban
Elektronikus irat (elektronikus dokumentum) és elektronikus aláírás
Mindennapok munkajoga 4. ea.
Közösségi oldalak jogi és HR vonatkozásai
1993-as közoktatási törvény
Intézmény-akkreditáció szakképző intézmények kérelme esetén
A FIZETÉSI MEGHAGYÁSOS ELJÁRÁSSAL ÖSSZEFÜGGŐ PEREK SZABÁLYAI
A KÖZIGAZGATÁSI PERRENDTARTÁSRÓL SZÓLÓ ÉVI I
Készítette: Dézsi Gabriella Melinda Budapest, december 18.
Munkaügyi hatósági feladatok 2018.
Tájékoztató az Önkormányzati ASP Projektről
MUNKAVISZONY LÉTESÍTÉSE
Compliance és Corporate Governance
Szabványok, normák, ami az ÉMI minősítési rendszerei mögött van
ÁLTALÁNOS FORGALMI ADÓ évi évközi változások
Munkaszervezési ismeretek
TÁRGYI ESZKÖZÖK ELSZÁMOLÁSA
Körmöczi Márta Országos Egészségbiztosítási Pénztár
Adatszolgáltatás a számlákról
Kérdőív a Pénzmosás és terrorizmus finanszírozása megelőzésének és megakadályozásának ellenőrzésére Készítette: Dancsné Veres Mária 2/24/2019.
A munkaviszonyból származó jogok és kötelezettségek
Felvételi a középfokú iskolákban a 2016/2017. tanévben
A részekre bontás tilalma és annak gyakorlati alkalmazása
REGIONÁLIS KÉPZÉS REGIONÁLIS KÉPZÉS.
Előadás másolata:

Mindennapok munkajoga – 4. Dr. Csőke Rita BME GTK Üzleti Jog Tanszék

„Szolgálati közlemények” és mai témáink Ismételjük át a házi feladattal kapcsolatos tudnivalókat! Facebook Bíróságlátogatás!!! Mai témáink: Általános magatartási szabályok Személyhez fűződő jogok Jogeset feldolgozása a témából Mindennapok munkajoga, 2016/2017/1. BME GTK Üzleti Jog Tanszék

Általános magatartási követelmények (Mt. 6-8. §) Mindennapok munkajoga, 2016/2017/1. BME GTK Üzleti Jog Tanszék

Az adott helyzetben elvárható magatartás A munkaszerződés teljesítése során – kivéve, ha törvény eltérő követelményt ír elő – úgy kell eljárni, ahogy az adott helyzetben általában elvárható. Zsinórmérték, objektív alapú mérce. Nem az adott személytől elvárható, hanem „úgy általában” az adott helyzetben. Felróható magatartására előnyök szerzése végett senki nem hivatkozhat. „nemo auditur suam turpitudinem allegans” - elv Ha valaki saját maga felróhatóan idéz elő egy számára kívánatos helyzetet, annak előnyeit nem élvezheti. A másik fél felróható magatartására hivatkozhat az is, aki maga felróhatóan járt el. Mindennapok munkajoga, 2016/2017/1. BME GTK Üzleti Jog Tanszék

Jóhiszeműség és tisztesség követelménye, együttműködési kötelezettség A jogok gyakorlása és a kötelezettségek teljesítése során a jóhiszeműség és a tisztesség elvének megfelelően kell eljárni, továbbá kölcsönösen együtt kell működni, és nem lehet olyan magatartást tanúsítani, amely a másik fél jogát, jogos érdekét sérti. A jóhiszeműség és tisztesség követelményét sérti az is, akinek joggyakorlása szemben áll olyan korábbi magatartásával, amelyben a másik fél okkal bízhatott. Mindennapok munkajoga, 2016/2017/1. BME GTK Üzleti Jog Tanszék

Méltányos mérlegelés elve A munkáltató a munkavállaló érdekeit a méltányos mérlegelés alapján köteles figyelembe venni, a teljesítés módjának egyoldalú meghatározása a munkavállalónak aránytalan sérelmet nem okozhat. Mindennapok munkajoga, 2016/2017/1. BME GTK Üzleti Jog Tanszék

Tájékoztatási kötelezettség Az e törvény hatálya alá tartozók kötelesek egymást minden olyan tényről, adatról, körülményről vagy ezek változásáról tájékoztatni, amely a munkaviszony létesítése, valamint az e törvényben meghatározott jogok gyakorlása és a kötelezettségek teljesítése szempontjából lényeges. Mindennapok munkajoga, 2016/2017/1. BME GTK Üzleti Jog Tanszék

Joggal való visszaélés tilalma Tilos a joggal való visszaélés. E törvény alkalmazásában joggal való visszaélés különösen, ha az mások jogos érdekeinek csorbítására, érdekérvényesítési lehetőségeinek korlátozására, zaklatására, véleménynyilvánításának elfojtására irányul vagy ehhez vezet. Fordítva megfogalmazva: a jogokat csak a rendeltetésüknek megfelelően szabad gyakorolni. (Arra kell használni őket, amire valók.) Mindennapok munkajoga, 2016/2017/1. BME GTK Üzleti Jog Tanszék

Munkáltató jó hírneve, jogos gazdasági érdekének védelme A munkavállaló a munkaviszony fennállása alatt – kivéve, ha erre jogszabály feljogosítja – nem tanúsíthat olyan magatartást, amellyel munkáltatója jogos gazdasági érdekeit veszélyeztetné. A munkavállaló munkaidején kívül sem tanúsíthat olyan magatartást, amely – különösen a munkavállaló munkakörének jellege, a munkáltató szervezetében elfoglalt helye alapján – közvetlenül és ténylegesen alkalmas munkáltatója jó hírnevének, jogos gazdasági érdekének vagy a munkaviszony céljának veszélyeztetésére. A munkavállaló magatartása a 9. § (2) bekezdésében foglaltak szerint korlátozható. A korlátozásról a munkavállalót írásban előzetesen tájékoztatni kell. Mindennapok munkajoga, 2016/2017/1. BME GTK Üzleti Jog Tanszék

A munkavállaló véleménynyilvánítási joga A munkavállaló véleménynyilvánításhoz való jogát a munkáltató jó hírnevét, jogos gazdasági és szervezeti érdekeit súlyosan sértő vagy veszélyeztető módon nem gyakorolhatja. Mindennapok munkajoga, 2016/2017/1. BME GTK Üzleti Jog Tanszék

Véleménynyilvánítási jog a közszférában dolgozók esetén Közalkalmazottak: ugyanaz, mint amit megbeszéltünk Közszolgálati tisztviselők: szigorúbb, több a szempont (jó közigazgatásba vetett bizalom, munkáltató helyes megítélése, a közszolgálat céljának nem-veszélyeztetése, stb.) Mindennapok munkajoga, 2016/2017/1. BME GTK Üzleti Jog Tanszék

Az üzleti titok védelme Mt. 8. § (4) bekezdés: „A munkavállaló köteles a munkája során tudomására jutott üzleti titkot megőrizni. Ezen túlmenően sem közölhet illetéktelen személlyel olyan adatot, amely munkaköre betöltésével összefüggésben jutott a tudomására, és amelynek közlése a munkáltatóra vagy más személyre hátrányos következménnyel járhat. A titoktartás nem terjed ki a közérdekű adatok nyilvánosságára és a közérdekből nyilvános adatra vonatkozó, törvényben meghatározott adatszolgáltatási és tájékoztatási kötelezettségre.” Figyelem! A titok a munkaviszony megszűnése után is titok marad! Mindennapok munkajoga, 2016/2017/1. BME GTK Üzleti Jog Tanszék

Jogeset: Mfv.II.10.027/2016/3. BME GTK Üzleti Jog Tanszék Mindennapok munkajoga, 2016/2017/1. BME GTK Üzleti Jog Tanszék

A tényállás: A felperes 2001-től állt közalkalmazotti jogviszonyban az alperesnél. Az alperes 2012-ben úgy döntött, hogy részt vesz egy nemzetközi kutatási projektben, amelynek egy külföldi partner volt a konzorciumvezetője. Az alperes részéről a projektvezető a felperes volt. A felperesnek volt egy saját cége is, amely mérési-kutatási szolgáltatásokat kínált. Ilyen tevékenységet az alperes is folytat. Az alperes és a felperes között korábban már volt feszültség a felperes cége kapcsán, mivel az több alkalommal is az alperes munkáltató által is elvállalható munkákra vállalkozott. Ezt a felperes sem vitatta, de szerinte ez „nem volt egy nagy truváj”. Mindennapok munkajoga, 2016/2017/1. BME GTK Üzleti Jog Tanszék

A tényállás – 2. A felperes 2012 decemberében lemondott a cég ügyvezetésről, 2013 áprilisában pedig eladta az üzletrészét. A vevő az egyik korábbi tulajdonostárs volt, aki ugyanazon a szervezeti egységnél dolgozott, mint a felperes, ráadásul a felperes volt a témavezetője. 2013 februárjában az alperes képviselője tájékoztatást kért a projekt dokumentumai aktuális állásáról, és ebből kiderült számára, hogy a felperes cége önállóan is megjelent konzorciumi partnerként. A feszültség eszkalálódott. A felperes 2013. június 20-án a következő szövegű e-mailt küldte a felettesének, másolatban a külföldi konzorciumvezető képviselőjének: „Amint ezt megbeszéltük, lemondok a projekt vezetéséről, tekintettel arra, hogy a jövőben nem látom biztosítva azokat a személyi, tárgyi és szakmai feltételeket, amelyek garantálnák a projekt sikeres megvalósítását.” Mindennapok munkajoga, 2016/2017/1. BME GTK Üzleti Jog Tanszék

A tényállás – 3. A felettese ekkor felvette a konzorciumvezető külföldi partnerrel a kapcsolatot. A konzorciumvezető képviselője arról tájékoztatta, hogy a felperessel 2013. június 18-án beszélt telefonon. Június 19-én az alperesnél kialakult helyzetre tekintettel pedig az alperes feladatait és költségvetését – egy sürgető pályázati határidő miatt – már más „competent partnerhez” csoportosították át. Ezt a tájékoztatást egy 2013. júliusi 4-ei e-mail váltás is rögzítette. (A más „competent partner” egyébként pont a felperes egykori cége volt.) Az alperes azonnali hatályú felmentéssel 2013. június 24-én kelt, 27-én kézhez vett nyilatkozatával megszüntette a felperes közalkalmazotti jogviszonyát, majd a konzorciumvezetővel folytatott hosszas tárgyalásokat követően jelentős részben visszaszerezte a feladatait és a költségvetését a projektben. Mindennapok munkajoga, 2016/2017/1. BME GTK Üzleti Jog Tanszék

A felmentés indokolása: A felperes a cégével az alperes versenytársaként lépett fel, ezzel sértette a felperes jogos gazdasági érdekeit, A konzorciumvezető közvetlen tájékoztatásával pedig megsértette a jóhiszeműség követelményét, az együttműködési kötelezettségét, és megsértette az alperes jó hírnevét. Mindennapok munkajoga, 2016/2017/1. BME GTK Üzleti Jog Tanszék

A felperes keresete: A felperes a perben azt állította, hogy A felmondás időpontjában a céghez már nem volt köze; A konzorciumvezetőnek is közvetlenül megküldött e-mailben nem tényállítás volt, hanem a magánvéleménye; A projektvezetés pedig – az alperes által sem vitatottan - nem volt a munkaköri leírásában, nem volt a munkaköri feladatai része, így azzal kapcsolatosan kötelezettségszegést sem tudott megvalósítani, mert ezzel kapcsolatban nem terhelte együttműködési kötelezettség; Kár pedig nem érte az alperest, hiszen a projektet végül kb. visszarendezték az eredetire. A felperes a perben csatolta a konzorciumvezető képviselőjének 2014. október 1-jén kelt nyilatkozatát, mely szerint döntését kizárólag szakmai alapon hozta meg, nem pedig a felperesi tájékoztatásra tekintettel. Mindennapok munkajoga, 2016/2017/1. BME GTK Üzleti Jog Tanszék

A Kúria döntése a felülvizsgálati eljárásban: A felperes megsértette a munkáltató jogos gazdasági érdekét, mert versenyző magatartást tanúsított. DE: ez nem volt jogszerű indoka a felmondásnak, mert az alperes erről 2013 márciusában tudomást szerzett, júniusig pedig nem intézkedett, érdemben nem tett ez ellen semmit. Vagyis tényszerűen ugyan igaz volt a versenyző tevékenység, de ilyen hosszú idő eltelte után ez már nem lehet jogszerűen oka a felmondásnak. Viszont a konzorciumvezetővel közvetlen közléssel a felperes megsértette az együttműködési kötelezettségét. Az együttműködési kötelezettség a feleket a jogviszony fennállása alatt mindvégig terheli. Az egymásnak ellentmondó bizonyítékok közül a másodfokú bíróság jogszerűen fogadta el a konzorciumvezetőnek a perbeli eseményekhez időben közelebb álló nyilatkozatait. Mindennapok munkajoga, 2016/2017/1. BME GTK Üzleti Jog Tanszék

A Kúria döntése – 2. A közalkalmazott még a munkaidején kívül sem tanúsíthat olyan magatartást, ami sérti vagy veszélyezteti a munkáltató jogos gazdasági érdekét. Teljesen mindegy, hogy „csak” önként, munkaköri kötelezettségen túl vállalta felperes a feladatot. A munkaviszonyban/közalkalmazotti jogviszonyban általánosságban köti a feleket az együttműködési kötelezettség. Ennek nincs köze a munkakörhöz, munkaköri feladatokhoz. A projektvezetésről lemondásnak a projektvezetővel való közvetlen közlése önmagában valós és okszerű alapja volt a felmondásnak, azaz a felmondás jogszerű volt. A felperes kétségtelenül elkövette a versenyző magatartást is. Ugyan ez az időmúlás miatt ez már nem lehetett jogszerű indoka a felmentésnek, azonban a felmondáshoz vezető okfolyamat súlyosságának értékelésekor jogszerűen lehetett súlyosbító körülményként értékelni. Mindennapok munkajoga, 2016/2017/1. BME GTK Üzleti Jog Tanszék