Izrael a hellénizmus korában (Kr.e. 330 után)

1. Politikai-társadalmi fejlemények Nagy Sándor halála után hadvezérei felosztották a birodalmat: Jeruzsálemben – kb. Kr.e. 300 és 200 között – az egyiptomi Ptolemaioszok uralkodtak; a Ptolemaioszok nem neveztek ki helytartót, a tartományt a „főpap” irányította; a korszakot politikai stabilitás és gazdasági jólét jellemezte.

Ugyanakkor tovább erősödtek a társadalmi feszültségek: a Ptolemaioszok bevezették az „adóbérlet” intézményét (ez megvásárolható volt, és tulajdonképpen annyi pénzt szedtek be, amennyit akartak); néhány gazdag arisztokrata család hatalmas vagyont halmozott fel; a gazdasági elit hellenizálódott (pl. görögül beszéltek); közben az alsóbb osztályok még inkább elszegényedtek – ráadásul nem értették, hogy népük gazdagjai miért működnek együtt az elnyomó hatalommal, és miért nem foglalkoznak a szegényekkel és kizsákmányoltakkal.

Kr.e. 200 körül a Ptolemaioszokat a – szíriai – Szeleukidák váltották: a társadalom két részre, ptolemaiosz- és szeleukida-pártiakra oszlott; a hellenizáció folytatódott, Jeruzsálemből „görög polisz” lett, az arisztokraták görög nevelést adtak gyermekeiknek (nem tartották meg a szombatra, az étkezési szokásokra, a vegyes házasságok tilalmára vonatkozó előírásokat.

Amikor aztán néhányan elrabolták a Templom kincseit, polgárháborús jellegű állapotok alakultak ki (az egyéni érdekek előtérbe helyezése már régóta elégedetlenségek forrása volt). A konfliktus IV. Antiokhosz (szeleukida uralkodó) beavatkozása zárta le, és radikális hellenizációt vezetett be: kifejezetten megtiltott minden zsidó szokást; a Templomot az „Olümposzi Zeusz” tiszteletére nevezte el.

2. A Makkabeusok korának társadalmi-vallási fejleményei A kialakult állapotok miatt a – vidéki szegényebb – lakosság fellázadt a Makkabeusok (ők egy papi család voltak) vezetésével (Kr.e. 167.). Júdás Makkabeus küzdelmei sikerrel végződtek: Kr.e. 164-ben elfoglalták Jeruzsálemet. Megtisztították, és „újraszentelték” a Templomot is – erre emlékeztet a Hanuka ünnepe. (2 Makk 10, 1-8.) Csökkentették a lakosság terheit (pl. az adókat).

A Makkabeus-felkelés azonban nem váltotta valóra a hozzá fűzött reményeket: a Hasmoneus-ház (ők a Makkabeusok utódai) egyfajta hatalomkoncentrációt hajtottak végre; elmaradtak a szociális reformok. Ebben az időben fejlesztettek ki egyfajta ellenállás-teológiát: Isten minden politikai hatalom fölött áll: Ő majd „megalázza a hatalmasokat”, és igazságot szolgáltat a kisemmizetteknek (vö. Magnificat: Lk 1, 46-55.).

Ennek az ellenállás-teológiának a kibontása az ebben a korban megjelent apokaliptikus irodalom is, amelyben a YHWH-hit egy egészen új dimenziót kapott: Az addigi „történelmi fölszabadítás vallása” akkortól kezdve az „eszkatológikus (végidőbeli) megváltás vallásává” – is – vált (ld. pl. Iz 24-27; Dán 7). Amikor Pompeius – Kr.e. 63-ban – elfoglalta és római provinciává tette Palesztinát, a zsidóság egy jelentős része kifejezett örömmel, mintegy „szabadítóként” fogadta őt (a Hasmoneusokkal szembeni elégedetlenség miatt).