Népesedési folyamatok 1870-2009. I. rész Az Országos Területfejlesztési és Területrendezési Információs Rendszer alapvető feladata a területi politika, igazgatás, fejlesztés, tervezés és elemzés számára olyan megbízható információk biztosítása, melyek révén a tényleges térbeli és időbeli vonatkoztatási keretek között válnak megragadhatóvá a területi folyamatok, viszonyok, illetve az azokba történő beavatkozások következményei. Előbbi szándékok és feladatok megvalósítása azonban rendkívül jelentős mértékben behatárolt a területi statisztikai adatfelvételezés, feldolgozás és megőrzés országos helyzete, szakmai-tartalmi törekvésrendszere, felkészültsége, kultúrája, és tradíciói, valamint a különböző korszakokban rendelkezésre álló emberi, anyagi-technikai és pénzügyi erőforrások által. A TeIR céljainak megvalósításához, és eszközeinek bemutatásához a legkedvezőbb lehetőségeket a már több mint egy évszázados hazai területi demográfiai statisztika eredményeire, főként a népszámlálásokban foglalt tartalmakra támaszkodó feldolgozások kínálják. Ezekre - valamint a KSH éves településstatisztikai adatgyűjtéseire alapozva - lényegében 1870-től kezdődően napjainkig megragadhatók az ország legkülönbözőbb területi egységeinek népesedési tendenciái, tendenciaváltozásai, korszakspecifikus sajátosságai, és előbbiek összefüggésrendszere az össztársadalmi és gazdasági folyamatokkal, valamint az ország társadalmi, gazdasági, urbanizációs, település- és természetföldrajzi, stb. tagozódásaival. Az alábbi prezentáció az előbbiekben részletezett lehetőségek felvillantását,- különös tekintettel a rendszerváltozást követő közel két évtized területi népesedési folyamatai sajátosságainak és a történelmi előzményekhez fűződő kapcsolatrendszerének bemutatását célozza. A kilencvenes évek területi népesedési tendenciái - s ezek mögött meghúzódóan elsősorban migrációs tendenciái - a rendszerváltozást, s különösen az 1993. évi jelentős gazdasági visszaesést, a munkanélküliség tömegessé válását követően alapvetően a megelőző mintegy négy évtized túlhajtott - a területi egyenlőtlenségeket számottevően fokozó - városodási és gazdaságfejlesztési tendenciáira reflektáltak. 1990 és 2001 között az ország nagy- és közép-nagy városainak népesedési vesztesége megközelítette - sőt Budapest esetében meghaladta - a II. Világháborúval terhelt 1941 és 1949 között időszak veszteségét, miközben a kisvárosok, a községek (különösen az 1000 és 20 000 fő közötti lakosú települések) és általában az ország rurális – különösen a síkvidéki és tanyás - térségeinek népessége gyarapodott, - az apró- és törpefalvak népességvesztésének üteme pedig a megelőző évtizedet jellemző ütem mintegy harmadára mérséklődött. Előbbiek nyomán a kilencvenes években a területi népesedési viszonyok lényegesen kiegyenlítettebbé, kiegyensúlyozottabbá váltak. Az ezredfordulót követően azonban a területi népesedési folyamatokban újabb tendenciaváltás – a kiegyenlítődési tendenciák lefékeződése - következett be, - ugyanis felerősödött a hátrányos-, a periférikus helyzetű, az agglomerációkon kívül elhelyezkedő, a rurális térségek, a 3000 főnél kevesebb lakosú községek, s általában a képzettségi, foglalkoztatottsági, szociális problémákkal jelentős mértékben terhelt térségek, települések népességvesztésének üteme. Ugyanekkor a Budapesti agglomeráció, valamint néhány vidéki agglomeráció, ill. agglomerálódó térség (például: Sopron-, Győr és Kecskemét térségének) népesedési dinamikája számottevően emelkedett, s Budapest népesedési viszonyai is stabilizálódni látszanak. Forrás: Dr. Vécsei Pál