Tisza mente – Óbecse Közüzemi Szolgáltató Kft.

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
TISZK rendszer továbbfejlesztésére irányuló TÁMOP /1-2F pályázat október 2. TISZK rendszer továbbfejlesztésére irányuló TÁMOP /1-2F
Advertisements

Hulladékgazdálkodás állami irányítása Dr. Dióssy László c. egyetemi docens.
KÉZILABDÁS KARÁCSONY Köszönet az alapítóknak!
KÖZGAZDASÁGI-KERESKEDELMI ISKOLA ÓBECSE
Nyílászáró csere KEOP Ablak csere kivitelezése július 20. – október 14.
A Főváros települési szilárd hulladék
Sajó-Bódva regionális hulladékgazdálkodási program
Sajó-Bódva Völgyi Hulladékgazdálkodási ISPA program PR kampányának ismertetése István Zsolt osztályvezető Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Alapítvány Logisztikai.
Szociális munkások a közszférában március 27. Varga István főiskolai adjunktus Szociális munkások a közszférában március 27. Varga István főiskolai.
BORZONTI TANULMÁNYI HÁZ. EL Ő ZMÉNYEK 2005-BEN AZ OTP FÁY ANDRÁS ALAPÍTVÁNY PÁLYÁZATOT HIRDETETT KÖZÉPISKOLÁSOK SZÁMÁRA. ENNEK CÉLJA AZ VOLT, HOGY OLYAN.
Kellenek-e nekünk a TISZKEK? Mártonfi György Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet A Vas Megyei Szakképzés-szervezési Társulás Országos TISZK Konferenciája.
Tehetségpont létrehozása
Egy kis település lehetőségei a környezet- tudatossá válás útján napjainkban Pirtyák Zsolt Lajoskomárom polgármestere.
A szemét útja, ártalmatlanítása, illetve újrahasznosítása
„A sződi Hunyadi János Általános Iskola épületenergetikai korszerűsítése” KEOP-5.3.0/A/ Sajtóközlemények gyűjtése és elemzése.
Lepenye Ambrus Mátyás Király Általános Iskola Pomáz
Az ökoiskola kritériumrendszer megújítása Magyarországi Ökoiskolák VII. Országos Találkozója Budapest 2009 OKM OFI Szontagh Pál.
Az EU-s projektek fenntartási tapasztalata a JNSZ TISZK-ben Országos Egyházi TISZK Zárókonferencia Kazincbarcika
This project is implemented through the CENTRAL EUROPE Programme co-financed by the ERDF. airLED projekt Regionális Fejlesztési és Koordinációs Testület.
Előzmények 2005 – Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetsége – ÖKO-Pack Kht. Lakosság részére nincs visszacsatolás a szelektív hulladékgyűjtés.
Az Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség illetékességi területén talált német hulladékok.
Varju László, államtitkár NFGM A Regionális Fejlesztési Operatív Program tapasztalatai Tanulságok és következtetések az ÚMFT regionális programjai tükrében.
BAKS KÖZSÉG SZENNYVÍZCSATORNÁZÁSA ÉS SZENNYVÍZTISZTÍTÁSA
TISZK informatikai rendszerek MS alapon
Az EK Rendelet felülvizsgálatának magyar javaslatai és ETT jó gyakorlatok Előadó: Dr. Szabó Erika Területi Közigazgatásért és Választásokért Felelős Államtitkár.
Padányi Katolikus Gyakorlóiskola
ÖKO iskola, de hogyan?. Miért akart az iskola pályázni? Iskolai élet TevékenységekPÁLYÁZAT Fenntartói támogatás.
Mi is az igazi cél? Különféle díjak a megelőzés szolgálatában Szilágyi László civil munkacsoport Termékdíjas workshop január 21.
KOMMUNIKÁCIÓS DILEMMÁK ÉS MEGOLDÁSOK A Sopron Régió Csatornázási és Szennyvíztisztítási Program tapasztalatai alapján március 17.
A hasznosítást koordináló szervezet által elérhető eredmények a lakossági szelektív gyűjtésben Viszkei György ügyvezető igazgató Budapest, február.
Jól látható, hogy a vendéglátás-idegenforgalom, és a mezőgazdasági szakmacsoportok a legelérhetőbbek, illetve legkeresettebbek. Ezeket a gépészet és a.
Hulladékból termék c. kiállítás ÖKO- Pack Kht
Hol a határ a pr és a valódi felelősségvállalás között?
C2ENET: Közép-Európai Környezetvédelmi Hálózat ERFA, Interreg III.B. Cadses, európai uniós támogatással (2007. január – március) Dr. Zongor Gábor,
A KÉTTÉNYEZŐS TELEPÜLÉSI HULLADÉKKEZELÉSI KÖZSZOLGÁLTATÁSI DÍJ Előadó: Kneifel Ferenc ügyv. igazgató Gyulai Közüzemi Kft.
Ö NKORMÁNYZATI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI KUTATÁS 2011.
„21. századi közoktatás – fejlesztés, koordináció” TÁMOP / számú kiemelt projekt „21. századi közoktatás – fejlesztés, koordináció”
Homlokzat szigetelés és nyílászáró csere KEOP
Ökoiskolai beszámoló 2010/2011
INTEGRÁCIÓ A SZAKKÉPZÉSBEN (avagy TISZK?)
ÖKO-BATYU A folytatáshoz nyomja meg az ENTER billentyűt! T.A.P.S. Project.
KEXPORT Klaszter Céljai Őri István KEXPORT Klaszter Bizottság elnöke
Értékteremtés szelektív hulladékgyűjtéssel 10 éves az Italos Karton Környezetvédelmi Egyesülés Baka Éva Ügyvezető igazgató Italos Karton Környezetvédelmi.
A háztartások nagyobb szennyezők az iparnál A háztartások szennyezőanyag-kibocsátása már nagyobb, mint az iparé - állapították meg kutatók. A prágai Károly.
Citynet térségi központok hálózati együttműködése az osztrák – magyar határrégióban Vissi Anrás – NYDRFÜ KHT / Sopron MRTT Szeged október 26.
Dr. Schiffer Csilla: Kooperáció és koordináció
9. Partnerség, érdekérvényesítés, kormányzati-közösségi kapcsolatok.
Hatékony házhoz menő szelektív hulladékgyűjtési kampány indul Bátaszéken és környékén lévő 10 településen! Akommunális hulladékgyűjtő edény mellé kell.
Érsekhalma.
„Információvédelem menedzselése” XXX. Szakmai Fórum Budapest, március 19. Aktualitások az információvédelem területén + Egyesületi hírek Dr. Ködmön.
11 Smart City Tagozat ülése BME EIT Neumann Tárgyaló, május óra 1111 Budapest, Egry J. u. 18. V1 ép. C213 Dr. Kovács Kálmán tagozati elnök.
Önkormányzati lehetőségek a gyermekek környezeti nevelésének segítésére Önkormányzati lehetőségek a gyermekek környezeti nevelésének segítésére Előadó:
Kezeljünk válságot fejlesztéssel Az MFB Zrt. hitelei a felzárkózásért, a versenyképességért és a válságkezelésért Kékesi Zsolt igazgató október 1.
Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt.. Magyarország egyik legnagyobb hulladékgazdálkodással és köztisztasággal foglalkozó vállalata, amely mintegy két millió.
Milyen vizet iszunk? Az utca embere szemében.. A kutat ásunk témája Célunk az emberek ivóvízfogyasztási szokásainak megismerése volt. Eszközeink: Egy.
. Ötdobozos Játékok. KI LESZ A SZELEKTÍV GYŰJTÉS BAJNOKA? Ötdobozos Játékok - Eredményhirdetés Baka Éva Ügyvezető igazgató Italos Karton Környezetvédelmi.
1/14 Közép-dunántúli Regionális Kiválóság Minta Projekt tájékoztató Sugár Karolina elnök Szabó Kálmán ügyvezető igazgató Szövetség a Kiválóságért.
Easy Learning Hungary Kft. Nagy Zsolt István, ügyvezető igazgató VI. Országos Tanácsadási Konferencia, BKIK Budapest, március 21. (ISBN száma: )
Szombathelyi Péter operatív igazgató NNG Kft. Az együttműködés sikeres példája Információs Nap Izraelről március 10.
Érdi SzC Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskolája és Kollégiuma Érdi SzC Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskolája és Kollégiuma.
Egy érdekes összefogás a nyugati végeken avagy szerszámkészítés Csepregen az iskola szemszögéből.
A magánbiztonsági szektor megérett a változásra, problémáink kulcsa a kezünkben van.
Háziorvosi rendelő fejlesztése Ásotthalmon
Dr. Beck György Compaq Computer Mo. Kft. Vezérigazgató
Az önkormányzati működtetés átvételének tapasztalatai
a logger-használat kérdései
Magyarországi Ökoiskolák VII. Országos Találkozója
A SZEPSI MAGYAR TANNYELVŰ ALAPISKOLA ÉS GIMNÁZIUM RÖVID TÖRTÉNELME
DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS PAKTUM KONFERENCIA
A 10 éves pécsi szelektív hulladékgyűjtés története és eredményei
Előadás másolata:

Tisza mente – Óbecse Közüzemi Szolgáltató Kft. Minta projekt Óbecsén Tisza mente – Óbecse Közüzemi Szolgáltató Kft. Hulladékgyűjtés Becse község területén 2008 óta 2008 előtt csak Becsén volt rendszeres szemét kihordás, a környező falvakban nem. Sok volt az illegális szeméttelep. Községi határozat alapján kezdtek dolgozni, amely a díjszabást is megszabta. Alapítók: 51% - Óbecse Önkormányzata 49% - szekszárdi Alisca Terra Kft. Kezdeti nehézség: A régi lakossági nyilvántartás nagyon hiányos volt, ezt kellett frissíteni. Mára: 11000 felhasználó Óbecse községben, 58 munkás, önfenntartó vállalat, 158 millió forint dinár ellenértékű évi forgalom A kép 2011. március 4-én készült, amikor Becsei Zsolt tett látogatást az akkor már 3. éve sikeresen működő Tisza mente - Óbecse kommunális vállalatnál. Balról jobbra: Király László, a kommunális vegyes vállalat igazgatója Becsei Zsolt, volt államtitkár Knézi Péter, Óbecse község akkori polgármestere Horváth István, Szekszárd polgármestere Alapítók: 51% - Óbecse Önkormányzata 49% - szekszárdi Alisca Terra Kft. 11000 felhasználó Óbecse községben, 58 munkás, önfenntartó vállalat 158 millió forint évi forgalom

Tisza mente – Óbecse Közüzemi Szolgáltató Kft. Minta projekt Óbecsén Tisza mente – Óbecse Közüzemi Szolgáltató Kft. Hulladékgyűjtés Becse község területén 2008 óta Megfizettetés: Magánszemélyek Gazdaság, ipar Intézmények Újítások : Szelektív hulladékgyűjtés Gyermekek környezettudatos nevelése : Település tisztítási akciók Újítások : Szelektív hulladékgyűjtés (PET palackok) Gyermekek környezettudatos nevelése Település tisztítási akciók Pl. 2012 októberében az Óbecse község területén lévő általános iskolák tanulói körében hirdettek meg hulladék szelektáló versenyt. A versenyzők jumbo zsákokban gyűjtötték a műanyag és a papír hulladékot. A képeken a péterrévei általános iskola tanuló láthatók, ők nyerték a versenyt. Megfizettetés: Magánszemélyek: 800 forint din+20% ÁFA /hó /ingatlan Vállalatok: 60 forint + 20% ÁFA /m2 /hó Intézmények ???

Minta projekt Óbecsén Miért sikertörténet? Mert pozitívan működik az elmúlt 5 évben Mert önerőből működik az önkormányzat társfinanszírozása nélkül Mert a hasznot visszaforgatták a cég fejlesztésébe Mert hozzájárulnak a lakosság környezettudatos neveléséhez Mert a magyar szaktudást és uniós tapasztalatot ötvözik a határon túl lévő szabad piaci lehetőséggel Mert jó példa a testvértelepülések sikeres gazdasági együttműködésére Miért sikertörténet? Mert pozitívan működik az elmúlt 5 évben Mert önerőből (a beszedett díjakból) működik az önkormányzat társfinanszírozása nélkül Mert a hasznot visszaforgatták a cég fejlesztésébe Mert hozzájárulnak a lakosság környezettudatos neveléséhez Mert a magyar szaktudást és uniós tapasztalatot ötvözik a határon túl lévő szabad piaci lehetőséggel Mert jó példa a testvértelepülések sikeres gazdasági együttműködésére - a magyar partner, az Alisca Terra Kft. is egy többségiben szekszárdi önkormányzat kezében lévő vállalat