A két részre szakadt királyság (Izrael és Júda)

1. Az északi „királyság”: Izrael töténete A „szakadás”: Salamon halála után Rechabeám lett a király: Uralkodását elnyomás és súlyos terhek (pl. adók) jellemezték. Az északi törzsek elszakadtak (csak Júda és Benjámin maradt Jeruzsálem uralma alatt): Ezzel megalakult Izrael királysága, amelynek előbb Szichem, majd Szamária lett a fővárosa. Miért nehéz Izrael történetéről beszélni? A ránk maradt történeti írások (pl. Királyok könyve) a déli királyság szempontjait tükrözik, ezért – minden bizonnyal túlzottan – negatív képet festenek Izraelről.

Izrael királyságának jellemző vonásai: Sokkal jobban megőrizték a törzsi jelleget, illetve a törzsi szokásokat, mint a déli törzsek (pl. továbbra is választják a királyokat). Ugyanakkor a déli történetírók joggal vádolták őket „bálványimádással”: Ózeás próféta szerint „borjúkat csókolgatnak az emberek” (Oz 13, 2.): valószínűleg bika képében (is) tisztelték YHWH-t.

Később (annak az Acháb királynak az uralkodása idején, aki a föníciai Jezabelt vette feleségül) templomot emeltek „baál”-nak Szamáriában – ennek előzményeként a kánaánitáknak már korábban engedélyezték vallásuk gyakorlását (a béke érdekében). Ezek ellen a jelenségek ellen léptek fel – többek közt – Illés és Elizeus próféták. Izraelt (és benne) Szamáriát – több sikertelen diplomáciai és szövetségkötési kísérlet után – végül 722-ben elfoglalja az Asszír Birodalom. (Az asszírok elhurcolták az „őslakosságot”, és helyettük a Birodalom más részeiből költöztettek be „telepeseket”: ezek a kevert népcsoportok lettek a szamaritánusok ősei..)

2. Júda története a babiloni fogságig Júdában – Izrael elszakadását követően is – Dávid utódai uralkodtak, ami egyfajta belpolitikai stabilitást és – az asszírok 722-es hadjáratáig – külső békét is eredményezett: Ennek garanciája egyrészt a jeruzsálemi kultusz, másrészt a hadsereg volt. Júda Izrael 722-ben bekövetkezett eleste után is fennmaradhatott – igaz az Asszír Birodalom vazallusaként. Júda ezután Egyiptommal szövetkezett az asszír uralommal szemben. Ekkor lép fel Izajás próféta, és – többek közt – arra hívja fel a figyelmet, hogy Egyiptom helyett Istenben kell bízni (vö Iz 30).

Júdának az asszír megszállás elleni sorozatos szervezkedései miatt az Asszír Birodalom 701-ben megtámadta Júdát. Jeruzsálemet is hosszú ideig ostromolták – sikertelenül –, végül azonban anélkül vonultak vissza, hogy döntő csapást mértek volna a városra: A 2Kir 18-19 ezt YHWH beavatkozásának tulajdonítja. Ennek az ostromnak a tapasztalatában gyökerezik az – a babiloni támadás során végzetesnek bizonyuló – meggyőződés, hogy Jeruzsálem „bevehetetlen város” (ez ellen szólal fel Jeremiás az ún. Templom-beszédben; Jer 7, 1-15).

3. Józija reformjai Az asszír fennhatóság erős asszír vallási-kulturális befolyást is eredményezett. Ezek ellen a hatások ellen lépett fel 622-ben Józija király és vezette be – elsősorban vallási természetű – reformjait: A templom falába befalazva „megtalálták” a Törvény szövegét, felolvasták a népnek, és kötelezték őket annak megtartására (2Kir 22-23). A Törvénynek a fent említett szövege minden bizonnyal a Deuteronomium (Második Törvénykönyv). A reform tárgya elsősorban a jeruzsálemi templom más kultusztárgyaktól való megtisztítása, valamint egyetlen kultuszhellyé tétele volt. Habár – az Asszír Birodalom meggyengülésének köszönhetően – Júda többé-kevésbé független lehetett, az 586 előtti évtizedeket már a babiloni fenyegetés jellemezte.