Tartalom A Helyi Vidékfejlesztési Stratégia összefoglalása

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
A helyi termékek szerepe a gazdaságfejlesztésben TAPASZTALATOK, PÉLDÁK, A FEJLŐDÉS LEHETSÉGES IRÁNYAI.
Advertisements

Turisztikai és Vendéglátóipari Főosztály
Bozzay Andrásné szakmai főtanácsadó
1.A gazdaság és az infrastruktúra fejlesztése, a foglalkoztatottság növelése 1.1 Mezőgazdasági és élelmiszeripari tevékenység fejlesztése •Biotermékek.
Gondolatok Sárospatak iskolavárosi helyzetéről Sárospatak, okt. 20.
Heves megye jövője az NFT 2. rendszerében Előadó: Sós Tamás elnök Heves Megyei Közgyűlés.
Regionális fejlesztések és szerkezetátalakulás a mezőgazdaságban
„ A régió, ahol íze van az életnek” A Dél-dunántúli Operatív Program pályázatai Kovács Zoltán Tervezési csoportvezető Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési.
A program továbbfejlesztésének lehetőségei HEFOP Daróczi Lajos.
Budapest, 2008 Február 22. Helyi Vidékfejlesztési Stratégia – Hajt-A Csapat csoport Ad hoc térségi státuszjelentés A dokumentumban szereplő összes szellemi.
AZ ÚJ gazdaságfejlesztési programról
Területfejlesztés a vidéki térségekben HVI továbbképzés december 10. Bihari Zsuzsa VKSZI szakmai tanácsadó.
Mobil: (30) Cím: 4100 Berettyóújfalu, Széchenyi u. 13.
Helyi Vidékfejlesztési Stratégia Felülvizsgálata 2011.
„Híd a forráshoz – forrásteremtő civil találkozó” (2009. május , Budapest) TÁMOP – TIOP A pályázati lehetőségek rendszere.
Modláné Görgényi Ildikó. Vidékfejlesztés A gazdaság folyamataiban látható és minden érintett számára érezhető javulás következzen be. Minőségi, a környezet-
LEADER Közösségek határon átnyúló együttműködésének lehetőségei Bodnár János Munkaszervezet vezető szeptember 10.
Tájékoztató a megyei gazdaságfejlesztési részprogram tervezéséről
Az ÉRÁK felnőttképzési tevékenysége, a fejlesztés főbb irányai.
GINOP 1. prioritás A vállalkozások versenyképességének javítása
I. Nemzeti Fejlesztési Terv ( ) Készítette: Koczka Csaba (M6MGTO)
Készítette: Lázár Nikolett Földrajz BSc II. évfolyam.
Településmarketing Értékaudit.
MARTON MELINDA – PAKU ÁRON TÉRSÉGTIPOLÓGIA KOMPLEX TÁRSADALMI MUTATÓK ALAPJÁN.
Gazdálkodási modul Gazdaságtudományi ismeretek I. Üzemtan KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc.
Mezőgazdasági szerkezetátalakulás hatása a területfejlesztésre  : 2103 Gödöllő, Páter Károly u. 1.  : 2103 Gödöllő, Páter Károly u. 1. Dr. Káposzta József.
MRTT Vándorgyűlés Szeged, Nyugat-Bácska magyar lakta településeinek gazdasági és társadalmi fejlesztési lehetőségei Diósi Viola, Regionális.
Rekreáció és turizmus a Duna mentén
Önkormányzatok turisztikai feladatai
Mikro és kisvállalkozások szerepe a rövid ellátási láncban Gyaraky Zoltán főosztályvezető Élelmiszer-feldolgozási Főosztály.
Foglalkoztatási Programok Osztálya – osztályvezető
LEADER Közösségek határon átnyuló együttműködésének lehetőségei. Mártha Tibor április 24.
Címalcím 1 Nemzeti Fejlesztési Terv - Regionális Operatív Program Wächter Balázs VÁTI Területfejlesztési Igazgatóság Stratégia tervezési iroda november.
A Phare továbbélése a regionális operatív programokban Wächter Balázs.
es RAT tervezés koncepciója Gila Gyöngyi Tervezési igazgató-helyettes.
A Dél-alföldi Régió évi Területfejlesztési Operatív Programja Regionális Akcióterv Kecskeméti Klára tervezési projektmenedzser június.
A Dél-Dunántúli régió gazdaságában rejlő potenciál – a KKV-k szerepe a gazdaságfejlesztésben.
A Munkaerő-piaci helyzet Miskolcon Kiss Gábor főosztályvezető.
9 tézis a jövő településfejlesztéséhez Kistérségek fejlettségi rangsora.
Foglalkoztatási Paktum az Ország Közepe Kistérségben
Foglalkoztatás-politika
A Szabolcsi Fiatalok a Vidékért Egyesület, a Svájci – Magyar Civil Alap Szociális szolgáltatások nyújtása tématerületére 2013-ban benyújtott „Tanítsuk.
A Nemzeti Fejlesztési Terv
A MAGYAR REGIONÁLIS TUDOMÁNYI TÁRSASÁG IX. VÁNDORGYŰLÉSE A vizek szerepe a területi fejlődésben A Duna és a Tisza térségeinek fejlődési problémái és fejlesztési.
A Dél-borsodi Akciócsoport LEADER programja Értékelési szempontok Tiszaújváros szeptember 30.
A Veszprém Megyei Önkormányzat aktuális területfejlesztési tervezési feladatai, a megyei integrált területi program bemutatása Somlóvásárhely, július.
AZ IDŐS ÉS FOGYATÉKOS ELLÁTÁS FEJLESZTÉSI LEHETŐSÉGEI A HELYI ESÉLYEGYENLŐSÉGI PROGRAMOKBAN JÚLIUS 3.
1 A foglalkoztatáspolitika ösztönző elemei, a szolgáltatások szerepe Munkaerő-piaci Műhely Konferencia Pécs november 20. SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM.
Szociális földprogram és foglalkoztathatóság Szociálpolitikai és Munkaügyi Intézet Konferencia szeptember 29.
Dr.Vécsei Pál A vezetékes gázellátás alakulásának területi tendenciái 1990 és 2008 között Budapest, április.
A Társadalmi Megújulás Operatív Program 1.1. „Komplex munkaerő-piaci programok a munkanélküli és inaktív emberek foglalkoztatásáért” intézkedés TÁMOP /
Nemzeti Foglalkoztatási Akcióterv (2004) Magyarország 2006.június
Észak-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ Munkaerőpiaci helyzetkép a salgótarjáni kistérségben Zaráné Kecskés Erzsébet Igazgató KKC-2008-V
Tartalom A Helyi Vidékfejlesztési Stratégia összefoglalása
Helyi Fejlesztési Stratégia intézkedéseinek bemutatása
362 fő Terület 804 Ha 1 CKÖ 1 Mozgókönyvtár, e-Magyarország pont 1 Óvoda 1 Falugondnoki Szolgálat 4 legnagyobb foglalkoztató Csák Istvánné (kereskedelem)
TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ
Borsod-Abaúj-Zemplén megye gazdasági folyamatai
Aktuális Munkaerő-piaci helyzet a jászságban
HVS felülvizsgálat 6/2011. (II. 04.) IH közlemény.
379 fő Belterület: 65 Ha Külterület: 1235 Ha 1 Körjegyzőség Alsómocsolád Köblény Gerényes Kisvaszar Szalatnak 1 Teleház- 1 Művelődési Ház 1 Mozgókönyvtár.
Foglalkoztatási együttműködések szabolcs-Szatmár-bereg megyében
Ózd kistérségének középtávú cselekvési terve
Európai Uniós ismeretek
APEH Észak-magyarországi Regionális Igazgatósága Igazgató
A székesfehérvári járás munkaerő-piaci helyzete
Demográfiai, iskolázási folyamatok és munkaerő kínálat
Országos Foglalkoztatási Közalapítvány Szakmai Fórum az "Út a munkához" program megvalósításáról és a "Jó gyakorlatok" bemutatásáról Kecskemét, 2009.
Urbánné Malomsoki Mónika
Helyi Foglalkoztatási Együttműködések az Edelényi kistérségben
Előadás másolata:

Helyi Vidékfejlesztési Stratégia – Jászsági Kistérségi HKE Jász hagyományokon, újszerű fejlesztéseken és sokszínű együttműködésen alapuló versenyképes térségért Budapest, 2009 November 27. A dokumentumban szereplő összes szellemi termék a European Public Advisory Partners (EPAP) kizárólagos tulajdonát képezi. A dokumentum bármely részét idézni, forrásként felhasználni csak az EPAP előzetes hozzájárulásával, a forrás pontos megjelölésével szabad.

Tartalom A Helyi Vidékfejlesztési Stratégia összefoglalása Helyzetelemzés Fő fejlesztési prioritások és fejlesztési intézkedések, forrásallokáció Megoldási javaslatok

Jászsági Kistérségi HKE – Összefoglaló a térségről A(z) Jászsági Kistérségi HKE területe 17 települést foglal magába, melyek közül 3 város. A térség lakossága 60,547 fő, a városokban élő lakosok száma 23,624 fő A térségen belül a legtöbb vállalkozás a(z) Kereskedelem, javítás szektorban tevékenykedik. A legnagyobb foglalkoztató a(z) Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátás szektor, az 500 főnél többet foglalkoztató vállalkozások száma 2 A térségben összesen 7 db fő fejlesztési prioritás és 14 db fejlesztési intézkedés fogalmazódott meg A térségben összesen 18 db gazdaságfejlesztési javaslat fogalmazódott meg, melyek közül a legtöbb – az összes javaslat 56%-a, 10 db – a(z) Egyéb tevékenység szektorhoz kapcsolódik A térségben összesen 34 db szolgáltatás-, valamint falu- és településfejlesztési javaslat fogalmazódott meg, melyek közül a legtöbb – 7 db – a(z) Egyéb infrastruktúra mozgatórugó-csoporthoz kapcsolódik Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis

Jászsági Kistérségi HKE – Általános áttekintés A térségben a legtöbb vállalkozás a(z) Kereskedelem, javítás szektorban található; a legnagyobb foglalkoztató a(z) Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátás szektor Jászsági Kistérségi HKE – Általános áttekintés Általános információk Négy legnépesebb település Vállalkozások, jelentős szektorok Népesség 60,547 Jászapáti 9,465 fő Vállalk. száma létszám szerint (db) Legtöbb vállalk. adó szektor Kereskedelem, javítás Települé-sek száma 17 Jászárokszállás 8,252 fő Városok száma 3 Jászladány 6,059 fő Legnagyobb fogl. szektor Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátás Hátrányos helyzetű települések száma 5 Jászfényszaru 5,907 fő Települések száma, ahol... Fejlesztési prioritások és intézkedések, megoldási javaslatok ...nincs szélessávú internet Fő fejlesztési prioritások száma 7 Fejlesztési intézkedések száma 14 ...nem elérhető mindhárom mobilhálózat Gazdaságfejlesztési megoldási javaslatok száma 18 ...nincs helyközi autóbusz-megálló Szolgáltatás-, ill. falu- és településfejlesztési megoldási javaslatok száma 34 ...van közművesített, köz-úton elérhető ipari park 3 Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis

Jászsági Kistérségi HKE – HPME allokáció összefoglaló A legtöbb forrás – 1,188,326 EUR – a Falumegújítás és -fejlesztés jogcímhez lett rendelve Jászsági Kistérségi HKE – HPME allokáció összefoglaló Jogcím neve HPME-k száma (db) Allokált forrás (EUR) Mikrovállalkozások létrehozásának és fejlesztésének támogatása 2 767,287 A turisztikai tevékenységek ösztönzése 2 767,287 Falumegújítás és -fejlesztés 2 1,188,326 A kulturális örökség megőrzése 2 687,263 Leader közösségi fejlesztés 6 276,761 Leader vállalkozás fejlesztés 6 967,412 Leader képzés 4 220,100 Leader rendezvény 4 311,877 Leader térségen belüli szakmai együttműködések 2 57,630 Leader térségek közötti és nemzetközi együttműködések Leader komplex projekt Leader tervek, tanulmányok Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis 4

Jászsági Kistérségi HKE - Legfontosabb probléma és lehetőség A legfontosabb probléma megoldása, és a legfontosabb lehetőség kihasználása jelenti a kiugrási lehetőséget a térség számára Jászsági Kistérségi HKE - Legfontosabb probléma és lehetőség Legfontosabb probléma Legfontosabb lehetőség Népességcsökkenés, elöregedő közösségek Romák képzetlensége, életvitelbeli elmaradottsága, telepek Fiatal és aktív értelmiség elvándorlása Elszegényedett, migráns elemek beköltözése Fejlettségbeli különbségek a települések között Elöregedő és hiányos infrastrukturális ellátottság Strukturális munkanélküliség Tartós munkanélküliség Fejlesztési tőkeszegénység Ipari és turisztikai befektetők hiánya Innovációs készségek hiánya Közéleti érdektelenség Integrált közösségi terek, fejlesztő szolgáltatások hiánya Rossz útviszonyok Vízhiányos térség Tagolatlan tájszerkezet Szolgáltatások hiánya a turizmusban Gyenge marketing Értékes természeti erőforrások Természeti értékek hasznosítása Kulturális örökségek gazdag tára Jász hagyományok ápolása Termálvízkincs Sokszínű és jó minőségű jász termékek Hiány- és kihaló szakmák felelevenítése Épített örökségek megőrzése Együttműködés hagyományai Munkanélküli lakosság aktivizálása, szakképzése Turisztikai potenciál kihasználása Biotermékek iránti növekvő kereslet Megújuló energia felhasználása Szakképzett munkaerő iránti igény növekedése Civil szféra szerepének felértékelődése Egészséges életmód előtérbe kerülése Vállalkozói készség erősödése Roma közösségek megvalósítóként történő bevonása Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVT adatbázis

Jászsági Kistérségi HKE – A stratégia alapvető célja Általános célunk, hogy a Helyi Közösség a program zárásaként elmondhassa: „A Jászsági kistérség tagjai korszerű, versenyképes és integrálódó mezőgazdasággal, innovatív és strukturálisan kiegyensúlyozott ipari szerkezettel, sokoldalúan képzett, haladó társadalmi integrációval, valamennyi szektort magában foglaló, erős kapcsolati hálóval rendelkező, együttműködő térségi társadalommal, jászsági és közösségi identitás és hagyományok húzóerejével rendelkezik. A közösségek közötti gazdasági, társadalmi és kulturális kapcsolatok hatására erősödik a versenyképesség, javul az életminőség, a térség fejlettebbé, ismertebbé válik. Konkrét célok: - vállalkozásfejlesztés - minőségi termék előállításának ösztönzése - a térség népességmegtartó erejének növelése a helyi munkalehetőségek bővítésével, a megfelelő gazdasági intézkedések bevezetésével - a romák, és a nyugdíj előtt állók és a fiatal anyák problémájának enyhítése a civileknek és a kisvállalkozásoknak tervezett programokkal - képzések, szakmai ismeret bővítése, humán erőforrás fejlesztése - partnerség, együttműködés ösztönzése - helyi életminőség javítása, örökségvédelem - környezeti, természeti erőforrások védelme - a térségre jellemző turizmus fejlesztése. Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis

Tartalom A Helyi Vidékfejlesztési Stratégia összefoglalása Helyzetelemzés Fő fejlesztési prioritások és fejlesztési intézkedések, forrásallokáció Megoldási javaslatok

A térség általános jellemzői, a hely szelleme 1/2 Észak-alföldi régió legnyugatibb kistérsége a Jászberényi. A kistérségben lévő 17 település – Jászberény kivételével – alkották meg a Jászsági Kistérségi Helyi Közösséget. A térség jó megközelíthetősége (M3, 3, 31, 32 utak, 2 vasútvonal) kedvező lehet ipari üzemek megtelepedéséhez, a meglévő úthálózat felújításra szorul. A településeknek mindegyike hasonló földrajzi és éghajlati adottságokkal, környezeti értékekkel rendelkezik. Jellemző alföldi településszerkezet van, a térségben nagyon karakteres, erős az etnikai csoporttudat és a jász eredet ápolása. A Jászság hagyományai, önszerveződő képessége rendkívül erős, a megyében a legmeghatározóbb identitás-jellemzőkkel rendelkezik. A térségi együttműködés itt a legsokrétűbb és a legfejlettebb. A térség kulturális értéktudata, hagyományőrzése pl. Jászok Világtalálkozója követendő szimbólumokká váltak. Jász és cigány hagyományok élnek a térségben, színvonalasan működnek zenekarok, tánccsoportok, stb. A kisebb települések gazdasága alapvetően az agráriumra épül. A nagyüzemek közül mára mindössze 3 maradt meg. A magángazdaságok jelentős része tőkeszegénységgel küszködik, szükség van a felzárkóztatásukra. A térség az elmúlt másfél évtizedben a megye meghatározó ipari térségévé fejlődött. A vállalkozások többsége a tercier szektorban, ezen belül a kereskedelem területén működik. Az ipar jelentőségét mutatja az is, hogy a külföldi tőkebefektetések többsége koncentráltan itt jelenik meg, 3 ipari park van. A mikro- és kisvállalkozások ezer lakosra jutó aránya Jász-Nagykun-Szolnok megyében és így az akciócsoport területén is elmarad az országos átlagtól. Cél a gazdálkodók szakmai ismereteinek javítása, minőségi termék előállítása, nagy figyelmet fordítva a marketing tevékenységre is. Erősíteni szükséges a város-falu integráció, partnerség, helyi erőforrásokra épülő fejlesztések folytatását. Gazdasági potenciáljánál fogva a kistérség a megye 2. legfejlettebb területének számít, megyén belüli súlya, szerepe növekszik, bár a fejlődés dinamikája csökkent. Több település is rendelkezik termál- és gyógyvízforrásokkal, melyek hozzájárulhatnak a térség idegenforgalmi vonzerejének növeléséhez. Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis 8

A térség általános jellemzői, a hely szelleme 2/2 Jelentős fejlettségbeli különbség van a települések között, ennek okai: az ipar és a vállalkozások számában lévő különbség; továbbá a roma lakosság arányából adódó hátrányok. A közösség települései kedvező adottságai ellenére elöregedő korstruktúrájú. A cigány kisebbség társadalmi mutatói rosszak, a fejlesztési programokba kevésbé vonhatók be. A munkanélküliség strukturált, vannak munkanélküliek, de nem találkozik a kereslet és a kínálat a munkaerőpiacon, jelentős a hiányszakmák száma. A települések egymással való együttműködése az elmúlt években tovább erősödött, melyben jelentős szerepet játszik a civil élet. A megalakult Helyi Közösség tagjai közül 4 település eredményesen szerepelt a LEADER+ programban, együttműködések jöttek létre. Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis 9

A térség környezeti állapota 1/2 A térségben a biodiverzitás változó, érződik a klímaváltozás hatása, az országban itt van a legmelegebb és csapadékban is szegény területnek számítunk. Vannak védett területek, Natura 2000 területek, védett növény- és állatfajok, erdők, gyepek és vizes élőhelyek, melyek megőrzésre szorulnak. Az egyes területek állapota nem megfelelő. A tájképi elemek és a jellemzően jász tájkarakter megőrzése fontos feladat: holtágak, horgász tavak, bányatavak, kunhalmok, ligeterdők, szikes gyepek, stb. A Zagyva vízgyűjtőjén kb.60 pontszerű szennyező forrás van, a vízminősége „szennyezett víz”-ként jellemezhető. A kedvezőtlen vízminőséget a felső szakaszon bevezetett szennyvizek okozzák. A Zagyva vízgyűjtőjével azonos kiterjedésű a Tarna, melynek vízminősége „tűrhető víz” besorolásnak felel meg. Az oxigéntartalom és szerves szennyezőanyag tartalom jellemzői „kíváló-jó” vízre utalnak. A Csátés öntöző főcsatorna, mint a Millér főcsatorna felső szakasza öntözés és vízi élővilág szempontjából egy kiemelt víztérnek tekinthető. Említés érdemel még a vizek között a Galga, Gyöngyös patak, Szarvágy.Csapadékos időjárás alkalmával a belvíz is problémát okoz szinte minden településen. A talajvizben tartós, regionális vízszintsüllyedés nem mutatható ki. Visszatérő gondot okoz a csatornázatlan települések alatt a szennyvízszikkasztás miatt bekövetkező talajvízszint emelkedés. A 17 településből 3 db nitrát érzékeny terület. Termál-, gyógyvíz hasznosítási lehetőség van, 4 településen strandfürdő is van, az egyéb célú hévízhasznosítás viszont alárendelt jelentőségű. A használt termálvizek sótartalma a felszíni befogadók szennyező anyag terhelését növeli. Az ivóvizes céllal termelésbe állított víztartó képződmények természetes hidrogeológiai védettsége elfogadhatónak minősíthető, az esetleges szennyező front lejutása a térség túlnyomó részén meghaladja a 30 évet. Sérülékeny vízbázis van 2 községben. Törekedni kell az utánpótlódás bázisául szolgáló talajvizek szennyezésének visszaszorítására. A levegőminőségi adatok azt mutatják, hogy a kén-dioxid, a nitrogén-dioxid és az ülepedő por éves átlaga alatta maradnak a határértékeknek. Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis 10

A térség környezeti állapota 2/2 A levegőszennyezést elsősorban az ipari és mezőgazdasági telephelyekhez köthető emissziós pontforrások okozzák. Jelentős kibocsátású települések: Jászapáti, Jászladány, Jászkisér, Jászjákóhalma. A levegőminőséget alapvetően a helyi lakosság fűtése határozza meg az alábbi települéken: Alattyán, Jánoshida, Jászágó, Pusztamonostor. Problémát okoz még a gyomnövények pollenje, a repülőgépes permetezés növényvédőszeres kibocsájtása, a közlekedés (zaj is). A termőföldeket erősen károsítja a szélerózió, amely fokozott veszélyt jelent a nagyüzemi óriás táblák kialakítása és a mezővédő erdősávok eltűnése óta. A talajszennyezést főként a korábban nagy mennyiségben alkalmazott agrokemikáliák okozzák. Az állattartás során keletkező melléktermékek szintén erősen szennyezik környezetüket, és a bűz problémát okoz. A hulladékgazdálkodás megoldott, de az illegális hulladéklerakás és a felhagyott lerakók még problémát okoznak. Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis 11

Hátrányos helyzetű települések közé tartozó települések bemutatása 1/1 A 311/2007. Kormányrendelet alapján leghátrányosabb helyzetűnek minősülő statisztikai kistérség településeihez nem tartozunk, de a Jászberényi kistérség hátrányos helyzetű. A 240/2006 (XI.30.) Korm. rendelet szerint az alábbi települések a társadalmi-gazdasági és infrastrukturális szempontból elmaradottak: Jászágó, Jászfelsőszentgyörgy, Jászivány, Jászkisér, Jászladány, Ez utóbbi még az országos átlagot legalább 1,75-szörösen meghaladó munkanélküliségű települések listájában is szerepel. A forrásallokáció tervezésénél figyelembe vettük a hátrányos helyzetű települések besorolását és igényeit. Az 5 településre jellemző, hogy kevés a munkahely, Jászfelsőszentgyörgyöt kivéve messze helyezkednek el a kistérség központjától, Jászberénytől és a megyeszékhelytől is. Jászkisér , Jászladány és Jászfelsőszentgyörgy tekintetében a nagyszámú roma lakosság okoz problémát. Jászágó és Jászivány megközelíthetősége kicsit nehézkes. Jászfelsőszentgyörgyre, Jászágóra és Jásziványra jellemző, hogy ipari vállalkozások alig vannak, a mezőgazdaságból pedig egyre kevesebben tudnak megélni. A természeti értékeket és a turizmust lehetne megfogalmazni összefoglalóan kitörési pontként, mert ezek bemutatásával és fejlesztésével a települések helyzete javulna. Emellett a munkahelyek teremtése a legfontosabb teendő, a vállalkozások létrehozása, fejlesztése. Minden településre jellemző, hogy forráshiánnyal küszködnek. Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis 12

Az egyes szektorok jelentősége a térségben - Jelmagyarázat Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátás Mezőgazdaság, erdő-, hal-, vadgazdálkodás Szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás Kereskedelem, javítás Építőipar Szállítás, raktározás, posta és távközlés Ingatlanügyletek, gazdasági szolgáltatás Pénzügyi közvetítés Egyéb szolgáltatás Egyéb tevékenység Forrás: HVS kistérségi HVI, KSH, HVS adatbázis

Az egyes szektorok jelentősége a térségben A térség legfontosabb szektorait a foglalkoztatásban, illetve a vállalkozások számában képviselt részesedés alapján lehet azonosítani Az egyes szektorok jelentősége a térségben Foglalkoztatottak számának megoszlása a szektorok között (%) 1. Sok kis/közepes méretű vállalat 2. Néhány nagy vállalat 3. Sok kis vállalat 4. Kevés kis vállalat A településen azok a legfontosabb szektorok, amelyek nagy mértékben részesednek a foglalkoztatásból és/vagy a vállalkozások számából Ebből a szempontból a település legfontosabb szektorai Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátás Vállalkozások számának megoszlása a szektorok között (%) Forrás: HVS kistérségi HVI, KSH, HVS adatbázis

Vállalkozások szektor szerinti megoszlása A vállalkozások számát tekintve a szektorok közül 25%-kal a(z) Kereskedelem, javítás szektor rendelkezik a legnagyobb részesedéssel Vállalkozások szektor szerinti megoszlása Aktív vállalkozások száma szektoronként (db) Szektorok részesedése Mezőgazdaság, erdő-, hal-, vadgazdálkodás 7% Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátás 12% 18% Építőipar 25% Kereskedelem, javítás Szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás 7% Szállítás, raktározás, posta és távközlés 3% 5% Pénzügyi közvetítés Ingatlanügyletek, gazdasági szolgáltatás 14% Egyéb szolgáltatás 8% Egyéb tevékenység 0% Forrás: HVS kistérségi HVI, KSH, HVS adatbázis

Foglalkoztatottság szektor szerinti megoszlása* A foglalkoztatottak számát tekintve a szektorok közül 39%-kal a(z) Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátás szektor rendelkezik a legnagyobb részesedéssel Foglalkoztatottság szektor szerinti megoszlása* Foglalkoztatottak száma szektoronként (fő) Szektorok részesedése Mezőgazdaság, erdő-, hal-, vadgazdálkodás 12% Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátás 39% 10% Építőipar 10% Kereskedelem, javítás Szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás 2% Szállítás, raktározás, posta és távközlés 5% 1% Pénzügyi közvetítés Ingatlanügyletek, gazdasági szolgáltatás 2% Egyéb szolgáltatás 2% Közigazgatás, védelem, társadalom-biztosítás, oktatás, egészségügy 16% 0% Egyéb tevékenység * A foglalkoztatottsági adatok nemcsak a vállalkozásokra vonatkoznak Forrás: HVS kistérségi HVI, KSH, HVS adatbázis

Álláskeresők aránya az aktív korú lakosságon belül Az aktív korú lakosságon belül az álláskeresők aránya 2007-ben 5.7%, ami 0.7 százalékpontos változást jelent 2003 óta Álláskeresők aránya az aktív korú lakosságon belül Álláskeresők aránya az aktív korú lakosságon belül (százalék) Az álláskeresők aránya az aktív korú lakosságon belül 2007-ben 5.7% Változás 2003-hoz képest 0.7 százalékpont Forrás: HVS kistérségi HVI, Állami Foglalkoztatási Szolgálat, HVS adatbázis

A térség foglalkoztatottsági helyzete 1/2 A térségben a gazdasági fejlődés az elmúlt években oly sokszor emlegetett dinamikája csökkent. Ennek ellenére a térségünk még mindig a megye legjobb munkaerő-piaci helyzetben lévő térsége, de ez főleg a kistérségi központnak, Jászberénynek köszönhető. A Helyi Közösség településein problémát okoz, hogy a munkanélküliség strukturált. Vannak munkanélküliek, de nem találkozik a kereslet és a kínálat a munkaerőpiacon. Sok a hiányszakma (esztergályos, hegesztő), és nincs utánpótlás. A 8 általánossal nem rendelkezők, a pályakezdők, a Gyedről, Gyesről visszatérők, valamint a 45 év felettiek helyzete is nehéz. A közszféra átalakulása és a gyereklétszám csökkenése miatt a diplomások munkanélküliségének veszélyével is számolni kell. A térségben a szakmával nem rendelkezők is hátrányos helyzetben vannak. A regisztrált munkanélküliek száma a térségben meghaladja a 2000 fő-t. A munkanélküliségi ráta jelnleg 6,3 %. A térségben főként a középfokú végzettségűek és a diplomások értékelik negatívabban a foglalkoztatás terén kialakult helyi jellemzőket. A pályakezdő munkanélküliek aránya térségi szinten 9 %, több településen 10 % felett van az arányuk (Jászalsószentgyörgy, Jászjákóhalma, Jászladány). Mindezek mellett szembetűnő a munkanélküliség térbeli megoszlása: még mindig nagyon magas az ipart nélkülöző fejlettebb területektől elzárt déli-jászsági, nagy romanépességű településeken (Jászkisér és Jászladány). Ezt mutatja a tartós munkanélküliek eloszlása is, amely e települések kritikus munkaerőpiaci helyzetét rajzolja ki. A munkanélküliség strukturális problémája, hogy a tartós munkanélküliek aránya több településen igen magas (Jászkiséren és Jászladányban 50 % felett van), bár térségi átlagban (46 %) megfelel az országos és régiós értéknek. Ugyanakkor pl. a foglalkoztatók is küzdenek a strukturális munkanélküliség problematikájával, mivel sajnálatos módon nem fedi egymást a vállalatok munkaerő-piaci igénye és a munkaerő kínálat. A fiatalok, a cigányok, egészségileg sérült, megváltozott munkaképességűek hátrányos helyzetben vannak a munkaerőpiacon. A roma aktív korúak többsége munkanélküli, a családok főleg segélyekből élnek. Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis 18

A térség foglalkoztatottsági helyzete 2/2 A térség foglalkoztatási jellegzetessége a multinacionális cégek (pl. Samsung) erős jelenléte, és beszállítói hálózatuk meghatározó jelentőségű a gazdaságilag aktív népesség foglalkoztatásában. A jászfényszarui és jászárokszállási székhelyű cégekhez 2000 főt is meghaladó dolgozó utazik be naponta a környező településekről és 100 km-es körzetből. Ezekre a cégekre jellemző a bérelt munkaerő, illetve a meghatározott időre szóló szerződéssel foglalkoztatás. A helyi munkaerőpiacon a hátrányos helyzetben lévő rétegek (pályakezdő fiatalok, romák, 50 év felettiek, nők) elhelyezkedési esélyei kedvezőtlenek. Ennek oka, hogy a munkaadók azokat a munkavállalókat részesítik előnyben, akik mindig képesek a maximális teljesítmény nyújtására. A kistelepüléseken alacsony a helyben való foglalkoztatás aránya. A községekben a legnagyobb foglalkoztató az önkormányzat. Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis 19

A térség 10 legnagyobb foglalkoztató vállalkozásának jelentősége az alapján mérhető le, hogy milyen hányadban részesednek a foglalkoztatottságból A térség 10 legnagyobb foglalkoztató vállalkozásának összefoglaló jellemzése Leírás Érték Legjelentősebb szektor A(z) Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátás szektorban* működő vállalkozások száma 7 db A térség 10 legnagyobb foglalkoztató vállalkozása 31%-át adja a térségen belüli foglalkoztatás-nak Legjelentősebb település Jászárokszállás székhellyel/telephellyel/fiókteleppel** működő vállalkozások száma 4 db Foglalkoztatás abszolút értelemben A térség 10 legnagyobb foglalkoztató vállalkozása által foglalkoztatottak száma 5,713 fő Foglalkoztatás relatív értelemben A térség 10 legnagyobb foglalkoztató vállalkozása által foglalkoztatottak számának aránya a térség összes foglalkoztatásán belül 31% * Ezen szektorban tevékenykedik a 10 legnagyobb foglalkoztató vállalkozás legnagyobb hányada ** Ezen településen tevékenykedik a 10 legnagyobb foglalkoztató vállalkozás legnagyobb hányada Forrás: HVS kistérségi HVI, KSH, Cégbíróság, HVS adatbázis

A 10 legnagyobb foglalkoztató vállalkozás a térségben 1/2 A térség 10 legnagyobb foglalkoztató vállalkozása közül a legtöbb – 7 db – a(z) Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátás szektorban működik A 10 legnagyobb foglalkoztató vállalkozás a térségben 1/2 Működés helye a térségben Fogl. száma (fő) Árbevétel (ezer Ft) Név Főtevékenység Szektor 1 Samsung Electronics Magyar Zrt. Jászfényszaru 3230 Híradás-technikai fogyasztási cikk gyártása Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátás 2,160 299,658,624 2 Rosenberger Magyarország Kft. Jászárokszállás 3130 Szigetelt vezeték, kábel gyártása Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátás 930 3 MÁV Felépítménykarbantartó és Gépjavító Kft. Jászkisér 4523 Autópálya, út, repülőtér, sportjátéktér építése Építőipar 907 4 Carrier CR Magyarország Kft. Jászárokszállás 3430 Közúti gépjármű, gépjárműmotor alkatrészeinek gyártása Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátás 400 14,272,000 5 EMCON Technologies Kft. Jászárokszállás 3430 Közúti gépjármű, gépjárműmotor alkatrészeinek gyártása Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátás 284 17,671,000 Forrás: HVS kistérségi HVI, Cégbíróság, HVS adatbázis

A 10 legnagyobb foglalkoztató vállalkozás a térségben 2/2 A térség 10 legnagyobb foglalkoztató vállalkozása közül a legtöbb – 7 db – a(z) Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátás szektorban működik A 10 legnagyobb foglalkoztató vállalkozás a térségben 2/2 Működés helye a térségben Fogl. száma (fő) Árbevétel (ezer Ft) Név Főtevékenység Szektor 6 Jászapáti 2000 Mg. Zrt. Jászapáti 0111 Gabonafélék, egyéb, máshova nem sorolt növény termelése Mezőgazdaság, erdő-, hal-, vadgazdálkodás 266 7 Bundy Hűtéstechnika Kft. Jászárokszállás 2971 Háztartási villamos készülék gyártása Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátás 240 8 T-Plasztik Kft. Jászladány 2513 Egyéb gumitermék gyártása Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátás 210 2,404,019 9 Jásztej Zrt. Jászapáti 1551 Tejtermék gyártása Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátás 165 10 Jász-Föld Zrt. Jászladány 0111 Gabonafélék, egyéb, máshova nem sorolt növény termelése Mezőgazdaság, erdő-, hal-, vadgazdálkodás 151 916,820 Forrás: HVS kistérségi HVI, Cégbíróság, HVS adatbázis

A térség helyzete a vállalkozások szempontjából 1/2 A vállalkozói aktivitás megfelel a vidéki térségek átlagának, de elmarad az országos, régiós és megyei értékétől. Ez a kistérség „vidékies” jellegéből adódik. A vállalkozások tevékenysége a térség városaiban (Jászapáti, Jászárokszállás, Jászfényszaru) koncentrálódik, 70 %-uk ezeken a helyeken működik. A térség gazdaságában meghatározó az 5 db 250 főnél több személyt foglalkoztató vállalat, részben saját termelésük és foglalkoztatásuk, részben a hozzájuk kapcsolódó beszállítók miatt. Ezek többsége a városokban működik, de Jászkiséren is találunk nagyüzemet. A megyei átlaghoz képest a térség jó helyzetben van, de ezt a Jászárokszálláson és Jászfényszarun működő vállalatoknak köszönheti. A Helyi Közösségnek nem tagja Jászberény, de meghatározó a hatása a beszállító vállalkozásokat illetően. Számarány tekintetében a vállalkozói szektor jelentős részét (99,8 %) azonban a térségben is a mikro-, illetve a kis- és középvállalkozások teszik ki. A kis- és középvállalkozói szektor így viszonylag erős, de Jászágón és Jásziványon nem működik sok KKV. A mikro-vállalkozások dominánsak, rendkívül jellemző az önfoglalkoztatás. A termelés szempontjából természetesen a közép- és nagyvállalatok a meghatározók. A regisztrált vállalkozások száma csökken(2098 db). A kisebb településekre jellemzőek a kényszervállalkozások, és van olyan település, ahol roma vállalkozók is működnek. A Jászság hagyományosan mezőgazdasági térség, vagyis a térség agráralkalmasságából és jellegéből adódóan magas, az országos átlagot meghaladja a mezőgazdaságban működő vállalkozások száma (a szektor részesedése 7 %). A mezőgazdasági vállalkozások (őstermelők, családi gazdálkodók, KKV-k) aránya különösen a kisebb és egyébként kevesebb vállalkozással rendelkező településeken jelentős (pl. Jászszentandráson, Jászágón, Jánoshidán). A térség települései ezek alapján is alapvetően két csoportba sorolhatók gazdasági szerkezetük alapján: a nagyobb vállalkozási aktivitást mutató és iparral rendelkező települések (például a városok), valamint az agrárdominanciájú települések körébe. Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis 23

A térség helyzete a vállalkozások szempontjából 2/2 A térség gazdaságának másik vonása, hogy az ipar súlya jelentős: a feldolgozóipar 12 %, az építőipar 18 %. A kereskedelem, szolgáltatások 25 %-os szektoronkénti részesedése a legnagyobb, de ez elmarad az országos átlagoktól. A szolgáltató szektor „elmaradását” mutatja az is, hogy a gazdasági szolgáltatások jelentősége lényegesen kisebb, a turisztikai szolgáltatások, vendéglátás szerepe pedig lényegesen nagyobb, mint az ország átlaga; vagyis a hagyományos szolgáltatások dominálnak. A gazdasági szolgáltatások képviselnek még kiugróan magas értéket (14 %). A kistérségben az ipar súlyát jelzi, hogy három ipari park is létrejött: Jászfényszarun, Jászapátin és Jászárokszálláson. Érdekes továbbá, hogy ezidáig a kistérségi központban, Jászberényben ipari park sem és inkubátorház sem működik, viszont magántőkéből ipari övezetek alakulnak, ezeknek nagy hatása van a helyi közösség foglalkoztatására. Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis 24

Non-profit szervezetek a térségben A térség civil aktivitása a non-profit szervezetek alapján ítélhető meg Non-profit szervezetek a térségben Számuk a térségben Számuk a térségben Non-profit szervezet típusa Non-profit szervezet típusa Kultúrával kapcsolatos tevékenység 12 Környezetvédelemmel kapcsolatos tevékenység 3 Vallással kapcsolatos tevékenység 2 Településfejlesztéssel, lakásüggyel kapcsolatos tevékenység 23 Sporttal kapcsolatos tevékenység 26 Gazdaságfejlesztéssel, munkaüggyel kapcsolatos tevékenység 6 Szabadidővel kapcsolatos tevékenység 38 Jogvédelemmel kapcsolatos tevékenység 4 Oktatással kapcsolatos tevékenység 36 Kutatással, tudományokkal kapcsolatos tevékenység Közbiztonság védelmével kapcsolatos tevékenység 17 Többcélú adományosztással kapcsolatos tevékenység 1 Egészségüggyel kapcsolatos tevékenység 1 Nemzetközi kapcsolatok 1 Szociális ellátással kapcsolatos tevékenység 13 Szakmai, gazdasági érdekképviselettel kapcsolatos tevékenység 15 Polgárvédelemmel, tűzoltással kapcsolatos tevékenység 11 Politikai tevékenység Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis

A térség jelentősebb non-profit szervezeteinek jellemzése 1/2 A civil közösségek leképezik azt, hogy a Helyi Közösségben nagyon karakteres, erős az etnikai csoporttudat és a jász eredet ápolása. A kistérség kulturális értéktudata, hagyományőrzése (pl. Jászok Világtalálkozója, Jász Kapitányi cím, a Jász Múzeum tevékenysége) követendő szimbólumokká váltak. Fontos, hogy e szimbólumok mögötti tartalom is megéledjen. Hasonló jelentőséggel bírnak az épített környezet és a bennük működő társadalomformáló közösségek értékei, így pl. templomok, az utak mellett számos szobor, kálvária. Az aktív humán örökség jelentősége ellenére a kistelepüléseken a művelődési szolgáltatások, lehetőségek száma elmarad a kívánalmaktól, bár könyvtárral való ellátás kielégítőnek mondható. Figyelemre méltó a tájházak hálózata, amely az unikális országos rendszer részeként a Világörökség cím várományosa, és emellett élő kultúraalakító szerepet is betölt. A kistérség lakosságának mindennapjaiban jelentős szerepet játszik a civil élet. Számos civil szervezet működik a térségben pl. Jászapátiak Baráti Egyesülete, Fényszaruiak Baráti Egyesülete, Bedekovich Lőrinc Népfőiskolai Társaság, Jászárokszállásiak Baráti Köre, Jászsági Cigányok Munkalehetőségért Egyesület, stb. Minden településen létre hoztak civil kerekasztalokat: a civil élet összefogásának erősítése, érdekeik közös képviselete, az információáramlás biztosítása érdekében. Önkormányzat és civil szervezet közötti szerződéses feladatmegosztás egyenlőre nem működik. A fenti felsorolásból is kiemelkednek az érdekvédelmi, az ifjúsággal, sporttal, esélyegyenlőséggel és nyugdíjasokkal foglalkozó szervezetek, a különböző betegségekben szenvedők szerveződései (vakok és gyengén-látók, cukorbetegek), a településszépítő és hagyományőrző egyesületek, valamint a települési biztonság növelése érdekében működtetett polgárőr szerveződések és önkéntes tűzoltó egyesületek. Vannak olyan országos szervezethez kapcsolódó helyi szerveződések is, akik munkája meghatározó a térségben pl. nagycsaládosok, kamilliánusok, vöröskeresztesek. A lokálpatrióta szervezetek és a Jászságból elszármazottakkal kapcsolatot tartó szerveződések is jelentős szerepet töltenek be a közösség életében. Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis 26

A térség jelentősebb non-profit szervezeteinek jellemzése 2/2 Szinte minden településen van sportegyesület (futball szakosztályok, szabadidő és hobbi szervezetek, a ma divatos karate, gimnasztikai, testépítő klubok), ifjúsággal, kultúrával foglalkozó alapítványok és egyesületek. A horgászat és vadászat is őshonosnak számít térségünkben. A környezet- és természetvédelmi, valamint a turisztikai szervezetek tevékenysége pedig egy fontos kitörési pontja lehet a térségnek. A népdalkörök, néptánccsoportok ifjúságra és az idősebb lakosságra való pozitív hatása is érződik, és az egyéb hagyományőrzők (pl. huszárok, kézművesek, íjászok, roma szerveződések) is sok helyen szervezetbe tömörülnek. Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis 27

A térség lakosságának alakulása az elmúlt öt évben A térség összesített lakossága 2002-2006 között 988 fővel csökkent, ami arányosítva 2%-os csökkenést jelent A térség lakosságának alakulása az elmúlt öt évben 2002 (fő) 2003 (fő) 2004 (fő) 2005 (fő) 2006 (fő) Térség összlakossága 61,535 61,313 61,267 60,881 60,547 Éves változás -222 -46 -386 -334 A térség összesített lakossága 2002 és 2006 között 988 fővel csökkent A térség összesített lakossága 2002 és 2006 között 2%-kal csökkent Forrás: HVS kistérségi HVI, KSH, HVS adatbázis

A lakosság kor szerinti összetétele a térségben A térségben az aktív korú lakosság aránya 61%, ami 1 százalékponttal magasabb az országos átlagnál A lakosság kor szerinti összetétele a térségben Aktív korú lakosság Lakosság kor szerinti összetétele (fő) Országos átlag Megoszlás 0-2 év 3% 3% 3-5 év 3% 3% 6-14 év 10% 13% 15-59 év 61% 60% 59 év felett 22% 21% Forrás: HVS kistérségi HVI, KSH, HVS adatbázis

Lakosság iskolai végzettség szerinti összetétele A térségben elsősorban a 6-7 általános képzettséget igénylő munkahelyekhez áll rendelkezésre megfelelő munkaerő Lakosság iskolai végzettség szerinti összetétele 7 évesnél idősebb népesség végzettség szerinti összetétele (fő) Országos átlag Megoszlás 2% 2% 0 általános 12% 9% 1-5 általános 13% 9% 6-7 általános 31% 26% 8 általános Középiskolai, érettségi és szakmai oklevél nélkül 4% 4% Középiskolai, érettségi nélkül, szakmai oklevéllel 18% 17% Középiskolai, érettségivel, általános oklevéllel 7% 9% Középiskolai, érettségivel, szakmai oklevéllel 8% 12% Egyetemi vagy főiskolai, oklevél nélkül 1% 2% Egyetemi vagy főiskolai, oklevéllel 4% 10% Forrás: HVS kistérségi HVI, KSH, HVS adatbázis

A térség demográfiai helyzete 1/2 A térség 5 településén népesség növekedés indult meg, de a fennmaradó 12-ben lassú népességerózióval vegyes stagnálás tapasztalható. A két legutóbbi népszámlálás közötti időszakban a térség fogyása az átlagnak megfelelő, azonban ezen belül 11-12 %-os csökkenés mérhető Jászszentandrás, Jászágó és Jászivány, 3-7 %-os növekedés Alattyán, Jásztelek, Jánoshida, Jászjákóhalma és Jászladány településekben. A településekre egyöntetűen a természetes fogyás volt jellemző, melynek középértéke 6%-os volt, szélsőséges adatok 5 községben találhatók: Jászágó, Jászdózsa, Jászszentandrás, Jászivány, Jászárokszállás. A 2001/1990 relációban 4 %-os vándorlási nyereség mutatható ki, és alig van olyan település (mindössze 3), ahol csekély mértékű volt az elvándorlás. A legnagyobb befogadók: Alattyán-11 %, Jászjákóhalma és Jászladány-10 %, valamint Jánoshida-8 % és Jászletek-7 %, ami magyarázatul szolgál a 90-es években tapasztalt népességnövekedésükre. Főleg a kis településekre jellemző, hogy a női lakosok nagyobb arányban vannak jelen. A 90-es évek közepétől egyre erősödő bevándorlási többlet a térségen belül differenciált értékelést igényel: a viszonylag jó foglalkoztatási helyzetű, fővároshoz is közeli és az M3-hoz vezető 32-es főút menti településeknek előnyére válhat, ugyanakkor a távolabbi területeken, az olcsó ingatlanárakkal rendelkező és lakásmaffiával is sújtott falvakban kedvezőtlen. Az érintett településeken a városokból kitelepült alacsonyabb státusú (illetve marginális) bevándorlók-, valamint a cigányság növekvő jelenléte valószínűsíthető. A társadalmi kirekesztettség is növekedni fog a térségben és problémává válik a bevándorlók közösségi beilleszkedése is. A demográfiai mutatókat nagymértékben befolyásoló tényező a települések cigánynépesség aránya, melyet a sajátos kultúrájuk megőrzésével, képzéssel és foglalkoztatási programokkal, életminőség javításával lehet eredményesen orvosolni, és akkor az életkörülményekből adódó különbségek is csökkenek. Egyes településeken felülreprezentált a roma lakosság az összlakossághoz viszonyítva, (a telepeken 99%-os), miközben több település van, ahol egyáltalán nem laknak cigányok. A településekről legnagyobb számban a fiatal felnőttek költöznek el, őket a 18 év alattiak követik, és legkisebb az 50 év fölöttiek aránya. Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis 31

A térség demográfiai helyzete 2/2 A 20-35 év körüli fiatal felnőttek elköltözésének elsődleges oka a házasságkötés; nincs a képzettségüknek megfelelő munkahely; valamint a művelődési, szórakozási lehetőségek, a megtartó közösségek hiánya. A fiatal elvándorlók között magas a felsőfokú végzettségűek aránya. A vándorlási mozgás a lakosság kis mértékű kicserélődésével zajlik le, a nagykorú fiatalok (értelmiségiek) jelentős számban elhagyják a jász településeket, viszont középkorúak áramlanak be. Az öregségi index a kistérség átlagában 1,52. Elöregedő települések: Jászszentandrás, Jászágó és Jászivány, fiatalos korstruktúrával rendelkezik Jászkisér. A térség népességének átlagosan 4 %-a él külterületen, a legnagyobb arányban Jászszentandráson 19%, Jászfelsőszentgyörgyön 7%. Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis 32

A gazdasági fejlődést támogató infrastruktúra elérhetősége Azon települések aránya, ahol nem található meg egyik fontos gazdasági fejlődést támogató infrastruktúra sem, 0% A gazdasági fejlődést támogató infrastruktúra elérhetősége Azon települések száma, ahol nem érhető el (db) Azon települések aránya, ahol nem érhető el (%) Infrastrukturális adottság Szélessávú Internet 0% A térségben 0 db olyan település van, ahol a fejlődést támogató infrastruktúra közül egyik sem található meg, ez a térség településeinek 0%-a Mindhárom mobilhálózat 0% Helyközi autóbusz-megállóhely 0% Közművesített, közúton elérhető ipari park 14 82% Fenti infrastruk-turális adottsá-gok együttesen 0% Forrás: HVS kistérségi HVI, KSH, HVS adatbázis

A fejlesztések során kiemelt figyelmet kell azokra az infrastrukturális adottságokra fordítani, amelyek a térség egyik településén sem találhatók meg A térség egyik településén sem megtalálható infrastrukturális elemek 1/2 Mozgatórugó alcsoport Egyik településen sem megtalálható infrastruktúra Mozgatórugó alcsoport Egyik településen sem megtalálható infrastruktúra Közlekedés Kikötő EUROVELO kerékpárút Közmű ellátottság Adminisztratív és kereskedelmi szolgáltatások Oktatás Ipari parkok Kultúra Mozgókönyvtári állomáshely Pénzügyi szolgáltatások Telekommuni-káció IT-mentor Forrás: HVS kistérségi HVI, KSH, VÁTI TeIR, HVS adatbázis, illetékes minisztériumok, egyéb tematikus források

A fejlesztések során kiemelt figyelmet kell azokra az infrastrukturális adottságokra fordítani, amelyek a térség egyik településén sem találhatók meg A térség egyik településén sem megtalálható infrastrukturális elemek 2/2 Mozgatórugó alcsoport Egyik településen sem megtalálható infrastruktúra Mozgatórugó alcsoport Egyik településen sem megtalálható infrastruktúra Szociális ellátás Gazdaságfej-lesztési szervezetek Ipari kamara Agrárkamara Rotary típusú klub Egészségügyi ellátás Szülészeti ellátás Egészségügyi kommunikációs pont Természeti adottságok Szabadidős te-vékenységre és sportolásra al-kalmas infrastr. Natura 2000 területek Egyéb infrastruktúra Életház Közbiztonsági szolgálat Forrás: HVS kistérségi HVI, KSH, VÁTI TeIR, HVS adatbázis, illetékes minisztériumok, egyéb tematikus források

A térség infrastrukturális adottságai 1/2 A térségben a lakások 94 %-a ellátott vezetékes vízzel. Az ivóvízhálózat Jászágón, Jászladányban és Pusztamonostoron bővítésre szorul, itt a lakások 73-80 %–os ellátottságúak. A településeken az ivóvízvezeték rendszer állapota közepesnek mondható, elsősorban az azbesztcsövek fokozatos cseréje szükséges, és az ivóvízkutak felújítása is szükséges. Több település csatlakozott a régiós ivóvíz minőség javító programhoz. A térség 17 települése közül 8 településen van szennyíz-vezeték hálózat, és ezek között sem 100 %-os a kiépítettség. A villamos energiát fogyasztó háztartások száma folyamatos gyarapodást mutat, folyamatosan növekszik a lakosság villamos energia felhasználása. A gázhálózat kiépítését követően a vezetékes gázt fogyasztó háztartások száma települési és térségi szinten egyaránt exponenciális növekedést mutat. A háztartások számára szolgáltatott gáz mennyisége az elmúlt 4-5 évben 30-40 %-kal nőtt. A térségbe települő ipari üzemeknek is egyre nagyobb az energiaigényük. Az energiaellátás jelenleg is a hagyományos energiahordozók felhasználásán alapszik az ipari, a kommunális és a lakossági területen egyaránt. A megújuló energiaforrások kihasználtsági foka igen alacsony. Lehetőség rejlik nap ill. a szélenergia hasznosításában, a mezőgazdasági hulladékok felhasználásában biomassza energia előállítására, illetve a térség sajátosságánál fogva a geotermikus energia felhasználásában. A térségben keletkező hulladék 2000 decemberétől a Jászsági és Dél-hevesi regionális hulladéklerakó telepen kerül lerakásra. A Jásztelek külterületén lévő, 23,2, ha-os telepet 33 önkormányzat által alapított Regio-Kom Társulás valósította meg jelentős pályázati támogatásból. A lerakó tovább bővítése és fejlesztése szükséges, és a felhagyott hulladéklerakók rekultivációjára is pályázatot nyújtottak be. A szelektív gyűjtés kiszélesítése érdekében újabb gyűjtőszigetek kialakítása szükséges a településeken. Az úthálózat felújításra szorul, a meglévő Újszász-Vámosgyörk-i vasútvonalat a megszüntetés veszélye fenyegeti. Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis 36

A térség infrastrukturális adottságai 2/2 Épített örökségi szempontból a térségben kiemelkednek az országos műemléki védettségű épületek, szobrok, stb. A településeken helyi védett épületek alig találhatók, sajnos nem történt meg az egyedi tájértékek felmérése sem. A hagyományos településszerkezet, népi építészeti elemek megőrzése a kistérségi identitás megőrzésében is szerepet játszhat. A településeken a falusias beépítés mellett a zöldfelületek kiegészülnek a meglévő és tervezett közparkokkal. A jónak mondható zöldfelületi ellátottság mellett szükséges a játszóterek számának növelése, és a zöldfelületek fejlesztése szükséges pl. felhagyott bányákban, faluközpontokban. A cigány lakosság egy részre kedvezőtlen életkörülmények között él pl. telepeken, telepszerű lakókörnyezetben. Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis 37

Adottságokból adódó fejlesztési lehetőségek – turizmus A turizmus csak akkor rejt magában valós fejlődési lehetőséget, ha a térség már rendelkezik turisztikai potenciállal és aktivitással Adottságokból adódó fejlesztési lehetőségek – turizmus Egy főre jutó szálláshelyek száma (db/fő) Egy főre jutó vendégéjszakák száma (vendégéjszaka/fő) Magas kategóriájú szállás* Alacsonyabb kate-góriájú szállás** Magas kategóriájú szállás* Alacsonyabb kate-góriájú szállás** Térségi adat 0.00 0.02 0.06 0.69 Országos átlag 0.02 0.04 1.81 0.68 Térségi adat az országos átlag százalékában 7% 54% 3% 101% * Szálloda, gyógyszálloda, panzió ** Üdülőház, ifjúsági szálló, turistaszálló, kemping, magánszállásadás Forrás: HVS kistérségi HVI, KSH, HVS adatbázis

Települések főbb jellemzői 1/3 A települések legfontosabb jellemzői támpontot adnak a legfontosabb problémák és lehetőségek lokalizálásához Települések főbb jellemzői 1/3 Lakosság (fő) Legnagyobb foglalkoztató szektor Munkanél-küliség (%) Jövedelmi helyzet* (Ft) Magas** kat. (db/fő) Alacsony** kat. (db/fő) Jogállás Alattyán Község 2,149 Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia... 4.43% 380,883 0.000 0.000 Jánoshida Község 2,725 Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia... 4.86% 381,532 0.000 0.000 Jászágó Község 743 Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia... 3.29% 394,986 0.000 0.000 Jászalsószentgyörgy Község 3,887 Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia... 4.57% 417,833 0.000 0.000 Jászapáti Város 9,465 Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia... 5.59% 436,202 0.219 1.678 Jászárokszállás Város 8,252 Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia... 4.11% 502,936 0.000 0.700 Jászboldogháza Község 1,800 Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia... 4.12% 477,204 0.000 0.000 * Személyi jövedelemadó alapot képező jövedelem egy állandó lakosra ** Magas és alacsony kategóriájú szálláshelyeken töltött egy főre jutó vendégéjszakák száma Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis 39

Települések főbb jellemzői 2/3 A települések legfontosabb jellemzői támpontot adnak a legfontosabb problémák és lehetőségek lokalizálásához Települések főbb jellemzői 2/3 Lakosság (fő) Legnagyobb foglalkoztató szektor Munkanél-küliség (%) Jövedelmi helyzet* (Ft) Magas** kat. (db/fő) Alacsony** kat. (db/fő) Jogállás Jászdózsa Község 2,293 Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia... 3.57% 438,526 0.000 0.046 Jászfelsőszentgyörgy Község 1,850 Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia... 5.85% 346,891 0.000 0.000 Jászfényszaru Város 5,907 Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia... 4.19% 450,617 0.000 0.000 Jászivány Község 423 Mezőgazdaság, erdő-, hal-, vadgazdálkodás 6.18% 438,739 0.000 0.000 Jászjákóhalma Község 3,102 Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia... 4.64% 422,301 0.000 0.000 Jászkisér Nagyközség 5,893 Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia... 10.32% 369,323 0.000 0.000 Jászladány Nagyközség 6,059 Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia... 15.30% 295,832 0.000 0.000 * Személyi jövedelemadó alapot képező jövedelem egy állandó lakosra ** Magas és alacsony kategóriájú szálláshelyeken töltött egy főre jutó vendégéjszakák száma Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis 40

Települések főbb jellemzői 3/3 A települések legfontosabb jellemzői támpontot adnak a legfontosabb problémák és lehetőségek lokalizálásához Települések főbb jellemzői 3/3 Lakosság (fő) Legnagyobb foglalkoztató szektor Munkanél-küliség (%) Jövedelmi helyzet* (Ft) Magas** kat. (db/fő) Alacsony** kat. (db/fő) Jogállás Jászszentandrás Község 2,611 Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia... 5.34% 396,971 0.000 7.443 Jásztelek Község 1,706 Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia... 5.75% 335,800 0.900 0.177 Pusztamonostor Község 1,682 Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia... 3.97% 552,755 0.000 0.000 {TelFoJell.3.Nev} {TelFoJell.3.M355} {TelFoJell.3.M354} {TelFoJell.3.Szektor} {TelFoJell.3.M115} {TelFoJell.3.M440} {TelFoJell.3.Magas} {TelFoJell.3.Alacsony} {TelFoJell.4.Nev} {TelFoJell.4.M355} {TelFoJell.4.M354} {TelFoJell.4.Szektor} {TelFoJell.4.M115} {TelFoJell.4.M440} {TelFoJell.4.Magas} {TelFoJell.4.Alacsony} {TelFoJell.5.Nev} {TelFoJell.5.M355} {TelFoJell.5.M354} {TelFoJell.5.Szektor} {TelFoJell.5.M115} {TelFoJell.5.M440} {TelFoJell.5.Magas} {TelFoJell.5.Alacsony} {TelFoJell.6.Nev} {TelFoJell.6.M355} {TelFoJell.6.M354} {TelFoJell.6.Szektor} {TelFoJell.6.M115} {TelFoJell.6.M440} {TelFoJell.6.Magas} {TelFoJell.6.Alacsony} * Személyi jövedelemadó alapot képező jövedelem egy állandó lakosra ** Magas és alacsony kategóriájú szálláshelyeken töltött egy főre jutó vendégéjszakák száma Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis 41

Települések egy mondatos jellemzése 1/9 A települések legfontosabb problémájának és lehetőségének egy mondatos jellemzése támpontot ad a legfontosabb fejlesztések meghatározásához Települések egy mondatos jellemzése 1/9 Település Legfontosabb probléma a településen Legfontosabb lehetőség a településen Alattyán „Az intézményhálózat felújítása, belterületi utak szilárd burkolattal történő ellátása, záportározók kiépítése, ivóvízhálózat felújítása, munkanélküliség, népességcsökkenés.” „Település földrajzi fekvése, a földben lévő melegvízből fakadó egészségturizmus lehetőségei, tanösvények, madármegfigyelők kiépítése, falusi vendégfogadás, foglalkoztatási programok.” Jánoshida „Kevés a helyi munkalehetőség. Sok alacsony iskolázottságú, nem is regisztrált, főként roma munkanélküli. Egyénre szabott képzési irány meghatározásának hiánya. Roma családok életviteli hiányosságai. Nincs kistérségi összefogás a romák ügyében a Jászságban (közös programok, módszertanok kidolgozása szükséges oktatással, képzéssel, mentorással, életviteli tanácsadással.” „Az 1186-ban épült róm.kat. templom és a mellette lévő premontrei rendház kihasználása vallási turizmusra, ehhez a Jász Múzeum raktározási problémáinak megoldása. Aktív a sportélet a településen(labdarúgás, asztalitenisz, lábtoll szakosztályok). A települést kettészeli a Zagyva folyó, valamint horgásztó is kialakítható. A gáton kerékpárút épülhet, természetjárás, túrák lehetnek.” Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVT adatbázis 42

Települések egy mondatos jellemzése 2/9 A települések legfontosabb problémájának és lehetőségének egy mondatos jellemzése támpontot ad a legfontosabb fejlesztések meghatározásához Települések egy mondatos jellemzése 2/9 Település Legfontosabb probléma a településen Legfontosabb lehetőség a településen Jászágó „A lakosság elöregedése, folyamatos csökkenése, helyi munkalehetőség hiánya. A vezetékes ivóvíz hálózatának felújítása, a szennyvíz elvezetés megoldása. A fiatalok letelepedésének nagyobb támogatásának hiánya. A helyi háziorvosi szolgálat biztosítása(végleges megoldással). A közlekedés javítása, nincs közvetlen kapcsolat a kistérségi központhoz, kevés buszjárat. Forráshiány.” „Jászágó-Jászberény és Jászágó-Csány összekötő út megépítése (tervek vannak). Munkahely teremtés, melynek legegyszerűbb módja a falusi turizmus kialakítása, a lakosság által történő elfogadtatása. A turizmushoz kapcsolódó szolgáltatások bővítése, színvonalának emelése. Erdei iskola kialakítására alkalmas terület, környezet van. Tanyasi élet bemutatása a gyerekeknek.” Jászalsószentgyörgy „A település legfontosabb problémája az egyre öregedő lakosság, fejlett infrastruktúra hiánya, főleg az úthálózat hiánya és munkahelyek hiánya. Ugyanis a település sajátos elhelyezkedése miatt (autópályák vonalából kiesik) nem vonzó a multinacionális cégek számára. Tőkehiány. Romák képzetlensége.” „A két nagy város, Jászberény és Szolnok közötti közeli elhelyezkedéséből adódóan alvó település jelleg kialakítása. Természeti erőforrások kihasználása, hagyományok felelvenítése. Vállalkozói készség javítása.” Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVT adatbázis 43

Települések egy mondatos jellemzése 3/9 A települések legfontosabb problémájának és lehetőségének egy mondatos jellemzése támpontot ad a legfontosabb fejlesztések meghatározásához Települések egy mondatos jellemzése 3/9 Település Legfontosabb probléma a településen Legfontosabb lehetőség a településen Jászapáti „Munkahelyek hiánya, lakosság összetételének etnikai átrendeződése dinamikus, elvándorlás, integrációs közösségi helyek hiánya, cigány lakosság képzetlensége, életvitelbeli elmaradottsága, munkanélküliség, ipari és turisztikai befektetők hiánya, turisztikai marketing gyengeségei, forráshiány, más városokból való elszegényedő rétegek beköltözése.” „Idegenforgalmi vonzerő (gyógyvíz), humán erőforrás fejlesztés infrastruktúrája (általános iskola, középiskolák - térségi funkció), ipari park, aktív civil élet, jász hagyományok ápolása, épített örökség megóvása, megújuló energia hasznosítása, egészséges életmód elterjesztése, jó rendezvényszervezési lehetőségek, kulturális örökség ápolása, szolgáltatások körének bővítése.” Jászárokszállás „Az ökoturizmusban, falusi turizmusban rejlő lehetőségek kihasználásának hiánya. Járdák, utak rossz állapota. Roma lakosság életvitelbeli hiányosságai.” „Az öko-, és falusi turizmus fejlesztése, az ivóvízbázisok vízminőségének védelme, összefüggő kerékpárutak, járdák megvalósítása, pihenőparkok létrehozása, termálfürdő fejlesztése. A kommunális hulladék elhelyezés, ártalmatlanítás, szelektív hulladékgyűjtés közös, más térséggel is összefogva történő megoldása, közösségi terek létrehozása.” Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVT adatbázis 44

Települések egy mondatos jellemzése 4/9 A települések legfontosabb problémájának és lehetőségének egy mondatos jellemzése támpontot ad a legfontosabb fejlesztések meghatározásához Települések egy mondatos jellemzése 4/9 Település Legfontosabb probléma a településen Legfontosabb lehetőség a településen Jászboldogháza „Rossz infrastruktúra a megközelíthetőség - rossz utak - aspektusában. Intézményi hálózat "lelakottsága". Forráshiány. Nem nagy a vállalkozói kedv. Elvándorlás. Közéleti érdektelenség.” „Nyugodt, barátságos közeg, környezet. Természeti értékek kihasználása. Hagyományápoló tevékenységek felelevenítése. Megújuló erőforrások kihasználása. Turisztikai lehetőségek kiaknázása.” Jászdózsa „Kevés helyi foglalkoztató, infrastrukturális és szolgáltatási elem fejlesztésre szorul, forráshiány, belterületi közutak, járdák rossz állapota, összefogás hiánya a vállalkozók között, gyenge érdekérvényesítő képesség, civil szervezetek aktivitásának hiánya.” „Térségi összefogás erőssége, jelentős ásvány- és termálvízkincs, értékes táji jelleg, jelentős természeti energiaforrások, mezőgazdasági vállalkozók technológiai fejlesztének elősegítése, jászsági régészeti skanzen kialakítása, öko- és falusi turizmus fejlesztése.” Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVT adatbázis 45

Települések egy mondatos jellemzése 5/9 A települések legfontosabb problémájának és lehetőségének egy mondatos jellemzése támpontot ad a legfontosabb fejlesztések meghatározásához Települések egy mondatos jellemzése 5/9 Település Legfontosabb probléma a településen Legfontosabb lehetőség a településen Jászfelsőszentgyörgy „Nincs pénzügyi forrás fejlesztésre. A település nem rendelkezik számottevő helyi bevételekkel, nincsenek ipari vállalkozások, a mezőgazdaságban egy vegetáló termelőszövetekezeten kívül őstermelők, illetve egy-két családi gazdaság küzd a fennmaradásért. A kereskedelmi tevékenység is minimális. Jelentős, közel 25 %-os kisebbség van.” „A lehetőségek korlátozottak, egyedüli érték a viszonylagosan érintetlen egyes külterületen található területek, például Zagyva ártér (Hajta vidék).” Jászfényszaru „Pályakezdő értelmiség helyben tartása. A város népességének megőrzése, növelése. Közepes és mikrovállalkozások kevés száma. Roma lakosság növekvő aránya. Értelmiség elvándorlása.” „Meglévő hagyományok ápolása, település nagyságához képest sok működő civil közösség, Budapest közelsége, vonzó városkép kialakítása, nemzetközi kapcsolatok, aktív népfőiskola (felnőttképzés, vidékfejlesztés, vállalkozásfejlesztés), turizmusfejlesztés (falusi, öko, rendezvény, aktív), rekreációs központ kialakítása, helyi termékek előállítása.” Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVT adatbázis 46

Települések egy mondatos jellemzése 6/9 A települések legfontosabb problémájának és lehetőségének egy mondatos jellemzése támpontot ad a legfontosabb fejlesztések meghatározásához Települések egy mondatos jellemzése 6/9 Település Legfontosabb probléma a településen Legfontosabb lehetőség a településen Jászivány „Munkahelyek hiánya, rossz közlekedés, forráshiány. Elörgedő település, fiatalok elvándorlása. Egyes intézmények kihasználatlansága. Vállalkozói készség hiánya.” „Természeti adottságok, falusi turizmus, foglalkoztatási programok megvalósítása, hagyományápolás, kihaló szakmák megtartása, fiatalok civil kezdeményezéseinek támogatása.” Jászjákóhalma „Burkolt utak hiánya, ivóvízhálózat rossz állapota, szennyvízcsatorna-hálózat hiánya, csapadékelvezető rendszer rossz állapota, volt ABC területének (faluközpont) hasznosítása, középületek rossz állapota. Elszegényedett, migráns rétegek beköltözése.” „Ipari területek hasznosítása, régi iparos hagyományok felelevenítése. Természeti területek megőrzése, horgász- és természetjáró turizmus fejlesztése.” Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVT adatbázis 47

Települések egy mondatos jellemzése 7/9 A települések legfontosabb problémájának és lehetőségének egy mondatos jellemzése támpontot ad a legfontosabb fejlesztések meghatározásához Települések egy mondatos jellemzése 7/9 Település Legfontosabb probléma a településen Legfontosabb lehetőség a településen Jászkisér „A képzett fiatalok elvándorlása, munkanélküliség jelenléte, megfelelő munkahelyek hiánya. Szociális gondok kezelése túl sok időt, energiát és pénzt köt le anélkül, hogy egy idő után ennek pozitív kimenetele lenne. Forráshiány. Nagy számú roma lakosság, sok regisztrált (tartós) munkanélküli. Kevés helyi foglalkoztató van.” „A termálvíz (alternatív energia) jobb kihasználása. Ipari park létrehozása. Település centrumának átépítése, mely által a turizmus is fejlődhetne. Egészségügyi szolgáltatások bővítése. Civil szervezetek hagyományápoló és rendezvényszervező tevékenysége.” Jászladány „Elöregedő társadalom, magas munkanélküliség a pályakezdő fiatalok körében. Kis- és középvállalkozások tőkehiánya. Infrastrukturális hiányosságok a közlekedésben (pl. utak minősége). Infrastrukturális hiányosságok a turizmusban. A szabadidő eltöltés lehetőségei szűkösek. Roma lakosság éelviteléből és szaképzetlenségéből adódó problémák.” „Megnyíló fejlesztési pénzeszközök. Budapesthez közeli elhelyezkedés. Falusi turizmus iránti kereslet nő. Hagyományokban rejlő lehetőségek (pl. hagyma termesztése, rendezvények). Helyi termékek felfuttatása. Mezőgazdasági helyzet előnyeinek kiaknázása.” Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVT adatbázis 48

Települések egy mondatos jellemzése 8/9 A települések legfontosabb problémájának és lehetőségének egy mondatos jellemzése támpontot ad a legfontosabb fejlesztések meghatározásához Települések egy mondatos jellemzése 8/9 Település Legfontosabb probléma a településen Legfontosabb lehetőség a településen Jászszentandrás „Az intézményhálózat felújítása, belterületi utak szilárd burkolattal történő ellátása, zárt esővízelvezető kiépítése. Turizmus reklámozása nem megfelelő.” „Település nyugodt, csendes fekvése. Egészségturizmus lehetőségei: termál- és gyógyvíz kihasználása. Turizmus által nyújtott szolgáltatások körének bővítése. Külterületen lévő tanyás területek falusi turizmusra való hasznosítása. Lovas hagyományok ápolása.” Jásztelek „Utak, kerékpárút, járda, szennyvíz, kábel TV, jó minőségű víz hiánya. Munkahelyek hiánya, elöregedő lakosság, roma lakosság foglalkoztatási problémái. Jászberénybe való elvándorlás főleg a fiatalok körében.” „Turizmus, tanösvény, szálláshely kialakítás falusi turizmus kialakítása. Roma oktatás, foglalkoztatás, csökkent munkaképességűek foglalkoztatása, szennyvízberuházás, egészségügyi feljesztés.” Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVT adatbázis 49

Települések egy mondatos jellemzése 9/9 A települések legfontosabb problémájának és lehetőségének egy mondatos jellemzése támpontot ad a legfontosabb fejlesztések meghatározásához Települések egy mondatos jellemzése 9/9 Település Legfontosabb probléma a településen Legfontosabb lehetőség a településen Pusztamonostor „Az intézményhálózat felújítása, belterületi utak szilárd burkolattal történő ellátása, szennyvízcsatorna kiépítése.” „Település fekvése, a földben lévő melegvízből fakadó egészségturizmus lehetőségei, bioételek termesztés.” {TelepulesJell.1.Nev} „{TelepulesJell.1.Ny248}” „{TelepulesJell.1.Ny249}” Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVT adatbázis 50

Tartalom A Helyi Vidékfejlesztési Stratégia összefoglalása Helyzetelemzés Fő fejlesztési prioritások és fejlesztési intézkedések, forrásallokáció Megoldási javaslatok

Kijelölt fő fejlesztési prioritások a térségben 1/1 A térségben 7 db fő fejlesztési prioritás került kijelölésre, amelyekhez összesen 14 db fejlesztési intézkedés tartozik Kijelölt fő fejlesztési prioritások a térségben 1/1 Intézkedé-sek száma Összes allokált forrás (EUR) Fő fejlesztési prioritás „Helyi életminőség fejlesztése” 4 db 48,979,072 „Helyi vállalkozások fejlesztése” 1 db 3,991,394 „Helyi mezőgazdasági ágazatok fejlesztése” 1 db 3,680,705 „Helyi turizmus ágazat fejlesztése” 2 db 2,687,918 „Helyi örökségek megőrzése, fejlesztése” 2 db 2,340,204 „Humán erőforrás fejlesztése” 2 db 220,100 „Civil szektorok együttműködése, fejlesztése” 2 db 134,550 „{FejlPrioritasok.7.Ny396}” {FejlPrioritasok.7.Sz331} db {FejlPrioritasok.7.Sz332} Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 52 52

A legtöbb forrás – 76,920 EUR – a(z) Biztonság növelése fejlesztési intézkedésre lett allokálva Az egyes fejlesztési intézkedésekre allokált támogatási források nagysága 1/7 Fő fejlesztési prioritás: Helyi életminőség fejlesztése Fejlesztési intézkedés Allokált forrás (EUR) Tanyás területek fejlesztése 50,000 Falu-, piac-, közösségi terek megújítása, fejlesztése 48,728,328 Szabadidő és sport tevékenységek, szolgáltatások fejlesztése 46,900 Közösségépítő programok, hagyományok ápolása 153,846 {FejlIntForras.4.Int} {FejlIntForras.4.Forras} {FejlIntForras.5.Int} {FejlIntForras.5.Forras} {FejlIntForras.6.Int} {FejlIntForras.6.Forras} {FejlIntForras.7.Int} {FejlIntForras.7.Forras} Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 53

A legtöbb forrás – 76,920 EUR – a(z) Biztonság növelése fejlesztési intézkedésre lett allokálva Az egyes fejlesztési intézkedésekre allokált támogatási források nagysága 2/7 Fő fejlesztési prioritás: Helyi vállalkozások fejlesztése Fejlesztési intézkedés Allokált forrás (EUR) Helyi vállalkozások létrehozása, fejlesztése, versenyképességének javítása 3,991,394 {FejlIntForras.1.Int} {FejlIntForras.1.Forras} {FejlIntForras.2.Int} {FejlIntForras.2.Forras} {FejlIntForras.3.Int} {FejlIntForras.3.Forras} {FejlIntForras.4.Int} {FejlIntForras.4.Forras} {FejlIntForras.5.Int} {FejlIntForras.5.Forras} {FejlIntForras.6.Int} {FejlIntForras.6.Forras} {FejlIntForras.7.Int} {FejlIntForras.7.Forras} Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 54

A legtöbb forrás – 76,920 EUR – a(z) Biztonság növelése fejlesztési intézkedésre lett allokálva Az egyes fejlesztési intézkedésekre allokált támogatási források nagysága 3/7 Fő fejlesztési prioritás: Helyi mezőgazdasági ágazatok fejlesztése Fejlesztési intézkedés Allokált forrás (EUR) Mezőgazdasági helyi termékek piacra jutása, feldolgozása, marketing fejlesztése 3,680,705 {FejlIntForras.1.Int} {FejlIntForras.1.Forras} {FejlIntForras.2.Int} {FejlIntForras.2.Forras} {FejlIntForras.3.Int} {FejlIntForras.3.Forras} {FejlIntForras.4.Int} {FejlIntForras.4.Forras} {FejlIntForras.5.Int} {FejlIntForras.5.Forras} {FejlIntForras.6.Int} {FejlIntForras.6.Forras} {FejlIntForras.7.Int} {FejlIntForras.7.Forras} Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 55

A legtöbb forrás – 76,920 EUR – a(z) Biztonság növelése fejlesztési intézkedésre lett allokálva Az egyes fejlesztési intézkedésekre allokált támogatási források nagysága 4/7 Fő fejlesztési prioritás: Helyi turizmus ágazat fejlesztése Fejlesztési intézkedés Allokált forrás (EUR) Turisztikai tevékenységek ösztönzése 2,529,887 Kulturális és gasztronómiai turizmus fejlesztése 158,031 {FejlIntForras.2.Int} {FejlIntForras.2.Forras} {FejlIntForras.3.Int} {FejlIntForras.3.Forras} {FejlIntForras.4.Int} {FejlIntForras.4.Forras} {FejlIntForras.5.Int} {FejlIntForras.5.Forras} {FejlIntForras.6.Int} {FejlIntForras.6.Forras} {FejlIntForras.7.Int} {FejlIntForras.7.Forras} Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 56

A legtöbb forrás – 76,920 EUR – a(z) Biztonság növelése fejlesztési intézkedésre lett allokálva Az egyes fejlesztési intézkedésekre allokált támogatási források nagysága 5/7 Fő fejlesztési prioritás: Helyi örökségek megőrzése, fejlesztése Fejlesztési intézkedés Allokált forrás (EUR) Vidéki örökség megőrzése 687,263 Természeti örökségek megőrzése 1,652,941 {FejlIntForras.2.Int} {FejlIntForras.2.Forras} {FejlIntForras.3.Int} {FejlIntForras.3.Forras} {FejlIntForras.4.Int} {FejlIntForras.4.Forras} {FejlIntForras.5.Int} {FejlIntForras.5.Forras} {FejlIntForras.6.Int} {FejlIntForras.6.Forras} {FejlIntForras.7.Int} {FejlIntForras.7.Forras} Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 57

A legtöbb forrás – 76,920 EUR – a(z) Biztonság növelése fejlesztési intézkedésre lett allokálva Az egyes fejlesztési intézkedésekre allokált támogatási források nagysága 6/7 Fő fejlesztési prioritás: Humán erőforrás fejlesztése Fejlesztési intézkedés Allokált forrás (EUR) Helyi szektorok képzései és tanácsadói szolgáltatások igénybevétele 70,250 Hátrányos helyzetűek foglalkoztatása és/vagy képzése 149,850 {FejlIntForras.2.Int} {FejlIntForras.2.Forras} {FejlIntForras.3.Int} {FejlIntForras.3.Forras} {FejlIntForras.4.Int} {FejlIntForras.4.Forras} {FejlIntForras.5.Int} {FejlIntForras.5.Forras} {FejlIntForras.6.Int} {FejlIntForras.6.Forras} {FejlIntForras.7.Int} {FejlIntForras.7.Forras} Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 58

A legtöbb forrás – 76,920 EUR – a(z) Biztonság növelése fejlesztési intézkedésre lett allokálva Az egyes fejlesztési intézkedésekre allokált támogatási források nagysága 7/7 Fő fejlesztési prioritás: Civil szektorok együttműködése, fejlesztése Fejlesztési intézkedés Allokált forrás (EUR) Biztonság növelése 76,920 Társadalmi felelősség és környezettudatosság erősítése, esélyegyenlőség növelése 57,630 {FejlIntForras.2.Int} {FejlIntForras.2.Forras} {FejlIntForras.3.Int} {FejlIntForras.3.Forras} {FejlIntForras.4.Int} {FejlIntForras.4.Forras} {FejlIntForras.5.Int} {FejlIntForras.5.Forras} {FejlIntForras.6.Int} {FejlIntForras.6.Forras} {FejlIntForras.7.Int} {FejlIntForras.7.Forras} Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 59

Tartalom A Helyi Vidékfejlesztési Stratégia összefoglalása Helyzetelemzés Fő fejlesztési prioritások és fejlesztési intézkedések, forrásallokáció Megoldási javaslatok 10 legfontosabb gazdaságfejlesztési javaslat 10 legfontosabb szolgáltatás-, falu- és településfejlesztési javaslat Komplex stratégia megoldási javaslatai

A megoldási javaslatok szektor szerinti megoszlása illeszkedik/kevésbé illeszkedik a térség legjelentősebb szektoraihoz Azonosított fejlesztési lehetőségek szektoronként – helyi gazdaság fejlesztése Szektoronkénti megoszlás Vállalkozások száma Foglalkozta-tottság 10 legna-gyobb vállalk. 10 legfonto-sabb javaslat Szektor Javaslatok Mezőgazdaság, erdő-, hal-, vadgazdálkodás 7% 15% 20% 22% 33% Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátás 12% 46% 70% 6% 11% 18% 12% 10% 0% 0% Építőipar Kereskedelem, javítás 25% 12% 0% 0% 0% 7% 3% 0% 11% 11% Szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás 3% 6% 0% 0% 0% Szállítás, raktározás, posta és távközlés 5% 1% 0% 0% 0% Pénzügyi közvetítés 14% 3% 0% 0% 0% Ingatlanügyletek, gazdasági szolgáltatás 8% 2% 0% 6% 11% Egyéb szolgáltatás 0% 0% 0% 56% 33% Egyéb tevékenység Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, Cégbíróság, HVS adatbázis

A 10 legfontosabb gazdaságfejlesztési megoldási javaslat 1/10 A 10 legfontosabb gazdaságfejlesztési megoldási javaslatból a legtöbb – 3 db – a(z) Egyéb tevékenység szektorhoz kapcsolódik A 10 legfontosabb gazdaságfejlesztési megoldási javaslat 1/10 Megoldási javaslat várható eredménye Megoldási javaslat Szektor 1 „A hátrányos helyzetű jász települések falusi-, agro- és ökoturisztikai szolgáltatásainak élénkítése reálisan kitűzhető cél, melyet a vállalkozások, magánszállásadó férőhelyeinek növelésével, a falusi és ifjúsági szállások színvonalának emelésével könnyedén elérhető. A gasztronómiai-, lovas-, vadász-, horgászturizmus komplex szolgáltatásaira való igény a turisták körében meg van. A kínálat egyedi, a helyekre jellemző bővítésével, minőségi megújításával a turizmusból származó bevétel növelhető.” „A vidéki élet értékeinek bemutatására a falusi-, ago- és ökoturizmus feltételrendszerének fejlesztése, a kínálat programszerűségének javítása kínál lehetőséget. A térségben a vendégszobák gyarapodni fognak és a szolgáltatások fejlesztése is megtörténik (felújítások, bővítések, bútorbeszerzések, játszóeszközök, tűzrakóhelyek, kertibútorok, medencék stb.) Továbbá igényes, térségre jellemző lovas- vadász- és horgász szolgáltató helyek jönnek létre, újulnak meg.” „Szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás” Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 62

A 10 legfontosabb gazdaságfejlesztési megoldási javaslat 2/10 A 10 legfontosabb gazdaságfejlesztési megoldási javaslatból a legtöbb – 3 db – a(z) Egyéb tevékenység szektorhoz kapcsolódik A 10 legfontosabb gazdaságfejlesztési megoldási javaslat 2/10 Megoldási javaslat várható eredménye Megoldási javaslat Szektor 2 „Új illetve működő mikrovállalkozások számára gépvásárlás, eszközbeszerzés támogatása, továbbá szükség esetén épület felújítás, bővítés lehetőségének megteremtése, kisléptékű infrastrukturális fejlesztések valósíthatók meg, melyek növelik a vállalkozások aktivitását, versenyképességét, új munkahelyek megtartása és létrehozása mellett.” „A helyi vállalkozások fejlesztésével a termelés, gyártás színvonalának emelését várjuk, új piacok felkutatása és meghódítása várható, továbbá a munkahelyek megtartása és újak létesítése is fontos eredménye lesz a helyi vállalkozásfejlesztési projekteknek. A műszaki-technológiai fejlesztés és beruházások hatására az innovációs képességet ösztönözzük és a gazdasági szerkezetet fejlesztjük.” „Egyéb tevékenység” Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 63

A 10 legfontosabb gazdaságfejlesztési megoldási javaslat 3/10 A 10 legfontosabb gazdaságfejlesztési megoldási javaslatból a legtöbb – 3 db – a(z) Egyéb tevékenység szektorhoz kapcsolódik A 10 legfontosabb gazdaságfejlesztési megoldási javaslat 3/10 Megoldási javaslat várható eredménye Megoldási javaslat Szektor 3 „A versenyképes, innovatív gazdaság fejlődését a tudásbázis erősítése is szolgálja. Ebben kulcsjelentősége van a javasolt képzési-foglalkoztatási programoknak, amely egyben oldja a strukturális munkanélküliséget is. Az előítéletek csökkentése, az oktatásban megjelenő szegregáció csökkentése fontos, problémát okoz az általános iskolai vagy középiskolai bizonyítvány megszerzése, ennek érdekében is képzéseket lehet indítani, valamint piacképes szakmák (parkgondozó, kőműves, festő, biztonsági őr, targoncavezető, burkoló, nehézgépkezelő, víz- gáz-. fűtésszerelő, bádogos, ács, hulladékkezelő) képzése tervezhető.” „A szakképzett munkaerő hiánya okoz problémát a térségben lévő egyes multinacionális cégeknél, továbbá kisebb vállalatoknál. A másodlagos munkaerő-piaci értékek fejlesztése is fontos a foglalkoztathatósági szint javításával. A települések összképének javítása érhető el képzési programokkal. A komplex programok megvalósításával a legveszélyeztetettebb településeken (pl. Jászladány, Jászkisér) jelentős eredményeket lehet elérni a roma integrációval.” „Egyéb tevékenység” Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 64

A 10 legfontosabb gazdaságfejlesztési megoldási javaslat 4/10 A 10 legfontosabb gazdaságfejlesztési megoldási javaslatból a legtöbb – 3 db – a(z) Egyéb tevékenység szektorhoz kapcsolódik A 10 legfontosabb gazdaságfejlesztési megoldási javaslat 4/10 Megoldási javaslat várható eredménye Megoldási javaslat Szektor 4 „A térségi érdekek a térségi szereplők, helyi önkormányzatok és civil szervezetek együttműködésében, regionális gondolkodás keretében valósulhatnak meg, közös érdekeik és értékeik felismerése által. Ezen a szereplők által szervezetett különböző programok kapcsán kiteljesedhet a társadalmi tőke, a környezettudatosságok fokozni kell a lakosokban és az esélyegyenlőségi programoknak is teret kell adni.” „AA civilszféra szerveződését a lakossági igények kielégítését célzó kezdeményezések támogatása, honlapok kialakítása és fejlesztése, kerekasztalok, fórumok létrejöttének és az információáramlásnak segítése szolgálhatja. Megvalósulhatnak média programok, integrált kezdeményezések. A társadalmi tőke erősítésével a civil szféra mozgásterét, tevékenységét kiszékesítjük, a környezeti nevelés megerősödik és a különböző rétegek esélyegyenlőségét is javíthatjuk akár együttesen, vagy külön-külön is.” „Egyéb tevékenység” Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 65

A 10 legfontosabb gazdaságfejlesztési megoldási javaslat 5/10 A 10 legfontosabb gazdaságfejlesztési megoldási javaslatból a legtöbb – 3 db – a(z) Egyéb tevékenység szektorhoz kapcsolódik A 10 legfontosabb gazdaságfejlesztési megoldási javaslat 5/10 Megoldási javaslat várható eredménye Megoldási javaslat Szektor 5 „A helyi mezőgazdasági termékeket megfelelő marketing tevékenységgel és egységes piacra jutási javaslat kidolgozásával megfelelő színvonalúra lehet emelni a térségben, melyeket többek között megfelelő kiadványok, szóróanyagok, honlapok, új csomagolástechnika megtervezésével lehet elérni. A kisebb vállalkozások Jászságra jellemző termékeit kell megfelelően népszerűsíteni és főként a helyi fogyasztókhoz eljuttatni.” „A hátrányos helyzetű településeken és a többi jász településen élő lakosság megfelelő minőségű helyi termékhez jut hozzá, a vállalkozások megélhetési biztonsága az új piacok felkutatásával és megfelelő marketing tevékenységgel megszilárdítható.” „Mezőgazdaság, erdő-, hal-, vadgazdálkodás” Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 66

A 10 legfontosabb gazdaságfejlesztési megoldási javaslat 6/10 A 10 legfontosabb gazdaságfejlesztési megoldási javaslatból a legtöbb – 3 db – a(z) Egyéb tevékenység szektorhoz kapcsolódik A 10 legfontosabb gazdaságfejlesztési megoldási javaslat 6/10 Megoldási javaslat várható eredménye Megoldási javaslat Szektor 6 „A hazai és külföldi vendéglétszám évek óta országos tendenciaként csökken a térségünkben is, de a termál- és gyógy-turisztikai szolgáltatások színvonalának javításával a térség idegenforgalma jelentősen javulni fog. A meglévő strandok és kempingek fejlesztése szükséges pl. vízforgató berendezések, kiszolgáló létesítmények korszerűsítése, parkosítás, parkolás feltételeinek javítása, infrastrukturális fejlesztések, stb., továbbá a hatékony marketing lehetőségek tárát is igénybe kell venni.” „Az idegenforgalom erősödik a térségben és a vendégéjszakák száma és a térségbe érkező turisták száma 3-5 %-kal növekedni fog. Színvonalasabb kiszolgálásban lesz részük a turistáknak.” „Egyéb szolgáltatás” Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 67

A 10 legfontosabb gazdaságfejlesztési megoldási javaslat 7/10 A 10 legfontosabb gazdaságfejlesztési megoldási javaslatból a legtöbb – 3 db – a(z) Egyéb tevékenység szektorhoz kapcsolódik A 10 legfontosabb gazdaságfejlesztési megoldási javaslat 7/10 Megoldási javaslat várható eredménye Megoldási javaslat Szektor 7 „A jászsági növénytermesztésre jellemző minőségi termeléshez szükséges feltételrendszerek kialakítása érdekében kisebb beruházások támogatása a cél. Az ökológiai gazdálkodás képes teljesíteni a szigorodó élelmiszer-biztonsági követelményeket és megfelelni a fokozódó fogyasztói tudatosságnak, ezért ennek a kiszélesítése is megoldást jelenthet a problémákra. Érdemes a hagyományt és a minőséget megőrizni, kiterjeszteni és a termelési feltételeket javítani, ugyanakkor a feldolgozás segítésének is fontos prioritásnak kell lenni e területen.” „A Jászság egyes településein igen gyakori a fóliás kertészet (elsősorban paprika, paradicsom, kismértékben uborka), ezen kívül az egész térségre jellemző, s térségi specialitássá válik a hagyma- és dinnyetermesztés. A kisebb beruházások hatására a kisebb termelők is nagyobb piaci szerephez juthatnak.” „Mezőgazdaság, erdő-, hal-, vadgazdálkodás” Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 68

A 10 legfontosabb gazdaságfejlesztési megoldási javaslat 8/10 A 10 legfontosabb gazdaságfejlesztési megoldási javaslatból a legtöbb – 3 db – a(z) Egyéb tevékenység szektorhoz kapcsolódik A 10 legfontosabb gazdaságfejlesztési megoldási javaslat 8/10 Megoldási javaslat várható eredménye Megoldási javaslat Szektor 8 „A térség területi adottságai az állattenyésztésnek kedveznek, de az EU követelményeknek megfelelni nehéz a gazdáknak. Az állattenyésztés technológiai színvonalának fejlesztésével tehető csak az ágazat eredményessé. Kisebb állattenyésztési fejlesztések megvalósítása oldja a kistermelők térségi problémáját.” „A kisebb vállalkozások állattenyésztési fejlesztése versenyképesebbé teszi az ágazatot, mely munkahelyteremtéssel is jár, továbbá az állattenyésztés színvonala lesz jobb.” „Mezőgazdaság, erdő-, hal-, vadgazdálkodás” Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 69

A 10 legfontosabb gazdaságfejlesztési megoldási javaslat 9/10 A 10 legfontosabb gazdaságfejlesztési megoldási javaslatból a legtöbb – 3 db – a(z) Egyéb tevékenység szektorhoz kapcsolódik A 10 legfontosabb gazdaságfejlesztési megoldási javaslat 9/10 Megoldási javaslat várható eredménye Megoldási javaslat Szektor 9 „A környezeti terhelés csökkentése, az autonóm térség megteremtése érdekében javasolt a megújuló energiaforrások használatának elterjesztése (pl. napelemek, napkollektorok felszerelése, szélgenerátorok felszerelése, termálvíz hasznosítás). Ez elsősorban egyéni, közösségi és kistelepülési léptékben javasolt. Ennek indokai, hogy a nagyobb volumenű fejlesztések csak a külső befektető számára válnak jövedelmezővé. Figyelembe kell venni a megújuló energiaforrások alkalmazásakor az adottságokat és a beruházás megtérülését, a településszerkezetet.” „A környezeti állapot megőrzése és javítása jobb életfeltételeket teremt a térségben, ugyanakkor a megújuló energiaforrások használata csökkenti a térség külső energiaforrásoktól való függőségét, növeli a gazdaság stabilitását. Integrált megoldások alkalmazása, mely a társadalmi helyzet javulását is elősegíti (pl. az érintett családokban jellemző munkanélküliség kezelésére foglalkoztatási projekt elemmel egybekötve), és így válik fenntarthatóvá.” „Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátás” Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 70

A 10 legfontosabb gazdaságfejlesztési megoldási javaslat 10/10 A 10 legfontosabb gazdaságfejlesztési megoldási javaslatból a legtöbb – 3 db – a(z) Egyéb tevékenység szektorhoz kapcsolódik A 10 legfontosabb gazdaságfejlesztési megoldási javaslat 10/10 Megoldási javaslat várható eredménye Megoldási javaslat Szektor 10 „” „” „” Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 71

Tartalom A Helyi Vidékfejlesztési Stratégia összefoglalása Helyzetelemzés Fő fejlesztési prioritások és fejlesztési intézkedések, forrásallokáció Megoldási javaslatok 10 legfontosabb gazdaságfejlesztési javaslat 10 legfontosabb szolgáltatás-, falu- és településfejlesztési javaslat Komplex stratégia megoldási javaslatai

A 10 legfontosabb szolgáltatás-, ill A 10 legfontosabb szolgáltatás-, ill. falu- és településfejlesztési megoldási javaslatból a legtöbb – 2 db – a(z) Kultúra fejlesztési témához kapcsolódik A 10 legfontosabb szolgáltatás, ill. falu- és településfejlesztési megoldási javaslat 1/10 Megoldási javaslat várható eredménye Megoldási javaslat Fejlesztési téma 1 „Az önkormányzatokat érintő alapvető intézményi szolgáltatásokat és közösségi tereket fel kell újítani a többnyire kihasználatlan épületek felújítása és műszaki korszerűsítése révén. Ennek megfelelően cél olyan IKSZT-k létrehozása a térségben, melyek kötelező és opcionális szolgáltatásokat látnak el.” „A projektek eredményeként az alapszolgáltatásokhoz és a közösségi terekhez tartozó intézményeket felújítják. A településkép szempontjából fontos beruházások is megvalósítják, mivel egy település megítélését alapvetően meghatározza, hogy milyenek a közintézményei, továbbá fontos a vidéki lakosságnak nyújtott alapszolgáltatások minősége.” „Egyéb infrastruktúra” Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 73

A 10 legfontosabb szolgáltatás-, ill A 10 legfontosabb szolgáltatás-, ill. falu- és településfejlesztési megoldási javaslatból a legtöbb – 2 db – a(z) Kultúra fejlesztési témához kapcsolódik A 10 legfontosabb szolgáltatás, ill. falu- és településfejlesztési megoldási javaslat 2/10 Megoldási javaslat várható eredménye Megoldási javaslat Fejlesztési téma 2 „A munkaerőpiacon jelentkező hiányszakmák (esztergályos, hegesztő, CNC forgácsoló, géplakatos) képzése lenne fontos, kevés az ipari parkokban lévő munkahelyekre történő utánpótlás. A kisebb vállalkozások dolgozóinak is lehetőséget kell adni a fejlődésre, képzésre, valamint az intézményi dolgozók tudásának szinten tartása és fejlesztése érdekében is szükség és igény van képzésekre, tréningekre (pl. nyelvtanulás, speciális szakmai tanfolyamok). A civilek szakmai és egyéb fejlődése, tájékoztatása is támogatandó. Minden olyan képzés vagy tréning támogatandó, ami nem tartozik az ÚMVP 5.3.3.3. Képzés és tájékoztatás fejezet alá.” „Ha sikerül a térség gazdasági és humán erőforrás fejlesztési elképzeléseit összehangolni, akkor megfelelően átgondolt képzésekkel javulni fog a hátrányos helyzetű rétegek elhelyezkedési esélye és a meglévő munkahellyel rendelkezők pedig nem kerülnek olyan nagy veszélybe, hogy elveszítik a munkahelyeiket.” „Oktatás” Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 74

A 10 legfontosabb szolgáltatás-, ill A 10 legfontosabb szolgáltatás-, ill. falu- és településfejlesztési megoldási javaslatból a legtöbb – 2 db – a(z) Kultúra fejlesztési témához kapcsolódik A 10 legfontosabb szolgáltatás, ill. falu- és településfejlesztési megoldási javaslat 3/10 Megoldási javaslat várható eredménye Megoldási javaslat Fejlesztési téma 3 „A jász települések civil, köz és vállalkozói szereplőinek településen belüli és települések közötti kapcsolatfelvételét, kapcsolatépítését, közösségek szerveződését elősegítő tevékenységek megvalósításának támogatását szeretnénk elérni, melyeket elsősorban népi, helyi és népi hagyományokkal kapcsolatos programokkal érnek el: szakmai előadások szervezése, együttműködési, kapcsolatépítési készségek elsajátítása, tréningek szervezése, közösségi fórumok, illetve rendezvények, összejövetelek szervezése stb.” „A hátrányos helyzetű településeken fellendül a közösségépítő programok száma, továbbá a meglévő hagyományosnak számító rendezvények színvonalasabb körülmények között lesznek megrendezve. A települések összefogásával, partnerségével a jelenlegi és további pályázati lehetőségek érhetők el.” „Kultúra” Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 75

A 10 legfontosabb szolgáltatás-, ill A 10 legfontosabb szolgáltatás-, ill. falu- és településfejlesztési megoldási javaslatból a legtöbb – 2 db – a(z) Kultúra fejlesztési témához kapcsolódik A 10 legfontosabb szolgáltatás, ill. falu- és településfejlesztési megoldási javaslat 4/10 Megoldási javaslat várható eredménye Megoldási javaslat Fejlesztési téma 4 „A kulturális rendezvények, falunapok, fesztiválok színvonalasabbá tétele érdekében támogatást kell nyújtani a civil szervezetek, vállalkozások, önkormányzatok számára, összefogásra kell ösztönözni a kulturális turizmusban érintetteket. A gasztronómia terén is a hazai és a külföldi vendégek is egyaránt megkövetelik a magas színvonalú, minőségi ellátást. A kultúra és a gasztronómia összekapcsolása sikeres párosítás és sok turistát, illetve helyi lakost vonz.” „A kulturális tradíciók közül kiemelendő a – már keveredett etnikai alapokon nyugvó, de mindenképp a régmúltra visszamenő és éppen a fenyegetettség idején megtartott, megerősített – jász identitástudat, a jász öntudat. A kulturális fesztiválok, falunapok, rendezvények száma emelkedi fog a hátrányos helyzetű településeken és a jász gasztronómiai hagyományokat is fel lesznek elevenítve.” „Kultúra” Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 76

A 10 legfontosabb szolgáltatás-, ill A 10 legfontosabb szolgáltatás-, ill. falu- és településfejlesztési megoldási javaslatból a legtöbb – 2 db – a(z) Kultúra fejlesztési témához kapcsolódik A 10 legfontosabb szolgáltatás, ill. falu- és településfejlesztési megoldási javaslat 5/10 Megoldási javaslat várható eredménye Megoldási javaslat Fejlesztési téma 5 „A településeken megtalálható védett természet értékeinek felkutatása, bemutatása, a térség állat- és növényvilágának megismerése, megismertetése információs táblarendszereken, kiadványokon, honlapokon keresztül. Olyan, eddig még nem védett területek, régészeti lelőhelyek bemutatása állat- és növény megfigyelőhelyek, pihenőhelyek kialakításával.” „A térség értékes (akár még nem védett) természeti területeinek bemutatása akár kapcsolódva a tematikus utakhoz; korszerű információs rendszer kialakítása, kiadványok, honlapok készítése megvalósulna. Ezzel jelentősen hozzájárulnánk az itt élők és a térségbe látogatók környezettudatosságának növeléséhez, ami egyben a természeti értékek hosszú távú védelmének záloga is és méltó bemutatása.” „Természeti adottságok” Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 77

A 10 legfontosabb szolgáltatás-, ill A 10 legfontosabb szolgáltatás-, ill. falu- és településfejlesztési megoldási javaslatból a legtöbb – 2 db – a(z) Kultúra fejlesztési témához kapcsolódik A 10 legfontosabb szolgáltatás, ill. falu- és településfejlesztési megoldási javaslat 6/10 Megoldási javaslat várható eredménye Megoldási javaslat Fejlesztési téma 6 „Az önkéntes polgárőr és tűzoltó szervezetek részére eszközfejlesztésre lenne lehetőség. A közbiztonságunk érdekében az önkormányzatoknak vagyonvédelmi elektronikai rendszereket kellene működtetniük, továbbá a veszélyes útszakaszokon a járművek sebességének csökkentésére alkalmas beavatkozásokat kellene elvégezni. A bűnmegelőzési munka egyik legfőbb célja a bűnözők „utánpótlási vonalainak szűkítése”, ennek legjobb módszere a gyermek- és ifjúságvédelem, melyet az önkormányzatoknak erősíteni szükséges.” „A biztonság növelése érdekében tett fejlesztések hatására az itt élő lakosság nem fog elvándorolni, ha csökkennek a bűnözési adatok, ha csökken a balesetek száma, akkor nagyobb kedvvel élnek a térségben. A tűzvédelmi és polgárvédelmi eszközbeszerzések, fejlesztések következtében a problémás esetek száma csökkenni fog.” „Közbiztonsági szolgálat” Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 78

A 10 legfontosabb szolgáltatás-, ill A 10 legfontosabb szolgáltatás-, ill. falu- és településfejlesztési megoldási javaslatból a legtöbb – 2 db – a(z) Kultúra fejlesztési témához kapcsolódik A 10 legfontosabb szolgáltatás, ill. falu- és településfejlesztési megoldási javaslat 7/10 Megoldási javaslat várható eredménye Megoldási javaslat Fejlesztési téma 7 „A lakók számára lehetővé kell tenni, hogy hosszú, egészséges, kiegyensúlyozott életet éljenek, továbbá térítésmentesen igénybe vehessék a rekreációs és szabadidősport lehetőségeket. A szabadidős és sport tevékenységek, szolgáltatások fejlesztésére, infrastrukturális felújításokra, eszközbeszerzésekre van szükség, lehetséges több település összefogásával is fiatalok szabadidejének hasznos eltöltésére BMX - görkorcsolya - gördeszka extrém pálya, KRESZ pálya megépítése (nem támogatható az általános iskolai oktatásról és nevelésről szóló kötelező önkormányzati feladatokhoz kapcsolódó fejlesztések).” „Pozitív eredmény lesz, hogy a rekreációs, szabadidős és sport céljára szolgáló ingatlanok egy része fel lesz újítva a 12 jász településen, melyet a főként a helyi és környékbeli lakosok használni tudnak majd.” „Szabadidős tevékenységekre és sportolásra alkalmas infrastruktúra” Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 79

A 10 legfontosabb szolgáltatás-, ill A 10 legfontosabb szolgáltatás-, ill. falu- és településfejlesztési megoldási javaslatból a legtöbb – 2 db – a(z) Kultúra fejlesztési témához kapcsolódik A 10 legfontosabb szolgáltatás, ill. falu- és településfejlesztési megoldási javaslat 8/10 Megoldási javaslat várható eredménye Megoldási javaslat Fejlesztési téma 8 „A folyamatos közműépítések hatására is jelentősen rongálódtak az utak (az útszélek megsüllyedtek, berepedeztek, kátyúsodtak, az átfúrások fölötti szakaszok hullámosan elmozdultak). A belterületi útszakaszok és járdák teljes felújítására és a kiépítetlen útszakaszok aszfaltozására lenne szükség a Helyi Közösség településein, hogy a helyi lakosság és a vállalkozások körében az elégedettség és a biztonságos közlekedés legyen.” „A belterületi utak rendbetételével a Jászságban a lakosok és az ideérkezők elégedettek lesznek, az utak szilárd burkolattal történő ellátásával, és a kátyúzásokkal, felújításokkal rég várt igényeket elégítenénk ki.” „Közlekedés” Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 80

A 10 legfontosabb szolgáltatás-, ill A 10 legfontosabb szolgáltatás-, ill. falu- és településfejlesztési megoldási javaslatból a legtöbb – 2 db – a(z) Kultúra fejlesztési témához kapcsolódik A 10 legfontosabb szolgáltatás, ill. falu- és településfejlesztési megoldási javaslat 9/10 Megoldási javaslat várható eredménye Megoldási javaslat Fejlesztési téma 9 „A meglévő helyi és/vagy országos védettségű épített örökségvédelmi érékeket (pl. templomok, kápolnák, szobrok) megfelelő módon be kell mutatni a turisták és a lakosok számára, felújításokat, rekreációkat kell végrehajtani. A hátrányos helyzetű jász települések bővelkednek műemlékekben és helyi védettségű épületekben, szobrokban. Az épített, természeti és kulturális örökségek megőrzése felújításokkal, egyéb infrastruktúrával elérhető lenne (külső-belső felújítás, zöldfelületek létrehozása, felújítása, stb.).” „A Jászság nem bővelkedik kiemelkedő természeti értékekben, ezért fontos az, hogy a meglévő értékeket bemutassuk a fiatalabb, aktív és idősebb korosztály számára is (gyalogutak, pihenőhelyek kialakítása). Az épített örökség védelme érdekében tett intézkedések hatására a térségben lévő helyi és/vagy országos védelem alatt álló épületek, építmények egy része felújításra kerül, ezáltal megfelelő teret adva a hagyományőrző, közösségi programoknak is.” „Közmű ellátottság” Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 81

A 10 legfontosabb szolgáltatás-, ill A 10 legfontosabb szolgáltatás-, ill. falu- és településfejlesztési megoldási javaslatból a legtöbb – 2 db – a(z) Kultúra fejlesztési témához kapcsolódik A 10 legfontosabb szolgáltatás, ill. falu- és településfejlesztési megoldási javaslat 10/10 Megoldási javaslat várható eredménye Megoldási javaslat Fejlesztési téma 10 „Az ipari parkok megfelelő működéséhez szükséges a közműfejlesztés (víz, áram, gáz, szennyvíz, telefon, stb.), az utak építése, továbbá raktárhelyiségek építése is fontos lenne. Mindezek megvalósításával a Jászság az ipari befektetők számára még vonzóbb lenne.” „A térségben meglévő 3 ipari park tovább fejlődne és így a jászberényi cégek dominanciája némiképp csökkenne, és ú munkahelyek megteremtése is megvalósulna.” „Ipari parkok” Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 82

Tartalom A Helyi Vidékfejlesztési Stratégia összefoglalása Helyzetelemzés Fő fejlesztési prioritások és fejlesztési intézkedések, forrásallokáció Megoldási javaslatok 10 legfontosabb gazdaságfejlesztési javaslat 10 legfontosabb szolgáltatás-, falu- és településfejlesztési javaslat Komplex stratégia megoldási javaslatai

A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Megoldási javaslatok 1/52 Kód: ÉA-27-SzF-B-15 Sorszám: 3282 Prioritás: Helyi életminőség fejlesztése Intézkedés: Falu-, piac-, közösségi terek megújítása, fejlesztése Szektor/fejlesztési téma: Egyéb infrastruktúra Helyzet/ adottság A jászsági és dél-hevesi térségben 32 felhagyott hulladéklerakó van, mely nincs rekultiválva. A területek szemetesek, több helyen még mindig aktív lerakás történik a lakosság részéről illegálisan, pedig 2000-ben megépült a regionális hulladéklerakó. Több Natura 2000-es területet érint, és a Bükki NP területét is érinti részlegesen. Probléma/ lehetőség A probléma részint a terület hulladékosságából adódik, mikor az időjárás szeles, viszi a hulladékot minden felé. Jelentős a terület környezetre gyakorolt terhelése, nem is beszélve a szennyezési és esztétikai kérdésekről. Biodiverzitást csökkentő hatása van, a környezetükben jelentős a levegő szag-terhelése. Talajvízszennyezés alföldi jelleg miatt jelentős, a felhagyott hulladéklerakók tovább rontják. Megoldási javaslat A 2 kistérség besorolása hátrányos és leghátrányosabb besorolást kapta. A környezeti adottságai változóak. A 32 jászsági és dél-hevesi felhagyott hulladéklerakó rekultivációja hatóságilag és törvényileg is előírt kötelezettsége a településeknek, ezért meg kell oldani a problémát a települések összefogásával. Várható eredmény A rekultiváció várható eredményei: tisztább környezet, szennyeződési gócok megszüntetése, környezetvédelmi előírások betartása, biodiverzifikáció növekedése, fajok gazdagsága, tisztább talajvíz és levegő, az emberi tevékenységek okozta környezeti terhelés csökkentése, esztétikusabb környezet, természetvédelmi területek megóvása. Támogat-ható tevékeny-ségek Forrás KEOP - 1. prioritás - Egészséges, tiszta települések Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 84

Megoldási javaslatok 1/52 Kód: ÉA-27-SzF-B-15 Sorszám: 3282 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Megoldási javaslatok 1/52 Kód: ÉA-27-SzF-B-15 Sorszám: 3282 Jogcímcs. Nem ÚMVP Hátrányos Megoldási javaslat által érintett település-ek listája Alattyán, Jánoshida, Jászágó, Jászalsószentgyörgy, Jászapáti, Jászárokszállás, Jászboldogháza, Jászdózsa, Jászfelsőszentgyörgy, Jászivány, Jászjákóhalma, Jászkisér, Jászladány, Jászszentandrás, Jásztelek, Pusztamonostor Magyará-zatra szoruló fogalmak Allokáció Támogatási intenzitások Megoldási javaslat összes becsült költsége 9900000 EUR Vállalkozások % Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága 9900000 EUR Non-profit szervezetek % Megvalósítás során támogatható maximális projektméret EUR Önkormányzatok % Megvalósítás során támogatható minimális projektméret EUR Egyházak % Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megvalósítás során várható kérelmek száma db % Természetes személyek 85

A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Megoldási javaslatok 2/52 Kód: ÉA-27-SzF-B-03 Sorszám: 3146 Prioritás: Helyi életminőség fejlesztése Intézkedés: Falu-, piac-, közösségi terek megújítása, fejlesztése Szektor/fejlesztési téma: Közlekedés Helyzet/ adottság A kistérség minden településére jellemző, hogy a belterületi utak és járdahálózatok felújításra szorulnak, illetve számos utcában a kiépítetlen útszakaszok aszfaltozására lenne szükség. Az egyes településeken ezek eltérő %-ban jelentkeznek. A lakosok lakossági fórumokon folyamatosan kifogásolják az utak minőségét, a kátyúkat, a sarat. Probléma/ lehetőség A JKHK településein a rossz utak gátat szabnak a fejlődésnek, mert sem a vállalkozások, sem a lakosság nem érzi elég vonzónak a településeket. Mindenki számára elérhetővé szeretnénk tenni azt, hogy biztonságos, élhető jó minőségű környezetben éljen, teremtsen otthont. A méltó életfeltételek biztosítása közé tartozik a fizikai elérhetőség is, ezért van szükség az utak és járdák felújítására, építésére. Megoldási javaslat A folyamatos közműépítések hatására is jelentősen rongálódtak az utak (az útszélek megsüllyedtek, berepedeztek, kátyúsodtak, az átfúrások fölötti szakaszok hullámosan elmozdultak). A belterületi útszakaszok és járdák teljes felújítására és a kiépítetlen útszakaszok aszfaltozására lenne szükség a Helyi Közösség településein, hogy a helyi lakosság és a vállalkozások körében az elégedettség és a biztonságos közlekedés legyen. Várható eredmény A belterületi utak rendbetételével a Jászságban a lakosok és az ideérkezők elégedettek lesznek, az utak szilárd burkolattal történő ellátásával, és a kátyúzásokkal, felújításokkal rég várt igényeket elégítenénk ki. Támogat-ható tevékeny-ségek Forrás Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 86

Megoldási javaslatok 2/52 Kód: ÉA-27-SzF-B-03 Sorszám: 3146 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Megoldási javaslatok 2/52 Kód: ÉA-27-SzF-B-03 Sorszám: 3146 Jogcímcs. Nem ÚMVP Hátrányos Megoldási javaslat által érintett település-ek listája Alattyán, Jánoshida, Jászágó, Jászalsószentgyörgy, Jászapáti, Jászárokszállás, Jászboldogháza, Jászdózsa, Jászfelsőszentgyörgy, Jászfényszaru, Jászivány, Jászjákóhalma, Jászkisér, Jászladány, Jászszentandrás, Jásztelek, Pusztamonostor Magyará-zatra szoruló fogalmak Allokáció Támogatási intenzitások Megoldási javaslat összes becsült költsége 9375000 EUR Vállalkozások % Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága 7500000 EUR Non-profit szervezetek % Megvalósítás során támogatható maximális projektméret EUR Önkormányzatok % Megvalósítás során támogatható minimális projektméret EUR Egyházak % Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megvalósítás során várható kérelmek száma db % Természetes személyek 87

A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Megoldási javaslatok 3/52 Kód: ÉA-27-SzF-B-17 Sorszám: 3285 Prioritás: Helyi életminőség fejlesztése Intézkedés: Falu-, piac-, közösségi terek megújítása, fejlesztése Szektor/fejlesztési téma: Egyéb infrastruktúra Helyzet/ adottság Jászapáti, Jászfényszaru, Jászárokszállás, Jászkisér, Jászladány települések központjának megújítása érdekében rehabilitációkat, felújításokat kell végezni. Az egyes épületek, terek nincsenek egymással összhangban, településképileg nem illenek egymáshoz, felújításra szorulnak. Probléma/ lehetőség Az esztétikus, egységes városkép megteremtése és a lakosság elégedettsége fontos cél. A leromlott városrészek rehabilitációjával a gazdasági versenyképesség is javulni fog a településeken. Megoldási javaslat A települések központjainak, részeinek rehabilitációja turisztikai és a helyi lakosok esztétikai érzetének szempontjából is fontos. A leromlott városrészek újjáélesztése a települések élénkítése, kulturáltabb környezet szempontjából elengedhetetlen. Várható eredmény A megújult városrészek következményeként az állami, gazdasági és közösségi terek felújítása megtörténik. Támogat-ható tevékeny-ségek Forrás EAOP - 4. prioritás - Város- és térségfejlesztés Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 88

Megoldási javaslatok 3/52 Kód: ÉA-27-SzF-B-17 Sorszám: 3285 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Megoldási javaslatok 3/52 Kód: ÉA-27-SzF-B-17 Sorszám: 3285 Jogcímcs. Nem ÚMVP Hátrányos Megoldási javaslat által érintett település-ek listája Jászapáti, Jászárokszállás, Jászfényszaru, Jászkisér, Jászladány Magyará-zatra szoruló fogalmak Allokáció Támogatási intenzitások Megoldási javaslat összes becsült költsége 7800000 EUR Vállalkozások % Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága 5400000 EUR Non-profit szervezetek % Megvalósítás során támogatható maximális projektméret EUR Önkormányzatok % Megvalósítás során támogatható minimális projektméret EUR Egyházak % Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megvalósítás során várható kérelmek száma db % Természetes személyek 89

A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Megoldási javaslatok 4/52 Kód: ÉA-27-SzF-B-16 Sorszám: 3283 Prioritás: Helyi életminőség fejlesztése Intézkedés: Falu-, piac-, közösségi terek megújítása, fejlesztése Szektor/fejlesztési téma: Egyéb infrastruktúra Helyzet/ adottság A jászsági és dél-hevesi térségben 33 társult település közreműködésével 2000-ben megépült a regionális hulladéklerakó. Szelektív hulladékgyűjtés jelenleg 167 szigettel történik a térségben. Komposztáló nincs, házi komposztálás sem megoldott. Hulladékgyűjtő udvarok nincsenek. Jelenleg a térségi regionális hulladéklerakó csak lerakással történő ártalmatlanításra alkalmas. A technológia régi, elavult. Probléma/ lehetőség A jásztelki hulladéklerakót modernizálni szükséges. Az összes hulladékmennyiség lerakással történő arányát jelentősen csökkenteni kell. Ezáltal a lerakó élettartama is nő. A szelektív hulladékgyűjtést ki kell bővíteni. Hulladékudvarok telepítése szükséges. A komposztálást térségi szinten meg kell oldani. Megoldási javaslat Hulladékgazdálkodás: Központi telep bővítése, szelektív hulladékgyűjtés (73 db gyűjtősziget), hulladékudvarok (4 db), zöldhulladék (3000 db zöldhulladék edényzet lakosság részére). Várható eredmény Hulladéklerakó élettartama növekszik, törvényi előírásoknak megfelelünk, biztonságosabb környezet. Támogat-ható tevékeny-ségek Forrás KEOP - 1. prioritás - Egészséges, tiszta települések Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 90

Megoldási javaslatok 4/52 Kód: ÉA-27-SzF-B-16 Sorszám: 3283 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Megoldási javaslatok 4/52 Kód: ÉA-27-SzF-B-16 Sorszám: 3283 Jogcímcs. Nem ÚMVP Hátrányos Megoldási javaslat által érintett település-ek listája Alattyán, Jánoshida, Jászágó, Jászalsószentgyörgy, Jászapáti, Jászárokszállás, Jászboldogháza, Jászdózsa, Jászfelsőszentgyörgy, Jászivány, Jászjákóhalma, Jászkisér, Jászladány, Jászszentandrás, Jásztelek, Pusztamonostor Magyará-zatra szoruló fogalmak Allokáció Támogatási intenzitások Megoldási javaslat összes becsült költsége 5040000 EUR Vállalkozások % Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága 4540000 EUR Non-profit szervezetek % Megvalósítás során támogatható maximális projektméret EUR Önkormányzatok % Megvalósítás során támogatható minimális projektméret EUR Egyházak % Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megvalósítás során várható kérelmek száma db % Természetes személyek 91

A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Megoldási javaslatok 5/52 Kód: ÉA-27-SzF-B-04 Sorszám: 3147 Prioritás: Helyi életminőség fejlesztése Intézkedés: Falu-, piac-, közösségi terek megújítása, fejlesztése Szektor/fejlesztési téma: Közlekedés Helyzet/ adottság Magyarországon egyre inkább jellemző a körforgalom a közlekedésben, ami a forgalomnövekedések szempontjából egyre inkább indokolt. A Helyi Közösség több településén (pl. Jászfényszaru, Jászapáti, Jászladány, Jászszentandrás) szükség lenne körforgalomra. Probléma/ lehetőség A főutakon megnövekedett átmenő forgalom jelentős problémákat okoz. A jelentősebb csomópontokban a településeken a kamionok és buszok fordulása nehézkes és a kerékpárosok, gyalogosok közlekedése is balesetveszélyes. Megoldási javaslat Körforgalmak kiépítése indokolt és szükséges egyes településeken, melyekkel a balesetek számát lehetne csökkenteni és a gyalogosok, kerékpárosok számára biztonságos közlekedés feltételeit megteremteni. Várható eredmény A körforgalmak megépítésének hatásaként a balesetek számának csökkenését várjuk, továbbá a kamionokkal, buszokkal történő fordulás válna biztonságossá. Támogat-ható tevékeny-ségek Forrás KÖZOP - 4. prioritás - Közlekedési módok összekapcsolása, gazdasági központok intermodalitásán... Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 92

Megoldási javaslatok 5/52 Kód: ÉA-27-SzF-B-04 Sorszám: 3147 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Megoldási javaslatok 5/52 Kód: ÉA-27-SzF-B-04 Sorszám: 3147 Jogcímcs. Nem ÚMVP Hátrányos Megoldási javaslat által érintett település-ek listája Alattyán, Jánoshida, Jászágó, Jászalsószentgyörgy, Jászapáti, Jászárokszállás, Jászboldogháza, Jászdózsa, Jászfelsőszentgyörgy, Jászfényszaru, Jászivány, Jászjákóhalma, Jászkisér, Jászladány, Jászszentandrás, Jásztelek, Pusztamonostor Magyará-zatra szoruló fogalmak Allokáció Támogatási intenzitások Megoldási javaslat összes becsült költsége 5625000 EUR Vállalkozások % Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága 4500000 EUR Non-profit szervezetek % Megvalósítás során támogatható maximális projektméret EUR Önkormányzatok % Megvalósítás során támogatható minimális projektméret EUR Egyházak % Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megvalósítás során várható kérelmek száma db % Természetes személyek 93

A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Megoldási javaslatok 6/52 Kód: ÉA-27-SzF-B-09 Sorszám: 3266 Prioritás: Helyi életminőség fejlesztése Intézkedés: Falu-, piac-, közösségi terek megújítása, fejlesztése Szektor/fejlesztési téma: Közmű ellátottság Helyzet/ adottság Az önkormányzatok kötelező feladata az egészséges ivóvíz szolgáltatása, ezért ennek a biztosítása kiemelt feladat. Az települések nagy részén az ivóvíz minősége nem megfelelő, és/vagy az ivóvízhálózat elöregedett, cserélni, felújítani kell. Probléma/ lehetőség Minden településen a vízvezeték-hálózat már évtizedekkel ezelőtt kiépült. Ezek állapota már nem a kor követelményeinek megfelelő, ezért felújítása indokolt. A jó minőségű ivóvíz szolgáltatása érdekében megfelelő berendezéseket, technológiát kell beépíteni a rendszerekbe, továbbá az elhasználódott vezetékhálózat felújítását is meg kell oldani. Megoldási javaslat Az észak-alföldi régió ivóvízminőség-javító programjának megvalósítása a cél (KEOP nagy projekt), melynek ütemeiben több önkormányzat is érintett (elsőként Jászjákóhalma, Jásztelek). Jászágó, Jászladány és Pusztamonostor részére ivóvízvezeték-hálózat bővítés is szükséges. Várható eredmény Az azbesztcsövek cseréje és az ivókutak és az ahhoz tartozó technológia felújítása megvalósul, ahol szükséges új kút fúrása is megvalósul. Támogat-ható tevékeny-ségek Forrás KEOP - 1. prioritás - Egészséges, tiszta települések Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 94

Megoldási javaslatok 6/52 Kód: ÉA-27-SzF-B-09 Sorszám: 3266 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Megoldási javaslatok 6/52 Kód: ÉA-27-SzF-B-09 Sorszám: 3266 Jogcímcs. Nem ÚMVP Hátrányos Megoldási javaslat által érintett település-ek listája Alattyán, Jánoshida, Jászágó, Jászalsószentgyörgy, Jászapáti, Jászárokszállás, Jászboldogháza, Jászdózsa, Jászfelsőszentgyörgy, Jászfényszaru, Jászivány, Jászjákóhalma, Jászkisér, Jászladány, Jászszentandrás, Jásztelek, Pusztamonostor Magyará-zatra szoruló fogalmak Allokáció Támogatási intenzitások Megoldási javaslat összes becsült költsége 4500000 EUR Vállalkozások % Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága 3600000 EUR Non-profit szervezetek % Megvalósítás során támogatható maximális projektméret EUR Önkormányzatok % Megvalósítás során támogatható minimális projektméret EUR Egyházak % Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megvalósítás során várható kérelmek száma db % Természetes személyek 95

A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Megoldási javaslatok 7/52 Kód: ÉA-27-SzF-B-10 Sorszám: 3268 Prioritás: Helyi életminőség fejlesztése Intézkedés: Falu-, piac-, közösségi terek megújítása, fejlesztése Szektor/fejlesztési téma: Közmű ellátottság Helyzet/ adottság A térség 17 települése közül 8 településen van kiépítve a szennyvíz-vezeték hálózat és a tisztítás is megoldott. A maradék települések nagy része is kötelezett jogszabály alapján a megvalósításra. A környezetszennyezés csökkentése érdekében meg kell oldani a szennyvízelvezetés szakszerű megoldását és/vagy szakszerű tisztítását. Probléma/ lehetőség A környezet terhelésének csökkenése, a felszíni vizek védelme és a gazdasági bázis fejlesztése szükségessé teszik, hogy a szennyvizek gyűjtése, elvezetésem tisztítása is a kialakult elképzeléseknek megfelelően, a követelményekhez igazodóan valamennyi településen megvalósuljon. A települések jelentős részén fennáll annak a veszélye, hogy a hirtelen és nagy mennyiségben lezúduló csapadékvíz kimossa a szennyvízgödröket. Megoldási javaslat AA települések közül főleg a városok tőkeerősebbek voltak és pályázatokon megoldották a szennyvízberuházást, de főként a kisebb településeken még meg kell oldani a problémát vagy KEOP vagy ÉAOP forrásból a tervezett lakos-egyenértéktől függően. Várható eredmény A szennyvízberuházásokkal a környezetre gyakorolt káros hatásokat csökkentjük és egészségesebb körülmények között élhetnek az itteni lakosok. Támogat-ható tevékeny-ségek Forrás KEOP - 1. prioritás - Egészséges, tiszta települések Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 96

Megoldási javaslatok 7/52 Kód: ÉA-27-SzF-B-10 Sorszám: 3268 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Megoldási javaslatok 7/52 Kód: ÉA-27-SzF-B-10 Sorszám: 3268 Jogcímcs. Nem ÚMVP Hátrányos Megoldási javaslat által érintett település-ek listája Alattyán, Jánoshida, Jászágó, Jászalsószentgyörgy, Jászapáti, Jászárokszállás, Jászboldogháza, Jászdózsa, Jászfelsőszentgyörgy, Jászfényszaru, Jászivány, Jászjákóhalma, Jászkisér, Jászladány, Jászszentandrás, Jásztelek, Pusztamonostor Magyará-zatra szoruló fogalmak Allokáció Támogatási intenzitások Megoldási javaslat összes becsült költsége 4500000 EUR Vállalkozások % Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága 3600000 EUR Non-profit szervezetek % Megvalósítás során támogatható maximális projektméret EUR Önkormányzatok % Megvalósítás során támogatható minimális projektméret EUR Egyházak % Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megvalósítás során várható kérelmek száma db % Természetes személyek 97

A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Megoldási javaslatok 8/52 Kód: ÉA-27-SzF-B-11 Sorszám: 3271 Prioritás: Helyi életminőség fejlesztése Intézkedés: Falu-, piac-, közösségi terek megújítása, fejlesztése Szektor/fejlesztési téma: Oktatás Helyzet/ adottság A térségben önállóan működő iskolák és a mikro-társulások nehéz helyzetben vannak. A tanulólétszám megfelelő színvonalon való oktatása nem megfelelő, sok a megrongálódott, lepusztult oktatási intézmény, ezek felújítása szükséges. Probléma/ lehetőség Az oktatási helyzet javítása szinte minden településen központi téma és pályázatokat is nyújtottak már be, de ezek közül nem fog nyerni mindegyik, így valamilyen megoldást kell arra találni, hogy a jászságban lévő iskolák 2013-ig megfelelő színvonalúak legyenek. Megoldási javaslat Iskola felújítás a cél, hogy a Helyi Közösségben élő iskoláskorúak színvonalas oktatásban részesüljenek (TÁMOP, TIOP pályázati kiegészítések), megfelelő környezetben (ÉAOP). A felújításokkal a hátrányos helyzetű tanulókat is kedvezőbb helyzetbe hozzuk. Várható eredmény Pozitív eredmény lesz, hogy az iskolákat felújítják a térségben, a diákok kulturált, esztétikus körülmények között tanulhatnak. Támogat-ható tevékeny-ségek Forrás EAOP - 4. prioritás - Város- és térségfejlesztés Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 98

Megoldási javaslatok 8/52 Kód: ÉA-27-SzF-B-11 Sorszám: 3271 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Megoldási javaslatok 8/52 Kód: ÉA-27-SzF-B-11 Sorszám: 3271 Jogcímcs. Nem ÚMVP Hátrányos Megoldási javaslat által érintett település-ek listája Alattyán, Jánoshida, Jászágó, Jászalsószentgyörgy, Jászapáti, Jászárokszállás, Jászboldogháza, Jászdózsa, Jászfelsőszentgyörgy, Jászfényszaru, Jászivány, Jászjákóhalma, Jászkisér, Jászladány, Jászszentandrás, Jásztelek, Pusztamonostor Magyará-zatra szoruló fogalmak Allokáció Támogatási intenzitások Megoldási javaslat összes becsült költsége 2500000 EUR Vállalkozások % Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága 2000000 EUR Non-profit szervezetek % Megvalósítás során támogatható maximális projektméret EUR Önkormányzatok % Megvalósítás során támogatható minimális projektméret EUR Egyházak % Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megvalósítás során várható kérelmek száma db % Természetes személyek 99

A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Megoldási javaslatok 9/52 Kód: ÉA-27-SzF-B-05 Sorszám: 3153 Prioritás: Helyi életminőség fejlesztése Intézkedés: Falu-, piac-, közösségi terek megújítása, fejlesztése Szektor/fejlesztési téma: Közlekedés Helyzet/ adottság A Jászságba átmenő 31-es és a 32-es főút nagyon rossz állapotban van, keskeny és balesetveszélyes a sok kátyú miatt. A Jászszentandrás-Jászapáti, a Jánoshida-Jászboldogháza, a Jászdózsát átszelő 4 számhegyű utak felújítása és/vagy szélesítése szükséges. Probléma/ lehetőség Az utak állapota nem felel meg a biztonságos közlekedés követelményeinek. Szükségesek a felújítások, hogy a térség versenyképes legyen és ne szakadjon le az autópályához és jobb utakhoz közelebb levő térségektől, településektől. Megoldási javaslat Kiemelt projekt a 31-es és 32-es főközlekedési út szélesítés és felújítása, továbbá a 4 számjegyű utak (Jászszentandrás-Jászapáti, a Jánoshida-Jászboldogháza, a Jászdózsát átszelő út) felújítása. Várható eredmény Az utak felújításával a lakosság és a térségbe érkezők rég várt igényét fogják kielégíteni. A közlekedés a nevezett utakon gyorsabb és biztonságosabb lesz. Támogat-ható tevékeny-ségek Forrás EAOP - 2. Prioritás - A regionális és helyi jelentőségű közlekedési infrastruktúra fejlesztése Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 100

Megoldási javaslatok 9/52 Kód: ÉA-27-SzF-B-05 Sorszám: 3153 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Megoldási javaslatok 9/52 Kód: ÉA-27-SzF-B-05 Sorszám: 3153 Jogcímcs. Nem ÚMVP Hátrányos Megoldási javaslat által érintett település-ek listája Jánoshida, Jászapáti, Jászboldogháza, Jászdózsa, Jászjákóhalma, Jászszentandrás Magyará-zatra szoruló fogalmak Allokáció Támogatási intenzitások Megoldási javaslat összes becsült költsége 1800000 EUR Vállalkozások % Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága 1800000 EUR Non-profit szervezetek % Megvalósítás során támogatható maximális projektméret EUR Önkormányzatok % Megvalósítás során támogatható minimális projektméret EUR Egyházak % Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megvalósítás során várható kérelmek száma db % Természetes személyek 101

A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Megoldási javaslatok 10/52 Kód: ÉA-27-SzF-B-12 Sorszám: 3272 Prioritás: Helyi életminőség fejlesztése Intézkedés: Falu-, piac-, közösségi terek megújítása, fejlesztése Szektor/fejlesztési téma: Szociális ellátás Helyzet/ adottság A települések fontos feladata, hogy az időseket megfelelő ellátásban részesítse, ennek érdekében a meglévő, vagy bővítendő otthonokat kellene jó szintre emelni (pl. Jászapáti, Jászalsószentgyörgy, Jászfelsőszentgyörgy, Jászfényszaru, Jászdózsa, Jászladány). Probléma/ lehetőség Az idősek nappali és otthonban való ellátására egyre nagyobb igény van, kevés a férőhelyszám, az igényeket nem tudják kielégíteni a Jászságban. Megoldási javaslat A Jászsági települések közül több önkormányzatnak is tervei között szerepel, hogy szociális otthont újítanak fel, bővítenek, vagy újat építenek, mert az itt élő idős emberek körében egyre növekvő az igény az ilyenfajta ellátásra. Várható eredmény A projektek eredményeként az idősek az igényüknek megfelelő ellátásban részesülnek, az otthonok lakható körülményei, felszereltsége olyan színvonalú lesz, amit az ott lakók elvárnak és a jogszabályok előírnak. Támogat-ható tevékeny-ségek Forrás TIOP - 2. prioritás - Egészségügyi infrastruktúra fejlesztése Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 102

Megoldási javaslatok 10/52 Kód: ÉA-27-SzF-B-12 Sorszám: 3272 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Megoldási javaslatok 10/52 Kód: ÉA-27-SzF-B-12 Sorszám: 3272 Jogcímcs. Nem ÚMVP Hátrányos Megoldási javaslat által érintett település-ek listája Alattyán, Jánoshida, Jászágó, Jászalsószentgyörgy, Jászapáti, Jászárokszállás, Jászboldogháza, Jászdózsa, Jászfelsőszentgyörgy, Jászfényszaru, Jászivány, Jászjákóhalma, Jászkisér, Jászladány, Jászszentandrás, Jásztelek, Pusztamonostor Magyará-zatra szoruló fogalmak Allokáció Támogatási intenzitások Megoldási javaslat összes becsült költsége 1687500 EUR Vállalkozások % Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága 1350000 EUR Non-profit szervezetek % Megvalósítás során támogatható maximális projektméret EUR Önkormányzatok % Megvalósítás során támogatható minimális projektméret EUR Egyházak % Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megvalósítás során várható kérelmek száma db % Természetes személyek 103

A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Megoldási javaslatok 11/52 Kód: ÉA-27-SzF-B-06 Sorszám: 3156 Prioritás: Helyi életminőség fejlesztése Intézkedés: Falu-, piac-, közösségi terek megújítása, fejlesztése Szektor/fejlesztési téma: Közlekedés Helyzet/ adottság Főként a városokban (Jászapáti, Jászfényszaru és Jászárokszállás) okoz problémát a nagy kerékpáros forgalom a főutakon. A balesetek száma nagy, szűk az útszakaszok egy része, ezért szükséges több helyen is kerékpárutat építeni. A településeket összekötő Zagyva-gátra is évek óta terveznek kerékpárutat. Probléma/ lehetőség A biztonságos közlekedés érdekében van szükség a kerékpárutak megépítésére, elsősorban a városokban, de több kisebb településen is indokolt lenne. Megoldási javaslat A kerékpárosok biztonságos közlekedése érdekében kerékpárutakat kell építeni. Az érintett jászsági útszakaszokon több baleset is volt az elmúlt években, így ezek szükségessége még inkább indokolt. Várható eredmény Pozitív eredmény lesz, hogy a lakosok és az autósok biztonságosan tudnak majd a településeken közlekedni, mert pl. Jászfényszarun vagy Jászárokszálláson a multinacionális cégek műszakváltásakor a közlekedés veszélyes. Támogat-ható tevékeny-ségek Forrás EAOP - 2. Prioritás - A regionális és helyi jelentőségű közlekedési infrastruktúra fejlesztése Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 104

Megoldási javaslatok 11/52 Kód: ÉA-27-SzF-B-06 Sorszám: 3156 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Megoldási javaslatok 11/52 Kód: ÉA-27-SzF-B-06 Sorszám: 3156 Jogcímcs. Nem ÚMVP Hátrányos Megoldási javaslat által érintett település-ek listája Jászapáti, Jászárokszállás, Jászfényszaru Magyará-zatra szoruló fogalmak Allokáció Támogatási intenzitások Megoldási javaslat összes becsült költsége 1625000 EUR Vállalkozások % Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága 1300000 EUR Non-profit szervezetek % Megvalósítás során támogatható maximális projektméret EUR Önkormányzatok % Megvalósítás során támogatható minimális projektméret EUR Egyházak % Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megvalósítás során várható kérelmek száma db % Természetes személyek 105

A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Megoldási javaslatok 12/52 Kód: ÉA-27-SzF-B-08 Sorszám: 3263 Prioritás: Helyi életminőség fejlesztése Intézkedés: Falu-, piac-, közösségi terek megújítása, fejlesztése Szektor/fejlesztési téma: Közmű ellátottság Helyzet/ adottság A meglévő csapadék-, ár- és belvízvédelmi művek felújítására, építésére fokozott figyelmet kell fordítanunk, amit az egy pár évvel ezelőtti időszak rendkívüli eseményei is szükségessé tesznek. Probléma/ lehetőség A csapadékvíz, és belvízelvezető rendszerek a településeken rossz állapotban vannak, ha jön egy nagyobb esőzés, akkor a csatornák megtelnek és a nyílt árkokat is sok helyen betemették. Megoldási javaslat A meglévő csapadék, ár- és belvízvédelmi rendszereket felül kellene vizsgálni és felújítani, újakat kiépíteni. Várható eredmény A csapadékvíz és belvíz megfelelő módon lenne levezetve a településeken, egy nagyobb esőzés és kisebb árvíz nem okoznak problémát a lakosok és az önkormányzatok számára. Támogat-ható tevékeny-ségek Forrás EAOP - 4. prioritás - Város- és térségfejlesztés Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 106

Megoldási javaslatok 12/52 Kód: ÉA-27-SzF-B-08 Sorszám: 3263 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Megoldási javaslatok 12/52 Kód: ÉA-27-SzF-B-08 Sorszám: 3263 Jogcímcs. Nem ÚMVP Hátrányos Megoldási javaslat által érintett település-ek listája Alattyán, Jánoshida, Jászágó, Jászalsószentgyörgy, Jászapáti, Jászárokszállás, Jászboldogháza, Jászdózsa, Jászfelsőszentgyörgy, Jászfényszaru, Jászivány, Jászjákóhalma, Jászkisér, Jászladány, Jászszentandrás, Jásztelek, Pusztamonostor Magyará-zatra szoruló fogalmak Allokáció Támogatási intenzitások Megoldási javaslat összes becsült költsége 1625000 EUR Vállalkozások % Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága 1300000 EUR Non-profit szervezetek % Megvalósítás során támogatható maximális projektméret EUR Önkormányzatok % Megvalósítás során támogatható minimális projektméret EUR Egyházak % Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megvalósítás során várható kérelmek száma db % Természetes személyek 107

A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Megoldási javaslatok 13/52 Kód: ÉA-27-SzF-A-11 Sorszám: 1395 Prioritás: Helyi életminőség fejlesztése Intézkedés: Falu-, piac-, közösségi terek megújítása, fejlesztése Szektor/fejlesztési téma: Egyéb infrastruktúra Helyzet/ adottság A Jászságban lévő 9 nem hátrányos helyzetű község központja felújításra, rekonstrukcióra szorul. A faluközpontok sok helyen nem mutatnak egységes képet, a közintézmények, a helyi piacok nem egységesek és az infrastrukturálisadottságok is hiányosak. Az érintett településeken a zöldfelületekre évek óta nem fordítottak jelentős anyagi áldozatokat. Probléma/ lehetőség Egy település megítélést nagyban befolyásolja a falukép, a faluközpont kinézete. Sok kistelepülés évek, évtizedek óta nem tud fejlesztéseket megvalósítani, pedig az itt élő lakosságnak igénye van az esztétikus, hangulatos, tiszta településközpont kialakítására. Megoldási javaslat A településkép, a vidéki lakókörnyezet és a közösségi terek, közterületek állapotának javítása a cél. A faluközpontokat fel kell újítani, korszerűsíteni kell pl. térburkolatok, csapadékvíz-elvezetések, utak, járdák, parkolók építése, felújítása; zöldfelületek növelése, meglévő parkok felújítása, növények telepítése; épületek külső felújítása; szobrok, emlékhelyek környékének rendbetétele; piacokat, játszótereket, utcabútorokat kell létrehozni, megújítani, stb. Várható eredmény A faluközpontok rekonstrukciójával elérjük azt, hogy kulturált, esztétikus, tiszta központok jönnek létre, mely megfelel az európai színvonalnak. A megújult faluközpontok és főbb utak vonzzák jobban a turistákat és a helyi lakosok alapvető igényeit is kielégíti. A játszóterek, közösségi terek a lakosok pihenését szolgálják. Nem támogatható a helyi és/vagy országos védettség alatt álló épületekhez, építményekhez kapcsolódó fejlesztések. Támogat-ható tevékeny-ségek Forrás ÚMVP - 3. Intézkedéscsoport - 322 Falumegújítás és -fejlesztés Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 108

Megoldási javaslatok 13/52 Kód: ÉA-27-SzF-A-11 Sorszám: 1395 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Megoldási javaslatok 13/52 Kód: ÉA-27-SzF-A-11 Sorszám: 1395 Jogcímcs. ÚMVP, de nem LEADER Hátrányos Nem speciálisan hátrányos helyzetű településekre vonatkozó megoldási javaslat Megoldási javaslat által érintett település-ek listája Alattyán, Jánoshida, Jászalsószentgyörgy, Jászboldogháza, Jászdózsa, Jászjákóhalma, Jászszentandrás, Jásztelek, Pusztamonostor Magyará-zatra szoruló fogalmak Allokáció Támogatási intenzitások Megoldási javaslat összes becsült költsége 868500 EUR Vállalkozások 60% Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága 694664 EUR Non-profit szervezetek 100% Megvalósítás során támogatható maximális projektméret 120000 EUR Önkormányzatok 100% Megvalósítás során támogatható minimális projektméret 50000 EUR Egyházak % Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megvalósítás során várható kérelmek száma 12 db Természetes személyek % 109

A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Megoldási javaslatok 14/52 Kód: ÉA-27-SzF-A-12 Sorszám: 3278 Prioritás: Helyi életminőség fejlesztése Intézkedés: Falu-, piac-, közösségi terek megújítása, fejlesztése Szektor/fejlesztési téma: Egyéb infrastruktúra Helyzet/ adottság A Jászságban lévő hátrányos helyzetű községek, nagyközségek központjai felújításra, rekonstrukcióra szorulnak. A faluközpontok sok helyen nem mutatnak egységes képet, a közintézmények, a helyi piacok nem egységesek és az infrastrukturálisadottságok is hiányosak. A zöldfelületekre évek óta nem fordítottak jelentős anyagi áldozatokat. Probléma/ lehetőség Egy település megítélést nagyban befolyásolja a falukép, a faluközpont kinézete. Sok kistelepülés évek, évtizedek óta nem tud fejlesztéseket megvalósítani, pedig az itt élő lakosságnak igénye van az esztétikus, hangulatos, tiszta településközpont kialakítására. Megoldási javaslat A településkép, a vidéki lakókörnyezet és a közösségi terek, közterületek állapotának javítása a cél. A faluközpontokat fel kell újítani, korszerűsíteni kell pl. térburkolatok, csapadékvíz-elvezetések, utak, járdák, parkolók építése, felújítása; zöldfelületek növelése, meglévő parkok felújítása, növények telepítése; épületek külső felújítása; szobrok, emlékhelyek környékének rendbetétele; piacokat, játszótereket, utcabútorokat kell létrehozni, megújítani, stb. Várható eredmény A faluközpontok rekonstrukciójával elérjük azt, hogy kulturált, esztétikus, tiszta központok jönnek létre, mely megfelel az európai színvonalnak. A megújult faluközpontok és főbb utak vonzzák jobban a turistákat és a helyi lakosok alapvető igényeit is kielégíti. A játszóterek, közösségi terek a lakosok pihenését szolgálják. Nem támogatható a helyi és/vagy országos védettség alatt álló épületekhez, építményekhez kapcsolódó fejlesztések. Támogat-ható tevékeny-ségek Forrás ÚMVP - 3. Intézkedéscsoport - 322 Falumegújítás és -fejlesztés Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 110

Megoldási javaslatok 14/52 Kód: ÉA-27-SzF-A-12 Sorszám: 3278 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Megoldási javaslatok 14/52 Kód: ÉA-27-SzF-A-12 Sorszám: 3278 Jogcímcs. ÚMVP, de nem LEADER Hátrányos Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat Megoldási javaslat által érintett település-ek listája Jászágó, Jászfelsőszentgyörgy, Jászivány, Jászkisér, Jászladány Magyará-zatra szoruló fogalmak Allokáció Támogatási intenzitások Megoldási javaslat összes becsült költsége 820000 EUR Vállalkozások 60% Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága 493662 EUR Non-profit szervezetek 100% Megvalósítás során támogatható maximális projektméret 120000 EUR Önkormányzatok 100% Megvalósítás során támogatható minimális projektméret 50000 EUR Egyházak % Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megvalósítás során várható kérelmek száma 6 db Természetes személyek 100% 111

A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Megoldási javaslatok 15/52 Kód: ÉA-27-SzF-B-13 Sorszám: 3275 Prioritás: Helyi életminőség fejlesztése Intézkedés: Falu-, piac-, közösségi terek megújítása, fejlesztése Szektor/fejlesztési téma: Egészségügyi ellátás Helyzet/ adottság Az egészségügyi ellátás szolgáltatási színvonala a jogszabályi kötelezettségeket kielégíti, de leromlott állapotban van sok épület, elavultak az eszközök. Egyes településeken (pl. Pusztamonostor, Jászboldogháza) az orvosi rendelők, a központi ügyeletek nagyon rossz állapotban vannak. Probléma/ lehetőség Az egészségügyi ellátás színvonala kívánni valót hagy maga után, az intézmények nagy részén évek óta csak a legszükségesebb beavatkozásokat végezték el. A lakosok jó kiszolgálása érdekében szükségesek a felújítások, akadálymentesítések, stb. Megoldási javaslat Az egészségügyi ellátás területén jelentős lemaradása van a térségnek. A komplex fejlesztéshez szükséges a műszaki, technológiai háttér megteremtése, és az intézmények kialakítása, átalakítása. Nagyon fontos a lakosság egészségi állapotának javulása, ennek érdekében az orvosi ellátást és a központi ügyeleti rendszert elérhetőbbé kell tenni mindenki számára. Várható eredmény A térségben az egészségügyi ellátás színvonala és minősége javulni fog, a betegek jobb kiszolgálásban fognak részesülni. Támogat-ható tevékeny-ségek Forrás EAOP - 4. prioritás - Város- és térségfejlesztés Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 112

Megoldási javaslatok 15/52 Kód: ÉA-27-SzF-B-13 Sorszám: 3275 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Megoldási javaslatok 15/52 Kód: ÉA-27-SzF-B-13 Sorszám: 3275 Jogcímcs. Nem ÚMVP Hátrányos Megoldási javaslat által érintett település-ek listája Alattyán, Jánoshida, Jászágó, Jászalsószentgyörgy, Jászapáti, Jászárokszállás, Jászboldogháza, Jászdózsa, Jászfelsőszentgyörgy, Jászfényszaru, Jászivány, Jászjákóhalma, Jászkisér, Jászladány, Jászszentandrás, Jásztelek, Pusztamonostor Magyará-zatra szoruló fogalmak Allokáció Támogatási intenzitások Megoldási javaslat összes becsült költsége 562500 EUR Vállalkozások % Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága 450000 EUR Non-profit szervezetek % Megvalósítás során támogatható maximális projektméret EUR Önkormányzatok % Megvalósítás során támogatható minimális projektméret EUR Egyházak % Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megvalósítás során várható kérelmek száma db % Természetes személyek 113

A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Megoldási javaslatok 16/52 Kód: ÉA-27-SzF-A-10 Sorszám: 1394 Prioritás: Helyi életminőség fejlesztése Intézkedés: Falu-, piac-, közösségi terek megújítása, fejlesztése Szektor/fejlesztési téma: Egyéb infrastruktúra Helyzet/ adottság Az akciócsoportban lévő települési önkormányzatok által nyújtott alapszolgáltatásokszínvonala sok helyen nem megfelelő, évek óta nem tudtak az önkormányzatok jelentősebb fejlesztéseket, bővítéseket megvalósítani. Minden településnek vannak lemaradásai, annak ellenére, hogy az utóbbi időben sok feladatot társulási szinten oldanak meg. Probléma/ lehetőség Az intézményi alapszolgáltatások terén nincs lehetőség jelentősebb fejlesztésekre, de még sok kistelepülésen kisebb felújításokra sem, ami a lakosok igényét kiszolgálná. A közösségi terek fejlesztése is egy fontos lehetőség a vidéki lakosság megtartása érdekében, azaz többfunkciós szolgáltató központok hiányoznak. Megoldási javaslat Az önkormányzatokat érintő alapvető intézményi szolgáltatásokat és közösségi tereket fel kell újítani a többnyire kihasználatlan épületek felújítása és műszaki korszerűsítése révén. Ennek megfelelően cél olyan IKSZT-k létrehozása a térségben, melyek kötelező és opcionális szolgáltatásokat látnak el. Várható eredmény A projektek eredményeként az alapszolgáltatásokhoz és a közösségi terekhez tartozó intézményeket felújítják. A településkép szempontjából fontos beruházások is megvalósítják, mivel egy település megítélését alapvetően meghatározza, hogy milyenek a közintézményei, továbbá fontos a vidéki lakosságnak nyújtott alapszolgáltatások minősége. Támogat-ható tevékeny-ségek Forrás ÚMVP - 3. Intézkedéscsoport - 321 A vidéki gazdaság és a lakosság számára nyújtott alapszolgál... Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 114

Megoldási javaslatok 16/52 Kód: ÉA-27-SzF-A-10 Sorszám: 1394 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Megoldási javaslatok 16/52 Kód: ÉA-27-SzF-A-10 Sorszám: 1394 Jogcímcs. ÚMVP, de nem LEADER Hátrányos Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat Megoldási javaslat által érintett település-ek listája Magyará-zatra szoruló fogalmak Allokáció Támogatási intenzitások Megoldási javaslat összes becsült költsége 500000 EUR Vállalkozások % Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága 300000 EUR Non-profit szervezetek % Megvalósítás során támogatható maximális projektméret EUR Önkormányzatok % Megvalósítás során támogatható minimális projektméret EUR Egyházak % Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megvalósítás során várható kérelmek száma db % Természetes személyek 115

A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Megoldási javaslatok 17/52 Kód: ÉA-27-SzF-4-04 Sorszám: 1401 Prioritás: Helyi életminőség fejlesztése Intézkedés: Közösségépítő programok, hagyományok ápolása Szektor/fejlesztési téma: Kultúra Helyzet/ adottság A 12 jász településre és az egész Jászságra jellemző a 3 szféra közötti összefogás, mindezen érintettek már eddig is számtalan programban működtek és működnek folyamatosan együtt, ez továbbfejlesztendő. A civil szervezetek szerteágazóak (kulturális, hagyományőrző, ifjúsági, időseket és betegeket pártoló, sport, stb.), de mindannyiukban közös, hogy aktív tevékenységük van és évente visszatérő vagy új programokat szerveznek, melyeket a vállalkozói réteg és az önkormányzatok támogatnak. Probléma/ lehetőség A civil szervezetek egyre nehezebb anyagi körülmények között vannak, évek óta kevesebb a tagdíjbevétel és az önkormányzatok is egyre kevesebb támogatást tudnak nyújtani. A szervezetek körében az igény meg van közösségépítő programok szervezésére, de az önkéntes munka és anyagi áldozatok is végesek. A cél, hogy a társadalmi és közösségi élete élénk maradjon, és az itt élők szervezőkészségét ki kell használni, identitá Megoldási javaslat A jász települések civil, köz és vállalkozói szereplőinek településen belüli és települések közötti kapcsolatfelvételét, kapcsolatépítését, közösségek szerveződését elősegítő tevékenységek megvalósításának támogatását szeretnénk elérni, melyeket elsősorban népi, helyi és népi hagyományokkal kapcsolatos programokkal érnek el: szakmai előadások szervezése, együttműködési, kapcsolatépítési készségek elsajátítása, tréningek szervezése, közösségi fórumok, illetve rendezvények, összejövetelek szervezése stb. Várható eredmény A jász településeken fellendül a közösségépítő programok száma, továbbá a meglévő hagyományosnak számító rendezvények színvonalasabb körülmények között lesznek megrendezve. A települések összefogásával, partnerségével a jelenlegi és további pályázati lehetőségek érhetők el. Támogat-ható tevékeny-ségek Eszközbeszerzés (20%), Ingatlanhoz kapcsolódó kisléptékű infrastruktúra-fejlesztések (20%), Marketing tevékenység (30%), Rendezvény, Vhr (23/2007 FVM rendelet) 31. § alapján elszámolható egyéb kiadások Forrás ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 116

Megoldási javaslatok 17/52 Kód: ÉA-27-SzF-4-04 Sorszám: 1401 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Megoldási javaslatok 17/52 Kód: ÉA-27-SzF-4-04 Sorszám: 1401 Jogcímcs. LEADER - Rendezvény Hátrányos Nem speciálisan hátrányos helyzetű településekre vonatkozó megoldási javaslat Megoldási javaslat által érintett település-ek listája Alattyán, Jánoshida, Jászalsószentgyörgy, Jászapáti, Jászárokszállás, Jászboldogháza, Jászdózsa, Jászfényszaru, Jászjákóhalma, Jászszentandrás, Jásztelek, Pusztamonostor Magyará-zatra szoruló fogalmak Allokáció Támogatási intenzitások Megoldási javaslat összes becsült költsége 145000 EUR Vállalkozások 60% Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága 105961 EUR Non-profit szervezetek 80% Megvalósítás során támogatható maximális projektméret 16500 EUR Önkormányzatok 100% Megvalósítás során támogatható minimális projektméret 4500 EUR Egyházak 80% Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megvalósítás során várható kérelmek száma 18 db Természetes személyek % 117

A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Megoldási javaslatok 18/52 Kód: ÉA-27-SzF-4-03 Sorszám: 1400 Prioritás: Helyi életminőség fejlesztése Intézkedés: Közösségépítő programok, hagyományok ápolása Szektor/fejlesztési téma: Kultúra Helyzet/ adottság A hátrányos helyzetű településekre jellemző, hogy a helyzetükből fakadóan nagyobb a 3 szféra közötti összefogás, mindezen érintettek már eddig is számtalan programban működtek és működnek folyamatosan együtt, ez továbbfejlesztendő. A civil szervezetek szerteágazóak (kulturális, hagyományőrző, ifjúsági, időseket és betegeket pártoló, sport, stb.), de mindannyiukban közös, hogy aktív tevékenységük van és évente visszatérő vagy új programokat szerveznek, melyeket a vállalkozói réteg és az önkormányzatok támogatnak. Probléma/ lehetőség A civil szervezetek egyre nehezebb anyagi körülmények között vannak, évek óta kevesebb bevételt könyvelhetnek el. A szervezetek körében az igény meg van közösségépítő programok szervezésére, de az önkéntes munka és anyagi áldozatok is végesek. A cél, hogy a társadalmi és közösségi élete élénk maradjon, és az itt élők szervezőkészségét ki kell használni, identitástudat erősítése. Megoldási javaslat A jász települések civil, köz és vállalkozói szereplőinek településen belüli és települések közötti kapcsolatfelvételét, kapcsolatépítését, közösségek szerveződését elősegítő tevékenységek megvalósításának támogatását szeretnénk elérni, melyeket elsősorban népi, helyi és népi hagyományokkal kapcsolatos programokkal érnek el: szakmai előadások szervezése, együttműködési, kapcsolatépítési készségek elsajátítása, tréningek szervezése, közösségi fórumok, illetve rendezvények, összejövetelek szervezése stb. Várható eredmény A hátrányos helyzetű településeken fellendül a közösségépítő programok száma, továbbá a meglévő hagyományosnak számító rendezvények színvonalasabb körülmények között lesznek megrendezve. A települések összefogásával, partnerségével a jelenlegi és további pályázati lehetőségek érhetők el. Támogat-ható tevékeny-ségek Eszközbeszerzés (20%), Ingatlanhoz kapcsolódó kisléptékű infrastruktúra-fejlesztések (20%), Marketing tevékenység (30%), Rendezvény, Vhr (23/2007 FVM rendelet) 31. § alapján elszámolható egyéb kiadások Forrás ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 118

Megoldási javaslatok 18/52 Kód: ÉA-27-SzF-4-03 Sorszám: 1400 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Megoldási javaslatok 18/52 Kód: ÉA-27-SzF-4-03 Sorszám: 1400 Jogcímcs. LEADER - Rendezvény Hátrányos Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat Megoldási javaslat által érintett település-ek listája Jászágó, Jászfelsőszentgyörgy, Jászivány, Jászkisér, Jászladány Magyará-zatra szoruló fogalmak Allokáció Támogatási intenzitások Megoldási javaslat összes becsült költsége 60000 EUR Vállalkozások 65% Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága 47885 EUR Non-profit szervezetek 80% Megvalósítás során támogatható maximális projektméret 16500 EUR Önkormányzatok 100% Megvalósítás során támogatható minimális projektméret 4500 EUR Egyházak 80% Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megvalósítás során várható kérelmek száma 7 db Természetes személyek % 119

A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Megoldási javaslatok 19/52 Kód: ÉA-27-SzF-A-09 Sorszám: 6596 Prioritás: Helyi életminőség fejlesztése Intézkedés: Tanyás területek fejlesztése Szektor/fejlesztési téma: Közmű ellátottság Helyzet/ adottság A 17 jász település közül Jászszentandráson jellemző leginkább a tanyás térség, de máshol is vannak még megmaradt tanyák. Ezek egy része nincs ellátva megfelelő infrastruktúrával (pl. víz, áram), és a tanyák megközelíthetősége, gépjárműbejárata is sok helyen nem megoldott. Probléma/ lehetőség A térségben lévő tanyák egy részének közmű és egyéb infrastrukturális hiányosságai vannak. A tanyasi lakosok nem tudnak nagymértékű fejlesztéseket csak önerőből végrehajtani, más ingatlanra való költözésre pedig nincsen lehetőségük. Közmű és infrastrukturális hiányosságok nem csak a térség tanyás területeire jellemző, hanem településekre, illetve településrészekre is. Megoldási javaslat A Jászság 17 településén lehetőséget kell adni a külterületen, tanyás térségben lakók számára is a megfelelő életkörülmények kialakítására, azaz infrastrukturális ellátottság (pl. víz, áram) és közlekedésfejlesztés terén (pl. bekötőút építése) fejlesztésekre van szükség. Várható eredmény A térségben lévő tanyás térségek villamosítása, áramellátása és megközelíthetősége javul, ezzel a tanyán élő embereket is jobban be tudjuk vonni a falvak társadalmi életébe, javítjuk az életkörülményeiket. Támogat-ható tevékeny-ségek Forrás ÚMVP - 1. Intézkedéscsoport - 125 A mezőgazdaság és az erdészet fejlesztéséhez és korszerűsíté... Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 120

Megoldási javaslatok 19/52 Kód: ÉA-27-SzF-A-09 Sorszám: 6596 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Megoldási javaslatok 19/52 Kód: ÉA-27-SzF-A-09 Sorszám: 6596 Jogcímcs. ÚMVP, de nem LEADER Hátrányos Nem speciálisan hátrányos helyzetű településekre vonatkozó megoldási javaslat Megoldási javaslat által érintett település-ek listája Magyará-zatra szoruló fogalmak Allokáció Támogatási intenzitások Megoldási javaslat összes becsült költsége 100000 EUR Vállalkozások % Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága 50000 EUR Non-profit szervezetek % Megvalósítás során támogatható maximális projektméret EUR Önkormányzatok % Megvalósítás során támogatható minimális projektméret EUR Egyházak % Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megvalósítás során várható kérelmek száma db % Természetes személyek 121

A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Megoldási javaslatok 20/52 Kód: ÉA-27-SzF-1-02 Sorszám: 1399 Prioritás: Helyi életminőség fejlesztése Intézkedés: Szabadidő és sport tevékenységek, szolgáltatások fejlesztése Szektor/fejlesztési téma: Szabadidős tevékenységekre és sportolásra alkalmas infrastruktúra Helyzet/ adottság A szabadidős tevékenységek színterei (közösségi házak, egyéb intézmények) sok helyen felújítandóak. A sportpályák és azok kiszolgáló helyiségei a tömegsport, valamint a diáksport színterei, amelyek felújításra, fejlesztésre szorulnak, mivel sok helyen nincs megfelelő infrastruktúra, öltöző. A nézőközönség számára lelátókat, korlátokat, szociális helységeket kell biztosítani. Probléma/ lehetőség A sport és szabadidős tevékenységek megfelelő színvonalon történő bemutatása és használata nem minden érintett jász településen adott. Sok helyiséget és szabadtéri teret csak valamikor 10-15 éve újítottak fel, alapvető tisztasági festések is hiányoznak sok helyen. Az eszközök, felszerelések elavultak (pl. kondicionáló gépek, labdafogó hálók, kerítések, ülőpadok). Megoldási javaslat A lakók számára lehetővé kell tenni, hogy hosszú, egészséges, kiegyensúlyozott életet éljenek, továbbá térítésmentesen igénybe vehessék a rekreációs és szabadidősport lehetőségeket. A szabadidős és sport tevékenységek, szolgáltatások fejlesztésére, infrastrukturális felújításokra, eszközbeszerzésekre van szükség, lehetséges több település összefogásával is fiatalok szabadidejének hasznos eltöltésére BMX - görkorcsolya - gördeszka extrém pálya, KRESZ pálya megépítése (nem támogatható az általános iskolai oktatásról és nevelésről szóló kötelező önkormányzati feladatokhoz kapcsolódó fejlesztések). Várható eredmény Pozitív eredmény lesz, hogy a rekreációs, szabadidős és sport céljára szolgáló ingatlanok egy része fel lesz újítva a 12 jász településen, melyet a főként a helyi és környékbeli lakosok használni tudnak majd. Támogat-ható tevékeny-ségek Eszközbeszerzés (90%), Építés, felújítás, Ingatlanhoz kapcsolódó kisléptékű infrastruktúra-fejlesztések (80%), Vhr (23/2007 FVM rendelet) 31. § alapján elszámolható egyéb kiadások Forrás ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 122

Megoldási javaslatok 20/52 Kód: ÉA-27-SzF-1-02 Sorszám: 1399 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Megoldási javaslatok 20/52 Kód: ÉA-27-SzF-1-02 Sorszám: 1399 Jogcímcs. LEADER - Közhasznú fejlesztés Hátrányos Nem speciálisan hátrányos helyzetű településekre vonatkozó megoldási javaslat Megoldási javaslat által érintett település-ek listája Alattyán, Jánoshida, Jászalsószentgyörgy, Jászapáti, Jászárokszállás, Jászboldogháza, Jászdózsa, Jászfényszaru, Jászjákóhalma, Jászszentandrás, Jásztelek, Pusztamonostor Magyará-zatra szoruló fogalmak Allokáció Támogatási intenzitások Megoldási javaslat összes becsült költsége 43300 EUR Vállalkozások 60% Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága 32302 EUR Non-profit szervezetek 80% Megvalósítás során támogatható maximális projektméret 8000 EUR Önkormányzatok 100% Megvalósítás során támogatható minimális projektméret 4500 EUR Egyházak % Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megvalósítás során várható kérelmek száma 8 db Természetes személyek % 123

A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Megoldási javaslatok 21/52 Kód: ÉA-27-SzF-1-01 Sorszám: 1398 Prioritás: Helyi életminőség fejlesztése Intézkedés: Szabadidő és sport tevékenységek, szolgáltatások fejlesztése Szektor/fejlesztési téma: Szabadidős tevékenységekre és sportolásra alkalmas infrastruktúra Helyzet/ adottság A szabadidős tevékenységek színterei (közösségi házak, egyéb intézmények) sok helyen felújítandóak. A sportpályák és azok kiszolgáló helyiségei a tömegsport, valamint a diáksport színterei, amelyek felújításra, fejlesztésre szorulnak, mivel sok helyen nincs megfelelő infrastruktúra, öltöző. A nézőközönség számára lelátókat, korlátokat, szociális helységeket kell biztosítani. Probléma/ lehetőség A sport és szabadidős tevékenységek megfelelő színvonalon történő bemutatása és használata nem minden érintett jász településen adott. Sok helyiséget és szabadtéri teret csak valamikor 10-15 éve újítottak fel, alapvető tisztasági festések is hiányoznak sok helyen. Az eszközök, felszerelések elavultak (pl. kondicionáló gépek, labdafogó hálók, kerítések, ülőpadok). Megoldási javaslat A lakók számára lehetővé kell tenni, hogy hosszú, egészséges, kiegyensúlyozott életet éljenek, továbbá térítésmentesen igénybe vehessék a rekreációs és szabadidősport lehetőségeket. A szabadidős és sport tevékenységek, szolgáltatások fejlesztésére, infrastrukturális felújításokra, eszközbeszerzésekre van szükség, lehetséges több település összefogásával is fiatalok szabadidejének hasznos eltöltésére BMX - görkorcsolya - gördeszka extrém pálya, KRESZ pálya megépítése (nem támogatható az általános iskolai oktatásról és nevelésről szóló kötelező önkormányzati feladatokhoz kapcsolódó fejlesztések). Várható eredmény Pozitív eredmény lesz, hogy a rekreációs, szabadidős és sport céljára szolgáló ingatlanok egy része fel lesz újítva a 12 jász településen, melyet a főként a helyi és környékbeli lakosok használni tudnak majd. Támogat-ható tevékeny-ségek Eszközbeszerzés (90%), Építés, felújítás, Ingatlanhoz kapcsolódó kisléptékű infrastruktúra-fejlesztések (80%), Vhr (23/2007 FVM rendelet) 31. § alapján elszámolható egyéb kiadások Forrás ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 124

Megoldási javaslatok 21/52 Kód: ÉA-27-SzF-1-01 Sorszám: 1398 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Megoldási javaslatok 21/52 Kód: ÉA-27-SzF-1-01 Sorszám: 1398 Jogcímcs. LEADER - Közhasznú fejlesztés Hátrányos Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat Megoldási javaslat által érintett település-ek listája Jászágó, Jászfelsőszentgyörgy, Jászivány, Jászkisér, Jászladány Magyará-zatra szoruló fogalmak Allokáció Támogatási intenzitások Megoldási javaslat összes becsült költsége 30000 EUR Vállalkozások 60% Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága 14598 EUR Non-profit szervezetek 80% Megvalósítás során támogatható maximális projektméret 8000 EUR Önkormányzatok 100% Megvalósítás során támogatható minimális projektméret 4500 EUR Egyházak % Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megvalósítás során várható kérelmek száma 3 db Természetes személyek % 125

A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Megoldási javaslatok 22/52 Kód: ÉA-27-SzF-B-07 Sorszám: 3261 Prioritás: Helyi vállalkozások fejlesztése Intézkedés: Helyi vállalkozások létrehozása, fejlesztése, versenyképességének javítása Szektor/fejlesztési téma: Ipari parkok Helyzet/ adottság A Helyi Közösség tagjai közül 3 településen van Ipari Park (Jászfényszaru, Jászárokszállás, Jászapáti). A területek bővítése és az infrastrukturális feltételek javítása mindegyik terülten indokolt, hogy újabb befektetők érkezzenek a parkokba, továbbá a meglévő cégek hosszú távon a térségben maradjanak. Probléma/ lehetőség A fényszarui és az árokszállási ipari park jelenleg jobban üzemel, mint a jászapáti, valószínűleg az M3-as közelsége miatt, de mindegyik terülten van még mit fejleszteni infrastruktúra terén. Megoldási javaslat Az ipari parkok megfelelő működéséhez szükséges a közműfejlesztés (víz, áram, gáz, szennyvíz, telefon, stb.), az utak építése, továbbá raktárhelyiségek építése is fontos lenne. Mindezek megvalósításával a Jászság az ipari befektetők számára még vonzóbb lenne. Várható eredmény A térségben meglévő 3 ipari park tovább fejlődne és így a jászberényi cégek dominanciája némiképp csökkenne, és ú munkahelyek megteremtése is megvalósulna. Támogat-ható tevékeny-ségek Forrás EAOP - 1. Prioritás - A gazdaság működési feltételeinek javítása Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 126

Megoldási javaslatok 22/52 Kód: ÉA-27-SzF-B-07 Sorszám: 3261 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Megoldási javaslatok 22/52 Kód: ÉA-27-SzF-B-07 Sorszám: 3261 Jogcímcs. Nem ÚMVP Hátrányos Megoldási javaslat által érintett település-ek listája Jászapáti, Jászárokszállás, Jászfényszaru Magyará-zatra szoruló fogalmak Allokáció Támogatási intenzitások Megoldási javaslat összes becsült költsége 3600000 EUR Vállalkozások % Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága 1800000 EUR Non-profit szervezetek % Megvalósítás során támogatható maximális projektméret EUR Önkormányzatok % Megvalósítás során támogatható minimális projektméret EUR Egyházak % Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megvalósítás során várható kérelmek száma db % Természetes személyek 127

A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Megoldási javaslatok 23/52 Kód: ÉA-27-SzF-B-14 Sorszám: 3276 Prioritás: Helyi vállalkozások fejlesztése Intézkedés: Helyi vállalkozások létrehozása, fejlesztése, versenyképességének javítása Szektor/fejlesztési téma: Egyéb infrastruktúra Helyzet/ adottság Az energiafelhasználás tekintetében intézmények, a vállalkozások épületei szorulnak fejlesztésre. Évente rengeteg energiát elpazarolunk a nem megfelelő minőségű épületek miatt, ezért van szükség az energia megtakarítás hatékony növelésére. Probléma/ lehetőség Az energia megtakarításával csökkenthetők a kiadások, ha a fűtési rendszereket fejlesztjük, a termálvíz adta lehetőségeket kihasználjuk, valamint ezzel párhuzamosan az épületek szigetelését, nyílászáróit is lecseréljük. Akár néhány év alatt is jelentős megtakarítás érhető el. Megoldási javaslat Épületek energiahatékonyságának növelésével és a térségben lévő intézmények energiafelhasználásának racionalizálásával jelentős megtakarításokat érhetnek el az önkormányzati intézmények és egyes vállalkozások. Nyílászárók cseréjével, utólagos hőszigeteléssel, stb. jelentős megtakarításokat lehet elérni. Támogatni szükséges az alternatív energiaforrások felhasználását a fosszilis tüzelőanyagok felhasználásának csökkentése mellett. Várható eredmény Energiatakarékos beruházások térhódításával az energiatakarékosság-tudat nőni fog a térségben, továbbá a közintézmények energia-megtakarításai hatására a támogatások hosszú távú megtérülésével számolhatunk. Támogat-ható tevékeny-ségek Forrás KEOP - 5. prioritás - Hatékony energia-felhasználás Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 128

Megoldási javaslatok 23/52 Kód: ÉA-27-SzF-B-14 Sorszám: 3276 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Megoldási javaslatok 23/52 Kód: ÉA-27-SzF-B-14 Sorszám: 3276 Jogcímcs. Nem ÚMVP Hátrányos Megoldási javaslat által érintett település-ek listája Alattyán, Jánoshida, Jászágó, Jászalsószentgyörgy, Jászapáti, Jászárokszállás, Jászboldogháza, Jászdózsa, Jászfelsőszentgyörgy, Jászfényszaru, Jászivány, Jászjákóhalma, Jászkisér, Jászladány, Jászszentandrás, Jásztelek, Pusztamonostor Magyará-zatra szoruló fogalmak Allokáció Támogatási intenzitások Megoldási javaslat összes becsült költsége 1000000 EUR Vállalkozások % Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága 500000 EUR Non-profit szervezetek % Megvalósítás során támogatható maximális projektméret EUR Önkormányzatok % Megvalósítás során támogatható minimális projektméret EUR Egyházak % Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megvalósítás során várható kérelmek száma db % Természetes személyek 129

A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Megoldási javaslatok 24/52 Kód: ÉA-27-GF-B-01 Sorszám: 3136 Prioritás: Helyi vállalkozások fejlesztése Intézkedés: Helyi vállalkozások létrehozása, fejlesztése, versenyképességének javítása Szektor/fejlesztési téma: Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátás Helyzet/ adottság Az energiaellátás jelenleg is a hagyományos energiahordozók felhasználásán alapszik az ipari, a kommunális és a lakossági területen egyaránt. A megújuló energiaforrások kihasználtsági foka igen alacsony, annak ellenére, hogy ezen energiaforrásokból a térség jelentős készlettel rendelkezik. Lehetőség rejlik nap, illetve a szélenergia hasznosításában, a mezőgazdasági hulladékok felhasználásában biomassza energia előállítására, illetve a térség sajátosságánál fogva a geotermikus energia felhasználásában. Probléma/ lehetőség A természet környezeti állapotának fenntartása, az infrastrukturális hálózatok kiépítése és a megújuló energiaforrások hasznosítása növelik a lakosság biztonságát, védik a természeti környezetet, egyben biztosítják a fenntartható társadalmi-gazdasági fejlődés alapjait. A lakosság, a vállalkozások és a közintézmények még nem használják ki kellőképpen a megújuló energiákban rejlő lehetőségeket. Megoldási javaslat A környezeti terhelés csökkentése, az autonóm térség megteremtése érdekében javasolt a megújuló energiaforrások használatának elterjesztése (pl. napelemek, napkollektorok felszerelése, szélgenerátorok felszerelése, termálvíz hasznosítás). Ez elsősorban egyéni, közösségi és kistelepülési léptékben javasolt. Ennek indokai, hogy a nagyobb volumenű fejlesztések csak a külső befektető számára válnak jövedelmezővé. Figyelembe kell venni a megújuló energiaforrások alkalmazásakor az adottságokat és a beruházás megtérülését, a településszerkezetet. Várható eredmény A környezeti állapot megőrzése és javítása jobb életfeltételeket teremt a térségben, ugyanakkor a megújuló energiaforrások használata csökkenti a térség külső energiaforrásoktól való függőségét, növeli a gazdaság stabilitását. Integrált megoldások alkalmazása, mely a társadalmi helyzet javulását is elősegíti (pl. az érintett családokban jellemző munkanélküliség kezelésére foglalkoztatási projekt elemmel egybekötve), és így válik fenntarthatóvá. Támogat-ható tevékeny-ségek Forrás KEOP - 5. prioritás - Hatékony energia-felhasználás Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 130

Megoldási javaslatok 24/52 Kód: ÉA-27-GF-B-01 Sorszám: 3136 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Megoldási javaslatok 24/52 Kód: ÉA-27-GF-B-01 Sorszám: 3136 Jogcímcs. Nem ÚMVP Hátrányos Megoldási javaslat által érintett település-ek listája Alattyán, Jánoshida, Jászágó, Jászalsószentgyörgy, Jászapáti, Jászárokszállás, Jászboldogháza, Jászdózsa, Jászfelsőszentgyörgy, Jászfényszaru, Jászivány, Jászjákóhalma, Jászkisér, Jászladány, Jászszentandrás, Jásztelek, Pusztamonostor Magyará-zatra szoruló fogalmak Allokáció Támogatási intenzitások Megoldási javaslat összes becsült költsége 900000 EUR Vállalkozások % Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága 450000 EUR Non-profit szervezetek % Megvalósítás során támogatható maximális projektméret EUR Önkormányzatok % Megvalósítás során támogatható minimális projektméret EUR Egyházak % Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megvalósítás során várható kérelmek száma db % Természetes személyek 131

A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Megoldási javaslatok 25/52 Kód: ÉA-27-GF-A-06 Sorszám: 1381 Prioritás: Helyi vállalkozások fejlesztése Intézkedés: Helyi vállalkozások létrehozása, fejlesztése, versenyképességének javítása Szektor/fejlesztési téma: Egyéb tevékenység Helyzet/ adottság A térségünkre jellemző, hogy az ipari parkoknak lévő vállalkozások köré települtek, kialakultak KKV-k, akik beszállítóként vannak jelen a piacon. Ezen kívül a jelentős iparral nem rendelkező 10 jász településen főként kényszervállalkozások vannak (kivéve Jászfényszaru). Jövedelemtermelő és foglalkoztatási szerepe van a kézművességnek, kisiparnak. Tőkehiánnyal küszködnek a mikrovállalkozások, pedig minőségi termékeket állítanak elő és fokozni tudnák pl. új gépekkel a termelést. Probléma/ lehetőség A mikrovállalkozások nehéz helyzetben vannak, nem tudnak sokszor valamilyen alkalmatlanság miatt pályázni. A gépek-műszerek és a telephelyek elavultak, nem lehet új piacokat meghódítani alacsony termelési színvonallal, nem megfelelő kiszolgálással. Az egyes településeken (pl. Alattyán, Jánoshida) kiugróan magas munkanélküliséget ellensúlyozni lehetne megfelelő piacok felkutatásával és vállalkozások támogatásával. Megoldási javaslat Új illetve működő mikrovállalkozások számára gépvásárlás, eszközbeszerzés támogatása, továbbá szükség esetén épület felújítás, bővítés lehetőségének megteremtése, kisléptékű infrastrukturális fejlesztések valósíthatók meg, melyek növelik a vállalkozások aktivitását, versenyképességét, új munkahelyek megtartása és létrehozása mellett. Várható eredmény A helyi vállalkozások fejlesztésével a termelés, gyártás színvonalának emelését várjuk, új piacok felkutatása és meghódítása várható, továbbá a munkahelyek megtartása és újak létesítése is fontos eredménye lesz a helyi vállalkozásfejlesztési projekteknek. A műszaki-technológiai fejlesztés és beruházások hatására az innovációs képességet ösztönözzük és a gazdasági szerkezetet fejlesztjük. Támogat-ható tevékeny-ségek Forrás ÚMVP - 3. Intézkedéscsoport - 312 Mikrovállalkozások létrehozásának és fejlesztésének támogatása Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 132

Megoldási javaslatok 25/52 Kód: ÉA-27-GF-A-06 Sorszám: 1381 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Megoldási javaslatok 25/52 Kód: ÉA-27-GF-A-06 Sorszám: 1381 Jogcímcs. ÚMVP, de nem LEADER Hátrányos Nem speciálisan hátrányos helyzetű településekre vonatkozó megoldási javaslat Megoldási javaslat által érintett település-ek listája Alattyán, Jánoshida, Jászalsószentgyörgy, Jászboldogháza, Jászdózsa, Jászfényszaru, Jászjákóhalma, Jászszentandrás, Jásztelek, Pusztamonostor Magyará-zatra szoruló fogalmak Allokáció Támogatási intenzitások Megoldási javaslat összes becsült költsége 897072 EUR Vállalkozások 60% Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága 448536 EUR Non-profit szervezetek % Megvalósítás során támogatható maximális projektméret 40000 EUR Önkormányzatok % Megvalósítás során támogatható minimális projektméret 4500 EUR Egyházak % Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megvalósítás során várható kérelmek száma 25 db Természetes személyek % 133

A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Megoldási javaslatok 26/52 Kód: ÉA-27-GF-2-04 Sorszám: 1383 Prioritás: Helyi vállalkozások fejlesztése Intézkedés: Helyi vállalkozások létrehozása, fejlesztése, versenyképességének javítása Szektor/fejlesztési téma: Egyéb tevékenység Helyzet/ adottság A 10 jász település közül csak Jászfényszaru rendelkezik jelentős iparral, de ott is a mikro- és kisvállakozások főként kényszervállalkozások. Jövedelemtermelő és foglalkoztatási szerepe van a kézművességnek, kisiparnak, lakossági szolgáltatásoknak. Tőkehiánnyal küszködnek a mikro- és kisvállalkozások, pedig minőségi termékeket állítanak elő, és fokozni tudnák pl. új gépekkel a termelést. Probléma/ lehetőség A mikro- és kisvállalkozások nehéz helyzetben vannak, a meglévő gépeik, műszereik régiek, az üzletek, telephelyek épületei rossz állapotúak. Az egyes településeken (pl. Alattyán, Jánoshida) kiugróan magas munkanélküliséget (elsősorban roma munkanélküliek) ellensúlyozni lehetne megfelelő piacok felkutatásával és vállalkozások támogatásával. Megoldási javaslat Új, vagy már működő mikro- és kisvállalkozások, önkormányzati vállalkozások számára gépvásárlás, eszközbeszerzés támogatása, irodabútor és üzletberendezés beszerzése, továbbá szükség esetén épület felújítás, bővítés lehetőségének megteremtése, kisléptékű infrastrukturális fejlesztések valósíthatók meg, melyek növelik a vállalkozások aktivitását, versenyképességét, új munkahelyek megtartása és létrehozása mellett. Az építés, felújítás, bővítés a teljes bekerülési költségen belül maximum 80 % lehet. Várható eredmény A helyi vállalkozások létrehozásával és fejlesztésével a termelés, gyártás színvonalának emelését várjuk, új piacok felkutatása és meghódítása várható, továbbá a munkahelyek megtartása és újak létesítése is fontos eredménye lesz a helyi vállalkozásfejlesztési projekteknek. A műszaki-technológiai fejlesztés és beruházások hatására az innovációs képességet ösztönözzük és a gazdasági szerkezetet fejlesztjük. Támogat-ható tevékeny-ségek Eszközbeszerzés (90%), Építés, felújítás, Ingatlanhoz kapcsolódó kisléptékű infrastruktúra-fejlesztések (80%), Minőség- és környezetirányítási rendszerek, szabványok bevezetése, Vhr (23/2007 FVM rendelet) 31. § alapján elszámolható egyéb kiadások Forrás ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 134

Megoldási javaslatok 26/52 Kód: ÉA-27-GF-2-04 Sorszám: 1383 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Megoldási javaslatok 26/52 Kód: ÉA-27-GF-2-04 Sorszám: 1383 Jogcímcs. LEADER - Vállalkozási alapú fejlesztés Hátrányos Nem speciálisan hátrányos helyzetű településekre vonatkozó megoldási javaslat Megoldási javaslat által érintett település-ek listája Alattyán, Jánoshida, Jászalsószentgyörgy, Jászapáti, Jászárokszállás, Jászboldogháza, Jászdózsa, Jászfényszaru, Jászjákóhalma, Jászszentandrás, Jásztelek, Pusztamonostor Magyará-zatra szoruló fogalmak Allokáció Támogatási intenzitások Megoldási javaslat összes becsült költsége 568354 EUR Vállalkozások 60% Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága 326540 EUR Non-profit szervezetek % Megvalósítás során támogatható maximális projektméret 40000 EUR Önkormányzatok % Megvalósítás során támogatható minimális projektméret 4500 EUR Egyházak % Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megvalósítás során várható kérelmek száma 21 db Természetes személyek % 135

A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Megoldási javaslatok 27/52 Kód: ÉA-27-GF-A-05 Sorszám: 1380 Prioritás: Helyi vállalkozások fejlesztése Intézkedés: Helyi vállalkozások létrehozása, fejlesztése, versenyképességének javítása Szektor/fejlesztési téma: Egyéb tevékenység Helyzet/ adottság A térségünkre jellemző, hogy az ipari parkoknak lévő vállalkozások köré települtek, kialakultak KKV-k, akik beszállítóként vannak jelen a piacon. Ezen kívül a jelentős iparral nem rendelkező hátrányos helyzetű településeken főként kényszervállalkozások vannak. Jövedelemtermelő és foglalkoztatási szerepe van a kézművességnek, kisiparnak. Tőkehiánnyal küszködnek a mikrovállalkozások, pedig minőségi termékeket állítanak elő és fokozni tudnák pl. új gépekkel a termelést. Probléma/ lehetőség A mikrovállalkozások nehéz helyzetben vannak a térségben, mert pályázati támogatáshoz évek óta nem jutnak, vagy csak kevés %-ban részesülnének és nincs meg hozzá a megfelelő önerejük, továbbá a mérlegadataik és a vállalandó feltételek is nehezítik az esélyeket. Ezeken a vállalkozásokon kellene segíteni kisebb gépbeszerzésekkel, felújításokkal, melyekkel újabb piacot tudnának megcélozni és munkahelyet teremteni. Megoldási javaslat Új illetve működő mikrovállalkozások számára gépvásárlás, eszközbeszerzés támogatása, továbbá szükség esetén épület felújítás, bővítés lehetőségének megteremtése, kisléptékű infrastrukturális fejlesztések valósíthatók meg, melyek növelik a vállalkozások aktivitását, versenyképességét, új munkahelyek megtartása és létrehozása mellett. Várható eredmény A helyi vállalkozások fejlesztésével a termelés, gyártás színvonalának emelését várjuk, új piacok felkutatása és meghódítása várható, továbbá a munkahelyek megtartása és újak létesítése is fontos eredménye lesz a helyi vállalkozásfejlesztési projekteknek. A műszaki-technológiai fejlesztés és beruházások hatására az innovációs képességet ösztönözzük és a gazdasági szerkezetet fejlesztjük. Támogat-ható tevékeny-ségek Forrás ÚMVP - 3. Intézkedéscsoport - 312 Mikrovállalkozások létrehozásának és fejlesztésének támogatása Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 136

Megoldási javaslatok 27/52 Kód: ÉA-27-GF-A-05 Sorszám: 1380 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Megoldási javaslatok 27/52 Kód: ÉA-27-GF-A-05 Sorszám: 1380 Jogcímcs. ÚMVP, de nem LEADER Hátrányos Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat Megoldási javaslat által érintett település-ek listája Jászágó, Jászfelsőszentgyörgy, Jászivány, Jászkisér, Jászladány Magyará-zatra szoruló fogalmak Allokáció Támogatási intenzitások Megoldási javaslat összes becsült költsége 531252 EUR Vállalkozások 65% Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága 318751 EUR Non-profit szervezetek % Megvalósítás során támogatható maximális projektméret 40000 EUR Önkormányzatok % Megvalósítás során támogatható minimális projektméret 4500 EUR Egyházak % Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megvalósítás során várható kérelmek száma 21 db Természetes személyek % 137

A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Megoldási javaslatok 28/52 Kód: ÉA-27-GF-2-06 Sorszám: 6601 Prioritás: Helyi vállalkozások fejlesztése Intézkedés: Helyi vállalkozások létrehozása, fejlesztése, versenyképességének javítása Szektor/fejlesztési téma: Egyéb tevékenység Helyzet/ adottság A jelentős iparral nem rendelkező hátrányos helyzetű településeken főként kényszervállalkozások vannak. A kis- és nagykereskedelmi tevékenységgel foglalkozó mikro- és kisvállalkozások minőségi szolgáltatás fejlesztése fontos tényező, hogy több árut tudjanak eladni és ezáltal a gazdaságra, a foglalkoztatásra ez jelentős hatással van. Probléma/ lehetőség A mikro- és kisvállalkozások nehéz helyzetben vannak, a meglévő gépeik, műszereik régiek, az üzletek, telephelyek épületei rossz állapotúak. Az egyes településeken (pl. Jászkisér, Jászladány) kiugróan magas munkanélküliséget (elsősorban roma munkanélküliek) ellensúlyozni lehetne megfelelő piacok felkutatásával és vállalkozások támogatásával. Megoldási javaslat Új, vagy már működő mikro- és kisvállalkozások, önkormányzati vállalkozások számára gépvásárlás, eszközbeszerzés támogatása, irodabútor és üzletberendezés beszerzése, továbbá szükség esetén épület felújítás, bővítés lehetőségének megteremtése, kisléptékű infrastrukturális fejlesztések valósíthatók meg, melyek növelik a vállalkozások aktivitását, versenyképességét, új munkahelyek megtartása és létrehozása mellett. Az építés, felújítás, bővítés a teljes bekerülési költségen belül maximum 80 % lehet. Várható eredmény helyi vállalkozások létrehozásával és fejlesztésével a termelés, gyártás színvonalának emelését várjuk, új piacok felkutatása és meghódítása várható, továbbá a munkahelyek megtartása és újak létesítése is fontos eredménye lesz a helyi vállalkozásfejlesztési projekteknek. A műszaki-technológiai fejlesztés és beruházások hatására az innovációs képességet ösztönözzük és a gazdasági szerkezetet fejlesztjük. Támogat-ható tevékeny-ségek Eszközbeszerzés (90%), Építés, felújítás, Ingatlanhoz kapcsolódó kisléptékű infrastruktúra-fejlesztések (80%), Minőség- és környezetirányítási rendszerek, szabványok bevezetése, Vhr (23/2007 FVM rendelet) 31. § alapján elszámolható egyéb kiadások Forrás ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 138

Megoldási javaslatok 28/52 Kód: ÉA-27-GF-2-06 Sorszám: 6601 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Megoldási javaslatok 28/52 Kód: ÉA-27-GF-2-06 Sorszám: 6601 Jogcímcs. LEADER - Vállalkozási alapú fejlesztés Hátrányos Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat Megoldási javaslat által érintett település-ek listája Jászágó, Jászfelsőszentgyörgy, Jászivány, Jászkisér, Jászladány Magyará-zatra szoruló fogalmak Allokáció Támogatási intenzitások Megoldási javaslat összes becsült költsége 300000 EUR Vállalkozások 65% Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága 147567 EUR Non-profit szervezetek % Megvalósítás során támogatható maximális projektméret 40000 EUR Önkormányzatok % Megvalósítás során támogatható minimális projektméret 4500 EUR Egyházak % Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megvalósítás során várható kérelmek száma 13 db Természetes személyek % 139

A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Megoldási javaslatok 29/52 Kód: ÉA-27-GF-A-01 Sorszám: 3120 Prioritás: Helyi mezőgazdasági ágazatok fejlesztése Intézkedés: Mezőgazdasági helyi termékek piacra jutása, feldolgozása, marketing fejlesztése Szektor/fejlesztési téma: Mezőgazdaság, erdő-, hal-, vadgazdálkodás Helyzet/ adottság Bár a térség állattenyésztéssel foglalkozó gazdaságai, vállalkozásai az elmúlt években jelentős technológiai beruházásokat hajtottak végre, mégis komoly elmaradás mutatkozik az EU környezetvédelmi, állatjóléti, minőségbiztosítási előírásainak, követelményeinek teljesítésében. Probléma/ lehetőség Az állattartó épületek és a beépített technológiák átlagéletkora több mint 30 év. Az állattenyésztés kedvező adottságokat rejt magában a térségben, a továbbfejlesztésekre alapozva több biogáz üzem létesítése is megvalósítható lenne. Megoldási javaslat A térség területi adottságai az állattenyésztésnek kedveznek, de az EU követelményeknek megfelelni nehéz a gazdáknak. Az állattenyésztés technológiai színvonalának fejlesztésével tehető csak az ágazat eredményessé. Kisebb állattenyésztési fejlesztések megvalósítása oldja a kistermelők térségi problémáját. Várható eredmény A kisebb vállalkozások állattenyésztési fejlesztése versenyképesebbé teszi az ágazatot, mely munkahelyteremtéssel is jár, továbbá az állattenyésztés színvonala lesz jobb. Támogat-ható tevékeny-ségek Forrás ÚMVP - 1. Intézkedéscsoport - 121 A mezőgazdasági üzemek korszerűsítése Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 140

Megoldási javaslatok 29/52 Kód: ÉA-27-GF-A-01 Sorszám: 3120 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Megoldási javaslatok 29/52 Kód: ÉA-27-GF-A-01 Sorszám: 3120 Jogcímcs. ÚMVP, de nem LEADER Hátrányos Megoldási javaslat által érintett település-ek listája Alattyán, Jánoshida, Jászágó, Jászalsószentgyörgy, Jászapáti, Jászárokszállás, Jászboldogháza, Jászdózsa, Jászfelsőszentgyörgy, Jászfényszaru, Jászivány, Jászjákóhalma, Jászkisér, Jászladány, Jászszentandrás, Jásztelek, Pusztamonostor Magyará-zatra szoruló fogalmak Allokáció Támogatási intenzitások Megoldási javaslat összes becsült költsége 3600000 EUR Vállalkozások % Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága 1800000 EUR Non-profit szervezetek % Megvalósítás során támogatható maximális projektméret EUR Önkormányzatok % Megvalósítás során támogatható minimális projektméret EUR Egyházak % Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megvalósítás során várható kérelmek száma db % Természetes személyek 141

A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Megoldási javaslatok 30/52 Kód: ÉA-27-GF-A-02 Sorszám: 3132 Prioritás: Helyi mezőgazdasági ágazatok fejlesztése Intézkedés: Mezőgazdasági helyi termékek piacra jutása, feldolgozása, marketing fejlesztése Szektor/fejlesztési téma: Mezőgazdaság, erdő-, hal-, vadgazdálkodás Helyzet/ adottság A térség jó adottságú területein a gazdálkodás terméseredményei jók, kiválóak. A mezőgazdasági termelők hagyományosan szántóföldi növények termeléséből élnek. A termelési színvonal nagyüzemeknek, kis-és középvállalkozásoknak és magángazdálkodóknak köszönhető. Ezek mellett a kistermelők, aki a Jászságra jellemző növényt, kertészeti terméket szeretnék termeszteni, a régi hagyományokat megtartani. Probléma/ lehetőség A kistérségi mezőgazdaság átlagosnál nagyobb szerepét néhány megmaradt, tőkeerős nagyüzemének, középvállalkozásnak köszönheti. Ezzel egy időben a kisebb termelők háttérbe szorultak a termékeikkel, ezeket lehetne támogatni. A zöldségtermesztés és a biotermékek fontos kitörési pont lehet. Megoldási javaslat A jászsági növénytermesztésre jellemző minőségi termeléshez szükséges feltételrendszerek kialakítása érdekében kisebb beruházások támogatása a cél. Az ökológiai gazdálkodás képes teljesíteni a szigorodó élelmiszer-biztonsági követelményeket és megfelelni a fokozódó fogyasztói tudatosságnak, ezért ennek a kiszélesítése is megoldást jelenthet a problémákra. Érdemes a hagyományt és a minőséget megőrizni, kiterjeszteni és a termelési feltételeket javítani, ugyanakkor a feldolgozás segítésének is fontos prioritásnak kell lenni e területen. Várható eredmény A Jászság egyes településein igen gyakori a fóliás kertészet (elsősorban paprika, paradicsom, kismértékben uborka), ezen kívül az egész térségre jellemző, s térségi specialitássá válik a hagyma- és dinnyetermesztés. A kisebb beruházások hatására a kisebb termelők is nagyobb piaci szerephez juthatnak. Támogat-ható tevékeny-ségek Forrás ÚMVP - 1. Intézkedéscsoport - 121 A mezőgazdasági üzemek korszerűsítése Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 142

Megoldási javaslatok 30/52 Kód: ÉA-27-GF-A-02 Sorszám: 3132 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Megoldási javaslatok 30/52 Kód: ÉA-27-GF-A-02 Sorszám: 3132 Jogcímcs. ÚMVP, de nem LEADER Hátrányos Megoldási javaslat által érintett település-ek listája Alattyán, Jánoshida, Jászágó, Jászalsószentgyörgy, Jászapáti, Jászárokszállás, Jászboldogháza, Jászdózsa, Jászfelsőszentgyörgy, Jászfényszaru, Jászivány, Jászjákóhalma, Jászkisér, Jászladány, Jászszentandrás, Jásztelek, Pusztamonostor Magyará-zatra szoruló fogalmak Allokáció Támogatási intenzitások Megoldási javaslat összes becsült költsége 3600000 EUR Vállalkozások % Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága 1800000 EUR Non-profit szervezetek % Megvalósítás során támogatható maximális projektméret EUR Önkormányzatok % Megvalósítás során támogatható minimális projektméret EUR Egyházak % Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megvalósítás során várható kérelmek száma db % Természetes személyek 143

A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Megoldási javaslatok 31/52 Kód: ÉA-27-GF-2-02 Sorszám: 1379 Prioritás: Helyi mezőgazdasági ágazatok fejlesztése Intézkedés: Mezőgazdasági helyi termékek piacra jutása, feldolgozása, marketing fejlesztése Szektor/fejlesztési téma: Mezőgazdaság, erdő-, hal-, vadgazdálkodás Helyzet/ adottság A jászsági termékek piacra jutását meghatározzák a táji adottságok is, de ez a térségünkben viszonylag kedvező hazánk többi térségéhez képest. A helyi mezőgazdasági termékek mellett a boltokban kapható külföldi, vagy más hazai termékeket választják a vásárlók. A minőségi termékek fokozásával ez a helyzet javulni fog. Probléma/ lehetőség Az ár- és minőségszínvonal, illetve a minőséget veszélyeztető időjárás és túltermelés problémaként jelentkezik a helyi mezőgazdasági termékek előállítását illetően. Ezek egy része befolyásolható (pl. öntözés), vagy megfelelő marketing tevékenység megvalósításával, továbbá megfelelő piacra jutási üzleti terv készítésével. A jelölt 12 településre jellemző, hogy nincs egységes megjelenésük és nem megfelelő a marketing. Megoldási javaslat A helyi mezőgazdasági termékeket megfelelő marketing tevékenységgel és egységes piacra jutási javaslat kidolgozásával megfelelő színvonalúra lehet emelni a térségben, melyeket többek között megfelelő kiadványok, szóróanyagok, honlapok, új csomagolástechnika megtervezésével lehet elérni. A kisebb vállalkozások Jászságra jellemző termékeit kell megfelelően népszerűsíteni és főként a helyi fogyasztókhoz eljuttatni. Várható eredmény A helyi közösség településein élő lakosság és tágabb körben a megyei, régiós lakosság megfelelő minőségű helyi termékhez jut hozzá, a vállalkozások megélhetési biztonsága az új piacok felkutatásával és megfelelő marketing tevékenységgel megszilárdítható. Támogat-ható tevékeny-ségek Kiadvány készítés (80%), Marketing tevékenység (90%), Vhr (23/2007 FVM rendelet) 31. § alapján elszámolható egyéb kiadások Forrás ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 144

Megoldási javaslatok 31/52 Kód: ÉA-27-GF-2-02 Sorszám: 1379 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Megoldási javaslatok 31/52 Kód: ÉA-27-GF-2-02 Sorszám: 1379 Jogcímcs. LEADER - Vállalkozási alapú fejlesztés Hátrányos Nem speciálisan hátrányos helyzetű településekre vonatkozó megoldási javaslat Megoldási javaslat által érintett település-ek listája Alattyán, Jánoshida, Jászalsószentgyörgy, Jászapáti, Jászárokszállás, Jászboldogháza, Jászdózsa, Jászfényszaru, Jászjákóhalma, Jászszentandrás, Jásztelek, Pusztamonostor Magyará-zatra szoruló fogalmak Allokáció Támogatási intenzitások Megoldási javaslat összes becsült költsége 111170 EUR Vállalkozások 60% Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága 55585 EUR Non-profit szervezetek % Megvalósítás során támogatható maximális projektméret 10000 EUR Önkormányzatok % Megvalósítás során támogatható minimális projektméret 4500 EUR Egyházak % Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megvalósítás során várható kérelmek száma 10 db Természetes személyek % 145

A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Megoldási javaslatok 32/52 Kód: ÉA-27-GF-2-01 Sorszám: 1378 Prioritás: Helyi mezőgazdasági ágazatok fejlesztése Intézkedés: Mezőgazdasági helyi termékek piacra jutása, feldolgozása, marketing fejlesztése Szektor/fejlesztési téma: Mezőgazdaság, erdő-, hal-, vadgazdálkodás Helyzet/ adottság A jászsági hátrányos helyzetű településeiről kikerülő termékek piacra jutását meghatározzák a táji adottságok is, de ez a térségünkben viszonylag kedvező hazánk többi térségéhez képest. A helyi mezőgazdasági termékek mellett a boltokban kapható külföldi, vagy más hazai termékeket választják a vásárlók. A minőségi termékek fokozásával ez a helyzet javulni fog. Probléma/ lehetőség Az ár- és minőségszínvonal, illetve a minőséget veszélyeztető időjárás és túltermelés problémaként jelentkezik a helyi mezőgazdasági termékek előállítását illetően. Ezek egy része befolyásolható (pl. öntözés), vagy megfelelő marketing tevékenység megvalósításával, továbbá megfelelő piacra jutási üzleti terv készítésével. Megoldási javaslat A helyi mezőgazdasági termékeket megfelelő marketing tevékenységgel és egységes piacra jutási javaslat kidolgozásával megfelelő színvonalúra lehet emelni a térségben, melyeket többek között megfelelő kiadványok, szóróanyagok, honlapok, új csomagolástechnika megtervezésével lehet elérni. A kisebb vállalkozások Jászságra jellemző termékeit kell megfelelően népszerűsíteni és főként a helyi fogyasztókhoz eljuttatni. Várható eredmény A hátrányos helyzetű településeken és a többi jász településen élő lakosság megfelelő minőségű helyi termékhez jut hozzá, a vállalkozások megélhetési biztonsága az új piacok felkutatásával és megfelelő marketing tevékenységgel megszilárdítható. Támogat-ható tevékeny-ségek Kiadvány készítés (80%), Marketing tevékenység (90%), Vhr (23/2007 FVM rendelet) 31. § alapján elszámolható egyéb kiadások Forrás ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 146

Megoldási javaslatok 32/52 Kód: ÉA-27-GF-2-01 Sorszám: 1378 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Megoldási javaslatok 32/52 Kód: ÉA-27-GF-2-01 Sorszám: 1378 Jogcímcs. LEADER - Vállalkozási alapú fejlesztés Hátrányos Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat Megoldási javaslat által érintett település-ek listája Jászágó, Jászfelsőszentgyörgy, Jászivány, Jászkisér, Jászladány Magyará-zatra szoruló fogalmak Allokáció Támogatási intenzitások Megoldási javaslat összes becsült költsége 41867 EUR Vállalkozások 65% Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága 25120 EUR Non-profit szervezetek % Megvalósítás során támogatható maximális projektméret 10000 EUR Önkormányzatok % Megvalósítás során támogatható minimális projektméret 4500 EUR Egyházak % Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megvalósítás során várható kérelmek száma 5 db Természetes személyek % 147

A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Megoldási javaslatok 33/52 Kód: ÉA-27-GF-B-02 Sorszám: 3140 Prioritás: Helyi turizmus ágazat fejlesztése Intézkedés: Turisztikai tevékenységek ösztönzése Szektor/fejlesztési téma: Egyéb szolgáltatás Helyzet/ adottság Termál- és/vagy gyógyvizű strandok Jászszentandrás, Jászárokszállás, Jászapáti és Jászboldogháza településeken vannak. A strandok hiányosságai között megállapítható a leromlott állapot, mely teljes rekonstrukciót kíván, korszerűsítés és a kulturált kiszolgáló egységek kialakítása, parkosítás szükséges. Probléma/ lehetőség A térségben meglévő strandok és kempingek fejlesztésre szorulnak, végeztek az utóbbi években elég sok beruházást, de még mindig nem megfelelő színvonalúak, amivel a vendéglétszámot számottevően növelni lehetne. A kiszolgáló helyiségek leromlott állapotban vannak és a környezet szépítését (pl. parkosítás, parkolók, pihenőhelyek kialakítása) is el lehetne végezni. Megoldási javaslat A hazai és külföldi vendéglétszám évek óta országos tendenciaként csökken a térségünkben is, de a termál- és gyógy-turisztikai szolgáltatások színvonalának javításával a térség idegenforgalma jelentősen javulni fog. A meglévő strandok és kempingek fejlesztése szükséges pl. vízforgató berendezések, kiszolgáló létesítmények korszerűsítése, parkosítás, parkolás feltételeinek javítása, infrastrukturális fejlesztések, stb., továbbá a hatékony marketing lehetőségek tárát is igénybe kell venni. Várható eredmény Az idegenforgalom erősödik a térségben és a vendégéjszakák száma és a térségbe érkező turisták száma 3-5 %-kal növekedni fog. Színvonalasabb kiszolgálásban lesz részük a turistáknak. Támogat-ható tevékeny-ségek Forrás EAOP - 3. Prioritás - A turisztikai potenciál e Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 148

Megoldási javaslatok 33/52 Kód: ÉA-27-GF-B-02 Sorszám: 3140 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Megoldási javaslatok 33/52 Kód: ÉA-27-GF-B-02 Sorszám: 3140 Jogcímcs. Nem ÚMVP Hátrányos Megoldási javaslat által érintett település-ek listája Jászapáti, Jászárokszállás, Jászboldogháza, Jászszentandrás Magyará-zatra szoruló fogalmak Allokáció Támogatási intenzitások Megoldási javaslat összes becsült költsége 2700000 EUR Vállalkozások % Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága 1350000 EUR Non-profit szervezetek % Megvalósítás során támogatható maximális projektméret EUR Önkormányzatok % Megvalósítás során támogatható minimális projektméret EUR Egyházak % Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megvalósítás során várható kérelmek száma db % Természetes személyek 149

A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Megoldási javaslatok 34/52 Kód: ÉA-27-GF-A-04 Sorszám: 1387 Prioritás: Helyi turizmus ágazat fejlesztése Intézkedés: Turisztikai tevékenységek ösztönzése Szektor/fejlesztési téma: Szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás Helyzet/ adottság A falusi- agro- és ökoturizmus a felsorolt 10 jász településen jelentősen erősödött az utóbbi tíz évben. A belföldi vendégek száma egyre gyarapodik (pl. Jászszentandrás, Jásztelek), mely visszavezethető az urbánus, stresszes életforma következtében növekvő vonzerőt jelentő vidék zavartalan nyugalmára és vele együtt az aktív pihenésre. A helyi termékek és a helyi adottságokból adódó vidéki lehetőségek kiaknázatlanok. Probléma/ lehetőség A falusi szállásférőhelyek száma, az ifjúsági turizmus és a lovas, horgász, vadász turizmus nincs megfelelően kihasználva a településeken. Jászszentandrás és Jászboldogháza a termálturizmus révén kiemelkedik, de a falusi- és ökoturizmus nem jellemző a településekre, pedig pl. Jászdózsa, Alattyán, Jánoshida a természeti, falusias adottságokra jobban építhetne. Nincsenek jó szolgáltató helyek kialakítva (pl. szállások) Megoldási javaslat A 10 jász település falusi-, agro- és ökoturisztikai szolgáltatásainak élénkítése reálisan kitűzhető cél, melyet a vállalkozások, magánszállásadó férőhelyeinek növelésével, a falusi és ifjúsági szállások színvonalának emelésével könnyedén elérhető. A gasztronómiai-, lovas-, vadász-, horgászturizmus komplex szolgáltatásaira való igény a turisták körében meg van. A kínálat egyedi, a helyekre jellemző bővítésével, minőségi megújításával a turizmusból származó bevétel növelhető. Várható eredmény A vidéki élet értékeinek bemutatására a falusi-, ago- és ökoturizmus feltételrendszerének fejlesztése, a kínálat programszerűségének javítása kínál lehetőséget. A térségben a vendégszobák gyarapodni fognak és a szolgáltatások fejlesztése is megtörténik (felújítások, bővítések, bútorbeszerzések, játéktér, foglalkoztató terek, kerti bútorok, medencék stb.) Továbbá igényes, térségre jellemző lovas- vadász- és horgász szolgáltató helyek jönnek létre, újulnak meg. Támogat-ható tevékeny-ségek Forrás ÚMVP - 3. Intézkedéscsoport - 313 A turisztikai tevékenységek ösztönzése Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 150

Megoldási javaslatok 34/52 Kód: ÉA-27-GF-A-04 Sorszám: 1387 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Megoldási javaslatok 34/52 Kód: ÉA-27-GF-A-04 Sorszám: 1387 Jogcímcs. ÚMVP, de nem LEADER Hátrányos Nem speciálisan hátrányos helyzetű településekre vonatkozó megoldási javaslat Megoldási javaslat által érintett település-ek listája Alattyán, Jánoshida, Jászalsószentgyörgy, Jászboldogháza, Jászdózsa, Jászfényszaru, Jászjákóhalma, Jászszentandrás, Jásztelek, Pusztamonostor Magyará-zatra szoruló fogalmak Allokáció Támogatási intenzitások Megoldási javaslat összes becsült költsége 815000 EUR Vállalkozások 60% Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága 448536 EUR Non-profit szervezetek 100% Megvalósítás során támogatható maximális projektméret 30000 EUR Önkormányzatok 100% Megvalósítás során támogatható minimális projektméret 4500 EUR Egyházak % Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megvalósítás során várható kérelmek száma 27 db Természetes személyek 60% 151

A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Megoldási javaslatok 35/52 Kód: ÉA-27-GF-A-03 Sorszám: 1386 Prioritás: Helyi turizmus ágazat fejlesztése Intézkedés: Turisztikai tevékenységek ösztönzése Szektor/fejlesztési téma: Szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás Helyzet/ adottság A falusi- agro- és ökoturizmus az 5 hátrányos helyzetű településen jelentősen erősödött az utóbbi tíz évben. A belföldi vendégek száma egyre gyarapodik, mely visszavezethető az urbánus, stresszes életforma következtében növekvő vonzerőt jelentő vidék zavartalan nyugalmára és vele együtt az aktív pihenésre. A helyi termékek és a helyi adottságokból adódó vidéki lehetőségek kiaknázatlanok. Probléma/ lehetőség A falusi szállásférőhelyek száma, az ifjúsági turizmus és a lovas, horgász, vadász turizmus nincs megfelelően kihasználva a hátrányos helyzetű településeken. Jászkisér pl. a horgászatban élen jár, de az ökoturizmus nem jellemző a településekre, pedig Jászágó, Jászfelsőszentgyörgy Jászivány is a természeti, falusias adottságokra építhetne. Nincsenek megfelelő szolgáltató helyek kialakítva (vendéglátóhelyek, szállások, Megoldási javaslat A hátrányos helyzetű jász települések falusi-, agro- és ökoturisztikai szolgáltatásainak élénkítése reálisan kitűzhető cél, melyet a vállalkozások, magánszállásadó férőhelyeinek növelésével, a falusi és ifjúsági szállások színvonalának emelésével könnyedén elérhető. A gasztronómiai-, lovas-, vadász-, horgászturizmus komplex szolgáltatásaira való igény a turisták körében meg van. A kínálat egyedi, a helyekre jellemző bővítésével, minőségi megújításával a turizmusból származó bevétel növelhető. Várható eredmény A vidéki élet értékeinek bemutatására a falusi-, ago- és ökoturizmus feltételrendszerének fejlesztése, a kínálat programszerűségének javítása kínál lehetőséget. A térségben a vendégszobák gyarapodni fognak és a szolgáltatások fejlesztése is megtörténik (felújítások, bővítések, bútorbeszerzések, játszóeszközök, tűzrakóhelyek, kertibútorok, medencék stb.) Továbbá igényes, térségre jellemző lovas- vadász- és horgász szolgáltató helyek jönnek létre, újulnak meg. Támogat-ható tevékeny-ségek Forrás ÚMVP - 3. Intézkedéscsoport - 313 A turisztikai tevékenységek ösztönzése Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 152

Megoldási javaslatok 35/52 Kód: ÉA-27-GF-A-03 Sorszám: 1386 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Megoldási javaslatok 35/52 Kód: ÉA-27-GF-A-03 Sorszám: 1386 Jogcímcs. ÚMVP, de nem LEADER Hátrányos Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat Megoldási javaslat által érintett település-ek listája Jászágó, Jászfelsőszentgyörgy, Jászivány, Jászkisér, Jászladány Magyará-zatra szoruló fogalmak Allokáció Támogatási intenzitások Megoldási javaslat összes becsült költsége 500000 EUR Vállalkozások 65% Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága 318751 EUR Non-profit szervezetek 100% Megvalósítás során támogatható maximális projektméret 30000 EUR Önkormányzatok 100% Megvalósítás során támogatható minimális projektméret 4500 EUR Egyházak % Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megvalósítás során várható kérelmek száma 15 db Természetes személyek 65% 153

A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Megoldási javaslatok 36/52 Kód: ÉA-27-GF-2-05 Sorszám: 6599 Prioritás: Helyi turizmus ágazat fejlesztése Intézkedés: Turisztikai tevékenységek ösztönzése Szektor/fejlesztési téma: Egyéb tevékenység Helyzet/ adottság A térségben lévő termál- és gyógyturizmushoz, valamint a horgász és lovas turizmushoz kapcsolóan a 10 jász településeken is megnövekedett az igény a belföldi és külföldi vendégek körében az igényesen kialakított szállások és szolgáltatások iránt. A helyi adottságokból adódó vidéki lehetőségek kiaknázatlanok, az öko- és természetközeli turizmusra alkalmasak a települések. Probléma/ lehetőség A kereskedelmi és fizetővendéglátó szálláshelyek iránti kereslet nincs megfelelően kihasználva a településeken, Jászapáti, Jászárokszállás, Jászszentandrás és Jászboldogháza a termálturizmus révén kiemelkedik. Az éttermek, büfék szolgáltatásai fejlesztésre szorulnak. Megoldási javaslat A 10 jász településen a meglévő és új kereskedelmi és fizetővendéglátó szálláshelyeinek kialakítása (1-3 napraforgós minősítésig), fejlesztése, bővítése reálisan kitűzhető cél. A min. II. és III. osztályú panziókra, üdülőházakra, apartmanokra, min. I. és II. osztályú kempingekre egyre nagyobb igény van. A vendéglátóhelyiségek, büfék, cukrászdák fejlesztése, bővítése is megvalósítható. A kínálat egyedi, a helyekre jellemző bővítésével, minőségi megújításával a turizmusból származó bevétel növelhető. A termál- és/vagy gyógyvízzel rendelkező strandok kisebb léptékű fejlesztései (pl. parkoló, kiszolgáló utak, öltözők, szociális blokkok), valamint kútfúrás vagy tisztítás támogatható, melyet önmagában az ÉAOP-ból nem tudnak elérni. Várható eredmény A vidéki élet értékeinek bemutatására a turizmus feltételrendszerének fejlesztése, a kínálat programszerűségének javítása kínál lehetőséget. A térségben a vendégszobák gyarapodni fognak és a szolgáltatások fejlesztése is megtörténik (felújítások, bővítések, bútorbeszerzések, kerti eszközök stb.). Továbbá igényes, térségre jellemző vendéglátóhelyiségek jönnek létre, újulnak meg. A srandok kisebb fejlesztése is megvalósulhat, melllyel a vendégek jobb kiszolgálásban részesülhetnek. Támogat-ható tevékeny-ségek Eszközbeszerzés (90%), Építés, felújítás (100%), Ingatlanhoz kapcsolódó kisléptékű infrastruktúra-fejlesztések (80%), Minőség- és környezetirányítási rendszerek, szabványok bevezetése, Vhr (23/2007 FVM rendelet) 31. § alapján elszámolható egyéb kiadások Forrás ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 154

Megoldási javaslatok 36/52 Kód: ÉA-27-GF-2-05 Sorszám: 6599 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Megoldási javaslatok 36/52 Kód: ÉA-27-GF-2-05 Sorszám: 6599 Jogcímcs. LEADER - Vállalkozási alapú fejlesztés Hátrányos Nem speciálisan hátrányos helyzetű településekre vonatkozó megoldási javaslat Megoldási javaslat által érintett település-ek listája Alattyán, Jánoshida, Jászalsószentgyörgy, Jászapáti, Jászárokszállás, Jászboldogháza, Jászdózsa, Jászfényszaru, Jászjákóhalma, Jászszentandrás, Jásztelek, Pusztamonostor Magyará-zatra szoruló fogalmak Allokáció Támogatási intenzitások Megoldási javaslat összes becsült költsége 526700 EUR Vállalkozások 60% Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága 284177 EUR Non-profit szervezetek 65% Megvalósítás során támogatható maximális projektméret 40000 EUR Önkormányzatok 65% Megvalósítás során támogatható minimális projektméret 4500 EUR Egyházak % Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megvalósítás során várható kérelmek száma 15 db Természetes személyek 65% 155

A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Megoldási javaslatok 37/52 Kód: ÉA-27-GF-2-03 Sorszám: 1382 Prioritás: Helyi turizmus ágazat fejlesztése Intézkedés: Turisztikai tevékenységek ösztönzése Szektor/fejlesztési téma: Egyéb tevékenység Helyzet/ adottság A térségben lévő termál- és gyógyturizmushoz, valamint a horgász és lovas turizmushoz kapcsolóan az 5 hátrányos helyzetű településeken is megnövekedett az igény a belföldi és külföldi vendégek körében az igényesen kialakított szállások és szolgáltatások iránt. A helyi adottságokból adódó vidéki lehetőségek kiaknázatlanok, az öko- és természetközeli turizmusra alkalmasak a települések. Probléma/ lehetőség A kereskedelmi és fizetővendéglátó szálláshelyek iránti kereslet nincs megfelelően kihasználva a hátrányos helyzetű településeken. Jászkisér pl. a horgászatban élen jár, de az ökoturizmus nem jellemző a településekre, pedig Jászágó, Jászfelsőszentgyörgy Jászivány is a természeti, falusias adottságokra építhetne. Az éttermek, büfék szolgáltatásai fejlesztésre szorulnak. Megoldási javaslat A hátrányos helyzetű jász települések meglévő és új kereskedelmi és fizetővendéglátó szálláshelyeinek kialakítása, fejlesztése, bővítése reálisan kitűzhető cél. A min. II. és III. osztályú panziókra, üdülőházakra, apartmanokra, min. I. és II. osztályú kempingekre egyre nagyobb igény van. A vendéglátóhelyiségek, büfék, cukrászdák fejlesztése, bővítése is megvalósítható. A kínálat egyedi, a helyekre jellemző bővítésével, minőségi megújításával a turizmusból származó bevétel növelhető. Falusi turizmus fejlesztése 3 napraforgóig. Várható eredmény A vidéki élet értékeinek bemutatására a turizmus feltételrendszerének fejlesztése, a kínálat programszerűségének javítása kínál lehetőséget. A térségben a vendégszobák gyarapodni fognak és a szolgáltatások fejlesztése is megtörténik (felújítások, bővítések, bútorbeszerzések, kerti eszközök stb.). Továbbá igényes, térségre jellemző vendéglátóhelyiségek jönnek létre, újulnak meg. Támogat-ható tevékeny-ségek Eszközbeszerzés (90%), Építés, felújítás (100%), Ingatlanhoz kapcsolódó kisléptékű infrastruktúra-fejlesztések (80%), Minőség- és környezetirányítási rendszerek, szabványok bevezetése, Vhr (23/2007 FVM rendelet) 31. § alapján elszámolható egyéb kiadások Forrás ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 156

Megoldási javaslatok 37/52 Kód: ÉA-27-GF-2-03 Sorszám: 1382 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Megoldási javaslatok 37/52 Kód: ÉA-27-GF-2-03 Sorszám: 1382 Jogcímcs. LEADER - Vállalkozási alapú fejlesztés Hátrányos Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat Megoldási javaslat által érintett település-ek listája Jászágó, Jászfelsőszentgyörgy, Jászivány, Jászkisér, Jászladány Magyará-zatra szoruló fogalmak Allokáció Támogatási intenzitások Megoldási javaslat összes becsült költsége 214038 EUR Vállalkozások 65% Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága 128423 EUR Non-profit szervezetek 65% Megvalósítás során támogatható maximális projektméret 40000 EUR Önkormányzatok 65% Megvalósítás során támogatható minimális projektméret 4500 EUR Egyházak % Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megvalósítás során várható kérelmek száma 8 db Természetes személyek 65% 157

A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Megoldási javaslatok 38/52 Kód: ÉA-27-SzF-4-02 Sorszám: 1385 Prioritás: Helyi turizmus ágazat fejlesztése Intézkedés: Kulturális és gasztronómiai turizmus fejlesztése Szektor/fejlesztési téma: Kultúra Helyzet/ adottság A kulturális turizmus alapját a Jászság kulturális intézményei, építészeti alkotásai, műemlékei és régészeti lelőhelyei szolgáltatják. A jász népi kultúra megőrzésére és bemutatására több településen is látogatható tájház (Jásztelek, Jászdózsa), illetve helytörténeti gyűjtemény (Jászapáti, Jászboldogháza, Jászfényszaru, Jászjákóhalma, Jászszentandrás, Alattyán), tanyamúzeum (Jászapáti), Jász-ház (Jászárokszállás). Az egyes kulturális rendezvényeket gyakran összekötik a falvakban valamilyen gasztronómiai élmény megvalósításával. Probléma/ lehetőség A kulturális rendezvényeket nem propagálják, reklámozzák az érintettek kellőképpen a térségben és nagyobb körben. Mivel nem megfelelő a marketing tevékenység, ezért kevesen látogatják a rendezvényeket, pedig ezek egyre nagyobb számban jelennek meg. Gasztronómiai hagyományokkal rendelkezik a térség (pl. kakasfőzés, pörkölttorta készítés), de sokkal jobban ki lehetne az adottságokat használni. Megoldási javaslat A kulturális rendezvények, falunapok, fesztiválok (pl. Hagymanap, Gazdanap, Jászsági Randevú, Árokszállási Nyár, Jász Világtalálkozó, Néptánc rendezvények) színvonalasabbá tétele érdekében támogatást kell nyújtani a civil szervezetek, vállalkozások, önkormányzatok számára, összefogásra kell ösztönözni a kulturális turizmusban érintetteket. A gasztronómia terén is a hazai és a külföldi vendégek is egyaránt megkövetelik a magas színvonalú, minőségi ellátást. A kultúra és a gasztronómia összekapcsolása sikeres párosítás és sok turistát, illetve helyi lakost vonz. Várható eredmény A kulturális tradíciók közül kiemelendő a – már keveredett etnikai alapokon nyugvó, de mindenképp a régmúltra visszamenő és éppen a fenyegetettség idején megtartott, megerősített – jász identitástudat, a jász öntudat. A kulturális fesztiválok, falunapok, rendezvények száma emelkedi fog a hátrányos helyzetű településeken és a jász gasztronómiai hagyományokat is fel lesznek elevenítve. Támogat-ható tevékeny-ségek Eszközbeszerzés (20%), Ingatlanhoz kapcsolódó kisléptékű infrastruktúra-fejlesztések (20%), Marketing tevékenység (30%), Rendezvény, Vhr (23/2007 FVM rendelet) 31. § alapján elszámolható egyéb kiadások Forrás ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 158

Megoldási javaslatok 38/52 Kód: ÉA-27-SzF-4-02 Sorszám: 1385 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Megoldási javaslatok 38/52 Kód: ÉA-27-SzF-4-02 Sorszám: 1385 Jogcímcs. LEADER - Rendezvény Hátrányos Nem speciálisan hátrányos helyzetű településekre vonatkozó megoldási javaslat Megoldási javaslat által érintett település-ek listája Alattyán, Jánoshida, Jászalsószentgyörgy, Jászapáti, Jászárokszállás, Jászboldogháza, Jászdózsa, Jászfényszaru, Jászjákóhalma, Jászszentandrás, Jásztelek, Pusztamonostor Magyará-zatra szoruló fogalmak Allokáció Támogatási intenzitások Megoldási javaslat összes becsült költsége 150000 EUR Vállalkozások 60% Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága 108844 EUR Non-profit szervezetek 80% Megvalósítás során támogatható maximális projektméret 20000 EUR Önkormányzatok 100% Megvalósítás során támogatható minimális projektméret 4500 EUR Egyházak 80% Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megvalósítás során várható kérelmek száma 15 db Természetes személyek 60% 159

A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Megoldási javaslatok 39/52 Kód: ÉA-27-SzF-4-01 Sorszám: 1384 Prioritás: Helyi turizmus ágazat fejlesztése Intézkedés: Kulturális és gasztronómiai turizmus fejlesztése Szektor/fejlesztési téma: Kultúra Helyzet/ adottság A kulturális turizmus alapját a Jászság kulturális intézményei, építészeti alkotásai, műemlékei és régészeti lelőhelyei szolgáltatják. A jász népi kultúra megőrzésére és bemutatására több településen is látogatható tájház (Jászágó, Jászladány), illetve helytörténeti gyűjtemény (Jászkisér), iskolatörténeti gyűjtemény (Jászágó). Az egyes kulturális rendezvényeket gyakran összekötik a falvakban valamilyen gasztronómiai élmény megvalósításával. Probléma/ lehetőség A kulturális rendezvényeket nem propagálják, reklámozzák az érintettek kellőképpen a térségben és nagyobb körben. Mivel nem megfelelő a marketing tevékenység, ezért kevesen látogatják a rendezvényeket, pedig ezek egyre nagyobb számban jelennek meg. Gasztronómiai hagyományokkal rendelkezik a térség (pl. hagymanap), de sokkal jobban ki lehetne az adottságokat használni. Megoldási javaslat A kulturális rendezvények, falunapok, fesztiválok színvonalasabbá tétele érdekében támogatást kell nyújtani a civil szervezetek, vállalkozások, önkormányzatok számára, összefogásra kell ösztönözni a kulturális turizmusban érintetteket. A gasztronómia terén is a hazai és a külföldi vendégek is egyaránt megkövetelik a magas színvonalú, minőségi ellátást. A kultúra és a gasztronómia összekapcsolása sikeres párosítás és sok turistát, illetve helyi lakost vonz. Várható eredmény A kulturális tradíciók közül kiemelendő a – már keveredett etnikai alapokon nyugvó, de mindenképp a régmúltra visszamenő és éppen a fenyegetettség idején megtartott, megerősített – jász identitástudat, a jász öntudat. A kulturális fesztiválok, falunapok, rendezvények száma emelkedi fog a hátrányos helyzetű településeken és a jász gasztronómiai hagyományokat is fel lesznek elevenítve. Támogat-ható tevékeny-ségek Eszközbeszerzés (20%), Ingatlanhoz kapcsolódó kisléptékű infrastruktúra-fejlesztések (20%), Marketing tevékenység (30%), Rendezvény, Vhr (23/2007 FVM rendelet) 31. § alapján elszámolható egyéb kiadások Forrás ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 160

Megoldási javaslatok 39/52 Kód: ÉA-27-SzF-4-01 Sorszám: 1384 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Megoldási javaslatok 39/52 Kód: ÉA-27-SzF-4-01 Sorszám: 1384 Jogcímcs. LEADER - Rendezvény Hátrányos Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat Megoldási javaslat által érintett település-ek listája Jászágó, Jászfelsőszentgyörgy, Jászivány, Jászkisér, Jászladány Magyará-zatra szoruló fogalmak Allokáció Támogatási intenzitások Megoldási javaslat összes becsült költsége 60000 EUR Vállalkozások 65% Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága 49187 EUR Non-profit szervezetek 80% Megvalósítás során támogatható maximális projektméret 20000 EUR Önkormányzatok 100% Megvalósítás során támogatható minimális projektméret 4500 EUR Egyházak 80% Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megvalósítás során várható kérelmek száma 8 db Természetes személyek 65% 161

A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Megoldási javaslatok 40/52 Kód: ÉA-27-SzF-B-18 Sorszám: 3287 Prioritás: Helyi örökségek megőrzése, fejlesztése Intézkedés: Természeti örökségek megőrzése Szektor/fejlesztési téma: Természeti adottságok Helyzet/ adottság A jászsági településekre jellemző, hogy vannak felhagyott agyagbánya gödrök, ezek esztétikai kinézete nem megfelelő némely esetben. A vizek elvezetése, esetleg a terület szemetessége problémákat okoz. Pl. Alattyán, Jánoshida, Jászapáti, Jászjákóhalma településeket érinti ez a probléma. Probléma/ lehetőség Az ökológiai rendszerek védelme fontos a lakosság egészségi állapota és gazdaság szempontjából is. A rehabilitációkra szükség van, ezek hasznosítás pihenőparkként sok problémát megoldana a térségben. Megoldási javaslat A bányagödrök és elhanyagolt, roncsolt területek rehabilitációjának megvalósítása a cél. A települések nagy része rendelkezik ezekhez megfelelő tervekkel. Ezen területek pihenőparkként, horgásztóként való hasznosítása az elképzelhető. Várható eredmény Kulturált, esztétikus szórakozási, szabadidős területek alakulnának ki. Támogat-ható tevékeny-ségek Forrás KEOP - 3. prioritás - Természeti értékeink jó kezelése Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 162

Megoldási javaslatok 40/52 Kód: ÉA-27-SzF-B-18 Sorszám: 3287 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Megoldási javaslatok 40/52 Kód: ÉA-27-SzF-B-18 Sorszám: 3287 Jogcímcs. Nem ÚMVP Hátrányos Megoldási javaslat által érintett település-ek listája Alattyán, Jánoshida, Jászágó, Jászalsószentgyörgy, Jászapáti, Jászárokszállás, Jászboldogháza, Jászdózsa, Jászfelsőszentgyörgy, Jászfényszaru, Jászivány, Jászjákóhalma, Jászkisér, Jászladány, Jászszentandrás, Jásztelek, Pusztamonostor Magyará-zatra szoruló fogalmak Allokáció Támogatási intenzitások Megoldási javaslat összes becsült költsége 3000000 EUR Vállalkozások % Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága 1500000 EUR Non-profit szervezetek % Megvalósítás során támogatható maximális projektméret EUR Önkormányzatok % Megvalósítás során támogatható minimális projektméret EUR Egyházak % Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megvalósítás során várható kérelmek száma db % Természetes személyek 163

A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Megoldási javaslatok 41/52 Kód: ÉA-27-SzF-1-04 Sorszám: 1407 Prioritás: Helyi örökségek megőrzése, fejlesztése Intézkedés: Természeti örökségek megőrzése Szektor/fejlesztési téma: Természeti adottságok Helyzet/ adottság A kisvárosi és vidéki életlehetőségek, a települési környezet, valamint a környezeti elemek illetve táji, természeti értékek aktív védelme egyaránt összefügg az életminőség, a lakossági közérzet javításával. A Jászság települései (pl. Jánoshida, Jásztelek-Pusztamizsei erdő, gyepek, legelők; Zagyva árterek; Berki erdő) rendelkezik számtalan természeti adottsággal, melyek jelenleg kiaknázatlanok. Probléma/ lehetőség A természeti adottságokból fakadó adottságokat kellene kihasználni a településeken. A valamilyen szempontból megőrzendő természetvédelmi területek nincsenek kellően bemutatva, sokan nem is tudnak a körülöttük lévő értékekről; de számtalan olyan érték is van, ami nincs védetté nyilvánítva, de pl. a gyerekek oktatását segítené. A Jászság madárvédelmi szempontból is jelentős, ez sem kap kellő figyelmet. Megoldási javaslat A településeken megtalálható védett természet értékeinek felkutatása, bemutatása, a térség állat- és növényvilágának megismerése, megismertetése információs táblarendszereken, kiadványokon, honlapokon keresztül. Olyan, eddig még nem védett területek, régészeti lelőhelyek bemutatása állat- és növény megfigyelőhelyek, pihenőhelyek kialakításával. Várható eredmény A térség értékes (akár még nem védett) természeti területeinek bemutatása akár kapcsolódva a tematikus utakhoz; korszerű információs rendszer kialakítása, kiadványok, honlapok készítése megvalósulna. Ezzel jelentősen hozzájárulnánk az itt élők és a térségbe látogatók környezettudatosságának növeléséhez, ami egyben a természeti értékek hosszú távú védelmének záloga is és méltó bemutatása. Támogat-ható tevékeny-ségek Eszközbeszerzés (20%), Építés, felújítás, Vhr (23/2007 FVM rendelet) 31. § alapján elszámolható egyéb kiadások Forrás ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 164

Megoldási javaslatok 41/52 Kód: ÉA-27-SzF-1-04 Sorszám: 1407 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Megoldási javaslatok 41/52 Kód: ÉA-27-SzF-1-04 Sorszám: 1407 Jogcímcs. LEADER - Közhasznú fejlesztés Hátrányos Nem speciálisan hátrányos helyzetű településekre vonatkozó megoldási javaslat Megoldási javaslat által érintett település-ek listája Alattyán, Jánoshida, Jászalsószentgyörgy, Jászapáti, Jászárokszállás, Jászboldogháza, Jászdózsa, Jászfényszaru, Jászjákóhalma, Jászszentandrás, Jásztelek, Pusztamonostor Magyará-zatra szoruló fogalmak Allokáció Támogatási intenzitások Megoldási javaslat összes becsült költsége 155000 EUR Vállalkozások 80% Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága 105338 EUR Non-profit szervezetek 80% Megvalósítás során támogatható maximális projektméret 16500 EUR Önkormányzatok 100% Megvalósítás során támogatható minimális projektméret 4500 EUR Egyházak % Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megvalósítás során várható kérelmek száma 11 db Természetes személyek % 165

A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Megoldási javaslatok 42/52 Kód: ÉA-27-SzF-1-03 Sorszám: 1406 Prioritás: Helyi örökségek megőrzése, fejlesztése Intézkedés: Természeti örökségek megőrzése Szektor/fejlesztési téma: Természeti adottságok Helyzet/ adottság A kisvárosi és vidéki életlehetőségek, a települési környezet, valamint a környezeti elemek illetve táji, természeti értékek aktív védelme egyaránt összefügg az életminőség, a lakossági közérzet javításával. A Jászság hátrányos helyzetű települései (pl. Jásziványon van egyedül a Jászságban országos jelentőségű védett természeti terület, Jászfelsőszentgyörgy-Zagyva TT, Jászkisér-szikesek) rendelkezik számtalan természeti adottsággal, melyek jelenleg kiaknázatlanok. Probléma/ lehetőség A természeti adottságokból fakadó adottságokat kellene kihasználni a településeken. A valamilyen szempontból megőrzendő természetvédelmi területek nincsenek kellően bemutatva, sokan nem is tudnak a körülöttük lévő értékekről; de számtalan olyan érték is van, ami nincs védetté nyilvánítva, de pl. a gyerekek oktatását segítené. Megoldási javaslat A településeken megtalálható védett természet értékeinek felkutatása, bemutatása, a térség állat- és növényvilágának megismerése, megismertetése információs táblarendszereken, kiadványokon, honlapokon keresztül. Olyan, eddig még nem védett területek, régészeti lelőhelyek bemutatása állat- és növény megfigyelőhelyek, pihenőhelyek kialakításával. Várható eredmény A térség értékes (akár még nem védett) természeti területeinek bemutatása akár kapcsolódva a tematikus utakhoz; korszerű információs rendszer kialakítása, kiadványok, honlapok készítése megvalósulna. Ezzel jelentősen hozzájárulnánk az itt élők és a térségbe látogatók környezettudatosságának növeléséhez, ami egyben a természeti értékek hosszú távú védelmének záloga is és méltó bemutatása. Támogat-ható tevékeny-ségek Eszközbeszerzés (20%), Építés, felújítás, Vhr (23/2007 FVM rendelet) 31. § alapján elszámolható egyéb kiadások Forrás ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 166

Megoldási javaslatok 42/52 Kód: ÉA-27-SzF-1-03 Sorszám: 1406 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Megoldási javaslatok 42/52 Kód: ÉA-27-SzF-1-03 Sorszám: 1406 Jogcímcs. LEADER - Közhasznú fejlesztés Hátrányos Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat Megoldási javaslat által érintett település-ek listája Jászágó, Jászfelsőszentgyörgy, Jászivány, Jászkisér, Jászladány Magyará-zatra szoruló fogalmak Allokáció Támogatási intenzitások Megoldási javaslat összes becsült költsége 65000 EUR Vállalkozások 80% Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága 47603 EUR Non-profit szervezetek 80% Megvalósítás során támogatható maximális projektméret 16500 EUR Önkormányzatok 100% Megvalósítás során támogatható minimális projektméret 4500 EUR Egyházak % Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megvalósítás során várható kérelmek száma 5 db Természetes személyek % 167

A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Megoldási javaslatok 43/52 Kód: ÉA-27-SzF-A-08 Sorszám: 1397 Prioritás: Helyi örökségek megőrzése, fejlesztése Intézkedés: Vidéki örökség megőrzése Szektor/fejlesztési téma: Közmű ellátottság Helyzet/ adottság A Jászság fontos érdeke a közösségi identitását, és ezáltal jövőbeli lehetőségeit jelentős részben meghatározó értékeinek, emlékeinek, történeteinek, példáinak felkutatása és megőrzése. Számtalan műemlék templommal, kálváriával, szoborral, stb. rendelkezünk, ami nem megfelelő, nincs felújítva. Ugyanakkor abszolút vonzású, kiemelkedő értékű „attrakciókban” viszont nem túl gazdag a 9 település (Jászszentandrás emelkedik ki a templommal). A Jászsági Turisztikai desztinációk számának növelése szükséges. Probléma/ lehetőség A műemlék és műemlék jellegű, vagy a helyi védettségű épületek némelyike leromlott állapotban van. Ezeket fel lehetne újítani, visszakaphatnák a rég megérdemelt pompájukat. Az épített örökség megtekintésére kereslet van Jászságon kívüli településekről is, de a bemutatásra alkalmas infrastruktúra nincs megfelelően kialakítva, nincs megszervezett látogathatóság, nincs ajándéktárgy árusítás. Megoldási javaslat A meglévő helyi és/vagy országos védettségű és épített örökségvédelmi érékeket (pl. templomok, kápolnák, szobrok) megfelelő módon be kell mutatni a turisták és a lakosok számára, felújításokat, rekreációkat kell végrehajtani. A 9 érintett jász település bővelkedik műemlékekben és helyi védettségű épületekben, szobrokban. Az épített, természeti és kulturális örökségek megőrzése felújításokkal, egyéb infrastruktúrával elérhető lenne (külső-belső felújítás, zöldfelületek létrehozása, felújítása, stb.). Várható eredmény A Jászság nem bővelkedik kiemelkedő természeti értékekben, ezért fontos az, hogy a meglévő értékeket bemutassuk a fiatalabb, aktív és idősebb korosztály számára is (gyalogutak, pihenőhelyek kialakítása). Az épített örökség védelme érdekében tett intézkedések hatására a térségben lévő helyi és/vagy országos védelem alatt álló épületek, építmények egy része felújításra kerül, ezáltal megfelelő teret adva a hagyományőrző, közösségi programoknak is. Támogat-ható tevékeny-ségek Forrás ÚMVP - 3. Intézkedéscsoport - 323A A kulturális örökség megőrzése Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 168

Megoldási javaslatok 43/52 Kód: ÉA-27-SzF-A-08 Sorszám: 1397 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Megoldási javaslatok 43/52 Kód: ÉA-27-SzF-A-08 Sorszám: 1397 Jogcímcs. ÚMVP, de nem LEADER Hátrányos Nem speciálisan hátrányos helyzetű településekre vonatkozó megoldási javaslat Megoldási javaslat által érintett település-ek listája Alattyán, Jánoshida, Jászalsószentgyörgy, Jászapáti, Jászárokszállás, Jászboldogháza, Jászdózsa, Jászfényszaru, Jászjákóhalma, Jászszentandrás, Jásztelek, Pusztamonostor Magyará-zatra szoruló fogalmak Allokáció Támogatási intenzitások Megoldási javaslat összes becsült költsége 680000 EUR Vállalkozások 60% Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága 401756 EUR Non-profit szervezetek 100% Megvalósítás során támogatható maximális projektméret 70000 EUR Önkormányzatok 100% Megvalósítás során támogatható minimális projektméret 4500 EUR Egyházak 100% Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megvalósítás során várható kérelmek száma 11 db Természetes személyek 60% 169

A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Megoldási javaslatok 44/52 Kód: ÉA-27-SzF-A-07 Sorszám: 1396 Prioritás: Helyi örökségek megőrzése, fejlesztése Intézkedés: Vidéki örökség megőrzése Szektor/fejlesztési téma: Közmű ellátottság Helyzet/ adottság A Jászság fontos érdeke a közösségi identitását, és ezáltal jövőbeli lehetőségeit jelentős részben meghatározó értékeinek, emlékeinek, történeteinek, példáinak felkutatása és megőrzése. Számtalan műemlék templommal, kálváriával, szoborral, stb. rendelkezünk, ami nem megfelelő, nincs felújítva. Ugyanakkor abszolút vonzású, kiemelkedő értékű „attrakciókban” viszont szegény az 5 hátrányos helyzetű település. A Jászsági Turisztikai desztinációk számának növelése szükséges. Probléma/ lehetőség A műemlék és műemlék jellegű, vagy a helyi védettségű épületek némelyike leromlott állapotban van. Ezeket fel lehetne újítani, visszakaphatnák a rég megérdemelt pompájukat. Az épített örökség megtekintésére kereslet van Jászságon kívüli településekről is, de a bemutatásra alkalmas infrastruktúra nincs megfelelően kialakítva, nincs megszervezett látogathatóság, nincs ajándéktárgy árusítás. Megoldási javaslat A meglévő helyi és/vagy országos védettségű épített örökségvédelmi érékeket (pl. templomok, kápolnák, szobrok) megfelelő módon be kell mutatni a turisták és a lakosok számára, felújításokat, rekreációkat kell végrehajtani. A hátrányos helyzetű jász települések bővelkednek műemlékekben és helyi védettségű épületekben, szobrokban. Az épített, természeti és kulturális örökségek megőrzése felújításokkal, egyéb infrastruktúrával elérhető lenne (külső-belső felújítás, zöldfelületek létrehozása, felújítása, stb.). Várható eredmény A Jászság nem bővelkedik kiemelkedő természeti értékekben, ezért fontos az, hogy a meglévő értékeket bemutassuk a fiatalabb, aktív és idősebb korosztály számára is (gyalogutak, pihenőhelyek kialakítása). Az épített örökség védelme érdekében tett intézkedések hatására a térségben lévő helyi és/vagy országos védelem alatt álló épületek, építmények egy része felújításra kerül, ezáltal megfelelő teret adva a hagyományőrző, közösségi programoknak is. Támogat-ható tevékeny-ségek Forrás ÚMVP - 3. Intézkedéscsoport - 323A A kulturális örökség megőrzése Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 170

Megoldási javaslatok 44/52 Kód: ÉA-27-SzF-A-07 Sorszám: 1396 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Megoldási javaslatok 44/52 Kód: ÉA-27-SzF-A-07 Sorszám: 1396 Jogcímcs. ÚMVP, de nem LEADER Hátrányos Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat Megoldási javaslat által érintett település-ek listája Alattyán, Jánoshida, Jászágó, Jászalsószentgyörgy, Jászboldogháza, Jászdózsa, Jászfelsőszentgyörgy, Jászivány, Jászjákóhalma, Jászkisér, Jászladány, Jászszentandrás, Jásztelek, Pusztamonostor Magyará-zatra szoruló fogalmak Allokáció Támogatási intenzitások Megoldási javaslat összes becsült költsége 450000 EUR Vállalkozások 65% Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága 285507 EUR Non-profit szervezetek 100% Megvalósítás során támogatható maximális projektméret 70000 EUR Önkormányzatok 100% Megvalósítás során támogatható minimális projektméret 4500 EUR Egyházak 100% Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megvalósítás során várható kérelmek száma 8 db Természetes személyek 65% 171

A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Megoldási javaslatok 45/52 Kód: ÉA-27-GF-3-02 Sorszám: 1393 Prioritás: Humán erőforrás fejlesztése Intézkedés: Hátrányos helyzetűek foglalkoztatása és/vagy képzése Szektor/fejlesztési téma: Egyéb tevékenység Helyzet/ adottság A térség ipari üzemekkel kevésbé rendelkező településein magas a munkanélküliek száma. A cigány lakosság aránya és a szociálisan hátrányos helyzetű aktív lakosság is jelentős (20-30 %). Az ipari parkokban sem tud mindenki dolgozni, mert pl. mozgáskorlátozott, vagy a gyerekek miatt nem tud 3 műszakban elmenni dolgozni. A segélyezési életforma konzerválja az alacsony társadalmi státuszt, és újra termeli a problémákat. Probléma/ lehetőség A munkanélküliség csökkentése érdekében olyan foglalkoztatási és képzési programokat kell indítani, amelyekkel a későbbiekben a munkaerőpiacon a hátrányos helyzetűek, a romák el tudnak helyezkedni. A segélyen élő életforma helyett a munka világába történi visszakerülés lehetőségét kellene megragadni. Nagy probléma a szegregált életmód, és lakókörnyezet, mely a szegénységi helyzet újrateremtődéséhez, a problémák mélyü Megoldási javaslat A versenyképes, innovatív gazdaság fejlődését a tudásbázis erősítése is szolgálja. Ebben kulcsjelentősége van a javasolt képzési-foglalkoztatási programoknak, amely egyben oldja a strukturális munkanélküliséget is. Az előítéletek csökkentése, az oktatásban megjelenő szegregáció csökkentése fontos, problémát okoz az általános iskolai vagy középiskolai bizonyítvány megszerzése, ennek érdekében is képzéseket lehet indítani, valamint piacképes szakmák (parkgondozó, kőműves, festő, biztonsági őr, targoncavezető, burkoló, nehézgépkezelő, víz- gáz-. fűtésszerelő, bádogos, ács, hulladékkezelő) képzése tervezhető. Várható eredmény A szakképzett munkaerő hiánya okoz problémát a térségben lévő egyes multinacionális cégeknél, továbbá kisebb vállalatoknál. A másodlagos munkaerő-piaci értékek fejlesztése is fontos a foglalkoztathatósági szint javításával. A települések összképének javítása érhető el képzési programokkal. A komplex programok megvalósításával a legveszélyeztetettebb településeken (pl. Jászapáti, Jánoshida, Alattyán, Jásztelek) jelentős eredményeket lehet elérni a roma integrációval. Támogat-ható tevékeny-ségek Eszközbeszerzés (20%), Képzés/Oktatás, Vhr (23/2007 FVM rendelet) 31. § alapján elszámolható egyéb kiadások Forrás ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 172

Megoldási javaslatok 45/52 Kód: ÉA-27-GF-3-02 Sorszám: 1393 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Megoldási javaslatok 45/52 Kód: ÉA-27-GF-3-02 Sorszám: 1393 Jogcímcs. LEADER - Képzés Hátrányos Nem speciálisan hátrányos helyzetű településekre vonatkozó megoldási javaslat Megoldási javaslat által érintett település-ek listája Alattyán, Jánoshida, Jászalsószentgyörgy, Jászapáti, Jászárokszállás, Jászboldogháza, Jászdózsa, Jászfényszaru, Jászjákóhalma, Jászszentandrás, Jásztelek, Pusztamonostor Magyará-zatra szoruló fogalmak Allokáció Támogatási intenzitások Megoldási javaslat összes becsült költsége 137600 EUR Vállalkozások 60% Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága 103209 EUR Non-profit szervezetek 90% Megvalósítás során támogatható maximális projektméret 16500 EUR Önkormányzatok 100% Megvalósítás során támogatható minimális projektméret 4500 EUR Egyházak % Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megvalósítás során várható kérelmek száma 14 db Természetes személyek 60% 173

A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Megoldási javaslatok 46/52 Kód: ÉA-27-GF-3-01 Sorszám: 1392 Prioritás: Humán erőforrás fejlesztése Intézkedés: Hátrányos helyzetűek foglalkoztatása és/vagy képzése Szektor/fejlesztési téma: Egyéb tevékenység Helyzet/ adottság A térség ipari üzemekkel kevésbé rendelkező hátrányos helyzetű településein magas a munkanélküliek száma, és a cigány lakosság aránya is jelentős Jászkiséren, Jászladányon, és a szociálisan hátrányos helyzetű aktív lakosság is elég jelentős a többi településen is. A segélyezési életforma konzerválja az alacsony társadalmi státuszt, és újra termeli a problémákat. Nagy probléma a szegregált életmód, és lakókörnyezet, mely a szegénységi helyzet újrateremtődéséhez, a problémák mélyüléséhez járul hozzá. Probléma/ lehetőség A munkanélküliség csökkentése érdekében olyan foglalkoztatási és képzési programokat kell indítani, amelyekkel a későbbiekben a munkaerőpiacon a hátrányos helyzetűek, a romák el tudnak helyezkedni. A segélyen élő életforma helyett a munka világába történi visszakerülés lehetőségét kellene megragadni. Törekedni kell a munkanélküliek alkalmazására, mentor vagy egyéb reintegrációs támogató tevékenység beépítésével. Megoldási javaslat A versenyképes, innovatív gazdaság fejlődését a tudásbázis erősítése is szolgálja. Ebben kulcsjelentősége van a javasolt képzési-foglalkoztatási programoknak, amely egyben oldja a strukturális munkanélküliséget is. Az előítéletek csökkentése, az oktatásban megjelenő szegregáció csökkentése fontos, problémát okoz az általános iskolai vagy középiskolai bizonyítvány megszerzése, ennek érdekében is képzéseket lehet indítani, valamint piacképes szakmák (parkgondozó, kőműves, festő, biztonsági őr, targoncavezető, burkoló, nehézgépkezelő, víz- gáz-. fűtésszerelő, bádogos, ács, hulladékkezelő) képzése tervezhető. Várható eredmény A szakképzett munkaerő hiánya okoz problémát a térségben lévő egyes multinacionális cégeknél, továbbá kisebb vállalatoknál. A másodlagos munkaerő-piaci értékek fejlesztése is fontos a foglalkoztathatósági szint javításával. A települések összképének javítása érhető el képzési programokkal. A komplex programok megvalósításával a legveszélyeztetettebb településeken (pl. Jászladány, Jászkisér) jelentős eredményeket lehet elérni a roma integrációval. Támogat-ható tevékeny-ségek Eszközbeszerzés (20%), Képzés/Oktatás, Vhr (23/2007 FVM rendelet) 31. § alapján elszámolható egyéb kiadások Forrás ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 174

Megoldási javaslatok 46/52 Kód: ÉA-27-GF-3-01 Sorszám: 1392 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Megoldási javaslatok 46/52 Kód: ÉA-27-GF-3-01 Sorszám: 1392 Jogcímcs. LEADER - Képzés Hátrányos Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat Megoldási javaslat által érintett település-ek listája Jászágó, Jászfelsőszentgyörgy, Jászivány, Jászkisér, Jászladány Magyará-zatra szoruló fogalmak Allokáció Támogatási intenzitások Megoldási javaslat összes becsült költsége 58300 EUR Vállalkozások 65% Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága 46641 EUR Non-profit szervezetek 90% Megvalósítás során támogatható maximális projektméret 16500 EUR Önkormányzatok 100% Megvalósítás során támogatható minimális projektméret 4500 EUR Egyházak % Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megvalósítás során várható kérelmek száma 6 db Természetes személyek 65% 175

A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Megoldási javaslatok 47/52 Kód: ÉA-27-SzF-3-04 Sorszám: 1455 Prioritás: Humán erőforrás fejlesztése Intézkedés: Helyi szektorok képzései és tanácsadói szolgáltatások igénybevétele Szektor/fejlesztési téma: Oktatás Helyzet/ adottság A Jászság munkaerőpiacán nem mindig találkozik a kereslet és a kínálat. A viszonylag magasabb foglalkoztatottsági átlag mellett a munkanélküliség strukturált. Nem a munkavállalók igényeinek megfelelő képesítésekkel rendelkeznek a munkavállalók, és a vállalkozók, civilek nem jutnak megfelelő szaktanácsadáshoz. Az intézményi dolgozóknak is folyamatos képzés igényük van. A szakmai képzés pedig igen jó a térségben (pl. Jászapáti, Jászárokszállás). Probléma/ lehetőség A 12 nem hátrányos helyzetű jászsági településen is vannak hátrányos helyzetű rétegeket (pályakezdők, a Gyedről, Gyesről visszatérők, valamint a 45 év felettiek, és a romák), akiknek szükségük van megfelelő képzésre, tanácsadásra, továbbá a jelenleg munkahellyel rendelkezők továbbképzését, tréningeken való részvételét is támogatni lehetne, mert a dolgozók körében igény van rá. Megoldási javaslat A munkaerőpiacon jelentkező hiányszakmák (esztergályos, hegesztő, CNC forgácsoló, géplakatos) képzése lenne fontos, kevés az ipari parkokban lévő munkahelyekre történő utánpótlás. A kisebb vállalkozások dolgozóinak is lehetőséget kell adni a fejlődésre, képzésre, valamint az intézményi dolgozók tudásának szinten tartása és fejlesztése érdekében is szükség és igény van képzésekre, tréningekre (pl. nyelvtanulás, speciális szakmai tanfolyamok). A civilek szakmai és egyéb fejlődése, tájékoztatása is támogatandó. Minden olyan képzés vagy tréning támogatandó, ami nem tartozik az ÚMVP 5.3.3.3. Képzés és tájékoztatás fejezet alá. Várható eredmény Ha sikerül a térség gazdasági és humán erőforrás fejlesztési elképzeléseit összehangolni, akkor megfelelően átgondolt képzésekkel javulni fog a hátrányos helyzetű rétegek elhelyezkedési esélye és a meglévő munkahellyel rendelkezők pedig nem kerülnek olyan nagy veszélybe, hogy elveszítik a munkahelyeiket. Támogat-ható tevékeny-ségek Eszközbeszerzés (20%), Képzés/Oktatás, Vhr (23/2007 FVM rendelet) 31. § alapján elszámolható egyéb kiadások Forrás ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 176

Megoldási javaslatok 47/52 Kód: ÉA-27-SzF-3-04 Sorszám: 1455 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Megoldási javaslatok 47/52 Kód: ÉA-27-SzF-3-04 Sorszám: 1455 Jogcímcs. LEADER - Képzés Hátrányos Nem speciálisan hátrányos helyzetű településekre vonatkozó megoldási javaslat Megoldási javaslat által érintett település-ek listája Alattyán, Jánoshida, Jászalsószentgyörgy, Jászapáti, Jászárokszállás, Jászboldogháza, Jászdózsa, Jászfényszaru, Jászjákóhalma, Jászszentandrás, Jásztelek, Pusztamonostor Magyará-zatra szoruló fogalmak Allokáció Támogatási intenzitások Megoldási javaslat összes becsült költsége 64520 EUR Vállalkozások 60% Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága 48385 EUR Non-profit szervezetek 90% Megvalósítás során támogatható maximális projektméret 9000 EUR Önkormányzatok 100% Megvalósítás során támogatható minimális projektméret 4500 EUR Egyházak % Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megvalósítás során várható kérelmek száma 10 db Természetes személyek % 177

A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Megoldási javaslatok 48/52 Kód: ÉA-27-SzF-3-03 Sorszám: 1453 Prioritás: Humán erőforrás fejlesztése Intézkedés: Helyi szektorok képzései és tanácsadói szolgáltatások igénybevétele Szektor/fejlesztési téma: Oktatás Helyzet/ adottság A Jászság munkaerőpiacán nem mindig találkozik a kereslet és a kínálat. A viszonylag magasabb foglalkoztatottsági átlag mellett a munkanélküliség strukturált. Nem a munkavállalók igényeinek megfelelő képesítésekkel rendelkeznek a munkavállalók, és a vállalkozók, civilek nem jutnak megfelelő szaktanácsadáshoz. Az intézményi dolgozóknak is folyamatos képzés igényük van. Mindezek igénybevétele a hátrányos helyzetű településen még nehezebb. Probléma/ lehetőség A munkaerőpiaci esélyek javítása érdekében a hátrányos helyzetű rétegeket (pályakezdők, a Gyedről, Gyesről visszatérők, valamint a 45 év felettiek, és a romák) megfelelő képzésben, tanácsadásban lehetne részesíteni, továbbá a jelenleg munkahellyel rendelkezők továbbképzését, tréningeken való részvételét is támogatni lehetne, mert a dolgozók körében igény van rá. Megoldási javaslat A munkaerőpiacon jelentkező hiányszakmák (esztergályos, hegesztő, CNC forgácsoló, géplakatos) képzése lenne fontos, kevés az ipari parkokban lévő munkahelyekre történő utánpótlás. A kisebb vállalkozások dolgozóinak is lehetőséget kell adni a fejlődésre, képzésre, valamint az intézményi dolgozók tudásának szinten tartása és fejlesztése érdekében is szükség és igény van képzésekre, tréningekre (pl. nyelvtanulás, speciális szakmai tanfolyamok). A civilek szakmai és egyéb fejlődése, tájékoztatása is támogatandó. Minden olyan képzés vagy tréning támogatandó, ami nem tartozik az ÚMVP 5.3.3.3. Képzés és tájékoztatás fejezet alá. Várható eredmény Ha sikerül a térség gazdasági és humán erőforrás fejlesztési elképzeléseit összehangolni, akkor megfelelően átgondolt képzésekkel javulni fog a hátrányos helyzetű rétegek elhelyezkedési esélye és a meglévő munkahellyel rendelkezők pedig nem kerülnek olyan nagy veszélybe, hogy elveszítik a munkahelyeiket. Támogat-ható tevékeny-ségek Eszközbeszerzés (20%), Képzés/Oktatás, Vhr (23/2007 FVM rendelet) 31. § alapján elszámolható egyéb kiadások Forrás ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 178

Megoldási javaslatok 48/52 Kód: ÉA-27-SzF-3-03 Sorszám: 1453 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Megoldási javaslatok 48/52 Kód: ÉA-27-SzF-3-03 Sorszám: 1453 Jogcímcs. LEADER - Képzés Hátrányos Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat Megoldási javaslat által érintett település-ek listája Jászágó, Jászfelsőszentgyörgy, Jászivány, Jászkisér, Jászladány Magyará-zatra szoruló fogalmak Allokáció Támogatási intenzitások Megoldási javaslat összes becsült költsége 27000 EUR Vállalkozások 65% Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága 21865 EUR Non-profit szervezetek 90% Megvalósítás során támogatható maximális projektméret 9000 EUR Önkormányzatok 100% Megvalósítás során támogatható minimális projektméret 4500 EUR Egyházak % Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megvalósítás során várható kérelmek száma 5 db Természetes személyek % 179

A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Megoldási javaslatok 49/52 Kód: ÉA-27-SzF-1-06 Sorszám: 1415 Prioritás: Civil szektorok együttműködése, fejlesztése Intézkedés: Biztonság növelése Szektor/fejlesztési téma: Közbiztonsági szolgálat Helyzet/ adottság A hátrányos helyzetű települések egy részén működik polgárőrség, tűzoltóság, és egyéb a biztonságérzetünket növelő tevékenységet folytató szervezet. A közbiztonság tekintetében egyes bűncselekmények száma és felderítettsége pl. Jászapátin nagyobb. Sajnos a kitelepüléseken is növekszik a lopások, bűncselekmények száma. Az önkéntes szervezetek (tűzoltóság, polgárőrség) pedig folyamatos eszközhiánnyal küszködnek. Probléma/ lehetőség A közbiztonság és közlekedési biztonságérzetünk miatt lehetőség van vagyonvédelmi elektronikai rendszerek, berendezések kiépítésére. A biztonságos megélhetéshez a polgárőrség nyújt segítséget, hogy a lopásokat, betöréseket visszaszorítsák. A tűzoltóság pedig ugyancsak a lakosok érdekeit szolgálja. Az önkormányzatoknak ki kell alakítani a bűnmegelőzési stratégiát és a megvalósításról gondoskodni. Megoldási javaslat Az önkéntes polgárőr és tűzoltó szervezetek részére eszközfejlesztésre lenne lehetőség. A közbiztonságunk érdekében az önkormányzatoknak vagyonvédelmi elektronikai rendszereket kellene működtetniük, továbbá a veszélyes útszakaszokon a járművek sebességének csökkentésére alkalmas beavatkozásokat kellene elvégezni. A bűnmegelőzési munka egyik legfőbb célja a bűnözők „utánpótlási vonalainak szűkítése”, ennek legjobb módszere a gyermek- és ifjúságvédelem, melyet az önkormányzatoknak erősíteni szükséges. Várható eredmény A biztonság növelése érdekében tett fejlesztések hatására az itt élő lakosság nem fog elvándorolni, ha csökkennek a bűnözési adatok, ha csökken a balesetek száma, akkor nagyobb kedvvel élnek a térségben. A tűzvédelmi és polgárvédelmi eszközbeszerzések, fejlesztések következtében a problémás esetek száma csökkenni fog. Támogat-ható tevékeny-ségek Eszközbeszerzés (95%), Építés, felújítás, Vhr (23/2007 FVM rendelet) 31. § alapján elszámolható egyéb kiadások Forrás ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 180

Megoldási javaslatok 49/52 Kód: ÉA-27-SzF-1-06 Sorszám: 1415 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Megoldási javaslatok 49/52 Kód: ÉA-27-SzF-1-06 Sorszám: 1415 Jogcímcs. LEADER - Közhasznú fejlesztés Hátrányos Nem speciálisan hátrányos helyzetű településekre vonatkozó megoldási javaslat Megoldási javaslat által érintett település-ek listája Alattyán, Jánoshida, Jászalsószentgyörgy, Jászapáti, Jászárokszállás, Jászboldogháza, Jászdózsa, Jászfényszaru, Jászjákóhalma, Jászszentandrás, Jásztelek, Pusztamonostor Magyará-zatra szoruló fogalmak Allokáció Támogatási intenzitások Megoldási javaslat összes becsült költsége 76000 EUR Vállalkozások 60% Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága 52978 EUR Non-profit szervezetek 80% Megvalósítás során támogatható maximális projektméret 6000 EUR Önkormányzatok 100% Megvalósítás során támogatható minimális projektméret 4500 EUR Egyházak % Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megvalósítás során várható kérelmek száma 12 db Természetes személyek % 181

A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Megoldási javaslatok 50/52 Kód: ÉA-27-SzF-1-05 Sorszám: 1413 Prioritás: Civil szektorok együttműködése, fejlesztése Intézkedés: Biztonság növelése Szektor/fejlesztési téma: Közbiztonsági szolgálat Helyzet/ adottság A hátrányos helyzetű települések egy részén működik polgárőrség, tűzoltóság, és egyéb a biztonságérzetünket növelő tevékenységet folytató szervezet. A közbiztonság tekintetében egyes bűncselekmények száma és felderítettsége Jászkiséren és Jászladányon nagyobb. Az önkéntes szervezetek (tűzoltóság, polgárőrség) pedig folyamatos eszközhiánnyal küszködnek. Probléma/ lehetőség A közbiztonság és közlekedési biztonságérzetünk miatt lehetőség van vagyonvédelmi elektronikai rendszerek, forgalom csillapító berendezések kiépítésére. A biztonságos megélhetéshez a polgárőrség nyújt segítséget, hogy a lopásokat, betöréseket visszaszorítsák. A tűzoltóság pedig ugyancsak a lakosok érdekeit szolgálja. Az önkormányzatoknak ki kell alakítani a bűnmegelőzési stratégiát és a megvalósításról gondoskodni. Megoldási javaslat Az önkéntes polgárőr és tűzoltó szervezetek részére eszközfejlesztésre lenne lehetőség. A közbiztonságunk érdekében az önkormányzatoknak vagyonvédelmi elektronikai rendszereket kellene működtetniük, továbbá a veszélyes útszakaszokon a járművek sebességének csökkentésére alkalmas beavatkozásokat kellene elvégezni. A bűnmegelőzési munka egyik legfőbb célja a bűnözők „utánpótlási vonalainak szűkítése”, ennek legjobb módszere a gyermek- és ifjúságvédelem, melyet az önkormányzatoknak erősíteni szükséges. Várható eredmény A biztonság növelése érdekében tett fejlesztések hatására az itt élő lakosság nem fog elvándorolni, ha csökkennek a bűnözési adatok, ha csökken a balesetek száma, akkor nagyobb kedvvel élnek a térségben. A tűzvédelmi és polgárvédelmi eszközbeszerzések, fejlesztések következtében a problémás esetek száma csökkenni fog. Támogat-ható tevékeny-ségek Eszközbeszerzés (90%), Építés, felújítás, Vhr (23/2007 FVM rendelet) 31. § alapján elszámolható egyéb kiadások Forrás ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 182

Megoldási javaslatok 50/52 Kód: ÉA-27-SzF-1-05 Sorszám: 1413 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Megoldási javaslatok 50/52 Kód: ÉA-27-SzF-1-05 Sorszám: 1413 Jogcímcs. LEADER - Közhasznú fejlesztés Hátrányos Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat Megoldási javaslat által érintett település-ek listája Jászágó, Jászfelsőszentgyörgy, Jászivány, Jászkisér, Jászladány Magyará-zatra szoruló fogalmak Allokáció Támogatási intenzitások Megoldási javaslat összes becsült költsége 35000 EUR Vállalkozások % Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága 23942 EUR Non-profit szervezetek 80% Megvalósítás során támogatható maximális projektméret 6000 EUR Önkormányzatok 100% Megvalósítás során támogatható minimális projektméret 4500 EUR Egyházak % Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megvalósítás során várható kérelmek száma 6 db Természetes személyek % 183

A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Megoldási javaslatok 51/52 Kód: ÉA-27-GF-5-02 Sorszám: 1410 Prioritás: Civil szektorok együttműködése, fejlesztése Intézkedés: Társadalmi felelősség és környezettudatosság erősítése, esélyegyenlőség növelése Szektor/fejlesztési téma: Egyéb tevékenység Helyzet/ adottság A 12 jász település között van nagyon sok aktív civil szervezet, melyek vállalt feladatai között szerepel a társadalmi összetartás erősítése, továbbá léteznek környezetvédő szervezetek és olyanok, akik az esélyegyenlőség terén végeznek hasznos tevékenységeket a térségben. A főként romák által sűrűbben lakott településeken (pl. Alattyán, Jánoshida) sok hátrányos helyzetű, inaktív család él. A környezettudatos szemlélet kezd kialakulni (pl. szelektív hulladékgyűjtés). Esélyegyenlőség terén sajnos nagy lemaradások vannak. Probléma/ lehetőség A civil rétegek nagyobb szerepvállalásaival a társadalmi tőke gyarapodhat a térségben, amely a nem kormányzati szervezetek működésében rejlik. Minél gazdagabb a civil élet, annál nagyobb teret kaphatnak a Jászságban az autonómia, önkéntesség, öntevékenység és adományozás előrevivő jegyei, annál nagyobb számban kapnak lehetőséget polgárai kreatív egyéniségük közösség érdekében való kiteljesedéséhez. Megoldási javaslat A térségi érdekek a térségi szereplők, helyi önkormányzatok és civil szervezetek együttműködésében, regionális gondolkodás keretében valósulhatnak meg, közös érdekeik és értékeik felismerése által. Ezen a szereplők által szervezetett különböző programok kapcsán kiteljesedhet a társadalmi tőke, a környezettudatosságok fokozni kell a lakosokban és az esélyegyenlőségi programoknak is teret kell adni. Várható eredmény A civilszféra szerveződését a lakossági igények kielégítését célzó kezdeményezések támogatása, honlapok kialakítása és fejlesztése, kerekasztalok, fórumok létrejöttének és az információáramlásnak segítése szolgálhatja. Megvalósulhatnak média programok, integrált kezdeményezések. A társadalmi tőke erősítésével a civil szféra mozgásterét, tevékenységét kiszékesítjük, a környezeti nevelés megerősödik és a különböző rétegek esélyegyenlőségét is javíthatjuk akár együttesen, vagy külön-külön is. Támogat-ható tevékeny-ségek honlap készítés és/vagy meglévő honlap fejlesztése, Képzés/Oktatás, Kiadvány készítés, Marketing tevékenység, Rendezvény, Vhr (23/2007 FVM rendelet) 31. § alapján elszámolható egyéb kiadások Forrás ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 184

Megoldási javaslatok 51/52 Kód: ÉA-27-GF-5-02 Sorszám: 1410 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Megoldási javaslatok 51/52 Kód: ÉA-27-GF-5-02 Sorszám: 1410 Jogcímcs. LEADER - Térségen belüli szakmai együttműködések Hátrányos Nem speciálisan hátrányos helyzetű településekre vonatkozó megoldási javaslat Megoldási javaslat által érintett település-ek listája Alattyán, Jánoshida, Jászalsószentgyörgy, Jászapáti, Jászárokszállás, Jászboldogháza, Jászdózsa, Jászfényszaru, Jászjákóhalma, Jászszentandrás, Jásztelek, Pusztamonostor Magyará-zatra szoruló fogalmak Allokáció Támogatási intenzitások Megoldási javaslat összes becsült költsége 56800 EUR Vállalkozások % Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága 39693 EUR Non-profit szervezetek 90% Megvalósítás során támogatható maximális projektméret 8000 EUR Önkormányzatok 100% Megvalósítás során támogatható minimális projektméret 4500 EUR Egyházak % Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megvalósítás során várható kérelmek száma 12 db Természetes személyek % 185

A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Megoldási javaslatok 52/52 Kód: ÉA-27-GF-5-01 Sorszám: 1408 Prioritás: Civil szektorok együttműködése, fejlesztése Intézkedés: Társadalmi felelősség és környezettudatosság erősítése, esélyegyenlőség növelése Szektor/fejlesztési téma: Egyéb tevékenység Helyzet/ adottság A hátrányos helyzetű települések között van nagyon sok aktív civil szervezet, melyek vállalt feladatai között szerepel a társadalmi összetartás erősítése, továbbá léteznek környezetvédő szervezetek és olyanok, akik az esélyegyenlőség terén végeznek hasznos tevékenységeket a térségben. A főként romák által sűrűbben lakott településeken (Jászkisér, Jászladány) sok hátrányos helyzetű, inaktív család él. A környezettudatos szemlélet kezd kialakulni (pl. szelektív hulladékgyűjtés). Esélyegyenlőség terén sajnos nagy lemaradások vannak. Probléma/ lehetőség A civil rétegek nagyobb szerepvállalásaival a társadalmi tőke gyarapodhat a térségben, amely a nem kormányzati szervezetek működésében rejlik. Minél gazdagabb a civil élet, annál nagyobb teret kaphatnak a Jászságban az autonómia, önkéntesség, öntevékenység és adományozás előrevivő jegyei, annál nagyobb számban kapnak lehetőséget polgárai kreatív egyéniségük közösség érdekében való kiteljesedéséhez. Megoldási javaslat A térségi érdekek a térségi szereplők, helyi önkormányzatok és civil szervezetek együttműködésében, regionális gondolkodás keretében valósulhatnak meg, közös érdekeik és értékeik felismerése által. Ezen a szereplők által szervezetett különböző programok kapcsán kiteljesedhet a társadalmi tőke, a környezettudatosságok fokozni kell a lakosokban és az esélyegyenlőségi programoknak is teret kell adni. Várható eredmény AA civilszféra szerveződését a lakossági igények kielégítését célzó kezdeményezések támogatása, honlapok kialakítása és fejlesztése, kerekasztalok, fórumok létrejöttének és az információáramlásnak segítése szolgálhatja. Megvalósulhatnak média programok, integrált kezdeményezések. A társadalmi tőke erősítésével a civil szféra mozgásterét, tevékenységét kiszékesítjük, a környezeti nevelés megerősödik és a különböző rétegek esélyegyenlőségét is javíthatjuk akár együttesen, vagy külön-külön is. Támogat-ható tevékeny-ségek honlapkészítés és/vagy meglévő holnap fejlesztése, Képzés/Oktatás, Kiadvány készítés, Marketing tevékenység, Rendezvény, Vhr (23/2007 FVM rendelet) 31. § alapján elszámolható egyéb kiadások Forrás ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 186

Megoldási javaslatok 52/52 Kód: ÉA-27-GF-5-01 Sorszám: 1408 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Megoldási javaslatok 52/52 Kód: ÉA-27-GF-5-01 Sorszám: 1408 Jogcímcs. LEADER - Térségen belüli szakmai együttműködések Hátrányos Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat Megoldási javaslat által érintett település-ek listája Jászágó, Jászfelsőszentgyörgy, Jászivány, Jászkisér, Jászladány Magyará-zatra szoruló fogalmak Allokáció Támogatási intenzitások Megoldási javaslat összes becsült költsége 25600 EUR Vállalkozások % Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága 17937 EUR Non-profit szervezetek 90% Megvalósítás során támogatható maximális projektméret 8000 EUR Önkormányzatok 100% Megvalósítás során támogatható minimális projektméret 4500 EUR Egyházak % Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megvalósítás során várható kérelmek száma 5 db Természetes személyek % 187

Prioritások és intézkedések viszonya, ütemezése, a teljes stratégia várható hatása 1/2 A fő prioritások egymással mellérendelt viszonnyal kerültek kialakításra, ahol a prioritások céljai felölelik a térségben található lakosság és szervezetek igény- és cél-meghatározásait. A prioritások tartalmazzák mindazon területeket, melyek fejlesztése jelentősen hozzájárulhat a térség gazdasági, szellemi és kulturális felemelkedéséhez. A prioritások egymás melletti, de egymást támogató és kiegészítő kínálata alapján lehetőség van a térség problémáinak komplex kezelésére. Ez egy összetett problémának a megoldására akár több prioritás bevonásával lehetőséget ad, annak több irányból történő megközelítésére és megoldására. Az egyes prioritások tartalmazzák azokat az intézkedéseket, melyek hiánya és/vagy elégtelen léte súlyos probléma a térség számára. Ezen intézkedések célja, hogy egymástól függetlenül is megoldást adjanak az egyes problémák orvoslására, csökkentésére, de egymás melletti eredményes megvalósításuk által egymást erősítve fejtsék ki térségfejlesztő hatásukat. Az intézkedések ösztönzik azokat a tevékenységeket, melyek által munkahelyek jönnek létre, életképes vállalkozások lendülnek fel, kielégítésre kerülnek a lakosság szabadidős, kulturális, sport és szórakozási lehetőségei. Az intézkedések egymást segítő, támogató hatása fedezhető fel az összeállításban, mely által az egyes elképzelések térségfejlesztő hatása hatványozódik. Ez hatással lesz a térség minden tagjára, lakosára és szervezetére egyaránt, melynek következménye kell, hogy legyen a gazdaság élénkülése, az életszínvonal emelkedése. Az egyes prioritások és intézkedések ütemezésének alapelve az időarányos felhasználás megtervezése. Ez által az egyes szakterületi problémákra folyamatosan lesz lehetőség a fejlesztések és/vagy tevékenységek megvalósítására, mely ösztönzőleg hat az egyes területek célcsoportjaira, így akár egymás után egy vagy több intézkedés által támogatott több projekt is megvalósíthatóvá válik, melyek szintén egymásra épülve fejtenek ki összetett hatást. Ily módon egy megvalósuló projekt akár sok más projekttel lehet közvetett és/vagy közvetlen kapcsolatban, érintve több célterületet (pl. turizmus, foglalkoztatás, gazdaság). Az intézkedések egymással összhangban vannak és innovatív ötletek megvalósulását várjuk. Számítunk a gazdaság dinamikus fejlesztésére, melynek gyümölcse lesz a javuló szolgáltatások, a széleskörű és hosszú távú kulturális fejlődés. Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis 188

Prioritások és intézkedések viszonya, ütemezése, a teljes stratégia várható hatása 2/2 Célunk, hogy a tudás elvszivárgását megakadályozzuk és fiatalodó településeket érjünk el. Az egyes intézkedések szorosan kapcsolódnak egymáshoz pl. a turizmusfejlesztés a falufejlesztéssel; a kulturális és gasztronómiai turizmus összekapcsolható a közösségépítő programokkal, hagyományok ápolásával; a mikrovállalkozások fejlesztésével kapcsolatos intézkedés és a civil kezdeményezések kapcsolódhatnak a képzési és tanácsadási intézkedésekhez; az örökségvédelmi elképzelések kapcsolódhatnak a turizmusfejlesztéshez, a falufejlesztéshez; a civil szektorok együttműködése című prioritás jellemző lehet a közösségépítő programnak is, vagy a természetvédelmi örökség intézkedésnek; a mezőgazdasági termékek piacra jutása kapcsolódik a helyi vállalkozások fejlesztéséhez; a szabadidős- és sportszolgáltatás fejlesztés szorosan összefügg a turizmusfejlesztéssel, de a közösségi terek fejlesztésével is; stb. A különböző szektorok által megvalósítandó majdani projektek az egyes intézkedések révén fognak alkotni egy teljes egész elképzelést, ha mindegyik részcél megvalósul, akkor mondhatjuk el azt, hogy a HVS maradéktalanul megvalósult. A projektek megvalósulása során az érintett szereplők érvényesülése megnő, mely által a velük kapcsolatban lévő további szereplők helyzete is javul. Sok esetben ezen másodlagosan kedvezményezett szereplők között átfedés tapasztalható, melynek eredménye a különböző területek fejlesztése során a lakosság életszínvonalának emelkedése lesz. Az egyes intézkedések közvetett okozata az egyes szakterületek fejlődése, közvetetten pedig mindegyik kapcsolódik a többihez, ez által részt vállalva a program térségfejlesztő szerepéből. Közel 1,3 milliárd Ft támogatás osztható ki a Helyi Közösség számára, ez az összeg tartalmazza a HVK fejlesztési forrást és a Leader kiegészítő forrást is. A térségben lévő 5 hátrányos helyzetű település még versenyképesebb helyzetbe kerülhet, felzárkózhat a többi 12 településhez. A működési forrásból a beérkező pályázatok adminisztratív és szervezési feladatait meg lehet oldani. Várhatóan vegyesen lesz jövedelemtermelő és nem jövedelemtermelő beruházás, képzési, rendezvény és egyéb szakmai együttműködésen alapuló jogcímtípusú pályázatok. Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis 189

Esélyegyenlőség és fenntarthatóság érvényesülésének bemutatása a stratégiában 1/2 A HVS kidolgozásának egyik legfőbb alapelve a minden társadalmi és gazdasági csoportot, egyént elérő intézkedések meghatározása volt. Ezáltal sikerült a térségre jellemző strukturális, gazdasági és társadalmi viszonyoknak megfelelően olyan programot kidolgozni, amelynek egyik célja a felzárkóztatása mindazon szereplőknek, melyeknek ön-megvalósításához erre szükségük van, másik célja azon szereplők lendületbe hozása, melyek eddig nem tudtak kellőképp kibontakozni és versenyképesek lenni. A program kiemelten foglalkozik a cigány kisebbség problémáinak kezelésével és megoldást kínál mindezekre. Ezen célokat több prioritás több intézkedésén keresztül is érvényesíteni lehet, melyek között megkülönböztetve találunk lehetőségeket az egyes részproblémák kiküszöbölésére is, de összességében is meghatározó az integrációs cél és az együttműködések erősítése a különböző társadalmi szereplők között. A nők, fiatalok, romák, csökkent munkaképességűek, fogyatékosok a program során nem szenvendnek hátrányt, bevonjuk őket a megvalósításba. Ezen csoportok munkaerőpiaci, elhelyezkedési esélyei javulhatnak. A romák nagyszámú jelenléte jelenti a települések számára a legnagyobb problémát. A települések együttes érdeke, hogy a helyi programok szervezésbe ezt a réteget is bevonják, ezáltal elősegítve a társadalmi integrációjukat. A fiatalok és gyesen lévő nők bevonását, esélyeik javítását is célul tűzzük ki. Az elkövetkező évek során olyan fenntartható fejlődési irányt mutathatunk a térségi lakosai és az országban élő vidéki lakosság számára, amelyen keresztül elérhető, hogy a köztudatban éljen a vidéki élet kiváló minősége és folyamatos javíthatósága. Ezáltal szeretnénk elérni, hogy a falvaink ne néptelenedjenek el, a szolgáltatások ugyanúgy (ugyanolyan minőségben) elérhetőek legyenek a kisebb településeken is, mint a nagyobbakon. A stratégia kidolgozásában aktívan részt vettek az akciócsoport tagok, ezen tagok közül több különböző érdekeltségű vállalkozás és civil szervezet is volt (pl. roma, örökségvédelmi, ifjúsági). Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis 190

Esélyegyenlőség és fenntarthatóság érvényesülésének bemutatása a stratégiában 2/2 A közösség a helyzetelemzés, a prioritások és intézkedések és a megoldási javaslatok kidolgozása során folyamatosan egyeztetett ezekkel a szervezetekkel és a VKSZI RIPI roma referense is segítette munkánkat. Több fórumot is tartottunk és a jogi forma megalakításában is kikértük a véleményüket. Az együttműködés sikeres volt és a jövőben is ezt szeretnénk folytatni. Az intézkedésekre igaz, hogy a társadalom minden rétegére pozitív hatást gyakorolunk. A helyi fiatalok jobban érzik magukat a lakóhelyükön, és remélhetőleg itt alapítanak családot, és nem vándorolnak el városokba. A szociálisan hátrányos helyzetben élő családok életét a programokkal színesíteni tudjuk, bevonjuk őket a szervezésbe is. A közösség összetartó ereje hatással lesz a gyesen lévő nőkre, a romákra. Hosszú távú gazdasági hatásként érzékelni fogjuk, hogy a térségbe érkező turisták, Jász szülöttek vissza fognak járni a településekre. Ennek hasznát a kereskedelmi és turisztikai vállalkozások fogják elsősorban érzékelni. Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis 191

Korábbi fejlesztési terveknek a tervezési területre gyakorolt hatásai 1/2 A tervezés során nagyon lényeges szempont volt figyelembe venni azt, hogy egy város (Jászberény) kivételével egy egész statisztikai kistérség az, aki részese a programnak. A korábban készült kistérségi fejlesztési tervek ismertében fogalmaztuk meg a HVS-t és a még aktuális célok beépítésre kerültek. Ennek átgondolásához és aktualizálásához segítséget adott mindazon tag (jogi és magánszemély), akik az előkészítő folyamatban részt vettek. Ezáltal nagyon sok, már korábbi tervekben szereplő cél került megerősítésre, mely ez által is igazolni látszik ezen igények kielégítésének szükségességét, meglétük hiányát. A kistérségi tervek mellett nagy hangsúlyt kaptak azok a települési szintű (rövid és/vagy hosszú távú) programok, melyek alapján és azokat figyelembe véve járnak el az egyes szervezetek, lakosok. Sok esetben itt is olyan régi (évekkel, akár évtizedekkel ezelőtti) problémák megoldása és célok elérése ezek a célok anyagi okok miatt nem valósultak meg. Nagy jelentőségűnek tulajdonítjuk a korábban valamely szervezet által készített terveknek a társadalom egyéb tagjaira gyakorolt hatását is. Megfigyelhető azon jelenség, mely alapján az egyes szervezetek és személyek megpróbálják céljaikat egymáséhoz illeszteni oly módon, hogy azok ne kioltsák, hanem erősítsék egymást, generálják a többit. Ez által az egyes célok csoportjai olyan halmazokat képeznek, melyeknek részhalmazai az egyes célok. Ezeket figyelembe véve kerültek meghatározásra az egyes prioritások és intézkedések. Az elmúlt években a kistérségben az önkormányzatok közös összefogással valósították meg a telefon- és a gázhálózat kiépítését, a szennyvízberuházásokat. A térségen túlmutató partnerséggel alakult ki 33 jász és hevesi település együttműködésével a regionális szilárd-hulladéklerakó. A Jászság rendelkezik egy vidékfejlesztési programmal, ami sok helyen aktuális elemeket tartalmaz még most is. A megyei stratégiai programhoz széleskörű projektgyűjtést végeztek, és a 2 éves akciótervhez is. 2006-ban elkészült egy jászsági koncepció és operatív program is. Ezen programok kapcsán a térségi szereplők előtt nyilvánvalóvá vált, hogy a közös cél érdekében történő összefogás elengedhetetlen a nagyobb beruházások, elképzelések megvalósításához. Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis 192

Korábbi fejlesztési terveknek a tervezési területre gyakorolt hatásai 2/2 A Jászságból 3 pályázat érkezett be a korábbi Leader+ program megvalósítására. Ezek közül a Jászapáti gesztorságával (+3 település) jelenlegi is zajló „Jász-Sarokpont” Összefogás a Térség Jövőéért elnevezésű akciócsoport nyert. A másik két pályázatban szereplő jó elképzeléseket, intézkedéseket a jelenlegi stratégiába beépítettük. Összességében megállapítható, hogy a térségben lévő fejlesztési tervek részben megvalósultak, a teljes megvalósulásnak anyagi jellegű okai vannak, mert nem írtak még ki megfelelő pályázatokat, vagy a feltételeknek nem feleltek meg a pályázók. A HVS tervezése során a korábbi tapasztalatokat is figyelembe vettük és kézzelfoghatóbb, elérhetőbb prioritásokat és intézkedéseket fogalmaztunk meg. Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis 193

Stratégia-alkotási folyamat lezárta után tervezett LEADER-szerű működés bemutatása 1/2 A tervezés során végzett stratégia-alkotást követően és a megalapított egyesületből adódóan az egyes tagok, partnerek tagozatok fognak rendeződni. Az egyes partnerek és más külső partnerek összefogással észszerűbben és sikeresebben valósíthatnak meg terveket. Az együttműködésre való törekvés mellett sokszor felfedezhető az egymásra utaltság és az egymástól való függés is, mely biztosítja, hogy nagy társadalmi réteget vagy nagyobb célcsoportot érintsenek a célok. Az együttműködések kialakulása várható nem csak a területi, de az ágazati és szakmai területeken is, hiszen ez által hatékonyabb megvalósulás és/vagy munkavégzés érhető el. A program kapcsán olyan partnerek egymásra találása és együttműködése tapasztalható, melyek eddig semmilyen társadalmi és ágazati területen nem kapcsolódtak egymáshoz, egymástól függetlenül végezték tevékenységüket, egymás céljainak és tevékenységének ismerete nélkül. Az alulról építkezés elvének érvényesülése mellett (tervezés által is) az aggregátum részeként megjelenik a három pólus, az önkormányzati, a civil, a magán és vállalkozói szféra. A program LEADER-szerűségét erősíti az a belső erőforrás, amely a térség legnagyobb vonzerejét adja: a Jász ön- és identitástudat. Az alulról jövő építkezést nem lesz nehéz az akciócsoportnak megvalósítani. Ugyanezt az elvet követve szeretnénk a Leader-szerű működést megvalósítani. A megalakult egyesület működtetésére van pozitív és követendő példánk, hiszen az előző Leader+ programot a Jászapátiak Baráti Egyesülete bonyolítja. Gyakorlatilag ennek a mintájára alakítjuk ki a jelenlegi munkaszervezetet is, csak most több létszámmal és több településsel, több pályázóval számolunk. A működést egy munkaszervezet fogja biztosítani, aki együttműködik az egyesület vezetőségével, tagjaival, továbbá a leendő pályázókkal, szervezetekkel, lakosokkal. A munkaszervezet vezetőjének és munkatársainak tapasztalattal rendelkező szakembereknek kell lenniük (pl. pályázatírás, elszámolások, menedzsment, projektgenerálás, jog, adminisztráció, kommunikáció stb. területén). A pályázókat támogató projektgenerálási és szaktanácsadási feladatokat a résztvevő 17 településen tervezzük. Fórumokat fogunk tartani, továbbá fogadóórát, hogy minél szélesebb körben népszerűsítsük a HVS-t és a pályázatokat. Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis 194

Stratégia-alkotási folyamat lezárta után tervezett LEADER-szerű működés bemutatása 2/2 A pályázókat tájékoztatni fogjuk a helyi újságokon keresztül, hiszen minden önkormányzat rendelkezik helyi lappal, továbbá szórólapokat fogunk készíteni és eljuttatni a célközönséghez. A Közösség honlapját (a települési honlapokat is) folyamatosan frissítjük, új információkkal látjuk el. A Leader akciócsoport biztosítani fogja a Jászság közösségei és gazdasági szerveződései érdekeinek hatékony képviseletét. Az önkormányzatok eddig is aktív részesei voltak a korábbi Leader+ megvalósításának, de a civil és vállalkozó szektor meghatározó közreműködése is erősen jellemző volt. Ugyanezt az erős együttműködést és tenni akarást szeretnénk a jelenlegi Leader programba is átörökíteni. Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis 195