Iskolai közösségi szolgálat

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
Azoknak a tanulóknak, akik január elseje után kezdik meg érettségi vizsgájukat, az érettségi megkezdésének feltétele, hogy 50 óra közösségi szolgálatban.
Advertisements

Közösségi szolgálat megszervezésével kapcsolatos feladatok
- tájékoztató.  Szociális, környezetvédelmi, a tanuló helyi közösségének javát szolgáló, szervezett keretek között folytatott, anyagi érdektől független,
K özösségi szolgálat „Aranyszabály: mindaz, amit szeretnétek, hogy megtegyenek nektek az emberek, tegyétek meg ti is nekik.” Mt. 7, 12.
AZ ÚJ KÖZNEVELÉSI TÖRVÉNY ELŐÍRÁSA
KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT A SZÉCHENYI ISTVÁN GIMNÁZIUMBAN
Türr István Gimnázium és Kollégium 8500 Pápa , Fő utca 10
A pedagógus szerepe a közösségi szolgálatban
A közösségi szolgálat, mint új lehetőség a köznevelésben
 Európai Parlament és Tanács (2006) – szociális és állampolgári kulcskompetencia fejlesztése  Nemzeti Önkéntes Stratégia (2011), Magyarországi önkéntesség.
Molnár László tanügy-igazgatási igazgatóhelyettes BPI
Sajátos nevelési igényű tanulókat érintő változások
ÓVODÁK MŰKÖDÉSE 2013.
Demecser Oktatási Centrum
A kamara szerepvállalása a szociális képzések területén
Összeállította: Sütő Szilvia iskolapszichológus
Iskolai Közösségi Szolgálat Definíció Cél Folyamat Példák Demokratikus Ifjúságért Alapítvány.
Méltányossági elvek a közoktatásban
Az iskolai közösségi szolgálat
A gyakorlatvezető mentor
Az iskolai közösségi szolgálat bevezetése
Az SNI tanulók státuszhelyzete a jogszabályváltozások tükrében
Az iskola gyermekvédelmi feladata, célja, funkciója
Az Iskolai Közösségi Szolgálat jogszabályi háttere
Az iskolai közösségi szolgálat bevezetése
Közösségi szolgálat 2014.
Tájékoztató gimnazista gyerekek szüleinek az 50 órás közösségi szolgálatról Károlyi István Gimnázium január Hirmann László.
Jogszabályi változások, aktuális feladatok Partnerség és együttműködés az informatikai támogató rendszer bevezetéséhez kapcsolódóan Emberi Erőforrások.
50 órás közösségi szolgálat
Budapest I Kerületi Kosztolányi Dezső Gimnázium
KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT (intézmény neve) Készítette igazgató.
Az iskolai közösségi szolgálat a koordinátor szemével
Iskolai Közösségi Szolgálat (IKSZ)
Iskolai közösségi szolgálat
AZ ISKOLAI KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT.  NAT 2012, EMMI-rendelet 2012  2016-tól az érettségi vizsga megkezdéséhez 50 óra közösségi szolgálat teljesítése szükséges.
A kamarai garanciavállalás jogi kérdései
K özösségi szolgálat „Aranyszabály: mindaz, amit szeretnétek, hogy megtegyenek nektek az emberek, tegyétek meg ti is nekik.” Mt. 7, 12.
Budapest I Kerületi Kosztolányi Dezső Gimnázium
Közösségi szolgálat Összeállította:
Kétszintű érettségi. tartalom érettségi érettségi és nyelvvizsga emelt szint szerepe emelt szintű oktatásra jelentkezés pontszámítás jogszabályi háttér.
A PEDAGÓGUS KÖTELESSÉGEI ÉS JOGAI
Ki az a mentortanár? „az a pedagógiai gyakorlattal rendelkező tanár, aki tapasztalatai és a továbbképzésben szerzett speciális képzettsége eredményeként.
Jogszabályok A nemzeti köznevelésről szóló évi CXC. törvény (Nkt.) A szakképzésről szóló évi CLXXXVII. törvény (Szt.) 229/2012. (VIII. 28.)
(Hatályos: I. 1-től) 4.§ (15) A közösségi szolgálat: - szociális, - környezetvédelmi, - a tanuló helyi közösségének javát szolgáló, - szervezett.
Az iskolai közösségi szolgálat “Nem tudom mi a sorsod, de egy dolgot tudok: csak azok lesznek igazán boldogok, akik keresték és megtalálták, hogyan lehet.
Heves Megyei Pedagógiai Intézet 3300 Eger, Szvorényi u. 27. Pf.:196, Telefon:36/ , Fax:36/ , Honlap:
Önértékelési kézikönyv október 5-i módosítása alapján
A SZAKTANÁCSADÁS INTÉZMÉNYI ÖNÉRTÉKELÉS TANFELÜGYELET MINŐSÍTÉS KAPCSOLÓDÁSA.
Érettségi tájékoztató 2016/2017
Közösségi szolgálat Mit jelent a közösségi szolgálat?
Az IKSZ alapelvei, céljai
Budapest I Kerületi Kosztolányi Dezső Gimnázium
Felkészítés a közösségi szolgálatra
Iskolai Közösségi Szolgálat (IKSZ) a fogadóintézmény szempontjából
Az IKSZ tevékenység dokumentálása
Tervezési folyamat.
Barcsák Marianna KPSZTI
Az osztatlan tanárképzés gyakorlati képzési rendszere
AZ IKSZ 50 ÓRÁJÁNAK INTÉZMÉNYI SZINTŰ TERVEZÉSE
CSOPORTNAPLÓ MÓD - SZER - TÁR ANYAGÁNAK FELHASZNÁLÁSÁVAL.
főosztályvezető-helyettes
Iskolai közösségi szolgálat a Borosban
Közösségi szolgálat megszervezésével kapcsolatos feladatok
Kétszintű érettségi 2018 május
Tankönyvellátás és iskolai könyvtár
DARUS a gyermekekért.
VÁLTOZÁSOK címszavakban.
Horváth Cz. János Személyes adatok kezelése az intézményben
Közösségi szolgálat a közgázban
Előadás másolata:

Iskolai közösségi szolgálat

Részlet a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvényből 4.§ 15. közösségi szolgálat: szociális, környezetvédelmi, a tanuló helyi közösségének javát szolgáló, szervezett keretek között folytatott, anyagi érdektől független, egyéni vagy csoportos tevékenység és annak pedagógiai feldolgozása melynek célja a tanulók: - szemléletváltása - szociális érzékenyítése - kompetenciáinak fejlesztése

Milyen kompetenciákat fejleszt? kritikus gondolkodás, érzelmi intelligencia, önbizalom, felelősségvállalás, állampolgári kompetencia, felelős döntéshozatal, hiteles vezetői készségek, szociális érzékenység, társadalmi kommunikációs készség, együttműködés, empátia, konfliktuskezelés, problémamegoldás.

A kompetenciák fejlesztése mellett a pályaorientációban is fontos lehet a tanulóknak az 50 órás iskolai közösségi szolgálat.

A 2011. december 23-án elfogadott Nemzeti köznevelési törvény (Nkt A 2011. december 23-án elfogadott Nemzeti köznevelési törvény (Nkt.) bevezette az iskolai közösségi szolgálatot, mint az érettségi kiállításának előfeltételeként teljesítendő tevékenységet.

2015.01.01-től: 6. § (4) A középiskola elvégzését közvetlenül követő érettségi vizsgaidőszakban az érettségi vizsgák megkezdésének feltétele ötven óra közösségi szolgálat elvégzésének igazolása, kivéve a) a felnőttoktatásban részt vevő tanulókat és b) azon sajátos nevelési igényű tanulókat, akiket a szakértői bizottság javaslata alapján a közösségi szolgálat alól az igazgató határozatban mentesített.

97. § (2) bekezdés: „Az érettségi vizsga megkezdéséhez a közösségi szolgálat végzésének igazolását először a 2016. január 1-je után megkezdett érettségi vizsga esetében kell megkövetelni.” 63/B. § (1) A Nemzeti Pedagógus Kar külön jogszabályban meghatározottak szerint ellenőrzi a 4. § 15. pontjában meghatározott közösségi szolgálat szervezését, valamint működteti az ehhez kapcsolódó tanácsadó és információs rendszert…

A nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet 45. A középiskolában a közösségi szolgálattal kapcsolatos rendelkezések 133. § (1) Középiskolában meg kell szervezni a tanuló közösségi szolgálatának teljesítésével, dokumentálásával összefüggő feladatok ellátását.

(2) A közösségi szolgálat keretei között a) az egészségügyi, (mentor) b) a szociális és jótékonysági, c) az oktatási, d) a kulturális és közösségi, e) a környezet- és természetvédelemi, f) a katasztrófavédelmi, g) az óvodás korú, sajátos nevelési igényű gyermekekkel, tanulókkal, az idős emberekkel közös sport- és szabadidős területen folytatható tevékenység. h) az egyes rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szerveknél bűn- és baleset-megelőzési területen folytatható tevékenység. (mentor)

Példák: a.) egészségügyi tevékenység kórházban: - betegek kísérete, környezetének rendben tartása, - felolvasás, beszélgetés a betegekkel, b.) szociális tevékenység: - idős emberek segítése egyénileg otthonukban(bevásárlás, takarítás, udvar rendbe tétele, favágás) c.) Oktatási tevékenység: - korrepetálás alsóbb évfolyamokon, gyermekotthonban, - számítógép használatának oktatása, nyelvoktatás idősek számára, - bölcsődékben, óvodákban segítés a mindennapi tevékenységben,

d.) Kulturális, közösségi tevékenység: - bölcsődékben, óvodákban, idősek otthonában kulturális program szervezése (bábjátékok, mesemondás, karácsonyi műsor), - közgyűjteményben önkéntes feladat ellátása, - katona sírok gondozása, e.) Környezet- és természetvédelmi tevékenység: - parkrendezés, közösségi terek tisztítása, - fa- és növényültetés, avar összegyűjtése, - kerítésfestés, - környezettudatosság népszerűsítése,

A közösségi szolgálat további szabályai (2a) A közösségi szolgálat az intézményben meghatározott munkaköri feladatok ellátására nem irányulhat. (2b) A tanuló a közösségi szolgálatot a lakóhelyén lévő, 133. § (2) bekezdés szerinti intézményben is teljesítheti. (3) A tanulót fogadó intézménynek a (2) bekezdés a) és h) pontjában meghatározott tevékenységi területen minden esetben, a (2) bekezdés b) pontjában meghatározott esetekben szükség szerint mentort kell biztosítania.

(4) A középiskola a 9-12. évfolyamos tanulói számára szervezi meg a legalább ötven órás közösségi szolgálatot, vagy annak teljesítésére időkeretet biztosít. /Ajánlott 9-11-ben/ (5) A közösségi szolgálatot az adott tanuló esetében koordináló pedagógus az ötven órán belül - szükség szerint a mentorral közösen - legfeljebb öt órás felkészítő, majd legfeljebb öt órás záró foglalkozást tart.

(6) A közösségi szolgálat teljesítése körében egy órán hatvan perc közösségi szolgálati idő értendő azzal, hogy a helyszínre utazás és a helyszínről hazautazás ideje nem számítható be a teljesítésbe. (7) A közösségi szolgálat helyszínén a szolgálattal érintett személy segítése alkalmanként legkevesebb egy, legfeljebb három órás időkeretben végezhető. (8) A közösségi szolgálat során a tanuló naplót köteles vezetni, amelyben rögzíti, hogy mikor, hol, milyen időkeretben és milyen tevékenységet folytatott

(9) A közösségi szolgálat dokumentálásának kötelező elemei a) a tanulónak közösségi szolgálati jelentkezési lapot kell kitöltenie, amely tartalmazza a közösségi szolgálatra való jelentkezés tényét, a megvalósítás tervezett helyét és idejét, valamint a szülő egyetértő nyilatkozatát, b) az e-naplóban és a törzslapon az osztályfőnöknek dokumentálnia kell a közösségi szolgálat teljesítését,

c) az iskola a közösségi szolgálat teljesítéséről a tanulói jogviszony tanév közbeni megszűnésekor igazolást állít ki két példányban, amelyből egy példány a tanulónál, egy pedig az intézménynél marad, d) az iskola a közösségi szolgálattal kapcsolatos dokumentumok kezelését az iratkezelési szabályzatában rögzíti,

e) az iskolán kívüli külső szervezet és közreműködő mentor bevonásakor az iskola és a felek együttműködéséről megállapodást kell kötni, amelynek tartalmaznia kell a megállapodást aláíró felek adatain és vállalt kötelezettségein túl a foglalkoztatás időtartamát, a mentor nevét és feladatkörét.

Záradék: Köszönöm a figyelmet! 47. A tanuló teljesítette az érettségi bizonyítvány kiadásához szükséges közösségi szolgálatot Tl www.kozossegi.ofi.hu Köszönöm a figyelmet!