A házasság = elköteleződés megbocsátásra, hűségre, szeretetre

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
Közösség 4. ISTEN CSALÁDJÁBAN ÉLNI
Advertisements

Lépj tovább a szolgálatban!
Kapcsolatok hiánya Kulturális környezet Kicsi a terem.
Manipuláció helyett szolgálat a társkapcsolatban
A hűtlenség ellenszere
ÖRÖK ÉRTÉKEK Életünk döntések sorozata: Mózes példája; Zsid.11,24-26; „Hit által tiltakozott Mózes, amikor felnőtt, hogy a fáraó leánya fiának mondják.
„ Ezt mondom az Úrnak: Én Uram vagy te; feletted való jóm nincsen.”
Az Élet Igéje június.
Megbocsátás és parancsba kapott szeretet
A házasság még nem a mennyország
és ebbe más is belehalt már…
Folyamodjatok az Úrhoz,
Gondolatok Salkaházi Sára naplójából. Kevésben hűnek lenni nagyon nehéz.A hősies nagy dolgokra mindig hajlamosabbak vagyunk... Míg a kis dolgok mellett.
2009.jún. 19 – jún. 10. Ebben az időben az egyház a papokra emlékezik. Június 19.-e Jézus Szívének ünnepe, amikor a papokért is imádkozunk világszerte:
Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) Próbaidős tag KÁTÉ
Jer Mert ezt mondja a Seregek URa, Izráel Istene: Majd meglátjátok, hogy még a ti időtökben véget vetek ezen a helyen a hangos, vidám örvendezésnek,
Férfivá és nővé teremtve
A SIKERES ÉLET TITKA.
Az egymáshoz tartozás gyakorlata
Megszentelődés Péter levelei alapján Ifi óra - Békés
Isten ajándéka embertől emberig
Ha pedig valakinek nincsen bölcsessége, kérjen bölcsességet
AZ IGAZSÁG SZABADDÁ TESZ
Ahogy engem elküldtél a világba, én is elküldtem őket a világba” (János 17:18)
A Biblia – Kisifi Isten Igéjének hasonlatai Isten Ígéjének hasonlatai.
Az Élet Igéje augusztus Chiara Lubich 1949-es írása.
"HOROSZKÓP". Január 1.- és december 31. között születtél?
„Építse egyik a másikat" 1Thessz a párkapcsolat teológiája
A mélyből Hozzád száll szavam – Krisztus, kegyelmezz
Ballagók búcsúztató áhítata.
Folyamodjatok az Úrhoz,
Folyamodjatok az Úrhoz,
Koinónia a gyakorlatban
"Folyamodjatok az ÚRhoz, keressétek orcáját szüntelen!"
"Folyamodjatok az Úrhoz, keressétek orcáját szüntelen!"
KÉT IGE Isten és Jézus dicsőségéről IMA
ISTEN hozott köztünk!.
EGYHÁZI IMATALÁLKOZÓ AZ EURÓPAI ROMÁKÉRT április 12. csütörtök KDOBVI baracskai objektum.
Asztal- és életközösség Jézussal
A boldogság is kegyelemből fakad
A békéltetés szolgálata
Ami lehetetlen az embereknek, az lehetséges az Istennek. Lukács 18, 27.
Az adós szolga példázata
ADAKOZÁS „ Nagyobb boldogság adni, mint kapni!”
Az Élet Igéje április.
Jn 14,26 A Vigasztaló pedig, a Szentlélek, akit az Atya küld az én nevemben, megtanít majd titeket mindenre, és eszetekbe juttat mindent, amit mondtam.
Isten mondta.
Mindig kapcsolatban Vele
Egyedül Isten adhatja a hitet, de a hitedről te is tanúságot tehetsz
Karácsony Dicsőség mennyben az Istennek és
A hűség értelme Isten hűséges,
Milyen a Szellemi életünk?.  Erre megkérdezték: „És te milyen jelt mutatsz, hogy miután láttuk, higgyünk neked? Mit cselekszel? Atyáink a mannát ették.
TANÉVNYITÓ ISTENTISZTELET Jöjj, égi szent láng, Szentlélek Isten, Hű támasz minden ínségben, Kit trónusáról jó Atyánk És Jézus Krisztus küld.
1.Hálás - mások hitéért és szeretetéért Kol 1,4. Bátorít! 2.Ismeri az Atyát - mint szabadítót. Kol 1,13 és Jézust - mint aki megbékéltetett az Atyával.
„Élni vagy égni?” Készítette:Komjáthy Károly.
JÓ REGGELT !.
Igeolvasás.
a nehéz napokat rád bízom. Rád bízom, rád bízom a fényes napokat is.
Áldozatkész szolgálat János 12,20-26
Igeolvasás „14Most azért az URat féljétek, és őt szolgáljátok tökéletesen és igazán. Távolítsátok el azokat az isteneket, amelyeket atyáitok szolgáltak.
…MIVEL EZ NEM NAGYON MEGY,
Igehirdetés „Legyetek irgalmasok, amint Atyátok is irgalmas. 37„Ne ítéljetek, és nem ítéltettek. Ne kárhoztassatok, és nem lesz kárhoztatásotok. Bocsássatok.
Felszólító igék Máté evangéliumában
JÓ REGGELT! ÉBRESZTŐŐŐŐŐŐ!.
A mennyei világ lelki áldásai 1. rész
Isten hozott, hogy megáldjon!
Kérdések az alkalom előtt
II. A HITRŐL 1.
A teremtő és gondviselő Atya
NEM JÓ AZ EMBERNEK EGYEDÜL? HÁZASSÁG.
Előadás másolata:

A házasság = elköteleződés megbocsátásra, hűségre, szeretetre A keresztyén élet elköteleződés Jézus Krisztus mellett A keresztyén házasság ezt az elköteleződést tükrözi A keresztyén ember akkor van a helyén, ha Istent képviseli a világban

Az Úrtól kapott bűnbocsánat megbocsátásra kötelez a másik ember felé Bocsássatok meg egymásnak, ahogyan Isten is megbocsátott nektek a Krisztusban. Ef 4, 32 Elfelejteni és újra bizalmat adni – csak így teljes a megbocsátás A biztosíték nem a társad jellemében van, hanem az Úrban …ahogyan Isten is a Krisztusban…

Isten bűnbocsánatát nem kell megszolgálni, mert kegyelemből van A bűnbocsánat Krisztus kereszthalála óta készen van számomra Isten a bűneimről nem emlékezik meg Én sem mondhatom: „Majd ha megjavulsz…” Legyen bennem mindig a megbocsátás készsége Nem mondhatom: „Megbocsátok, de nem felejtem el”

Miért legyek hűséges a társamhoz? Nem azért, mert ő hűséges, hanem azért, mert Isten hűséges hozzám Krisztust képviselhetem a társam felé is A legerősebb szálat a hármas kötélbe az Úr szőtte bele

Isten szeretetét a másik ember felé tudom „viszonozni” Ahogyan én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást! Jn 13, 34 Ha szereted Jézust, rád bízza a társadat, aki az Ő „báránya” (Jn 21, 15-19)

Éheztem és ennem adtatok, szomjaztam és innom adtatok, jövevény voltam és befogadtatok, mezítelen voltam és felruháztatok, beteg voltam és meglátogattatok, börtönben voltam és eljöttetek hozzám Mt 25, 35-36 Borsos Miklós rajza Lehet, hogy a társad éhezik, szomjazik, fázik, börtönbe van zárva… Jézusnak adsz, ha neki adsz

A szeretet parancsa nem érzelmekre, hanem tettekre szólít fel Önmagam odaadása feltétel nélkül Figyelmem Időm Energiám A társam elfogadása feltétel nélkül Jó és rossz tulajdonságaival együtt Függetlenül attól, hogy ő hogy viszonyul hozzám Nehéz?

Mindenre van erőm a Krisztusban Nemcsak nehéz, hanem lehetetlen – emberi erővel Mindenre van erőm a Krisztusban Fil 4, 13