Dr. Csorbai Hajnalka stratégiai igazgató Kockázatkezelés a kapcsolatok hálójában.

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
Cs ö kkentse a nemfizet é s kock á zat á t! Bak Bogl á rka Piac é s Profit – BKIK
Advertisements

Gazdasági vezetői jogállás Dr. Kőszegfalvi Edit. VEZETŐI FELADAT MUNKAVISZONYBAN 500 millió forintos bevétel, finanszírozási szerződéssel rendelkező eü.
Beszámoló elemzése. A gazdasági elemzések  A vezetői döntéseket előkészítő, tervadatokkal, tervszámokkal végrehajtott ún. prospektív elemzések (előzetes.
1 Sajtótájékoztató Kis Gergely Ügyvezető igazgató Madar Norbert Tanácsadó Palocsay Géza COO
A fogyasztóvédelmi hatóság hatásköre, illetékessége és eljárása a villamosenergia-, földgáz-, víziközmű-, távhő- és hulladékgazdálkodási közszolgáltatás.
A nagy gázmutyi 2. rész az MVM Partner Zrt és 2014 júliusa közötti földgáz-kereskedelmi tevékenységének feldolgozása a társaság által Dr. Tóth Bertalan.
FIATALOK LENDÜLETBEN PROGRAM Ruska Mónika – Mobilitás Országos Ifjúsági Szolgálat - Fiatalok Lendületben Programiroda.
Áttörés a hazai távközlésfejlesztésben A Matáv első évtizede Hogyan nőtt a hitelünk? Az út finanszírozása ( ) Készítette: Kis Péter.
Dél-alföldi Regionális Igazgatósága SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ MÁJUS 17.
Készítette: Gondos Borbála
A Non-Profit teljesítménymérés problémái (mérési és fejlesztési lehetőség) Márkus Gábor CVS, PVM, TVM, igazgató Stúdium Kft. Oktatás és Projekt menedzsment.
European Commission Enterprise and Industry Az INNO-Way program bemutatása Székesfehérvár november 05.
TÁMOP program a Dél-alföldi Régióban Dél-alföldi Regionális Munkaügyi Központ.
Különadók 2011, Ágazati különadók 2010.december 4-től hatályos 2010.december 4-től hatályos Adókötelezettséggel érintett tevékenység kör: Adókötelezettséggel.
Hogyan teljesíthetjük a HpT 13§B követelményeit Egy vállalati Compliance Adatbázis terve Dr Lőrincz István Associator Kft.
Mindent a „Vállalkozások komplex infokommunikációs és mobilfejlesztéseinek támogatása” című pályázati kiírásról.
Dr. Szűcs Erzsébet Egészségfejlesztési Igazgatóság Igazgató Budapest, szeptember 29. ÚJ EGÉSZSÉGFEJLESZTÉSI HÁLÓZATOK KIALAKÍTÁSA ÉS MŰKÖDTETÉSE.
Előadó : Tóth Elemérné Mb. ügyvezető igazgató NOVEMBER 18.
A biztos befektetés Szabó Gábor Brand manager IBM Magyarország Budapest,
MINTAKÉRDÉSEK. A pénzügyi számvitel információs rendszere elsősorban a gazdálkodó szervezetek vezetőinek információs igényeit elégíti ki. A beszámoló.
Bűnüldözési és nyomozóhatósági jogkör. Előadás vázlata Jogi szabályozás NAV hatáskörébe tartozó bűncselekmények NAV nyomozóhatóságai Felderítés, nyomozás.
ART és egyéb adók ART 1) Bejelentési szabályok: Készpénzfizetés bejelentése→5 millió Ft-ról 2 millió Ft-ra csökken Munkaerő-kölcsönzéssel összefüggő.
Az események bejelentésének és kezelésének folyamata Nagy Zsigmond, balesetvizsgáló október 19.
CONFIDENTIAL Közüzemi Konferencia Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara március 26.
EU pályázati programok A szervezet / változások 1.A pályázók adminisztrációs terheinek csökkentése a projektfejlesztési, pályázati szakaszban.
8.BESZÁMOLÁSI ÉS KÖNYVVEZETÉSI KÖTELEZETTSÉG SZÁMVITELI SZOLGÁLTATÁS.
BEST-INVEST Független Biztosításközvetítő Kft.. Összes biztosítási díjbevétel 2004 (600 Mrd Ft)
Gazdasági jog III. Előadás Általános szabályok A Gt. általános része.
Palotás József elnök Felnőttképzési Szakértők Országos Egyesülete
DIGITÁLIS VÁSÁRLÁSOK, GENERÁCIÓS KÜLÖNBSÉGEK
A szerkezetátalakítási programban bekövetkezett változások
Intelligens céginformációs megoldások
Adottságok tényszerű megfogalmazása 4.6. előadás
Tájékoztató a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózatról
A FELÜGYELŐBIZOTTSÁG BESZÁMOLÓJA A VSZT
ŐRSÉGI TÖBBCÉLÚ KISTÉRSÉGI TÁRSULÁS
Projektfinanszírozás
Kommunikáció a könyvvizsgálatban
Az aktív korúak ellátására való jogosultság megállapítása
SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM
SZÁMVITEL.
A PDCA elv alkalmazása az információvédelmi irányítási rendszerekben 1
Innovációs képesség és jólét összefüggései
SZÁMVITEL Dr. Ormos Mihály egyetemi tanár
STRATÉGIAI ÉS ÜZLETI TERVEZÉS 9. előadás
Az ÁFSZ feladatai az „Út a munkához” program végrehajtásában
Tatosné Takács Andrea december 18.
Korrupció és közbeszerzési kartellek
CONTROLLING ÉS TELJESÍTMÉNYMENEDZSMENT DEBRECENI EGYETEM
FIATALOK LENDÜLETBEN PROGRAM
Tájékoztató az Önkormányzati ASP Projektről
Számvitel I Dr. Kiss Árpád Ph.D. Bejegyzett Könyvvizsgáló
Környezeti Kontrolling
ÉVOSZ - Németországi Vállalkozási Tagozat ( ÉVOSZ-IWTD )
Szabványok, normák, ami az ÉMI minősítési rendszerei mögött van
Az Európai Unió földrajzi vonatkozásai
MODERN VÁLLALKOZÁSOK PROGRAMJA
Magyar Könyvvizsgálói Kamara XVIII. Országos Konferenciája II
Az EU támogatások ellenőrzésének rendszere
Föderalizmus és decentralizáció kutatás svájci–magyar együttműködésben
Kérdőív a Pénzmosás és terrorizmus finanszírozása megelőzésének és megakadályozásának ellenőrzésére Készítette: Dancsné Veres Mária 2/24/2019.
Üzleti projektterv Előadó neve | Cégnév.
Intézmény minőségirányítási programja
Hellner Szelina, Kincses Gábor, Bartha Zsolt
A BRIS jogi háttere Dr. Ződi Zsolt
Az MKET új stratégiája – Szolgáltató MKET
KOHÉZIÓS POLITIKA A POLGÁROK SZOLGÁLATÁBAN
Az aktív korúak ellátására való jogosultság megállapítása
Szabálytalanságkezelés
Az öt cég összesen 12 milliárd forintnyi megrendelést szerez
Előadás másolata:

Dr. Csorbai Hajnalka stratégiai igazgató Kockázatkezelés a kapcsolatok hálójában

Magyarország – 1 millió vállalkozás országa Állami gondoskodásra várunk vagy magunk tesszük meg az óvintézkedéseket? Van 50 olyan „vállalkozó”, akik együtt majdnem 1000 céget döntöttek már felszámolásba, hatalmas mértékű adósságokat hagyva maguk után a gazdaságban. Eltiltva közülük csupán 4 van, a többiek bármikor új céget alapíthatnak és folytathatják tevékenységüket. (Éljen az 1 órás cégbejegyzés! Igaz az eltiltottakat se nagyon zavarja a jogi tilalom)

Honnan jön a veszély? Nemfizető ügyfelek Régi ügyfélÚj ügyfél a) saját információk b) folyamatosan változó információk a) a lehető legbővebb hozzáférhető információ kör

Cégadatok Pénzügyi adatok Cégvezetők és tulajdonosok egyéb cégkapcsolatai: esetlegesen ezen cégkapcsolatok cég és pénzügyi adatai, scoring besorolása, létszám Negatív információk: B2B késve fizetések és nemfizetések, Széchenyi kártyás adósok, Egységes Online Követelésnyílvántartó Rendszer információi, úgynevezett feketelisták (APEH, GVH, munkaügyi, végrehajtás, eljárás) Pozitív információk: EU vagy közbeszerzési pályázat nyertese, ISO minősített Új cégek – mit tudunk róluk? A pénzügyi szektor a kockázatkezelés motorja

Kapcsolati háló A céget önmagában vizsgálni (cégjegyzéki adatok, pénzügyi adatok, negatív információk) a mai gazdasági környezetben már nem elegendő! Mivel az újonnan alakuló társaságok tulajdonosai/vezetői 70%-ban egyéb cégekhez is köthetők, a kapcsolódó vállalkozások illetve személyek feltérképezése ma már elengedhetetlen a kockázatelemzéshez! A cégek döntő többségénél (95%) magánszemélyek a tulajdonosok és nem cégek.

Opten – kapcsolati háló

Cégvezetők, tulajdonosok egyéb cégkapcsolatai kiegészített információkkal

Személyes kapcsolati háló

Napi rendszerességgel eljárások tekintetében Heti rendszerességgel cégadat-változás (székhelyek, tulajdonosi kör, vezetők, alaptőke), pozitív-negatív információk, scoring modell besorolás tekintetében Havonta alkalmazotti létszám, pályázatok, pozitív információk Régi ügyfelek követése

Új technikai megoldások az informatikai fejlődéssel lépést tartva SOAP protokoll Kérdés - adatbázis típusú strukturált válasz

Cégelemzés tudományos összefüggések és algoritmusok alapján átfogó közgazdasági elemzés automatikusan, mentes minden szubjektív emberi tényezőtől folyamatosan frissülő cégadatbázis és a hivatalosan leadott pénzügyi beszámolók alapján

KOCKÁZATI BESOROLÁS a Cégelemzésben adott cég egy éven belül fizetésképtelenségi eljárás alá kerülésének valószínűségét vizsgálja

Köszönöm figyelmüket! Dr. Csorbai Hajnalka 70/