A – nyugati – szerzetesség Kialakulása; Szent Benedek és a bencések; a kolduló rendek.
1. Előzmények Az Egyház világi befolyásának és gazdagságának növekedésével együtt járó morális válsággal szemben egyesek meg kívánták őrizni az Egyház erkölcsi tekintélyét, függetlenségét és fegyelmét: Ők az önmegtagadás eszményét (pl. a nőtlenséget) követték, imádságos életet éltek, és fontosnak tartották mások szolgálatát. Kezdetben mindezt a közösségen belül élve tették. Később ezek az „aszkéták” elkülönültek a közösségtől, és elvonultan éltek, de továbbra is fontosnak tartották a szeretetszolgálatot. Hamar megjelent ennek az életformának a teológiai megalapozása is, ami gyakorlatilag megegyezet a vértanúság teológiájával: Az aszkéta Krisztusért vállalja a lemondást és a szenvedést.
A IV-V. században több próbálkozás történt az aszkéta életmódot folytató remeték közösségbe szervezésére: Remete Szent Antal a mai Egyiptom területén gyűjtött maga köré további aszkétákat. Az ő esetükben azonban nem beszélhetünk közösségről, inkább csak egymáshoz közel élő remetékről. Ugyancsak a mai Egyiptom területén élt Pakhomiosz, aki valóságos közösséget hozott létre (cenobium), amelyben katonás rend szerint éltek együtt az aszkéták.
Ugyanakkor ezek mellett a közösségek mellett kirívó eseteket is találunk: Egyesek éveket töltöttek egy oszlop tetején (közülük a legismertebb Oszlopos Simeon), illetve állatok módjára éltek (pl. füvet legeltek, stb.), és azt állították, hogy „Krisztus kedvéért bolondok”. Másrészt problémát jelentett az, hogy az aszkéták gyakran kiszakadtak az egyházi közösségből, és – többek közt – leértékelték a szentségek (pl. az eukarisztia) jelentőségét.
2. Az első keleti és nyugati „fegyházi” szerzetesközösségek A túlzások, a versengés és a kérkedés visszaszorítása érdekében nagy hangsúlyt adott az engedelmességnek (pl. szigorú büntetést szabott ki azokra, akik engedély nélkül böjtöltek). Az egyes közösségeket alárendelte a helyi püspöknek, és a kolostorokban megünnepelték a szentségeket. Keleten Nagy Szent Vazul (Baszileosz) hozott létre az Egyház keretein belül működő szerzetesrendet:
Miután Egyiptomban végiglátogatta a sivatagi remetéket, Marseille közelében alapított kolostort. Közössége, regulája és írásai nagy hatással voltak Benedekre is. Egyik művét, az Atyák beszélgetéseit (latinul: Collationes Patrum) este, vacsora közben fel is olvasták a bencés közösségekben. Nyugaton – a szkíta származású – Cassianus tette meg azt, amit Vazul keleten:
3. Szent Benedek és „rendje” Élete: 480 körül született Nursiában (ma: Norcia). Rómába ment tanulni, ott azonban kiábrándul az erkölcstelen életből, és előbb Eufidébe (Affide), majd Sublacumba (Subiaco) vonul vissza remeteségbe. Az utóbbi helyen tanítványokat gyűjt maga köré remeteközösségbe. A hagyomány szerint 529-ben Cassinum hegyén (Monte Cassino) monostort alapít.
A bencés regula és szellem: Szent Benedek közösségét, majd később rendjét „egyszerűség és mértéktartás” jellemzi. Akárcsak Vazulnál, nála is különös jelentőséget kap az engedelmesség: az apát atyaként és mesterként „gondoskodik” a szerzetesekről, akik tanítványi lelkületet ápolnak magukban. stabilitas loci A rend legfőbb jellemzője az ún „stabilitas loci”, azaz, hogy a szerzetesek ugyanannak a monostornak a tagjai maradnak egész életükben.
discretio A bencés regula és rend másik ismertetőjegye az ún „discretio”, vagyis annak meghatározása, hogy mi fontos, és mi kevésbé fontos: ez a mértékletesség alapja (pl. az önsanyargatásban is). Ora et labora Benedek a monostor életének legfőbb alkotóelemeként a közös imádságokat, az „Isten művét” (opus Dei) határozza meg. A több órás imádság mellett kétkezi munkát is előír szerzetesei számára. Innen ered a bencés rend „jelmondata”, az „Ora et labora” (a kifejezés egyébként nem szerepel a regulában).
4. A bencés regula „utóélete” Nagy Szent Gergely pápa bencés szerzeteseket küld a brit szigetek evangelizálására, amelynek következtében ott egyfajta „szerzetesi egyház” jön létre: még a püspökök is az egyes kolostorok apátjaitól függnek. Később brit bencések végzik a kontinens misszióját. Nagy Károly elrendeli, hogy a birodalom összes kolostorában a bencés regulát kell követni.
Több olyan szerzetesrend is kinőtt a bencés rendből, amelyek Benedek regulájának autentikus megélését tűzte ki céljául. A két leghíresebb ilyen rend: a XI. század első felében Szent Romuáld által alapított kamalduli rend, illetve a XI. század végén Szent Róbert által alapított ciszterciek.
5. A XII-XIII. századi Európa A XII-XIII. század a városiasodás és a polgárosodás időszaka. Ekkor alakult ki a mai városi Európa, ami radikális társadalmi, gazdasági és kulturális változásokkal járt: A társadalomban és a gazdaságban a vidék szerepét a város, a földtulajdon és a mezőgazdaság jelentőségét a pénz (tőke), valamint az ipar és a kereskedelem vette át: elkezdődött a feudalizmusból a kapitalizmusba történő átmenet.
A vallás és a tudományok művelése terén a bencés (vagy bencés szellemiségű) kolostorok helyébe előbb a székesegyházak, majd a kolduló rendi kolostorok, a kolostori iskolák helyébe előbb a „katedrális iskolák”, majd az egyetemek léptek.
A városi kultúrával együtt az új életformához kapcsolódó újfajta bűnök is jelentkeztek: A vidéki életformát jellemző gőg és testi vágyak mellet megjelent a kapzsiság és a hatalomvágy. Ezzel egy időben különféle eretnekmozgalmak terjedtek el Dél-Európában: Megjelentek az ún. szegénymozgalmak, amelyek közül a legjelentősebb a lyoni kereskedő, Pierre Valdo (Petrus Valdes) által alapított valdensek voltak. Languedocban a manicheus tanokat hirdető katar (albigens) eretnekség vált nagyon jelentős vallási mozgalommá.
6. Assisi Szent Ferenc és a Kisebb Testvérek Rendje (Ordo Fratrum Minorum) Szent Ferenc élete. Francesco –ben született. Apja nagyon gazdag ruhakereskedő volt. Kezdetben „kicsapongó” életet élt. Hamar szakított a városban uralkodó értékrenddel: nagy hatással voltak rá a lovagi és trubadúrköltemények, így katonának állt. Egy betegség során érlelődött ki végleges hivatása: a Szegénység és a legelesettebbek képében megjelenő Krisztus hősies szolgálata.
Miután szakított apjával, Assisi környékén elhagyott templomokat újított fel, imádkozott és segítette a szegényeket és a betegeket, bár maga is adományokból élt ben Rómába ment, ahol III. Ince pápa jóváhagyta közösségének működését és szabályzatát. (Majd 1212-ben Klára nők számára alapít hasonló közösséget.) Az ötödik keresztes hadjárat során (1219.) Ferenc találkozott a szultánnal, aki megengedte neki, hogy prédikáljon ben megkapta Krisztus szenvedésének jeleit (stigmák) ban halt meg. (Két évvel később szentté is avatták.)
A ferences rend. Kezdetben Ferenc és követői koldulva, kétkezi munkát végezve, énekelve járták Umbria és Toscana városait, ahol prédikáltak. Rendjének életmódjával a hatalom minden megjelenési módjának visszaszorítására törekedett: Ezt valósítja meg a kitaszítottak szolgálatában, a tulajdon minden – egyéni és közösségi – formájának elutasításában, valamint a hatalom új formájával, vagyis a tudással szembeni bizalmatlanságban is.
Ferenc rendje a tagok számának növekedésével már az alapító életében – és kicsit annak eredeti szándékával ellentétben – hasonlóvá vált a többi szerzetesrendhez (kolostorokat építettek, monasztikus liturgiát végeztek, teológiát tanultak), majd Ferenc halála után komoly viták robbantak ki a rendtagok között. A rend nagyon gyorsan terjedt: Magyarországon már Szent Ferenc életében, 1219-ben megtelepedtek a ferencesek az esztergomi, egri és győri rendházakban. Ugyanebben az évben érkeztek ferencesek Franciaországba, Angliába és a mai Németország területére is.
Híres ferencesek: Szent Bonaventúra: Szent Ferenc halála után a rend vezetője, egyben Párizsban teológiai magister volt. Padovai Szent Antal: Híres prédikátor volt (Észak-Itáliában, illetve Dél- Franciaországban prédikált az eretnekek között), azonban inkább csodatévő híre miatt népszerű a mai napig. Kapisztrán Szent János: Konstantinápoly eleste (1453.) után seregeket toborzott a törökök ellen előbb Nyugat-Európában, majd Magyarországon. Nem sokkal a nándorfehérvári csata után itt is halt meg.
7. Szent Domonkos és a Prédikátor Testvérek Rendje (Ordo Fratrum Praedicatorum) Szent Domonkos élete. Guzmán Domonkos 1170 körül született Caleruegában (Kasztília). Ferenccel ellentétben pap volt, és gyorsan ívelt felfelé karrierje: püspöksége kanonoki káptalanát vezette ban püspökével együtt Dániában hajtott végre diplomáciai feladatokat: útközben Dél-Franciaországban találkozott a katarokkal táján végleg visszatért Dél-Franciaországban, ahol – tanulva a ciszterci küldöttek gazdagságuk okozta sikertelenségéből – szegényen, városról városra gyalogolva térített a katarok között.
1207-ben Prouille-ban kolostort alapított a katar közösségből az egyházba visszatért nők számára. Több évi – több-kevesebb sikert hozó – térítő munka után 1215-ben Toulouse-ban papokból álló közösséget alapított, majd egy évvel később III. Honorius pápa jóváhagyta rendjét ben Bolognában halt meg (de „csak” 1234-ben avatták szentté). Domonkos – az elterjedt vélekedés ellenére – nem volt inkvizítor (az inkvizíciót 1231-ben állították fel). – Később azonban valóban a domonkosok irányították az inkvizíciót.
A domonkos rend. Domonkos – akárcsak Ferenc – kolduló szegénységet írt elő szerzetesrendje számára, ugyanakkor a szegénységet nem tekintette rendje céljának (így pl. a kezdetektől fogva elfogadták, hogy tulajdonosai legyenek kolostoraiknak). A domonkos rend célja az igehirdetés – elsősorban az eretnekségekkel megfertőzött nagyvárosokban.
Szent Domonkos rendházai ezért egyben „iskolák” is (voltak): Minden kolostorban működik egy lector, aki magyarázza a többi testvér számára a Szentírást. Minden testvérnek rendelkeznie kellett könyvekkel (többek közt egy saját kezűleg másolt Bibliával). Szent Domonkos maga is mindig magával hordta Máté evangéliumát és Szent Pál leveleit. A házfőnök még a közös imák alól is felmentést adhat, ha az a tanulást szolgálja.
Magyarországon egy bolognai jogtudós, Boldog Pál alapította az első rendházakat, akit Szent Domonkos bízott meg ezzel a feladattal (maga Domonkos is szeretett volna Magyarországra jönni, mert szívén viselte a kunok megtérítését). Az új – városokkal és egyetemekkel rendelkező – Európában Domonkos egy „tudós szerzetesrendet” hozott létre. Domonkos maga küldte el társait (habár csak néhányan voltak) Európa nagyvárosaiba, ahol egyetemek is működtek (pl. Párizsba, Oxfordba, Madridba, Bolognába).
Híres domonkos szerzetesek: Aquinói Szent Tamás: Szent Domonkos prédikációinak hatására lett domonkosrendi szerzetes. Dél-Európa összes egyetemén tanított, a filozófia- és teológiatörténet egyik legkiemelkedőbb alakja. Julianus barát: Még a tatárjárást megelőzően két „felfedezőutat” tett, hogy megtalálja a magyarok őshazáját, valamint az ott élő magyarokat. Ma egyesek „vatikáni kémnek” tartják. Árpádházi Szent Margit: A tatárjárás után – mintegy ex voto – lett másodrendi domonkos nővér a Nyulak szigetén számára alapított kolostorban.
7. A kolduló rendek jellemzése és értékelése Ferencesek és domonkosok a prédikáció új, a megváltozott viszonyokhoz adaptált formáit valósították meg (sermones ad status: az életállapotnak megfelelő szentbeszéd; exempla: építő jellegű történetek). A laikusok számára „harmad rendeket” alapítottak, így az ezekkel a rendekkel szimpatizálók bekap- csolódhattak a rend életébe (pl. Szent Erzsébet). A Mária-tisztelet és a népi vallásosság új jámborsági gyakorlatait terjesztették el: így a domonkosokhoz kapcsolódik a rózsafüzér, míg a ferencesekhez a betlehemi jászol és a keresztút elterjesztése.
A kolduló rendek a XIII. század végére lefedték Európa „városi hálózatát” (egy latin mondás szerint: Bernardus valles, montes Benedictus amabat, Oppida Franciscus, celebres Dominicus urbes). Értékelésükhöz elég egyrészt Dantét idézni: A gondviselés „…két vezért rendelt bölcs szolgálatára, / aki jobb és baloldalon kíséri. / Egyik szeráf volt lángjai fokára, / másik a földön bölcsességre mérve / a kerubok fényének egy sugára.” (Isteni színjáték, Paradicsom, XI. ének) Másrészt Georges Dubyt, aki szerint „túlzás nélkül mondhatjuk, hogy az, ami napjainkban a kereszténységből élő maradt, közvetlenül Szent Ferenctől ered”.