A SZAKKÉPZÉSI HOZZÁJÁRULÁS FELHASZNÁLÁSA, ELSZÁMOLÁSA 2011.

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
AKKREDITÁLT ISKOLAI RENDSZERŰ FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZÉS KOLLÉGIUMA EGYESÜLET „ SZAKMAI GYAKORLAT A FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZÉSBEN” WORKSHOP Budapest október.
Advertisements

Szakképzési hozzájárulás
8. Tétel Vállalkozásában lehetősége nyílik alkalmanként foglalkoztatni még egy fodrászt. Határozza meg, hogy mely foglalkoztatási forma keretén belül.
1 A felnőttképzés aktuális jogi környezete Nagy Zsolt.
A piacgazdaságra nyitott rugalmas képzési rendszer intézményi jogi megvalósulása. A szak- és felnőtt képzőkkel szemben támasztott szakmai jogi feltételek.
Baranya Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központ Workshop
A kamara szerepvállalása a szociális képzések területén
A szakképzési hozzájárulásból nyújtható fejlesztési támogatások nyújtása és fogadása 2010.
2012. évi adótörvény változások. Az adótörvényeket módosító törvények évi CLVI. törvény az egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények.
375/2007. (XII. 23.) Korm. rendelet a kisebbségi önkormányzatoknak a központi költségvetésből nyújtott feladatarányos támogatások feltételrendszeréről.
Az új szakképzési hozzájárulási rendszer
Iskola Tagjai: RFKB Támogatások Iskola 1500 fő Képzési irány, arány Önkormányzati fenntartó Szakképzés szervezési társulás (költségvetési szerv) mint.
A szakképzési hozzájárulásból nyújtható fejlesztési támogatások nyújtása és fogadása 2010.
Szakképzési hozzájárulás Saját dolgozó képzési költségeinek elszámolása 2011.
NAK, Szakképzési Igazgatóság
TISZK Tanácsadó Testülete. A tanácsadó testület véleményezi:A tanácsadó testület véleményezi: –az irányító szervezet működésének szabályait tartalmazó.
A FELNŐTTKÉPZÉSI TEVÉKENYSÉG FOLYTATÁSÁNAK ENGEDÉLYEZÉSE 2013
2011. évi CLXXXVII. törvény a szakképzésről Hatályos: január 1-től.
A szakképzési hozzájárulás (Szhj.) 2014.
A szakképzési hozzájárulásból nyújtható fejlesztési támogatások a évi jogszabály változások tükrében.
Időközi adatszolgáltatások teljesítése
Az Európai Unió más tagállamába kiküldött munkavállalók társadalombiztosítási jogállása, közteher-fizetési kötelezettség Széll Zoltánné előadása.
A szakképzés adókötelezettsége Jogszabályi háttér: A szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról szóló évi CLV. törvény.
A kamarai garanciavállalás jogi kérdései
Szakképzési közfeladatok a Kamarában
JÁRULÉKKEDVEZMÉNY az álláskeresők mikro-, kis-, és középvállalkozásoknál, valamint a civil szervezeteknél történő foglalkoztatásának támogatása (2005.
KÖZPONTI MUNKAHELYMEGŐRZŐ TÁMOGATÁSI RENDSZER (1991. IV. tv. Flt; 6/1996. MÜM rendelet; 1/2009. MAT határozat) Németh Zsolt igazgató Nyugat-dunántúli Regionális.
Szakképzési hozzájárulás évtől vonatkozó szabályai Készítette: Győri Anikó Főosztályvezető NAV.
A szakképzési hozzájárulás FORRÁSOK évi CLV. törvény – a szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról évi.
A SZAKKÉPZÉSI HOZZÁJÁRULÁS FELHASZNÁLÁSA, ELSZÁMOLÁSA 2010.
A szakképzési hozzájárulás (Szhj.) Törvények, rendeletek A szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról szóló évi.
A szakképzési hozzájárulás elszámolása, dokumentálása 2008.
Szakképzési hozzájárulás évi szabályainak változásai, kitérve a évi módosítás problémáira Győri Anikó NAV Baranya Megyei Adóigazgatósága.
1 Szakképzési hozzájárulás Pósa Józsefné február 06. Adó? Forrás!
A szakképzési hozzájárulás változásai január.
A szakképzési hozzájárulás teljesítése Kapcsolódó törvények, rendeletek A szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról.
Szakképzési hozzájárulás szabályainak évközi változásai, valamint a től hatályos módosulások.
A szakképzési hozzájárulás Lászlóné Szép Györgyi Bejegyzett, bronzjelvényes igazságügyi adó- és könyvszakértő, felnőttképzési szakértő előadása Szakmai.
A szakképzési hozzájárulás Törvények, rendeletek A szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról szóló évi CLV. törvény.
A szakképzési hozzájárulás Törvények, rendeletek A szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról szóló évi CLV. törvény.
A szakképzési hozzájárulás változásai január.
A szakképzési hozzájárulás (Szhj.) Kapcsolódó törvények, rendeletek A szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról szóló.
A szakképzési hozzájárulás elszámolása, bevallása, dokumentálása Bevallás 2007.
„Tanulószerződéssel a munka világában” c. Országos Konferencia A szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról szóló évi LXXXVI.
A Nemzeti Foglalkoztatási Alap képzési alaprészéből nyújtott támogatások Stágel Imréné főosztályvezető Támogatási Főosztály.
 a Munka Törvénykönyvéről szóló évi XXII. törvény (a továbbiakban: Mt.)  a szakképzésről szóló évi LXXVI. törvény (továbbiakban: Szt.) 
A szakképzési hozzájárulás Törvények, rendeletek A szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról szóló évi CLV. törvény.
 a szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról szóló évi CLV. törvény (továbbiakban: új Szht.);  a gyakorlati képzés.
 a szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról szóló évi CLV. törvény (továbbiakban: új Szht.);  a gyakorlati képzés.
Járulék- és egészségügyi hozzájárulás fizetési kötelezettséggel kapcsolatos változások év.
A szakképzési hozzájárulás évi elszámolása a jogszabályok tükrében, különös tekintettel a gyakorlati képzést folytató gazdálkodó szervezetekre.
Akkreditált Felnőttképzési Intézmény GAZDÁLKODÓI TÁJÉKOZTATÓ Berta-Mudri Krisztina Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Gazdaság Háza 8000.
A szakképzési hozzájárulás hatékony felhasználása Cséfalvay Ágnes.
A szakképzési hozzájárulás teljesítése
A gyakorlati képzés szervezése feladtok – finanszírozás
A szakképzési hozzájárulás felhasználása, elszámolása 2011.
A szakképzési hozzájárulás teljesítése
Társadalombiztosítás, szociális hozzájárulási adó, egészségügyi hozzájárulás 2017-es változásai Dr. Kiss Mariann.
A szakképzési hozzájárulás teljesítése
SZAKKÉPZÉSI HOZZÁJÁRULÁS
Szakképzési pályaorientációs fórum
Időközi adatszolgáltatások teljesítése
A megyei paktum keretében megvalósuló munkaerő-piaci program
Képzőhelyként a gyakorlati képzésben
A szakképzési hozzájárulás felhasználása, elszámolása 2011.
Képzőhelyként a gyakorlati képzésben
A szakképzési hozzájárulás elszámolásának szabályai
A szakképzési hozzájárulás (Szhj.) 2014.
A szakképzési hozzájárulás felhasználása, elszámolása 2011.
A szakképzési hozzájárulás felhasználása, elszámolása 2011.
Előadás másolata:

A SZAKKÉPZÉSI HOZZÁJÁRULÁS FELHASZNÁLÁSA, ELSZÁMOLÁSA 2011.

S ZAKKÉPZÉSI HOZZÁJÁRULÁS ALAPJA A hozzájárulásra kötelezettet terhelő társadalombiztosítási járulék alapja. Társadalombiztosítási járulékalap: A Tbj. 4. §-ának k) pontjában, 20. §-ában, 27. § (1) és (4) bekezdésében, 28. §-ában, továbbá a 31. § (1), (4)-(6) bekezdésében meghatározott járulékalap, ide nem értve a 21. §-ában meghatározott bevételeket, a felszolgálási díjat, a borravalót és a tanulószerződésben (hallgatói szerződésben) meghatározott díjat.

S ZAKKÉPZÉSI HOZZÁJÁRULÁS FELHASZNÁLÁSA GYAKORLATI KÉPZÉST NEM FOLYTATÓ HOZZÁJÁRULÁSRA KÖTELEZETTEK ESETÉN 100% = Bruttó kötelezettség = Tb járulék alap 1,5 %-a 40% befizetési kötelezettség a NAV által vezetett számlára 60% felhasználható 60% fejlesztési megállapodás alapján 33% /(kkv:60%) saját munkavállaló képzési TISZK, speciális szakképző iskola, költségeinek elszámolása felsőoktatási intézmény támogatása 0% saját munkavállaló képzési 27 % /(0%) fejlesztési megállapodás alapján költségeinek elszámolása TISZK, speciális szakképző iskola, felsőoktatási intézmény támogatása Előleg bevallási és fizetési kötelezettség az első félévről a tárgyév hetedik hónap 20-ig. Pénzforgalmi szemlélet: csak pénzügyileg rendezett tételekkel volt csökkenthető az előleg!!

A SZAKKÉPZÉSI HOZZÁJÁRULÁS TERHÉRE ELSZÁMOLHATÓ FEJLESZTÉSI TÁMOGATÁS

E LSZÁMOLHATÓ FEJLESZTÉSI TÁMOGATÁS Fejlesztési támogatás nyújtható jogszabályban (Szt. 4/A. § (2) bekezdés) meghatározott fejlesztési megállapodás alapján: TISZK keretében működő szakképző iskola számára a gyakorlati oktatás és gyakorlati képzés, felsőoktatási intézmény számára az Ftv. hatálya alá tartozó gyakorlati képzés, speciális, készségfejlesztő speciális szakiskola számára a gyakorlati képzés tárgyi feltételeinek fejlesztését közvetlenül szolgáló felhalmozási támogatásként. A fejlesztési megállapodás a TISZK részét nem képező speciális szakiskola vagy a készségfejlesztő speciális szakiskola önálló támogatása esetén a szakiskola fenntartója egyetértő nyilatkozatával és a megállapodás ellenjegyzésével válik érvényessé.

E LSZÁMOLHATÓ FEJLESZTÉSI TÁMOGATÁS A TISZK és a speciális és készségfejlesztő speciális szakiskola szakképző iskolai tanulónként, a felsőoktatási intézmény az általa szervezett, az Ftv. hatálya alá tartozó, államilag finanszírozott gyakorlati képzésben résztvevő hallgatónként – tárgyi eszköz átadása kivételével – legfeljebb a költségvetési törvényben meghatározott iskolai szakképzés (szakmai gyakorlati képzés) fajlagos összege kétszeresével azonos mértékű fejlesztési támogatás fogadására jogosult évi CXXX. törvény 3. számú melléklet szakmai gyakorlati képzés fajlagos összege: Ft/fő Fogadható/átadható fejlesztési támogatás maximuma 2010-ben: (2x Ft) Ft/tanuló, illetve hallgató. További feltételek: A fejlesztési támogatás átadásnak a tárgyév utolsó napjáig tehet eleget a hozzájárulásra kötelezett! Pénzforgalmi szemlélet!! Fejlesztési támogatás nyújtásának egyéb feltétele….

S AJÁT DOLGOZÓ KÉPZÉSI KÖLTSÉGEINEK ELSZÁMOLÁSA A SZAKKÉPZÉSI HOZZÁJÁRULÁS TERHÉRE

E LSZÁMOLÁS TÁRGYI FELTÉTELE : A SZERZŐDÉSES ALAP A hozzájárulásra kötelezett a felnőttképzésről szóló évi CI. törvény (Fktv.) 20. §-ában meghatározott felnőttképzési szerződés (FSZ), a Munka Törvénykönyvéről szóló évi XXII. törvény (Mt.) 110. §-sa szerinti tanulmányi szerződés (TSZ), vagy 103. § a tanulmányok folytatására történő munkáltatói kötelezés (MK) alapján megszervezett szakképzés költségeivel akkor csökkentheti a bruttó kötelezettségét, annak legfeljebb 33 százaléka (mikro- és kisvállalkozások esetén 60 százaléka) mértékéig, ha a következő feltételeknek együttesen megfelel:

E LSZÁMOLÁSI FELTÉTELEK a) a képzés az Fktv.-ben, illetve a szakképzés megkezdésének és folytatásának feltételeiről, valamint a térségi integrált szakképző központ tanácsadó testületéről szóló 8/2006. (III. 23.) OM rendelet §-ában foglaltak szerint és nem távoktatási formában történik; b) a a képzés általános vagy olyan speciális jellegű, amely megfelel a szakképzésről szóló évi LXXVI. törvény 1. §-a (1) bekezdésének c), e) és g) pontjai valamelyikében foglaltaknak; c) a képzés minimális időtartama 20 óra; d) a képzésre az Európai Unió tagállamainak területén kerül sor, e) a hozzájárulásra kötelezett a képzésről a rendeletekben meghatározott adatszolgáltatást teljesítette.

E LSZÁMOLÁS ALAPJA Külső képzés esetén  a hozzájárulásra kötelezett és a képző intézmény közötti szolgáltatási szerződés és az annak alapján  képzésenként kiállított számla (olyan részletezettségű, mint a szolgáltatási szerződés) képezi az elszámolás alapját. A szolgáltatási szerződésben fel kell tüntetni a hozzájárulásra kötelezett statisztikai számjelét.

T ÁMOGATÁS MÉRTÉKE A támogatás mértéke nem haladhatja meg a maximális támogatási intenzitást és nem lehet több a képzésben résztvevőnként és képzési óránként a teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállaló részére - külön jogszabály alapján - megállapított személyi alapbér kötelező legkisebb havi összegének (minimálbér) 6 százalékát ben: Ft * 0,06 = Ft/fő/óra

A DATSZOLGÁLTATÁSI KÖTELEZETTSÉG A hozzájárulásra kötelezettnek a tárgyévre elszámolt képzésre vonatkozó adatszolgáltatást a tárgyévet követő év második hónapjának 25. napjáig a székhelye szerint illetékes, fővárosi és megyei kormányhivatal munkaügyi központja részére kell benyújtani. Az adatszolgáltatás helyességét annak benyújtásától számított 60 napon belül a munkaügyi központ megvizsgálja. Hibásan vagy pontatlanul kitöltött, illetőleg ellentmondó adatokat tartalmazó adatszolgáltatás esetén a munkaügyi központ írásban - 15 nap alatt teljesítendő - hiánypótlásra történő felszólítást küld a hozzájárulásra kötelezettnek. A hiánypótlás nem, vagy nem határidőre történő teljesítése esetén a munkaügyi központ az ellenőrzésre vonatkozó előírások szerint jár el.

E LLENŐRZÉS Az adatszolgáltatás megfelelő teljesítését, valamint a benyújtott dokumentumokban szereplő adatok tartalmát a székhely szerint illetékes regionális munkaügyi központ ellenőrzi. Az ellenőrzés során feltárt szabálytalanságokról a munkaügyi központ az ellenőrzést követő 30 napon belül az ellenőrzéssel összefüggő dokumentumok megküldésével tájékoztatja a) a szakképzési hozzájárulást az Szht. 4. §-a alapján teljesítő (gyakorlati képzést szervező) hozzájárulásra kötelezett esetében az NSZFI-t, b) a szakképzési hozzájárulást az Szht. 5. §-a alapján teljesítő (gyakorlati képzést nem szervező) hozzájárulásra kötelezett esetében az APEH területileg illetékes igazgatóságát.

K ÖSZÖNÖM A FIGYELMÜKET ! Lászlóné Szép Györgyi Bejegyzett igazságügyi adó- és könyvszakértő, felnőttképzési szakértő HLZ Szakértő Kft április