A diasor hatályosítását elvégezte: Dr. BATHÓ FERENC 2016. július.

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
Államháztartási gazdálkodási előírások változásai
Advertisements

ELTE ÁJK Április 25. Bíróságok, ügyészségek költségvetése Dr Darák Péter.
Humán rendszerek, közszféra
Az Alaptörvény és a közpénzügyek az önkormányzatok szemszögéből
Elkülönített állami pénzalapok
A költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról szóló törvény
A környezetvédelem intézményrendszere
Közigazgatási alapismeretek
Önkormányzati Pénzügy „Változások”-2010 Budapest
A kontrollok szerepének felértékelődése a közszférában Domokos László Az Állami Számvevőszék elnökének előadása Belső Ellenőrök Magyarországi Közhasznú.
A FOLYAMATBA ÉPÍTETT ELLENŐRZÉS JELLEMZŐI
EU KÖLTSÉGVETÉS MEGÁLLAPÍTÁSA ÉS SZERKEZETE. IDŐZÍTÉS Április 1-ig: tervezett összegek Július 1-ig: becslések Szeptember 1-ig: előzetes költségvetési.
Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium
Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium
Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium
KÖZIGAZGATÁSI SZAKVIZSGA
Államtitkári Kabinetfőnök Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium
Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium
Az önkormányzati gazdálkodás szabályai Debrecen,
ÖNKORMÁNYZATI SZAKMAI NAP
A belső kontroll rendszer hatékony működtetése
XVII. Országos Könyvvizsgálói Konferencia Balatonalmádi, szeptember
INTÉZMÉNYKÖZI MEGÁLLAPODÁS SZERKEZET. TÖRTÉNET, SZEREPLŐK 1999-es megállapodás 2002-es megállapodás 2006-os (hatályos) megállapodás Módosítások: 2007,
1605/2002/EK RENDELET FŐ CÉLOK es Rendelet óta bekövetkezett változások miatti módosítások -Pénzügyi tervek – tervezési eljárás -Intézmények bővítése.
2014. Január 1-jétől várható számviteli változások
Koháriné dr Papp Edit február 25. előadás
A költségvetési tervezés megbízhatóságához és megalapozottságához szükséges belső kontrollok kialakítása és működtetése Összeállította: Kiss Péter pénzügyi.
főigazgató-helyettes
A helyi önkormányzatok az Alaptörvényben
1 Változások az önkormányzatok évi tervezésének, gazdálkodásának szabályozásában.
Gazdasági Tanácsok a felsőoktatási intézményekben január 13.
A költségvetés készítésének és elfogadásának folyamata
Miért szükséges? Önkormányzati feladatok irányításának alapköve Kinek és miért hasznos? Képviselőtestületek és bizottságai Polgármester Polgármesteri hivatal.
Az államháztartásról szóló törvény
Vázlat; nem elégséges tananyag!1 A helyi önkormányzatok 1990-ben kialakult, második legnagyobb alrendszer Az államháztartás helyi szintje, szerepe: közfeladatok.
Időközi adatszolgáltatások teljesítése
KÖZHASZNÚ SZERVEZETEK. irányadó jogszabályok: az egyesületi jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról.
Államadósság és állampapírpiac
A hitelintézeti beszámoló
KÖZIGAZGATÁSI SZAKVIZSGA
„I. Alternatív finanszírozási stratégiák” Sopron, október 3
Államháztartási alapismeretek
A közszolgáltatásokra kifejlesztett általános együttműködési modell GYÁL VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNÁL Gyál, szeptember 30.
II. A költségvetés végrehajtásához kapcsolódó jogintézmények
Az Állami Számvevőszék önkormányzati ellenőrzési tapasztalatai Előadó: Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke.
KÖZIGAZGATÁSI SZAKVIZSGA Általános közigazgatási ismeretek
6. Az államháztartás rendszere
Hulladékgazdálkodás önkormányzati feladatai december 6. Szeged Csongrád Megyei Kormányhivatal Törvényességi Felügyeleti Főosztály Dr. Balogh Zoltánné.
Költségvetési szervezetek évi beszámolója. Vonatkozó jogszabályok: (1/2) évi XXXVIII. törvény az államháztartásról - 292/2009. (XII. 19.)
A közbeszerzések elméleti háttere I. A szeptember 15-től hatályos Kbt. alapján.
Helyszíni ellenőrzés Grigely Győző, KDRFÜ. Az ellenőrzés jogi háttere Támogatási Szerződés, ÁSZF 10. pont „Kedvezményezett a Szerződés aláírásával kötelezettséget.
Az államháztartási számvitel évi változása.
Egyházak számvitele Horányi Márton. 296/2013. Korm. rendelet évi CCVI. tv Törvényi háttér:
A KORMÁNYZATI ELLENŐRZÉSI HIVATAL - új szabályozás, új feladatok január 1-jétől - Dr. Tari Beatrix – főosztályvezető április 19.
A járási rendszer megújítása
Önkormányzat és állam.
A közigazgatási eljárás II.
Az államháztartás.
A hivatalos statisztikára vonatkozó új jogszabályok bemutatása Dr
Vállalkozások pénz és költséggazdálkodása
SZÉKESFEHÉRVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2012
A VÁLLALKOZÁS 7. előadás.
Időközi adatszolgáltatások teljesítése
Országgyűlési Képviselők választása április 8.
A SZÁMVITELI TÖRVÉNY évi C. törvény
Kötelezettségvállalás nyilvántartása, számvitele
Pénzügy 1. oldal „Jó gyakorlatok” konferencia, „Fókuszban: az önkormányzati gazdasági társaságok.” Az önkormányzati vállalatirányítás Előadó Horváth Tamás.
A helyi önkormányzatok feladatrendszere és költségvetése
KÖZIGAZGATÁSI SZAKVIZSGA Általános közigazgatási ismeretek
Költségvetés.
Előadás másolata:

A diasor hatályosítását elvégezte: Dr. BATHÓ FERENC július

1. fejezet Az államháztartás gazdasági szerepe 2

Nemzetgazdaság: az ország gazdasági szereplőinek összessége és a köztük lévő kapcsolatok, kölcsönhatások rendszere. Közszféra: a nemzetgazdaság meghatározó, organizáló része, közösségi javak és közszolgáltatások előállítására hivatott területe. Államháztartás: az állam (központi költségvetés) és a helyi önkormányzatok közfeladatot ellátó és finanszírozó gazdálkodásának rendszere. Államháztartás alapegységei: államháztartási alrendszerek, az államháztartásról szóló törvény szerint. Államtudomány: szerves része a közpénzügytan, amely nem csak jogtudomány, és nem csak gazdaságtudomány, hanem a kettő szerves kombinációja. Az államháztartás az állampénzügyek rendszerében 3

Az újjászervezett Magyar Állam működési rendszertana 4

Az állam különleges gazdasági szereplő: Célja a közfeladatok minél színvonalasabb, de hatékony és gazdaságos ellátása. Közpénzekből gazdálkodik. Az államháztartási gazdálkodás szigorú törvényi szabályozás alapján valósul meg. (Alaptörvény, Államháztartási-, Stabilitási-, Önkormányzati-, Vagyon-, Költségvetési-, Zárszámadási, Állami Számvevőszéki, Jegybank- törvények alapján) Gazdasági súlya jelentős (a megtermelt jövedelem jelentős hányadát centralizálja majd újra elosztja). Közhatalmi helyzetéből adódóan képes befolyásolni a gazdaságot (szabályozás, ellenőrzés, jövedelem-elvonás – újraelosztás, monetáris politikai ráhatás). Képes a jövedelemtulajdonosok – lakosság, vállalkozások, állam – jövedelem pozícióit megváltoztatni. Államháztartás az állampénzügyek rendszerében, fogalomkataszter 5

Reformok nélkül nem érhető el fenntartható GDP növekedés, magas foglalkoztatási szint és pénzügyi egyensúly A reformok „forrásai”: a) Hitelből (eladósodást vált ki) b) Megszorító csomagokból (belső ellenállást vált ki), c) Tehermegosztásból (külső ellentétekhez vezet) Válságkezelési módszerek: a) Hagyományos, ortodox: Strukturális reformok + Megszorító csomagok = Kudarc b) Nem hagyományos eszközökkel (magyar példa): Strukturális reformok + Tehermegosztás =Siker Strukturális reformok szükségessége 6

Magyarország 2010 utáni újjászervezésének területei, programjai: Új Széchenyi Terv (gazdaságélénkítés, munkahelyteremtés, versenyképesség növelés), Széll Kálmán Terv (költségvetési stabilitás előmozdítása), Magyary Zoltán Közigazgatás-fejlesztési Program (közigazgatás megújítása). A tervek szervesen illeszkednek az Alaptörvény „Közpénzek” c. fejezetéhez ( cikkek) és a Helyi Önkormányzatok c. fejezethez ( cikkek). Erősödő állami gazdaságpolitikai szerepek 7

A fiskális politika, mint az állami beavatkozás, intervenció eszköze Intervenciók Általános, kötelező feladat ellátás Speciális, politikai akarat függő beavatkozások Közbiztonság, védelem Pl. határvédelem, rendvédelem Nemzetközi és EU kötelezettségek teljesítése Pl. befizetés az EU költségvetésébe Államadósság kezelése Pl. törlesztések Jogi, közigazgatási rendszer működtetése Pl. igazságszolgáltatás Egyes kiemelt vállalkozói csoportok támogatása Pl. kisvállalkozások, agrártámogatások, stb. Egyes lakossági csoportok kiemelt támogatása Pl. családtámogatások, nyugdíjasok, stb. Az állam gazdasági és pénzügyi tevékenysége, ezek működtetése Pl. adók beszedése, gazdasági szabályozók megalkotása 8

Az államműködés korábbi magyar modellje Eltérő, a Kormány gazdaságpolitikáját nem támogató fiskális és monetáris mechanizmusok Decentralizált fiskális politika Inaktív, leépített állami szabályozás és ellenőrzés Összehangolatlan jegybanki státus Az államműködés jelenlegi modellje Összehangolt fiskális és monetáris mechanizmusok Centralizált fiskális politikai erőtér Aktív szabályozó és ellenőrző állami szerep Támogató jegybank-politikai környezet Az államműködés magyar modellje 9

A nemzetgazdaság egészének folyamatai: Gazdasági növekedés (a makro-jövedelem számbavételének mutatói, növekedési ütem), Infláció (fogyasztói árindex, antiinflációs politika), Külgazdasági egyensúly (fizetési mérleg, az ország külföldi adósságállománya). Az államháztartás jellemzői: Jövedelem-centralizáció, jövedelem-újraelosztás szintje, Államháztartási hiány mértéke (GDP max. 3%-a), Magyarország teljesíti ezt a követelményt (EDP eljárásból is kikerültünk ban), Államadósság mértéke (felhalmozott tartozás; GDP max. 60%-a). A nemzetgazdaság helyzetét meghatározó fő makrogazdasági tényezők és az államháztartás kapcsolata 10

2. fejezet Az államháztartás rendszere, gazdálkodásának alapelvei, legfontosabb szabályai 11

Az államháztartás közgazdasági megközelítésben: az államháztartás közfeladatok ellátását finanszírozó gazdálkodási rendszer. Feladat-megközelítésben: minden olyan tevékenység, amely az állam által előírt feladat végrehajtását szolgálja, amelyet folyó államháztartási bevételekből finanszíroznak. Szervezeti megközelítésben: az államháztartás azon szervezetek köre, amelyek az államháztartás részét képezik, és amelyekre az államháztartási gazdálkodás szigorú szabályait alkalmazni kell. Az államháztartás fogalma, kapcsolata az állam más szerveivel és az EU-val 12

Államháztartás reformja: olyan strukturális változások, melyek után megváltozik a költségvetési rendszer működése, hatékonysága, a közszolgáltatások színvonala javul, az Állam hatékonyabban működik. A reform területei: Feladatellátás (pl. hatékony, ésszerű és célszerű gazdálkodás az állami vagyonnal, állami tulajdon védelme és arányának erősítése), Finanszírozás (pl. adórendszer, adósságállomány, kincstári rendszer, külső finanszírozás diverzifikálása), Management (pl. kontrollrendszer, stratégiai tervezés). Az államháztartási gazdálkodás új trendjei, reformja 13

Központi alrendszerÖnkormányzati alrendszer az állam, a központi költségvetési szerv, a törvény által az államháztartás központi alrendszerébe sorolt köztestület, a köztestület által irányított köztestületi költségvetési szerv. a helyi önkormányzat, a helyi nemzetiségi önkormányzat és az országos nemzetiségi önkormányzat, a társulás, a térségi fejlesztési tanács, a költségvetési szervek, amelyek irányítója az önkormányzati alrend-szerbe tartozik. Az államháztartás alrendszerei 14

Alaptörvény közpénzekkel és önkormányzatokkal foglalkozó fejezetei – államadósság követelmény Központi költségvetésről, Zárszámadásról szóló törvények, Stabilitási törvény, Államháztartásról szóló törvény Magyarország helyi önkormányzatairól szóló törvény, Nemzeti vagyonról szóló törvény, Állami Számvevőszékről szóló törvény, Jegybanktörvény Az államháztartás sarokkő szabályai, keretei stabilitási követelményei 15

Közhatalmi bevételek (fizetési kötelezettségek) Magánjogi bevételek Adó jellegű bevételek Díjjellegű bevételek Szankció jellegű bevételek A közhatalmi bevételek beszedése: 1.Nemzeti Adó- és Vámhivatal (állami adóhatóság) 2.Települési önkormányzat jegyzője (önkormányzati adóhatóság) Közbevételek Alkotmányos alapja: közteherviselés. Szabályozási garanciák! Tulajdonosi bevételek, pl. koncessziós szerződésekből eredő bevételek, vagyonhasznosítás bevételei, osztalék- és kamatbevételek. Az államháztartás bevételei 16

Állami funkciók 17

Éves költségvetés szerinti gazdálkodás Költségvetés, bevételek-kiadások, költségvetési mérleg Költségvetés egyenlege Előirányzatokkal való gazdálkodás Kiadási előirányzatok Bevételi előirányzatok Előirányzat-módosítás, előirányzat-átcsoportosítás Államháztartási gazdálkodási alapelvek 18

Az alapelvek szerepe az államháztartáshoz tartozó minden szervezetre vonatkozik a költségvetés tervezési metódusa, végrehajtása a bevételek és kiadások számbavétele, valamint a beszámolás, egyszerre, egymást erősítve kell érvényre jutniuk. Érvényesülésük jogszabályi garanciái a költségvetés készítésével és az elszámolással kapcsolatos eljárási szabályok, a költségvetés végrehajtásával és a gazdálkodással kapcsolatos szabályok, a pénzügyi folyamatok számbavételi módját meghatározó szabályok Államháztartási gazdálkodási alapelvek 19

Nyilvánosság elve A tervezés és elszámolás alapelvei a költségvetés alapján történő gazdálkodás elve, a programozás elve, a teljesség elve, a valódiság elve, az egységesség és áttekinthetőség elve, a globális fedezet elve, a bruttó elszámolás elve, a részletezettség elve fenntarthatóság és egyensúly elve ellenőrizhetőség elve Államháztartási gazdálkodási alapelvek 20

A költségvetési források felhasználásának alapelvei felhasználási kötöttség elve, közbeszerzési kötelezettség elve, állami támogatások korlátozásának elve Államháztartási gazdálkodási alapelvek 21

A gazdálkodást érintő minden eseményt rögzít, és ezek hatását is bemutatja. Az értékcsökkenés, mint költségelem jelenik meg, és beépül az egyes feladatok ellátásának összköltségébe. Az eszközök használati költségének ismeretében a vagyongazdálkodás mozgástere kibővül. Nem lehetséges a tranzakciók időbeli csúsztatása. A gazdálkodás minden területéről gyűjti az információkat és a gazdasági teljesítmény mérését tekinti elsődleges céljának. A gazdasági teljesítmény magába foglalja a pénzügyi, jövedelmi, és vagyoni eredményt. Az államháztartási számvitel főbb jellemzői 22

A költségek ismeretében a forrásallokáció hatékonysága javítható, racionális finanszírozási döntések hozhatók. Jellemzője a kiadás költség fogalma közötti különbségtétel. Több információt hordoz magában, mint a pénzforgalmi szemléletű számvitel, ami az éves beszámoló tartalmában is megjelenik. Egyszerre input és output szemléletű. A költségvetési kontroll és teljesítmény mérés követelményeire jobban képes koncentrálni. A vagyonmérleg teljes képet ad, többéves rálátást biztosít, és a számviteli tételek analitikus személetét biztosítja. Hatékonyabb gazdálkodás és döntéshozatali rendszer keletkezik. Az államháztartási számvitel főbb jellemzői 23

A törvény az alábbi kérdésköröket szabályozza: az államadósság csökkentése (az államadósság fogalma, számítása, adósságcsökkentés, az államadósság keletkezését és növekedését korlátozó szabályok), Államadósság Kezelő Központ (az Államadósság Kezelő Központ jogállása, feladatai), Költségvetési Tanács (tagjai, feladata, hatásköre, működésének szabályai, szerepe az államadósság mértékének vizsgálatában), a közteherviselés alapvető szabályai, a nyugdíjrendszer alapvető szabályai. Magyarország gazdasági stabilitása Stabilitási törvény 24

véleményt nyilvánít a központi költségvetésről szóló törvény tervezetéről; dönt a központi költségvetési törvény elfogadásának feltételeként az Alaptörvényben meghatározott előzetes hozzájárulásról; véleményt nyilváníthat a költségvetés tervezésével, végrehajtásával, a közpénzek felhasználásával, továbbá az államháztartás helyzetével kapcsolatos bármely kérdésről; félévente véleményt nyilvánít a költségvetés tervezésével, végrehajtásával, a közpénzek felhasználásával kapcsolatos vagy azzal összefüggő bármely kérdésről; megállapítja a Tanács ügyrendjét. A Költségvetési Tanács feladatai 25

Nemzeti vagyon gazdálkodás Az Alaptörvény nemzeti vagyon gazdálkodáshoz kapcsolódó alapelvei: Csak törvényben meghatározott célból lehet átruházni, törvényben meghatározott kivételekkel az értékarányosság követelményének figyelembevétele mellett. Átruházására vagy hasznosítására vonatkozó szerződés csak olyan szervezettel köthető, amelynek tulajdonosi szerkezete, felépítése, nemzeti vagyon kezelésére vonatkozó tevékenysége átlátható. Az állam és a helyi önkormányzatok tulajdonában álló gazdálkodó szervezetek önállóan és felelősen gazdálkodnak a törvényesség, a célszerűség és az eredményesség követelményei szerint. 26

A nemzeti vagyon fogalma, rendeltetése, gazdálkodási alapelvei A nemzeti vagyon rendeltetésének megfelelő, az állam, az önkormányzat mindenkori teherbíró képességéhez igazodó, elsődlegesen a közfeladatok ellátásához és a mindenkori társadalmi szükségletek kielégítéséhez szükséges, egységes elveken alapuló, átlátható, hatékony és költségtakarékos működtetése. További vagyongazdálkodási feladat a nemzeti vagyon értékének megőrzése, állagának védelme, a nemzeti vagyon körének bővítése, értéknövelő használata, hasznosítása, valamint az állam vagy a helyi önkormányzat feladatának ellátása szempontjából feleslegessé váló vagyontárgyak elidegenítése. 27

Az államháztartás vagyona, a vagyongazdálkodás szabályai Az államháztartás vagyona Állami vagyon Köztestületi vagyon Helyi önkormányzatok, helyi nemzetiségi önkormányzatok vagyona Társadalom- biztosítás vagyona 28

A kincstári rendszer, szerepe, feladatai Centralizált pénzgazdálkodás a központi alrendszerben Magyar Államkincstár jellemzői, főbb funkciói: állami feladatok finanszírozása, az ezzel kapcsolatos fizetési műveletek lebonyolítása; közpénzek elköltésének résztvevője és egyben felügyelője; nettó finanszírozást végez, központi alrendszer és a helyi önkormányzatok pénzügyi kapcsolatában meghatározó szerepe van; az ÁH jövedelmek hatékonyabb elosztására törekszik; törzskönyvi nyilvántartást vezet; kezeli az EU-tól beérkező forrásokat. Szervezete: Magyar Államkincstár, Államadósság Kezelő Központ Zrt. Kincstári ügyfelek: Kincstári kör, Kincstári pénzforgalmi számlatulajdonosok. 29

Államadósság kezelése Központi szereplője: Államadósság Kezelő Központ Részvénytársaság (ÁKK Zrt.). Az ÁKK Zrt. főbb funkciói: az államadósság-kezelési stratégia kidolgozása; az állami költségvetés fizetőképességének fenntartása; az államadósság és az államháztartási hiány finanszírozása; az állam átmenetileg szabad pénzeszközeinek kezelése. 30

31

A központi költségvetés főbb bevételei és kiadásai 32

A költségvetés főbb kiadásai: Egyedi és normatív, szociálpolitikai menetdíj, lakásépítési támogatások Nemzeti család és szociálpolitikai alap Költségvetési szervek, fejezeti kezelésű előirányzatok kiadásai Államháztartás alrendszereinek támogatása Adósságszolgálat Egyéb kiadások, EU társfinanszírozás, hozzájárulás az EU költségvetéséhez Tartalékok (céltartalék, Országvédelmi Alap, Rendkívüli Kormányzati intézkedések, fejezeti tartalékok). A központi költségvetés főbb bevételei és kiadásai 33

A központi költségvetés szerkezeti rendje FEJEZETEK (fejezetrend) Szervezeti fejezetek (államhatalmi szervek, minisztériumok, országos hatáskörű szervek, köztestületek) Funkcionális fejezetek pl. a helyi önkormányzatok támogatásai, vagyon fejezet CÍMEK (címrend) Szervezeti címek (egy-egy költségvetési szerv, további bontásaként esetenként alcím) Funkcionális címek (további bontásuk: alcím, azon belül jogcímcsoportok, esetenként további tagolásként jogcímek) ELŐIRÁNYZAT- CSOPORTOK 1. Működési költségvetés, 2. Felhalmozási költségvetés KIEMELT ELŐIRÁNYZATOK Működési költségvetésen belül pl. személyi juttatások, dologi kiadások, munkaadókat terhelő járulékok, szociális hozzájárulási adó Felhalmozási költségvetésen belül: pl. felújítások, beruházások 34

A Költségvetési ciklus SZAKASZ IDŐBELI ELHELYEZÉS FŐBB FELELŐSÖKFELADATOK Döntés- előkészítés A költségvetési évet megelőző év Fejezeti irányító szerv, államháztartásért felelős miniszter, Kormány Költségvetési egyenleg cél, tervezés, törvényjavaslat Döntés A költségvetési évet megelőző év Állami Számvevőszék, Költségvetési Tanács, Országgyűlés A törvény megvitatása, törvény elfogadás Végrehajtás A költségvetési év Kormány, fejezeti irányító szerv, költségvetési szervek Kincstári és elemi költségvetések készítése, előirányzatok teljesítése Ellenőrzés Költségvetési évet követő év Kormány, Állami Számvevőszék, Országgyűlés Zárszámadási törvény előkészítése, elfogadása 35

A társadalombiztosítási alapok működésének jellemzői Társadalmi közös kockázatvállaláson alapuló kötelező biztosítási rendszer. Működési elvei: biztosítási elv, szolidaritási elv. Alapszerű gazdálkodás: a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai az Egészségbiztosítási Alap és a Nyugdíjbiztosítási Alap. Bevételi oldalon: szociális hozzájárulási adó és járulékok, hozzájárulások. Kiadási oldalon: felhasználási kötöttség (az alapok céljaihoz kapcsolódó kiadások). Mögöttes állami felelősség. TB igazgatási szervek: Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság, Országos Egészségbiztosítási Pénztár. 36

Az elkülönített állami pénzalapok működése Fogalma: az állam egyes feladatait részben államháztartáson kívüli forrásokból finanszírozó olyan alap, amely működésének jellege az államháztartáson belül elkülönített finanszírozást tesz szükségessé. Törvényi létesítési feltételek: kizárólagos országgyűlési hatáskör, az alap rendeltetése, bevételi források, teljesíthető kiadások, felelős miniszter Bevételi oldalon: járulékok, hozzájárulások, egyes alapoknál önkéntes befizetések (adományok, segélyek) Kiadási oldalon: felhasználási kötöttség Jelenleg működő alapok: Nemzeti Földalap, Nemzeti Foglalkoztatási Alap, Bethlen Gábor Alap, Központi Nukleáris Pénzügyi Alap, Nemzeti Kulturális Alap, Kutatási és Technológiai Innovációs Alap 37

38

Az önkormányzatok gazdasági önállóságának alkotmányos alapjai Az Alaptörvény 32. cikke szerint a helyi önkormányzat a helyi közügyek intézése körében törvényi keretek között: rendeletet alkothat, határozatot hozhat, önállóan igazgathat, meghatározhatja szervezeti és működési rendjét; gyakorolja az önkormányzati tulajdon tekintetében a tulajdonost megillető jogokat; meghatározza költségvetését, annak alapján önállóan gazdálkodik; e célra felhasználható vagyonával és bevételeivel kötelező feladatai ellátásának veszélyeztetése nélkül vállalkozást folytathat; dönt a helyi adók fajtájáról és mértékéről. szabadon társulhat más helyi önkormányzattal, tagja lehet nemzetközi önkormányzati szervezetnek, kitüntetések, elismeréseket alapíthat 39

A költségvetés előkészítése költségvetési koncepció költségvetési tervezet elkészítése költségvetési egyeztetések A költségvetési döntés a költségvetés tartalmi elemei A költségvetés végrehajtása helyi önkormányzati költségvetési szervek A költségvetés végrehajtásának ellenőrzése zárszámadási rendelet elfogadása (költségvetési beszámoló) Önkormányzati költségvetési ciklus 40

Költségvetési koncepció. Önkormányzati gazdálkodás alapja: éves költségvetés. Rendelet alkotás a költségvetésről. Előirányzatok módosításának, átcsoportosításának rendje. Bevételi és kiadási előirányzatok teljesítésének szabályai. Költségvetési tervezés, végrehajtás, beszámoló és bizonylati háttere 41

Bevételek és kiadások előirányzat-csoportok, kiemelt előirányzatok, és kötelező feladatok, önként vállalt feladatok, állami (államigazgatási) feladatok szerinti bontásban. Önkormányzat által irányított költségvetési szervek engedélyezett létszámát, valamint költségvetési bevételeit és költségvetési kiadásait, a fenti pont szerinti bontásban. A költségvetési egyenleg összegét működési és felhalmozási cél szerinti bontásban. A költségvetési hiány belső finanszírozására szolgáló előző évek költségvetési maradványának, vállalkozási maradványának igénybevételét a betét visszavonását működési és felhalmozási cél szerinti tagolásban. A költségvetési hiány külső finanszírozására vagy a költségvetési többlet felhasználására szolgáló finanszírozási bevételeket és kiadásokat működési és felhalmozási cél szerinti tagolásban. Költségvetési rendelet tartalma 42

Költségvetési év fejlesztési céljai, összegei és futamideje. A végrehajtással kapcsolatos hatáskörök, vállalható kötelezettség értékhatára, a finanszírozási bevételekkel és kiadásokkal kapcsolatos hatáskörök. Bevételek és kiadások módosítására és a kiadási előirányzatok közötti átcsoportosításra a felhatalmazás. Évközi többletigények, valamint az elmaradt bevételek pótlására szolgáló általános tartalék és céltartalék. A költségvetési rendelet tartalma 43

a helyi önkormányzat költségvetési mérlege, közgazdasági tagolásban, előirányzat felhasználási terv, a többéves kihatással járó döntések számszerűsítését évenkénti bontásban és összesítve, a közvetett támogatásokat - így különösen adóelengedéseket, adókedvezményeket - tartalmazó kimutatást, és a tervszámoknak megfelelően a költségvetési évet követő három év tervezett előirányzatainak keretszámait főbb csoportokban, és a tervszámoktól történő esetleges eltérés indokait. Közgyűlés részére szöveges indoklással bemutatandó tételek 44

A helyi önkormányzatok bevételei közhatalmi – helyi adók, hozzájárulások, díjak, bírságok - bevételek vállalkozásból, az önkormányzati vagyon hasznosításából, hozadékából származó bevételek (nyereség, osztalék, kamat); önkormányzati vagyon értékesítéséből származó bevételek; átvett pénzeszköz; közszolgáltatások ellenértéke EU forrásból származó bevételek központi támogatások (működési támogatások, ágazati feladatok támogatásai) átengedett központi adó (gépjármű adó 40%-a) 45

az önkormányzati hivatal működési kiadásai, önkormányzati költségvetési szervek működési és felhalmozási kiadásai, az államháztartáson kívül ellátott közfeladatok finanszírozásával kapcsolatos kiadások, a vagyonnal kapcsolatos kiadások, és az önkormányzatok adósságával kapcsolatos kiadások Helyi önkormányzatok kiadásai 46

kötelezettségvállalás és pénzügyi ellenjegyzés, szakmai teljesítés és annak igazolása, érvényesítés, utalványozás pénzügyi teljesítés. Kiadási előirányzatok teljesülésének folyamata 47

Zárszámadási rendelet részei a költségvetés végrehajtásának ellenőrzését és a zárszámadás előkészítését a költségvetési számvitellel biztosító o költségvetési jelentés, o maradvány kimutatás, o adatszolgáltatás a személyi juttatások és a foglalkoztatottak, választott tisztségviselők összetételéről, o önkormányzati alrendszer sajátos gazdálkodásához kapcsolódó elszámolások, a vagyoni helyzet és az eredményszemléletű bevételek, költségek, ráfordítások alakulását a pénzügyi számvitellel biztosító o mérleg, o eredmény-kimutatás, o költségekről és megtérült költségekről szóló kimutatás, és o kiegészítő melléklet. 48

közgazdasági mérleg közgazdasági tagolás szerinti, valamint előirányzat szerinti felhasználási terv változásai, a többéves kihatással járó döntések számszerűsítését évenkénti bontás szerinti, valamint összesített változása, a közvetett támogatások - adóelengedéseket, adókedvezményeket - változása, a költségvetési évet követő három év tervezett előirányzatai, változások indokai, Zárszámadási rendelethez kapcsolódó tájékoztató anyagok 49

adósság állomány lejárat, valamint adósságot keletkeztető - hitel, kölcsön, hitelviszonyt megtestesítő értékpapír, lízing- ügyletek, bel- és külföldi irányú kötelezettségek szerinti bontásban, a vagyonkimutatást, és a helyi önkormányzat tulajdonában álló gazdálkodó szervezetek működéséből származó kötelezettségeket, a részesedések alakulását. Zárszámadási rendelethez kapcsolódó tájékoztató anyagok 50

Feladatfinanszírozás történhet: közszolgáltatási szintnek megfelelő ellátás, a helyi szükségleteket jellemző mutatószámok, a lakosságszám alapján, valamint felhasználási kötöttséggel járó, vagy felhasználási kötöttség nélküli támogatás nyújtásával. Támogatás biztosításnál figyelembe veendő: takarékos gazdálkodás, jogszabályon alapuló bevétel, tényleges saját bevétel. Önkormányzati gazdálkodás vagyonpolitika – Operatív pénzügyi management 51

VAGYONELEMEK: ingatlanok, ingók, vagyoni értékű jogok. I. Önkormányzati törzsvagyon Körét az Ötv., más törvény, és az önkormányzat rendelete határozza meg, közvetlenül kötelező önkormányzati feladat ellátását vagy közhatalom gyakorlását szolgálja: forgalomképtelen vagyontárgyak (pl. közutak, közterek), korlátozottan forgalomképes vagyontárgyak (pl. középületek, közművek). II. Forgalomképes önkormányzati vagyon Hasznosítása alapvetően önkormányzati döntés alapján. Vállalkozásban való részvétel korlátai (!) Az önkormányzatok vagyona 52

53

Költségvetési szervek jogállása, küldetése – fogalmi ismérvek Az államháztartás részét képező, az Áht. szerint nyilvántartásba vett jogi személy, amely jogszabályban meghatározott és az alapító okiratban rögzített állami, önkormányzati feladatokat (közfeladat) közérdekből, alaptevékenységként, haszonszerzési cél nélkül, jogszabályban meghatározott követelmények és feltételek alapján, jogszabályban meghatározott szerv vagy személy irányítása vagy felügyelete mellett, az alapító okiratban megjelölt működési körben, közfeladat-ellátási kötelezettséggel, a költségvetéséből gazdálkodva végez, gazdálkodásáról eredményszemléletű számviteli beszámolót készít. 54

Alapításra jogosultKöltségvetési szerv típusa Országgyűlés, Kormány, miniszter központi költségvetési szerv, tb. költségvetési szerv helyi önkormányzat,helyi önkormányzati költségvetési szerv országos nemzetiségi önkormányzat (társulás) országos nemzetiségi önkormányzati költségvetési szerv települési, v. területi nemzetiségi önkormányzat (társulás) helyi nemzetiségi önkormányzati költségvetési szerv Köztestület (külön tv. alapján)köztestületi költségvetési szerv A költségvetési szerv alapítására jogosultak 55

Költségvetési szerv alapításának főbb szabályai A létrehozásról jogszabályban vagy határozatban kell rendelkezni. Az alapító okiratot az alapító szerv adja ki. Az alapító okirat kötelező tartalmát törvény, rendelet (Áht,Ávr.) írja elő. A költségvetési szerv a nyilvántartásba való bejegyzésével, a bejegyzés napjával jön létre (főszabály szerint). A költségvetési szervekről a Magyar Államkincstár vezet nyilvántartást (törzskönyvi nyilvántartás). 56

A költségvetési szerv irányítása, felügyelete Irányítási jogosultságok Alapítói jogok gyakorlása, Vezető kinevezése, felmentése, munkáltatói jogok gyakorlása, Gazdasági vezető kinevezése, felmentése, díjazásának megállapítása, A költségvetési szerv tevékenységének ellenőrzése, A fejezetet irányító szerv külön törvényben meghatározott, az működéssel, gazdálkodással kapcsolatos jogainak gyakorlása, Jelentéstételre vagy beszámolóra való kötelezés, Jogszabályban meghatározott esetekben a költségvetési szerv döntéseinek előzetes vagy utólagos jóváhagyása, Egyedi utasítás adása feladat elvégzésére vagy mulasztás pótlására. 57

A költségvetési szerv tevékenysége Közfeladat-ellátási kötelezettség A feladatellátás belső rendje, módja: SZMSZ, ügyrendek. Alaptevékenység: a létrehozásáról rendelkező jogszabályban (határozatban) és az alapító okiratban a költségvetési szerv szakmai alapfeladataként meghatározott közhatalmi vagy közszolgáltató tevékenység. Vállalkozási tevékenység: az alaptevékenységétől eltérő, rendszeres haszonszerzés céljából, támogatáson kívüli forrásból, más jogi személy vagy természetes személy számára, nem kötelezően végzett termelő-, szolgáltató, értékesítő tevékenység. (Korlátozott) Működés, feladatellátás rendszeres felülvizsgálata. (irányító szerv) 58

A költségvetési szerv működésének, gazdálkodásának általános jellemzői Gazdálkodásuk alapdokumentuma: az irányító szerv által jóváhagyott elemi költségvetés. Tartalma: kiadások, bevételek és támogatások kiemelt előirányzatokon belül tételenként és tevékenységenként részletezve, személyi juttatásainak és létszámának összetételét, a feladat-ellátási mutatók állománya és értékei, beruházások, felújítások részletezve 59

A költségvetési szerv működésének, gazdálkodásának általános jellemzői Működésükkel, gazdálkodásukkal szembeni alapvető követelmények: Gazdaságosság (az erőforrások felhasználásához kapcsolódó kiadás, ráfordítás a lehető legkisebb legyen) Hatékonyság (a nyújtott szolgáltatás, ellátott feladat értéke, vagy bevétele a lehető legnagyobb mértékben haladja meg a felhasznált erőforrások kiadásait/ráfordításait) Eredményesség (a kitűzött célok teljesüljenek, a feladat tervezett és tényleges hatása között a lehető legkisebb eltérés legyen, vagy a tényleges hatás kedvezőbb legyen a tervezettnél) 60

Tervezés típusok: bázis-, nullbázisú-, programozás alapú, cél- és teljesítményalapú tervezés. Európai Uniós jogharmonizációs kötelezettség érvényesítése (2011/85/EU tanácsi irányelv): –a kormányzati szektor egészére költségvetési adatokat kell előállítani, –a makrogazdasági és költségvetési előrejelzéseket és azok módszertanát nyilvánosságra kell hozni, –a Stabilitási és Növekedési Egyezményhez igazodó működés, –a költségvetést középtávon kell készíteni. Költségvetési intézmények tervezési módszertana 61

A költségvetési szerv bevételei Tárgyévi költségvetési bevételek: támogatás, támogatásértékű bevétel, közhatalmi bevétel, átvett pénzeszköz, egyéb működési és felhalmozási célú bevétel, vállalkozási tevékenység bevételei, átvett maradvány. Korábbi években képződött, felhasználásra jóváhagyott tartalék igénybevétele (alaptevékenységhez kapcsolódóan önkormányzatoknál pénzmaradvány, kincstári körben előirányzat-maradvány (kötelezettség-vállalással terhelt, nem terhelt), valamint a vállalkozási maradvány) - pénzforgalom nélküli bevételnek minősül. 62

A költségvetési szerv kiadásai Működési kiadások: személyi juttatások, munkaadókat terhelő járulékok, dologi kiadások (készletbeszerzések, szolgáltatások vásárlásának kiadásai), egyéb folyó kiadások. Felhalmozási kiadások: intézményi beruházási kiadások, felújítások. 63

A költségvetés végrehajtásának egymásra épülő folyamatai KÖTELEZETTSÉGVÁLLALÁS TELJESÍTÉS (átadás/átvétel) Költségvetési szerv vezetőjének jogköre (átruházható), érvényességi kelléke: ellenjegyzés. Belső szabályzatban kell rögzíteni mely esetekben és kinek kötelező igazolni szakmai szempontból a teljesítést. 64

A költségvetés végrehajtásának egymásra épülő folyamatai Szigorú összeférhetetlenségi szabályok vannak az egyes jogkörök gyakorlói vonatkozásában! ÉRVÉNYESÍTÉS UTALVÁNYOZÁS Összegszerűség, fedezet megléte, gazdálkodási, számviteli szabályok betartásának ellenőrzése. A pénzügyi teljesítés elrendelése. Költségvetési szerv vezetőjének jogköre (átruházható), érvényességi kelléke: ellenjegyzés. 65

Költségvetési beszámolás A költségvetési beszámolás célja: a költségvetési szerv gazdálkodásáról információt nyújtani a költségvetési szerv vezetői, az irányító szerv, valamint az ellenőrző szervek részére. Éves költségvetési beszámoló december 31-i fordulónapra készül, tartalma: könyvviteli mérleg, pénzforgalmi jelentés, maradvány- kimutatások, kiegészítő melléklet (számszaki és szöveges rész), a költségvetés végrehajtásáról és a vagyon alakulásáról ad információt. 66

Államháztartási törvény által definiált irányítási jogok érvényesülnek: alapítói-, vezetői-, gazdasági vezetési-, gazdaági monitoring illetve intézkedési jog-, számonkérési-ellenőrzési-, jóváhagyási-, egyedi utasítás kiadási-, jelentés-, beszámoló készítésére-, személyes adatok kezeléséhez kapcsolódó jogok. Költségvetési szervek felett irányítási jogok érvényesülnek – a felügyeleti és törvényességi felügyeleti jogok összessége. Költségvetési szervek, lokális kormányzati szervezetek irányítása és működésük szabályozása 67

A kormányhivatal törzshivatalból, ágazati szakigazgatási szervekből, járási, fővárosi kerületi hivatalokból áll. A kormányhivatal költségvetési szerv. Egyes részek részben eltérő feladatokat látnak el, más hatás- és illetékességi körben – így az irányítási jogok megosztottak. Kormányhivatal vezető jogkörei. A kormányhivatalt a Kormánymegbízott vezeti. A gazdasági szervezet feladatait a törzshivatal Pénzügyi Főosztálya gyakorolja. Lokális kormányzati szervek irányítása, működésük szabályozása 68

Az átalakításról, vagy a megszüntetésről jogszabályban vagy határozatban kell rendelkezni. Jogosult: alapító szerv. Az átalakítás történhet: egyesítéssel (beolvadás, vagy összeolvadás), szétválasztással (különválás, vagy kiválás) Költségvetési szerv átalakítása, megszüntetése 69

Az átalakításról, megszüntetésről rendelkező jogszabályban (határozatban) rendelkezni kell: a megszűnő költségvetési szerv valamennyi közfeladatának jövőbeni ellátásáról, valamennyi jogáról és kötelezettségéről, meg kell jelölni azt a naptári napot ameddig, vagy azt az időtartamot, amelyre vonatkozóan, és azon kört, mértéket, amelyre kiterjedően a költségvetési szerv utoljára kötelezettséget vállalhat. A költségvetési szerv a törzskönyvi nyilvántartásból való törléssel, a törlés napján szűnik meg. Költségvetési szerv átalakítása, megszüntetése 70

71

Az államháztartási kontroll célja „Az államháztartási kontroll alapvető célja számot adni arról, hogy az államháztartási pénzeszközökkel, vagyonnal szabályszerűen, szabályozottan, gazdaságosan, hatékonyan és eredményesen gazdálkodnak-e.” Az államháztartási kontroll kiterjed a pénzgazdálkodásra és a vagyongazdálkodásra, a jogszerűségre, a szabályozottságra, a gazdaságosságra, a hatékonyságra, valamint az eredményességre. 72

Az államháztartási kontroll célja Az államháztartási kontroll feladata a hatékony gazdálkodás segítése, a vezetők munkájának segítése, a szabálytalanságok, hiányosságok feltárása a közfeladat- ellátás javítása érdekében. 73

Az államháztartási kontroll rendszere Külső ellenőrzés Számvevőszéki ellenőrzés Független könyvvizsgálat KEHI Európai Támogatásokat Auditáló Főigazgatóság Belső kontrollrendszer FEUVE Belső ellenőrzés -Szervezeten belüli -Irányító szerv által ellátott 74

Az Állami Számvevőszék szerepe, függetlenségét garantáló jogi normák I. Ellenőrzési tevékenysége során minden más szervezettől független. Általános hatáskörrel végzi a közpénzekkel és az állami és önkormányzati vagyonnal való felelős gazdálkodás ellenőrzését. Különösen a költségvetési-, zárszámadási törvényjavaslatok és a nemzeti vagyon kezelésével összefüggő feladatokat. Az ellenőrzési tapasztalatain alapuló megállapításaival, javaslataival, tanácsaival segíti az Országgyűlést, annak bizottságait, és az ellenőrzött szervezetek munkáját, amellyel elősegíti a jól irányított állam működését. 75

az Állami Számvevőszék megállapításai alapján az ellenőrzött szervezetekkel és a felelős személyekkel szemben az illetékes szervezetnél eljárást kezdeményezhet, jelentései, az abban foglalt megállapításai, következtetései bíróság vagy más hatóság előtt nem támadhatók meg, a központi költségvetés szerkezetében az ÁSZ önálló fejezet, a fejezet felügyeletét ellátó szerv vezetőjének jogosítványait az elnök gyakorolja, a költségvetésére vonatkozó javaslatát és a költségvetésének végrehajtásáról szóló beszámolóját maga állítja össze, és azt a Kormány változtatás nélkül terjeszti be a központi költségvetésről, illetve az annak végrehajtásáról szóló törvényjavaslat részeként az Országgyűlésnek, Az Állami Számvevőszék szerepe, függetlenségét garantáló jogi normák II. 76

költségvetését úgy kell megállapítani, hogy ne legyen kevesebb az előző évi központi költségvetésben megállapított összegnél, alapfeladatain túlmenően további feladatot törvény csak úgy állapíthat meg az ÁSZ részére, hogy a feladatellátáshoz szükséges pénzügyi fedezetet egyidejűleg biztosítja, gazdálkodását az Országgyűlés elnöke által közbeszerzési eljárás útján kiválasztott és megbízott független, költségvetési minősítésű könyvvizsgáló ellenőrzi. Az Állami Számvevőszék szerepe, függetlenségét garantáló jogi normák III. 77

A kormányzati ellenőrzési szerv A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal ellenőrzési jogköre kiterjed: a kormánydöntések végrehajtásának ellenőrzésére; a központi költségvetés, az elkülönített állami pénzalapok, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai és a központi költségvetési szervek kormányzati ellenőrzésére; a gazdálkodó szervezeteknek, a közalapítványoknak, a köztestületeknek, az alapítványoknak, a térségi fejlesztési tanácsoknak és az egyesületeknek nyújtott költségvetési támogatások és az államháztartás központi alrendszeréből nyújtott más támogatások és az említett szervezetek részére meghatározott célra ingyenesen juttatott állami vagyon felhasználásának ellenőrzésére; egyéb, az államháztartásról szóló törvényben meghatározott szervezetek és gazdálkodási folyamatok ellenőrzésére. 78

Az Európai Támogatásokat Auditáló Főigazgatóság (EUTAF) Ellenőrzési jogköre kiterjed a kormányrendeletben meghatározott – elsősorban EU támogatási - forrásokból nyújtott költségvetési támogatásokkal kapcsolatos ellenőrzésekre: a lebonyolításban érintett szervezeteknél, a kedvezményezetteknél, és a költségvetési támogatásokkal összefüggésben megvalósított beszerzésekre, az ezekre kötött szerződések teljesítésének vizsgálatára, ebben a vonatkozásban azon szerződő felekre is, amelyek a szerződés teljesítéséért felelősek, vagy abban közreműködnek. 79

A Magyar Államkincstár Ellenőrzési jogköröket is gyakorol: a költségvetési hozzájárulásokhoz, a támogatásokhoz (a központi költségvetésből az önkormányzati alrendszer számára nyújtott normatív hozzájárulások) kapcsolódóan. 80

A helyi önkormányzatok gazdálkodásának ellenőrzése Állami Számvevőszék Könyvvizsgálat – januártól nem kötelező. Kincstári ellenőrzés (központi költségvetési hozzájárulások igénylésének jogossága, felhasználásuk szabályszerűsége) Pénzügyi bizottság (2000 fő feletti lélekszámú települések esetében kötelező) Belső kontrollrendszer (kialakítása, működtetése a jegyző feladata) FEUVE Belső ellenőrzés 81

A belső ellenőrzési standardok célja: meghatározzák azokat az alapelveket, amelyek a belső ellenőrzés gyakorlatát jellemzik, keretet biztosítanak a sokrétű, értékteremtő belső ellenőrzési tevékenység végrehajtásához és előmozdításához, alapot teremtenek a belső ellenőrzés teljesítményének értékeléséhez, segítik a szervezeti folyamatok és a működés színvonalának javítását. A belső ellenőrzés szabályozása, főbb követelményei 82

kontrollkörnyezet, kockázatkezelési rendszer, kontrolltevékenység, információs és kommunikációs rendszer, nyomon követési, monitoring rendszer. A költségvetési szerv belső kontrollrendszerének főbb területei 83

Támogatások, adók és más befizetések ellenőrzése Támogatások ellenőrzése A támogatási szerződésekben ki kell kötni az illetékes ellenőrző szervek (EU ellenőrző szervek, a kormány és a fejezetek ellenőrzési szervei, a Kincstár, illetve az irányító hatóságok és kifizető hatóságok) képviselőinek ellenőrzési jogosultságát, valamint a kötelezettségek megszegése esetén alkalmazandó szankciókat. Az adók és más befizetések ellenőrzése Az adóhatóság (Nemzeti Adó- és Vámhivatal, NAV), illetve a más bevételek beszedéséért felelős hatóság az államháztartást illető fizetési kötelezettségek vonatkozásában ellenőrzi az adózással és más befizetésekkel, továbbá a költségvetési támogatásokkal kapcsolatos jogszabályok megtartását. 84

85