Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

II. Rákóczi Ferenc.

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "II. Rákóczi Ferenc."— Előadás másolata:

1 II. Rákóczi Ferenc

2 Családja II. Rákóczi Ferenc édesapja Erdély fejedelme volt, édesanyja pedig nem más, mint Zrínyi Ilona, a híres Zrínyi Miklós, szigetvári hős és a költő és hadvezér egyenesági leszármazottja.

3 Gyermekkora Édesapját négy hónapos korában veszítette el, tehát soha nem is ismerte. Édesanyja ezután Thököly Imréhez ment nőül,így a kuruc szabadságharc vezére lett II. Rákóczi Ferenc nevelőapja, aki igen keményen bánt a fiúval. Még öt éves sem volt, amikor elvitte édesanyja mellől hadjáratába, és szigorú katonaéletre nevelte. Télen-nyáron sátorban lakott, vívni, lovagolni kellett megtanulnia, s nevelőapja ragaszkodott hozzá, hogy öt évesen is ugyanazt a kemény kiképzést kapja, mint a többi katona. A felnőtt Rákóczi mostohaapjára mindig mint zord, szigorú és kegyetlen emberre emlékezett vissza, akit nem szeretett.

4 Elszakadás a családtól
Amikor Thököly Imrét a török fogságba vetette, felesége, Zrínyi Ilona ellenállt a Habsburgok hódító szándékának. Zrínyi Ilona 3 évig védte Munkácsot a császár hadával szemben, s akkor is csak árulással tudták elvenni tőle. I. Lipót császár Zrínyi Ilonát Bécsbe hurcoltatta. Két gyermekét, az alig 12 éves II. Rákóczi Ferencet és nővérét elszakították tőle. A gyermek Ferencet jezsuiták nevelték.

5 Börtönbüntetés II. Rákóczi Ferenc tisztán és világosan látva népe és hazája állapotát, a francia XIV. Lajossal, a Napkirállyal" kezdett titkos levelezést kiszolgáltatottságunk és elszigeteltségünk enyhítése érdekében. Titkos követe azonban levelét megmutatta a császári udvarnál, s Rákóczit felségárulás vádjával letartóztatták és a bécsújhelyi börtönbe vetették.

6 Szökése Miután minden hivatalos közbenjárás kudarcot vallott, felesége elhatározta, hogy megszervezi kiszöktetését, és férjét még aznap váltott lovakkal Lengyelországba juttatja. A terv sikerült, a segítőkész fogdatiszt viszont életével fizetett nemes tettéért. Rákóczi Ferenc megmenekült, de első gyermeküket éppen ezidőtájt veszítették el. Mindössze négy évet élt. Rákóczi ettől kezdve Lengyelországban bujkált a császár bérgyilkosai elől, felesége pedig szüleihez tért haza Németországba.

7 A szabadságharc kezdete
A kuruc bujdosók vezetője, a jobbágy származású Esze Tamás küldöttség élén Lengyelországban felkereste Rákóczi Ferencet. A felkelők élén Rákóczi 1703-ban hazatért Magyarországra, zászlaján a híres mondattal: „Istennel a hazáért és szabadságért”.

8 Az első sikerek Rákóczi növekvő serege győzedelmesen nyomult nyugat felé. A győzelmek hatására egyre több nemes is csatlakozott a kurucokhoz. A császárhoz hű magyarok, a labancok száma egyre fogyatkozott. A katonai sikerek láttán II. Rákóczi Ferencet az erdélyi országgyűlés fejedelemmé választotta ben pedig Szécsényben tartott magyar országgyűlés pedig kinevezte Magyarország vezérlő fejedelmévé.

9 Gazdasági és külpolitikai gondok
1707-ben Rákóczi országgyűlést hívott össze Ónodra. A nemesség küldöttei beleegyeztek a háború folytatásába. Ehhez rengeteg pénz kellett. Megszavazták, hogy ezentúl az ország minden lakosa köteles adót fizetni. A háború hatalmas sikereket hozott a kuruc sereg számára, ám egyre több pénzbe került. Ezért Rákóczi rézpénzt veretett, hogy katonáinak legyen miből zsoldot fizetnie.

10 Külföldi segítség Rákóczi ismét külföldről remélt segítséget, Lengyelországba utazott, hogy ott az orosz cárral találkozzék. Károlyi Sándort bízta meg , hogy amíg ő távol van, kezdjen tárgyalásokat a császár megbízottjaival.

11 A szatmári béke Károlyi úgy gondolta, hogy a háborúban a kurucok már nem arathatnak döntő győzelmet. Beleegyezett a császárral való békekötésbe. Az egyezséget 1711-ben Szatmáromon kötötték meg. A császár büntetlenséget ígért minden „lázadó” kurucnak, aki leteszi a fegyvert. A földesurak visszakapják elkobzott és másnak adományozott birtokaikat. A béke megkötése után a kuruc seregek a majtényi síkságon letették zászlóikat, és ezzel a kuruc sereg feloszlott. Rákóczi és Bercsényi nem hittek az ígéreteknek, ezért a hazatérés helyett inkább az önkéntes száműzetést választották.

12 Érdekesség Azon ritka személyek között van, akiknek arcképe hivatalos fizetőeszközön, a forinton szerepel. Korábban a fém 2 pengősön, a papír 50 pengősön és a papír 50 forintoson volt látható, majd miután ez utóbbit kivonták a forgalomból, a papír 500 forintosra került.

13 Köszönöm a figyelmet! Márton Milán


Letölteni ppt "II. Rákóczi Ferenc."

Hasonló előadás


Google Hirdetések