Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Segélyezési rendszer átalakítása

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "Segélyezési rendszer átalakítása"— Előadás másolata:

1 Segélyezési rendszer átalakítása

2 Az átalakítás célja és iránya
célok: a segélyezettek munkaerőpiaci pozíciójának javítása a segélyezés munka ellen ösztönző hatásának mérséklése a foglalkoztatás növelése a szociális és munkaügyi szolgáltatások együttműködésének erősítése a segélyezettek integrációja érdekében irányok: együttesen érvényesüljön a társadalmi szolidaritás és egyéni felelősség aki képes dolgozni az munkával járuljon hozzá a közteherviseléshez, a minimum szintű ellátást továbbra is biztosítani szükséges az arra rászorulóknak a segítségnyújtás és az együttműködéssel szemben támasztott körülmények, valamint ezekhez kapcsolódó szankciók együttes alkalmazása

3 Két csoport kialakítása
munkaképes korú, de állás és jövedelem nélküli személyek esetén két kategória lesz az eddigi egy (segély) helyett: közfoglalkoztatást pótló juttatásra jogosultak: a rendszeres szociális segélyre nem jogosultak foglalkoztatásban, képzésben illetve munkaerőpiaci programokban vesznek részt a fentiek hiányában folyósítják számukra a juttatást rendszeres szociális segélyezettek: munkára egészségi okok miatt nem képesek 55 év felettiek legalább 3 gyermeket egyedül nevelők önkormányzati rendeletben meghatározott személyi kör

4 Rendszeres szociális segélyezettek
együttműködési kötelezettség: az önkormányzat által kijelölt szervvel, jellemzően a családsegítő szolgálatokkal áll fenn együttműködés célja: képességfejlesztés, életmódformálás önként vállalhatják a foglalkoztatásban való részvételt összege: az eddigi szabályokat kell alkalmazni, vagyis továbbra is a család összetételének figyelembevételével a nyugdíjminimum 90%-ig egészíti ki a család jövedelmét (max. a nettó minimálbér) szankció: a segély megszüntetése együttműködés megszegése esetén (2 éven belül ismételten megszegi) fekete munkavégzés (2. alkalommal 3 hónapos szüneteltetés, 3. alkalommal megszűntetés)

5 Közfoglalkoztatást pótló juttatásra jogosultak
az ellátásra való jogosultság feltétele: közfoglalkoztatásban vagy képzésben való részvétel (35. év alatti általános iskolát nem végzettek esetén speciális szabály) együttműködési kötelezettség: állami foglalkoztatási szervvel (nyilvántartásba vétel és álláskeresési megállapodás megkötése) összege: fix, a család létszámától függetlenül a minimálnyugdíj összegével egyezik meg szankció: juttatásra való jogosultság megszüntetése neki felróható okból törlik az álláskeresők nyilvántartásából a felajánlott munka visszautasítása fekete munkavégzés (azonos a segélyével)

6 A program megvalósítását segítő további intézkedések
egységes foglalkoztatási-szociális adatbázis létrehozása közfoglalkoztatási terv készítése járulékmentesség biztosítása 3 éven keresztül azoknak a munkaadóknak, akik hátrányos helyzetű kistérségben lakó segélyezettet foglalkoztatnak szociális szövetkezetek támogatása foglalkoztatási paktum kistérségi szinten tranzit foglalkoztatás

7 Finanszírozás a meglévő források átcsoportosítása közfoglalkoztatásra: a segélyre rendelkezésre álló forrás közel 40%-a kerül átcsoportosításra az önkormányzatok által felhasználható közhasznú munka forrása pedig beleolvad a közcélú munkavégzésbe eredmény: a források 50%-a foglalkoztatásra kerül betervezésre az önkormányzatok adminisztrációs terheinek csökkentésére kb fő foglalkoztatásszervező kerül alkalmazásra a munkaerőpiaci program keretből önkormányzati érdekeltség megteremtése az önrészen keresztül: rendszeres szociális segély 10% közfoglalkoztatást pótló juttatás 20% közcélú foglalkoztatás 5%

8 KÖSZÖNÖM A FIGYELMET!


Letölteni ppt "Segélyezési rendszer átalakítása"

Hasonló előadás


Google Hirdetések