Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Márciusi Ünnepek.

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "Márciusi Ünnepek."— Előadás másolata:

1 Márciusi Ünnepek

2 Március 1., Hamvazó Szerda
Ez a nap a nagyböjt kezdete. Jézus kereszthalálának, valamint az ezt megelőző 40 napos böjtölési időszakának emlékére tartják. Ekkor van a meterológiai tavasz is.

3 Március 3. Ez a nap azokról az írókról szól, akik sokat tettek a békéért. A Nemzetközi Pen Club 1984 júliusában választotta ki ezt a napot, s azóta is ezt tartják a Békéért küzdő írók világnapjának.

4 Március 8., Nőnap Azért választották meg ezt a napot a Nőnapnak, mert március 8-án New Yorkban textil- és konfekcióipari munkásnő sztrájkolt a béregyenlőségért és a munkaidő csökkentésért től ünnepeljük a hölgyek napját Magyarországon is.

5 Március 15., Forradalom Ekkor került ki a Nemzeti Dal, és a Tizenkét Pont. Ezek a magyar sajtó első szabad termékei. Az es forradalom és szabadságharc fontos rész volt a magyar nemzet számára. Innentől számítják a modern parlamentáris Magyarország megszületését. A magyar sajtó napja is ekkor van, hiszen szorosan kapcsolódik a két esemény egymáshoz. Mindkét történelemi pillanatot 1990 óta tartják számon a nemzeti ünnepek között. Szintén ekkor adják át a magyar közélet és művészet legnagyobb megbecsülését, a Széchenyi- és Kossuth-díjakat.

6 Március 27., Színházi világnap
1962 óta ünneplik a Nemzetközi Színházi Intézet bécsi közgyűlése határozatára, hogy 1957-ben volt a párizsi Nemzetek Színháza évadnyitója. Magyarországon 1978-tól tartják.

7 Március 31., Húsvét Ez a keresztények legfontosabb ünnepe. Húsvétot ritkán ünneplik Március 31-én,de 2010-ben ekkor van. A Biblia szerint Jézus pénteki keresztrefeszítése után harmadnap (vasárnap) föltámadt. A húsvét egybeesik a tavaszi napéjegyenlőség idején tartott termékenységi ünnepekkel is, amelynek elemei a feltámadás, az újjászületés.


Letölteni ppt "Márciusi Ünnepek."

Hasonló előadás


Google Hirdetések