Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

A KIKSz SZEREPE AZ EU TÁMOGATÁSSAL MEGVALÓSULÓ KÖZLEKEDÉSFEJLESZTÉSI PROGRAMOK MEGVALÓSÍTÁSÁBAN Egyházy Zoltán igazgatói szaktanácsadó Közlekedésfejlesztési.

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "A KIKSz SZEREPE AZ EU TÁMOGATÁSSAL MEGVALÓSULÓ KÖZLEKEDÉSFEJLESZTÉSI PROGRAMOK MEGVALÓSÍTÁSÁBAN Egyházy Zoltán igazgatói szaktanácsadó Közlekedésfejlesztési."— Előadás másolata:

1 A KIKSz SZEREPE AZ EU TÁMOGATÁSSAL MEGVALÓSULÓ KÖZLEKEDÉSFEJLESZTÉSI PROGRAMOK MEGVALÓSÍTÁSÁBAN Egyházy Zoltán igazgatói szaktanácsadó Közlekedésfejlesztési Integrált Közreműködő Szervezet Kőszeg, 2007. december 12.

2 A KIKSZ feladata I. A Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ (KKK) a GKM háttérintézménye, 2007. január 1-jével az UKIG jogutódja. A Közlekedésfejlesztési Integrált Közreműködő Szervezet (KIKSz) a KKK sajátos státuszú szervezeti egysége. Feladata az Európai Unió által nyújtott, a közlekedési infrastruktúra fejlesztést támogató források felhasználásá- nak koordinációja. Ennek keretében a vasúti, közúti, vízi, és légi közlekedési projektek megvalósítását támogatja.

3 A KIKSZ FELELŐSSÉGE ÚMFT,Közlekedési Operatív Program (KÖZOP) ÚMFT, Közép Magyarországi Operatív Program (KMOP) Kohéziós Alap NFT, Környezetvédelem és Infrastruktúra Operatív Program (KIOP) Phare és Átmeneti Támogatás TEN-T Schengen Alap 2004-2006 (2008-ig) 2007-2013 2004-2006 (2009) 2004-2006 (2007) folyamatos

4 Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Központi koordináció Irányító Hatóság KIKSZ Közreműködő Szervezet Kedvezményezettek Támogatási szerződés Feladat ellátási szerződés Pénzügy- minisztérium Ellenőrző Igazoló Hatóság Hatóság Gazdasági és Közlekedési Minisztérium Fejlesztés-politikai Irányító Testület Monitoring Bizottság Európai Bizottság KIKSZ HELYE AZ INTÉZMÉNYRENDSZERBEN

5 KIKSZ IGAZGATÓ Vasúti osztály Közúti osztály Támogatás Koordinációs osztály Pénzügyi Főosztály Pénzügyi lebonyolítás Költségvetési kapcsolatok osztály Monitoring Főosztály Monitoring osztály Műszaki Menedzsment Önálló Osztály Igazgatói blokk: Jog, kommunikáció, szabálytalanság A KIKSZ BELSŐ SZERVEZETI FELÉPÍTÉSE Projekt Előkészítési és Lebonyolítási Főosztály KÖZLEKEDÉSFEJLESZTÉSI KOORDINÁCIÓS KÖZPONT

6 BERUHÁZÁSOK ÉRTÉKE 2007-2013 ÚMFT,Közlekedési Operatív Program (KÖZOP) 1700 mrd forint ÚMFT, Közép Magyarországi Operatív Program (KMOP, közlekedés része) 43 mrd forint 2004-2006 (2008-ig) Kohéziós Alap300 mrd forint NFT, Környezetvédelem és Infrastruktúra Operatív Program (KIOP) 64,2 mrd forint 2008-ig Átmeneti Támogatás (futó projektek) 860 mill forint 2007-ig Schengen Alap (infrastruktúra része) 2,8 mrd forint folyamatos TEN-T 14,7 mrd forint

7 Az EU projektek kiválasztása, elindítása KÖZOP ÚJ MAGYARORSZÁG FEJLESZTÉSI TERV (ÚMFT) OP AKCIÓTERV PÁLYÁZTATÁS Projekt IRÁNYÍTÓ HATÓSÁG IRÁNYÍTÓ HATÓSÁG + KSZ KSZ (IH jóváhagy) KEDVEZMÉNYEZETTEK PROJEKTCSATORNA ELJÁRÁS (NFÜ) KONSTRUKCIÓK

8 Az KSZ legfontosabb feladatai (közreműködés, lebonyolítás) A projektek kiválasztása, akciótervbe illesztése A projektek minősítése Támogatási szerződés A projekt-lebonyolítás nyomon követése, finanszírozása

9 AZ UNIÓS PROGRAMOK LEBONYOLÍTÁSI RENDJE - A SZEREPLŐK IRÁNYÍTÓ HATÓSÁG KÖZREMŰKÖDŐ SZERVEZET KEDVEZMÉNYZETT NIF Zrt. Városi Önkormányzatok Közlekedési Vállalatok, stb. KEDVEZMÉNYZETT MÁV Zrt.Hungaro- Control Zrt.

10 KÖZOP ELJÁRÁSREND – A KIKSZ FELADATAI Az NFÜ, a GKM és a régiók javaslatot tesznek a projektekre (2007. március) Értékelés, összefoglaló készítése A zsűri dönt az akciótervben szerepeltetésről (2007. július) Akciótervben nevesítés, akcióterv jóváhagyása a Kormány által– 1063/2007 korm.hat. Projektcsatorna eljárás

11 KÖZOP ELJÁRÁSREND – A KIKSZ FELADATAI Pályázati kiírástervezet összeállítása (felhívás, útmutatók, adatlap) Egyeztetés az Irányító Hatósággal Közzététel - Pályázatok (központi, és egyfordulós) megjelentetése Felmerülő kedvezményezetti kérdésekre válasz Projektdokumentáció előkészítése, egyeztetése

12 KÖZOP ELJÁRÁSREND – A KIKSZ FELADATAI Jogosultsági, formai, tartalmi értékelés Hiánypótoltatás Projektek elbírálása: Bíráló Bizottság Előterjesztés Irányító Hatóság jóváhagyása (5 mrd ft felett Kormány,nagyprojekteknél Brüsszel) Támogatási Szerződés:szerződéskötés Projektek megvalósítása Pályázatok benyújtása

13 KÖZOP ELJÁRÁSREND – A KIKSZ FELADATAI „ Portfolió menedzsment” A projektmegvalósítás folyamatos, fizikai és pénzügyi nyomon követése, ellenőrzése a támogatás visszafizetésével járó szabálytalanságok elkerülése érdekében; PEJ ellenőrzése Közbeszerzések ellenőrzése helyszíni szemle szabálytalanságok kivizsgálása Projekt megvalósítás

14 KÖZOP ELJÁRÁSREND – A KIKSZ FELADATAI Naprakész pénzügyi és műszaki adatok rögzítése informatikai rendszerekben Elszámolások ellenőrzése Projektzárásához szükséges dokumentációk elkészítése Projekt fenntartás ellenőrzése (zárást követő 5 évig) A hatóságok (GKM, NFÜ, PM) és a közvélemény folyamatos tájékoztatása az egyes projektek és az operatív programok előrehaladásáról. Projekt megvalósítás

15 A KÖZOP FINANSZÍROZÁSI TERVE 6223 millió euró (1650 milliárd forint) EU támogatás közel 2000 milliárd forint beruházási volumen

16 A KÖZOP FINANSZÍROZÁSI TERVE folyó áron, euróban

17 A KÖZOP FINANSZÍROZÁSI TERVE PRIORITÁSONKÉNT folyó áron, milliárd forint, 1 euró = 265 Ft Kohéziós Alap:1204 milliárd Ft, ERFA:444,9 milliárd forint összesen

18 PROJEKTEK A TÉRSÉGBEN 1. Vasút: ETCS2 kiépítése Bajánsenye – oh – Boba között GSM – R rendszer bevezetése, és telepítése Sopron-Szombathely-Szentgotthárd vasútkorszerűs. Nyugat Dunántúli Régió (1063/2007 korm. hat.)

19 PROJEKTEK A TÉRSÉGBEN 2. Közút: M7 autópálya Balatonkeresztúr-Nagykanizsa 61. sz. főút Zalai megyei szakasz 11,5 tonnás burkolaterősítése 61. sz. főút Nagykanizsa elkerülő építése 71. sz. főút Keszthely elkerülő építése 74. sz. főút Nagykanizsa-Palin elkerülő szakasz építése 76. sz. főút Hévíz elkerülő 76. sz. főút Zala megyei szakaszai 11,5 tonnás burkolatmegerősítés

20 PROJEKTEK A TÉRSÉGBEN 3. Közút: 85. sz. főút Csorna elkerülő szakasz I. ütem 85. sz. főút Enese elkerülő szakasz 86. sz. főút Körmend-Rédics (oh) szakasz 11,5 tonnás burkolatmegerősítés 86. sz. főút burkolatmegerősítés és négynyomúsítás 77+800 – 79+000 km (Szombathely térsége) 86. sz. főút Szombathely-Vát szakasz 86. sz. főút Szeleste elkerülő szakasz 86. sz. főút Győr-Moson-Sopron megyei szakasz 11,5 tonnás burkolatmegerősítés, fejlesztés 88. sz. főút Sárvár elkerülő szakasz építése (0+000 – 3+600 kmsz. )

21 PROJEKTEK A TÉRSÉGBEN 4.

22 Az Akciótervben 2008-ban indítandó vasúti projektek

23 Köszönöm szíves figyelmüket! www.kiksz.eu info@kiksz.eu 06/40 638 638


Letölteni ppt "A KIKSz SZEREPE AZ EU TÁMOGATÁSSAL MEGVALÓSULÓ KÖZLEKEDÉSFEJLESZTÉSI PROGRAMOK MEGVALÓSÍTÁSÁBAN Egyházy Zoltán igazgatói szaktanácsadó Közlekedésfejlesztési."

Hasonló előadás


Google Hirdetések