Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Készítette: Vajgel Bettina. Történetéről röviden  a rendszerváltás hajnalán az ország szinte egy emberként támadt a nagymarosi vízlépcsőre  százezrek.

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "Készítette: Vajgel Bettina. Történetéről röviden  a rendszerváltás hajnalán az ország szinte egy emberként támadt a nagymarosi vízlépcsőre  százezrek."— Előadás másolata:

1 Készítette: Vajgel Bettina

2

3 Történetéről röviden  a rendszerváltás hajnalán az ország szinte egy emberként támadt a nagymarosi vízlépcsőre  százezrek vonultak az utcára az erőmű ellen, rázúdítva minden dühüket és fájdalmukat  a létesítmény „áldozat lett a rendszerváltás oltárán”  azóta a kommunizmus összedőlt  a győzelemnek sem örülhetünk maradéktalanul, hiszen a Magyarországot ért hatalmas anyagi kár mellett a szlovákok „elrabolták” a Dunát

4

5 Szereplői  A szereplők is igen sokfélék;  tisztességes emberek mellett  a betonlobbi tagjai, zölden csőlátók  és a politika által magasra juttatott dilettánsok is szerepelnek a történetben

6 Története  a szakértők egybehangzó állítása szerint az ügyet csak egy olyan kompromisszumos megoldással lehet végleg lezárni, amely egyszerre kezeli az ökológia, az erőmű és a hajózás szempontjait  Magyarország és Csehszlovákia 1977 szeptemberében kötötte meg a szerződést a vízlépcső megvalósításáról  a megállapodás szerint a létesítmények 38 százalékban Magyarországon, 62 százalékban Csehszlovákiában helyezkednek el, az elkészült beruházás 50-50 százalékban közös tulajdon lett volna

7 A szerződés aláírása

8 A szerződés felbontása után…  néhány évvel a felek a Hágai Nemzetközi Bírósághoz fordultak a vitás kérdések miatt  az ítélet mind a folyó elterelését, mind a vízlépcső-szerződés felbontását jogtalan cselekménynek minősítette  Szlovákiának tudomásul kellett vennie, hogy a nagymarosi vízlépcső nem épül meg  Magyarországnak pedig azt, hogy a bősi erőmű továbbra is működik

9

10 Jelenleg  a "betonosok és a zöldek" állnak szemben egymással az erőmű körüli vitában  Magyarországon a politikai nyomás volt a legmeghatározóbb abban, hogy Németh Miklós miniszterelnök 1989. május 13-án felfüggesztette a bős-nagymarosi vízlépcső munkálatait  A rezsim új arcát lehetett látni 1988. szeptember 12-én, amikor a hatóságok nem kívántak erőszakosan fellépni a 70 ezres - vízlépcsőt ellenző - békés tüntetőkkel szemben

11

12 A vízlépcsőt ellenzők  legfontosabb érve az volt, hogy az építkezés tönkreteszi Budapest és környéke ivóvízbázisát  a vízáramlás sebességének csökkenésével hihetetlen mértékben leromlott volna a folyó öntisztuló képessége  a beruházás ráadásul tönkretette volna a Duna legértékesebb, a Nagymaros és Visegrád közötti látványát, illetve elárasztotta volna az ártéri erdőket, és öntözővíz nélkül hagyta volna a mezőgazdaságot

13

14 A magyar szakaszon végül  10-20 százalékos készültségig jutott a beruházás  míg Szlovákiában beüzemeltek egy, a korábbi tervek teljes kapacitását el nem érő erőművet  a Duna vízhozama az eredeti 2050 köbméter/másodpercről, 200-400 köbméterre csökkent  aminek köszönhetően az úgynevezett Öreg- Duna ártéri ökoszisztémája állandó vízhiánnyal küszködött, a mellékágrendszer pedig nagymértékben kiszáradt

15

16 Jelenleg  bár a szakemberek az 1997-ben kihirdetett hágai ítéletét figyelembe vevő megoldást dolgoztak ki szlovák zöldszervezetekkel és tudományos csoportokkal, továbbá Mikolics Sándorral, a vízlépcső magyarországi tervezőjével közösen, ennek ellenére jelenleg nem történnek érdemi lépések a kérdésben

17

18 Pillanatnyilag  szakértői szinten folyik tárgyalás a bős- nagymarosi vízlépcső ügyében  az érintett két ország szakértőinek 2009 végéig kellett volna megtalálniuk a hágai ítéletnek és az Európai Unió környezetvédelmi előírásainak megfelelő rendezési célokat és az azok megvalósítására alkalmas intézkedéseket  a még kifizetetlen számlák és károk rendezésére, illetve az üzemeltetési feladatok tisztázására csak ezt követően kerülhet sor

19 Köszönöm a figyelmet!  Forrás:  http://www.parameter.sk/files/imagecache/lar ge/files/article_image/bos_vizieromu_P.jpg http://www.parameter.sk/files/imagecache/lar ge/files/article_image/bos_vizieromu_P.jpg  http://www.mult- kor.hu/20090513_a_rendszervaltas_szimbolu mava_valt_a_bosnagymaros_elleni_kuzdelem http://www.mult- kor.hu/20090513_a_rendszervaltas_szimbolu mava_valt_a_bosnagymaros_elleni_kuzdelem  http://www.google.hu/images?hl=hu&gbv=2& tbs=isch%3A1&sa=1&q=b%C5%91s+nagyma ros&aq=2&aqi=g7&aql=&oq=b%C5%91s&gs_ rfai http://www.google.hu/images?hl=hu&gbv=2& tbs=isch%3A1&sa=1&q=b%C5%91s+nagyma ros&aq=2&aqi=g7&aql=&oq=b%C5%91s&gs_ rfai  http://www.bosnagymaros.hu/dokumentumok /2-fordulo/28 http://www.bosnagymaros.hu/dokumentumok /2-fordulo/28


Letölteni ppt "Készítette: Vajgel Bettina. Történetéről röviden  a rendszerváltás hajnalán az ország szinte egy emberként támadt a nagymarosi vízlépcsőre  százezrek."

Hasonló előadás


Google Hirdetések