Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

A FOGLALKOZTATHATÓSÁG FEJLESZTÉSE A HAJLÉKTALAN EMBEREK KÖRÉBEN MOHÁCSI ANDREA SZOLNOKI KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ TÁRSULÁS HUMÁN SZOLGÁLTATÓ KÖZPONT IGAZGATÓ.

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "A FOGLALKOZTATHATÓSÁG FEJLESZTÉSE A HAJLÉKTALAN EMBEREK KÖRÉBEN MOHÁCSI ANDREA SZOLNOKI KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ TÁRSULÁS HUMÁN SZOLGÁLTATÓ KÖZPONT IGAZGATÓ."— Előadás másolata:

1 A FOGLALKOZTATHATÓSÁG FEJLESZTÉSE A HAJLÉKTALAN EMBEREK KÖRÉBEN MOHÁCSI ANDREA SZOLNOKI KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ TÁRSULÁS HUMÁN SZOLGÁLTATÓ KÖZPONT IGAZGATÓ SZEPTEMBER 24.

2 ELŐADÁS VÁZLATA 1.BEVEZETŐ. AZ INTÉZMÉNY BEMUTATÁSA 2.ELŐZMÉNYEK 3.AZ INTÉZMÉNYI STRATÉGIA MEGVALÓSÍTÁSA ÉV KÖZÖTT 3. AZ INTÉZMÉNYI STRATÉGIA MEGVALÓSÍTÁSA ÉV KÖZÖTT

3 BEVEZETÉS AZ INTÉZMÉNY BEMUTATÁSA

4

5

6 ELŐZMÉNYEK Tartós munkanélküliek, foglalkoztatási programjai (1992 – től 1998 – ig havi 100 fő) „Hajléktalan személyek komplex modellkísérleti foglalkoztatási programja” (állapotjavítás-képzés-támogatás-foglalkoztatás) Tartós munkanélküli, illetve RSZS személyek foglalkoztathatóságának javítása céljából szervezett támogató programok Pszichiátriai szenvedélybetegek kliensekkel való foglalkozás tapasztalatai

7 ELŐZMÉNYEK Hajléktalanok komplex modellkísérleti foglalkoztatási programjai Az első programban 90 fő szűrése után 57 személy vett részt, közülük 36 főnél sikerült elérni a kitűzött célokat (képzés, átképzés, munkahely) A második program keretében 60 hajléktalan ügyfél szűrésére került sor, 20 klienst vontunk be a programba, közülük 15 fő elhelyezkedett. E program tapasztalatai és eredményei tették lehetővé, a Kiléptető Házak is megvalósulását is.

8 AZ INTÉZMÉNYI STRATÉGIA KIMUNKÁLÁSA A szociális intézményeknek ma már feladata, hogy részt vállaljanak a foglalkoztathatóság javításában, hozzájáruljanak a foglalkoztatottsági szint emeléséhez. Ehhez új szemlélet, új stratégia, új eszköztár, speciális szakmai módszertan, kompetens szakembergárda szükséges!

9

10

11 A STRATÉGIAI CÉLOK ELÉRÉSE ÉRDEKÉBEN TETT LÉPÉSEK ÉV KÖZÖTT

12 Legyen Hol! A foglalkoztathatóság javításában való részvétel intézményi infrastrukturális feltételeinek megteremtésével Intézmény kialakítása, az alapvető és speciális szolgáltatások működtetésére Egy térben az eüi- szociális-mentálhigiénés, fejlesztő-tanácsadó- képző-foglalkoztató egyéni és csoportos programok Legyen Mivel, Hogyan! Halmozottan hátrányos helyzetűek munkaerő-piaci integrációjának segítése, képző-foglalkoztató- támogató szolgáltatások feltételeinek megteremtésével Szociális foglalkoztatás (non-profit vállalkozás a szociális gazdaságban) hosszútávú biztosításához berendezett foglalkoztatók, műhelyek HEFOP „Prizma út” – Nappali Centrum STRATÉGIAI AKCIÓK PROGRAMOK PROJEKTEK

13 A nyertes pályázat főbb adatai Összköltség: Ft Megítélt támogatás Ft Önerő (természetbeni hozzájárulás): Ft

14 A projekt tartalma Infrastrukturális fejlesztés a Szolnok Prizma út 13. sz. alatti ingatlanban: az ingatlan felújítása átalakítása fejlesztése bővítése (tetőtér beépítés) felszerelése berendezése környezeti és kommunikációs akadálymentesítése, projektmenedzsment tevékenységek

15 ADATOK ÉS MUTATÓK 26 hónapos projekt, 26 hónap munka 6 konzorciumi partner Ft támogatás, Ft értékű önkormányzati önerő 987 m² fejlesztett terület a főépületben 90,26 m² melléképület - műhely kialakítása a beszerzett bútorok és eszközök száma – megszámlálhatatlan, közel 22 millió Ft értékben 100 férőhelyes nappali intézmény (60 férőhelyes fejlesztés) 2 új ellátás évente több, mint 25 ezres plusz forgalom lebonyolítása

16 Legyen Hol! A foglalkoztathatóság javításában való részvétel intézményi infrastrukturális feltételeinek megteremtésével Intézmény kialakítása, az alapvető és speciális szolgáltatások működtetésére Egy térben az eüi- szociális-mentálhigiénés, fejlesztő-tanácsadó- képző-foglalkoztató egyéni és csoportos programok Legyen Mivel, Hogyan! Halmozottan hátrányos helyzetűek munkaerő-piaci integrációjának segítése, képző- foglalkoztató-támogató szolgáltatások feltételeinek megteremtésével Szociális foglalkoztatás (non-profit vállalkozás a szociális gazdaságban) hosszútávú biztosításához berendezett foglalkoztatók, műhelyek STRATÉGIAI AKCIÓK PROGRAMOK Alacsony foglalkoztatási eséllyel rendelkezők munkaerő-piaci integrációját segítő modellprogramjai kidolgozása PROJEKTEK ROP ORIGO – projekt

17 ROP /37. ORIGO PROJEKT "A szolnoki Humán Szolgáltató Központ nonprofit foglalkoztatási terveinek megvalósítása, munkaerő-piaci rehabilitáció, hosszú távú foglalkoztatás megteremtése a harmadik szektorban Kezdő dátum: Záró dátum: Elnyert támogatás: Ft

18

19

20 Szervezés, toborzás szűrés: –Tájékoztatás, kapcsolatfelvétel egyéni formában, behívás a programba –Tervezett létszám: 60 fő –Megvalósult létszám: 94 fő (A projekt iránt a vártnál nagyobb volt az érdeklődés)

21 Feltárás, helyzetelemzés: A munkavállalási, és a munkahely megtartásához szükséges készségek és képességek feltárása, foglalkoztathatósági vizsgálat. Az egyéni beszélgetések, interjúk során a különböző – a munkavállalást ill. a programban való részvételt segítő, vagy akadályozó, a munkavállalás lehetséges irányát maghatározó tényezők megállapítása Tervezett létszám/Megvalósult létszám: 40 fő Mód: interjú, adatlapok, motivációs kérdőív, íráselemzés, pszichológiai teszt

22 Tervezés, delegálás, szerződéskötés: –A képességek, készségek és motivációk alapján, az együttműködési megállapodás megkötése a konkrét feladatok mentén, az egyéni segítő program kidolgozása, –Tervezett/Megvalósult létszám: 32 fő

23 Beszerzés A foglalkoztatási program számára szükséges infrastrukturális háttér megteremtése, eszközök, berendezések beszerzése Beszerzett eszközök száma: 27 db

24 Állapotjavítás Egyéni fejlesztő programok: az együttműködési megállapodásban foglaltak, illetve a fejlesztési terv alapján az esetkezelő programok elindítása megtörtént, a szociális, egzisztenciális, pszichés állapot javítása érdekében (mentorálás, szaktanácsadások, 32 fő számára) Képzésben való részvételre felkészítő 15 órás motivációs és esélyjavító foglalkozás 2 csoport számára.

25 Képzési programok Képzést biztosította: Debreceni Regionális Képző Központ A célcsoport képességeinek megfelelően 3 képzési program indítása: 1.Települési hulladékgyűjtő – parkgondozó 2.Varrómunkás+Betanított textiljáték–és Dísztárgykészítő 3.Nyomdai előkészítő – kiadványszerkesztő

26 Képzési program 1. Települési hulladékgyűjtő – parkgondozó - 16 fő 200 ó OKJ ó OKJ Ebben a célcsoportban főleg hajléktalan, (13 fő) és roma, alacsony iskolázottságú, komplex problémákkal küzdő ügyfelek vettek részt. Mind a 16 fő megszerezte mindkét OKJ-s bizonyítványt!

27 Képzési program 2: Varrómunkás+Betanított textiljáték–és dísztárgykészítő - 7 fő 500 ó OKJ ó bizonyítvánnyal A képzés végén 6 fő kapott OKJ-s bizonyítványt, 1 fő a képzés ideje alatt munkát vállalt. A képzésben pszichiátriai beteg, roma, gyermekét egyedül nevelő, megváltozott munkaképességű tartós munkanélküliek vettek részt

28 Képzési program 3: Nyomdai előkészítő – kiadványszerkesztő- 9 fő 500 ó OKJ A képzés végén 9 fő kapott OKJ-s bizonyítványt. A képzésben szenvedélybeteg, roma, gyermekét egyedül nevelő, megváltozott munkaképességű személyek egyaránt részt vettek.

29 A képzési programok eredményei: A képzésben résztvevők el tudták végezni az intenzív képzést, annak ellenére, hogy évek óta nem tanultak, és súlyos szociális-mentálhigiénés problémákkal küzdöttek. Az eredmény eléréséhez nélkülözhetetlen volt az igen szoros mentori kapcsolat, valamint a szaktanácsadók támogatása. Konkrét eredmények: 47 db OKJ-s bizonyítvány 6 db tanúsítvány 1 fő munkavállalása

30 Egyéni fejlesztő program: (esetkezelő program, szociális, egzisztenciális, pszichés állapot javítása, problémakezelés, szaktanácsadások) Motivációs fenntartó és problémamegbeszélő csoport: (folyamatos) cél: a normáknak, kötöttségeknek való megfelelés, az ezzel kapcsolatos nehézségek, személyes konfliktusok oktatókkal, társakkal megbeszélése, jövőtervek felvázolása, rövid és hosszú távú célok megfogalmazás) Az elért eredmények megtartását szolgáló programok a képzési program alatt

31 A foglalkoztatásba nem kerülők számára biztosított programok (6fő) és elért eredmények Egyéni fejlesztő program folytatása igény szerint Munkavállalást elősegítő tréning 20 óra (Probléma megbeszélés, előadások, álláskereső tréning) A 6 fő helyett 8 fő vett részt, mivel a foglalkoztatásba kerültek közül is igény jelentkezett a részvételre. A célcsoport az eltelt időszak alatt megtapasztalta a csoportos segítségnyújtás, készségfejlesztés hasznát. Az ügyfelek átmenetileg elhelyezkedtek a munkaerőpiacon, 1 fő időközben elhalálozott.

32 Foglalkoztatási program: A programban résztvevők foglalkoztatása 3 irányban a képzettségnek megfelelő munkakörökben (26 fő) Foglalkoztatást biztosította: „Munkalehetőség a Jövőért” Szolnok kht – kedvezményezett partner  Települési hulladékgyűjtő - Parkgondozó – 15 fő 16 hónapos foglalkoztatása  Varrómunkás- textiljáték és ajándéktárgy készítő: 6 fő 12 hónapos foglalkoztatása  Nyomdai előkészítő – kiadványszerkesztő: 5 fő 16 hónapos foglalkoztatása

33 Hajléktalan személyek a foglalkoztatási programban: A hajléktalan ügyfelek mindannyian bekerültek a foglalkoztatásba. A foglalkoztatás 16 hónapja alatt 4 fő kilépett, egy fő pedig gyermeket szült

34 A foglalkoztatásban maradást segítő szolgáltatások :  Egyéni fejlesztő program folytatása 26 fő számára Eredmények: Az ügyfelek többsége jelentős eredményeket ért el saját élete rendezésében. Pl. a hajléktalan ügyfelek többsége elkerült a szállókról, albérletet fizetett jövedelméből  Munkamegtartást elősegítő, illetve munkavégzéssel kapcsolatos problémamegbeszélő csoport 26 fő számára A foglalkozások elősegítették a munkavállalási motiváció fenntartását, a munkavégzést akadályozó problémák kezelését, a referenciacsoport kialakítását

35 A foglalkoztatás eredményei A 16 hónap alatt 7 fő cserélődött ki: 1 fő külföldön vállalt munkát 2 fő más városba költözött, és munkát vállalt 1 fő gyermeket szült 1 fő súlyosan megbetegedett 2 fő a munkához való hozzáállása miatt távozott. A foglalkoztatási program során a foglalkoztatott személyek a város és közössége, intézményei és civil szervezetei számára termeltek értéket. A célcsoport számára mindez önértéknövelő hatással bírt. A parkgondozók számos közterületet szépítettek meg, a varrómunkások és a kiadványszerkesztők önkormányzati és civil szervezetek számára végeztek feladatokat.

36 A foglalkoztatási programban résztvevők munkaerőpiaci készségeit fejlesztő egyéb szolgáltatások :  Munkavállalást elősegítő tréning: előadások, álláskereső tréning (20 óra 11 fő számára)  Egyéni munka-pálya tanácsadás  Vállalkozóvá válást elősegítő 30 órás tréning (9 fő számára)

37 A program sikeres megvalósításához szükséges szolgáltatások igénybevétele:  A foglalkoztatási projekt során előállított termékekhez, szolgáltatáshoz kapcsolódó marketing tevékenység  Szervezetfejlesztés, csapatépítés  Szakmai és menedzsment tanácsadás  Partneri együttműködést biztosító fórum

38 Továbbfoglalkoztatási program: Települési hulladékgyűjtő munkakörben: 5 fő A továbbfoglalkoztatást vállaló szervezet: „Munkalehetőség a Jövőért” Szolnok Kht (6 hó) Varrómunkás-dísz-és ajándéktárgy készítő: 2 fő A továbbfoglalkoztatást vállaló szervezet: Humán Szolgáltató Központ (12 hó) Nyomdai előkészítő-kiadványszerkesztő: 1 fő A továbbfoglalkoztatást vállaló szervezet: Humán Szolgáltató Központ (12 hó)

39 Hajléktalan ügyfelek a továbbfoglalkoztatási programban: A továbbfoglalkoztatásba 3 fő került. Jelenleg 3 fő dolgozik a KHT-nál.

40 Megjegyzés: A projekttel párhuzamosan egyéb hazai támogatású projektek is elindultak, így pl. az albérleti támogatási program, melyben az ORIGO projektben is résztvevő hajléktalan személyek közül 8 fő kapott támogatást.

41 A hajléktalan ügyfelek sorsának alakulása a programot követően Munkaerőpiaci helyzetük: 4 fő - állandó, bejelentett munkával rendelkezik 7 fő – rendszeres jövedelemre tett szert (5-RSZS, 1-nyugdíj, 1-álláskeresési tám.) 2 fő – alkalmi munkát végez Lakhatásuk: Önkormányzati lakásban lakik: 4 fő Albérletben lakik: 4 fő Jelenleg szállóinkon lakik: 3 fő (2-Ász, 1- Ém) Munkáért lakhatásuk biztosított: 2 fő (tanya)

42 Legyen hol! A foglalkoztathatóság javításában való részvétel intézményi infrastrukturális feltételeinek megteremtésével Legyen Mivel, Hogyan! Halmozottan hátrányos helyzetűek munkaerő-piaci integrációjának segítése, képző- foglalkoztató-támogató szolgáltatások feltételeinek megteremtésével Szociális foglalkoztatás (non-profit vállalkozás a szociális gazdaságban) hosszútávú biztosításához berendezett foglalkoztatók, műhelyek ROP Prométheusz projekt STRATÉGIAI AKCIÓK PROGRAMOK Alacsony foglalkoztatási eséllyel rendelkezők munkaerő-piaci integrációját segítő modellprogramjai kidolgozása PROJEKTEK

43 ROP /37 – Prométheusz projekt - Projekt címe: Környezettudatosság erősítése non-profit foglalkoztatás keretében a tisztább Szolnokért Projekt ideje október – szeptember Elnyert támogatás: Ft Főpályázó: „Munkalehetőség a Jövőért” Szolnok kht Kedvezményezett partner: Humán Szolgáltató Központ

44 Képzési-foglalkoztatási program Képzési program OKJ eljárás szerinti hegesztő képzés és vizsga Lakatos ipari képzés és vizsga TÜV minősített hegesztő képzés és vizsga Foglalkoztatás 15 fő betanított lakatos foglalkoztatása 20 hónapig

45 Legyen Mivel, Hogyan! Halmozottan hátrányos helyzetűek munkaerő-piaci integrációjának segítése, képző-foglalkoztató- támogató szolgáltatások feltételeinek megteremtésével HEFOP /1 INTER- AKTÍV 2007 STRATÉGIAI AKCIÓK PROGRAMOK Alacsony foglalkoztatási eséllyel rendelkezők munkaerő-piaci integrációját segítő modellprogramjai kidolgozása Legyen Kivel! A hátrányos helyzetű csoportok komplex szociális-munkaerőpiaci szolgáltatásokhoz való hozzáférésének javítása Legyen a Legjobb! Az intézményi szolgáltatórendszer spektrumának, és minőségének fejlesztése a szükségletek szerint Szolgáltatások, integrált szolgáltatások fejlesztése (szociális, munkaügyi, munkaerő-piaci, mentálhigiénés stb) Szociális - és gyermekjóléti szakemberek kompetencia fejlesztése, tovább- képzése és készség- fejlesztése PROJEKTEK

46

47 HEFOP /1 „INTER-AKTÍV 2007” Projekt címe: A társadalmi befogadás elősegítése a szociális és munkaügyi szolgáltatások együttműködési modelljének kidolgozásával Projekt ideje: jan dec. 31. Elnyert támogatás: Ft Főpályázó: Észak-alföldi Regionális Munkaügyi Központ Kedvezményezett partner: Humán Szolgáltató Központ

48 A projekt céljai: Konkrét célok: 500 fő hátrányos helyzetű, aktív korú nem foglalkoztatott személy tájékoztatása, adatlap felvétele 100 fő kiválasztása, személyes interjú elkészítése, diagnózis és egyéni fejlesztési terv elkészítése, együttműködési megállapodás készítése 50 fővel az egyéni tervben foglaltak végrehajtása / képzésbe, /átképzésbe helyezés / munkába járás feltételeinek megteremtése egészségi, szociális állapota, készségei képességei javításával / munkavállalás a szervezetek szakembereinek felkészülése a rendszerszemléletű modell hosszú távú alkalmazására, infrastrukturális háttér kialakítása a HSZK épületében 2 db ügyfélkiszolgáló KIOSZK teljes konfigurációval felszerelve

49 Legyen kivel, hogyan! STRATÉGIAI AKCIÓK PROGRAMOK A hátrányos helyzetű csoportok komplex szociális- munkaerőpiaci szolgáltatásokhoz való hozzáférésének javítása Szolgáltatások, integrált szolgáltatások fejlesztése (szociális, munkaügyi, munkaerő-piaci, mentálhigiénésstb) Szociális - és gyermekjóléti szakemberek kompetencia fejlesztése, tovább- képzése és készség- fejlesztése HEFOP ’Prizma’ képzési projekt Az intézményi szolgáltatórendszer spektrumának, és minőségének fejlesztése a szükségletek szerint Legyen a legjobb! Új szolgáltatások bevezetése, speciális – a célcsoportok életminőségét javító konkrét programok működtetése, és feltételeinek megteremtése PROJEKTEK

50 HEFOP ’Prizma’ képzési projekt A projekt címe: „Szociális területen, gyermekvédelemben dolgozó szakemberek humán erőforrás fejlesztése, a hátrányos helyzetű csoportok munkaerő piaci és társadalmi beilleszkedésének elősegítése érdekében” Ideje: január december. 30 Elnyert támogatás: Ft

51 Célcsoportok: Közvetlen célcsoport: Szakemberek Közvetett célcsoport Hajléktalanok Veszélyeztetett fiatalok Hátrányos helyzetű családok Tartós munkanélküliek Fogyatékosok Megváltozott munkaképességűek, egészségkárosodottak Szenvedélybetegek, pszichiátriai betegek Büntetésüket töltők, illetve büntetés végrehajtási intézményből kikerülők Hátrányos helyzetű térségek, települések lakói

52 A projekt tartalma: Két képzési csoportban, összesen 72 fő Irányok: elmélet, gyakorlat, készségfejlesztés Összes óraszám. 283 óra Modul I. Munka – gazdaság – társadalom Modul II. A célcsoport speciális problémáinak ismerete Modul III. Programok szervezése,vezetése, Menedzsment Modul IV. Munkahely, mentálhigiéné Záróvizsga: 27 projekt

53 EZ VOLT A MÚLT… A JÖVŐ: INTÉZMÉNYI TERVEK, INTÉZMÉNYI STRATÉGIA

54

55 millió Ft TÁMOP , Biztos Kezdet… Gyermek- szegénység csökkentése TÁMOP Gyerme-kek és fiatalok integrá-ciós programja TÁMOP „Első lépés” Alacsony foglalkoztatá si eséllyel… TÁMOP Hajléktalan emberek társadalmi és munka… TIOP Bentlakásos intézmények kiváltása. Csatlakozás az és programokhoz

56 TAPASZTALATOK ÖSSZEFOGLALÁSA A munkavállalásnak külső (objektív – legyen munkahely, és ahhoz hozzá is jusson az illető) és belső (szubjektív – készségeit, képességeit arra, hogy munkát tudjon vállalni és azt képes is legyen megtartani) feltételei is vannak. Az objektív feltételek biztosítása érdekében valósítottuk meg a beruházási programot: foglalkoztató műhely kialakítása, berendezések, eszközök vásárlása, egyéb munkahelyek kialakítása A (belső) szubjektív feltételek biztosítása érdekében programunk tartalmazott képző, képesség és készségfejlesztő, valamint motiváló elemeket, illetve szociális, mentálhigiénés támogató programot.

57 TAPASZTALATOK ÖSSZEFOGLALÁSA A célcsoport nem egységes, eltérő pszicho-szociális állapotokkal kell számolni az egyes személyek esetében, –szűrés, feltárás és diagnosztizálást - személyre szabott állapotjavító, fejlesztő folyamat A célcsoport nem egységes, képességbeli, képzettségi szintekben lévő különbségek –a képzési irányok, foglalkoztatási területek tervezése vegye figyelembe e tényezőket, mind a legalacsonyobb végzettségű, mind pedig a jobb képzettségi feltételekkel indulók számára biztosítson kínálatot

58 TAPASZTALATOK ÖSSZEFOGLALÁSA A célcsoport komplex problémákkal bír: –szociális, mentálhigiénés, jogi, pszichológiai, egészségügyi, munka-pálya tanácsadási, stb szolgáltatásokkal, valamint védett és támogatott körülményekkel (foglalkoztatás, utógondozás) biztosítani a problémák kezelését, az újabb problémák kialakulásának megelőzését A célcsoport alkalmazkodási, és problémamegoldó képessége alacsony –motiváció folyamatos fenntartása, az aktuális problémák kezelése, képzésben/foglalkoztatásban maradás, hosszú távon az elért eredmények megtartása, A célcsoportra jellemző a családi, közösségi kapcsolatok hiánya/zavara –családsegítő, konzultációs, valamint közösségi programok

59 TAPASZTALATOK ÖSSZEFOGLALÁSA A hajléktalan ügyfelek száma az elmúlt években változó volt, 2002 óta 2007 évben volt a legalacsonyabb az ügyfélszám. (2002 év: 505 fő, 2003 év: 445 fő, év: 438 fő, 2005 év: 503 fő, 2006 év: 444 fő, 2007 év: 391 fő). A változás összefügghet azokkal a programokkal, melyeket az intézmény az elmúlt években indított: : komplex foglalkoztatási programok, otthonházak megnyitása, (2004 évben nem volt hasonló nagyszabású program) 2005 évtől munkaerőpiaci programok: EU pályázatok, képzés, foglalkoztatás, támogatott lakhatási programok, stb.

60 Köszönöm a figyelmet!


Letölteni ppt "A FOGLALKOZTATHATÓSÁG FEJLESZTÉSE A HAJLÉKTALAN EMBEREK KÖRÉBEN MOHÁCSI ANDREA SZOLNOKI KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ TÁRSULÁS HUMÁN SZOLGÁLTATÓ KÖZPONT IGAZGATÓ."

Hasonló előadás


Google Hirdetések