Politikafilozófia A kurzus során az általánostól tartottunk az egyre konkrétabb, a mindennapi élethez egyre jobban kötődő felé. Most a társadalmi szerveződés,

Az előadások a következő témára: "Politikafilozófia A kurzus során az általánostól tartottunk az egyre konkrétabb, a mindennapi élethez egyre jobban kötődő felé. Most a társadalmi szerveződés,"— Előadás másolata:

1 Politikafilozófia A kurzus során az általánostól tartottunk az egyre konkrétabb, a mindennapi élethez egyre jobban kötődő felé. Most a társadalmi szerveződés, a társadalmi viszonyok olyan alapvető kérdéseiről lesz szó, mint a szabadság vagy az egyenlőség.

2 Egy példa - Tanítás Tanulásra van szükség ahhoz, hogy lehetőségekkel rendelkezzünk, hogy választani tudjuk, valamint hogy ismerjük önmagunkat, és képesek legyünk újat alkotni. Vagyis tanulásra van szükség a választási szabadság, valamint a kezdeményezés szabadsága megvalósulásához. Ezt legintenzívebben rendszeres oktatás segítségével lehet elérni. A tanítás befolyásolás, tehát kényszer, azaz a negatív szabadság, a kényszerektől való mentesség sérül. De sérül az autonómia is: Hiszen a tanítás során viselkedésmintákat, cselekvési és gondolkozási szabályokat írnak elő: valamit így és így kell csinálni / érteni stb. Vagyis az eljárási szabályokat mások írják elő, és ezért nem magam rendelkezem / hozom a törvényeket magam számára. 2

3 Még egy példa - Fogyasztói társadalom
A fogyasztó társadalomban a piac szabadsága annyi, mint bizonyos (állami stb.) beavatkozástól, befolyástól való mentesség. A fogyasztás szabadságának alapja pedig az, hogy szabadon élvezhessük, mind azt, ami élvezetes, kellemes, kényelmes. De hogy mi jó nekem, hogy mit fogyaszthatok, arról a piac informál meglehetősen manipulatív módon, leginkább reklámok segítségével. Így a fogyasztói társadalomban a piac határozza meg, hogy mit kívánjak, és amennyiben a piacot nem én határozom meg, úgy sérül az autonómiám, az, hogy olyan életet alakítsak ki, amit én szabok magamnak. Az életemet részben mások határozzák meg nekem. Éppen ezért fontos a fogyasztóvédelem, a piaci szabadság demokratikus állami kontrollja. Másik probléma: a lehetőségek egy halmazából egynek kiválasztása egyben -- legalább időlegesen -- a többi elutasítását jelenti. A piac által adott intenzív és folyamatos tájékoztatás a feltétele a választás szabadságának, egyben folyamatosan arra ösztönöz, hogy a még nem választottakat válasszam – hátha az a jó nekem. (Ez a választás szabadságának átfogalmazására épít: szabadon választottam, ha választhattam volna mást is, vagyis vehettem volna mást is, mint amit vettem.) Ez magával hozza a fogyasztás fölgyorsulását. Ez a dinamika pedig lehetetlenné teszi, hogy megszokjam, megszeressem és élvezzem, amit választottam. Mert amikor élvezhetném, akkor már ott van a még nem választott kívánatossága, és a választásának a problémája. Összegezve: A fogyasztás szabadságát a fogyasztott javak élvezetének szabadsága indokolja, alapozza meg, miközben a fogyasztás szabadságának megvalósulása éppen ezt az élvezetet korlátozza, vagy egyenesen lehetetlenné is teszi azt. Vagyis amikor a javak élvezetének szabadsága a fogyasztás szabadságán keresztül valósul meg, akkor éppen a javak élvezetét korlátozza. Arisztotelész szerint a megoldás a mértékletesség. Azért nem tudjuk élvezni az élvezeteket és a javakat, mert nem tartunk mértéket. (Azaz nem szabunk mértéket és nem tartjuk meg azt.) Csak mértékletesen lehet élvezni az élvezeteket. A mértékletesség erkölcsi erény, amely lehetővé teszi a helyes cselekvést. De a mérték egyben korlátozza az ember számára jó dolgok élvezésének a szabadságát. Tehát úgy tűnik, ebben az esetben az élvezetek szabadságának korlátja (azaz a mérték) egyben e szabadság megvalósulásának lehetőségfeltétele is! Kiút: A mérték szabása és megtartása az autonómiánk gyakorlása. Vagyis amennyiben a piaccal szemben (második probléma) helyreállítjuk az autonómiánkat, ezzel korlátozzuk az élvezetek szabadságát, de ugyanakkor lehetővé is tesszük annak megvalósulását. Vagyis e korlátozással megoldódik a fenti három ellentmondás.

4 Mi a politika? A köznapi beszédben a politika (sokszor kifejezetten pejoratív értelemben) jobbára párt-politikát jelent. A politika így az, amit a politikusok tesznek. A mindennapi embernek ehhez nincs sok köze. A politika kifejezés ugyanakkor az ókori görög városállamok (poliszok) nevéből ered. A politika szó eredeti jelentése közélet, ebben az értelemben tehát mindenki politizál, aki részt vesz a közéletben. A politika jellemzően jelen van számos csoportos interakcióban, többek közt üzleti, oktatási vagy vallási intézmények működése során. A pártpolitika mint olyan csak a XIX. század második felében alakult ki az európai államokban. Ez az óra nem a pártpolitikával foglalkozik, és nem is politológiát művel, hanem politikai filozófiát.

5 A politikafilozófia alapkérdései
A politika meghatározza az életünket. A politikai elit törvényeket hoz, szabályozza, hogy mennyi pénzt tarthatunk meg a keresetünkből, hogyan részesedhetünk a mások által megkeresett pénzből; meghatározza, hogy kire lőjünk, vagy ki öljön meg minket egy háborúban; befolyásolja a gondolkozásunkat a sajtón keresztül. A politikafilozófia alapkérdései közé tartozik, hogy ki és milyen elvek szerint teheti meg mindezt; meddig terjed a szabadságunk és mi a kötelességünk? Ki dönthet ezekben a kérdésekben, vezetők, szakértők, vagy mi mindannyian egyenlők vagyunk? Hogyan szervezzük meg saját társadalmunkat, hogy az megfeleljen alapvető értékeinknek, pl. igazságos, szabad, méltányos stb. legyen; és egyáltalán, mely értékek hogyan érvényesüljenek? A politikai filozófia gyakorlati filozófia: az emberi közösségek tagjainak a közös tevékenységre irányuló, phronészisz („okosság – gyakorlati bölcsesség” –Arisztotelész) vezérelte, a cselekvés igazolását szolgáló bíráló normatívák – erkölcsi alapelvek vizsgálata.

6 A jog fogalmát két értelemben használhatjuk:
Jogok A jog fogalmát két értelemben használhatjuk: jelenti egyfelől a jogosultságot, az alanyi jogot (facultas agendi), tehát azt, hogy bizonyos személynek cselekvési lehetősége van. másfelől a jog jelenti a jogszabályokat is, a tárgyi jogot (norma agendi). Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata (1948) Az Amerikai Egyesült Államok népének Függetlenségi Nyilatkozata (részlet): “Magától értetődőnek tartjuk azokat az igazságokat, hogy minden ember egyenlőként teremtetett, az embert teremtője olyan elidegeníthetetlen Jogokkal ruházta fel, amelyekről le nem mondhat, s ezek közé a jogok közé tartozik a jog az Élethez és a Szabadsághoz, valamint a jog a Boldogságra való törekvésre. Ezeknek a jogoknak a biztosítására az Emberek Kormányzatokat létesítenek, amelyeknek törvényes hatalma a kormányzottak beleegyezésén nyugszik. Ha bármikor, bármely Kormányforma alkalmatlanná válik e célok megvalósítására, a nép Joga, hogy az ilyen kormányzatot megváltoztassa vagy eltörölje, és új Kormányzatot létesítsen, olyan elvekre alapítva és hatalmát olyan módon szervezve, amely jobban védi Biztonságát, és jobban elősegíti Boldogulását.”

7 Természetjog ↔ jogpozitivizmus
I. Természetjogi felfogás: A természetes (elidegeníthetetlen) jogok nem függnek a szokásoktól, hitektől, törvényektől, vagyis általánosan valamilyen adott kultúrától, társadalomtól. Példa az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatából: „Minden emberi lény szabadnak születik és egyenlő joga van az élethez, a szabadsághoz és a személyi biztonsághoz.” Erkölcstelen vagy nem igazságos jog nem minősül (valódi) jognak. II. Jogpozitivista felfogás: Nem törekszik a tökéletes(en igazságos) jog megalkotására. A jog és az erkölcs szétválaszthatók; az erkölcs (igazságosság) nem szükségszerű érvényességi kritériuma a jognak. Tagadja a „természetes”, transzcendens jogelveket; a jog egyenlő a törvénnyel.

8 Fontos alapkérdések Mit jelent az egyenlőség? Egyenlőek-e az emberek?
Milyen módokon biztosítható az emberek egyenlősége? Mit jelent a szabadság? Összeegyeztethető-e a szabadság és az egyenlőség? Összeegyeztethető a szabadság és a törvényi korlátozás? Milyen körülmények között, milyen mértékig és milyen módon lehetséges és szükséges a szabadság korlátozása?

9 Egyenlőség Mit jelent az EGYENLŐSÉG?
Az egyenlőség eszméjének alapja általában valamilyen erkölcsi megfontolás. Miért lennénk egyenlőek? Az emberek sokkal inkább különbözőek, mint hasonlók. Egyenlőség mint valamilyen szempontból vett egyenlőség. Pl.: pénz egyenlő elosztása politikai egyenlőség Azokat, akik az egyenlőség valamilyen formája mellett érvelnek, egalitariánusoknak szokás nevezni. Az egyenlőség elérésének mozgatórugója rendszerint valamilyen erkölcsi megfontolás: alapja lehet az a kersztény meggyőződés, hogy Isten szemében mindennyian egyenlőek vagyunk, a minden személynek kijáró egyenlő tisztelet ésszerűségébe vetett kantiánus hit, vagy az az utilitariánus meggyőződés, hogy az emberek egyenlőkként való kezelése a boldogság maximalizálásának a legjobb módja. Az egalitariánusok érvelése szerint az erkölcsi egyenlőség puszta elismerésén túllépve minden kormányzatnak igyekeznie kell gondoskodni arról, hogy a kormányzottak életében érvényesüljön is valamiféle egyenlőség. Hogyan értsük azonban az egyenlőséget? Az emberek nyilvánvalóan nem lehetnek minden tekintetben egyenlőek. Az egyének különböznek intelligencia, szépség, sportosság, magasság, hajszín, születési hely, az öltözködéshez való érzék szempontjából, és még sok más tekintetben. Az egyenlőség mindig csak valamilyen szempontokból vett egyenlőség, nem minden szempontból. Vagyis az „egyenlőség” politikai összefüggésben mindaddig sajátosan üres fogalom, amíg nem magyarázzuk meg, mi az, amiben egyenlőbb mértékben részesülni kellene, és kinek kellene egyenlőbben részesülnie.

10 A pénz egyenlő elosztása I.
Probléma #1: Gyakorlatiatlan és kérészéletű. Logisztikailag lehetetlen (De: elektronikus pénz). Különböző emberek különbözőképpen használják fel a pénzüket. Probléma #2: Az újraelosztás jogtalan. Újraelosztás a jelenlegi egyenlőtlen állapot megszüntetésére, és az egyenlőség folyamatos fenntartására. Folyamatos beavatkozás az emberek szabad életébe. A saját tulajdonhoz való ragaszkodás természetes jogát sérti. A szélsőséges egalitariánus amellett érvelhetne, hogy a pénzt minden felnőtt ember között egyenlően kell elosztani, úgy, hogy mindenki pontosan ugyanazt a jövedelmet kapja. A pénz a társadalmak többségében elengedhetetlen ahhoz, hogy az emberek meg tudjanak élni; pénz nélkül nem juthatnak élelemhez, szálláshoz és ruházathoz. Az újraelosztás például utilitarista alapon igazolható mint olyan módszer, amely a legnagyobb valószínűséggel vezet a boldogság maximalizálásához és a szenvedés minimalizálásához. Gyakorlatiatlan és kérészéletű: A pénz egyenlő elosztása elérhetetlen cél – logisztikailag tűnik lehetetlennek (DE: az elektronikus pénzkezelés ezt talán megváltoztatja). Megoldási javaslat: rögzítünk egy bizonyos jövedelmet, ami minden felnőttnek jár. Az emberek azonban különbözőképpen használnák fel a pénzüket: az okosak, a csalók és az erősek megkaparintanák a gyengék, a könnyelműek és a tudatlanok pénzét. Az anyagi egyenlőség FENNTARTÁSÁRA (kérdés, hogy ez cél-e) a felülről jövő beavatkozás lenne az egyetlen mód. Ez pedig az emberek életébe való kellemetlen beavatkozással járna, korlátozná azt a szabadságukat, hogy azt tegyék, amit akarnak. Az egyenlőség folyamatos fenntartása (akárcsak a mostani egyenlőtlen állapot megszüntetése) újraelosztással oldható meg. Ez azonban megszegné az egyének azon jogát, hogy ragaszkodhassanak saját tulajdonukhoz. Ez a jog pedig ún. természetes jog – ezeknek vezérfonálul kéne szolgálniuk a törvények megalkotásához.

11 A pénz egyenlő elosztása II.
Probléma #3: Különböző emberek különböző összegeket érdemelnek. Pénz mint „jutalom”: Bizonyos emberek jobban hozzájárulnak a társadalom jólétéhez, mint mások. Pénz mint „ösztönzés”. Bizonyos munkák elvégzését jobban kell ösztönözni, mint másokét. Probléma #4: Különböző emberek szükségletei különbözőek. Bizonyos embereknek több kell a megélhetéshez, mint másoknak. Pl.: állandó gyógykezeléssel élők. Nehézség: az egyéni szeszélyek objektivizálásának kiszűrése. A különböző emberek különböző pénzbeli ellenszolgáltatást érdemelnek az általuk végzett munkáért és a társadalom boldogulásához való hozzájárulásukért. Pl.: ipari vezetők érve – ők jobban hozzájárulnak a nemzet gazdagságához (lehetővé teszik, hogy mások dolgozzanak, növelik az egész ország jólétét), ezért érdemelnek nagyobb fizetést. A pénz ugyanakkor ösztönző is a munka hatékony elvégzésére. Bizonyos munkák elvégzését jobban kell ösztönözni, mint másokét. Pl.: veszélyes hulladékokat kezelő mérnökök kiemelt bérezése. Egyes embereknek több pénzre van szükségük a megélhetéshez, mint másoknak – a fontos esetek azok, amikor az egyénnek rajta kívül álló okok miatt van szüksége több pénzre. Pl.: Az aki csak drága gyógykezelés mellett maradhat tartósan életben, aligha élhetne sokáig egy olyan társadalomban, amelyben minden egyénnek csak a társadalom teljes vagyonából ráosztott egyenlő rész jutna – hacsak nem lenne az a társadalom különösen gazdag. Az egyéni szükségleten alapuló elosztási módszer a mindenkiben közös emberi mivolt tisztelete terén is messzebb menne, mint a pénz egyenlő elosztásának módszere.

12 Politikai egyenlőség I.
A társadalom tagjai – szavazáson keresztül – részt vehetnek az állam kormányzásában. Közvetlen demokrácia (ókori Athén): a szavazásra jogosultak maguk vitatják meg és maguk döntenek a kérdésekről. Képviseleti demokrácia (modern Nyugat): a választások során a választók képviselőket választanak, akik aztán részt vesznek a napi döntési folyamatokban. Svájc, bár képviseleti demokrácia, a gyakori népszavazásokkal (havi átlag 1) a nép jelentős közvetlen kontrollt gyakorol a népképviselet fölött. Demokrácia: ez az a módszer, amivel minden állampolgár számára egyenlő rész biztosítható a politikai döntéshozatalban. Egyetlen demokratikus állam sem engedi meg szó szerint mindenkinek, aki a fennhatósága alatt él, hogy szavazzon: pl. gyerekek, szellemi fogyatékosok. Közvetlen demokrácia: a szavazásra jogosultak maguk vitatják meg a kérdéseket. Csak akkor valósítható meg, ha viszonylag kevesen vesznek részt benne, vagy az eldöntendő kérdések száma nem túl magas. Ráadásul a szavazóknak pontos fogalmuk kéne, hogy legyen a kérdésekről, amelyekről szavazniuk kéne. Képviseleti demokrácia: A választások során a választók képviselőket választanak, akik aztán részt vesznek a napi döntési folyamatokban. Az egyszer megválasztott képviselőket a konkrét ügyekben nem köti a polgárok kívánsága.

13 Politikai egyenlőség II.
Probléma 1: a választási rendszer erősen meghatározza a választási eredményeket és így a népképviseletet. Pl. Csak egyéni körzetek (már a relatív győztes mindent visz – pl. USA) Vagy csak listás rendszer (gyakorlatilag nincs érdemi győztes – pl. Izrael) Probléma 2: A lelkiismeret és a többségi döntés között konfliktus adódhat. A többségi döntést meg kell valósítani. Az egyén egy adott kérdésben egyéni meggyőződése alapján szavazva kerülhet a kisebbség közé. Konfliktusba kerül az egyéni meggyőződés és a többségi döntés. A demokratikus elvek elkötelezettje úgy tartja, hogy a többségi akaratot meg kell valósítani. Ugyanakkor előfordulhat, hogy a többségi akarat ellentétes at egyén személyes meggyőződésével. Pl.: Bizonyos országokban a többség megszavazta a halálbűntetést, de ez szöges ellentétben áll számos állampolgár egyéni meggyőződésével. Úgy tűnik, hogy ilyenkor az egyén két ellentétes, egymást kizáró meggyőződés elkötelezettje: a halálbüntetést be kell vezetni (a többségi döntés elve alapján), a halálbüntetést nem szabad bevezetni (az egyéni meggyőződés alapján). A demokratikus elvek elkötelezettje bármikor válhat ilyen paradoxon foglyává, ha egy bizonyos kérdésben a kisebbségben találja magát. A demokratikus elvek minden elkötelezettjének el kell döntenie, hogy mit tart fontosabbnak: az egyéni meggyőződéseket, vagy a kollektív döntéseket.

14 Negatív szabadság Szabadság valamitől, pl. kötöttségektől, kényszerektől. Amikor senki sem kényszerít semmire. Az akadályozástól, korlátozástól való mentesség. John Stuart Mill: Mindenki addig élhessen korlátozás nélkül, amíg nem okoz másoknak kárt. Problémák Mi számít károkozásnak? A negatív szabadság helyett a pozitív a kívánatos cél. Isaiah Berlin ( ): “A szabadság két fogalma” Kényszerítés az, amikor más emberek az erőszak valamilyen formájával rábírnak valakit arra, hogy bizonyos módon viselkedjen, vagy hogy bizonyos viselkedéssel felhagyjon. Amikor senki sem kényszerít, akkor szabadok vagyunk a szabadság ezen negatív értelmében. A gyakorlatban nehéz meghatározni, hogy mit nevezzünk másoknak okozott kárnak… Beletartozik pl. hogy megsértjük mások érzéseit? Néha nehéz megvonni a határvonalat a puszta sértés és károkozás között (pl. valásos meggyőződések megsértése).

15 Pozitív szabadság Szabadság valamire.
Én magam irányíthatom az életemet, a cselekedeteimet, a magam ura vagyok, ha ténylegesen ellenőrzést gyakorolhatok saját életem felett. Pl. a kényszermentes alkoholista nem szabad ebben az értelemben. Bizonyos esetekben a kényszerítés növelheti a saját szabadságot. Pozitív szabadság: Szabadon rendelkezhetünk saját életünkkel. Akkor nem vagyunk szabadok pozitív értelemben, ha nem tudunk ellenőrzést gyakorolni a saját életünk felett. Ez akkor is igaz lehet, ha semmilyen módon nem vagyunk korlátozva. Pl.: alkoholista józan pillanataiban maga is bánja az italozásokat – az ital rabja. Az ilyen ember mindaddig nem igazán szabad, amíg rá nem ébred saját képességeire, és felül nem kerekedik önhatalmú hajlamain. Ezt pedig esetleg elő lehet segíteni kényszerítéssel.

16 A görögök szabadságfogalma I.
A politikai értelemben vett szabadságot a polisz összefüggésében értelmezik, és a szabadságot a rabszolgasággal, illetve a többi polisszal, valamint a barbárokkal állítják szembe. Szabadnak lenni annyit tesz, mint részt venni a város kormányzásában, a döntések, törvények meghozatalában. (Pl. szabad athéni polgár) A szabad ember nem olyan törvényeknek kell hogy engedelmeskedjen, amelyet mások hoztak számára, hanem olyannak, amit ő hozott meg a maga számára. (Szemben a rabszolgával, aki nem vesz részt a döntéshozatalban.) A törvényeket az teszi érvényessé számomra, hogy részt vettem a megalkotásukban.

17 A görögök szabadságfogalma II.
E felfogás alapján a törvények és a közösségi ellenőrzés jogosan hatol be az élet minden területére. Az ember nem rendelkezik a magánélet szabadságával. Elvileg mindenkinek egyenlően felelnie kell a közösség előtt minden tettéért. Az egyéni autonómia és a város autonómiája, amelyik az egyéni élet minden területére kiterjedő törvénykezésben és ellenőrzésben fejeződik ki, ellentétesnek tűnik. De nem az. A város törvénykezése ugyan korlátozza az egyén függetlenségét és autonómiáját, de ez valójában önkorlátozás. Az egyén autonóm döntésének eredménye, amennyiben az egyén szabadon részt vett a saját magánéletét is korlátozó városi törvények meghozatalában. A görögök szabadságfogalma így sokkal inkább pozitív szabadságnak értelmezhető, szabadság valamire. A politikai szabadság a város autonómiája, önrendelkezése (autonómia), hogy maga hozza magának a törvényeket, maga irányítja magát. A politikai szabadság az egyén számára az, hogy nem rabszolga, azaz részt vehet a város kormányzásában nem függ urától, azaz maga rendelkezik életével. Ez utóbbi értelemben az egyéni szabadság függetlenség (eleutheria) és autonómia, az egyéni önrendelkezés joga. Ez idealizált összhangot feltételez közösség és az egyén között. A szabadság feltétele így az egyéni és a közösségi akarat harmóniája. Ha ez a harmónia fennáll, akkor valóban nincs szükség a magánélet védelmére a közösséggel szemben. Megfordítva: amikor ez a harmónia felbomlik, akkor már a fenti gondolatmenet alapján nem lehet összeegyeztetni az egyéni élet minden területére kiterjedő törvénykezést az egyén autonómiájával. Talán éppen ezért merül fel a magánélet védelmének kérdése.

18 A modernek szabadságfogalma
A modernek, vagyis a modern, újkori ember szabadságfogalma ezzel ellentétesen határozódik meg: inkább szabadság valamitől, tehát negatív szabadságfogalom. Kulcsfogalmai: a magántulajdon és a magánélet. Lemondok arról a közvetlen jogomról, hogy a közösség aktív politikai szereplője legyek, cserében viszont korlátlanul élvezni akarom a jogaim adta lehetőségeket, valamint és elsősorban az általam birtokolt magánjavakat. Mindennapi tevékenységem erre fókuszál, a magánéletre, a karrierre, a gazdasági vállalkozásomra, tanulmányaimra, a javak további felhalmozására, stb. Ugyanakkor mégis alávetem magam különböző kényszereknek: Társadalmi kényszerek. Többségi döntésből származó kényszerek. Lemondok arról a közvetlen jogomról, hogy a közösség aktív politikai szereplője legyek (képviselő képviseli az érdekeimet a parlamentben, a közéletben és újabban a pártok), cserében viszont korlátlanul élvezni akarom azt a polgári szabadságot, amelyet ez a rendszer biztosít a számomra, tehát a jogaim adta lehetőségeket, valamint és elsősorban az általam birtokolt magánjavakat. Mindennapi tevékenységem erre fókuszál, a magánéletre, a karrierre, a gazdasági vállalkozásomra, tanulmányaimra, a javak további felhalmozására, stb. (A modern liberális demokrácia azonban nem működőképes a „görög szellemiségű” civil mozgalmak, szervezetek aktív politikai részvétele nélkül.)

19 John Stuart Mill problémája
Demokráciában időszakosan a nép közül választott leváltható képviselők gyakorolják a hatalmat. A naiv felfogás szerint: a demokráciában az uralkodó képviselők hatalma nem más, mint a nemzet összpontosított és felhasználható formába öntött hatalma. És senki sem lehet önmaga zsarnoka, ezért a demokráciában a népnek nem kell korlátozni az önmaga feletti hatalmát, azaz az uralkodó hatalmát. Ez tévedés.

20 A demokratikus elnyomás lehetősége
A „nép”, ami uralkodik, nem azonos azzal, aki felett uralkodik. Az „önkormányzat” (politikai autonómia) nem azt jelenti, hogy mindenki önmagát kormányozza. A népakarat a népesség politikailag legaktívabb és legnagyobb részének akaratát jelenti. Mindig egy részakarat nyilvánul meg. Az önkormányzat azt jelenti, hogy minden egyén alá van vetve az összes többi kormányzásának, senki sem autonóm. Következésképpen lehetséges, hogy a demokráciában megnyilvánuló integrált népakarat szemben áll egyének vagy csoportok akaratával. A nép összessége elnyomja a nép egy részét. A többség zsarnoksága a kisebség / az egyén felett. Ezért fontos a kormányzat/uralkodó hatalmának korlátozása. *Lásd a görög polisz politikai szabadság értelmezését!

21 A társadalmi kényszerek formái
Politikai kényszerek: a politikai uralkodó elit* gyakorolja. Jogi (+gazdasági, elosztási) viselkedési szabályok. Kulturális, erkölcsi, szokásjogi kényszerek: a véleményformáló elit gyakorolja az uralkodó eszmék, értékek, normák, elvárások meghatározásával. A szabályozás eszköze az általános értelemben vett szokás: ezt szoktuk gondolni, így szoktuk csinálni stb. Elfogadott viselkedési (beleértve a vélekedést is) szabályok. A szabályokat (jogi, gazdasági, kulturális erkölcsi stb.) egy kisebbség „hozza létre”, az uralkodó (politikai és/vagy véleményformáló) elit határozza meg. A szabályoknak sokszor nincs értelmes indoka/alapja azon kívül, hogy ez tetszik az elitnek, ezt állítják be normaként.** Az elit szó (lásd később is) itt csak a konvencionális elnevezés, mert a közvélemény lényegileg középszerű, és nem valami „elit”. Ez a közvélemény választja ki a politikusokat, a véleményformálókat, de még a gazdasági elitet is a piacon keresztül. Vagyis az kerül be az elitbe, aki megfelel a tömegek (a közvélemény) elvárásainak. Tehát ha a közvélemény középszerű, akkor a az elit is legfeljebb csak egy kicsit lehet jobb. **De az elit által diktált szabályok elfogadásának vagy elutasításának sincs más alapja, nincsenek elvek – mindenki tetszése szerint dönt.

22 A liberalizmus alapelve
„Az önvédelem az egyetlen olyan cél, melynek érdekében az emberiségnek – kollektívan vagy egyénileg – joga van beavatkozni bármely tagja cselekvési szabadságába.”* Csak mások sérelmének megakadályozása esetén jogos a kényszer, az egyén saját fizikai vagy erkölcsi jóléte alapján nem. Másképpen: az egyén saját céljai és hajlamai megvalósításához korlátlan szabadsággal kell hogy rendelkezzen mindaddig, amíg ez mások hasonló szabadságát nem korlátozza. Az alapelv meghatározza a társadalom és az egyén viszonyát, illetve ezen keresztül az egyénnek a többiekhez fűződő viszonyát. Ezen belül meghatározza, hogy milyen hatalmat gyakorolhat a társadalom az egyén felett. De nem csak a hatalmi viszonyokról szól, hanem erkölcsről, normákról, szokásról stb. is! Mill A szabadságról 54.o. Nem politikai, hanem általános társadalomfilozófiai v. politikafilozófiai álláspont! Feltevés: az egyén csak annyiban felelős a társadalomnak, amennyiben viselkedése másokat érint. Másokat érint, ha saját közreműködésük/akaratuk nélkül, ellenére is hat rájuk. Önmagának mindenki korlátlan ura.

23 Az egyéni szabadság tartománya
Szabadon kell hogy rendelkezzen az egyén életének és magatartásának azon elemeivel, ami csak rá hat; vagy amennyiben másokra is hat, akkor csak azok szabad, önkéntes és józan beleegyezésével hat rájuk. Ezek a következők: A lelkiismeret, a gondolkodás, a vélemény és az érzések szabadsága. A vélemény kinyilvánításának/hirdetésének szabadsága. A foglalkozás (szakma, hobbi) megválasztásának és gyakorlásának szabadsága. Saját testével, életével és fejlődésével való rendelkezés szabadsága. Az egyének közötti mindenféle társulás (eszmei, vallási, politikai, gazdasági, önkormányzati stb.) szabadsága. Feltéve, hogy az egyesülés másoknak nem okoz kárt, és az egyesülés nem kényszer vagy félrevezetés útján jön létre.

24 Az egyéni szabadság biztosításának indokai
Az egyéni szabadság körébe eső kérdések: Elsősorban az egyén érdekeit érintik. Ő messze jobban érdekelt, mint bárki más vagy a társadalom kollektíven. Ő rendelkezik a legtöbb / a szükséges információval, hogy dönteni tudjon bennük. A társadalom is érdekelt a sokszínűség fenntartásában, mert Ez ad lehetőséget új és jobb szokások, életformák és politikai megoldások kikísérletezésére és kipróbálására. (gyakorlati szint) Ez a fejlődés forrása. Az egyformaság állóvíz. Ez a felfedezés, az alkotás, a kultúra megújításának forrása. (elméleti szint) Mindenki érdekelt a többiek szabadságának biztosításában, mert Az ember önmagában nem képes kultúrát teremteni. A többiek által előállított sokszínűség az a készlete, amiből válogathat, hogy saját adottságainak, hajlamainak megfelelő életformát kialakítson.

25 Liberalizmus és társadalmi szerződés
Ha a modern szabadságfelfogásnak megfelelően: „Minden ember szabadnak és jogokban egyenlőnek születik és marad.”*, mi indokolja a társadalom, a társadalmi korlátozások és a társadalmi különbségek létrejöttét? Az eredendő természetjog azt a szabadságot jelenti, hogy mindenki önnön erejét saját akarata szerint lényének megoltalmazására használhatja, e cél érdekében mindent megtehet (a háború minden eszközét igénybe veheti), amit saját megítélése szerint ehhez szükségesnek tekint.** Ennek megfelelően a társadalom egésze nem más, mint önálló emberi cselekvések eredője, ahol az emberek alkalmazkodnak ahhoz a társadalmi környezethez, ami cselekvéseik kölcsönhatásából áll elő. Az általános béke állapotának elérése érdekében tehát szükséges, hogy mindenki önkéntesen mondjon le jogairól, feltéve, hogy a többiek is így járnak el, s mindenki elégedjen meg annyi szabadsággal, mint amennyit másoknak magával szemben megenged. A jogok kölcsönös átruházása a társadalmi szerződés. A megkötött megállapodást teljesíteni kell – ebben van az igazságosság forrása, s ennek biztosítéka az állam. *Emberi és polgári jogok nyilatkozata 1789 **Thomas Hobbes ( ): Leviathán.

26 Konzervativizmus I. A konzervativizmus nem fogadja el a liberalizmus és a felvilágosodás racionális emberképét. A konzervativizmus szerint az emberek eredendően és történetileg adott módon egyenlőtlenek, valamint az ember erkölcsileg esendő és megismerőképessége tökéletlen, amiből az következik, hogy az emberi cselekvések sokszor irracionálisak, és velük szemben a megszokás ereje, a vallási és állami intézmények tekintélye nyújt védelmet a többiek számára. A társadalom intézményei szerves fejlődés eredményei, fokozatosan stabilizálódtak vagyis nem racionális cselekvők önérdekre alapozott józan belátásából egy racionális társadalmi szerződés keretein belül jönnek létre, amiből az következik, hogy természetüknél fogva nem viselik el az önkényes újításokat. A hagyományos jogrendszer a kötelességek rendje, a nemzeti közösség a társadalmi hatalom alapja, s a társadalom tagjainak egymás közötti viszonyait a felülről lefelé hierarchikusan működő kompetenciák kell irányítsák, az engedelmesség kötelezettség.

27 Konzervativizmus II. Az eddig látottak azonban nem jelentik azt, hogy a konzervativizmus* ne fogadná el a liberalizmus alapelvét és az egyéni szabadságot és az alapvető szabadságjogokat, valamint a jogi egyenlőség elvét. Ugyanakkor a konzervatív felfogásban a társadalmi hierarchia létezése egyszerre szükségszerű, illetve törvényszerű, vagyis a mesterséges egyenlősítő kísérletek csak erőszakkal képesek elérni céljukat, ezért helytelenek. Ennek megfelelően a konzervativizmus a francia forradalom hatására bontakozik ki, arra adott válaszként. *A szó a latin conservare-ből származik, jelentése megőrizni, megmenteni. Mindennapi szóhasználatban a status quo fenntartását jelenti. Politikai eszmerendszerként a francia forradalom után alakult ki. Egyik legfontosabb alapvetésének Edmund Burke Töprengések a francia forradalomról című műve tekinthető. Edmund Burke

28 Konzervativizmus III. A konzervativizmus legfontosabb jellemvonása a tradicionalizmus, a hagyománytisztelet, amely a meglévő vallási, politikai, kulturális szokások és intézmények tiszteletét és védelmét jelenti. A hosszú idő alatt formálódó, fejlődő intézmények az így kialakult hagyományok és szokások a konzervatívok szerint jobban irányítják a társadalmat, mint azok a racionalitásra hivatkozó progresszív ideológiák, amelyek a társadalmat (sokszor erőszakosan, felülről) akarják megreformálni, átszervezni. Sőt, a konzervatívok szerint a liberális, egyéni szabadságjogokat is csak a kialakult és intézményesült szokások és hagyományok biztosíthatják, ezeknek a hiánya vagy felszámolása különféle absztrakt és haladó elvek nevében idővel az egyéni szabadságjogok felszámolódásához vezethet.

29 Szocializmus* A 18. század második felében kibontakozó ipari forradalom alapvetően megváltoztatta a modern társadalmak életét. Számos korábbi, jellemzően vallási hagyományokra épülő társadalmi struktúra szűnt meg a szabadpiaci viszonyok kialakulásával, és fokozatosan létrejöttek az új nagy iparvárosok, ahol rengeteg ember került kiszolgáltatott helyzetbe – ugyanis nem volt beteg- és nyugdíjbiztosítás, munkanélküli segély, stb., vagyis a korabeli munkás, amíg volt munkája (a későbbi hiedelmekkel ellentétben) hiába is keresett viszonylag jól, a munka elveszítése gyakran tragikus következményekkel járt. Ráadásul Karl Marx álláspontja szerint az ipari bérmunka kialakulásával az ember, akinek antropológiai sajátossága a termelő tevékenység, egy adott, önmagában értelmetlen részmunka monoton végzésével elidegenül a munka termékétől, eredményétől, és ezzel is a tőketulajdonos kiszolgáltatottjává válik. Marx szerint a filozófia szerepe, hogy társadalmi gyakorlattá változtassa ezt a felismerést. Vagyis hogy az ember egy folyamatos harcban megszüntesse az elidegenedés természetellenes állapotát. „A filozófusok a világot csak különbözőképpen értelmezik, a feladat az, hogy megváltoztassuk”.** * A latin socius = társ szóból ** Feuerbach-tézisek 11.

30 Fontosabb szocialista irányzatok I.
Utópista szocializmus, pl. Saint-Simon, Fourier, Robert Owen. - Az utópista szocialisták az ipari forradalom következtében kialakuló társadalmi problémákat alapvetően a termelés közösségi szintre történő emelésével tartották megvalósíthatónak. (Madách Falanszter színe pl. Fourier elképzeléseire épít). Owen részben sikeres gyakorlati megoldásokkal is kísérletezett, üzemeiben szociálpolitikai reformokat vezetett be, pl. munkavédelem, oktatás, nevelés, magasabb bérek, mérsékelt árú termékek forgalmazása a dolgozóinak. Marxizmus - A marxizmus egy igen szerteágazó és közéleti értelemben a mai napig igen terhelt fogalom. A marxizmust szokták tudományos szocializmusnak is nevezni, Marx ugyanis részletesen kidolgozott filozófiai és gazdasági elméletekre építette társadalompolitikai vízióit, amelynek lényege az osztályharc, vagyis hogy a kizsákmányolt munkásosztály a termelőeszközök megszerzése révén átveszi a politikai hatalmat, és végső soron létrejön a kommunizmus. A kommunizmus egy olyan utópisztikus állapot, ahol érvényesül a teljes egyenlőség, a javak szükségletek szerinti elosztása, megszűnik az elidegenedés, a kizsákmányolás és az állandó társadalmi konfliktusok.

31 Fontosabb szocialista irányzatok II.
Szociáldemokrácia (vagy demokratikus szocializmus) - a szociáldemokrata mozgalmak a 20. század végéig jellemzően marxista alapokon álltak, és végső céljuknak a szocializmus megvalósítását tekintették, ugyanakkor elfogadták a liberalizmus alapelveit, a magántulajdont, a piacgazdaságot és a demokratikus nemzetállamot, lemondtak a fennálló társadalmi rend forradalmi megváltoztatásáról, és ezeken a kereteken belül igyekeztek a céljaik fokozatos, állami reformokkal történő megvalósítására. Ez első sorban a társadalmi igazságtalanságok és egyenlőtlenségek csökkentését jelentette, vagyis pl. munkavédelmi jogok, általános érvényű beteg-, nyugdíj- és munkanélküli biztosítások bevezetését, a szakszervezeti mozgalom erősítését, progresszív adózást, a jóléti kiadások jelentős növelését, stb..

32 Összefoglalás A modern társadalmak számára a liberalizmus alapelve, az abból fakadó szabadságjogok (vélemény, gondolat, vallás, stb. szabadsága) és a hatalom korlátozása (pl. hatalmi ágak szétválasztása) megkérdőjelezhetetlenek. Azonban az egyenlőségnek a radikális, forradalmi, felülről, akár erőszakkal történő megvalósítási kísérletei életre hívták a konzervativizmust, amely azt gondolja, hogy a liberális alapelvek absztrakt jogelvek és intézmények alapján nem működtethetőek, sőt, éppen ellenkezőleg, azokat csakis a reálisan kialakul, kifejlődőt hagyományos közösségek és intézmények tarthatják életben. A főleg az ipari forradalom hatására kialakuló komoly társadalmi egyenlőtlenséges és igazságtalanságok hatására bontakoztak ki az ún. szocialista mozgalmak, amelyek sokszor forradalmi eszközökkel ezeket a társadalmi egyenlőtlenségeket igyekeztek fölszámolni. A legsikeresebb irányzatnak azonban az a szociáldemokrata mozgalom bizonyult, amely elfogadta a liberalizmus alapelveit és a demokratikus állami kereteket, és ezeken belül törekedett a céljai megvalósítására.