A BIBLIA ÓSZÖVETSÉG ÚJSZÖVETSÉG TÓRA EGYÉB ÍRÁSOK † EVANGÉLIUMOK

Az előadások a következő témára: "A BIBLIA ÓSZÖVETSÉG ÚJSZÖVETSÉG TÓRA EGYÉB ÍRÁSOK † EVANGÉLIUMOK"— Előadás másolata:

1 A BIBLIA ÓSZÖVETSÉG ÚJSZÖVETSÉG TÓRA EGYÉB ÍRÁSOK † EVANGÉLIUMOK
APOSTOLOK CSELEKEDETEI APOSTOLI LEVELEK TITKOS JELENÉSEK KÖNYVE A Biblia nem egyetlen könyv, hanem 73 különböző írás gyűjteménye, melyek közül 46 az Ószövetséghez, 27 pedig az Újszövetséghez tartozik. Ezek az írások ősrégi eredetűek. A legősibb szövegek Mózes korában keletkeztek (Kr.e körül), míg az Újszövetség legutolsó könyve Kr.u. 100 körül íródott. E tizenhárom évszázad alatt az élet, a kultúra, a társadalom és a nyelv nagymértékben változott. Ezért a Biblia könyvei különböznek egymástól nyelvben, stílusban és tartalomban. A Biblia fontos történelmi forrásgyűjtemény is, de nem ez adja igazi értékét.

2 A BIBLIA NYELVE Az Ószövetség legtöbb könyvét eredetileg héber nyelven írták. Kivétel: a Bölcsesség könyve, Prédikátor könyve és a Makkabeusok második könyve. Ez utóbbiak eredeti nyelve a görög. Tóbiás könyvét és Dániel könyvének néhány részletét arám nyelven írták. Az Újszövetség könyveinek eredeti görög változatai mellett számos latin, szír egyiptomi és más fordítások is fennmaradtak. Hogyan szól Isten? Az ember természetesen önmagából indul ki, amikor erre a kérdésre választ keres. Mivel elsősorban testnek tekinti önmagát, azt mondja, hogy a szóláshoz hangképző szervekre van szükség. Közben az ember nem mindig gondol arra, hogy sokféle módon ki tudja magát fejezni. Pl. képet fest, rajzot készít, gesztikulál, mosolyog, szemöldökét ráncolja, táncol stb. Igaz, ezek a kifejezési módok mind a test közvetítésével történnek. A történések mögött a lélek működik vagy a szellem. Isten lélek, illetve szellem. Arról, ahogyan Isten szól, a Biblia már az első fejezetben szól. A teremtés-történet így hangzik: „Szólt Isten: Legyen világosság, és világosság lett.” Ismétlődnek ezek a kifejezések, és elérkezünk az 1. fejezet 26. verséhez: „ Isten újra szólt: „Teremtsünk embert képmásunkra, magunkhoz hasonlóvá. Ők uralkodjanak a tenger halai, az ég madarai, a háziállatok, a mezei vadak és az összes csúszómászó fölött, amely a földön mozog. Isten megteremtette az embert, saját képmására, az Isten képmására teremtette őt, férfinek és nőnek teremtette őket. A 2. fejezet 21. versétől (második teremtés-történet) ezt olvassuk: Ezért az Úristen álmot bocsátott az emberre, s mikor elaludt, kivette egyik oldalcsontját, s a helyét hússal töltötte ki. Azután az Úristen az emberből kivett oldalcsontból megalkotta az asszonyt, és az emberhez vezette. Az ember így szólt: „Ez már csont a csontomból és hús a húsomból. Asszony a neve, mivel a férfiből lett.” Ezért a férfi elhagyja apját és anyját és feleségéhez ragaszkodik, s a kettő egy test lesz. „ E kijelentések értelmezésére a megbeszélésen visszatérünk.

3 BIBLIAFORDÍTÁSOK Nincs még egy könyv, melyet oly gyakran kiadnának, vagy oly sok nyelvre lefordítanának, mint a Biblia. Több, mint 1100 nyelven olvasható a Biblia. Az Ószövetség első görög nyelvű fordítása a Septuaginta (Hetvenes = LXX), mely a hagyomány szerint Kr.e között történt. Időszámításunk első századaiban a Hetvenes mellett egyéb bibliafordítások is forgalomban voltak. Latin nyelvre Szent Jeromos fordította a teljes Szentírást, mely Vulgata néven ismert. A teremtés ma is folyik. Isten folyamatosan szól minden teremtmény által. Nem könnyű felfogni, de törekedni kell arra, hogy felfogjunk valamit abból, amit a János evangélium bevezetésében olvasunk arról, hogyan szól Isten az emberhez. „ Kezdetben volt az Ige, az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige, ő volt kezdetben Istennél. Minden általa lett, nélküle semmi sem lett, ami lett. … S az Ige testté lett, és közöttünk élt. Láttuk dicsőségét, az Atya Egyszülöttének dicsőségét, akit kegyelem és igazság tölt be.”

4 A BIBLIA MAGYAR NYELVŰ FORDÍTÁSAI
A pálos rend egyik történetírója, Gyengyesi (Gyöngyösi) Gergely 1525-ben feljegyzi, hogy Báthori László budaszentlőrinci szerzetes az egész Bibliát lefordította magyarra. Valószínű, hogy ez a magyar bibliafordítás ott volt Mátyás király híres könyvtárában. Szalkay Magyar Balázs, ferences szerzetes, a boszniai provincia vikáriusa a XV. század első felében arról ad hírt, hogy "...két deákember Kamenic városából, tudniillik Tamás és Bálint,...mind a két szövetség írásait magyar nyelvre fordították." Ez a "Huszita Biblia" fordítása, melynek részletei a Bécsi-, a Müncheni- és az Apor-kódexben maradtak ránk. A Magyarországon nyomtatott első magyar nyelvű könyv is bibliafordítás volt: Sylvester János Új Testamentuma ben hagyta el a Sárvár-újszigeti nyomdát. Ajánló versének két sora: "Azki zsidóul és görögül, és vígre deákul Szól vala rígen, szól néked az itt magyarul" Teljes magyar bibliafordításra ötven év múlva kerül sor "Visolban", ben, Mantskovits Bálint nyomdájában. "A Vizsolyi Biblia döntötte el a magyar helyesírás fejlődését." Ezt a fordítást, Károli Gáspár gönci református lelkész készítette. A Károli Biblia 1590 óta máig, több mint 300 kiadást ért meg. 1626-ban jelent meg Káldi Györgynek a Vulgáta nyomán való fordítása, melyet századokon át a katolikusok használtak ben jelent meg a Katolikus egyház legújabb fordítású teljes Bibliája. Újabb és újabb fordításokra van szükség, hogy a Biblia közel maradjon az élő, és ezért folyton változó nyelvhez és élethez. A Biblia mindig is a sikerkönyvek listájának élén marad, de nem ez az igazi és legfőbb értéke.

5 Ősi bölcsesség Az úgynevezett "nagy vallások" közül soknak van szent könyve, melyekben a vallásos hit alapjai találhatók írásos formában. A hinduknál a Védák, a muzulmánoknál, (Mohamed követőinél) a Korán ez a könyv. A zsidók az Ószövetség könyvei közül a legtöbbet úgy tekintik, mint Isten szavát, de különösen nagy jelentőséget tulajdonítanak a Biblia első öt könyvének, melyeket együtt Tórának neveznek „Alapjában véve minden tudás és bölcsesség célja a legnagyobb rejtély, az ember rejtélyének megoldása… Van valami, amit úgy nevezhetnénk, hogy ősi világbölcsesség. Mert mindaz, amit az ember kifürkészhet, amit tudhat és megismerhet, az eszmék és fogalmak, amelyeket megszerezhet, és mindaz, amit mint tisztánlátó imaginációt, inspirációt és intuíciót elérhet, mindezt, mondhatnánk, csak mások nyomán éli át, már előbb átélték és előbb tudták az ember felett álló lények.” (Rudolf Steiner)

6 Az üdvösség történetének foglalata a Biblia
Úgy 3800 éve, Mezopotámiában, kiválasztott Isten egy férfit, Ábrahámot, kivezette őt hazájából, letelepítette őt Kánaán földjén, és megígérte neki, hogy utódai nagy nemzetté fejlődnek. Így kezdődik a zsidó nép története. Ábrahám leszármazottai családjukkal együtt Egyiptomba kerültek, és századokon át ott éltek. Az egyiptomi uralkodók egy idő után rabszolgaként kezelték őket. Isten, Mózes vezetésével kiszabadította népét a fogságból, aki visszavezette őket Kánaánba. Kemény harcok árán meghódították az országot, és megerősítették saját királyságukat. Előbb bírákat, majd királyokat választottak vezetőül, a próféták pedig szellemi vezetőkként tanítottak. Mi volt a célja Istennek, hogy kiválasztott egy népet, és különös gonddal nevelte őket? Így készítette elő őket a Krisztus (messiás = fölkent) eljövetelére. Isten az emberiség történelmében új szakaszt nyitott Ábrahámmal kezdődően, amely szakasz Krisztus eljövetelével részben célba ért. Krisztus eljöveteléig Isten csak egy nemzetet választott ki sajátjának, Krisztus apostolainak küldetése viszont, már minden néphez szólt. Létrejött egy új nép, Isten népe, az Egyház. Röviden ez az üdvösség története. Testünk révén a fizikai világhoz tartozunk. Szellemi természetű lelkünk révén egy nagy családhoz tartozunk, az Egyházhoz. Az Egyház élő szervezet, egység, mely sejtekből épül fel. A családok, a keresztény családok ezek a sejtek. A sejtek természetüknél fogva egységet kell alkossanak, ugyanakkor integrálódjanak egy nagyobb egységbe. A végső cél: az Istenben való egység. Ehhez a célhoz út vezet. Ezt az utat mutatja Krisztus. Pontosabban Ő maga az Út, és ha lélekben egyek vagyunk vele, akkor jó úton vagyunk a cél felé.

7 A Biblia: Isten üzenete, emberi szavakban
A Biblia minden könyvét ember írta, egy vagy több ember. Ezek az emberek mégis úgy írtak, ahogy Isten nevelő tervének megfelelt. Úgy fejezzük ezt ki, hogy a Biblia Isten sugallatára íródott. a.)A Biblia emberi értelem és kéz műve. Az emberi szerzők, akik a Biblia különböző könyveit írták, írásaikba elkerülhetetlenül belevitték egyéni képességeiket és emberi gyengeségeiket. Helyesírási hibákat követtek el, jobb vagy rosszabb stílusban írtak, képességeik vagy tanultságuk szerint, saját koruk felfogása szerint világítottak rá az uralkodó eszmékre és szokásokra, stb. Természetesen nem ismerték azt a fizikát, kémiát vagy biológiát, (ahogy egyetlen kortársuk sem) amit mi ma ismerünk. Földrajzi vagy történelmi ismereteik gyakran tévesek, de az ő korukban mindenki ezekkel az ismeretekkel rendelkezett. Talán magától érthető, mi a „sugallat”. Akik a Bibliát írták vagy a Bibliában egybefoglalt hagyományokat őrizték és továbbadták, sugallatra tették, isteni sugallatra. A bibliai hagyomány szerint ezek az emberek voltak a próféták. Kivételes képességű emberek voltak, akik egyszerre tudtak ráhangolódni Isten akaratára és Isten népének akaratára, ami gyakran nem volt összhangban Isten akaratával.

8 Keresés a Bibliában A Bibliában nem oldalszámok alapján keresünk. A Bibliát "könyvekre" a könyveken belül fejezetekre, a fejezeteken belül pedig "versekre" osztották be. A könyv jelenthet egy egészen rövid levelet is, tehát nem szó szerint értjük. A vers pedig egy mondatot, vagy egy mondat töredékét jelenti. Példák: 1 Móz 6,10 = Ter 6,10: "Noénak három fia született: Szem, Kám és Jáfet." Bölcs 1.7: "Mert az Úrnak lelke betölti a földkerekséget, tud minden szóról." Lk 11.35: "Vigyázz hát, nehogy sötétség legyen benned a világosság." 1Kor 13.13: "Addig megmarad a hit, a remény és a szeretet, ez a három, de közülük a legnagyobb a szeretet." Találomra is fel lehet ütni a Bibliát, és amit így talál az ember, tekintheti úgy, hogy az éppen neki szóló üzenet. Elsősorban protestáns körökben gyakorolják ezt módszert. Ahhoz, hogy röviden és módszeresen eszmét lehessen cserélni a Biblia egyes könyveiről vagy verseiről, a Bibliát könyvekre, a könyveket fejezetekre, a fejezeteket versekre osztották be.

9 Bibliai teremtéstörténet
Kezdetkor teremtette Isten az eget és a földet. A föld puszta volt és üres, sötétség borította a mélységeket, és Isten lelke lebegett a vizek fölött. Isten szólt: „Legyen világosság”, és világos lett. Isten látta, hogy a világosság jó. Isten elválasztotta a világosságot a sötétségtől. A Bibliában olvasható írások nagy részét eleinte csak emlékezetben őrizték, élőszóval adták tovább, majd összegyűjtötték és írásba foglalták. Ezek a hagyományok egy nép élő örökségét alkották és egyben a hitét is fenntartották. Ezek nem tekinthetők a mai történetírás szabályai szerint írt könyveknek, de hordoznak történeti igazságot. A Teremtés könyvének első két fejezete képekben bővelkedő nyelven adja elő a világ teremtését. Magának a teremtésnek nem volt emberi tanúja, és nincs bizonyítékunk arra, hogy Isten bárkinek is látomásokban kinyilvánította volna annak lefolyását. A szöveg úgy beszél a teremtésről, ahogy a prófétai igehirdetés visszatekintett rá és szemléletesen előadta. Nem a kozmikus történés leírását kapjuk benne, hanem kinyilatkoztatást arról, hogy a világ a mindenható Isten műve, nem a vak véletlen műve, melyben hiába keresnénk értelmes tervet és célt. Ezt a vallási igazságot azonban a szerző úgy mondja el, ahogy arról az ő korában beszéltek. A hatnapos felsorolás tehát csak azt mutatja, hogy akkor emberi tudásuk szerint milyen sorrendben gondolták el az egyes dolgok teremtését, nem pedig azt, hogy Isten valóban milyen sorrendben hozta létre a mindenséget. A régi ember a semmi és a létező valami közti különbséget végső fokon a sötétség és a világosság ellentétével érzékeltette. Ezért kezdődik a felsorolás a világosság létrehozásával. Mivel tehát az előadás módja teljesen a régi ember világképét és természettudományos felfogását tükrözi, semmi szükség nincs arra, hogy a leírást megpróbáljuk a mai tudományos gondolkodással összeegyeztetni. A prófétai igehirdetés úgy beszél Istenről, mint aki a természetben és a történelemben véghezvitt tetteivel mutatta meg mindenhatóságát, bölcsességét, jelenlétét a teremtett világban.

10 A Tóra, a Törvény könyvei a Bibliában
A Szentírás a Törvény öt könyvével kezdődik. A hagyomány Mózes öt könyve néven is emlegeti, mivel részben őt tartották szerzőjének, részben pedig ő az események főszereplője. A tudományos név, a Pentateuchus, szintén öt könyvet jelent. A zsidók egyszerűen Tóra, azaz törvény néven emlegették. Az öt könyv egybetartozik, egy egészet alkot, csak gyakorlati szempontból különítették el őket egymástól. A zsidók az egyes könyveket a kezdőszóval jelölték, a görögök, és utánuk mások a tartalmukról nevezték el. Az első könyv a Teremtés könyve (Genezis), mert a világ teremtésével kezdődik. Az első 11 fejezetben az úgynevezett őstörténetet adja, a fejezet pedig a pátriárkák: Ábrahám, Izsák, Jákob és József történetét. Ezáltal a prófétai szemlélet az emberiség egyetemes történetébe iktatja be a választott nép történetét és egyben az üdvösség történetét, amelyet Isten az emberrel kötött szövetség keretében valósít meg. A második könyv a Kivonulás könyve (Exodus). Tárgya: az izraeliták kivonulása Egyiptomból (1,1-14,21) és a szövetségkötés a Sínai-hegynél (19,1-40,38). A kettőt egybeköti a pusztai vándorlás leírása. A szövetség törvényei szerkezetileg be vannak iktatva a történeti események közé. A harmadik a Leviták könyve (Leviticus), amely egész terjedelmében törvényeket és előírásokat tartalmaz. Megtaláljuk benne az áldozatbemutatás szabályait (1-7), a papságra vonatkozó rendelkezéseket (8-10), a tiszta és tisztátalan dolgok megkülönböztetését (11-15), az engesztelő nap szertartását (16), a szentség törvényét (17-26) és az utolsó fejezetben (27) az Istennek ajánlott dolgok megváltására vonatkozó szabályokat. A negyedik a Számok könyve (Numeri). A nevét az elején leírt népszámlálásról kapta (1-4). Egyébként elmondja a nép vándorlását a Sínai-hegytől a Jerikóval szemben elterülő Moáb-síkságig, és vázlatos képet ad arról a 39 esztendőről, amelyet a nép a pusztában töltött. Az események közé itt is törvényeket iktattak be, amelyek kiegészítik a sínai törvényhozást. Az ötödik könyv a Második Törvénykönyv nevet viseli (Deuteronomium). Mózes három beszédét tartalmazza, amelyben üdvtörténeti szempontból összefoglalja az Egyiptomból való kivonulás óta eltelt 40 esztendő eseményeit, és új nyomatékkal megismétli a sínai törvényhozás tételeit. Kerek polgári és vallási törvénykönyvnek lehet tekinteni (1-30). A befejezés (31-34) Mózes végső intelmeit és halálát tartalmazza.

11 A PENTATEUCHUS EREDETE
Az öt könyvet a zsidó és a keresztény hagyomány úgy emlegeti, mint Mózes könyveit. Krisztus és az apostolok is követik ezt a kifejezésmódot (Jn 1,45; 5,45-47; Róm 10,5). De nem állítják, hogy Mózes a szerzőjük. Az ilyen fordulat, hogy „Mózes ezt írja”, csak egy-egy részletre vonatkozik. A könyv stílusára és tartalmára vonatkozó modern vizsgálatok megállapították, hogy nem egységes műről, nem egy kéz alkotásáról van szó. Egyes helyeken más a stílus és az előadásmód, minduntalan előfordulnak ismétlések, és az elbeszélések összefüggése is azt mutatja, hogy egyik-másik részlet nem az eredeti helyén áll. Az öt könyv vizsgálata a 17. században indult meg Franciaországban (R. Simon 1678; J. Astruc 1753). A vizsgálat élénk vitát váltott ki, s racionalista szellemű (fejlődéselmélet, természetfölötti jelenség kizárása) megfogalmazását Graftól és Wellhausentől kapta a 19. század vége felé. Szerintük az öt könyv négy „okmány” egybeszerkesztéséből lett. Az okmányok különböző időből és helyről valók, s jóval későbbiek Mózesnél. A Jahvista (jele: J) és az Elohista (E) okmány vagy forrás onnan kapta a nevét, hogy az Isten neve Jahve-ként vagy Elohim-ként fordul elő bennük. A jahvista részt Kr. e. a 9. században foglalták írásba Júdeában, az elohista rész pedig északon keletkezett Izraelben, a későbbi időben. Az északi ország összeomlása után (721) a két részt egybefoglalták (JE). Józija király (Kr. e ) uralkodása után került az egyesített műhöz a Második Törvénykönyv. Ennek jele a görög Deuteronomium név után: D. (JED). Végül a fogságból való visszatérés után hozzácsatolták a Papi kódexet (P), s így alakult ki a törvény öt könyve (JEDP), amelyhez a keretet a Papi kódex adta. Ennél az egybedolgozásnál elkerülhetetlen volt a szerkesztők sajátos munkája, sőt ilyen szerkesztői átalakítások a későbbi átírásoknál is előfordulhattak. A Pentateuchus kb. Kr. e. 400 körül, Ezdrás idejében kapta a mai alakját. A négy felsorolt forrást aztán a kutatók még több részletokmányra bontották. Az illetékes katolikus egyházi tekintély először 1906-ban foglalkozott ezzel a kérdéssel, és figyelmeztetett az „okmány-elmélet” veszélyei- re. Hangoztatta a Pentateuchus lényegi egységét és mózesi eredetét. De megengedte annak a lehetőségét, hogy a mű végleges összeállításánál szájhagyományok és Mózes koránál régebbi források szerepelhettek, sőt még Mózes után is történhettek benne változások és hozzáadások. Később a Biblia-bizottságnak Suhard bíboroshoz intézett levele (1948) még bővebben tárgyalja a kérdést. Ebben már feltételezik a források széles körű használatát és az elbeszélések fokozatos fejlődését, a későbbi idők társadalmi és vallási állapotának megfelelően. Ma az okmány-elmélettel szemben a tudomány álláspontja sok tekintetben a várakozás, mert látja, hogy ezen az úton nem lehet biztos eredményt elérni. Sőt, úgy érzi, hogy az okmányok szerkesztési idejének meghatározásánál fontosabb az okmányok szóbeli vagy írásbeli eredetének a kérdése, mert ez közelebb áll a valódi élethez. Ebben segítségére van a régészet és az Izraellel szomszédos népek, civilizációk történetének vizsgálata. Ezen az úton ugyanis kiderült, hogy a Pentateuchusban szereplő sok törvénynek vagy intézménynek megvan a párhuzama és megfelelője a Biblián kívül is. Ezek sokkal régebbi időre mutatnak vissza, mint az „okmányok” kora, és kiderül az is, hogy a Pentateuchus nem egy elbeszélése sokkal régebbi környezetet tételez fel, mint az okmányok megszerkesztésének ideje.

12 A Biblia történeti könyvei
Az ószövetségi Biblia könyveinek második csoportjába tartoznak a következő könyvek: a) Józsue, Bírák, Rut, Sámuel 2 könyve, Királyok 2 könyve, b) Krónikák 2 könyve, Ezdrás, Hehemiás, c) Eszter, Tóbiás, Judit és a Makkabeusok 2 könyve A héber bibliában Józsue, a Bírák, Rut, Sámuel és a Királyok könyveinek csoportját „a korábbi próféták” írásainak nevezik, szemben, „a későbbi próféták”, Izajás, Jeremiás, Ezekiel és a Tizenkét kispróféta könyveivel. Az elnevezés onnan ered, hogy a hagyomány a könyvek írását „prófétáknak” tulajdonította. Mi „történeti könyveknek” mondjuk őket. Közös témájuk Izrael népének Jahvéhoz való viszonya, hűsége vagy hűtlensége, de inkább hűtlensége. Józsue könyve bemutatja a választott nép beiktatását az ígéret földjének tulajdonjogába. A Bírák könyve feltünteti a hittől való elfordulások sorozatát. Sámuel könyve a megtérésekről szól és a királyság megalapításáról. A királyság veszélyt jelentett a teokratikus eszme számára. Sámuel könyve még arról beszél, hogyan igyekezett Dávid saját királyságát összehangolni Isten uralmával. A Királyok könyve pedig már a királyság eszméjének hanyatlását festi, amely Salamon alatt kezdődött, de amely a hitetlenség következtében néhány vallásos király törekvése ellenére is oda vezetett, hogy Isten elvetette a népet. A könyvek végső alakjukban olyan vallásos emberek művei, akik elmélkedtek népük múltjáról, és vallásos jellegű tanulságot vontak le belőle. De megőrizték számunkra a hagyományokat és olyan szövegeket, amelyek a honfoglalás korába nyúlnak vissza, és magukba foglalják a nép történetének kiugró eseményeit. Ezt aztán „szent történetként” nyújtják. De ez nem csökkenti a történész érdeklődését. A hívő viszont a történeti események mögött meglátja Isten kezét és felismeri azt a gondoskodást, amellyel a választott népben megvalósította üdvrendi tervét és előkészítette az egyetemes megváltást. Józsue könyvét három részre osztjuk: 1. az ígéret földjének megszerzése; 2. a föld felosztása a törzsek közt; 3. Józsue életének vége, utolsó beszéde és a szichemi gyülekezet (22-24). Biztos, hogy a könyvet nem Józsue írta. Viszont a szerző különféle forrásokból merített. A könyv az ígéret földjének meghódítását írja le, ahogy az Józsue vezetésével és a törzsek közös munkájával végbement. Az eseményeket nem könnyű időben rögzíteni. A kivonulás számára elfogadott kronológia, az egyetemes történelem és a palesztinai régészet adatai arra mutatnak, hogy az izraeliták Kánaánba való érkezésének idejét a Kr. e. 13. század utolsó harmadára tehetjük. Erről a bonyolult eseménysorozatról, Józsue könyve idealizált és leegyszerűsített képet ad. Az Egyiptomból való kivonulásról szóló hősi ének folytatódik a honfoglalásban. Isten itt is csodálatosan közreműködik népe érdekében. Az egyszerűsítés abban áll, hogy a könyv a honfoglalás eseményeit és a föld felosztását mind Józsuénak tulajdonítja. Pedig ezek időben eléggé szétszórt események voltak. A könyv Józsue búcsúzásával és halálával fejeződik be, tehát mindvégig ő a főszereplő. Az egyházatyák Jézus egyik előképét látták benne. Nemcsak azért, mert ugyanazt a nevet viselte, hanem azért, mert a Jordánon való átkeléssel bevezette népét az igéret földjére, s ezáltal előképe lett a Jézusban való keresztségnek, amely Istenhez vezet. Az ország meghódítása és felosztása pedig előképe az Egyház elterjedésének. A Bírák könyve három egyenlőtlen részből áll: 1. a bevezetés (1,1-2,5); 2. maga a könyv (2,6-16,31); 3. két függelék [Dán törzsének vándorlása (17-18), és Benjámin törzse elleni háború ( fejezet)]. A bírák történetét a könyv középső része adja. Ezek a személyek nem egyes ügyekben döntöttek, hanem „ítéltek”, vagyis kormányozták a népet, főleg háborúikat vezették. Hatáskörük nemzetségükre vagy törzsükre szorítkozott, csak kivételes esetben képviselték az egész nemzet ügyét (Gedeon, Debora és Bárák). Származásuk, jellemük és működésük igen különböző, de egy közös vonásuk van: Isten választja ki és képesíti őket egy-egy üdvtörténeti esemény irányítására. Rut könyve A könyv a moábita Rut történetét hozza, akinek férje betlehemi ember volt. Férjének halála után is ragaszkodik anyósához, Noémihez. A levirátus törvénye alapján férjhez megy rokonához, Boászhoz, s ebből a házasságból születik Obed, Dávid nagyapja. A könyv célja (2,12) annak bemutatása, hogy Jahve megjutalmazza azt, aki belé veti bizalmát, még ha idegen is. S hogy ez az idegen Dávid dédanyja, az különleges jelentőséget ad a történetnek. Sámuel két könyvét a héber gyűjtemény egynek veszi. A mű nem egyszerre készült. A királyság eredetéről szóló hagyományokat helyezték benne egymás mellé vagy kapcsolták össze. Sámuel két könyve azt az időszakot tárgyalja, amely a királyság megalakulásától Dávid uralkodásának végéig tart. Dávid harci sikerei megerősítették a nemzeti egységet és saját trónját. A filiszteusokat végérvényesen visszaszorította, a független kánaáni szigeteket felszámolta, Jeruzsálemet elfoglalta, és vallás, meg politikai központtá tette. Uralma alá vetette a Jordánon túli területet és Szíria arámlakta déli részét. A nemzeti egység mégsem volt teljes: Absalom és Seba lázadásával főleg az északi törzsek rokonszenveztek. A könyvek a történeti eseményeken túl vallási üzenetet hoznak: rámutatnak Isten földi országának feltételeire és nehézségeire. Dávid alatt nem alakult ki eszményi állapot, még kevésbé utódai alatt. Nátán próféta óta a messiási remény azokból az ígéretekből táplálkozott, amelyeket Dávid háza kapott. A Királyok két könyve is egy összefüggő egész. Tartalmuk csatlakozik Sámuel könyveinek elbeszéléséhez. Salamon uralmának hosszú ismertetése (1Kir 3-11) beszámol bölcsességéről, építkezéseiről, főképp a jeruzsálemi templom építéséről és a király gazdagságáról. Békés, dicső korszak ez. Dávid korának hódító szelleme eltűnt. Salamon őriz, szervez és adóztat. A nép két része között az ellentét tovább tart, és Salamon halála után (931) az ország két részre szakad: a tíz északi törzs külön útra lép, s ezt követi a vallási szakadás is (1Kir 12-13). Ettől kezdve a könyv párhuzamosan ismerteti Júda és Izrael két királyságának történetét (1Kir 14-2Kir 17). Ez igen gyakran testvérharcok története, amit súlyosbít Egyiptom támadása Júda ellen és az arámoké Izrael ellen. Az asszír hadsereg megjelenése még nagyobb veszélyt hozott. Szamaria 721-ben elesik, az északi királyság megszűnik, Júda pedig vazallus lesz. Júda története tovább folytatódik Jeruzsálem elestéig, 587 (2Kir 18-25). A királyok könyvének üdvtörténeti jellege van, tehát abban a szellemben kell olvasni. A nép hálátlansága, a két részre szakadás, a folytonos erkölcsi romlás megakadályozza Isten tervének megvalósulását. De mindig marad egy kis hívősereg, amely biztosítja a jövőt. Sionnak mindig van egy kis töredéke, amely nem hajt térdet Baal előtt és megtartja a szövetséget. Az isteni ígéret állandósága megnyilvánul a dávidi vonal csodálatos állandóságában. Dávid családja a messiási ígéretek letéteményese. A könyv a Jojachin királynak adott keggyel zárul, amely utalás akar lenni a megváltás hajnalára. b) Az Ószövetség történeti könyvei között van egy másik csoport, amely nagy részben megismétli, de tovább is folytatja a „deuteronomikus” történelmet, amely Józsuétól a Királyok könyvének a végéig terjedt. Ezek a Krónikák, Ezdrás és Nehemiás könyvei. A Krónikák két könyve eredetileg egy mű volt, és Ezdrás és Nehemiás könyve is hozzátartozott. Egy szerző művének tekinthetők. Egyezik a stílusuk, ugyanazok a gondolatok szerepelnek bennük és Ezdrás 1. fejezete megismétli azokat a szavakat, melyekkel a 2Krón 36 zárul. Mindez a szerkesztés egységét bizonyítja. Olyan korban keletkezett, amikor a nép meg volt fosztva politikai függetlenségétől, mégis bizonyos autonómiában élt, melyet elismertek a Kelet urai. Papok irányították életét vallásos törvényeik szerint. A templom és szertartásai álltak a nemzeti élet központjában. Ezt a legalista és rituális keretet a személyes jámborság, a bölcsességi irodalom tanai, a dicső múlt emlékei és hibái, valamint a próféták ígéreteiben való bizalom tette élővé.

13 Másodlagosan kánoni könyvek (deuterokanonikus könyvek a Bibliában)
Tóbiás Judit Eszter könyve c) A Vulgátában három könyv: Tóbiás, Judit és Eszter könyve a történeti könyvek után következik. A görög fordítás néhány nagy kézirata is ugyanebben a sorrendben hozza őket, míg mások a bölcsességi irodalom könyvei után sorozzák. Kis csoportot alkotnak, s több jellegzetességben különböznek a történeti könyvektől. Csak későn kerültek be a szentírási kánonba. Tóbiás és Judit könyve a héber Bibliából hiányzik és a protestánsok sem fogadták el. Ezek deuterokanonikus könyvek, amelyeket a katolikus egyház némi habozás után ismert el az egyházatyák korában. Mind a három különleges irodalmi műfajhoz tartozik. Ezek az elbeszélések nagy szabadsággal kezelik a történelmet és a földrajzot. Tóbiás könyve családi történet. Tobit Naftali törzséből származott, deportálták, Ninivében élt, de a törvényt megtartja és szereti honfitársait. Később megvakul, s bánatában kéri Istent, vegye el az életét. Ekbatanában a rokonának, Ráguelnek van egy lánya, Sára, akinek egymásután meghalt hét vőlegénye. A nászéjszakán megölte őket Azmodeus démon. Sára is azért imádkozik, hogy Isten szabadítsa meg a szégyenletes élettől. Isten meghallgatja a két szerencsétlen imáját. Elküldi Ráfael angyalt, aki az ifjú Tóbiást, Tobit fiát elvezeti Ráguelhez, feleségül véteti vele Sárát és orvosságot ad, hogy meggyógyítsa apja vak szemét. Az elbeszélés az épületes könyvek közé tartozik, amelyben a megholtakkal szembeni kötelesség és az alamizsna ajánlása nagy szerepet játszik. A családi érzület különleges bájjal jut kifejezésre. Igen nemes a felfogása a házasságról, keresztény a kereszténység előtt. Ráfael angyal kinyilvánítja Isten gondviselő tevékenységét, amelynek ő is eszköze. A könyv egyik célja Isten jóakaró gondoskodásának bemutatása. Judit könyve a választott nép győzelmét mondja el az ellenség fölött egy asszony közbejöttével. A kis zsidó nép szembehelyezkedik Holofernesz nagy seregével, aki az egész világot Nebukadnezárnak akarja alávetni. A zsidók az ostromlott Betiluában már azon vannak, hogy megadják magukat. Akkor megjelenik egy fiatal, jámbor és határozott özvegy, aki győzedelmeskedik a kishitűségen és az asszír hadseregen. A város vezetőinek szemükre veti, hogy nem bíznak Istenben, majd imádkozik, kimegy a városból és Holofernesz elé viteti magát. Félrevezeti őt, s mikor egyedül marad a durva, részeg katonával, levágja a fejét. Pánik keletkezik, az asszírok elmenekülnek, és táboruk zsákmánnyá válik. A nép magasztalja Juditot, és Jeruzsálemben nagy hálaadást rendeznek. Eszter könyve azt beszéli el, hogyan menekült meg a nemzet egy aszszony közbenjárására. A Perzsiában élő zsidók létét egy mindenható miniszter, Ámán fenyegette. Eszter zsidó létére királynő lesz, de így is nagybátyjának, Mardokeusnak az irányítása alatt marad. Eszter megfordítja a helyzetet: Ámánt felakasztják, Mardokeus kerül a helyére, s a zsidók legyilkolják ellenségeiket. A győzelemnek az emlékére elrendelik a Purim ünnepét.

14 Prófétai könyvek Izaiás, Jeremiás, Ezekiel és Dániel
A 12 „kis” próféta: Ozeás, Joel, Ámosz, Abdiás, Jónás, Mikeás, Náhum, Habakuk, Szofóniás, Aggeus, Zakariás és Malakiás, IZAJÁS Izajás (Jesaja) próféta Kr. e. 765 körül született. Uzija király halála évében, 740-ben kapta prófétai hivatását a templomban, hogy menjen hirdetni Izrael és Júda összeomlását, mint a nép hűtlenségének büntetését (6,1-13). Hazája ügyeiben való tényleges részvétele miatt Izajás nemzeti hős. De ugyanakkor zseniális költő. Ragyogó stílusa, képeinek újszerűsége a Biblia nagy „klasszikusává” avatta. Alkotásaiban van tömörség, fenség, utolérhetetlen összhang. Nagysága azonban mindenekelőtt vallási téren nyilatkozik meg. Izajás a legnagyobb messiási próféta. A tőle hirdetett Messiás Dávid leszármazottja, aki békét és igazságosságot hoz a földre, és mindenütt ismertté teszi az Istent (2,1-5; 7,10-17; 9,1-6; 11,1-9; 28,16-17). Ez a vallásos zseni rányomta bélyegét korára és iskolát nyitott. A prózai helyek és a könyv első részét befejező, harmadik személyben írt részek (36-39) Izajás tanítványaitól származnak. Szellemének örökösei különböző korokban hozzáadtak új részeket a szövegéhez. Az Izajás könyv második része (40-55) igen elüt az első résztől, és a modern kritika nem ismeri fel benne a 8. sz.-i próféta művét. Izajás nincs bennük megnevezve és a történeti keret is körülbelül két évszázaddal későbbi: Jeruzsálem elesett, a nép fogságban van Babiloniában, a szabadulást Cirusz hozza, aki már a színen van. Az első rész orákulumai általában véve fenyegető jellegűek, tele vannak utalással Acház és Hiszkija király uralkodásának eseményeire. A második rész vigasztaló jellegű, és ki van szakítva a történeti összefüggésből. Tehát igen valószínű, hogy a fejezetek egy névtelen szerzőtől származnak, aki a fogság végén élt. Izajás szellemi tanítványa volt és vele egyenrangú nagy próféta. A gyűjtemény a 40. fejezettel kezdődik, egy bevezető költeménnyel, mely összefoglalja a próféta küldetését: „Vigasztalódjál meg, vigasztalódjál meg, én népem” (vö.: Sir 48,24). Ezért kapta ez a rész „Izrael vigasztalásának a könyve” címet. A könyv utolsó része (55-66) nem egységes. Az 57. fejezetet talán a fogság előtt írták, de az 56; 58; 66. fejezetek hangja már feltételezi a visszatérést. A fejezetek apokaliptikus jellegűek. A fejezetek gondolata és stílusa igen közel áll a fejezetekéhez, és általában véve az egész harmadik rész úgy jelenik meg, mint a másodiknak hagyományos folytatása. A prófétatanítványok alkotása, akik a fogságban vigasztalták a népet. Ez az izajási iskola utolsó terméke, amely a 8. sz. nagy prófétájának a működését folytatta. JEREMIÁS Jeremiás valamivel több mint egy évszázaddal Izajás után, Kr. e. 645 körül papi családból született Jeruzsálem környékén. Életét és jellemét minden más prófétáénál jobban ismerjük a harmadik személyben elmondott életrajzi adatok révén. Abban a zaklatott korban élt, amikor Júda országának tragédiája megkezdődött és be is fejeződött. Jeremiás átélte ezt a drámai történetet, prédikált, fenyegetőzött, előre megmondta a pusztulást, de hiába figyelmeztette a tehetetlen királyokat, akik egymást követték Dávid trónján. Jeremiást üldözték, bebörtönözték. Jeruzsálem elfoglalása után, bár látta a jövő reményét a száműzöttekben, Jeremiás mégis úgy döntött, hogy Palesztinában marad Gedalja mellett, akit a káldok kormányzónak neveztek ki. Gedalja megölése után a büntetéstől félő zsidók magukkal hurcolták Egyiptomba. Valószínű, hogy ott halt meg. EZEKIEL Jeremiás és Ezekiel könyve között az a különbség, hogy ez utóbbi rendszeresen felépített könyv. A bevezetés után (1-3), ahol a próféta Istentől megkapja küldetését, a könyv világosan négy részre oszlik: Ezekiel mindenekelőtt látó. Könyve nem tartalmaz négy tulajdonképpeni értelemben vett látomásnál többet, azok mégis sok helyet foglalnak el (1-3; 8-11; 37; 40-48). Fantasztikus világot tár elénk: Jahve szekerének négy állata, a templomban rendezett istentiszteleti borzalmak állatok és bálványok nyüzsgésével, az életre kelő csontok a síkságon, a jövő templom vázlata, mint valami építész terve, ahonnét álombeli folyó indul útjára utópisztikus földrajzban. DÁNIEL Dániel könyve tartalmát tekintve két részből áll. Az 1-6. fejezet elbeszélése: Dániel és három társa Nebukadnezár szolgálatába kerülnek (1) Nebukadnezár álma: az összetett szobor (2) az aranyszobor imádása és Dániel három társa a tüzes kemencében (3) Nebukadnezár őrültsége (4) Baltazár lakomája (5) Dániel az oroszlánok vermében (6). Mindegyik esetben Dániel vagy társai a győztesek a megpróbáltatásokban, amelyektől életük, vagy legalábbis hírnevük függ, és a pogányok dicsérik az Istent, aki megmentette őket. A jelenetek Babilonban történnek Nebukadnezár, a „fia” Baltazár és ennek utódja, a „méd Dárius” alatt. A fejezetek látomások, melyeket Dániel szemlélt: a négy vadállat (7) a kecskebak és kos (8) a hetven hét (9) a harag napja és a végső nap nagy látomása (10-12). Ezek is Baltazár, a méd Dárius és a perzsa Cirusz idejéhez kapcsolódnak. A könyvet Antiochusz Epifánész üldözése alatt, de ennek halála előtt, írták, még a makkabeusi győzelem előtt, tehát közt. A könyvnek az volt a célja, hogy fenntartsa a hitet és reményt a zsidókban, akiket Antiochusz Epifánész üldözött. A TIZENKÉT KIS PRÓFÉTA A héber kánon utolsó könyvét egyszerűen „Tizenkettőnek” nevezik. Tizenkét kis könyvet foglal magában, ahol mindegyik más és más prófétától származik. ÁMOSZ OZEÁS MIKEÁS SZOFONIÁS NÁHUM HABAKUK AGGEUS ZAKARIÁS MALAKIÁS ABDIÁS JOEL JÓNÁS Ez a kis könyv különbözik a többi prófétai könyvtől. Csak elbeszélés: elmondja egy engedetlen próféta történetét, aki előbb menekülni akar rábízott feladata elől, aztán panaszkodik Istennek a prédikációja által elért váratlan siker miatt. Minden arra mutat, hogy írását a fogság utánra kell helyezni, az 5. sz.-ba. Ez a késői dátum figyelmeztetés, hogy nem tekinthetjük valódi történetnek a könyv tartalmát. A könyvet szórakozás és tanítás céljából írták. Tanító irat, és tanítása egyik csúcspontja az Ószövetségnek. Szakít a prófétaság szűk magyarázatával, állítja, hogy a fenyegetések, még a legerősebbek is, az irgalmas Isten akaratának a kifejezései, aki csak a bűnbánat megnyilatkozását várja, hogy megbocsásson. Minden közel áll benne az evangéliumhoz. Mt 12,41 és Lk 11,29-32-ben az Úr Jézus példának hozza fel a niniveiek megtérését és Mt 12,40-ben a hal gyomrában tartózkodó Jónás jelzi Krisztusnak a sírban való tartózkodását. Jónás történetének ez az alkalmazása nem szolgálhat a történetiség mellett biztosítékul. Jézus úgy használja fel az Ószövetség e tanítómeséjét, mint a keresztény szónokok felhasználják az Újszövetség példabeszédeit ugyanazzal az elgondolással, hogy a hallgatónak a kép által megkönnyítsék a tanítás megértését anélkül, hogy ítéletet mondanának a tények valósága felett. Babits Mihály is feldolgozta ezt a könyvet.

15 Bölcsességi könyvek Jób Példabeszédek Prédikátor Bölcsesség
Sirák fia könyve JÓB KÖNYVE A bölcsességi irodalom fő munkája Jób könyve. Prózai elbeszéléssel kezdődik. Volt az Istennek egy hű szolgája, Jób, aki gazdagon és boldogan élt. Isten megengedte a sátánnak, hogy próbára tegye, vajon hű marad-e a szerencsétlenségben. Először javait és gyermekeit veszítette el, de Jób belenyugodott, hogy Isten visszavegye azt, amit tőle kapott. Aztán testét érte utálatos és fájdalmas betegség. Jób kitartott, és visszautasította felesége tanácsát, hogy átkozza meg az Istent. Ekkor három barátja: Elifáz, Bildád és Cofár jöttek hozzá, hogy sajnálkozzanak rajta (1-2). Az előszó után nagy költői dialógus kezdődik, s ez alkotja a könyv velejét. Először jön a négy ember beszélgetése, amely három ciklusban zajlott le (3-14; 15-21; 22-27). Jób és barátai egymás mellé helyezik felfogásukat az isteni igazságosságról. A gondolatok elég szabadon haladnak előre, s megvilágítják a kezdetben felállított elveket. Elifáz korának mérsékletével és azzal a szigorúsággal beszél, melyet a hosszú tapasztalat ad az embernek. Cofár követi az ifjúkor fellobbanó természetét, Bildád bölcs mondásokkal élve középen helyezkedik el véleményével. Mind a három kitart a hagyományos tétel mellett, hogy a földön kerül sor a jutalmazásra: ha Jób szenved, ez bűnei miatt van. Saját szeme előtt jónak tűnhet fel, de nem az Isten szemében. Jób a vádaskodások ellenére kitart a maga állítása mellett. Jób az elméleti megfontolásokkal szembehelyezi fájdalmas tapasztalatát és az igazságtalanságokat, amelyek a világon vannak. Szünet nélkül visszatér erre, és minduntalan beleütközik az igazságos Isten titkába, aki az igazat bünteti. Nem megy előre, egész éjszaka vergődik. Erkölcsi magatartásában hol szembehelyezkedik, hol aláveti magát, amint azt magukkal hozzák a fizikai szenvedés krízisei és szünetei. Ez a váltakozás két helyen éri el a csúcsot: a hit megvallásában (19) és ártatlanságának utolsó hangoztatásában (31). Ekkor egy új személy jelenik meg, Elihu, aki bőbeszédű szónoklatában nem ad igazat sem Jóbnak, sem barátainak (32-37), s igazolni próbálja Isten magatartását. Jahve szakítja félbe, aki „fergetegből”, azaz a régi korok istenjelenésének keretében válaszol Jóbnak. Inkább visszautasítja a válaszadást, mert az embernek nincs joga megítélni Istent, aki végtelenül bölcs és mindenható. Jób beismeri, hogy oktalanul beszélt (38,1-42). Egy epilógus zárja le a könyvet: Jahve megszégyeníti Jób három barátját és Jóbnak fiakat és leányokat ad, javait pedig megkétszerezi (42,7-17). Jób könyvének szerzőjét csak munkája révén ismerjük. Ebből megállapítható, hogy izraelita volt, aki ismerte a próféták műveit és a bölcsek tanítását. Igen valószínű, hogy Palesztinában lakott, de utazott idegenben, főleg Egyiptomban. Hogy mikor élt, arról csak föltevéseink lehetnek. A prózai elbeszélés patriárkális hangja a régiekkel azt hitette el, hogy mint a Teremtés könyve, ez is Mózes alkotása. De ez a hit nem vonatkozott az egész alkotásra, hanem csak a költemény keretére. A föltevés eléggé megmagyarázható vagy az átvett hagyományból, vagy az irodalmi utánzásból. A könyv későbbi Jeremiásnál vagy Ezekielnél, akikkel a kifejezések és gondolatok rokonságot mutatnak, nyelve pedig erősen aramaizáló. Ezek a megállapítások a fogság utáni időre helyezik a könyvet, amikor a nemzet élete megengedte, hogy az egyéni sorsok fölött is elmélkedjenek. A könyv írására a legmegfelelőbb időpontnak a Kr. e. 5. század látszik. A PÉLDABESZÉDEK KÖNYVE A Példabeszédek könyve a legjellegzetesebb képviselője Izrael bölcsességi irodalmának. A könyv alapja két gyűjtemény: az egyik 10,1-22,16-ig terjed s ezt „Salamon mondásainak” nevezik (375 mondás), a másik ig, amely ezekkel a szavakkal kezdődik: „Ezek is Salamonnak mondásai, melyeket Hiszkijának, Júda királyának emberei gyűjtöttek össze” (128 mondás). Ehhez a két részhez függelékek kerültek. Az elsőhöz „Bölcsek mondásai” (22,17-24,22) és „Ezek is bölcsek mondásai” (24,23-24). A második „Agur mondásai” (30,17-14), amelyet számmondások követnek (30,15-33) és „Lamuel szavai” (31,1-9). Ezt az együttest hosszú bevezetés előzi meg (1-9), amelyben egy apa a fiának ajánlja a bölcsességet, és utána maga a Bölcsesség veszi át a szót. A könyv egy alfabetikus költeménnyel fejeződik be, amely dicsérettel halmozza el a tökéletes asszonyt (31,10-31). Mivel a könyv több évszázad bölcseinek a gondolatait tartalmazza, észrevehető benne a tan fejlődése. Az első két gyűjteményben véges-végig emberi és profán bölcsesség uralkodik, amely megzavarja a keresztény embert. Mindazonáltal hét az egyhez arányban a mondások vallásos jellegűek. Valójában gyakorlati teológiát adnak: Isten megjutalmazza az igazságot, a szeretetet, a szív tisztaságát, az alázatosságot és bünteti az ellenkezőjét. A PRÉDIKÁTOR KÖNYVE A kis könyv címe: „Qoheletnek, Dávid fiának, Jeruzsálem királyának a szavai”. A Qohelet szó nem tulajdonnév, hanem köznév, amelyet néha névelővel is használnak. A legnagyobb valószínűség szerint működést kifejező szó, és azt jelöli meg, aki a gyülekezetben beszél, tehát végeredményben prédikátor. „Dávid fiának és Jeruzsálem királyának” mondja magát, és bár nem nevezi meg magát, mégis azonosítják Salamon királlyal, akire a szöveg világosan utal (1,16). De ez a tulajdonítás nem más, mint a szerző irodalmi fikciója, amennyiben elmélkedéseit Izrael legnagyobb bölcsének az oltalma alá helyezi. A könyv nyelve és tanítása nem engedi, hogy a fogság elé helyezzük. A könyv csak egy mozzanatot jelöl a vallási fejlődésben, és nem szabad úgy megítélni, mint szakítást a múlttal és a jövővel. Rámutat a régi fogalmak elégtelenségére, kényszeríti a gondolkodást, hogy szembe nézzen az emberi élet talányaival és magasabb kinyilatkoztatás után sóvárog. Leckét ad a földi dolgoktól való elszakadásra, és tagadva a gazdagok szerencséjét, előkészíti a világot annak a meghallására, hogy „boldogok a szegények” (Lk 6,20). A BÖLCSESSÉG KÖNYVE A könyv első része bemutatja a bölcsesség szerepét az ember sorsának irányításában. Összehasonlítja az igaz ember sorsát az istentelenével az életben és a halál után (1-5). A második részben (6-9) elmondja a bölcsesség eredetét és természetét, valamint az eszközöket, amelyekkel megszerezhető. A harmadik részben (10-19) dicséri a bölcsesség működését a választott nép történetében, és különös szeretettel tekint vissza a történet fő mozzanatára, az Egyiptomból való szabadulásra. Majd egy hosszabb kitérésben (13-15) szigorú kritikát gyakorol a bálványimádás felett. A szerzőt Salamonnak vélték, akinek alakja világosan van megrajzolva, csak a neve hiányzik és királytársaihoz intézi szavait. De ez nyilvánvalóan irodalmi szokás, amely ezt a könyvet is, mint a Prédikátor könyvét és az Énekek énekét, Izrael legnagyobb bölcsének a neve alá helyezte. A könyvet teljes egészében görögül írták. A szerkesztés egysége éppúgy látható, mint a nyelv egysége, amely finom és gazdag, minden erőlködés nélkül ömlik a retorikai alakzatokban. A szerző biztosan zsidó, akiben él „az atyák Istenébe” vetett hit (9,1). Büszke, hogy a „szent néphez”, a „feddhetetlen fajhoz” (10,15) tartozik, de hellenizált zsidó. Először a zsidókhoz, honfitársaihoz fordul, akiknek a hűségét az alexandriai civilizáció megingatta: a filozófiai iskolák virágzása, a tudományok fejlődése, a misztériumvallások vonzása, az asztrológia, a hermetizmus vagy a népi istentisztelet láthatóan vonzotta őket. Bizonyos utalások, melyeket tesz, arra mutatnak, kívánja, hogy a pogányok is meghallgassák, mert a minden embert szerető Istenhez akarja őket elvezetni. De ez a szándéka másodlagos; a könyv sokkal inkább védekező, mint hódító akar lenni. Se nem filozófus, se nem teológus, hanem megmaradt Izrael bölcsének. Mint elődei, buzdít az isteni eredetű bölcsesség kutatására, amelyet imával lehet megszerezni. Ez a bölcsesség az erények forrása és minden jónak az oka. A jutalmazás kérdése, mely annyira érdekelte a bölcseket, nála megkapja a megoldást. Felhasználva a plátoni tanítást a test és lélek különbségéről (9,15), a lélek halhatatlanságáról, állítja, hogy az Isten az embert a romolhatatlanságra teremtette (2,23) és a bölcsesség jutalma lesz ez a romolhatatlanság, amely helyet biztosít az Isten mellett (6,18-19). Ami itt lent történik, nem más, mint előkészület a másvilági életre, ahol az igazak az Istennel együtt fognak élni, a gonoszok pedig megkapják büntetésüket. SIRÁK FIA KÖNYVE A könyv a görög Biblia része, a zsidó kánonból hiányzik. Deuterokanonikus könyv, melyet a keresztény Egyház elfogadott. Egyébként héberül írták, Szent Jeromos ismerte a héber eredetit és a rabbik is idézték. A héber szöveg kétharmadát megtalálták 1896-ban több késői kézirattöredékben. A szöveg eléggé zavart, és eltér a görög szövegtől. Az Egyház a görög szöveget ismerte el kánoninak. Palesztina 198-ban került a Szeleukidák uralma alá. Az idegen erkölcsökhöz való alkalmazkodás, a hellenizáció, melyet a vezető osztály egy része pártolt, és amelyet Antiochusz Epifánész ( ) erőszakkal kényszerített, adta a keretet a könyv megírásához. A fenyegető újdonságokkal szemben Ben Szira hangoztatja a hagyományt. Írástudó volt, aki a bölcsesség szeretetét párosította a törvény szeretetével. Tele van buzgósággal a templom és szertartások iránt, tiszteli a papságot. A szent könyvek, a próféták és még inkább a bölcsességi könyvek voltak táplálékai lelkének. Ő maga is oktatástakart adni a bölcsességről azoknak, akik keresik. A benne levő tanítás szintén hagyományos. A bölcsesség, melyet Ben Szira hirdet, az Úrtól származik, elve az istenfélelem, mely erősíti az ifjúságot és biztosítja a jólétet. Az ember sorsára és a jutalmazás kérdésére vonatkozólag ugyanaz a bizonytalanság jellemzi, mint Jóbot és a Prédikátort. Hiszi a jutalmazást, érzi a halál órájának tragikus fontosságát, de még nem tudja, hogyan fizet Isten mindenkinek a tetteiért. Az isteni bölcsesség természetéről (24,1-22) a Példabeszédek és Jób könyveinek meglátásait viszi tovább. Ben Szira a palesztinai zsidó bölcsesség utolsó kanonikus tanúja. Kiváló képviselője a haszidimek-nek, a zsidóság „bölcseinek” (vö.: 1Mak 2,42), akik nemsokára védeni fogják hitüket Antiochusz Epifánész üldözése ellen, és fenntartják Izraelben a hívők szigeteit. Krisztus prédikációja ezen fog majd kisarjadni.

16 A négy avangélium Máté Márk Lukács János evangélium
Az evangélium szó jó hírt, örömhírt jelent. Jézus Krisztus az üdvösség örömhíréről beszélt, az apostolok már a Krisztusról szóló tanítást nevezték evangéliumnak, örömhírnek. Az újszövetségi Szentírásban négy írott evangélium van, Máté, Márk, Lukács és János szerint. Az első három annyira hasonlít egymáshoz, hogy párhuzamosan egymás mellé lehet őket állítani, és „egy tekintettel” (synopsis) átfogni. Innét kapta ez a három evangélium a „szinoptikus” nevet. Az egyházi hagyomány a második századtól kezdve Máténak, Márknak és Lukácsnak tulajdonítja a három könyvet. Eszerint az elsőt a tizenkét apostol egyike, Máté, a vámos (Mt 9,9; 10,3) írta Palesztinában a zsidóságból megtért keresztények számára. Munkáját „héber dialektusban”, vagyis arámul írta, s utána fordították görögre. A második evangélium Márk nevét viseli, aki Péter apostollal is együtt volt Rómában (1Pt 5,13), az ő tolmácsaként szerepelt, és könyvét Péter tanítása alapján írta meg. A harmadik könyv szerzője, a pogány származású Lukács, az orvos (Kol 4,14), aki tehát származásában is különbözik Mátétól és Márktól. Egyesek szerint Antiochiában született, Pál kísérője volt a második és harmadik térítő úton (ApCsel 16,10; 20,5), mellette tartózkodott két római fogságában is (ApCsel 27,1; 2Tim 4,11), tehát könyvének megírásában minden bizonnyal Pál apostol igehirdetésére támaszkodott. Ő írta egyébként az Apostolok Cselekedeteit is. A második és harmadik evangélium eredetileg is görög nyelven készült.

17 Szent Pál apostol levelei
rómaiakhoz, korintusiakhoz 2, galatákhoz, efezusiakhoz, filippiekhez, kolosszeiekhez, thesszalonokiakhoz 2, Timóteushoz 2, Tituszhoz, Filemonhoz, zsidókhoz Szent Pál nagyon meghatározó egyéniség az újszövetségi szentírásban levelei és apostoli küldetése révén. Itt csak a házasságra vonatkozóan idézek tőle: „ Férfiak, szeressétek feleségeteket, ahogy Krisztus is szerette az Egyházat, és feláldozta magát érte, …. Így a férj is köteles szeretni feleségét, mint saját testét. Aki feleségét szereti, önmagát szereti. A saját testét senki sem gyűlöli, hanem táplálja, gondozza, akárcsak Krisztus az Egyházat…. „Ezért az ember elhagyja apját, anyját, feleségével tart, és a kettő egy test lesz.” Nagy titok ez, én Krisztusra és az Egyházra vonatkoztatom. (Efezusi levél 5. fejezet)

18 „katolikus levelek” Jakab levele Péter 2 levele János 3 levele
Júdás levele Az első János-levélből idézek, hogy megsejtsünk valamit az „egység” bibliai fogalmából. „ Ami kezdettől fogva volt, amit hallottunk, amit a szemünkkel láttunk, amit szemléltünk és amit a kezünkkel tapintottunk: az élet Igéjét hirdetjük nektek. Igen, az élet megjelent, láttuk, tanúságot teszünk róla, és hirdetjük nektek az örök életet, amely az Atyánál volt, és megjelent nekünk. Amit láttunk és hallottunk, azt nektek is hirdetjük, hogy ti is közösségben legyetek velünk. Mi ugyanis az Atyával és az ő Fiával, Jézus Krisztussal vagyunk közösségben.” (1Ján 1-3)

19 A Jelenések könyve A Jelenések Könyve, görög nevén Apokalipszis, az újszövetségi Szentírás egyetlen prófétai irata. Egyes jövendöléseket az evangéliumokban és az apostoli levelekben is találunk, de ez a könyv stílusát, fölépítését és jellegét tekintve teljes egészében az ószövetségi prófétai irodalom műfajához tartozik. Tartalma az újszövetség népével kapcsolatos és Krisztus Egyházának jövendő sorsát írja le jelképes látomásokban. A könyv szerzője Jánosnak, Jézus Krisztus szolgájának mondja magát, aki tanúságot tett Krisztus mellett, s ezért Patmosz szigetére száműzték. A könyvet 95 körül írta.